Tisztelt Polgármester Úr!
Tisztelt Elnök Urak!
Hölgyeim és Uraim!
Egy hajdanvolt alkotmánybírónak, jogtörténésznek különleges, túlzás nélkül mondhatom: történelmi jelentőségű megtiszteltetés, a magyar Aranybulla kiadása napjának 800. évfordulóján emlékbeszédet tarthatni. Hálás köszönetem érte mindenkinek, akit illet. A felkérést a magyar bírósági rendszer két prominensétől, a (Magyar Királyi) Kúria és az Alkotmánybíróság elnökeitől kaptam, s ennek kiemelten örülök. A bíráskodás ügye az Aranybulla kiadásának egyik fő motívuma volt, s jelenkori kultúránknak is megkerülhetetlen tényezője. Az ma sincs másként, mint hogy a legitim közjogi felhatalmazással bíró, erre rendelt intézmények az állam bírói joghatóságát jogosultak és kötelesek is alkalmazni. Modern jogállami viszonyok között a két bírói fórum funkcionális egységben, pontosan definiált relációban áll egymással. A közhatalmi legitimáció ma alulról építkezik, ám a középkorban a hatalom még fentről való volt és egységes. De lássuk, mi magyarázza egy 800 esztendős középkori oklevélre való, emelkedett emlékezést?
Az 1222-ben II. András magyar király által kiadott Aranybulla mérföldkő volt a kortárs magyar alkotmányos kútfők között, egyúttal olyan jelentős európai dokumentumnak számított, amely máig méltó helyen szerepel a releváns szakirodalom lapjain.[2] 800 esztendeje fogalmazták és adták közre, s kijelenthető, hogy jelentősége máig él, élénken foglalkoztatja a modern alkotmányjogi gondolkodást is. Több mint szimbolikus jelenség, hogy a magyar Alkotmánybíróság tagjainak díszöltözékén az Aranybulla pecsétjének aranyozott mása függ a bírák nyakában, utalva arra, hogy a nemzet alkotmányos emlékezetében ma is jelen van ez a jeles középkori oklevél.
A magyar Aranybulla[3] jelentőségét nem lehet túlértékelni alkotmányfejlődésünkben.[4] Az a gyakran hangoztatott megállapítás, miszerint hazánk kezdettől és szinte szakadatlanul a Nyugattól elmaradott állapotban éli életét, ha sok tekintetben igaz is, éppen az Aranybullánk által képviselt fejlődési fázisban mondhatni szinkronban volt Európa kortárs politikai és jogi folyamataival. Szeretnék e helyütt utalni a magyar Aranybulla genezisével kapcsolatos, kevéssé kutatott körülményre, a szentföldi assizákra mint lehetséges kútfőkre. Éppen II. Andrásnak az ötödik keresztes hadjáratban (1217-1221) való részvétele (1217-1218) adhatott alkalmat, hogy ő és még inkább környezete - így például a váradi, a győri és az egri püspök, a pannonhalmi apát, a kalocsai érsek, valamint a tárnokmester és a pohárnokmester - tudomást szerezhessen a jeruzsálemi királyság kidolgozott hűbérjogi rendszeréről s onnan ihletett merítsen.[5]
A legfontosabb kérdés persze az, hogy a magyar Aranybulla és európai párjai milyen közjogi, alkotmányos tartalmat hordoztak. Az efféle királyi oklevelek alapjában véve kiváltságlevelek voltak. Gyakran valóságos társadalmi mozgalmak, a központi hatalommal szemben álló elégedetlenségek álltak a háttérben; olyan erők, amelyek már elég erősnek érezték magu-
- 48/49 -
kat ahhoz, hogy egységesen és bizonyos szervezettségben lépjenek fel jogaik és érdekeik hatékony védelmében. Itt kell rámutatni a közép- és közép- és koraújkori Európa jogrendjének egészen a polgári átalakulás koráig húzódó jellegzetességére, amely röviden abban foglalható össze, hogy absztrakt állampolgári jogalanyiság nem létezett, hanem mindenkinek csak annyi joga volt, amennyit kiharcolt és lehetőleg jogi garanciákkal magának biztosított. Mindez történhetett egyénileg vagy csoportosan is. Az egyéni kiváltságok a hűbériség rendszerének kereteibe illeszkedtek, a társadalom nagyobb csoportjai által megszerzett jogok már inkább a rendiség kibontakozása felé mutattak. Az aranybullák a két (jog)történeti korszak, a hűbériség és rendiség határintézményeinek is tekinthetők, vagyis olyan alkotmányos dokumentumoknak, amelyek a hűbéri jog szellemi talaján fogantak, de már a rendiség politikai és jogi képletei felé tájékozódó szemlélet és igény manifesztumai voltak. Az egyéni privilégiumokra nem szükséges példákat említeni, a nagyobb társadalmi közösségek vonatkozásában azonban feltétlenül említést érdemel a középkori egyház, amely saját státusát kifejezetten jogi tartalmat hordozó kiváltságok bázisán értelmezte. A privilegium fori és a privilegium canonis önmagában képes volt az egyház egész intézményi rendszerét kiemelni a világi társadalom környezetéből, sőt a bíráskodás tényleges kiterjesztése által még kifejezetten aktív hatást is kifejtett, elsősorban a jogi szokásrend és kultúra területén.
