1. Számos más európai országhoz hasonlóan a családjog is jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben[3] (pl. azonos neműek házassága[4], a házasság felbontása[5], örökbefogadás[6] stb.). Ezen belül azonban a házassági vagyonjog stabil maradt. A házassági vagyonjog legutóbbi jelentős reformja 1985-re nyúlik vissza, azóta csak kisebb és alapvetően technikai jellegű kiigazítások érintették a területet. Ami az öröklési jogot illeti, jelentős változásokra 2001-ben[7] és - kisebb mértékben - 2006-ban[8] került sor, azóta viszont nem sok változás érintette a területet. Ez alapvetően azt jelenti, hogy a francia házassági vagyonjog, ahogyan azt a Polgári Törvénykönyv (Code Civil) szabályozza, továbbra is javarészt - ha nem teljesen - figyelmen kívül hagyja az új technológiák hatását.
2. Nyilvánvaló, hogy a francia állampolgárok és lakosok birtokolnak, tulajdonolnak, valamint átruháznak digitális vagyontárgyakat, mind élők közötti ügyletek keretében, mind pedig haláluk esetén (becslések szerint lakosság 10%-a érintett[9]). Ezen személyek rendelkeznek közösségi média fiókokkal, blogot vezetnek, online kereskednek, az Amazonon vásárolnak és Ubert rendelnek, mely tevékenységük során hatalmas mennyiségű adatot generálnak. A jogászok számára az a kérdés, hogyan lehet mindezt szabályozni anélkül, hogy a megoldást egy maroknyi szofisztikált magánpiaci szereplőre - mint például a Google, a Meta vagy az Amazon - bíznánk? Egyszerűen fogalmazva két fő cselekvési
- 16/17 -
lehetőségünk adódik: vagy a "régi jó" polgári jogunkat alkalmazzuk ezekre az új vagyontárgyakra (ez konzervatív megközelítés), vagy egy teljesen új rendszert hozunk létre az új vagyontárgyak kezelésére (ez az innovatív megközelítés). A francia jogalkotó nem az egyik vagy a másik lehetőséget választotta, hanem inkább kettő keverékét.
3. A francia Polgári Törvénykönyv nem tartalmaz külön szabályokat a digitális vagyontárgyakra vonatkozóan. Ráadásul "digitális vagyontárgyak" fogalma sem egyértelmű, mivel nagyon különböző tárgyakat ölel fel. A francia jog két fő kategóriát különít el: a "személyes adatokat" (melyek ugyanazt a kört fedik le, mint amelyet a 2016-os európai GDPR[10]), és az úgynevezett "digitális vagyontárgyakat" (amelyek megfelelnek a 2023-as európai MiCA-rendeletben meghatározott kriptoeszközöknek[11]). Elvileg létezhetnek olyan digitális eszközök, amelyek nem tartoznak egyik kategóriába sem. A leggyakrabban említett példák az olyan digitális könyvek vagy filmek, zenék, fényképek stb., amelyeket a felhasználók különböző platformokon vásárolnak meg. A gyakorlatban azonban az ilyen eszközök nagyon ritkán - vagy egyáltalán nem - találhatók meg a hagyatékban. Ennek oka, hogy a legtöbbször a felhasználó szigorúan személyes felhasználási engedélyt vásárol, amely a halálával megszűnik, és nem száll át az örökösökre.
4. Gyakorlati szempontból a személyes adatok és a kriptovaluták tisztán asszimilálhatók, mivel mindkét esetben csak adatokról van szó, merevlemezekre vagy hordozható memóriachipekre rögzített 0 és 1 bitekről. Érdekes módon azonban jogi szempontú kezelésük lényegesen eltér egymástól. A francia jog szerint egyértelmű különbséget kell tenni a személyes adatok - amelyekről külön szabályozás rendelkezik, és nem tartoznak a klasszikus öröklési jog hatálya alá - és a kriptoeszközök között, amelyeket egyszerűen ingóságként kezel a jog, és mint ilyenekre, Polgári Törvénykönyv által meghatározott általános öröklési szabályok vonatkoznak.
5. Nem szokatlan, hogy "digitális halálról" vagy "digitális túlélésről"[12] beszélünk, mintha az egész életünk megoszlana a valós fizikai világ és a digitális világ között:
- 17/18 -
az egyik világban meghalhatunk, de a másikban nem! Ez leginkább metaforikus, de az ötlet francia jogi szempontból némileg hitelt érdemelhet.
6. Franciaország volt az egyik első ország, amely az 1970-es évek végén, a "Loi informatique et libertés"[13]-vel (Informatikai és szabadságtörvény) adatvédelmi szabályokat fogadott el. Akkoriban a törvény célja elsősorban az volt, hogy megvédje polgárokat túlzott adatgyűjtéssel szemben, és biztosítsa, hogy az ilyen adatok gyűjtése ne veszélyeztesse a magánéletet, valamint ne fenyegesse a szabadságjogokat. Ez a törvény elismerte minden egyén jogát arra, hogy hozzáférjen a róla gyűjtött adatokhoz, és kijavíthassa az esetlegesen talált hibákat vagy pontatlanságokat, nem vonatkozott azonban ezen adatok öröklésére. Az elhunyt személy családtagjainak csak ahhoz volt joguk, hogy az adatok frissítését haláleset figyelembevételével kérjék, például egy weboldalon említésre kerüljön, hogy az adott személy elhunyt, vagy hogy a fiókját lezárják. Szigorúan véve azonban nem volt joguk az adatokon, és nem volt joguk az adatokhoz.
