Hamza Gábor[1]: A magánjog fejlődése és a római jogi tradíció Lengyelországban[2] (Acta ELTE, tom. XLIII, ann. 2006, 7-20. o.)

1. Lengyelországban a római jogot az itáliai egyetemeken tanuló lengyel diákok már a XII. századtól kezdve meghonosították. III. (Nagy) Kázmér király

- 7/8 -

(1333-1370) statútumai a feudális szokásjog mellett már a római jog hatását tükrözik, amely később a házassági és a végrendeleti jogban is sok vonatkozásban érvényesült. A XV. század második felétől a gazdaságilag megerősödő városokban a bíróságok mind gyakrabban hivatkoztak a glosszátorok jogára, amely ezzel szemben a hazai szokásjogot (ius terrestre) alkalmazó nemesi bíróságok gyakorlatában alig jelentkezett. A lengyel rendek ugyanis a római jogot a német-római császárok jogának (ius Caesareum) tekintették, s úgy vélték, hogy a római jog formális recepciója a lengyel királyság német hűbérré válásához vezetne. Lengyelországban tehát a római jog - akárcsak Magyarországon - pusztán "beszivárgás" (francia kifejezéssel: infiltration) útján terjedt el. Említést érdemel a Spanyolországból származó, tanulmányait Bourges-ban Alciatus-nál (1492-1550) folytató Piotr Royzjusz (Piotr Ruiz de Moroz), aki 1542 és 1550 között Krakkóban, majd Vilnában a római jog tanára. Royzjusz (1505- 1571) javasolja a lengyel jognak a római jog alapján történő kodifikálását illetve kompilálását.

A lengyel, pontosabban lengyelországi magánjog kompilációjával kapcsolatos törekvések már III. Kázmér király uralkodásának idején kimutathatók. A Statuta Casimiri Magni a királyi rendeletek összefoglaló gyűjteményének tekinthető. Sajátossága az, hogy nem hivatalos jogszabálygyűjtemény, mivel összeállítói az egyes bíróságok alkalmazottai voltak, akiknek munkáját sem a törvényhozás (diaeta), sem pedig az uralkodó, a monarcha hivatalos formában nem tette közzé. A jog, s így a magánjog hivatalos gyűjteményeinek összeállítására vonatkozó első kísérletek a XV. század végén jelennek meg. Több kompiláció összeállítására is sor kerül a Jagelló-dinasztia uralkodása során. Az első, hivatalos gyűjtemény összeállításának kezdeményezője nagy valószínűséggel Zbigniew Olesnicki nagykancellár volt. Az általa kezdeményezett gyűjtemény Constitutiones et statuta vei Sintagmata provinciana Regni Poloniae címmel 1487-ben vagy 1488-ban Lipcsében került kinyomtatásra. Sajátossága ennek a műnek, hogy szerzője (összeállítói) tekintettel voltak a lengyelországi jog széttagoltságára. Erre utal az, hogy a gyűjteményben megtalálhatók az egyes tarto-

- 8/9 -

mányok egymástól ugyancsak jelentősen különböző, sajátos jegyeket mutató jogforrásai (Sintagmata provincialia) is.

További jelentős gyűjtemény volt a Statútum Laski, melynek hivatalos elnevezése Commune incliti Poloniae Regni privilégium constitutionum et indultum publicitis decretorum approbatorumque volt. Ez a hivatalos, jogkönyvnek tekinthető gyűjtemény Jan Laski (1455 - 1531) nagykancellár - aki különben nem folytatott jogi tanulmányokat - nevét viseli, aki az 1505-ben Radomban tartott diaetán kapott megbízást annak összeállítására. Az összeállítás célja a lengyel királyságban (Poloniae Regnum) hatályos jog "kodifikálása" volt. A rövid idő, kevesebb, mint egy esztendő alatt elkészült gyűjtemény Krakkóban került kinyomtatásra 1506-ban. Az európai viszonylatban is igen terjedelmesnek tekinthető, 720 nyomtatott folio-oldal volumenű Statútum Laski a lengyel királyságban hatályos valamennyi privilégiumot és általános statútumot magában foglalta. Tartalmazta ezen felül a nemzetközi szerződéseket és - bár nem teljes egészében - a római jogot jelentő ius communét is. A Statútum Laski az említett jogforrásokon felül még a számos lengyelországi városban alkalmazott német városi jogot, így a Sachsenspiegelt és a Magdeburger Weichbildet is magában foglalta.

Jan Laski kezdeményezte 1522-ben a Maciej Sliwicki nevéhez kapcsolódó, Lengyelország és Poroszország városi joga összeállításának munkáját. Itt említjük meg, hogy ez a "kodifikáció" végül is nem valósult meg.[1]

2. A római jog recepciója kapcsán szükségesnek tartjuk annak megemlítését, hogy a római jog - a német szakirodalomban használt kifejezésekkel élve - ún. Geltung'ja és ún. Herrschaftyd nem ugyanazt jelenti. Az előbbi fogalom a római jog részleges alkalmazását jelenti politikai hatalom nélkül, az utóbbi pedig a római jog egészének alkalmazására vonatkozik.

A ius Rornanum recepciója, illetve a római jog recepciója elmaradásának ténye kiemelkedően fontos kérdés; közös kérdése Lengyelország, Csehország (Morvaország és Szilézia) és Magyarország jogi kultúrájának, melynek kutatása intenzív közös, "regionális" együttműködést igényelne.

