Az utóbbi években az Európai Bíróság (továbbiakban úgyis, mint: Bíróság) számos ítéletében merült fel elvi éllel az a kérdés, hogy a belső piaci szabályok alkalmazása során mennyiben kell tekintettel lenni szociálpolitikai, munkajogi1 szempontokra.[2] A Bizottság kontra Német Szövetségi Köztársaság ügy[3] újabb példája annak, amikor az Európai Bíróságra hárult a feladat, hogy feloldja a belső piaci szabályok alkalmazása és a tagállamok szociális, munkajogi rendelkezései közötti konfliktust. A jogesetben többek között az a kérdés merült fel, hogy alkalmazni kell-e a közbeszerzési irányelvekben[4] foglalt szabályokat olyan foglalkoztatói nyugellátásra irányuló szerződésekre, amelyeket kollektív szerződében kijelölt intézmények részére ítéltek oda. A német kormány álláspontja szerint a közbeszerzési irányelveknek a szociális partnerek által kollektív tárgyalások keretében elfogadott rendelkezésekre történő alkalmazása között feloldhatatlan ellentét feszül. A közbeszerzési szabályoknak a kollektív tárgyaláshoz való jog gyakorlása során történő alkalmazásával ugyanis az állam közvetlenül beavatkozik a szociális partnerek német alkotmány által garantált kollektív szerződéskötési autonómiájába. A német kormány álláspontja ezért az volt, hogy a kollektív szerződések immunitást kell, hogy élvezzenek a közbeszerzési irányelvek hatálya alól. Az Európai Bíróság szerint azonban az uniós közbeszerzési jogi szabályok alkalmazása nem összeegyeztethetetlen a kollektív tárgyaláshoz való jog gyakorlásával, valamint az annak során követett szociális célokkal.
2003-ban a németországi Önkormányzati Munkáltatói Társulások Szövetsége és a Szolgáltatói Szektor Egységes Munkavállalói Érdekképviseleti Szerve kollektív szerződést kötöttek, amely az önkormányzati közszolgálatban foglalkoztatott munkavállalók részére ún. munkabér-konverzióhoz való jogot biztosított. A konverzió azt jelentette, hogy a munkavállaló jövőbeni munkabérének egy részét, kívánságára azonos értékű foglalkoztatói nyugellátási jogosultságra konvertálták. A munkabér konverzió rendszerint két szakaszban valósult meg. Az önkormányzati munkáltatók az első szakaszban keret-megállapodásokat kötöttek egy, vagy több, a kollektív szerződésen meghatározott nyugdíjszolgáltató intézménnyel. Ezek a keret-megállapodások jellemzően tartalmazták azokat a feltételeket, amelyekkel a munkavállalók a második szakaszban a munkabér-konverzió mellett dönthettek.
A kollektív szerződés kifejezetten meghatározta, hogy az önkormányzati szervek mely nyugdíjszolgáltató intézmények szolgáltatásait vehették igénybe a munkabér konverzió céljából.[5] A kollektív szerződés e rendelkezése alapján számos önkormányzati intézmény uniós szintű közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül, közvetlenül a kollektív szerződésben kijelölt intézményeknek ítélt oda foglalkoztatói nyugellátásra vonatkozó szerződéseket. Az Európai Bizottság álláspontja szerint ez a rendelkezés ellentétes az uniós közbeszerezési jog szabályaival, ezért kötelezettségszegési eljárást (EUMSz. 258. cikk) indított a Német Szövetségi Köztársasággal szemben. A Bizottság szerint az önkormányzati munkáltatók és a nyugdíjszolgáltató intézmények közötti keret-megállapodások közbeszerzési szerződésnek minősülnek, amelyek odaítélése kapcsán alkalmazni kellett volna a 92/50/EK, valamint a 2004/18/EK irányelvekben[6] (a továbbiakban, mint: az uniós közbeszerzési irányelvek) foglalt szabályokat.