7. Az idő előrehaladtával személyes adatok az egyik legfőbb vagyoni tényezővé váltak. 2016 elején az EU elfogadta GDPR-t, amely a személyes adatok gyűjtésének és kezelésének általános kereteit határozta meg. Ez a szabályozás azonban egyáltalán nem vonatkozik az öröklésre. Kimondja ugyanis, hogy "Ezt a rendeletet nem kell alkalmazni az elhunyt személyekkel kapcsolatos személyes adatokra. A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy az elhunyt személyek személyes adatainak kezelését szabályozzák" (27. preambulumbekezdés). Ezt tette Franciaország 2016 végén Digitális köztársaságról szóló törvénnyel[14], amely utóbb 2018-ban, GDPR hatálybalépésével került módosításra. Ez a törvény módosította az 1978-as jogszabályt, amely ma a személyes adatok öröklésének rendszerét határozza meg, mely adatok köre a GDPR-ra való hivatkozással került meghatározásra.
8. A 2016-os törvény olyan rendszert hozott létre, amelyet "kvázi-öröklésinek" lehetne nevezni, mivel technikailag különbözik a klasszikus öröklési jogtól, de sok tekintetben az utóbbi változatát képezi. Ez a kétértelműség abból ered, hogy nehéz meghatározni a személyes adatok jogi természetét.[15] Még ma is vita folyik arról, hogy ezek az adatok az általános értelemben vett "dolgoknak" minősülhetnek, vagy az egyén személyiségének részét képezik: egyrészt az adatok dollármilliókat, sőt milliárdokat érnek, és tagadhatatlanul létezik olyan piac, amelyen kereskednek velük; másrészt az adatok definíciójuknál fogva egy azonosítható személytől származnak, és társadalmi, illetve szakmai életünk jelentős részét
- 18/19 -
alakítják. Bármennyire is érdekes, ez doktrinális vita kevéssé releváns, mert a jog pontos szabályokat állapít meg. A jogalkotó nem a személyes adatok jellegének meghatározására törekedett, hogy azokat a már létező szabályok alá vonja, hanem új szabályokat hozott létre, amelyeket kifejezetten a személyes adatok által támasztott kihívások kezelésére dolgozott ki. Az igazsághoz tartozik, hogy ezek a rendelkezések nem túl ismertek a nagyközönség és a közjegyzők körében, gyakorlati okokból kifolyólag pedig ténylegesen nehéz azokat alkalmazni (tényleg tudjuk, hogy hány és melyik személy gyűjtött adatokat rólunk?). Emellett pedig a törvény alkalmazásához szükséges végrehajtási rendeletek nem mindegyike került elfogadásra. Tudomásom szerint nincs ítélkezési gyakorlat ezekkel a rendelkezésekkel kapcsolatban.
9. Az elv egyszerű: a személyes adatokkal kapcsolatos jogok "az érintett személy halálával megszűnnek", ezért nem szállnak át. A francia jog szerint a személyes adatok alapvetően nem öröklődnek. De - és ez a legérdekesebb rész számunkra - vannak kivételek ez alól az elv alól. A törvény úgy rendelkezik, hogy a személynek az adataira vonatkozó joga "ideiglenesen fenntartható", méghozzá két esetben. Egyrészt az örökösök gyakorolhatják ezeket a jogokat "az elhunyt hagyatékának szervezéséhez és rendezéséhez szükséges intézkedések megtétele érdekében", illetve "az elhunyt digitális vagyontárgyainak és a családi emlékekhez hasonló, az örökösöknek továbbadható adatainak közlése érdekében", végül pedig "az elhunyt felhasználói fiókjainak lezárása céljából". Más szóval, a cél az öröklés digitális oldalának megszervezése az elhunyt eszközeinek és adatainak átadásával, emellett pedig szerződéses kapcsolatainak lezárása. Ezt a jogfolytonosságot maga a törvény írja elő, ami azt jelenti, hogy nem igényel senki részéről semmilyen döntést vagy alakiságot. Mindez nagyjából úgy néz ki, mint egy "végintézkedés nélküli öröklés".
10. A mechanizmus párhuzamosan működik a hagyományos öröklési rendszerrel, és nem integrálódik abba. Annak ellenére, hogy a törvény "az érintett személy örököseit" említi az adatok vonatkozásában, az "örökös" szó ebben a kontextusban nem értendő ugyanolyan pontosan, mint a francia öröklési jogban általában. A 2016-os törvényt egy 2019-es rendelet egészíti ki, amely kimondja, hogy az adatokra vonatkozó jog gyakorlásához az "örökösnek" olyan okiratokat kell benyújtania, mint például a "livret de famille" (anyakönyvi kivonat) vagy az "acte de notoriété" (öröklési bizonyítvány)[16]. Ezek az okiratok igazolják, hogy a kérelmet benyújtó személy és az elhunyt személy között családi kapcsolat áll fenn, azt azonban nem, hogy az előbbi ténylegesen jogosult az utóbbitól fog örökölni. Ezen okiratok nem igazolják, hogy az adott személy
- 19/20 -
elfogadta az öröklést[17], illetve, hogy nincs az elhunytnak olyan végrendelete, amely megfosztaná az örökléshez való jogától. Ha ezt az értelmezést követjük, akkor ez azt jelenti, hogy egy személy akkor is gyakorolhatná az adatokon fennálló jogot, ha a hagyatékból egyáltalán nem részesül. E jogok gyakorlása pedig nem jelenti az öröklés hallgatólagos elfogadását.