Bizonyos analógiák is találhatók, így: a Summa legum Raymondi (más írásmód szerint: Summa legum Raimundi) kézirat útja, amely esetleg német közvetítés nélkül Bártfán illetőleg Eperjesen keresztüljuthatott el Krakkóba.

A recepció hiányának fő oka Lengyelországban az ország agrárjellegében keresendő. Fontosak emellett azok a szellemi és politikai okok, amelyek szintén a recepció ellen hatottak. Említést érdemel, hogy egyes lengyel humanisták viszont erősen szorgalmazták a recepciót.

- 9/10 -

Ezért felmerül a kérdés, hogy a recepció a középkori Lengyelországban objektíve indokolt volt-e, vagyis a királyok és nemesek ellenkezése retrográd erőnek tekintendő-e, illetve az utóbbiak vagy a humanisták ismerték-e fel helyesen az objektív szükségességet?

A középkori lengyel viszonyokra a rendi jogok párhuzamos érvényesülése, alkalmazása jellemző. A nemesek a ius terrestre szerint éltek, az egyháziakra a kánonjog vonatkozott, a városok bizonyos módosításokkal a német jogot alkalmazták, sőt külön paraszti jogról is beszélhetünk. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy nem könnyű feladat ezeknek a jogrétegeknek általános és sajátos vonásait megtalálni.

A Geltung és a Herrschaft között fennálló különbség a francia terminológiában a pénétration és réception szavakkal fejezhető ki. A lengyel jog agrárjellegű volt, a nemesek minden újítás iránt fenntartással voltak, ezért akadályozták a már a XVI. században jelentkező kodifikációs törekvéseket. A lengyel jogot a nagymértékű partikularizmus - francia kifejezéssel morcellement juridique - jellemezte, minden tartományban más jog volt hatályban.

A lengyel városokban a német jog volt hatályban, vitatott esetben a magdeburgi városi jogot (Magdeburger Stadtrecht) alkalmazták. Igen nagy jelentősége volt a responsa prudentiummk, mivel a nemesi bíróságokon nem működtek hivatásos jogászok, a bírákat ugyanis a király jelölte ki egy jegyzék alapján. A nemesi bíróságok írnokai sem voltak szakemberek, a városokban ellenben más volt a helyzet. Fontos utalni a Sachsenspiegel glosszáira, amelyek igen sok római jogi elemet tartalmaztak.

A XV. században szükség lett volna a jog világos, kétséget nem tűrő, az interpretado multiplexet, tehát a jogbizonytalanság lehetőségét kizáró szabályozására. Nagy Kázmér szerint pl. tűrhetetlen állapot, hogy a bíró önkényesen, belátása szerint döntsön. Az Ostroróg nevéhez kapcsolódó kodifikáció, pontosabban kompiláció csak részleges volt. Litvániában viszont három kodifikáció-ra került sor, amelyeken erős római jogi hatás érződik. Ostroróg könyvét így aligha alkalmazták.

Lengyelország felosztása után az orosz birodalom részévé vált területeken a harmadik (1588) litván statútumot alkalmazták. Az Ausztria által bekebelezett területeken, így Kelet-Galíciában és Nyugat-Galíciában erős ellenállás mutatkozott a lengyel jog intézményeinek fenntartása, további alkalmazása érdekében az írott pontosabban kodifikált osztrák joggal (Westgalizisches Gesetzbuch és Ostgalizisches Gesetzbuch) szemben. A gyakorlatban a XVIII. század közepéig alkalmazták a lengyel jogot. Az ellenállás hatására az ABGB-be felvételre került a lengyel jogban ismert öröklési szerződés.

Kétségtelen az, hogy nemzetközi összefogást igénylő feladat volna a recepció kérdésének kutatása. A Summa legum Raymondi legtöbb kézirata lengyel eredetű, viszont nem biztos, csupán feltehető, hogy szerzője lengyel volt.

- 10/11 -

A Summa legum Raymondi a jog hivatalos gyűjteményének - vigor legisszel rendelkező Rechtsbuch illetve coutumier - számított Lengyelországban.

3. Litvánia és Lengyelország között 1386 óta perszonálunió, 1569-vel kezdődően pedig reálunió (Lublini Unió) állt fenn.[2] A litván nemesség - eltérően a lengyel nemességtől - a római jog befogadásának kérdésében nyitott magatartást tanúsított. A XVI. században elfogadott litván statútumok,[3] melyek egészen 1840-ig hatályban maradtak (1529, 1566, 1588) szerkezete és kisebb részben anyaga - vonatkozik ez különösen a második és a harmadik statútumra - a római jog közvetlen vagy közvetett hatását tükrözi. A közülük legjelentősebb III. litván statútum (1588) a római jog mint "keresztény jog" (ius Christianum) szubszidiárius hatályáról rendelkezett, ami a római jog németországiéhoz hasonló formális recepcióját jelentette a litván nagyfejedelemségben.

4. A XVIII. század elejétől kezdődően a Baltikum, majd Lengyelország területének nagy részével együtt Litvánia is orosz fennhatóság - a lengyel-litván unió felosztására Ausztria, Oroszország és Poroszország között három ízben, 1772-ben, 1793-ban és 1795-ben került sor - alá került, a további jogfejlődést ezért ebben a tanulmányban nem tárgyaljuk.

