Kelemen Katalin az alaptörvény és az új alkotmánybíróságról szóló törvény alapján az alkotmánybíróság hatáskörében bekövetkezett változásokat értékeli. Álláspontja szerint az új keretek is lehetőséget teremthetnek az alkotmányosság hatékony védelmére.
2011. november 14-én az Országgyűlés 252 igen és 105 nem szavazattal elfogadta az új alkotmánybírósági törvényt (Abtv.).[1] A törvényjavaslat előterjesztője az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság volt, a bizottság jegyzőkönyveiből azonban egyértelműen kiderül, hogy szöveget a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség írta és juttatta el a bizottságnak.[2] Az új Abtv. az Alaptörvénnyel egyidejűleg,
2012. január 1-jén lép hatályba, és lehetővé teszi, hogy teljes képet kapjunk a kormány alkotmánybíráskodást érintő elképzeléseiről, miután az Alaptörvény nem tartalmazza a részletszabályokat, és több hatáskör jogalapja nem ott, hanem az alkotmánybírósági törvényben található. Jelen írás, terjedelmi okokból, nem kíván az új Abtv. teljes egészére reagálni, csak a hatásköri kérdések lényegesebb aspektusaival foglalkozom.[3]
Alkotmányjogász körökben szokás a magyar Alkotmánybíróságot (AB) Európa egyik legerősebb alkotmánybíróságaként emlegetni,[4] köszönhetően mind rendkívül széles hatásköreinek, mind a jellemzően aktivista bíráskodásnak alapjogi kérdésekben.[5] Tény, hogy a kelet-közép-európai alkotmánybíróságok közül (a lengyel mellett) a magyar kapta a legtöbb figyelmet a külföldi jogtudósok és politológusok körében. Ezt igazolja a számos idegen nyelven megjelent írás a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatáról.[6] Ami a hatásköröket illeti, helyesebb a normakontroll nyitottságáról beszélni, mint a hatáskörök terjedelméről. A nyitottság vonatkozik mind az eljárás kezdeményezőire, mind a normakontroll tárgyára, illetve annak mércéjére. A magyar AB felállítása előtt a bajor tartományi alkotmánybíróság volt az egyetlen olyan Európában, amelynek eljárását bárki érintettség bizonyítása nélkül kezdeményezhette.[7] Nem ez azonban a magyar AB hatásköreinek egyetlen sajátossága. Kivételes a hivatalból eljárás lehetősége is,[8] bár ezzel a testület a gyakorlatban csak indítvány alapján indult eljárások keretén belül élt.[9] A normakontroll tárgya is rendkívül tágan van meghatározva, hiszen az Alkotmánybíróság bármely jogszabályt vizsgálhat, nem csak a törvényi szintűeket, valamint a törvényhozói mulasztás is alkotmányossági vizsgálat tárgya lehet.
A hatáskörök kiterjedtségével kapcsolatban viszont annyit mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy vannak olyan alkotmánybírósági hatáskörök, amelyekkel a magyar AB nem rendelkezik. Így nem dönthet a politikai pártok működésének alkotmányosságáról, és nem lát el választási bíráskodási feladatokat, valamint értelemszerűen nem old meg szövetségi hatásköri konfliktusokat. Igaz, hogy például a francia Alkotmánytanácshoz és az olasz Alkotmánybírósághoz képest szélesebbek a hatáskörök, azonban más kelet-közép-európai alkotmánybíróságokkal összevetve ezt már nem lehet elmondani. Számos más alkotmánybíróság gyakorol mind előzetes, mind utólagos, illetve mind absztrakt, mind konkrét normakontrollt, továbbá az alkotmányjogi panasz és az alkotmányértelmezés sem számít már kivételesnek.[10]
Az új Abtv. az alkotmánybírósági eljárás nyitottságát, vagyis az indítványozók körét szűkíti le, valamint a mindenkori hatáskörök gyakorlásának keretein belül korlátozza az Alkotmánybíróság mozgásterét. Megmarad a hatáskörök túlnyomó többsége: mind az előzetes, mind az utólagos normakontroll, a rendesbírák által kezdeményezett normakontroll, az alkotmányjogi panasz (amelynek fogalma jelentősen kibővül), valamint az alkotmányértelmezés is. Továbbra is az AB feladata lesz vizsgálni a népszavazást elrendelő országgyűlési határozatot, véleményt alkotni a helyi önkormányzat képviselő-testületének feloszlatásáról, feloldani a hatásköri összeütközéseket (új Abtv. 23-38. §), és e hatásköreinek gyakorlása során folytatott eljárásában vizsgálhatja a jogalkotói mulasztást (új Abtv. 46. §). A köztársasági elnök tisztségétől való megfosztására irányuló eljárás
- 87/88 -
szintén az AB hatáskörében marad, azonban az új Abtv. értelmében a közjogi felelősség megállapítására korlátozódik. A büntetőjogi felelősség megállapítása tehát rendes büntetőbírósági hatáskörbe kerül.[11] Továbbra is rendkívül tág marad az utólagos normakontroll keretében vizsgálható aktusok köre. Az egyetlen korlátozás e tekintetben, hogy 2012. január 1-je után az AB nem vizsgálhatja az Országos Választási Bizottság döntéseit, az a Kúria (a korábbi Legfelsőbb Bíróság) hatáskörébe kerül.[12] Szűkül a normakontroll mércéje is, ugyanis az önkormányzati rendeletek törvényességi felülvizsgálata kikerül az AB hatásköréből [új Abtv. 37. § (1) bekezdés], és az ezentúl a rendesbíróságok feladata lesz.[13] Az AB tehát kizárólag az Alaptörvénnyel és a nemzetközi szerződésekkel való összhangot vizsgálja.
Jelen írás tehát az AB hatásköreiben bekövetkező változásokat vizsgálja, és azok értékeléséhez igyekszik más európai országok tapasztalatait is segítségül hívni. Annál is inkább, mert a kelet-közép-európai jogrendszerek az alkotmánybíráskodási modelljeiket a már létező nyugat-európai mintákat követve alakították ki.[14]
A bárki által, személyes érintettség bizonyítása nélkül kezdeményezhető utólagos normakontroll eltörlése az új Abtv. egyik legvitatottabb pontja.[15] Az actio popularis eltörlését már az Alaptörvény egyértelművé tette, hiszen arra nem tartalmazott utalást,[16] és a 24. cikk (2) bekezdés e) pontja a Kormányt, az országgyűlési képviselők egynegyedét és az alapvető jogok biztosát ruházza fel az utólagos normakontroll kezdeményezésének jogával. Nem lehet azonban ezt a változást önmagában, a törvényből kiragadva értékelni. Az indítványozók körében bekövetkező összes módosítást figyelembe véve érdemes megvizsgálni, milyen valószínű következményei lesznek az actio popularis eltörlésének.