11. Ez elsőre logikátlannak tűnhet, valójában azonban meglehetősen összhangban van azzal az elképzeléssel, hogy ezek a szabályok nem az öröklési jog részei, hanem egy párhuzamos mechanizmushoz tartoznak. Végső soron, ha a személyes adatok nem "dolgok" szó általános értelmében, akkor átszállásuk is különböző szabályoknak lehet alávetve, ahogyan egy személy neve is sajátos szabályok szerint száll át. Egy másik elem is megerősíti, hogy ez nem egy klasszikus öröklési mechanizmus. A törvény előírja, hogy "Az örökösök közötti, a jelen törvényben meghatározott jogok gyakorlásával kapcsolatos vitákat hatáskörrel rendelkező bíróság előtt kell rendezni". Ez a pontosság jól mutatja a mechanizmus eredetiségét: az elhunyt személy jogai nem kerülnek felosztásra az örökösök között, hanem ők gyakorolják azokat. Ennek következtében az örökösöknek meg kell állapodniuk a jogok gyakorlásának módjáról, és ha ez nem sikerül, akkor állami bírósághoz kell fordulniuk.
12. Másodszor, az elhunyt még életében adhatott "előzetes utasításokat" annak meghatározása érdekében, hogy mi történjen a személyes adataival halálát követően. Ezek az utasítások kétfélék lehetnek: általánosak vagy speciálisak. Az általános utasítások a személyről gyűjtött összes személyes adatra vonatkoznak, és ezért sok - potenciálisan több tíz vagy több száz - adatfeldolgozóra. A nehézséget itt az jelenti, hogy biztosítani kell, hogy az összes adatfeldolgozót tájékoztassák mind a személy haláláról, mind pedig a hátrahagyott utasítások tartalmáról. A gyakorlatban valószínűleg lehetetlen elérni a 100%-os hatékonyságot, tekintve, hogy egyre több nyugvó fiókunk van anélkül, hogy emlékeznénk rájuk! A speciális utasítások egyetlen szervezet (pl. Google, Microsoft, egy egyetem stb.) által gyűjtött adatokra vonatkoznak.
13. Mindkét típusú utasításban kijelölhető olyan személy, akinek feladata, hogy gondoskodjon annak végrehajtásáról. Ez a személy egyfajta "végrendeleti végrehajtó"[18], de nem tartozik a klasszikus öröklési jogban a Polgári Törvénykönyv által meghatározott végrendeleti végrehajtói szabályok hatálya alá. Ismétlem: a 2016. évi törvény egész rendszere sui generis, és nem pusztán az öröklési jognak egy új kategóriára történő átültetése. Amennyiben nem kerül kijelölésre végrehajtó
- 20/21 -
személy, az utasítás teljesítése az örökösök feladata. Ez ismét azt jelenti, hogy az örökösöknek meg kell állapodniuk arról, hogy hogyan fognak eljárni, és ha ez nem sikerül, akkor állami bírósághoz kell fordulniuk vitájuk rendezése érdekében. Ez például azt jelenti, hogy ha egy vállalat ugyanazon személy két örökösétől származó, egymásnak ellentmondó kérelmeket kap, fennáll veszélye annak, hogy eljárása hosszú időre elakad. Ugyanakkor ez a helyzet a hagyományos hagyatéki eljárásban is, amikor például az örökösök nem értenek egyet abban, hogy mi legyen a családi ház sorsa, amely így akár évekig jogvita tárgyává válhat.
14. Az utasítások, akár általánosak, akár speciálisak, egyértelműen halál esetére szólnak, mivel nem fejtenek ki semmilyen joghatást a személy életében, és csak a halál beálltával lépnek automatikusan hatályba, akárcsak a klasszikus végrendelet. Mégsem minősülnek végrendeletnek a Polgári Törvénykönyv meghatározása szerint. Ezért nem vonatkoznak rájuk a Polgári Törvénykönyv alaki követelményei. Ez érthető is: nyilvánvaló gyakorlati okokból az utasításokat közvetlenül az interneten kell megadni, például a szolgáltató által kínált fiók konfigurálására használt eszköz részeként. Ennek a választásnak azonban az a hátránya, hogy kevés garancia létezik az utasítás tényleges létrehozójának megállapítására (bárki, aki hozzáfér az érintett személy telefonjához vagy a számítógépéhez, beléphet fiókjába), valamint a személy tájékoztatáson alapuló hozzájárulására vonatkozóan (senki sem ad tanácsot az utasítás létrehozójának).
15. Ha az utasítások speciálisak, akkor azokat közvetlenül az érintett adatfeldolgozónál (azaz a weboldalt üzemeltető vállalatnál vagy az alkalmazásszerkesztőnél) szükséges regisztrálni. Fontos szabály, hogy egy webhely, platform vagy alkalmazás általános felhasználási feltételeinek elfogadása nem tekinthető speciális utasítás adásának. Ha például ezen feltételek kimondják, hogy a felhasználó halála esetén minden adatot haladéktalanul meg kell semmisíteni, a feltételek felhasználó általi elfogadása nem jelenti azt, hogy speciális, az adatok megsemmisítését előíró előzetes utasítást adott, hanem inkább azt, hogy az adott rendelkezés nem fog semmilyen joghatással bírni, és az általános elv érvényesül, melynek alapján a jogok a fentiek szerint "ideiglenesen fennmaradnak".