A lengyel jog kodifikálása 1768-ban kezdődő munkálatainak részét képezi Andrzej Zamoyski (1716-1792) kancellár kódextervezete (1780), amely szerkezetét és több jogintézményét tekintve a római jog hatásáról tanúskodik. A polgári jog kodifikálása szempontjából is jelentős Hugó Kottataj (1750- 1812), a "lengyel Robespierre" munkássága, akinek nevéhez fűződik az 1791. május 3-án kihirdetett alkotmány tervezetének kidolgozása. Kollataj elnöke a polgári törvénykönyv tervezetét megfogalmazó bizottságnak. Tevékenysége jelentős a jogfilozófia területén is. Az 1810-ben publikált, Porzadek Fizicz.no-moralny című művében (mely 1959-ben újból kiadásra került), a természetjog (ius naíitrale) alapján önálló természetfilozófiai rendszert alkot.

5. Az 1807-ben, a Napóleon által létrehozott Varsói Hercegségben (Duché de Varsovie) hatályba lépett a francia Code civil (Code Napóleon). Csupán egyes jogintézmények, így pl. a polgári házasság vonatkozásában nem érvényesült a napóleoni kódex.[4] Ez a törvénykönyv a Bécsi Kongresszust követően, az orosz uralom idején is hosszú időn át hatályban maradt. 1825-ben a lengyel ki-

- 11/12 -

rályság parlamentje a francia Code civil első könyvét, és harmadik könyvének ötödik címét hatályon kívül helyezte, új jogszabályokat fogadván el. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ezek a módosítások is lényegében a francia jog hatását tükrözték. Az első világháborút követően az ismét független állammá váló Lengyelországban az 1919-ben meginduló magánjogi kodifikációs munkálatokban a francia Code civil és a francia judikatúra, valamint doktrína nagy szerepetjátszott.[5]

6. Az első világháborút követően szuverenitását visszanyert Lengyelországban megkezdődött az egységes polgári törvénykönyv előkészítése, melyben komoly szerepet vállaltak a római jog művelői. Kiemelkedő Ignacy von Koschem-bahr-Lyskowski (1864-1945), aki a berlini egyetemen Alfréd Pernice tanítványa. Ignacy von Koschembahr-Lyskowski a boroszlói (Breslau, ma Wroclaw) egyetemen habilitál. Lembergben, majd 1915-től Varsóban volt tanára a római jognak. Az 1919-ben felállított lengyel törvényhozási bizottságnak kezdettől fogva tagja, 1927-től kezdve pedig alelnöke. Nevéhez fűződik a lengyel polgári törvénykönyv Általános Részének kidolgozása. A kiemelkedő lengyel romanista és civilista a német pandektisztika irányzatának híve. Hatással van azonban rá a Léon Duguit (1859-1928) nevéhez kapcsolódó francia jogtudományi irányzat is, amely a jog szociális funkcióját (fonction sociale) hangsúlyozza.[6]

7. Lengyelországban a két világháború közötti időszakban nem került sor polgári törvénykönyv elfogadására, bár résztervezet(ek) (Teilentwürfe) formájában elkészítették az első lengyel polgári törvénykönyvet.

1933-ban egyedül a 645 szakaszból álló lengyel kötelmi jogi törvénykönyv (Kodeks Zobowiazan) került elfogadásra, amely elsősorban a francia Code civil, az 191 l-es (revideált) svájci kötelmi jogi törvény (Schweizerisches Obliga-tionenrecht), a német BGB és az 1927-es francia-olasz, szerződésekről és kötelmekről szóló, francia részről a publicista és privatista Ferdinánd Larnaude, olasz részről pedig a romanista és civilista Vittorio Scialoja nevéhez kapcsolható törvénykönyv-tervezet (Projet franco-italien d'un code des contrats et des obligations) hatását tükrözi.[7]

- 12/13 -

Ugyanakkor nem került sor a dologi jog, a családi jog és a kötelmi jog körében egységes törvény illetve törvénykönyv elfogadására.

A kötelmi jogi törvénykönyv 1934. július l-jén lépett hatályba. Ez a törvénykönyv jelentős hatással volt az 1964-ben elfogadott lengyel polgári törvénykönyv harmadik, a kötelmi jogot szabályozó könyvére.

8. A lengyelországi magánjogi törvényhozás jelentős alakja ugyanebben az időszakban Fryderyk Zoli jr. (1865-1948). Jogi tanulmányait Krakkóban folytatta és itt is doktorált 1887-ben. Zoli Lipcsében a késői pandektisztika (Spcit-pandektisük) irányzatához tartozó Regelsberger, Göttingenben pedig Jhering tanítványa. Jogi tanulmányokat folytat Párizsban is. A bécsi egyetemen való habilitációját (1895) követően, 1897-től ötven éven át tanára a krakkói egyetemen a magánjognak. Nevéhez fűződik a lengyel polgári törvénykönyv dologi jogi részének a tervezete, amely az 1946 őszén elfogadott, az egységes lengyel magánjog alapjairól szóló jogszabálynak szolgált alapjául.

