Az elmúlt évtizedek legfontosabb munkajogi fejleménye a hagyományos, klasszikus munkaviszonytól eltérő foglalkoztatási formák gyors terjedése szerte a világon. Sok szakkifejezéssel próbálták már leírni ezt a folyamatot, amelyek közül a nem szokványos és a bizonytalan foglalkoztatás fogalmait használjuk az ebből eredő következmények és problémák leírására. A folyamat lényege, hogy a munkajogi védelem csökkenésének alapvető forrásává vált a kevesebb védelmet biztosító munkavégzési formák biztosítása és választása. A folyamat feltartóztathatatlan és gyorsul, míg a munkajogi szabályozás válasza töredékes és erőtlen, különösen az összetett negatív gazdasági, társadalmi hatásokhoz képest.
A tanulmányban először a fenti folyamatot, majd a leírására használt terminológiát és definíciós készletet mutatom be. Ezt követően térek ki a bizonytalan foglalkoztatási formák munkáltatókra és munkavégzőkre gyakorolt hatásának elemzésére. Ebből kitűnik, hogy felborult a munkajogi kockázatok hagyományos megosztása, amely folyamatnak a munkavállalók a vesztesei. Különösen igaz a hagyományos munkajogi értékek válsága a munkajog kollektív dimenziójára, amelynek jelentőségét számos, általam elemzett tényező gyengíti. Összességében tehát a bizonytalan foglalkoztatási formák negatív következményei ma már markánsak és nyilvánvalóak, de a jogalkotás válasza még kidolgozatlan.
Az úgynevezett nem szokványos munka (non-standard work) terjedése napjaink munkajogának meghatározó folyamata szerte a világon, mind a fejlett, mind pedig a fejlődő országokban. A határozatlan idejű, teljes munkaidős, klasszikusnak tekintett munkaviszony visszaszorulóban van az egész világon, és annak rovására terjeszkedik például a határozott idejű, alkalmi, behívásos, vagy éppen a részmunkaidős munkavégzés. Ezt a folyamatot úgy szokták jellemezni a szakirodalomban, mint a hagyományos munkaviszonyon kívüli, másként nem szokványos (non-standard) vagy bizonytalan (precarious) foglalkoztatás terjedése.[1] A probléma lényege tehát az, hogy folyamatosan és jelentősen csökken a lakosságnak az a része, amelyet lefed a tradicionális munkajogi és társadalombiztosítási rendszer.[2]
A munkavégzés nem szokványos formái mindig is léteztek azonban a munkaerőpiacon. Sőt, a klasszikus munkaviszonyban történő foglalkoztatás általánossá válása előtt nyilván attól eltérő jogviszonyokban dolgoztak a munkavégzők. A 20. század közepétől viszont a klasszikus, standard munkaviszony vált meghatározóvá a foglalkoztatásban, így visszaszorultak a korábban létezett, attól eltérő szerződési formák. Kalleberg szerint nem a normál munkaviszonytól eltérő jogviszonyok ma tapasztalható nagy száma a kivételes jelenség, hanem ellenkezőleg, a standard munkaviszony elmúlt fél évszázadban tapasztalt egyeduralkodó szerepe tekinthető inkább kivételes állapotnak.[3]
A fejlett európai gazdaságokban ugyanis egészen az 1980-as évekig az ipari foglalkoztatás dominált és a foglalkoztatást relatíve egységesített munkafeltételek jellemezték. Ennek a munkajogi formája volt a normál munkaviszony (standard employment relationship).[4] A munkajövedelem mértéke sokkal kiegyenlítettebb volt, mint ma, bár ennek az ára az alacsonyabb foglalkoztatási szint volt, és egyes - mai kifejezéssel élve sérülékeny (vulnerable) - társadalmi csoportok kirekesztése a munkaerőpiacról. Az elmúlt évtizedekben azért került a munkaerő-piaci, munkajogi kutatások középpontjába a nem szokványos, a standard munkaviszonytól eltérő foglalkoztatás, mert látványosan megnőtt a hagyományos, normál munkaviszony kárára az ilyen jogviszonyok száma és aránya szerte a világban, beleértve Európát.[5]