16. Amennyiben az utasítás általános, akkor azt nem minden egyes adatfeldolgozónál külön-külön, hanem központosítva veszik nyilvántartásba. Franciaországban a végrendeletek tekintetében már létezik egy ilyen típusú rendszer, amelyet a közjegyzők kezelnek: ez a "fichier central des dispositions de dernières volontés" (a végintézkedések központi nyilvántartása). Ebben minden közjegyző által készített és őrzött végrendeletet nyilvántartásba vesznek. A nyilvántartás nem tartalmazza magát a végrendeletet, hanem azt jelzi, hogy egy személy hagyott-e végrendeletet vagy sem, és ha igen, akkor melyik közjegyzői irodában őrzik azt. A közjegyzők javasolták, hogy a személyes adatokkal kapcsolatos előzetes utasításokhoz is ez a nyilvántartás kerüljön használatra, de a jogalkotó
- 21/22 -
és a kormány nem így döntött. A jogszabály inkább azt mondja ki, hogy az utasításokat egy olyan "megbízható digitális harmadik félnél" lehet nyilvántartásba venni, amely a szabályozó hatóságtól ("Commission nationale de l'informatique et des libertés"- "Az Informatika és a Szabadságjogok Nemzeti Bizottsága") minősítést kaphat. Számos megbízható harmadik fél létezhet, de az utasításokra vonatkozó adatokat egyetlen egyedi nyilvántartásban központosítják. Valójában a nyilvántartást még nem hozták létre, és még egyetlen megbízható harmadik fél sem kapott minősítést. Emellett pedig a törvény alkalmazásához szükséges rendelet még mindig nem került elfogadásra. Ennek következtében a fentiekben ismertetett megoldások egyelőre meglehetősen elméleti jellegűek maradnak.
17. Először is, úgy gondolom, el kell ismerni, hogy a kriptoeszközökkel kapcsolatos műveletek - bizonyos mértékig - továbbra is rejtve maradnak a közjegyzők, az állam és a törvények elől. A kriptoeszközök még a készpénznél is titkosabban tárolhatók és továbbíthatók. Míg például az ajándékozási szerződéseket elvileg közjegyzői okiratban kell megkötni, addig a bitcoinra és a hasonló eszközökre a "don manuel" (ingóságok "kézi", formalitásokat nélkülöző ajándékozása) is alkalmazható lehet, amely akkor is érvényes, ha nem írásos formában jön létre. A francia jogtudomány 20. század elején alkotta meg ezt a fogalmat a készpénzre és kisebb tárgyakra vonatkozóan, de az 1960-as években kiterjesztésre került az immateriális formában megjelenő pénzre is[19], melynek alapján kétségtelen, hogy a bitcoinra is alkalmazható lenne. Általánosságban elmondható, hogy az ingatlanokkal, autókkal, értékpapírokkal vagy immateriális pénzzel szemben a kriptoeszközök teljesen titkosan átruházhatók. Igaz, hogy minden tranzakció nyomon követhető a blokkláncon, amely nyilvános, azonban mindez az alkalmazott blokklánc sajátosságaitól függ, mivel némelyikük úgy van kialakítva, hogy fokozza a titkosságot (pl. Monero, Zcash, Dash stb.). Emellett pedig még az olyan teljesen nyilvános láncok esetében is, mint a bitcoin vagy az ethereum, mindig lehetőség van arra, hogy magukat a privát kulcsokat adják át (USB-kulcson vagy merevlemezen tárolva), amely esetben az átadás semmilyen kézzelfogható módon nem jelenik meg harmadik felek számára.
- 22/23 -
18. Ez természetesen korántsem ideális: amikor az eszközök címzettje megpróbálja majd készpénzre váltani a vagyont, készpénzt kap a bankszámlájára, és ez a művelet látható lesz bankja - valamint végső soron az adóhatóság - számára. Ezért a gyakorlatban az emberek általában közjegyzőhöz fordulnak, amikor kriptoeszközöket akarnak ajándékozni vagy örökül hagyni, annak érdekében, hogy a művelet megfelelően kerüljön kezelésre, és a jövőben a megajándékozottak vagy akár ők maguk ne szembesüljenek problémával. Ez elvezet minket a számunkra ma igazán fontos kérdéshez: hogyan kezelik a közjegyzők az ilyen műveleteket? Hogyan szervezik meg a kriptoeszközök öröklését?
19. Néhányan talán emlékeznek arra, hogy megválasztásakor Emmanuel Macron elnök Franciaországot start-up nemzetté akarta tenni. És hogy igazságosak legyünk, tagadhatatlan, hogy a kormány és a parlament szorosan együttműködött annak érdekében, hogy Franciaországot meglehetősen "kriptobarát" országgá alakítsa.