Fryderik Zoli jr. egyik legjelentősebb müve a három kötetben, 1910-1914 között Krakkóban kiadott Pandekta czyli Nauka rzymskiego prawa prywatnego című műve, melyben a római jog intézményeit a pandektarendszerben, a pandektajog fogalomrendszerét alapul véve mutatja be. Zoli számos törvénytervezete megalkotója. Ezek közül feltétlenül említést érdemel az 1926-os szerzői jogi törvény, az ugyancsak 1926-ból származó, a tisztességtelen verseny tilalmát szabályozó törvény, valamint a szintén ugyanebben az évben elfogadott nemzetközi magánjogi törvény. Ez utóbb említett törvénynek Lengyelországban, a jogrendszer széttagoltságára tekintettel különösen nagy jelentősége volt.

A magánjogi törvényalkotás előkészítésének másik kiemelkedő alakja Román Longchamps de Bérier (1883-1941) volt. A civilista Longchamps de Bérier Lembergben (ahol mestere Ernst Till volt) folytatott jogi tanulmányait követően a berlini egyetemen Theodor Kipp és Joseph Kohler szemináriumain vett részt, római jogi és összehasonlító jogi ismereteinek elmélyítése céljából. Ezen felül rendszeresen látogatta Emil Seckel és Ottó von Gierke óráit is. 1911-ben nyerte el magántanári képesítését Lembergben. 1919-ben a lengyelországi kodifikációs bizottság tagja lett. Aktív részt vállalt a lengyel polgári törvénykönyv általános részének kidolgozásában. 1922-vel kezdődően a lengyel ptk.-tervezet kötelmi jogi részének előkészítésében játszott döntő szerepet. Az 1933-ban elfogadott és 1934-ben hatályba lépett kötelmi jogi törvénykönyv szerkesztésén kívül közreműködött a ptk.-tervezet családi jogi részének előkészítésében is.

Ugyancsak részt vállalt a kereskedelmi jogi törvénykönyv szerkesztésében. A szellemi tulajdont szabályozó törvénytervezet megalkotása is nem kis részben Longchamps de Bérier nevéhez fűződik. Egyik alapvető jelentőségű munkája a Lembergben 1911-ben kiadott, a jogi személy lényegével foglalkozó

- 13/14 -

könyve. Az 1933-as kötelmi jogi törvényhez írt többkötetes kommentárja ma is forgatott mű, amely kiadásának idején nélkülözhetetlen volt a kódex értelmezésénél. Ugyanez vonatkozik kötelmi jogi tankönyvére.[9] Mivel monográfiáit kizárólag lengyel nyelven publikálta, müvei sajnálatos módon a nemzetközi jogásztársadalom számára szinte ismeretlenek.

9. A II. világháborút követően rendeleti úton került sor a polgári jog (magánjog) számos területének egységesítésére. Ezek közül kiemelkedik a személyi jogot 1945-ben, a házassági vagyonjogot 1946-ban, a polgári jog általános rendelkezéseit 1946 novemberében, a dologi jogot és az öröklési jogot szintén 1946-ban szabályozó rendelet. A polgári jog általános részéről szóló, struktúrájában és fogalomrendszerében erősen a német BGB és a német pandektisztika hatását tükröző rendelet célja az volt, hogy a polgári jog normái a változó társadalmi berendezkedés igényeinek megfelelően, azokkal összhangban kerüljenek alkalmazásra.

A polgári jogi kodifikáció előkészítésében jelentős állomás volt az 1950. július 18-án elfogadott törvény, amely a polgári jog általános rendelkezéseit tartalmazta. Ez a törvény, ellentétben az 1946 novemberében elfogadott, a polgári jogra vonatkozó általános rendelkezéseket tartalmazó rendelettel, már a szocialista (marxista) ideológia követelményeivel összhangban álló módon szabályozta az általános részt. Mivel ez a törvény a személyi jogra és a jogügyletekre vonatkozó általános elveket is tartalmazta, mintegy előrevetítette azt, hogy az első lengyel polgári törvénykönyv általános részt is tartalmazni fog. Ugyanebben az évben fogadta el a lengyel törvényhozás a családi jogról és a gyámságról szóló törvényt. Ezáltal a családi jog szabályozására, összhangban a jogágakkal kapcsolatos szocialista koncepcióval, külön törvényben, a polgári törvénykönyvön kívül került sor.

A lengyel polgári törvénykönyv első tervezete 1954-ben készült el. A második,. 1955-ben elkészített tervezetre a magyar, 1959-ben elfogadott polgári törvénykönyv szerkesztői is Figyelemmel voltak. Az 1960-ban elfogadott harmadik tervezet, eltérően a szocialista országok polgári törvénykönyveitől, tartalmazta a családi jogot is, ellentétben a későbbi tervezetekkel, valamint az 1964. április 23-án elfogadott és 1965. január l-jén hatályba léptetett polgári törvénykönyvvel (Kodeks cywilny). Az 1960-as tervezet szolgált alapjául az 1961-es és az 1962-es tervezeteknek is.[10]

- 14/15 -

10. Az 1964-ben elfogadott Kodeks cywilny az első, Lengyelország egész területén hatályos polgári törvénykönyv. A ptk.-val egy időben, tehát szintén 1965. január l-jén lépett hatályba a lengyel törvényhozás, a Sejm által 1964 februárjában elfogadott, a családi jogról és a gyámságról szóló kódex (Kodeks Rodzinny i Opiekunczy). Szintén ebben az időben, 1964. november 17-én fogadta el a lengyel törvényhozás a polgári eljárásjogi törvényt is. A következő évben, 1965. november 12-én pedig a nemzetközi magánjogi törvény elfogadására került sor. A jelzálogjog és a szellemi tulajdonjoga ugyancsak önálló jogszabályban került szabályozásra.

