A gazdasági szükségszerűségek okán a munkajogban is megjelentek a kétnyelvű okiratok. Ebben az esetben az okirat tipikusan két hasábból áll, mely ideális esetben azt a két nyelvet rögzíti, melyet a szerződő felek vagy - egyoldalú jognyilatkozat esetén - a nyilatkozattevő és a címzett értenek. A gyakorlatban azonban előfordul, hogy ezen okiratok érvényessége kérdésessé válik. Szintén volt már példa arra, hogy az adott jognyilatkozat egy nyelven került megfogalmazásra, mivel a nyilatkozatot megfogalmazó személy abban a hiszemben volt, hogy azt az egy nyelvet közös nyelvként valamennyi érintett fél érti. A munkajogi szabályok - a polgári jogi normákhoz hasonlóan - látszólag világosan rögzítik, hogy miként kell eljárni abban az esetben, ha a nyilatkozattevő nem érti azt a nyelvet, amelyen az írásbeli nyilatkozatát tartalmazó okirat készült. Ezzel szemben a gyakorlatban és az irodalomban is felmerültek már olyan neuralgikus kérdések, melyek e témakör dogmatikai szempontú feldolgozását kívánják meg. A jelen cikkben elsődlegesen e dilemmát elemzem, figyelembe véve az esetleges akarati vagy formai hibák jogkövetkezményeit is. Írásomban külön kitérek a joggyakorlatra is, mely vonatkozásában az a szerencsés együttállás is teljesül, hogy a normaazonosság miatt a jelen elemzés keretében a polgári jogi gyakorlat is hivatkozható. Konklúziómban a megállapításaimat törekszem haladó szemlélettel, elsősorban a jogalkotó célja szerinti értelmezési keretek között megtenni.
1. Bevezetés és problémafelvetés
2. Jogszabályi háttér és jogdogmatikai alapok
3. Az akarati elv jelentősége a jognyilatkozatok létrejötte körében
4. Érvénytelenségre vonatkozó szabályok alkalmazhatósága
4.1. Az érvénytelenség akarati oldala
4.2. Formai követelmények és elmulasztásának jogkövetkezményei
4.3. Általános szerződési feltételek a munkajogban
5. Bírói joggyakorlat
5.1. Tájékoztató céllal fordítás rendelkezésre állt
5.2. Magyar nyelvű jognyilatkozat fordítás hiányában
5.3. Kéthasábos - azaz kétnyelvű okiratok jogi megítélése
6. Összegzés
Magyarország már az 1990-es évek végétől kifejezetten attraktív célpontnak számít a más országokból érkező tőkebefektetések terén. Az utóbbi három évtizedben a külfölditőke-behozatal eredményeképpen a gazdasági szféra versenyképessége növekedett, és a munkaerőpiac is jelentős átalakuláson ment keresztül. Az elmúlt években az unión belüli más tagállami vállalkozásokon túlmenően egyre nagyobb számban jelennek meg hazánkban olyan tőkeerős vállalkozások, melyek közvetlen vagy közvetett tényleges tulajdonosai harmadik országhoz kapcsolódnak. A multinacionális vállalati kultúra megjelenése okán a munkaerőpiacon is változtak a trendek. Egyre gyakrabban találkozni azzal, hogy az adott külföldi háttérrel rendelkező munkaszervezet akár a napi operatív tevékenységét is idegen nyelven, jellemzően angolul végzi.[2] Az idegen munkanyelv alkalmazása ugyanakkor számos munkajogi problémát is felvethet.
Fő szabály szerint a Magyarország területén munkaviszonyban foglalkoztatottak, illetőleg Magyarország területén munkát végzők jogviszonyára a magyar jog irányadó,[3] aminek autentikus értelmezése magyar nyelven történik.[4] Számos olyan, a munkajog által használt fogalom létezik, me-
- 1/2 -
lyeket túlnyomórészt a magyar jog dogmatikai rendszerében lehet teljeskörűen értelmezni, nem beszélve arról, hogy a jelenlegi "korlátozott precedensrendszerű" bírói ítélkezés is e következetes elméleti és fogalmi alapokon nyugszik.[5]
Az előbbi magyar kontextushoz kapcsolódóan az idegen munkanyelv mégis többféleképpen megjelenhet. Egyfelől elképzelhető, hogy a kizárólag magyar nyelvet beszélő vagy magyar anyanyelvű munkavállalók lesznek részei egy munkaszervezetnek, ahol a tényleges tulajdonosok és a menedzsment a magyar nyelvet nem beszéli. Ebben az esetben az előbbi tulajdonosi háttér, illetve vezetőség kiemelt érdeke, hogy a munkaszervezet működésével tisztában legyen, továbbá a szervezet vonatkozásában megtett jognyilatkozatokat megértse, ezért előírják a közösen beszélt idegen nyelv használatát. Másfelől elképzelhető olyan szituáció is, amikor a munkavállalók a magyar nyelvet nem beszélik, és nem is értik, és ezért szükséges egy mindenki által értett elfogadható megoldás alkalmazása.[6]
Az előbb említett esetek mindegyikére gyakori megoldás, hogy a cégek a jognyilatkozataikat kétnyelvű formában készítik el, egy magyar és egy idegen nyelven azzal, hogy jogvita esetén a magyar nyelvű szöveg az irányadó, annak idegen nyelvű fordítása pusztán a megértést szolgálja.