A Velencei Bizottság is nyilvánosságra hozott egy állásfoglalást ezzel kapcsolatban, amelyben kifejtette, hogy az actio popularis "nem tekinthető európai standardnak",[17] és eltörlése, amennyiben az a teljes körű alkotmányjogi panasz bevezetésével párosul, "nem tekinthető az európai alkotmányos örökség megsértésének".[18] A javaslattal szemben megfogalmazott kritikák viszont az Alkotmánybíróság parlamentet ellensúlyozó szerepét féltik, és véleményük szerint "az eddig civil alkotmányvédelmi eszközként ismert utólagos normakontrollt a jogalkotó politikai eszközzé alakítja át, hiszen ez az eljárás a jövőben az alkotmányosság ügyét szolgáló civilek helyett az ellenzék, illetve a kormány fegyvere lesz".[19] Az Alaptörvény azonban nem korlátozza a kormányra és az ellenzékre a kezdeményezés jogát. Egy harmadik szereplővel is találkozunk az új szabályozásban, aki a 30. cikk értelmében alapjogvédelmi tevékenységet lát el, és eljárását bárki kezdeményezheti: az alapvető jogok biztosa, vagyis az ombudsman. Az ombudsman indítványozási jogát a Velencei Bizottság is kifejezetten ajánlotta egy 2010-ben megjelent tanulmányában.[20]
Mint köztudott, ezentúl az eddigi négy országgyűlési biztos helyett csak egy ombudsman lesz. A kérdés tehát: vajon be fogja-e tudni tölteni az actio popularis által hagyott űrt az alapvető jogok biztosa? Az új Abtv. 24. § (2) bekezdése kimondja, hogy az ombudsman akkor fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha "álláspontja szerint a jogszabály alaptörvény-ellenessége fennáll". Erre a látszólag felesleges pontosításra a törvényjavaslathoz fűzött indokolás ad magyarázatot. A jogalkotó célja ezzel az lenne, hogy megakadályozza a panaszok automatikus áttételét az Alkotmánybírósághoz, és így a megszüntetett actio popularis hatáskör "visszaszivárgását" a jogrendszerbe.[21] Véleményem szerint magától értetődik, hogy az ombudsman csak akkor fog normakontrollt kezdeményezni, ha egyetért a hozzá forduló állampolgár véleményével, hiszen az őt nem kötelezi. A jelek szerint azonban a jogalkotó nem bízik az ombudsman szelekciós képességében.
Érdemes ezen a ponton kitekinteni a más országokban érvényben levő szabályozásra és az azokkal kapcsolatos tapasztalatokra. Mint már említettem, az actio popularis nemzetközi összehasonlításban kivételes eszköznek számít az alkotmánybíráskodásban. A német Szövetségi Alkotmánybírósághoz vagy más nyugat-európai alkotmánybíróságokhoz személyes érintettség bizonyítása hiányában nem lehet indítványt benyújtani. A magyar alkotmánybíráskodás ilyen kivételes nyitottságát az AB születésének történelmi körülményeivel szokás magyarázni. Az actio popularis volt a leghatékonyabb módja annak, hogy a rendszerváltás után a lehető leggyorsabban és legbiztosabban megtörténjen az új alkotmányos renddel ellentétes jogszabályok "kigyomlálása" a jogrendszerből. Ennek a megoldásnak azonban a kezdetektől fogva bírálói is voltak. Időről időre felmerült eltörlésének ötlete, amit maguk az alkotmánybírák is több alkalommal felvetettek,[22] elsősorban a nagy számban érkező indítványok miatt felhalmozódó ügyhátralék problémájának megoldása végett.
Az ombudsman indítványozási joga sem magyar találmány. Találunk erre példát más európai orszá-
- 88/89 -
gokban is.[23] Érdemes e tekintetben figyelembe venni a lengyel tapasztalatokat, ahol az ombudsman éppen e jogosítványának köszönhetően tudott aktív szerepet vállalni a rendszerváltás alkotmányosságának megőrzésében[24] és a legtöbb absztrakt normakontrollt ő kezdeményezte[25] Lengyelországban azért is volt szükség az ombudsman aktív szerepére, mert ott sem az actio popularis, sem valódi alkotmányjogi panasz nem létezik.
Végül igen fontos megemlíteni az új Abtv. 32. §-ában meghatározott hatáskört, mely alapján az AB a jogszabályok nemzetközi szerződésbe ütközését vizsgálhatja. Ez egy utólagos normakontroll, amelynek mércéje nem az Alaptörvény, hanem a nemzetközi szerződések, és indítványozói köre szélesebb, mint az alkotmányossági kontrollé. A 32. § (2) bekezdése értelmében ezt a fajta normakontrollt az országgyűlési képviselők egynegyede, a kormány, a Kúria elnöke, a legfőbb ügyész,[26] valamint az alapvető jogok biztosa indítványozhatja, illetve arra konkrét normakontroll keretében is lehetőség van, amennyiben a bírónak az előtte folyamatban levő ügy elbírálása során nemzetközi szerződésbe ütköző jogszabályt kell alkalmaznia. Következésképpen a Kúria elnöke és a legfőbb ügyész alaptörvény-ellenes jogszabályt nem, nemzetközi szerződésbe ütköző jogszabályt viszont megtámadhat az Alkotmánybíróság előtt. Tekintettel a Magyarország által ratifikált nemzetközi szerződések széles skálájára, mely az Emberi Jogok Európai Egyezményét is magában foglalja, jelentős eszköz lesz ez az indítványozói joggal felruházott szervek kezében, miután azt közvetett módon alkotmányvédelemre is használhatják, amennyiben az Alaptörvényben meghatározott jog egy nemzetközi szerződésben is megtalálható.
Az actio popularis által hagyott űr betöltését azonban nem egyedül az alapvető jogok biztosára bízza a tervezet. Ezt a célt elsősorban a valódi alkotmányjogi panasz bevezetése szolgálja. Alkotmányjogi panaszunk eddig is volt, de atipikus formában. Mivel az alkotmányjogi panasz intézménye német eredetű, ezt a magyar változatot unechte Verfassungsbeschwerde-ként is szokták emlegetni.[27] Az eredeti alkotmányjogi panasztól az különbözteti meg, hogy azt nem alkotmányellenes jogalkalmazás ellen lehet benyújtani, hanem alkotmányellenes jogszabály alkalmazása ellen. Ez azt jelenti, hogy az indítvány a bíró által alkalmazott jogszabály ellen irányul, nem a bírói döntés ellen, tehát tulajdonképpen egy magánszemély által a jogorvoslati lehetőségek kimerítése után kezdeményezett utólagos normakontrollról van szó. Ez a fajta alkotmányjogi panasz az új Abtv. 26. § (1) bekezdése értelmében továbbra is megmarad, és az ilyen indítványok alapján indult eljárások az actio popularis alapján indítottakkal ellentétben nem szűnnek meg a törvény hatálybalépésekor. Az indokolás szerint a szövegezés szándékosan nem perbeli félre, hanem "az egyedi ügyben érintett személyre" utal, amely tágabb fogalom, és ezért szélesebb alapjogvédelmi keretet jelent.[28] Míg azonban eddig csekély számú alkotmányjogi panasz érkezett az Alkotmánybírósághoz, ez után ezzel a régi formájával is várhatóan sűrűbben fognak élni az állampolgárok, hiszen nem lesz már lehetőség actio popularis benyújtására.