A marxista ideológia jegyeit magán viselő lengyel polgári törvénykönyv szerkezetét és fogalomrendszerét tekintve a német pandektisztika, pandektatu-domány hatását tükrözi. Ebből következően a kódex első része az Általános Rész (1-125. §§), amely a személyi jogot és a jogügyleteket tartalmazza. A jogügyletek szabályozása (56-109. §§), szemben pl. az ugyancsak 1964-ben elfogadott csehszlovák polgári törvénykönyvvel, igen részletes. A kódex második, a tulajdonjogot és a többi dologi jogot szabályozó könyve (126-352. §§), a tulajdonjogot, az örökhaszonbérletet, a haszonélvezetet, a telki szolgalmakat és a zálogjogot szabályozza. Említést érdemel a haszonbérlet sajátos szabályozása, amelynek jellemzője az, hogy abban az örökhaszonbérlet és a haszonélvezet elemei ötvöződnek (232. skk. §§). A korlátozott dologi jogok szabályozása, így különösen a haszonélvezeté (252. skk. §§), a római jogi hatást tükrözi. Különbséget tesz a törvény a telki és a személyi szolgalmak között. A birtok szabályozásánál a törvénykönyv a római jogi hagyományokkal összhangban elválasztja a corpust és az animust.

A harmadik, a kötelmi jogot szabályozó könyv (353-921. §§) a római jogi tradíciók mellett a német pandektisztika mellett a francia Code civil hagyományait is tükrözi. Így pl. a 415. § - amely a neminem laedere elvét tartalmazza - lényegében a francia törvényhozás és doktrína hatását tükrözi. A kódex utolsó, negyedik könyve (922-1088. §§) tartalmazza az öröklési jogot. Az öröklési jogi részben különösen nagy szerephez jutnak a római jog hagyományok.[11]

11. A lengyel polgári törvénykönyvre nemzetközi összevetésben az jellemző, hogy az egyes jogintézmények szabályozása - eltérően pl. az egyébként sok tekintetben mintául szolgáló német BGB-től - túlságosan is általános jellegű. A lengyel polgári törvénykönyv, hasonlóan a német BGB-hez, több általános klauzulát (Generalklanseln), mely a jogalkalmazó számára az egyes konkrét ügyek elbírálásánál jelentős mértékű döntési szabadságot biztosít. Lengyelországban, ellentétben Csehszlovákiával és a Német Demokratikus Köztár-

- 15/16 -

sasággal, a szocialista gazdálkodó szervezetek egymás közötti viszonyait szabályozó gazdasági jog önálló törvényben történő szabályozására nem kerül sor.

12. A jelenleg még hatályban lévő lengyel polgári törvénykönyvnek a rendszerváltást követő első jelentős módosítására 1990 júliusában került sor.[12 ]A kötelmi jogi részt gyakorlatilag az 1933-ban elfogadott, és formálisan azóta is legalábbis részben hatályos, a kötelmi jogviszonyokat szabályozó törvény váltotta fel. A lengyel polgári törvénykönyvnek 1990-ben történt módosítása értelmében megszűnt a tulajdonnak annak alanyai (így magánszemély, állami gazdálkodó egység, szövetkezet stb.) szerint történő, esetenként privilegizált védelme, melynek következtében a tulajdon fogalma egységesült. Alapelvvé vált a szerződési szabadság és ismét elismerést nyert a clausula rebus sic stantibus elve.[13]

2000-ben több törvény is módosította a lengyel polgári törvénykönyvet. Így pl. a 2000 júliusában elfogadott és 2001 decemberében hatályba lépett törvény alapján fölvételre került a polgári törvénykönyv szövegébe a lízingszerződés.[14 ]A lengyel polgári törvénykönyv eddig legátfogóbb módosítására 2003-ban került sor. A lengyel Ptk módosításánál a szerkesztők illetve a törvényhozó tekintettel volt az ország Európai Unióhoz történő csatlakozására is, melynek kapcsán a jogharmonizáció szükségessége fokozott mértékben merült fel.[15]

13. 1934-ben került elfogadásra a kereskedelmi törvénykönyv (Kodeks Handlowy), amely elfogadásának idején az egyik legkorszerűbb kereskedelmi törvénykönyvnek számított. A rendszerváltás idején ezt a kódexet néhány szükséges módosítással ismét hatályba helyezték. Hamarosan kiderült, hogy a kódex nem teljes mértékben felel meg a megváltozott gazdasági és társadalmi rendszer követelményeinek, ezért módosítására novelláris úton több ízben is sor került. Folynak egy új kereskedelmi jogi kódex előkészítésének munkálatai

- 16/17 -

is, ami annak jele, hogy Lengyelországban a monista koncepció (concept moniste) továbbra sem került elfogadásra.[16]

A lengyel kereskedelmi jog rekodifikációjának keretében 2000 szeptemberében elfogadott és 2001. január l-jén hatályba lépett, hat részből és 633 szakaszból álló társasági jogi törvény (Kodeks Spólek Handlowych), amely a kereskedelmi társaságokra vonatkozó új rendelkezéseket tartalmazza, hatályon kívül helyezve az 1934-ben elfogadott kereskedelmi törvénykönyv e részeit.[17]

Itt utalunk az új lengyel kereskedelmi jogi szabályozásra nézve is kiemelkedő jelentőségű, 1996 augusztusában elfogadott, az állami tulajdonban lévő vállalatok átalakításáról és privatizációjáról szóló törvényre.

