A külföldön történő bizonyításfelvétel kérdése első látásra úgy tűnhet, mint ami valójában csak a tanúbizonyítás és a helyszínen végbevitt szemle területén bír relevanciával. A kérdés behatóbb vizsgálata azonban számos megoldásra váró kérdést vet fel az okirati bizonyítás kapcsán is, hiszen a "külföldön fekvő", azaz egy a perbíróság államától különböző államban található okiratoknak a bizonyítási eszközként való felhasználás végett történő beszerzése sem minden esetben problémamentes. A bizonyításfelvételt érintő jogsegély -mint a nemzetközi vonatkozású ügyek egyik fő területe - tekintetében nem elsődlegesen az okirat bel- vagy külföldikénti minősülése bír jelentőséggel. E vonatkozásban - akár bel-, akár külföldi okiratról lévén szó - a külföldi elem az jelenti, hogy az okirat nem a perbíróság államának területén van. Tehát itt a kiállítás helyével egybeeső avagy az attól esetlegesen függetlenedett fellelhetőség kérdése vethet fel akadályokat, amelyek az érintett államok hatóságainak hatékony együttműködését előmozdító szabályozórendszer kialakítása révén válhat leküzdhetővé.
A külföldön lévő okirat beszerzése abban az esetben jelenthet nehézséget, ha azt ott az ellenérdekű fél vagy kívülálló személy birtokolja. Mivel az okiratok felmutatására irányuló kötelezettség - akár az ellenféllel, akár egy harmadik személyt érint - részben anyagi, részben eljárásjogi szabályok útján került rendezésre, így a differenciálás elengedhetetlen. Az anyagi jogi szabályok szerinti felmutatási kötelezettség tekintetében a nemzetközi magánjog szabályai szerinti (anyagi) jog kerül alkalmazásra. Erről a kérdésről a perbíróságnak kell döntenie, ez jellemzően egy különleges eljárás keretében történhet meg. Amennyiben azonban a fel-mutatási kötelezettség eljárási szabályon alapul, akkor a perbíróság nemzetközi jogsegély útján megkereshet egy külföldi bíróságot, hogy az ellenérdekű felet, illetve a harmadik személyt a bemutatásra kötelezze. Ilyen esetben a megkeresett bíróság államának eljárásjoga kerül alkalmazásra.1
A XX. század embere számos a hagyományos jogsegélyrendszernek az állami szuverenitásból fakadó korlátai által determinált nemzetközi jogsegélyegyezmény születésének lehetett tanúja. Tudatában annak a ténynek, hogy a múlt század első felében is köttettek a témakört érintően államközi egyezmények,2 itt csak adott államok viszonylatában napjainkban is hatályban levő nemzetközi szerződésekig nyúlunk vissza. Így kerül elsőként említésre az 1954. március 1-jei Hágai Egyezmény a polgári eljárásjogról, melynek Magyarország is részese.3 Az egyezmény II. része foglalkozik a megkeresések teljesítésével, amelyet a konzulon keresztül juttat el a megkeresett államhoz. A megkeresés esetén a megkeresett hatóság köteles a megkereső hatóság kívánsága alapján a bizonyításfelvétel idejét és helyét közölni, biztosítva ezzel a felek számára a részvétel lehetőségét. A bizonyításfelvétel tárgyában történő megkeresés elintézésének módjára tekintettel a 14. cikkely tartalmaz egy alapvető előírást, a lex fori alkalmazását, csak a megkereső hatóság külön kérelmére kerülhet sor ettől eltérő eljárási szabályok figyelembevételére, amennyiben az a megkeresett állam jogával nem ellen-tétes.4 A külföldi okirat bizonyító erejét csak a perbíróság vizsgálja. A megkeresett bíróságot nem érinti az sem, hogy milyen módon használja fel az okirati bizonyítékot a perbíróság. A megkereső állam anyagi jogából eredő okirat-felmutatási kötelezettség sem érinti a jogsegélyben részt vevő bíróságot, ehhez a fent említett különleges eljárás válna szükségessé. A Hágai Egyezmény nem zárja ki, hogy a szerződő államok külön megállapodjanak abban, hogy a diplomáciai képviselő vagy a konzul a megkeresett állam területén bizonyításfelvételt, illetve más eljárási cselekményt (pl. az ügyirat vagy okirat megküldése) eszközöljön (közvetlen hatósági út). A diplomáciai képviselő által közvetlenül végzett bizonyításfelvétel során is a lex fori elve érvényesül, ami ebben az esetben a diplomáciai képviselőnek a delegáló államhoz való kötődése miatt tulajdonképpen a perbíróság által alkalmazott perjogot jelenti. Ennek előnye egységes, hogy eljárás kerül alkalmazásra a perben.5