Az október 3-i törvényjavaslathoz képest a november 14-én elfogadott törvényben új elem a 26. § (3) bekezdése, amelynek értelmében az ügyész is az AB-hoz fordulhat, amennyiben az indítványozásra jogosult személy vagy szervezet maga nem képes jogainak védelmére, vagy a jogsérelem a személyek nagyobb csoportját érinti. Az ügyész tehát nem saját jogán, hanem jogsérelmet szenvedett személyek helyett kezdeményezheti az AB eljárását. Ez a kiegészítés Vas Imre fideszes képviselő javaslatára került a törvény szövegébe.[29]
A 26. §-ban meghatározott, már korábban is létező alkotmányjogi panasz mellett lesz azonban az intézménynek két másik formája, két új arca is. Az egyik az úgynevezett valódi alkotmányjogi panasz, német mintára, amely a bírói döntés, a jogalkalmazás felülvizsgálatára irányul. Ennek bevezetése szintén régóta téma alkotmányjogi berkekben, több alkotmánybíró és más szerzők is felvetették már.[30] Ennek hiányát az Alkotmánybíróság az "élő jog" (diritto vivente) olasz doktrínájának átvételével és a német mintájú elvi tételek (Leitsatz) megfogalmazásával próbálta kompenzálni.[31] A valódi alkotmányjogi panaszt az új Abtv. 27. §-a tartalmazza.
A már említett módosító javaslat következtében a végleges törvényszövegben meghatározott ügyészi indítványozási jog nem terjed ki a valódi alkotmányjogi panaszra. Alkotmányjogi panaszt az ügyész csak az egyedi ügyben alkalmazott jogszabály ellen nyújthat be, míg a bírói döntés ellen nem. Sem a módosító javaslatot beterjesztő képviselő, sem az azt támogató alkotmányügyi bizottság nem ad magyarázatot erre a megkülönböztetésre. Az ügyész indítványozási joga a polgári eljárás logikáját követi: a saját jogainak védelmére nem képes személy helyett az ügyész keresetet indíthat. Mivel az új Abtv. logikája szerint jogsérelmet nemcsak alkotmányellenes jogszabály, de bírói döntés is okozhat, nem vilá-
- 89/90 -
gos, hogy a törvény miért korlátozza az ügyész indítványozási jogát a jogszabály által okozott jogsérelemre.
Lényeges szabályt tartalmaz a 28. §, amely a valódi és a nem valódi alkotmányjogi panasz alapján indult eljárások kölcsönös átjárhatóságát biztosítja. Ez jelentős szabadságot ad az Alkotmánybíróságnak, amely bírói döntés ellen benyújtott panasz esetén vizsgálhatja a bíró által alkalmazott jogszabályok alkotmányosságát, és a bíró által alkalmazott jogszabály ellen benyújtott panasz esetén vizsgálhatja a bírói döntés alkotmányosságát is. Ez a szabály valamelyest kompenzálja az ügyész szűkített indítványozási jogkörét, mivel az alkotmányossági kontrollt az AB kiterjesztheti a bírói döntésre is. Ha azonban az alkalmazott jogszabály nem vet fel alkotmányossági aggályt, az ügyész nem fog tudni alkotmánybírósági eljárást kezdeményezni.
Mivel a törvényjavaslat indokolása maga is nyíltan utal a német modellre, érdemes összevetni a magyar szabályozást a némettel. A Verfassungsbeschwerdét a német szövetségi alkotmánybírósági törvény vezette be 1951-ben,[32] majd 1969-ben azt a Grundgesetzbe, azaz a szövetségi alaptörvénybe is beiktatták.[33] Az eredeti felállás szerint a tizenhat tagú Szövetségi Alkotmánybíróság két (nyolctagú) állandó tanácsa (Kammer) közül az egyik hatáskörébe tartozott az alkotmányjogi panaszok elbírálása (és a törvények alkotmányossági kontrollja), míg a másik tanács a politikai kérdésekkel foglalkozott.[34] Miután azonban már az első évek folyamán egyértelművé vált, hogy az ügyek 95 százalékát az alkotmányjogi panaszok teszik ki, és a második tanácshoz csak csekély számú ügy érkezik, 1956-ban a jogalkotó módosította a szövetségi alkotmánybírósági törvényt, és ma már a második tanács is bírál el alkotmányjogi panaszokat.[35]
Figyelemre méltó eltérés a német szabályozástól, hogy az új magyar Abtv. csak bírói döntések ellen teszi lehetővé alkotmányjogi panasz benyújtását, és nem vonja be a vizsgálható döntések körébe a közigazgatási aktusokat. Igaz azonban, hogy mivel a német alkotmánybíróság szigorúan értelmezi a jogorvoslati lehetőségek kimerítésének követelményét, a gyakorlatban az alkotmányjogi panaszoknak csak kis része irányul közigazgatási aktus ellen, hiszen az esetek többségében azok (közigazgatási) bíróság előtt megtámadhatók.[36]
A valódi alkotmányjogi panasz bevezetése mellett legalább ilyen újdonságot jelent az intézmény harmadik arca is, amelyet az új Abtv. 26. § (2) bekezdése szabályoz. Ez alapján az "Alkotmánybíróság eljárása kivételesen akkor is kezdeményezhető, ha az alaptörvény-ellenes jogszabály rendelkezésének alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetlenül, bírói döntés nélkül következett be a jogsérelem", és nincs jogorvoslati eljárás, vagy a jogorvoslati lehetőségeit az indítványozó már kimerítette. Ez a fajta - szintén német/osztrák típusú - alkotmányjogi panasz hivatott leginkább az actio popularist pótolni, hiszen közvetlenül egy jogszabály ellen lehet benyújtani, és nincs szükség folyamatban levő peres vagy nemperes eljárásra. A jogszabály megtámadására a hatálybalépéstől számított száznyolcvan napon, azaz hat hónapon belül van lehetőség [új Abtv 30. § (1) bekezdés].[37] Feltétel továbbá az érintettség bizonyítása, ami - amennyiben a magyar AB követni fogja a német gyakorlatot - azt jelenti, hogy a jogsérelem tényleges és nem csak valószínűsíthető kell hogy legyen. Jövőben bekövetkező jogsérelem megelőzése végett nem lehet alkotmányjogi panasszal élni. A német gyakorlatban a panaszosnak azt is bizonyítania kell, hogy a törvény közvetlenül kihat rá, vagyis nincs szükség hatósági aktusra annak végrehajtásához.[38] Amennyiben szükség van hatósági aktusra, az alkotmányjogi panaszt az ellen kell benyújtani, és ez esetben szűkebb a határidő (az új magyar Abtv. szerint hatvan nap [új Abtv. 30. § (1) bekezdés], míg a német törvényben még rövidebb, csupán egy hónap [BVerfGG 93. § (1) bekezdés]).