14. Mivel a lengyel magánjog elméleti alapjainak kimunkálásában és kodifikálásában kimagasló szerepet játszottak a római jog művelői, ezért feltétlenül érdemes rövid áttekintést adni a lengyel jogi romanisztika sajátosságairól.

Lengyelországban a XIX. és a XX. században Fryderyk Zoli sr. (1834- 1917), a krakkói egyetem tanára, aki a "tiszta" középkori és újkori elemektől megtisztított, nem pandektista szemléletű római jogi iskola híve. A jogi tanulmányait Krakkóban folytató Zoli sr. ugyanezen az egyetemen doktorál (1858) és ugyancsak Krakkóban szerez magántanári képesítést (1862). Tanulmányait a neves francia római jogásznál, Esmarchnál folytatja. 1906-ban bekövetkezett emeritálásáig a római jog nagy tekintélyű tanára Krakkóban. Zoli sr. fő munkája ötkötetes, Pandekta czyli nauka prawa prywatnego című müve (1888). Zoli sr. modern magánjogi kérdésekkel is foglalkozik, tudományos munkássága nem korlátozódik a római jog területére. Eltérően azonban a német pandektis-táktól, elválasztja a "tiszta" római jogot a hatályos jogtól. A hatályos jogot az ABGB jelenti a történelmi Lengyelország e részén (Galíciában). A római jogon belül is különbséget tesz a iustinianusi kodifikáció joga és a klasszikus valamint preklasszikus római jog között. Zoli sr. a lengyel jogi románisztikában a történeti irányzat híve.

- 17/18 -

F. Zoll sr. utóda Krakkóban Stanislaw Wróblewski (1868-1938), a "lengyel Papinianus",[18] a neves római jogász és papirológus Rafael Taubenschlag tanára. Wróblewski Krakkóban folytatta jogi tanulmányait és itt is doktorált 1891-ben. Egyetemi tanulmányait követően Berlinben a kereskedelmi jogász Levin Goldschmidt (1829-1897), továbbá a romanista Eck és Pernice kurzusait látogatta. Magántanári képesítését 1894-ben Krakkóban szerezte meg. Habilitados munkájában nemzetközi magánjogi témát (Zur Lekre von der Colusión der Privatrechte) dolgozott fel. Habilitációs dolgozata a lengyel magánjog széttagoltságára tekintettel - itt utalunk arra, hogy Lengyelország az 1795-ös felosztást követően szuverén állammá csak az I. világháborút követően vált - kiemelkedő gyakorlati jelentőségű témát dolgozott fel. 1901-ben lett a római jog nyilvános rendes egyetemi tanára. 1917-ben elnyerte a magánjogi katedrát is. Az I. világháborút követően tevékeny részt vállalt a lengyel magánjog (polgári jog és kereskedelmi jog) egységesítésére irányuló kodifikációs munkákban. Szerzője volt az 1936-os váltótörvénynek.

Wróblewski ma is olvasott és hivatkozott műve kétkötetes, a római magánjogot bemutató munkája (Zarys wykladu prawa rzymskiego. I-II. 1916-1919.). Nevéhez fűződik az osztrák magánjog jelentős részeinek kommentárja is. Kommentárt írt az Ausztriában (az osztrák örökös tartományokban, s így Galíciában is) hatályos, 1861-ben elfogadott Allgemeines Deutsches Handelsgesetzbuch-hoz. Különös figyelemmel volt az öröklési jog iránt. Jelentős müve az ABGB lengyel nyelvű kiadása, melyben feldolgozza az ahhoz kapcsolódó lengyel bírói gyakorlatot. Ez a műve az I. világháború idején (1914-1918) jelent meg két kötetben.

Összefoglalóan megállapítható, hogy a lengyel római jogászok komoly szerepet játszottak a lengyel magánjog törvényhozási úton történő egységesítésében, előkészítve annak elméleti, jogdogmatikai alapjait.

- 18/19 -

Le développement du droit privé et la tradition romaniste en Pologne par GÁBOR HAMZA (Résumé)

Dès le XIIe siècle, le droit romain était implanté en Pologne par les étudiants polonais qui faisaient leurs études dans les universités italiennes. Les statuts du roi Casimir III (le Grand) (1333-1370) reflètent déjà, à côté du droit coutumicr féodal, l'influence du droit romain qui a prévalu plus tard sous beaucoup de rapports dans le droit matrimonial et dans le droit successoral. Dans les villes, commençant à se développer à partir de la seconde moitié du XVe siècle, les tribunaux se sont référés de plus en plus souvent au droit des Glossateurs, qui est par contre rarement apparu dans la jurisprudence des tribunaux seigneuriaux utilisant le droit coutumier local (ius terrestre). En effet les États polonais considéraient le droit romain comme le droit du Saint Empire romain (germanique) [lus Caesareum, Kaiserrecht] et croyaient que la réception do celui-ci aboutirait à ce que leur royaume devienne un fief allemand. Ainsi, en Pologne - comme en Hongrie - le droit romain se répandait seulement par infiltration.