1970. március 18-án Hágában aláírtak egy egyezményt a polgári és kereskedelmi ügyekben külföldön történő bizonyításfelvételről6, amely a szerződő államok tekintetében - eltérő megállapodás hiányában -felváltotta az 1954-es Hágai Egyezményt. Habár Magyarország nem volt az aláírók között, két tényező mégis indokolja az egyezmény rövid bemutatását. Egyfelől a jelentőségét megalapozza az a körülmény, hogy az EU tagállamainak többsége az aláírók közt szerepelt,7 és nem közömbös az az előbbitől sem független faktum, hogy a külföldi jogirodalom ezt tekinti a bizonyításfelvételről szóló - később bemutatásra kerülő - rendelet elődjének. Az egyezmény lényeges újítása volt, hogy biztosította a diplomáciai, illetve a konzuli képviselet, valamint a speciális megbízott8 útján történő bizonyításfelvétel lehetőségét. Ezzel a perbíróság időt takarít meg, mivel nem kell külföldi hatóságot megkeresnie, de hátránya kényszerítő eszközök alkalmazhatóságának hiánya,9 így elsődlegesen a külföldön tartózkodó állampolgár tanúkénti meghallgatása, ill. okirat bemutatására kötelezése során bizonyulhat az ilyen típusú megoldás hatékonynak. További újításként értékelendő, hogy a jogsegélyforgalom már egy a szerződő állam által kijelölt központi szerven keresztül történő megkeresésre épülő rendszerben zajlik. A központi szerv továbbítja a megkeresést az illetékes bíróságnak, amely aztán lefolytatta a bizonyítást és az eredményét a központi szerven keresztül jutatta vissza. Az 1954-es Hágai Egyezményhez képest már ez is egy előrelépést jelentett, hiszen ott még a konzuli kapcsolatra épülő szisztéma volt tapasztalható.
Az 1970-es egyezmény az alkalmazandó jogra vonatkozó szabályok tekintetében nem hozott újat az 1954-es egyezményhez képest. A 9. cikkely értelmében a megkeresett bíróság eljárásjogát kell alkalmaznia bizonyításfelvétel során.10
A 3. cikkely (1) bekezdése a megkeresések tartalmát részletezi és e körben külön nevesíti a g) pont alatt az okiratok és más tárgyak vizsgálatára irányuló megkeresés lehetőségét. Emellett az ún. "más eljárási cselekmények" körében sor kerülhet az ügy iratainak vagy más okiratoknak a megküldésére. Az egyezmény nem korlátozza azonban a külföldön levő okiratoknak a fél általi közvetlen beszerzését sem.11 Így gyakorlatilag az "egyéb bírósági cselekményeket" ritkán kérik jogsegély útján, hiszen az érdekelt fél többnyire közvetlenül fordulhat a külföldi bírósághoz (pl. hivatalos iratokról való másolat kérése).12
Az Európai Unió nem maradhat inaktív, különösen olyan területeken, amely a polgárok mindennapi életéhez és az üzleti élethez közel áll; az Európai Igazságügyi Térség létrehozatala a polgári és kereskedelmi ügyek vonatkozásában szükségszerű, a határok nélküli egységes piac fejlesztésének igénye indokolja ezt. Az Európai Igazságügyi Térség fogalmának meghatározása is a tamperei csúcstalálkozó eredménye, ahol azt a következőképpen írták körül: egy olyan térség, ahol "az emberek minden tagállamban ugyanolyan könnyen férnek hozzá az igazságszolgáltatáshoz, mint a saját államukban" és ahol az "ítéleteket és más döntéseket elismerik és végrehajtják egész Európában,13 illetve amely biztosítja az alapvető jogbiztonságot az emberek és a gazdaság szereplői számára", valamint ahol "a tagállamok jog- és igazgatási rendszereinek ellentmondásai és bonyolultsága az egyéneket és a vállalkozásokat nem akadályozza vagy hátráltatja a jogaik gyakorlásában."14 Tenreiro és Seoane a bizonyítással és a kézbesítéssel kapcsolatos rendeletekben és az Igazságügyi Hálózatot létrehozó 2001. május 28-i tanácsi határozat-ban15 foglaltakra, mint a kölcsönös elismerés ún. kisegítő intézkedéseire tekintenek.16
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