20. A kormány, valamint az "Autorité des marchés financiers" (a pénzügyi piacok felügyeletéért felelős nemzeti hatóság) gyorsan akart cselekedni, és a digitális eszközöket nemzeti szinten kívánta szabályozni, mielőtt az európai szinten megtörténne. Ezt egy 2019-ben elfogadott törvényben, az úgynevezett "loi PACTE"-ban ("PACTE-törvény") tette meg (szeretünk díszes neveket adni a törvényeinknek, bármennyire is unalmasak vagy technikai jellegűek lényegüket tekintve). Ez a törvény nagyon fontos volt, és minden bizonnyal hivatkozási pontként szolgált - de nem volt feltétlenül követendő példa - a MiCA-rendelet kidolgozása során, amelyet végül több, mint négy évvel később, 2023. május 31-én fogadtak el. A PACTE-törvény ma is alkalmazandó, mivel a MiCA csak 2024. december 31-én lép teljes egészében hatályba. Dióhéjban PACTE-törvény három dologra terjed ki: 1.) meghatározza a digitális eszközök fogalmát, valamint különbséget tesz a tokenek (amelyek jogot testesítenek meg egy jogalannyal szemben vagy valamilyen tárgyi eszközön) és más eszközök (amelyek egyszerűen csak hordoznak valamilyen értéket és csereeszközként használhatók: mint például a bitcoin vagy az ether) között; 2.) szabályozza a kriptoeszközökkel kapcsolatos szolgáltatásokat és szolgáltatókat (letétkezelési szolgáltatások, befektetési tanácsadás, kereskedési platform stb.; 3.) szabályozza a tokenek kibocsátását és azokat az információkat, amelyeket a kibocsátó potenciális vásárlói számára közzé kell tenni.[20]
21. Mindez jelentős volt, de hogy őszinte legyek, a közjegyzőket, valamint a legtöbb kriptotulajdonost nagyrészt érintetlenül hagyta a 2019-es PACTE-törvény. Miért? Mert ez egy piacorientált, és nem polgári jogi szabályozás. A törvény egyetlen szóval sem módosította a Polgári Törvénykönyvet, viszont számos új fejezetet és több tucat új rendelkezést hozott létre a Monetáris és Pénzügyi
- 23/24 -
Törvénykönyvben. A 2019-es PACTE-törvény semmit sem mond azokról a kérdésekről, amelyekkel a polgárok és a közjegyzők egyre gyakrabban szembesülnek, mint például: Hogyan szervezhetem meg a kriptoeszközök ajándékozását? Hogyan lehet biztosítani, hogy a bitcoin hagyaték a halálunkkor ténylegesen átszálljon? Hogyan minősíthetem a kriptovagyont a házassági vagyonjogi rendszerem tekintetében, és hogyan befolyásolhatja ez a házassági vagyonjogi rendszer az e vagyontárgyakkal kapcsolatos jogosultságaimat? Ez annál is inkább kihívást jelent, mivel gyakorlatilag nem létezik joggyakorlat a kriptoeszközökre vonatkozóan (kivéve egy ítéletet egy bitcoin kölcsönre vonatkozóan, de az egy alacsonyabb szintű bíróságtól származik)[21].
22. Problémát jelent ez a közjegyzők számára? Nem igazán. Vagy legalábbis nem annyira rossz a helyzet, mint amitől tartani kellene. Ennek két oka van: egyrészt a Polgári Törvénykönyv által meghatározott eszközök és fogalmak nagyon általánosak, és nagyon jól adaptálhatók, másrészt pedig a közjegyzők rendszerint elég kreatívak, és általában hatékony módot találnak az új kérdések kezelésére.
23. A fő jogi kérdés az, hogy a bitcoin "pénznek" minősül-e? A francia jogban számos olyan rendelkezés található, amely kifejezetten a "pénzre" vonatkozik. Ez különösen igaz a pénz ajándékozására. Mivel a bitcoint a támogatói gyakran "elektronikus pénzként" vagy "digitális pénzként" nevesítik, a közjegyző hezitálhat, hogy ezek a rendelkezések alkalmazandók-e vagy sem. Általános szabályként a válasz nemleges. A kriptoeszközök definiálásakor a 2019-es PACTE-törvény kimondta, hogy ezek az eszközök "nem rendelkeznek a pénz jogi státuszával"; azonban egyes kriptoeszközök vonatkozásában a válasz igenlő lehet, különösen az úgynevezett "stablecoinok" esetében, melyek értékét egy hivatalos valuta értékéhez kötik. Ugyanilyen bizonytalanságok merülhetnek fel azzal kapcsolatban is, hogy egy kriptoeszköz pénzügyi eszköznek minősül-e vagy sem. A közjegyzők számára ez jelentős következményekkel járhat, különösen az adójog tekintetében, mivel számos olyan, a részvényekre vagy kötvényekre vonatkozó egyedi rendelkezés létezik, amelyek nem vonatkoznak kriptoeszközökre. Amikor mindez rendezésre kerül, még rengeteg technikai kérdéssel kell foglalkozni, és itt jelenik meg a legvilágosabban kriptoeszközök eredetisége.