Entre la Lituanie et la Pologne il y avait eu une union personnelle depuis 1386, puis une union réelle à partir de 1569 (Union de Lublin). La structure, et, en moindre partie, le propos des statuts lituaniens adoptés au XVIe siècle (1529, 1566 et 1588) reflètent l'influence du droit romain. Le troisième Statut lituanien (1588) est le plus important d'entre eux. Il a statué sur l'effet subsidiaire du droit romain comme «droit chrétien » (ius Christianum). Ce fait constitue la réception formelle - comparable à celle de l'Allemagne - du droit romain dans le Grand Duché Lituanien.

Dès le début du XVIII[e] siècle, les autres territoires baltiques, puis la Lituanie avec une grande partie du territoire de la Pologne, à la suite des trois partages de l'État polono-lituanicn (1772, 1793 et 1795), sont devenus des protectorats russes, leur évolution juridique sera donc traitée plus tard.

Le projet de code (1780) du chancelier A. Zamoyski (1716-1792) fait partie des travaux de codification du droit polonais, commencés en 1768. Ce travail montre l'influence du droit romain dans sa structure et dans plusieurs de ses institutions. La Pologne avait des romanistes éminents: F. Zoll sr. (1831-1917), professeur de l'Université de Cracovic et son successeur, S. Wrôblewski (1868-1938), dit « le Papinien polonais », qui était maître de R. Taubenschlag.

L'article 69 du Statut constitutionnel du Duché de Varsovie du 19 juillet 1807 - qui fut créé par Napoléon en 1807, en vertu du Traité de Tilsit - stipulait que « le Code Napoléon formera la loi civile du Duché de Varsovie ». Le texte du Code Napoléon fut traduit en hâte en polonais et promulgué le 1er mai 1808. La variante polonaise du Code Napoléon continuait à rester en vigueur, tacitement, après la création du Royaume de Pologne (dominé par l'Empire russe), établit en 1815 par le Congres de Vienne. Il faut noter deux modifications importantes dans le texte du Code. En 1818, l'article XVIII du troisième livre du Code Napoléon fut remplacé par une nouvelle disposition hypothécaire dénommée « Loi sur I 'établissement de la propriété des biens immobiliers, sur les privilèges et les hypothèques ». Sept ans plus tard, en 1825, le

- 19/20 -

législateur polonais (le Sejm, la Diète) a entame le premier pas pour préparer un nouveau Code civil du Royaume de Pologne en promulguant le premier livre du nouveau Code civil. Ce premier livre remplaça le livre I et le titre V du troisième livre du Code Napoléon.

En Pologne, les juristes de XIX[e] siècle savaient bien que le Code Napoléon a été influencé par le droit romain. Ce dernier était pour ces juristes une preuve vivante de l'actualité et de l'importance du droit romain.

Le droit romain était copieusement cite pendant les travaux de codification menés dans le Royaume de Pologne autonome (1815-1830). Après l'insurrection antirusse de 1830, une des raisons de l'aversion des pouvoirs russes envers le Code Napoléon était justement ses liens avec le droit romain.

Pour les juristes polonais du XIX[e] siècle, le droit romain était lié d'une manière intégrale au Code Napoléon ; on le citait fréquemment et copieusement dans les manuels de droit civil et dans la littérature juridique. Mais le droit romain n'était pas utilisé dans les jugements des tribunaux, on peut donc croire, que le droit romain dans le monde judiciaire du Royaume de Pologne du XIX[e] siècle avait plus une fonction d'ornement, servait de preuve d'érudition, de la science et de la culture juridique, que d'effectif et réel instrument juridique de l'interprétation du Code Napoléon.

Les juristes polonais du XIX[e] siècle connaissaient le droit romain, ils avaient pour ce droit une grande estime mais n'en trouvaient pas d'utilisation pratique. Pour autant, la tradition de la grandeur et de l'importance du droit romain s'est affermie au XIX[e] siècle grâce au Code Napoléon, et a survécu en Pologne jusqu'à nos jours.■

- 20/21 -

JEGYZETEK

[1] Vo. W. URUSZCZAK: Essai de codification du droit polonais dans la première moitié dit XVI[e] siècle, Revue historique de droit français et étranger 59 (1981).

[2] Vö. G. schramm: Staatseinheit und Regionalismiis in Polen-Litauen (15-17. Jahrhunderl), in: Forschungen zur osteuropäischen Geschichte, 11. Bd. Berlin 1966. 7-23.

[3] Az 1529-es statútumra ld. K. von Loewe: The Litlutanian Statute of 1529, Leyden 1976. A statútumokban tükröződő római jogi hatásra ld. J. Bardacii: Statuty litewskie a prawo rzymskie, Warszawa 1999; a bizánci jogi hatásra ld. s. Godf-K: Wplyw prawa Bizantyjskiego na op'teke w Ruskiej prawdzic i w i statneie litewskim, in: Zeszyty Prawniczc, I. Warszawa 2001, 123-149.

