Az egészségügyi adatok védelme területén az adatvédelmi biztos 16 éves működése, majd a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: NAIH) tevékenysége során számos vizsgálatot végeztek, érdekesebbnél érdekesebb esetek kerültek a beszámolók és a döntések során napvilágra. Minden évben előkerülő téma volt a saját vagy elhunyt közvetlen hozzátartozó egészségügyi adataihoz való hozzáférés akadályozása. A saját adatokhoz való hozzáférés, azoknak megismerése alapvető és mindennapos dolognak tűnhet, pedig mégsem az. Az egészségügyi dokumentáció és ez által a benne szereplő egészségügyi és személyes adatok megismerésének az akadályozása jelentősen korlátozza az egyén információs önrendelkezéshez való jogát.
Jelen tanulmányban az egészségügyi dokumentáció fogalmának meghatározása után bemutatásra kerülnek a vonatkozó adatvédelmi biztosi vizsgálatokról szóló beszámolók valamint a NAIH döntései.
Az egészségügyi dokumentáció fogalmát az egészségügyi és hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről szóló 1997. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Eüak.) 3. § e) pontja a következőképpen határozza meg: "egészségügyi dokumentáció: a gyógykezelés során a betegellátó tudomására jutott egészségügyi és személyazonosító adatokat tartalmazó feljegyzés, nyilvántartás vagy bármilyen más módon rögzített adat, függetlenül annak hordozójától vagy formájától". Ezen meghatározás alapján, minden feljegyzés az egészségügyi dokumentáció részét képezi, ellentétben a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 69. § a) pontjával, amely kimondja, hogy egy döntés tervezetébe nem lehet betekinteni. Az egészségügyi dokumentációját teljes terjedelmében megismerheti a beteg, minden apró feljegyzéssel együtt, míg a Ket. alapján, hatósági döntés esetén a döntést és a döntés alapjául szolgáló bizonyítékokat ismerheti csak meg iratbetekintés esetén, a hatóság "vajúdását" a határozat vagy a végzés végleges formájának kialakulása előtt azonban nem. E különbség oka az, hogy egy egészségügyi döntés esetén jelentősége lehet annak is, hogy milyen vizsgálatok, beavatkozások fordultak meg a kezelőorvos fejében, miket javasolt, amelyeket aztán mégsem hajtottak végre, vagy milyen tüneteket észleltek a betegen, mely például a lázlapjára rákerült, de később mégsem vették figyelembe. Hatósági döntésnél a tervezetet a vezető bírálja felül, s az abban előforduló egyéni megoldások, hibák a végső döntést nem befolyásolják.
Trócsányi Sára szerint a betegjogok közül a tájékoztatáshoz való jog, az egészségügyi dokumentáció megismerésének a joga és az orvosi titoktartáshoz való jog jelentenek közvetlenül az információs önrendelkezési jog körébe tartozó szabályokat.[1] A betegjogok az egészségügyi intézmény oldaláról kötelezettséget keletkeztetnek. A beteg jogosult a gyógykezeléssel összefüggő adatainak kezeléséről tájékoztatást kapni, a rá vonatkozó egészségügyi adatokat megismerni, az egészségügyi dokumentációba betekinteni, valamint azokról kivonatot vagy másolatot készíteni, valamint saját költségére másolatot kapni.[2] A betegellátót terheli a dokumentáció vezetésének és megőrzésének a kötelezettsége. A dokumentációba való betekintés egyetlen korlátja az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 135. §-ában meghatározott szabály, mely szerint a kezelőorvos a beteg tájékoztatását körültekintően, szükség szerint fokozatosan, a beteg állapotára és körülményeire tekintettel végzi. Az egészségügyi dokumentáció megismeréséhez való jognak az egyetlen korlátja tehát a beteg állapota. "Személyhez fűződő jogokat sért a gyógyintézet, ha a beteg gyógykezelésével, műtétjével kapcsolatos okiratok kiadását megtagadja. [...] A kórháznak kell gondoskodnia arról, hogy a kiadott dokumentumok üzemi titok alá eső adatot ne tartalmazzanak. [...] A zárójelentés nem tartalmazza a teljes körű adatokat, így a beteg nem zárható el a zárójelentés kiállítása előtt keletkezett iratok megismerése elől." - mondta ki egy ügyben az eljáró bíróság.[3]
