Dr. Vékás Lajos: Uniós alapvető szabadságok és közösségi nemzetközi kollíziós jog (EJ, 2005/1., 3-16. o.)

I. Alapvető szabadságok és közösségi nemzetközi kollíziós jog

II. A jogi személyek (társaságok) személyes joga

III. Az alapvető szabadságok hatása a jogi személyek (társaságok) személyes jogára

IV. A székhely-elv halála és hagyatéka

V. Kitekintés: az "eredet államának joga" mint új európai kapcsolóelv?

I. Alapvető szabadságok és közösségi nemzetközi kollíziós jog

1. A jogalkalmazás örök tanulságai közé tartozik, hogy a jogrendszer különböző rétegeiben elhelyezkedő normák együttes figyelembevétele és alkalmazása különös problémákat vethet fel. Származhatnak ezek a gondok a normarendszerek jogalkotói összekapcsolásának hiányosságaiból, főként a hierarchia helytelen módszerrel történő érvényesítéséből. De eredhetnek a problémák jogalkalmazói félreértésekből vagy a szabályok közötti hierarchikus viszonyok figyelmen kívül hagyásából is. A jogalkalmazó tévedéseire jó példát szolgáltatnak azok a viták, amelyek - legújabban a magyar jogirodalomban is1 - az alkotmányjog és a magánjogi normák viszonyát tárgyalják.

Európaszerte viszonylag újabb keletű témát jelent a az uniós alapvető szabadságok és a nemzetközi kollíziós normák közötti viszony értelmezése. Hogyan érvényesül az európajog primátusa a tagállamok kollíziós normái viszonylatában? Akadályozhatják-e egyáltalán a kollíziós normák az alapvető szabadságok érvényesülését, vagy inkább a felhívott anyagi jogi normák és az alapvető szabadságok ütközéséről van szó? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják az európai jogirodalmat és - néhány esetben - az Európai Közösségi Bíróságot (a továbbiakban: Bíróság) is. Először nagyon fontos részproblémák kerültek a megfigyelők látókörébe: összeegyeztethető-e az állampolgárság mint kollíziós jogi kapcsolóelv az EKSz 12. cikkében megfogalmazott diszkrimináció-tilalommal;2 hogyan szűrődik át a tagállamok közrend-felfogása vagy a bel- és külföldi imperatív szabályok alkalmazhatósága a primer európajog értékrendjén3 stb.

Megjelentek már olyan írások is, amelyek a problémát általánosabb megközelítésben vizsgálják. Ezek az értékelések ráadásul - a korábban idézettekkel ellentétben - nem a kollíziós jogból kiindulva elemzik a primer európajogot, hanem megfordítva: az európajog elveivel szembesítik a kollíziós jogot.4

2. Ez a tanulmány az uniós alapvető szabadságok és a kollíziós nemzetközi magánjog összefüggését elsősorban abból az aspektusból kívánja bemutatni, hogy miként változtatták meg a vállalatok szabad letelepedésére és a tőke szabad mozgására vonatkozó alapvető szabadságok a jogi személyek (társaságok) honosságára vonatkozó kollíziós jogi kapcsolóelvet. Ez a téma ismételten foglalkoztatta a Bíróságot, és jelentős jogirodalmi visszhangot is kiváltott. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy ezzel a kérdéssel jelentőségének megfelelően foglalkozott a magyar jogirodalom is.5

E cikk kereteit meghaladná, ha részletesen tárgyalnánk a címben jelzett témakör legújabb fejleményét, nevezetesen az "eredet államának joga" mint széleskörű alkalmazásra szánt közösségi kollíziós jogi kapcsolóelv megjelenését uniós irányelvekben. Ezek az irányelvek, illetve irányelv-javaslatok a belső piacon teljesített szolgáltatások körében egyfajta "mindenesnek", "omnipotens megoldásnak" szánják ezt a kapcsolóelvet. Az ebből a törekvésből eredő problémákat egy külön tanulmányban kívánjuk bővebben elemezni; ebben a dolgozatban (V. pont) csak fel kívánjuk hívni rá a magyar jogászok figyelmét.

II. A jogi személyek (társaságok) személyes joga

1. A jogi személyek személyes jogának meghatározásához a jogrendszerek hagyományosan két kapcsolóelv közül választanak: egyesek a jogi személy székhelyét, mások a bejegyzés helyét tekintik mérvadónak. A székhely joga tekinthető elfogadott kapcsolóelvnek az európai kontinentális jogrendszerek többségében. A székhely, azaz a társaság központi ügyvezetésének helye (siége social, principal place of business) szerinti jogot tekinti ma is a jogi személy személyes jogát meghatározó kapcsolóelvnek az európai uniós jogrendszerek közül Ausztria, Görögország, Lengyelország, Németország,6 Portugália. Anglia, az Egyesült Államok vagy Európában például Dánia,7 Hollandia és Svájc8 viszont a jogi személy bejegyzésének helye szerinti jogot tekinti irányadónak.9 A székhely elve és az inkorporációs elv tehát máig megosztja a világ jogrendszereit a jogi személyek személyes jogának meghatározásával kapcsolatban.10 Egyik elv kizárólagos alkalmazása sem hibátlan, egyik elv sem üdvözít minden esetben. Az inkorporációs elv nem ad eligazítást akkor, ha valamely jogrendszer a jogi személy alapításához nem kíván bejegyzést, vagy ha a bejegyzésre több államban is sor került; ilyenkor az alapítás vagy a tényleges székhely helyének jogrendszerét alkalmazzák kisegítő jelleggel. A székhely elv elfogadása is viták forrása lehet, mivel egy szervezetnek több székhelye is lehet. S mindkét elv gyenge pontja, hogy a gyakorlatban igen sokszor elválik a bejegyzés helye, illetve a székhely állama a társaság tényleges működésének helyétől.11