A 26-27. § szövegezéséből nem teljesen egyértelmű, mi lesz a módja a közigazgatási aktusok megtámadásának. A 26. § (1) bekezdése csak jogszabályra, a 27. § pedig csak bírói döntésre utal. A 26. § (2) bekezdésében találunk utalást jogszabályi rendelkezés "alkalmazása vagy hatályosulása" folytán bekövetkezett jogsérelemre, így ebbe a megfogalmazásba a közigazgatási aktusok is beleférnek, mivel azok jogszabályt alkalmaznak. A 30. § határidőket meghatározó (1) bekezdése azonban, amikor visszautal a 26. § (2) bekezdésére, már csak a hatályba lépéstől számított száznyolcvan napról beszél, míg valószínű, hogy ez esetben a törvényhozó szándéka a sérelmezett döntés közlésétől számított hatvan napos határidő alkalmazása volt. Törvényszerkesztési szempontból szerencsésebb lett volna tehát, ha a bírói döntések mellett a közigazgatási aktusokat is nevesíti a törvény a valódi alkotmányjogi panaszról szóló 27. §-ban, ezzel elkerülte volna az értelmezési nehézségeket. Amennyiben azonban német kollégáikhoz hasonlóan a magyar alkotmánybírák is szigorúan fogják értelmezni a jogorvoslati lehetőségek kimerítésének követelményét,[39] közigazgatási aktusok által okozott jogsérelem miatt először a közigazgatási bírósághoz kell majd fordulni, és pervesztesség esetén csak a jogerős döntés után lehet alkotmányjogi panaszt benyújtani. Nehezen értelmezhető továbbá a 26. § (2) bekezdésében található "kivéte-
- 90/91 -
lesség" követelménye is, és ezzel kapcsolatban a törvényjavaslat indokolása sem ad útmutatást.[40]
Az új Abtv. 29. §-a a beérkező alkotmányjogi panaszok szűrésének lehetőségét biztosítja az AB számára, mely azt csak "a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be". Az indokolás szerint ez a német megoldást honosítja meg a magyar jogrendszerben. A német alkotmánybíróság e kritérium (melynek törvényi alapja a BVerfGG 93a. §-a) alapján utasítja vissza a beérkező panaszok túlnyomó többségét. Működése első négy és fél évtizedében a panaszok mindössze 2,73 százalékát bírálta el érdemben[41] A német tapasztalat is azt mutatja tehát, hogy az "alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés" kritériumát az alkotmánybíróság szabadon értelmezheti, és használhatja az alkotmányjogi panaszok túlnyomó többségének visszautasítására.[42]
Az új Abtv. 23. §-a szabályozza az előzetes normakontroll esetét, amelynek indítványozói körét már az új alkotmány bővítette. Az Alaptörvény 6. cikk (2) bekezdése értelmében a már elfogadott, de még ki nem hirdetett törvényt annak kezdeményezője, a kormány, vagy az Országgyűlés elnöke indítványa alapján az Országgyűlés küldheti meg az AB-nak. Megmarad továbbá a köztársasági elnök alkotmányossági vétója [Alaptörvény 6. cikk (4) bekezdés]. Ehhez az alkotmánybírósági törvény javaslata érdemben csupán annyit tesz hozzá, hogy az indítvány "határozott kérelmet" kell hogy tartalmazzon. A törvénytervezet indokolása szerint "a későbbi alkotmányossági anomáliákat elkerülendő, ki kell zárni annak lehetőségét, hogy az Országgyűlés az egész törvényt »láttamozásra« küldje az AB részére". Az indítványban tehát konkrét törvényi rendelkezést és konkrét alkotmányossági kérdést kell megjelölni, és indokolni a kettő közötti kapcsolatot.
A Velencei Bizottság egyértelműen negatívumként értékeli az indítványozók körének bővítését. Állásfoglalásában elvi éllel szögezte le, hogy "a kötelező erejű preventív absztrakt felülvizsgálat jogát szűk körre kell korlátozni, tekintve, hogy egy széles kör számára elérhető eljárás könnyen válik politikai játszmák részévé".[43] Kifejti továbbá, hogy az előzetes normakontroll indítványozói körének kiterjesztése a kormány és/vagy az Országgyűlés szerveire "átpolitizálná" az Alkotmánybíróságot, és "súlyosan aláásná az Alkotmánybíróság mint bírói testület hitelességét, valamint az alkotmányossági felülvizsgálatba vetett bizalmat".[44] Véleményem szerint az "átpolitizálás" veszélye leginkább akkor áll fenn, ha a parlamenti kisebbség is indítványozhat előzetes normakontrollt, hiszen ahogy azt a nemzetközi tapasztalatok is mutatják, az ellenzék ezt a lehetőséget általában politikai eszközként, obstrukcióra használja, és nem alapjogvédelemre. Problémás a kormány és a törvény kezdeményezőjének indítványozási joga is, mivel előfordulhat, hogy "azért kéri majd a vizsgálatot, hogy mintegy előzetesen ráüttesse a törvényjavaslatra az alkotmányosság pecsétjét."[45] Elsősorban az a helyzet lehet aggályos, amikor az indítvány egy adott törvény meghatározott rendelkezéseire irányul, amelyeket az AB alkotmányosnak talál, míg a törvény más, esetlegesen alaptörvény-ellenes rendelkezéseit a kérelemhez kötöttség elve miatt nem vizsgálja. Ilyen esetben ugyanis az AB döntése "könnyen épülhet be a köztudatba az egész törvényre vonatkozó megállapításként".[46] Bár az aggály nem megalapozatlan, az Alkotmánybíróság sokat tehet majd annak érdekében, hogy ezt a veszélyt a minimálisra csökkentse. Segítségére lesz ebben az 52. § (3) bekezdése, amely lehetővé teszi az indítványban megjelölt rendelkezéssel szoros tartalmi összefüggésben álló más rendelkezés vizsgálatát is, ha ennek elmaradása a jogbiztonságot sértené. A kérelemhez kötöttség elvét kimondó 52. § (2) bekezdés továbbá teret hagy a hivatalból megtehető megállapításoknak, így az AB bármely eljárásában állapíthat meg alkotmányos követelményeket.