24. Tehát a francia közjegyzők alapvetően a klasszikus öröklési jogot alkalmazzák a kriptoeszközökre, és a legtöbb nehézség valójában technikai jellegű (pl.: A tulajdonos felügyelete alatt állnak a saját privát kulcsai? Az eszközöknek egy, a közjegyző által ellenőrzött címen kell áthaladniuk, mielőtt átutalják azokat az ajándékozás kedvezményezettjének, ahogyan az általában a pénz esetében történik?). A szakma foglalkozott ezekkel a kérdésekkel, és lépéseket tett a közjegyzők oktatása, valamint annak érdekében, hogy jobban megismerjék a kriptoeszközökkel
- 24/25 -
kapcsolatos fogalmakat és szókincset. A Párizsi Közjegyzői Kutatási, Információs és Dokumentációs Központ például már 2018-ban kiadott egy gyakorlati útmutatót "Bitcoins and other crypto-currencies: what notaries should know" ("Bitcoinok és egyéb kriptovaluták: amit a közjegyzőknek tudniuk kell") címmel.[22] Ezenkívül a francia közjegyzők 2021-es éves kongresszusa is foglalkozott az új technológiák hatásával, és éves jelentése hosszasan tárgyalta a kriptovaluták öröklésének kérdését[23]. Ezek nagyon értékes források, amelyek a gondosan megfogalmazott szerződésekkel kombinálva lehetővé teszik a közjegyzők számára, hogy a legtöbb felmerülő kérdést megoldják.
25. A legtöbb embernek nincs számlája kriptokereskedési platformon, és saját digitális pénztárcával (wallet) sem rendelkezik, miközben gyakorlatilag mindenkinek van bankszámlája (a francia törvények még a "bankszámlához való jogot"[24] is elismerik). A gyakorlatban azonban ez soha nem jelent problémát, mivel nagyon egyszerű számlát nyitni, ráadásul az EU-ban bejegyzett, megbízható platformokon, saját privát kulcsú digitális pénztárcát létrehozni pedig még egyszerűbb telefonon vagy számítógép segítségével. Mindezt a közjegyzőnek figyelembe kell vennie, tanácsot kell adnia a feleknek, és bekapcsolódni az ügyletbe. Az átutalás nem a közjegyző bankszámláján keresztül zajlik, így a biztonság drasztikusan csökken, ezért a közjegyzőnek meg kell győződnie arról, hogy az ügyfelek megértik, hogy ők felelnek minden technikai hibáért, amely folyamat során előfordulhat. A közjegyző garantálhatja a művelet hatékonyságát és érvényességét jogi szempontból, de nem a technikai megvalósíthatóságát vagy a felek által használt eszközök megbízhatóságát.
26. Az ügyfél végrendeletének megszövegezésekor a közjegyzőnek nagyon óvatosnak kell lennie, mert a vagyon átadását egy olyan időpontra vonatkozóan kell megszerveznie, amikor az ügyfél már nem lesz képes tranzakciót kezdeményezni a blokkláncon, mivel már nem lesz életben. Itt láthatjuk, hogy sokkal bonyolultabb a kriptovagyont halál esetén továbbítani, mint élők között. Ennek egyik módja az lenne, ha a privát kulcsokat egy (a francia jog által külön szabályozott) "digitális széfben" tárolnák, amelynek tartalmát csak az eredeti tulajdonos halálakor hoznák nyilvánosságra az örökösök számára. A Párizsi Közjegyzői Kamara már a
- 25/26 -
kriptovaluták megjelenése előtt is létrehozott egy ilyen rendszert[25], de azt nem alkalmazzák széles körben, és ez a technológia egyelőre nincs teljes mértékben kihasználva. További nehézség, hogy nem közjegyzői végrendeleteket mindig el lehet veszíteni vagy el lehet lopni, és fennáll a vagyon jogosulatlan eltulajdonításának kockázata, ha a végrendelet olyan adatokat tartalmaz, amelyek közvetlen hozzáférést biztosítanak a kriptoeszközökhöz (pl. a privát kulcs, vagy reálisabban egy privát kulcsgenerátor, például az Electrum jelszava). Végül, ha az eszközöket egy hideg tárcán ("cold wallet", mely egy hardver, mint például a Ledger) tárolják, a feleknek meg kell győződniük arról, hogy ez a tárgy valóban a kedvezményezettnek kerül-e átadásra. Erre a célra közjegyzők néha azt javasolják, hogy a Ledgert egy harmadik félnél helyezzék letétbe, ez azonban nehézkes, mert azt jelenti, hogy a tulajdonos sem fog könnyen hozzáférni a kriptoeszközeihez.
27. Mindenesetre láthatjuk, hogy a kriptoeszközök sajátossága, hogy a végrendeletnek gondoskodnia kell arról, hogy a kedvezményezett hogyan veszi birtokba az őt megillető javakat. A nehézséget ugyanakkor az jelenti, hogy az örökösök könnyen hozzáférjenek az eszközökhöz, miközben meg kell őrizni a magánkulcsok titkosságát. A francia jog erre egy különösen hatékony módot biztosít, mely az ún. "testament mystique", ami némiképp a közjegyzői végrendelet és a holográf végrendelet között helyezkedik el. A testament mystique esetében a végrendeletet az örökhagyó teljesen önállóan - azonban nem feltétlenül kézzel - írja meg, így annak tartalma teljesen titkos maradhat, majd egy borítékba teszi azt, és átadja egy közjegyzőnek, kijelentve, hogy a boríték tartalmazza a végrendeletét. A közjegyző ezután lepecsételi és aláírja a borítékot. Az örökhagyónak ezután választania kell, hogy a közjegyzőre bízza-e végrendelet megőrzését, vagy visszaveszi azt, és maga őrzi. Ez az intézmény hasznosnak bizonyulhat a kriptoeszközök tekintetében, mivel senki (még közjegyző sem) nem tudja, hogy mit tartalmaz, azonban nem kötelező kézzel írni, ami azt jelenti, hogy tartalmazhat másolt és beillesztett privát kulcsokat, vagy akár QR-kódot is.