[4] Ld. L. IWASZKIEWICZ: Kodeks Napoleona a Ksienstwo Warsawskie, I-II, Warszawa 1914; J. KODREBSKl: Le Code Napoléon en Pologne. Aspects idéologiques et politiques, in: Anthropologies juridiques. Mélanges P. Braun, Limoges 1998. 437-448.

[5] A Code Napóleonnak a Lengyel Királyságban történt módosításait illetően ld. K. Sójka-Zjelinska: La réception du Code Napoléon en Pologne, in: Rapports polonais présentés en huitième congres international du droit comparé, Varsovie 1970; UÖ: Les influences françaises sur l'enseignement du droit et la science juridique polonaise de l'époque des partages ci l'entre-deux-guerres (1808-1939), Revue d'histoire des facultés de droit et de la science juridique 15 (1994); B. Lewaszkiewicz-Petrykowska: Le Code Napoléon et son héritage en Pologne, in: Le Code Napoléon, un ancêtre vénéré? Mélanges offerts à Jacques Vanderlindcn, Bruxelles 2004.

[6] Ld. W. Wolodkiewicz: Ignacy Koschembahr-Lyskowski, Index 21 (1993), 7 skk.

[7] Ld. U. Rukser: Das neue polnische Obligationenrecht, Rabeis Zeitschrift für ausländisches und internationales Privatrecht 8 (1934), 342-375.

[8] R. Longchamps de Berier: Uzasadanienie projektu kodeksu zobowiazan z itwzglednieniem ostatecznego tekstu kodeksy, Warszawa 1934-1938.

[9] R. Longchamps de Bérier: Zobowia zania, Lwow 1938.

[10] Vö. K. Grzybowski: Reform of Civil Uiw in Hungary, Poland, and the Soviet Union, American Journal of Comparative Law 10 (1961), 253-265; 1. Wasilkowski: Le projet du Code civil polonais, in: Rapports polonais présentés au sixième Congrès international de Droit Comparé, Varsovie 1962.

[11] Ld. összefoglalóan I. Wasilkowskj: Einleitung zum Code civil de la République Populaire de Pologne. Warschau 1966; Introduction à l'étude du droit polonais (dir. S. Rozmaryn), Varsovie 1967.

[12] A korábbi módosításokat illetően Id. E. Letowska: Die Zielsetzungen bei die Novclliernng des polnischen Zivilgesetzbuches, Jahrbuch für Ostrecht 38 (1987), 317-329; II. Izdebski: Legal Aspects of Economic Reforms in Socialist Countries, in: Yearbook on Socialist Legal Systems (ed. W. E. Butler), New York 1989.

[13] A lengyel jogbeli "rendszerváltáshoz" vö. J. Rajski: Quelques aspects juridiques du passage de l'economic d'etat planifiée ä ['economic de marché en l'ologne, Revue internationale de droit compare 43 (1991), 119-125; H. J. Kuss: Methodische Fragen der Ost-west-Rechts-vergleichung im Zeichen des Systemwechsels in Osteuropa, Zeitschrift für vergleichende Rechtswissenschaft 1992; W. Gi.atz: Die Entwicklung des polnischen Zivilrechts. Darstellung und Bewertung unter dem Aspekt wirtschaftlichen Wandels, Berlin 2000.

[14] Ld. J. Poczobut: Die Regelung des Leasingvertrages im polnischen Zivilgesetzbuch, in: Aufbruch nach Europa. 75 Jahre Max-Planck-Institut für Privatrecht (hrsg. J. Basedow et al), Tübingen 2001,975skk.

[15] Vö. J. Bober-N. v. Redecker: Polens Gesetzgebung im Zuge der EG-Rechtsangleichung - Zur polnischen Debatte über Gesetzesfehler und das Gesetzgebungsverfahren, Osteuropa Recht 48 (2002); R. Manko: The Culture of Private Law in Central Europe After Enlargement: A Polish Perspective, European Law Journal 11 (2005), 527-548.

[16] Vö. J. Lewandowski: Legal Background of the Limited Liability Company in Polish Ixiw, in: Wege zum japanischen Recht. Festschrift für Z. Kitagawa, Berlin 1994; B. Kordasiewicz: Polish Civil and Commercial Uiw, in: Legal Reform in Post-Communist Europe, III (red. S. Frankowskili. Stephan), The Hague 1995, 163-209; S. Soltysinski: Reform of Polish Company Law, Festschrift W. Fikentscher, Tübingen 1998, 419-433; uo: Sources of Foreign Inspiration in the Draft of the Polish Company Law (1999), in: Corporations, Capital Markets and Business in the Law. Liber Amicorum R. M. Buxbaum (ed. Th. Baums-K. J. Hopt-N. Horn), London-Boston-The Hague 2000, 533-544.

[17] K. Pornbacher: Reform des polnischen Gesellschaftsrechts. Auswirkungen für die Praxis, Recht der Internationalen Wirtschaft 47 (2001), 431-437; Z. Broüecki (ed.): Polish Business Imw, The Hague 2003.

[18] K. Kolanczyk: Stanislaw Wróblewski, le «l'apinien polonais»; Studi e. Volterra, VI, Milano 1971, 329-342; Id. újabban W. Wolodkiewicz: Stanislaw Wróblewski codificatore, Index 16 (1988), 245-258.