Az 1970-es, és különösen az 1980-as évek óta a fejlett világban a munkaerőpiac, így különösen az európai munkaerőpiacok ugyanis egyre kevésbé képesek egységesíteni a munkavégzésre irányuló különféle jogviszonyok szabályait. A munkaerő-piaci rugalmasság keresésének, és az ennek eszközéül szolgáló nem szokványos, bizonytalan foglalkoztatás növekedésének a szolgáltatóipar térnyerésén túl számos további oka is van. Fontos tényezők-
- 472/473 -
nek tekinthetők például a technológiai és munkaszervezési változások, a munkáltatói stratégiák megváltozása, gyengülő szakszervezetek, privatizáció.[6] Bosch például az alábbi tényezőket azonosítja, amelyek a normál munkaviszony munkaerő-piaci szerepét gyengítik: a termelés, szolgáltatás rugalmassá vált; a nők és a tanulók nagy tömegben megjelentek a munkaerőpiacon; javult a munkavállalók képzettsége; magas szinten állandósult a munkanélküliség és dereguláció történik a szabályozásban.[7]
Mindenekelőtt azonban a globális gazdasági változások növelték a versenyt és a bizonytalanságot a vállalkozások között, ami nyomást helyezett rájuk a profit növelésére, az ügyfelek igényeihez való alkalmazkodásra. Ezeknek a vállalati kényszereknek a logikus következménye a foglalkoztatás rugalmasabb (olcsóbb és kényelmesebb) formáinak alkalmazása. Ugyanakkor a gazdasági problémák miatt állandósuló magas munkanélküliség a jogalkotás számára is egyértelművé tette, hogy nem képesek elegendő számú hagyományos munkaviszonyt teremteni. A nem szokványos munkavégzési formák terjedését elősegítette még a technológiai, kommunikációs fejlődés, amely megkönnyítette a specializációt, a munkavégzés kiszervezését és határozott idejű munkavégzők alkalmazását projektekre.[8]
A munka világát napjainkban tehát az intenzív verseny és az állandó változás jellemzi, amelyben a munkáltatók és a munkavállalók egyaránt kockázatokkal és bizonytalansággal szembesülnek. A piac megtartása érdekében a munkáltatók állandó nyomás alatt vannak, hogy minél olcsóbban adják a terméküket, ami közvetlen hatással van az általuk alkalmazott munkaerőre is. Ez a folyamat viszont a felek közötti kockázatok újrarendezéséhez vezet, amelynek az eszköze a nem szokványos munkavégzési formák tömeges alkalmazása.[9] A munkáltatók ugyanis a hiányos munkajogi környezetben olyan jogviszonyokat választanak, amelyek csökkentik a munkaerő-költséget és átterhelik a kockázatot a munkavégzőre.[10]
Az okok tehát összetettek és mind a munkaerő kínálati oldalán (például nők, idősek, tanulók megjelenése a munkaerőpiacon), mind pedig a keresleti oldalán (például globális verseny, technológiai változás) fellelhetők. Az mindig vitatott, hogy melyik oldal járul hozzá erősebben a folyamathoz, de mindkettő hatását erősítik az intézményi, jogi változások.[11] Az intézményi változások között említhetők például az adó-, társadalombiztosítási- és foglalkoztatáspolitikai reformok.[12]
De Stefano szerint a nem szokványos, bizonytalan munkavégzés terjedése nem egy természetes, visszafordíthatatlan gazdasági folyamat, amely független a jogi szabályozástól. Éppen ellenkezőleg, a szabályozás sok esetben előidézője a bizonytalan foglalkoztatási formák születésének és terjedésének, különösen, amikor tudatosan olcsó alternatívát akar teremteni a "drága és túlszabályozott" munkaviszonynak (például mini-job Németországban, nulla órás szerződés az Egyesült Királyságban).[13]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
