Nem vitásan Skócia legnagyobb jogásza látta meg a napvilágot háromszáz évvel ezelőtt, 1705. március 2-án a romos Scone Kastélyban, Perth városában. A tizennégy Murray testvér közül egyedül William vitte sokra mind szakmailag, mind anyagilag, személyének történelmi jelentősége azonban elsősorban abban rejlik, hogy első skótként harminckét éven át tölthette be az angol jogi és politikai berendezkedésben kiemelkedő fontosságú legfőbb bírói posztot (Lord Chief Justice), működése során korszerű jogfelfogásával és döntéseivel nagyban hozzájárult az angol jog - különösen a kereskedelmi jog - fejlődéséhez. E tanulmány célja, hogy bemutassa William Murray - a későbbi Lord Mansfield - életútját, különös figyelmet fordítva jogászi munkásságára, szerepére az angol kereskedelmi jog fejlődésében.
Iskolai tanulmányait tizennégy éves korától Angliában, a Westminster School-ban, majd Oxfordban folytatta, már itt lehetőséget kapott képességeinek kibontakoztatására: Cicero latin beszédeinek fordításával díjat nyert, nem kisebb személyiséget fosztva meg az elsőségtől, mint William Pittet, a későbbi miniszterelnököt és leendő politikai vetélytársát.[1] A joghoz való kötődése hamar nyilvánvalóvá vált. Még nem fejezte be tanulmányait, amikor 1724 áprilisában belépett a Lincoln's Inn-be, majd miután 1727-ben elnyerte a Bachelor of Arts fokozatot, itt folytatta karrierjét. A kor Angliájában az Inn-ekben történő képesítés alapvetően az önképzésen alapult, az egyetlen elvárás a formális vacsorákon való részvétel és bizonyos tradicionális cselekmények elvégzése voltak. Elhivatottságát bizonyítva Murray komolyan vette szerepét és feladatait, tanúbizonyságát adva két fontos személyes tulajdonságának: kitartásának, valamint intellektuális kíváncsiságának és nyitottságának, utóbbi folyományaként tanulmányozta a jusztiniánuszi jog pandektáit, valamint a retorika művészetét, a tükör előtt gyakorolva a szónoki beszédet.[2]
Az 1730-as években lelkesen vetette bele magát a jogászi praxisba az Inner Temple tagjaként, a King's Bench Walk 5. szám alatt, pályájának ebben a kezdeti szakában ügyei jelentős része gyarmati jogvitákkal volt összefüggésben, például Maryland állam vagy a Massachusets Öböl határaival vagy az indiai kereskedelemmel kapcsolatban. Legjelentősebb ügyét - amely már komoly ismertséget eredményezett a számára - kétséget kizáróan az 1736-os edinburgh-i zavargások eredményezték. Egy akasztás során kialakult rendbontás miatt a helyőrség kapitánya, Porteus a tömegbe lövetett, többen meghaltak, a parancsnokot halálra ítélték, később a királyné megkegyelmezett neki, ami újabb zavargásokat szított, ezért a Parlament büntető intézkedéseket fogadott el Edinburgh városával szemben. Murray a város elöljáróinak képviseletében komolyan hozzájárult ahhoz, hogy a szankciókat végül jelentősen enyhítették.[3]
1738-ban vette feleségül Elizabeth Finch-et, Nottingham Grófjának, korábbi lordkancellárnak az unokáját, akivel negyvenhat évig, az asszony haláláig voltak házasok, gyermekeik azonban nem születtek. A Porteus-ügy nyomán szerzett ismertsége jót tett Murray karrierjének: nagyhatalmú patrónusa, Newcastle Hercege és a Whig Párt révén kinevezték Solicitor Generalnak, továbbá elfoglalta a helyét a House of Commons-ban (melynek 1754-től 1756-ig, főbíróvá történő kinevezéséig vezetője is volt), mint Newcastle egyik kerületének, Boroughbridge-nek a képviselője. Solicitor General-ként jó kapcsolatot ápolt Dudley Ryder Attorney General-lal, akinek posztját át is vette, miután Ryder lett a Lord Chief Justice. Együttműködésük keretében szakértői álláspontokat adtak ki hazai és nemzetközi jogi kérdésekről és jogvitákról, valamint különféle jogszabálytervezetekről. Amikor az 1745-ös skóciai jakobita lázadás vezetőit Londonba vitték, hogy ítélkezzenek felettük, Murray-t bízták meg, hogy képviselje a vádat a végül halálraítélt Simon Fraser-rel (Lord Lovat), volt honfitársával szemben, ami jó alkalmat biztosított számára, hogy bizonyítsa a korona iránti lojalitását. 1753-ban politikai támadás érte, amely a Király Törvényszékénél (King's Bench) való előremenetelét fenyegette: nyilvánosan megvádolták azzal, hogy jakobinus nézeteket vall (mint Jakab skót király híve, családjának jakobinus