Megfontolandó továbbá Jakab András észrevétele, mely szerint "azzal, hogy az AB-t hívja fel szűrésre, a kormányoldal valójában azt ismeri be, hogy nincs meg a szükséges minisztériumi szakemberállománya ennek a szűrésnek az elvégzésére".[47] Ha pedig az AB alkotmányellenesnek találja az adott jogszabályt, az politikailag rendkívül kínos helyzetbe hozza a kormányt. Kevéssé valószínű tehát, hogy a kormányoldal sűrűn élne ezzel a lehetőséggel a jövőben. Ehhez hozzá kell tenni továbbá, hogy mivel a köztársasági elnök politikai hovatartozása megegyezhet a parlamenti többségével (mint jelenleg), az ő alkotmányossági kontrollként való működése is esetleges.[48]
Az előzetes normakontroll nemzetközi összehasonlításban nem tekinthető általánosan elterjedt alkotmánybírósági hatáskörnek. A német Szövetségi Alkotmánybíróság például csak igen korlátozottan gyakorolhat előzetes normakontrollt, azt ugyanis kizárólag a nemzetközi szerződést ratifikáló törvényekkel szemben alkalmazhatja és abban az esetben, ha a köztársasági elnök megtagadja egy törvény
- 91/92 -
kihirdetését és valamelyik másik alkotmányos szerv nem ért egyet a megtagadással.[49] Az előzetes (ex ante vagy a priori) normakontroll a francia Alkotmánytanács egyik fő hatásköre, de megtalálhatjuk a román és a lengyel alkotmánybíráskodásban is. Az eredeti francia modellben az indítványozási jog csak a köztársasági elnököt, a miniszterelnököt és a parlament két házának elnökét illette meg. Mivel azonban ezek a méltóságok csak igen ritkán fordultak az Alkotmánytanácshoz, és ez volt az egyetlen útja a rendes (nem alkotmányerejű) törvények alkotmányossági vizsgálatának, 1974-ben a parlamenti kisebbségnek (legalább hatvan képviselőnek vagy szenátornak) is biztosították az indítványozási jogot.[50] Franciaországban annak ellenére, hogy az ellenzék politikai taktikaként használta a droit de saisine-t (indítványozási jogot), ez volt az a lépés, amely az Alkotmánytanács számára lehetővé tette, hogy aktív szerepet vállaljon a francia alkotmányjog fejlődésében és az alkotmányvédelemben.[51]
Nem így Romániában, ahol az előzetes normakontrollhoz utólagos konkrét normakontroll is párosul, így az alkotmánybíróságot felesleges politikai nyomásnak tették ki az ellenzék által indítványozott eljárások.[52] Kezdetben a spanyol alkotmánybíróságnak is volt ilyen hatásköre, amelyet azonban alig öt év eltelte után, 1984-ben a jogalkotó eltörölt, mivel azt az ellenzék politikai fegyverként használta.[53] Ennél sokkal elterjedtebb azonban és Spanyolországban is megmaradt a nemzetközi szerződést ratifikáló törvény előzetes alkotmányossági kontrollja.[54]
Más országok tapasztalatait és a Velencei Bizottság ajánlását is figyelembe véve azt lehet megállapítani, hogy az előzetes normakontroll indítványozói körének kibővítése nem ajánlott megoldás, és valószínűleg több problémát fog okozni a magyar alkotmánybíráskodásban, mint amennyi haszonnal jár. Az előzetes normakontroll tekintetében a köztársasági elnök indítványozási joga több mint elég egy demokratikus jogállamban.
Az új Abtv. nem szól a pénzügyi tárgyú hatáskörcsökkentésről, azt még érintőlegesen sem említi. Az erre vonatkozó szabályt közvetlenül és kizárólag az Alaptörvény 37. cikkében találhatjuk. Ez a hatáskörcsökkentés mégis kitüntetett figyelmet érdemel, hiszen ez a politikai indíttatásból az alkotmányba került szabály az Alkotmánybíróság mozgásterét kívánja korlátozni azzal, hogy kizárja a hatáskörét a költségvetésről, az adókról, vámokról és illetékekről szóló törvények tekintetében, tehát minden pénzügyi kérdésben. Ilyen egyértelműen politikai indíttatású hatáskörcsökkentésre nem találunk példát Európában. A lengyel alkotmány előírja ugyan, hogy a költségvetési törvény alkotmányossági vizsgálata folyamán az Alkotmánybíróságnak meg kell hallgatnia a kormány véleményét, annak azonban nincs kötelező ereje.[55]
A 37. cikk (4) bekezdését valójában 2010 novembere óta az akkor hatályos Alkotmányban (1949. évi XX. törvény) is szerepelt a 32/A. § (2)-(3) bekezdésben, és mint köztudott, azt a 98%-os végkielégítési adókról szóló AB határozatot követően fogadta el az Országgyűlés.[56] Az Alaptörvény egy új feltételt vezet be, mely alapján az AB hatásköre addig kizárt, amíg az államadósság a bruttó hazai össztermék (GNP) felét meghaladja. Új elem továbbá, hogy a pénzügyi tárgyú törvények normakontrollja csak a 24. cikk (2) bekezdés b)-e) pontjában meghatározott hatáskörök gyakorlása keretében kizárt. Nincs tehát kizárva a pénzügyi tárgyú törvények előzetes normakontrollja [a) pont], valamint a nemzetközi szerződésben ütközés vizsgálata [f) pont]. Előzetes normakontrollt, ahogy arról korábban szó volt, csak a kormánytöbbség és a köztársasági elnök kezdeményezhet. Ezzel kapcsolatban az előző pontban már említett problémák merülnek fel.
A nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatának az indítványozói körét az új Abtv. 32. § (2) bekezdése határozza meg. A törvény az országgyűlési képviselők egynegyedét, a kormányt, a Kúria elnökét, a legfőbb ügyészt, valamint az alapvető jogok biztosát ruházza fel indítványozási joggal, és nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatára konkrét normakontroll keretében is lehetőség van. E vonatkozásban ellentmondás tapasztalható az alapul szolgáló politikai retorika (ti. Magyarország szuverenitása) és a bevezetett szabály között, hiszen míg a pénzügyi tárgyú törvények a magyar Alaptörvényt megsérthetik, nemzetközi szerződésbe nem ütközhetnek.[57] Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatát minden esetben kezdeményezhetik a fent felsorolt szervekés személyek, akkor is, ha az államadósság a bruttó hazai össztermék felét meghaladja. Ez a kivétel az Alaptörvényben gyakorlatilag a hatáskörcsökkentés megkerülésére ad lehetőséget, amennyiben az imént felsorolt indítványozók valamelyikének sikerül olyan nemzetközi normát találnia, amely Magyarországot köti és amelyet az adott költségvetési vagy adótörvény megsértett.
