Brósz Róbert professzorról, a jogtudósról és jogtanárról méltóképpen emlékezni 15 vagy akár 20 perc alatt aligha lehetséges. Ezért kérem, bocsássák meg nekem, hogy életútját csak vázlatosan ismertetem,[1] hogy kicsit több idő juthasson a nagy antecessor tudósi és tanári egyéniségének felidézésére.
Brósz Róbert az erdélyi Parajdon született 1915. augusztus 8-án, hétgyermekes értelmiségi családban. Édesapja, id. Brósz Róbert ismert ügyvéd volt.
1933-ban kitüntetéssel érettségizett a Jászapáti Királyi Katolikus Gimnázium színjeles tanulójaként. Már ebben az időben magas szinten elsajátította a latin, a német és az olasz nyelvet.
1933-1937-ig jogot hallgatott a debreceni egyetemen. Sikeres római jogi vizsgáját követően Marton Géza meghívása alapján a római jogi tanszéken több éven át könyvtári és egyéb feladatokat látott el.[2] Professzorának biztatására már ebben az időben római jogásznak készült, Marton Géza irányítása mellett római jogi forrásokat és szakirodalmat olvasott, fordított, és ógörögül is tanult. Sub auspiciis gubernatoris kitüntetéssel avatták aranygyűrűs doktorrá 1938-ban.
- 7/8 -
Az egyetem elvégzését (1937) követően bírósági fogalmazóként, majd bírósági titkárként dolgozott a Kecskeméti Járásbíróságon, utóbb a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.[3]
Az 1940/41-es tanévet magyar állami ösztöndíjjal Rómában töltötte, ahol a híres La Sapienza Egyetemen római jogi posztgraduális diplomát szerzett.
1941-1945-ig tüzér hadnagyként katonai szolgálatot teljesített a fronton, majd egy év hadifogság után 1946-ban térhetett haza.
1946-1951-ig gyakorló jogászként dolgozott, de Marton Géza ajánlására - aki 1937-től a budapesti tudományegyetemen volt a római jog professzora - már 1947-től oktatott római jogot a budapesti jogi karon.[4]
1951-ben került főállásba az ELTE Római Jogi Tanszékére intézeti tanárként, majd hamarosan egyetemi docensként.[5]
1955-ben védte meg kandidátusi értekezését "A nem teljes jogú polgárok a római jog forrásaiban. A római polgárság rétegeződése" címmel, amely 1964-ben a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadónál könyv alakban is megjelent.[6]
1958-tól 1960-ig ideiglenes megbízással vezette a Római Jogi Tanszéket, a forradalom idején tanúsított mérsékelt, ám az akkori rezsimnek nem tetsző magatartása miatt rendes tanszékvezetői megbízást ekkor még nem kapott.[7]
1965-ben lett egyetemi tanár, ugyanebben az évben állami ösztöndíjjal három hónapot töltött Rómában.
- 8/9 -
1967-től 1985-ig volt az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Római Jogi Tanszék vezetője.
1974-ben jelent meg első kiadásban Pólay Elemérrel közösen írott híres római jogi tankönyve, az ún. "Brósz-Pólay", amely 1995-ig számos további kiadást ért meg.[8]
1985-ös nyugdíjba menetele után egészen 1992 nyaráig aktívan részt vett a római jog oktatásában, előadásokat tartott és vizsgáztatott is.
1990-ben jelent meg utolsó nagyobb munkája, Gaius Institúcióinak magyar fordítása. Ugyanebben az évben megkapta az Apáczai Csere János díjat.[9]
1994. február 13-án váratlanul hunyt el egy tragikus baleset következtében.
Megemlékezésem címe szerint Brósz Róbertről, az ex asse jogtudósról és jogtanárról szeretnék beszélni. De mit is jelent ez a latin kifejezés: "ex asse"? Erre a kérdésre Bolognába kerülése idején, az 1080-as években maga Irnerius, az első glosszátor sem tudott felelni, és a legenda szerint emiatt elszégyellve magát kezdett el behatóan foglalkozni a iustinianusi törvénykönyvekkel.[10] De térjünk vissza az ex asse kifejezéshez. Az as az ősi római bronzpénz neve volt, amelynek tört részeit külön neveken emlegették, és e tört részek szerint nevezték el a teljes örökségből különböző hányadokat megszerző örökösöket. Így pl. heres ex semisse volt az az örökös, aki az örökség felét szerezte meg, heres ex asse pedig az volt, aki egyedüli örökösként az egész örökséget megszerezte. Az ex asse kifejezés ennélfogva elvontabban azt jelenti, hogy "teljes értékű".