28. Végül pedig közjegyzőnek adott esetben kriptovagyont tartalmazó hagyatékot kell átadnia. A legtöbbször az eszközöket a tulajdonos nem tartja közvetlenül magánál, hanem egy letétkezelő szolgáltató tárolja azokat. A gyakorlatban a legjelentősebb letétkezelők a kereskedési platformok (pl. Binance, Bitfinex, Kraken és hasonlók). Ilyen esetben az első lépés a számlák azonosítása lesz. Itt jöhet szóba személyes adatok védelmére vonatkozó jog. Amint azt korábban kifejtettem, francia jog lehetővé teszi az örökösök számára, hogy "hozzáférjenek
- 26/27 -
a személyes adatokhoz a hagyaték átadása és felosztása szempontjából hasznos információk azonosítása és megszerzése érdekében", valamint, hogy "a digitális eszközökkel kapcsolatos információkat kapjanak" Valójában ez a rendelkezés csak akkor lesz hasznos, ha az örökösök legalább arról tudomással bírnak, hogy az elhunytnak volt kriptotulajdona. Ez esetben érdeklődhetnek a különböző platformoknál, hogy megerősítsék a számla létezését, valamint megvizsgálhatják bankszámlakivonatokat, hogy lássák, történt-e vásárlás valamelyik kereskedési platformon. Franciaországban a kriptotulajdonosoknak törvényi kötelességük bejelenteni a számlájukat az adóhatóságnak, ami szintén segíthet az érintett számla azonosításában. Mindenesetre szem előtt kell tartani, hogy számos offshore platform a gyakorlatban nem túl lelkesen válaszol az ilyen megkeresésekre. Ha a számla már ismert, az örökösök egyszerűen a jogaikat igazoló okiratokkal a kezükben fordulhatnak a platformhoz, és kérhetik az őket megillető eszközök átadását.
29. Ha a kriptoeszközök közvetlenül a tulajdonos "birtokában" vannak (nem került igénybevételre az előző pontban említett letétkezelői szolgáltatás), az örökösöknek szükségszerűen meg kell találniuk a privát kulcsokat a hozzáféréshez, mivel harmadik fél nem kezdeményezheti átutalásukat. Ilyen helyzetben három kockázat merül fel: 1.) először is, mivel a vagyontárgyat nem regisztrálják harmadik félnél, az örökösök hajlamosak lehetnek eltitkolni létezését a közjegyző elől, főként az adók elkerülése érdekében; 2.) az egyik örökös, aki tisztában van a vagyontárgyak létezésével, hajlamos lehet arra, hogy megtartsa azokat magának, és elvonja a hagyatékból, ami nyilvánvalóan sérti a többi örökös jogait; 3.) előfordulhat, hogy senkinek sincs tudomása arról, hogy mi a magánkulcs, és ebben az esetben a vagyon gyakorlatilag elveszik, mivel az örökösök soha nem tudják átruházni vagy pénzre váltani. De mindez valóban újdonság? Nem annyira: előfordult már, hogy valaki aranyat rejt el anélkül, hogy bárkinek is szólt volna, majd meghal, vagy hogy egy örökös elrejt néhány könnyen elrejthető vagyontárgyat a testvére vagy az adóhatóság elől (készpénz, festmények, ékszerek stb.). Ismétlem: a régi jó módszerek, melyeket a közjegyzők mindig is alkalmaztak, megfelelő használat esetén elegendőek lehetnek az ilyen jellegű nehézségek leküzdésére. ■
JEGYZETEK
[1] A Paris-Saclay Egyetem professzora.
[2] Jelen tanulmány a 2023. november 17-18-án, Budapesten megrendezett 34. Közép-európai Közjegyzői Kollokviumon elhangzott előadás szerkesztett változata. Fordította: Dr. Sajben Tamás.
[3] A francia jogszabályok és az ítélkezési gyakorlat megtalálható a https://www.legifrance.gouv.fr/ oldalon (letöltve 2024. szeptember 30. napján).
[4] Loi n° 2013-404 du 17 mai 2013 ouvrant le mariage aux couples de personnes de même sexe [2013-404. törvény (2013. május 17.) a házasság lehetőségének megnyitásáról azonosnemű párok számára].
[5] Loi n° 2016-1547 du 18 novembre 2016 de modernisation de la justice du XXIe siècle (spéc., art. 50). [2016-1547. törvény (2016. november 18.) a XXI. század igazságszolgáltatásának modernizálásáról (50. cikk)].
[6] Loi n° 2022-219 du 21 février 2022 visant à réformer l'adoption. [2022-219. törvény (2022. február 21.) az örökbefogadás reformjáról].
[7] Loi n° 2001-1135 du 3 décembre 2001 relative aux droits du conjoint survivant et des enfants adultérins et modernisant diverses dispositions de droit successoral. [2001-1135. törvény (2001. december 3.) a túlélő házastárs és a házasságban élő szülők nem házastárstól született gyermekeinek örökléséről, valamint az öröklési jog különböző rendelkezéseinek modernizálásáról].