A Bíróság ítéletének első részében azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy egyáltalán alkalmazhatóak-e az uniós közbeszerzési jog szabályai a biztosítási szerződések kollektív szerződésben meghatározott intézmények részére történő odaítélésére. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az ítélet indokolásának e része elkülönül attól, amelyben a Bíróság azt vizsgálta, hogy a vitatott szerződések az irányelvek tárgyi hatálya alá tartoznak-e (68-82. pontok). Az eljárás során ugyanis a német kormány első, legfőbb érve az volt, hogy a kollektív szerződések az Albany eset[7] analógiájára, kívül esnek az uniós közbeszerzési jog hatálya alól. Mint ismeretes az Albany ügyben a Bíróság úgy határozott, hogy a kollektív szerződésekre - feltéve, hogy azokat a foglalkoztatási és munkakörülmények javítása céljából, kollektív tárgyalások keretében kötötték - nem kell alkalmazni a versenykorlátozó megállapodások tilalmára vonatkozó uniós jogi szabályokat (EUMSz. 101. cikk). A kérdéses ágazati szintű kollektív szerződés olyan foglalkoztatói nyugdíjrendszert állított fel, amelybe kötelező tagságot vezettek be, minden az ágazatban működő vállalkozás számára. Annak ellenére, hogy a Bíróság szerint a kollektív szerződéseknek lehet bizonyos versenykorlátozó hatása, az Albany esetben tekintettel volt arra, hogy a kollektív szerződéses rendelkezések alapvetően szociális célokat követnek. Így a kollektív szerződések - bizonyos esetekben - azért élveznek korlátozott immunitást az uniós versenyjogi szabályok alkalmazása alól, mert a Bíróság szerint azok alkalmazása jelentős mértékben aláásta volna a kollektív szerződések által követett szociális célokat.
A német kormány szerint továbbá azért sem lehet az uniós közbeszerzési jog szabályait alkalmazni a kollektív szerződésben meghatározott nyugdíjszolgáltatók kiválasztási feltételeire, mert azokat a szociális partnerek kollektív szerződéskötési szabadságuk keretében határozták meg. Annak ellenére, hogy a vitatott rendelkezés a szociális partnerek által kötött kollektív szerződésből származik, a kötelezettségszegési eljárás a Német Szövetségi Köztársasággal szemben folyik. Az uniós jog esetleges megsértésének megállapítása esetén azonban a német állam nem tudja orvosolni a jogsértést, tekintettel arra, hogy ezzel beavatkozna a szociális partnerek német alkotmány (Grundgesetz) 9. §-ának (3) bekezdésében deklarált kollektív szerződéskötési autonómiájába.
Az Európai Bíróság értékelésében először is emlékeztetett a kollektív tárgyaláshoz való jog nemzetközi jogban is elismert alapjogi jelentőségére, valamint arra, hogy a vitatott kollektív szerződés általánosságban szociális célokat követ, ti. az érintett munkavállalók nyugdíjszínvonalának emelésére irányul. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kollektív tárgyaláshoz való jog alapjogi jellege, valamint a kollektív szerződés szociális célja nem zárja ki automatikusan az uniós közbeszerzési jog alkalmazását. A Bíróság kifejtette, önmagában az a körülmény, hogy a vitatott szerződés-odaítélések egy szociális célra irányuló kollektív szerződés végrehajtását szolgálják, még nem zárja ki a közbeszerzési irányelvek alkalmazhatóságát. A Viking és Laval esetekre hivatkozva a Bíróság először is hangsúlyozta, hogy a kollektív tárgyalások folytatásához való jog nem abszolút, vagyis korlátozások alá eshet. Amellett, hogy a kollektív tárgyaláshoz való alapjog védelmének teljes mértékben figyelembe kell vennie a nemzeti jogszabályokat és gyakorlatot, az Európai Unió Alapjogi Chartájának 28. cikke értelmében ezt a jogot az uniós joggal összhangban kell gyakorolni. A Bíróság az Albany ügyben alkalmazott érvelést sem találta alkalmazhatónak a jelen esetben. Nem lehet ugyanis úgy tekinteni, hogy a kollektív tárgyalások folytatásához való jog gyakorlásával magától értetődően együtt járna a közbeszerzési irányelvek megsértése. Végül a Bíróság kiemelte azt is, hogy a munkavállalók nyugdíjszínvonalának emelésére irányuló szociális céltól eltérően, az intézményeknek és vállalkozásoknak kollektív szerződésben történő kijelölése nem érinti a kollektív tárgyalások folytatásához való jog lényegét.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