Az egészségügyi dokumentáció egységének fenntartása az érintettnek és az ellátónak is elemi érdeke.[4] Az egészségügyi adatok védelméhez való jog érvényesülését a betegellátó[5] a betegjogok biztosításán keresztül aktív és passzív magatartással segíti. A betegellátó feladata az egészségügyi dokumentáció jogszabályoknak megfelelő vezetése, nyilvántartása, megőrzése és védelme. E feladatait aktív magatartásával tudja elérni. A betegellátó egészségügyi dokumentációt köteles vezetni, melynek tartalmaznia kell a beteg vizsgálatával és gyógykezelésével kapcsolatos adatokat, valamint a valóságnak megfelelően tükröznie kell az ellátás folyamatát.[6] Az Eütv. 136. § (2)-(3) bekezdése szabályozza az egészségügyi dokumentáció tartalmát és mellékleteit. A dokumentáció megfelelő vezetéséhez hozzátartozik, hogy abban minden adat rögzítésre kerüljön. Az Eütv. külön is nevesíti, hogy az emberi méltóság[7] védelme érdekében rögzíteni kell a beteg személyes szabadságát korlátozó módszereket és eljárásokat. Ennek szükségessége egyébként nem csak a beteg és
- 112/113 -
az emberi méltósága védelme érdekében szükséges, hanem azért is, hogy a betegellátó mentesítse magát a személyes szabadság megsértését[8] szabályozó büntetőjogi tényállás alól. Felhívja a figyelmet a jogalkotó arra is, hogy a gyógyintézet elhagyásának joga megilleti a beteget, de ha e jogát gyakorolja, akkor fel kell tüntetni a dokumentációjában. A dokumentáció megfelelő vezetése nem csak a beteg adatainak illetve egészségének védelmét hivatottak szolgálni, hanem a betegellátót is védik.
Az egészségügyi dokumentáció megőrzése alapesetben az egészségügyi szolgáltató passzív magatartásával történik. Az egészségügyi dokumentációt az adatfelvételtől számított legalább 30 évig, a zárójelentést legalább 50 évig,[9] a képalkotó diagnosztikai eljárással készült felvételt, valamint az arról készült leletet a felvétel készítésétől számított legalább 30 évig meg kell őrizni.[10] Az egészségügyi és hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezelésének egyes kérdéseiről szóló 62/1997. (XII. 21.) NM rendelet (a továbbiakban: NM rendelet) 5. § (1) bekezdése szerint: "Az egészségügyi dokumentációnak az Eüak.-ban előírt határidőt követően történő megőrzésére abban az esetben van lehetőség, ha
a) az az érintett egyéb, 30 évnél nem régebbi egészségügyi adatkezelésével kapcsolatba hozható, valamint
b) a betegség természete,
c) a kezelés jellege,
d) az érintett személy, vagy
e) általános tudomány- és kultúrtörténeti okok
miatt annak tudományos jelentősége van."
A b)-e) pontok szerinti minősítést a betegellátó részleg vezetőjének a kezdeményezésére az intézményvezető állapítja meg, tehát e céloknál külön kell kezdeményezni valamilyen eljárási formában, hogy engedélyezzék a további megőrzést. A minősítési eljárást jogszabály nem szabályozza, erről belső szabályzatnak kell rendelkeznie. A jogalkotó az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.)[11] rendelkezéseivel ellentétben miniszteri rendeletben szabályozza, konkretizálja az egészségügyi adatok megőrzésének 30 éven túli céljait. E célokat a hatályos jogszabályi rendelkezés alapján szerencsésebb lenne törvényben szabályozni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