[8] Loi n° 2006-728 du 23 juin 2006 portant réforme des successions et des libéralités. [2006-728. törvény (2006. június 23.) az öröklés és ajándékozás reformjáról].
[9] A KPMG könyvvizsgáló cég és az Association pour le développement des actifs numériques (ADAN) nemrégiben egy átfogó tanulmányt tett közzé a témában (https://kpmg.com/fr/fr/home/insights/2023/04/web3-et-crypto-en-france-et-en-europe.html (letöltve 2024. szeptember 30. napján).
[10] A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27-i (EU) 2016/679 rendelet (általános adatvédelmi rendelet).
[11] A kriptovaluta-eszközök piacairól, valamint az 1093/2010/EU és az 1095/2010/EU rendelet, továbbá a 2013/36/EU és az (EU) 2019/1937 irányelv módosításáról szóló, 2023. május 31-i (EU) 2023/1114 rendelet.
[12] Lásd pl. J. Groffe, La mort numérique (A digitális halál), Recueil Dalloz, 2015, n° 28, pp. 1609 sq. ; C. Pérès, " Les données à caractère personnel et la mort (A személyes adatok és a halál), Recueil Dalloz, 2016, pp. 90 sq.
[13] Loi n° 78-17 du 6 janvier 1978 relative á l'informatique, aux fichiers et aux libertés [78-17. törvény (1978. január 6.) az informatikáról, fájlokról és szabadságjogokról).
[14] Loi n° 2016-1321 du 7 octobre 2016 pour une République numérique [2016-1321. törvény (2016. október 7.) a digitális köztársaságról].
[15] F. Masson, "Quel "modéle propriétaire' pour les données personnelles?" Revue trimestrielle de droit civil (Milyen legyen a személyes adatok "tulajdoni modellje"?, Polgári jogi negyedéves szemle) n° 4, 2023, pp. 777 sq.
[16] Lásd: francia Polgári Törvénykönyv, 730-1. és az azt követő cikkei.
[17] Lásd: francia Polgári Törvénykönyv 730-2. cikke: "A közokiratba foglalt megerősítés önmagában nem jelenti az öröklés elfogadását"
[18] Lásd: francia Polgári Törvénykönyv, 1025. és az azt követő cikkeit. Ez a rendszer 2016-ban némileg módosult (lásd, F. Lettelier, La réforme de l'envoi en possession du légataire universel et de l' exécuteur testamentaire, La Semaine juridique édition notariale et immobilière [A kizárólagos végrendeleti örökös és a végrendeleti végrehajtó birtoklásának reformja, Jogi hét - közjegyzői és ingatlan kiadás], 2016, 1337.
[19] Semmítőszék, Polgári Kamara, 1966. július 12.: "A pénzeszközök átutalása lehetővé teszi egy valódi szerződés teljesítését, az ajándékozó elidegenítése és a kedvezményezett számláján történő jóváírás visszavonhatatlanná teszi az ajándékozást, amikor a kedvezményezett elfogadja azt; a bíróság (a fellebbviteli bíróság) ezért joggal állapította meg, hogy az "ajándékozó elidegenítését és a kedvezményezettnek történő átadást eredményező pénzeszközök átutalása lehetővé tette az ajándékozás megvalósítását".
[20] Lásd pl. M. Julienne, Les actifs numériques, entre droit et technologie (A digitális eszközök, a jog és a technológia között), Bulletin Joly Bourse, 2020. január, 64. és az azt követő oldalak.
[21] Lásd: M. Julienne, "Le régime civil des actifs numériques: l'exemple du prêt de Bitcoin" (A digitális javak polgári jogi szabályozása: a bitcoinkölcsön példája), T. com Nanterre, 2020. február 26., JCP E, 2020, 1201.
[22] Bulletin du CRIDON de Paris (A Párizsi CRIDON Közlönye), 2018. április 15., különszám: "Bitcoins et autres cryptomonnaies: ce que le notaire doit savoir" (Bitcoinok és egyéb kriptovaluták: amit a közjegyzőknek tudniuk kell).
[23] Congrès des notaires de France, Le numérique, l'homme et le droit (Francia Közjegyzők Kongresszusa: A digitalizáció, az ember és a jog), 2021 (szabadon hozzáférhető a https://rapport-congresdesnotaires.fr/2021-rapport-du-117e-congres/ oldalon).
[24] Monetáris és pénzügyi törvénykönyv, L. 312-1. és az azt követő cikkek: "I. - A következő személyek jogosultak betéti számlát nyitni az általuk választott hitelintézetnél, feltéve, hogy nem rendelkeznek ilyen számlával Franciaországban: 1. Bármely természetes vagy jogi személy, akinek/amelynek lakóhelye/székhelye Franciaországban található; 2. Bármely természetes személy, aki az Európai Unió egy másik tagállamában jogszerűen tartózkodik, és nem hivatásának keretében jár el, valamint bármely francia állampolgárságú természetes személy, aki Franciaországon kívül tartózkodik. [...]"
[25] C. Pisani et R. Dallé, Le dépôt électronique notarial, une réponse innovante du notaire à l'évolution des besoins de ses clients, La semaine juridique édition notariale et immobilière (A digitális közjegyzői letét, a közjegyző innovatív válasza ügyfele szükségleteinek változására, Jogi hét - közegyzői és ingatlan kiadás), 2008, 1165.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző Paris-Saclay Egyetem professzora.
Visszaugrás