Nehezen értelmezhető és igen aggályos a normának az a része, amely a pénzügyi tárgyú törvények alkotmányossági kontrollját csak bizonyos nevesített alapjogok sérelmére hivatkozással teszi lehető-
- 92/93 -
vé. Ezek az alapjogok a következők: az élethez és az emberi méltósághoz való jog, a személyes adatok védelméhez való jog, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához való jog és a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogok. Az új Abtv. sem segít annak megértésében, hogy mi alapján választotta az alkotmányozó épp ezeket az alapjogokat, hiszen erre a hatáskörcsökkentésre, mint már említettem, nem találunk benne utalást. A nevesített alapjogok körével kapcsolatban egyetértek a Tilk Péter[58] és Jakab András[59] által már kifejezett aggályokkal, mely szerint több olyan alapjog is kimaradt a normából, amelyek a pénzügyi tárgyú törvények esetében valóban relevánsak lehetnek: így a gazdasági alapjogok,[60] az egyenlő szabadság követelménye (XV. cikk) és a tisztességes eljáráshoz való jog (XXIV. és XXVIII. cikk). Arra viszont nem gondolt a szabály megalkotója, hogy az AB az emberi méltósághoz való jogot "anyajogként" kezeli, és abból gyakran vezet le más alapjogokat.
Következésképpen megállapíthatjuk, hogy bár az Alaptörvény 37. cikk (4) bekezdése korlátozni kívánja az AB hatásköreit a költségvetés és az adópolitika területén, a szövegezés egyúttal kiskapukat is nyújt azok számára, akik e törvények alkotmányosságát kifogásolják. Erre szolgálhat egyrészt az előzetes normakontroll, és még inkább a nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatára irányuló hatáskör, másrészt az emberi méltósághoz való jog lehetséges mérceként alkalmazása.[61]
Összehasonlító jogi szemszögből nézve az új alkotmánybírósági törvényt azt állapíthatjuk meg, hogy annak elemei más alkotmánybíráskodási modellekben is megtalálhatók. Az egyetlen és igen fontos kivételt a pénzügyi tárgyú hatáskörcsökkentés jelenti, amelyre nincs példa Európában. Az alkotmánybíróság hatásköreinek módosítása, szűkítése vagy bővítése azonban nem példa nélküli. Lengyelországban például 1997-ben törölték az Alkotmánybíróság hatásköreinek sorából a törvények kötelező erejű alkotmánykonform értelmezését, miután az konfliktushelyzetet teremtett a rendesbíróságokkal. Németországban a Szövetségi Alkotmánybíróság felállítása után mindössze másfél évtizeddel megszüntették az alkotmányértelmezési hatáskört, Spanyolországban pedig az előzetes normakontrollt 1985-ben.[62] Hatáskörbővítésre a legaktuálisabb példa a 2008-as francia alkotmányreform, melynek keretében az addig az utólagos normakontrollt mereven elutasító franciák végül lehetővé tették a rendesbírák számára, hogy az általuk alkalmazandó törvényekkel kapcsolatban felmerülő alkotmányossági aggályaikkal az Alkotmányjogi Tanácshoz forduljanak.[63]
Az alkotmánybíróságok hatásköreinek alakulása politikai döntések következménye, amelyek helytállóságát a gyakorlat igazolhatja vagy teheti próbára. A törvényi rendelkezések az alkotmánybíráskodás kereteit határozzák meg. Azok gyakorlati alkalmazása, ahogy azt mind a hazai, mind a külföldi példák mutatják, jelentős mértékben függ az ország jogi kultúrájától, az alkotmánybíróság és a politikai szervek közötti kapcsolatot pedig meghatározza egy ország politikai kultúrája. Az új alkotmánybírósági törvényben meghatározott keretek (az Alaptörvényben szabályozott pénzügyi tárgyú hatáskörcsökkentéstől eltekintve, amely azonban megfogalmazásának köszönthetően gyakorlatilag megkerülhető) alkalmasak arra, hogy Magyarországon továbbra is hatékony alkotmányvédelem működjön. Az Alkotmánybíróságon és az indítványozási joggal felruházott szerveken áll, hogy milyen módon használják a törvény által adott lehetőségeiket, és képesek-e azok határait a hatékony alkotmányvédelem igényeinek megfelelően alakítani. ■
JEGYZETEK
* Köszönettel tartozom Fekete Balázsnak, Jakab Andrásnak és Sólyom Péternek az írás első változatához fűzött észrevételeiért.
[1] 2011. évi CLI. törvény az Alkotmánybíróságról, Magyar Közlöny, 2011. november 21.
[2] Lásd az alkotmányügyi bizottság 2011. szeptember 27-i ülésének jegyzőkönyvét, http://www.parlament.hu/biz39/bizjkv39/AIB/1109271.pdf, 6.
[3] Az alkotmánybírák választásának módjáról és hivatalviselési idejéről már kifejtettem a véleményemet két korábbi írásomban, amelyek szintén összehasonlító elemzésre épültek. Lásd Kelemen Katalin: Az alkotmánybírák választása Európában és hazánkban, Új Magyar Közigazgatás, 2011/4, 2-14; Kelemen Katalin: Az alkotmánybírák újraválaszthatósága és hivatalviselési ideje, Pázmány Law Working Papers 2011/5; http://www.plwp.jak.ppke.hu/hu/muhelytanulmanyok/20111/12-2011-5.html.
[4] Halmai Gábor: Az alkotmányjogi panasz - jelen és jövendő?, Bírák Lapja, 1994/3-4, 45; Wojciech Sadurski: Twenty Years After the Transition: Constitutional Review in Central and Eastern Europe, Sydney Law School, Legal Studies Research Paper No. 09/69, 2009; http://ssrn.com/abstract=1437843, 1.
