A nemzeti bíróságok joggyakorlatában kialakult általános jogelvek, melyek hosszú évszázadok jogászi bölcsességét és élettapasztalatát kristályosították ki egy-egy elvben, az emberiség közös kulturális kincsét képezik. Az általános jogelvek mára széles körben elfogadottá váltak mint a nemzetközi jog és az európai jog kitüntetett jelentőségű jogforrásai.[1] Ebből a kulturális kincsből merítettek a nemzetközi választottbíróságok, a Hágai Állandó Nemzetközi Bíróság és utódja, a Nemzetközi Bíróság, valamint a luxemburgi Európai Bíróság.
Az általános jogelvek intézménye már hosszú ideje a jogi gondolkodás homlokterében áll, elsősorban az elvek körét, természetét és funkcióját övező bizonytalanság miatt. Számos részletes elemzés született már a témában, ám mindezidáig nem került sor a nemzetközi jogi, illetve európai jogi általános jogelvek összehasonlító elemzésére. Így érdemes megvizsgálni, hogy milyen kapcsolatot találhatunk a bírói ítélkezési gyakorlatban feltárt általános jogelvek között az európai és a nemzetközi jogban. Külön figyelmet kíván annak a kérdésnek a vizsgálata, hogy az európai jogban elfogadott általános jogelvek vajon kizárólag a tagállamok jogából közvetlenül kerülhetnek-e az Európai Bíróság látókörébe, vagy a nemzetközi bíróságok és választottbíróságok azon megállapításai, melyek szerint egy elv általános jogelvnek minősül a nemzetközi fórumok előtt, befolyásolhatja-e annak általános jogelvként történő elfogadását az Európai Unió jogában is. Az elemzés egyebekben arra is kitér, hogy az Európai Unió vezető értékei, a "jó kormányzáshoz" (good governance) kötődő elvek és a "rule of law" elve mennyiben járulhatnak hozzá ahhoz a folyamathoz, melynek során a nemzetközi jog szabályai új értéktartalommal telítődnek meg.
Jelen tanulmány nem törekszik a nemzetközi jogi és európai jogi általános jogelvek átfogó, mindenre kiterjedő vizsgálatára. Ehelyett a nemzetközi bírói fórumok és az Európai Bíróság joggyakorlatát elemezve a nemzetközi és az európai jog kölcsönhatásában formálódó jogelvekre kíván fókuszálni, figyelemmel a két jogterület közötti interaktív viszony jogfejlesztő eredményeire. Végül, a tanulmány a nemzetközi jogban rejlő általános jogelvek európai jogi recepciójában rejlő lehetőségekre nyújt kitekintést.
A nemzetközi jogban mára teljesnek tűnik az egyetértés abban, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság Statútumának 38. cikkében hivatkozott jogforrás,"a civilizált nemzetek által elismert általános jogelvek" az államok belső jogában kialakított jogelvekre vonatkozik. A Hágai Nemzetközi Bíróság Statútuma alig tér el elődjétől, az ENSZ alapvető dokumentumait megalkotó 1944-es San Francisco-i konferencián lényegében változtatás nélkül vették át a Népszövetséghez kötődő Állandó Nemzetközi Bíróság szervezetére és működésére irányadó szabályokat. Herczegh Géza, az Állandó Nemzetközi Bíróság megalapítására vonatkozó travaux preparatoires alapján bizonyította, hogy a szöveg eredeti megfogalmazásában minden kétséget kizáróan az in foro domestico alkalmazott belső jogi elvekre vonatkozik.[2] Ennek bizonyítására azért volt szükség, mert a Szovjetuniónak és csatlós országainak nemzetközi jogászai a nemzetközi jog általános elveit - például a belügyekbe való be nem avatkozás elvét - kívánták általános jogelvekként elfogadtatni.[3]