A magyar kódex megkísérli kivédeni e bizonytalanságokat. Főszabályként az inkorporációs elvet fogadja el [18. § (2) bek.]; ha viszont a jogi személyt több állam joga szerint vették nyilvántartásba, vagy az alapszabályban megjelölt székhelyen irányadó jog szerint nyilvántartásba vételre nincs szükség, a jogi személy személyes joga az alapszabályban megjelölt székhelyen irányadó jog lesz [18. § (3) bek.]. Ha pedig a jogi személynek az alapszabály szerint nincs székhelye, vagy több székhelye van, és egyik állam joga szerint sem vették nyilvántartásba, személyes joga annak az államnak a joga lesz, amelynek területén a központi ügyvezetés helye van [18. § (4) bek.].

Sajátosan kombinálja az inkorporációs elvet és a székhely-elvet az olasz törvény is: 25. cikk (1) bek. A svájci törvény pedig a társaság alapító okiratában (társasági szerződésben) megjelölt székhelyet határozza meg székhelyként, ami gyakorlatilag az inkorporációs elv elfogadását jelenti; ilyen székhely hiányában pedig a tényleges ügyvezetés helye szerinti jogot tekinti irányadónak [21. cikk (2) bek.].

2. Ez az önmagában is tarka kép további színt kaphat a renvoi esetleges elfogadásával, és a probléma mindenképpen tovább bonyolódik, ha figyelembe vesszük a társaságoknak a mai gazdaság világában igen gyakori nemzetközi mozgásait is. Ezek rendszerint kihatnak a társaság szerkezetére és szervezetére is, mint például fióktelep vagy leányvállalat alapítása egy másik országban; a központi ügyvezetés helyének vagy a bejegyzés szerinti székhelynek az áthelyezése egy másik országba; a vállalati fúzió, vállalatfelvásárlás külföldi jogalany részéről; nemzetközi konszernképződés. Bizonyos vállalati mozgások esetében több jogrendszer kollíziós normáinak együtthatására kerül sor. Kifejezetten így van ez a székhely-elv érvényesülése mellett.

Így a székhely-elvet követő jogrendszerekben egy országhatárt átlépő székhely-áthelyezés a társaság személyes statútumának megváltozásával jár. Ilyen esetben a régi statútum által felhívott jogrendszer dönt arról, hogy a székhely áthelyezés a társaság megszűnését eredményezi-e vagy sem, s az új statútum által felhívott jogrendszer irányadó viszont abból a szempontból, hogy milyen feltételek mellett és milyen jogi formában ismertetik el, illetve jön létre esetleg új formában az új székhelyen a társaság [lásd ehhez alább: III/3. c) pont]. A régi statútum szerinti társasági jogi szabályok előírhatják a társaság megszűnését a székhely áthelyezése esetére, de beérhetik csupán megfelelő garanciális rendelkezésekkel, például az illetékes adóhatóság hozzájárulásának megkívánásával. Ugyanígy: az új statútum rendelkezhet akként, hogy új társaságot kell létrehozni, de úgy is, hogy csak bizonyos alkalmazkodó jogi változtatásokat kell az új székhely államában tenni. Ha az új székhely jogrendszere (is) a székhely-elvet követi, a központi ügyvezetés székhelyének áthelyezése - az új regisztrálással - a társaság identitásának automatikus megszűnésével jár, kivéve, ha a társaság az alapszabály szerinti székhelyét is áthelyezi. Az inkorporá­ciós elv elfogadása mellett a központi ügyvezetés székhelyének áthelyezése a társaság létén nem változtat: azt végig és változatlanul a regiszterben megjelölt székhely joga határozza meg. A székhely államhatárt átlépő áthelyezésével a régi társaság minden esetben csak akkor marad fenn, ha mind a régi, mind az új jog így rendelkezik. A német jog például, a székhely jogának irányadó voltát elfogadva, a központi ügyvezetés székhelyének Németországba történő áthelyezése esetén a német társasági jog szabályai szerint ítéli meg az illető társaság jogi helyzetét, mindenekelőtt jogalanyiságát.12 A német bírói gyakorlat sok esetben új alapítást kíván meg ilyen esetben, éspedig a német társasági jog (leggyakrabban a GmbH-Gesetz) szabályai szerint.13