- 145/146 -
kötődése ismert volt), s bár a vád nem állta meg a helyét, nem bizonyosodott be "ártatlansága" sem. Dudley Ryder 1756-ban bekövetkezett halála után - mind a tradíció, mind képességeinek okán -William Murray lett a Lord Chief Justice (elnyerve egyszersmind a Mansfield Bárója, majd 1776-ban a Mansfield Grófja címet), új korszakot nyitva mind saját karrierjében, mind az angol jogfejlődésben.[4]
Új hivatalának átvételétől Mansfield idejének nagy részét az ítélkezésre fordította, de nem vonta ki magát a törvényalkotásból sem, különösen mivel posztjával együtt járt a tagság a House of Lords-ban is, megemlítendő ugyanakkor, hogy alapvetően a törvényi jogalkotással szemben a bíró által alkotott jogot preferálta. Álláspontja szerint nincs szükség új szabályok alkotására olyan kérdésekben, ahol a létező jognak már van eszköze a probléma kezelésére, ugyanakkor ha ilyen szabálynak a hiányát tapasztalta, ő maga javasolta az írott jog megalkotását, így például a nevéhez köthető a korabeli csődjog bizonyos szabályainak létrejötte. A tárgyalóteremben volt igazán elemében: kortársai leírása szerint higgadt és szellemes volt, híres volt munkabírásáról is, például Lord George Gordon ügyében reggel kilenctől egészen másnap hajnali fél ötig tartott tárgyalást, szünet nélkül, egészen az ítélethirdetésig.[5]
A kereskedelmi jog, amely a kereskedők közötti vitás kérdéseket volt hivatott rendezni, már Mansfield idejében nagy múltra tekintett vissza, magába foglalta a mediterráneum tengeri, illetve szárazföldi kereskedelmi gyakorlatait, szokásait, jelentős hatást gyakorolt rá a rodoszi tengeri jog (Lex Rhodia iacto mercatorum), ez a hatás kifejezetten érződik a Hanza-városok kereskedelmi jogán, illetve az angol "tengeri bíróságok" középkori ítélkezési gyakorlatán. Az "egyetemes kereskedelmi jog" fejlesztésében a XIII. századtól komoly szerepet töltöttek be az olasz városállamok (Velence, Milánó, Firenze) is, végül a XV.-XVI. század és a nagy felfedezések nyomán kibontakozó intenzív nemzetközi üzleti élet hozta el e jogterület egységesítését célzó törekvéseket, amelyek azoknak a jogintézményeknek a kikristályosításához vezettek, amelyek ma a szakirodalom álláspontja szerint a "nemzetközi kereskedelmi jog" alapjait képezik.[6]
Ami Angliát illeti, a XIII. századig a szigetország - feltehetőleg földrajzi okok miatt - gazdasági szempontból messze el volt maradva a kontinentális Európa országaitól. Fellelhetőek ugyanakkor egyes - a common law-tól való elválásról tanúskodó -, a kereskedelmet szabályozó jogforrások: 1283-ban a "Kereskedők Törvénye" (Statute of Merchants) arról rendelkezett, hogy a kereskedők közötti -adásvételi szerződésekből fakadó - jogvitákat London, York és Bristol polgármesterei elé lehetett vinni elbírálás céljából a vita kellő gyorsasággal történő rendezése érdekében. További korai írásos emlék 1290-ből a Little Red Book of Bristol ("Bristol kis vörös könyve"), amely mint városi jogkönyv, szintén a merkatórius jogviták rendezésére nézve tartalmazott - nagyrészt eljárásjogi - rendelkezéseket, mellesleg a híres Rőles d'Oléron - a francia nyugati partvidék tengeri jogszabályainak összessége a XIII. század közepétől - egyik másolatának tekinthető. A common law itt mint a lex mercatoria "anyja" jelenik meg, amely "gyermekének" bizonyos privilégiumokat juttat, amely privilégiumok a gyorsabb pervitelt és a bizonyítás egyszerűsítését szolgálják.[7] 1303-ban a Carta Mercatoria azokra a "perekre" nézve, amelyeknél az egyik fél nem az angol korona alattvalója volt, lehetővé tette, hogy az esetet egy olyan esküdtszék bírálja el, amely felerészben angolokból, felerészben a külföldi kereskedő államának polgáraiból állt. Az 1353-as Statute of Staple kimondta annak lehetőségét, hogy a fórumok a kereskedelmi jogvitákat nem a common law, hanem a "kereskedők joga" (law merchant) alapján bírálják el.[8]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