A nemzetközi jogban tehát az általános jogelvek jogforrási jelentőséggel bírnak. Az európai jog az általános jogelveket szintén jogforrásként ismeri el, azonban az alapító szerződésekben található hivatkozások ezt nem mondják ki egyértelműen, az általános jogelvek jogforrási jellegét az Európai Bíróság joggyakorlata és az azt értelmező európai jogi doktrína teremtette meg. Az alapító szerződésekben három ízben találunk hivatkozást az általános jogelvekre. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változatának (a továbbiakban: EUMSz.) 220. cikke értelmében az Európai Bíróság feladata, hogy a döntései meghozatalakor figyelembe vegye "a jogot", amelyet az Európai Bíróság a tételes primer és secunder jogforrásokon túli mezőben, a tagállamok belső jogának figyelembevételével kívánt feltárni. Az EUMSz. továbbá kimondja, hogy az alapító szerződések értelmezésénél a jog szabályait mint értelmezési módszert fel lehet használni, amelyet a bírósági gyakorlat és a doktrína szintén a tételes európai szabályokon túlmutató rendelkezésként mutat be. Végezetül az uniós kártérítést illetően az EUMSz.[4] tételesen is úgy rendelkezik, hogy annak szabályait a tagállamok belső jogában kialakult közös elvek határozzák meg.[5]
A nemzetközi jogi doktrína tanítása szerint csak azok az elvek válhatnak a nemzetközi közjog általános jogelveivé, amelyeket az államok nemzetközi jogi gyakorlata ekként elismert. A nemzetközi jogban attól kezdve beszélhetünk általános jogelvről, hogy az elvet valamelyik nemzetközi bíróság ilyenként deklarálta. Az európai jogban a tagállami akarat, mint a jogelv létezésének kritériuma nem ismert. Egyes szerzők szerint az sem szükséges, hogy az elvet az Európai Bíróság ilyenként aposztrofálja, az más módon is az európai jogrend részévé válhat, például európai parlamenti deklaráció útján.[6] A tagállamok közös belső jogi elvei pedig az ilyen deklarációktól függetlenül is az uniós jog általános elveinek minősülnek.
Az európai jogot tárgyaló monográfiák alapján az általános jogelvek az alábbi forrásokból származhatnak: a tagállamok belső jogából, a nemzetközi jogból, az Európai Bíróság esetjogából,[7] valamint az alapító szerződésekből.[8] Az európai jogi doktrína több esetben is elismerte, hogy általános jogelvek eredhetnek a nemzetközi közjogból is. Itt a szerzők feltehetőleg elsősorban az Európai Emberi Jogi Egyezménynek a strasbourgi bíróság joggyakorlata során kikristályosodott emberi jogi védelmi elveire utalnak, azonban nem kizárt, hogy az európai jogi doktrína ab ovo nem zárkózik el attól, hogy a nemzetközi közjog által azonosított általános jogelvek recepcióját is elfogadja az európai jogban.
A nemzetközi közjogban akkor beszélhetünk általános jogelvről, ha az adott jogi princípiumot majdnem mindegyik állam belső jogában megtalálhatjuk. Az általános jelleget a nemzetközi jogrend feltételként írja elő, mindazonáltal nem kívánja meg a kivételek nélküli univerzalitást. Az európai jog érdekes módon alacsonyabb kritériumrendszert fogalmaz meg az általános jogelvek tekintetében. Ahhoz, hogy az Európai Bíróság elismerhessen egy általános jogelvet, nem szükséges, hogy a szóban forgó elvet valamennyi tagállam belső joga jogelvi szinten is elfogadja, elegendő, ha a gyakorlatban a tagállami jogrendszerek a jogelvvel összhangban működnek. Példaként hozhatjuk fel az ügyvéd és az általa képviselt személy közötti kommunikáció titkosságának jogelvi szintre emelését az Európai Bíróság részéről.[9] Bár valamennyi európai uniós tagállamban vannak olyan rendelkezések, amelyek összhangban állnak ezzel az elvvel, annak jogelvvé csiszolása csak az angol jogban ismert. Az Európai Bíróság mégis késznek mutatkozott, hogy az elvet az európai jog általános jogelveként fogadja el. Az Európai Bíróság sok esetben nem a legkisebb közös nevezőt ismeri el általános jogelvként, hanem az európai jog szellemével leginkább összhangban álló, legfejlettebb megoldást választja ki és deklarálja általános jogelvként.[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