[5] Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon, Budapest, Osiris, 2001, 118; Ruti Teitel: Transitional Jurisprudence: The Role of Law in Political Transformation, Yale Law Journal, 1997/106, 2009-2080; Győrfi Tamás: Az alkotmánybíráskodás
- 93/94 -
politikai karaktere, Budapest, Indok, 2001. Az aktivizmus tekintetében nem hiányoznak a negatív kritikák sem. Lásd Sajó András: Reading the Invisible Constitution: Judicial Review in Hungary, Oxford Journal of Legal Studies, 1995/15, 253-267; Pokol Béla: Aktivista alapjogász vagy parlamenti törvénybarát? A magyar alkotmánybíráskodásról, Társadalmi Szemle, 1992/5, 67-78; Stephen Holmes: Back to the Drawing Board: An Argument for Constitutional Postponement in Eastern Europe, East European Constitutional Review, 1993/2, 21-25; Bojan Bugaric: Courts as Policy-makers: Lessons from Transition, Harvard International International Law Journal, 2001/42, 247-288, 270-276.
[6] Lásd például, a teljesség igénye nélkül, angol nyelven: Catherine Dupré: Importing the Law in Post-Communist Transitions: the Hungarian Constitutional Court and the Right to Human Dignity, Oxford, Hart, 2003; Kim Lane Scheppele: Guardians of the Constitution: Constitutional Court Presidents and the Struggle for the Rule of Law in Post-Soviet Europe, University of Pennsylvania Law Review, 20 06/154, 1757-1851; Christian Boulanger: Europeanisation through Judicial Activism? The Hungarian Constitutional Court's Legitimacy and Hungary's "Return to Europe", paper presented at the conference "Contours of Legitimacy" at the University of Oxford, 2002; http://users.ox.ac.uk/~oaces/conference/papers/Christian_Boulanger.pdf ; valamint Holmes (6. vj.). Olasz nyelven: Mauro Mazza: Tendenze della giurisprudenza costituzionale ungherese nella prospettiva dei rapporti tra diritto nazionale e diritto europeo dei diritti umani, Diritto Pubblico Comparato ed Europeo, 2006/3, 1441-1458.
[7] Németül: Popularklage. Lásd a bajor alkotmány 98. cikkét. Azóta az actio popularist bevezették a Macedón Volt Jugoszláv Köztársaságban is.
[8] Ilyen lehetősége a magyar AB-n kívül például három volt jugoszláv tagállam alkotmánybíróságának is van: Macedóniában, Montenegróban és Szerbiában. A kezdeti időszakban az orosz és a lengyel alkotmánybíróság is eljárhatott hivatalból, azonban ebben a két országban ezt a lehetőséget a törvényhozó eltörölte (Oroszországban 1994-ben, Lengyelországban 1997-ben). Lásd Sadurski (5. vj.) 10.
[9] Sólyom (6. vj.) 169.
[10] Egy összefoglaló táblázat a kelet-közép-európai alkotmánybíróságok hatásköreiről: Sadurski (5. vj.) 37. Ebben a táblázatban azonban tévesen az van feltüntetve, hogy a magyar AB nem gyakorol konkrét normakontrollt (referred review). Alkotmányértelmezésre irányuló hatásköre van többek között a bolgár, a lett, a litván, a román és a szlovák alkotmánybíróságnak.
[11] Lásd az új Abtv. 35. §-át és az 2011. október 3-án benyújtott T/4424. sz. törvényjavaslathoz fűzött indokolást; http://www.parlament.hu/irom39/04424/04424.pdf.
[12] T/3479. sz. törvényjavaslat a népszavazás kezdeményezéséről, 29. §-át; http://www.parlament.hu/irom39/03479/03479.pdf. Az alkotmánybírósági törvényjavaslat indokolása (12. vj.) alapján ez a szabály az alkotmánybírósági gyakorlatot kodifikálja (28).
[13] Záró rendelkezések, 73. § (2) bekezdés.
[14] Wojciech Sadurski szerint tették ezt előzetes feltérképező elemzések nélkül, és kritikusan ítéli meg a nyugat-európai modellek másolását. Sadurski (5. vj.) 1-4.
[15] Mind az ellenzéki pártok, mind külső megfigyelők nemtetszésüket fejezték ki. Lásd például a Magyar Helsinki Bizottság, az EKINT és a TASZ közös elemzését: Az új Alkotmánybíróságról szóló szabályozás elemzése, 2011. október 28.; http://www.ekint.org/ekint_files/File/tanulmanyok/abtv_elemzes_20111028_final.pdf.
[16] Míg az Alkotmány (1949. évi XX. törvény) 32/A. § (3) bekezdése kimondja, hogy "az Alkotmánybíróság eljárását törvényben meghatározott esetekben bárki kezdeményezheti".
[17] European Commission for Democracy Through Law: Opinion on Three Legal Questions Arising in the Process of Drafting the New Constitution, March 2011; http://www.venice.coe.int/docs/2011/CDL-AD%282011%29001-e.pdf, 57. pont.
[18] Lásd a Bizottság véleményének (18. vj.) 64. pontját. Ezt a véleményét a Velencei Bizottság már két évtizeddel korábban is kifejtette egy 1993-ban készült állásfoglalásában, melyben kimondta, hogy az indítványok számának ésszerű határok között tartása végett az actio popularis intézménye nem kívánatos, és ajánlott az indítványozók körét a jogsérelmet elszenvedett személyekre korlátozni. European Commission For Democracy Through Law: Models of Constitutional Jurisdiction, by Helmut Steinberger, CDL-STD(1993)002, Strasbourg, 1993; http://www.venice.coe.int/docs/1993/CDL-STD%281993%29002-e.asp, IV/4. pont.
[19] Az új Alkotmánybíróságról szóló szabályozás elemzése (16. vj.) 8.
[20] European Commission For Democracy Through Law: Study on Individual Access to Constitutional Justice, Study no. 538/2009, Strasbourg, 27 January 2011; http://www.venice.coe.int/docs/2010/CDL-AD%282010%29039rev-e.pdf, 63-71. pont.
[21] A törvényjavaslat indokolása (12. vj.) 26.
[22] Az elsők között Lábady Tamás: A populáris akció és az egyéni jogvédelem biztosítása az alkotmánybírósági eljárásban, Magyar Jog, 1991/7, 385-390. Lásd továbbá az alkotmányügyi bizottság 2011. szeptember 27-i ülésének jegyzőkönyvét (3. vj.), amelyből kiderül, hogy az AB jelenlegi elnöke is támogatja az actio popularis eltörlését.
- 94/95 -
[23] Így Albániában, Lengyelországban, Lettországban, Portugáliában, Spanyolországban és Ukrajnában.
[24] Erről bővebben Ewa Łetowska: The Commissioner for Citizen's Rights in Central and Eastern Europe: The Polish Experience, St. Louis-Warsaw Transatlantic Law Journal, 1996, 1-14.
[25] Leszek Lech Garlicki: The Experience of the Polish Constitutional Court in Constitutional Justice, East and West, szerk. Wojciech Sadurski, The Hague, Kluwer Law International, 2002, 265-282.