Az ismertetett gyakorlattal összefüggésben felmerül ugyanakkor, hogy az idegen munkanyelvet alkalmazó munkaszervezetek esetén a jognyilatkozatok megtétele, illetve a jognyilatkozatok létrehozása, érvényessége, hatályossága, majd értelmezése jelenthet-e jogi kockázatot akkor, ha azok nem vagy nem kizárólag magyar nyelven történnek?
Hipotézisem, hogy idegen munkanyelvű munkaszervezet esetén, nem kellő körültekintés mellett akár az okirat érvényessége is kétséges lehet akkor, ha az érintett személy nem érti azt a nyelvet, amelyen az írásbeli (jog)nyilatkozatát tartalmazó okirat készül. Az idegen nyelvűség mindig csak viszonylagos alapon, egy személy szempontjából jelenthető ki, hiszen míg egy magyar anyanyelvűnek a német, addig a német anyanyelvűnek a magyar az idegen nyelv.
Feltevésem az is, hogy az idegen munkanyelvű szervezetek esetén el kell határolni a jognyilatkozatokat és az egyéb olyan nyilatkozatokat, melyek nem joghatás kiváltására irányulnak. Jognyilatkozat és nyilatkozat közötti fogalmi eltérést a munkajog ismeri és alkalmazza,[7] mely differenciálásnak jelentősége van. Elvi tételként állítható, hogy csak írásbeli jognyilatkozatokkal összefüggésben következhet be olyan jogilag releváns eset, hogy a nyilatkozattevő nem érti azt a nyelvet, melyen az írásbeli nyilatkozata megfogalmazódott. Álláspontom szerint a jognyilatkozatok körében elsősorban azt kell vizsgálni, hogy a jognyilatkozat miként jön létre, azaz melyek a létrehozatal vagy megtétel feltételei. Alapvetés, hogy a jognyilatkozat értelmezhetősége a jognyilatkozat érvényességét még nem, hanem annak előkérdéseként a létrejöttét érinti. A létező jognyilatkozat esetén tehető fel az a kérdés, hogy az általában vett, illetve a kérdésessé tett rendelkezés érvényes-e, melyről már sok tekintetben értelmezés útján lehet meggyőződni. A joghatás kiváltására alkalmas jognyilatkozat további értelmezése is szükséges annak érdekében, hogy a megfelelő joghatások kiváltása mint eredmény bekövetkezik-e. Állításom az, hogy a gyakorlatban elterjedt kéthasábos (azaz például angol-magyar) okiratok jogszerűek lehetnek abban az esetben, ha a felek kellő körültekintéssel - és utóbb egy esetleges jogvitában igazolható módon - megvizsgálták, hogy a nyilatkozattevő fél az adott írásbeli jognyilatkozatot megérti-e, ugyanakkor ez az érvényesség nem törvényszerű, hanem esetről esetre vizsgálandó.
A fentiek alapján felmerülő kérdések megválaszolása, problémák megoldása során nem lehet kisebb hangsúlyt helyezni arra, hogy a jognak a mindennapi életviszonyokra kell válaszolnia. Meggyőződésem, hogy ebben a körben a jog, és azon belül is a munkajog rezilienciája[8] az egyik fő kérdés, azaz annak vizsgálata, hogy a munkajog mennyire képes a rugalmas ellenállásra ezekben az élethelyzetekben. A gazdasági környezet dinamikus változása ugyanis számos jogterülettől, így a munkajogtól is alkalmazkodást kíván meg, mely természetesen nem jelenti a munkajog által védendő értékek feladásának kívánalmát.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