Miért nevezhetjük Brósz Róbertet ex asse jogtudósnak? A tudós elsősorban a nagy tudásáról ismerszik meg. Brósz Róbert pedig nem egyszerűen nagy tudású jogász volt, hanem rendkívül alapos, mélyen fundált ismeretekkel rendelkezett. Széleskörű és alapos nyelvtudása mellett itt és most csak azt emelném ki, hogy római jogász létére a tudományos irodalom mellett pl. a Bírósági Határozatok c. folyóirat kurrens füzeteit rendszeresen áttanulmányozta, nem utolsó sorban abból a célból, hogy naprakészen tudja, mennyire érvényesül a hazai judikatúrában a római jogi tradíció. A hatályos jog iránti érdeklődése mutatkozott meg abban a cikkében, amelyet a tartási szerződések hatósági jóváhagyásának római jogi előzményeiről írt egy aktuális kormányrendelet kapcsán.[11]
Az ex asse tudós további ismérve, hogy meglátja a tudományos problémákat. Brósz Róbertnek ehhez kitűnő érzéke volt. Nem azért írt tanulmányokat, hogy híres legyen, hogy utazhasson, hogy sokat publikáljon, avagy hogy sokan hivatkozzanak rá. Őt nem ezek a végső soron hívságos dolgok érdekelték, nota bene, az ő idejében a tudománymetria hazánkban még nem érte el mai fejlettségét, és a publish or perish
- 9/10 -
mondás sem volt még ismert. Brósz Róbertet egyrészt az olyan kérdések vizsgálata foglalkoztatta, amelyek a szakirodalom hézagossága miatt az oktatás szintjén is érzékelhető kényelmetlenséget okoztak (alighanem ezért írta már kandidátusi disszertációját is a nem teljes jogú polgárokról), másrészt számos alkalommal vizsgált olyan kérdéseket, amelyek a római jog latin nyelvű forrásainak olvasása során vetődtek föl benne. Különleges tudományos értékkel bírnak azok a munkái, amelyekben a római jogi szakirodalomban uralkodó forrásellenes nézeteket igyekezett megcáfolni, és amelyekben a források tanulmányozása, exegézise útján igyekezett a római jog eredeti megoldásait, a római jogtudósok eredeti gondolatait feltárni.
A kutatásra érdemes problémákat tudományos tehetsége mellett nem utolsó sorban azért tudta zseniálisan meglátni, mert a forrásokat a Debrecenben Marton Géza, ill. Rómában Emilio Albertario és Pietro de Francisci professzorok tanítványaként megszerzett alapos, mélyenszántó szakmai tudás birtokában olvashatta.
Egyik legzseniálisabb tanulmánya az uxor in manu, a hatalom alatti feleség családjogi helyzetéről szól.[12] A római jogi tankönyvek és az egész szakirodalom egyöntetűen azt a nézetet vallja, miszerint az uxor in manu a házasságkötés folytán nemcsak férjének hatalma alá került, hanem a férj ún. agnát rokonságának is tagja lett. Brósz Róbert gondos kutatómunkával kiderítette, hogy az uxor in manu agnát rokonná válásának dogmája a XVI. században alakult ki, és egyetlen forrásszöveggel sem bizonyítható.
Nagy örömömre szolgál, hogy egy tehetséges tanítványom, Deák Péter demonstrátor úr nagy buzgalommal továbbkutatta ezt a kérdést, és a 2015. évi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában II. díjjal kitüntetett dolgozatában sikerült egy-két további olyan, újabb szempontot találnia, amelyek a Brósz-féle teóriát erősítik.[13] Deák Péter dolgozatából az is kiderül, hogy Brósz nézetét, noha azt 1976-ban egy német nyelvű cikkben fejtette ki, a külföldi szakirodalom gyakorlatilag nem ismeri, sőt az egész problémát leginkább ignorálja.[14] Ez persze nem is elsősorban Brósz Róbert emléke szempontjából kedvezőtlen, hanem sokkal inkább a római jog kutatása, sőt oktatása szempontjából jelent valamiféle deficitet. Az uxor in manu helyzetének ellentmondásosságáról ugyanis, amely az oktatás során akár egy-egy hallgatói kérdés formájában is felmerülhet, az utóbbi évtizedekben, úgy tűnik, a világon sehol sem jelent meg olyan releváns publikáció, amely a Brósz-féle teóriával akár pro, akár kontra konkurrálhatna.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