A 13. század jogi kultúrájának fejlődéséhez elválaszthatatlanul kapcsolódik az írásbeliség. Régtől ismert és elfogadott volt, hogy a leírt szó ereje nagyobb és főleg időtállóbb a pusztán kimondottnál (verba volant, scripta manent). Az írásbeliség mégis csak nagyon lassan terjedt: Európa a középkor mintegy ezer éve alatt - széles társadalmi vetületében - mondhatni analfabéta volt. Az írásbeliség 'kiváltsága' jórészt a klerikusoké volt, majd csak a 14. századtól kezd számottevően megjelenni a világi 'értelmiségi' személyek köre, nem utolsósorban az ekkortájt alakuló egyetemeknek köszönhetően. Az sem véletlen, hogy az írásbeliség legfontosabb dokumentumai tartalmukban - különösen a középkori Magyarországon - századokon át döntően jogi tartalmúak voltak, így az írásbeliséget jórészt jogtudók képviselték.[6] Az írásbeliség szűk keresztmetszetének legfőbb oka az volt, hogy mind az írástudóknak, mind az írás technikai feltételeinek szűkében volt a középkor társadalma. Ilyenformán pedig az emberi együttélésnek és konfliktushelyzeteknek csak a legfontosabb mozzanatait, leginkább jogügyleteket rögzítettek, ahol az időmúlással arányosan fokozódó érdek fűződött egy jogi állapot vagy jogi akarat hiteles ismeretéhez. E megállapítás fontosságát húzza alá az a kevéssé ismert tény, hogy Magyarországon nemcsak a középkorban, hanem még a kora újkor századaiban is a hiteles világi oklevelek készítői és az irathitelesítés általános letéteményesei nem az Európa nyugati felében elterjedt közjegyzők (notarii publici), hanem egyházi testületek, a király által kijelölt káptalanok és konventek (loca credibilia) voltak. E megfontolások előrebocsátása után következzenek azok a tartalmi elemek, amely megmagyarázzák, minek folytán lett az Aranybulla a magyar alkotmánytörténet szegletkövévé.
Aranybullánk alkotmánytörténetünkben betöltött szerepe nem érthető meg magának a magyar alkotmánynak közelebbi ismerete nélkül.[7] Mindenekelőtt az alkotmány fogalmát kell közelebbről tisztázni, főként történelmi meghatározottságai tekintetében.[8] Alkotmányon államelméleti értelemben azokat a normákat értjük, amelyek egy állammá fejlődött társadalomban a közhatalom gyakorlásának rendjét meghatározzák. Úgy is mondhatni, hogy az alkotmány a politikai érdekérvényesítés jogi eszközrendszerének strukturális és dinamikus elveit rögzíti. A mai szóhasználat általában az ún. kartális alkotmányra[9] szűkíti le jelentését, ami egyetlen törvénybe cikkelyezett jogi dokumentumot jelent, és az USA alkotmányától (1787) kezdve az egész világon elterjedt és mára általánosnak nevezhető.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