[26] A legfőbb ügyész és a Kúria elnökének indítványozási jogát az eredeti törvényjavaslat nem tartalmazta, az az általános vita folyamán megfogalmazott módosító javaslatok következtében került az Országgyűlés által elfogadott törvény szövegébe.
[27] Un. nem valódi alkotmányjogi panaszt vezettek be Lengyelországban is. Garlicki (26. vj.) 275.
[28] A törvényjavaslat indokolása (12. vj.) 27.
[29] T/4424/138. sz. kapcsolódó módosító javaslat; http://www.parlament.hu/irom39/04424/04424-0138.pdf.
[30] Halmai (5. vj.); Tilk Péter: Az alkotmányjogi panasz mint a bíróságok és az Alkotmánybíróság eljárásának kapcsolódási pontja, Bírák Lapja, 2002/2, 59-66.
[31] Sólyom (6. vj.) 175-178.
[32] A hatályos szövetségi alkotmánybírósági törvény (BVerfGG) 13. § 8a) pont és 90-95. §
[33] Grundgesetz 93. cikk (1) bekezdés 4a) és 4b) pont.
[34] Így a hatásköri összeütközések feloldásával, a pártok működésének alkotmányossági vizsgálatával és a választásokkal kapcsolatban felmerülő alkotmányossági kérdésekkel, a weimari Staatsgerichtshof mintájára. Lásd Sarang Vijay Damle: Specialize the Judge, not the Court: A Lesson from the German Constitutional Court, Virginia Law Review, 2005/91, 1297.
[35] A két tanács közötti munkamegosztást a BVerfGG 14. §-a szabályozza részletesen.
[36] Lásd Ralph Alexander Lorz: Standing to raise constitutional issues in Germany in Standing to raise constitutional issues: Comparative perspectives, szerk. Richard S. Kay, Bruxelles, Bruylant, 2005, 176.
[37] Ez a német szabályozásban egy év. BVerfGG 93. § (3) bekezdés.
[38] A német alkotmánybíróság gyakorlata alapján a közvetlenség követelménye nem áll fenn a büntetőjogi szabályoknál, míg az adótörvények ellen benyújtott panaszok rendszeresen visszautasításra találnak a közvetlen érintettség hiánya miatt. Lorz (37. vj.) 175-176.
[39] Többek között ez a magyarázat arra, hogy Németországban az alkotmányjogi panaszok 95%-át bírói döntések ellen nyújtják be. Lásd Vicki J. Jackson - Mark Tushnet: Comparative Constitutional Law, New York, Foundation Press, 1999, 521.
[40] A kivételesség kritériumának eltörlését két képviselő is indítványozta (Lamperth Mónika T/4424/19. sz. és Schiffer András T/4424/54. sz. módosító javaslata), ezeket azonban az emberi jogi bizottság nem támogatta. Lásd T/4424/133. sz. ajánlás; http://www.parlament.hu/irom39/04424/04424-0133.pdf.
[41] Jörg Luther: La giustizia costituzionale nella Repubblica Federale di Germania in Esperienze di giustizia costituzionale. Tomo I, szerk. Jörg Luther - Roberto Romboli - Rolando Tarchi, Torino, Giappichelli, 2000, 97.
[42] Az ügyek szűrésének kérdése a mai napig vita tárgya a német szakirodalomban. Sokan azt kifogásolják, hogy az alkotmánybíróság nem köteles megindokolni egy alkotmányjogi panasz visszautasítását. A gyakorlatban az esetek 75%-ában csatol indokolást a visszautasító döntéshez a német testület. Donald Kommers: The Constitutional Jurisprudence of the Federal Republic of Germany, Durham, Duke University Press, 21997, 19-20.
[43] Velencei Bizottság 614/2011. sz. vélemény (18. vj.) 43. pont.
[44] Velencei Bizottság 614/2011. sz. vélemény (8. vj.) 44. pont.
[45] Az új Alkotmánybíróságról szóló szabályozás elemzése (16. vj.) 6.
[46] Az új Alkotmánybíróságról szóló szabályozás elemzése (16. vj.) 7.
[47] Jakab András: Az új Alaptörvény keletkezése és gyakorlati következményei, Budapest, HVG-Orac, 2011, 242.
[48] Jakab (48. vj.) 241.
[49] Louis Favoreu: Az Alkotmánybíróságok in Alkotmánybíráskodás - alkotmányértelmezés, szerk. Paczolay Péter, Budapest, Rejtjel, 2003, 84.
[50] Favoreu (50. vj.) 102.
[51] Federico Fabbrini: Kelsen in Paris: France's Constitutional Reform and the Introduction of A Posteriori Constitutional Review of Legislation, German Law Journal, 2008/9, 1303.
[52] Erről bővebben Renate Weber: The Romanian Constitutional Court: In Search of Its Own Identity in Constitutional Justice, East and West, szerk. Wojciech Sadurski, The Hague, Kluwer Law International, 2002, 291.
[53] Benito Alaez Corral - Abel Ariaz Castaño: The Role of the Spanish Constitutional Court in the Judicial Review of Parliamentary Legislation, European Public Law, 2009/15, 4, 600.
[54] Ez a hatáskör megtalálható Bulgáriában és Szlovéniában is.
[55] Lásd a lengyel alkotmány 190. cikk (3) bekezdését; http://www.trybunal.gov.pl/eng/Legal_Basis/constitution.htm.
[56] 2010. évi CXIX. törvény az Alkotmány módosításáról. Az alkotmánymódosítás történetéről bővebben lásd
- 95/96 -
Tilk Péter: Az Alkotmánybíróság eljárásának korlátozása és az ehhez vezető események, De iurisprudentia et iure publico, 2011/2; http://www.dieip.hu/2011_2_16.pdf.
[57] Azonos véleményt fejezett ki Jakab András is az Alaptörvényhez írt kommentárjában. Jakab (48. vj.) 282.
[58] Tilk (57. vj.) 15.
[59] Jakab (48. vj.) 282-283.
[60] Elsősorban a XIII. cikkben szabályozott tulajdonhoz való jog és az M) cikkben kimondott vállalkozás szabadsága.
[61] Ezt már megerősítette maga az Alkotmánybíróság is a 37/2011. (V. 10.) AB határozatban, amely az emberi méltóság sérelmére hivatkozva semmisítette meg egy pénzügyi tárgyú törvény egyik rendelkezését.
[62] Lásd Favoreu (51. vj.) 109.
[63] A francia szabályozás különlegessége, hogy mielőtt az Alkotmányjogi Tanácshoz jutnának az első- és másodfokú bírák indítványai, azok a két legfelső bíróság (a Semmítőszék és az Államtanács) szűrőjén mennek át. Lásd Fabbrini (52. vj.) 1297-1312.
Visszaugrás