... sponte sua, sine lege fidem rectumque colebat.
(Ovidius, Metamorphoses, I.90)
1. Régóta átok ül a magyar polgári jog kodifikáció-jának ügyén. Történelmünk során tizenegy próbálkozásból eddig tíz nem hozott törvénykönyvben megtestesülő eredményt. Sikertelenek voltak az 1486. évi, az 1498. évi, az 1500. évi, az 1514. évi, az 1848. évi, az 1900. évi, az 1905. évi, az 1913. évi, az 1915. évi, az 1928. évi kezdeményezések és sajnos a 2008. évi "Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez" című imponáló minőségű és terjedelmű kodifikációs anyag törvénykönyvvé válásában sem lehetünk még biztosak. "Így osztják a babért a földön, / Hol a szív sorsa siralom... /... Hány ily darab játszódott már le / Ezen a monstre-színpadon?!"[2]
Már a magyar igazságszolgáltatás első korai reformere, az 1458. évi hatalomra kerülését követően új központosított igazságszolgáltatási szervezet kialakításához hozzákezdő és a korábbi konfliktusmegoldó jellegű törvényhozásunkat ("a törvénykezést") átfogóbb jogalkotási módszerekre áthangolni akaró Mátyás király sem volt teljesen sikeres. 1486. évi rendeletével, a "decretum maius"-szal széles értelemben vett polgári jogi törvényhozást kezdeményezett. Halálát követően aztán az 1498. évi országgyűlésen (VI. tc.) kiküldték a rendek Horváth Ádám ítélőmestert a régi szokások összeírására. Ő azonban csak a perjogi természetű szabályanyag összegyűjtéséig jutott. Az országgyűlés újabb megbízása, amelyet két év múlva a nyolcados törvényszék választott ülnökeinek adott (1500. X. tc.), szintén sikertelen volt. A rendek sürgetésére végül is a II. Ulászló által Werbőczy Istvánnak adott megbízás vezetett eredményre. Nem tudjuk pontosan, hogy mikor kapta a felkérést Werbőczy, de több éven át dolgozott munkáján, sőt alighanem már jóval a megbízás előtt gyűjtögette könyvének anyagát, amiről egy korabeli formuláskönyv is tanúskodik. A szerkesztésben segítségére voltak az ítélőmesterek és a királyi törvényszék ülnökei, akiket a király erre utasított. 1514-ben készült el a Hármaskönyv, amelyet Werbőczy benyújtott az országgyűlésnek megvizsgálás végett. Az országgyűlés erre bizottságot küldött ki, s az néhány nap múlva jelentette, hogy a munka az ország szokásjogával megegyezik, és felkérte a királyt, hogy hagyja azt jóvá, pecsétjével erősítse meg, és küldje meg a vármegyéknek kihirdetés végett, amivel az törvényerőre emelkedett volna. A király hamarosan ünnepélyes oklevélben megerősítette a Hármaskönyvet, kijelentvén, hogy tartalma az ország jogaival és szokásaival megegyezik, és elrendelte, hogy érvényes jog és törvény gyanánt fogadják el azt. Arról is értesítette II. Ulászló az Országgyűlést, hogy a könyvet megküldi a megyéknek, ami azonban nem történt meg, és így az nem emelkedett törvényerőre. Nem tudjuk pontosan mi volt ennek az oka. A legenda szerint a főnemesi pártnak a királyi udvarban működő lobbystái hiúsították meg a királyi tervet. Előbb a vármegyék számára szánt példányok másolásával foglalatoskodó írnokokat lázították munkalassításra, így a mű nem lett időben lemásolva annyi példányban, hogy jusson belőle minden vármegyének. Később pedig állítólag a király elől még a szentesítő pecsétet is elrejtették. [3]
Werbőczy célszerűbbnek találta más úton biztosítani műve elterjedését. 1517-ben Bécsben Singreiner (Singrenius) nyomdájában kinyomatta saját kiadásában, és a könyv gyorsan használatba került. Csakhamar közkedveltségnek örvendett, 1565-ben magyar, 1574-ben horvát nyelvre is lefordították, később a hazai görög kereskedők részére újgörögre is. A magyar törvénytár anyagait tartalmazó díszes könyvsorozatba, a Corpus Iuris-ba is belekerült 1628-től kezdve, s mint a jogi életben a törvényeknél is fontosabb és gyakrabban használt jogforrást a törvénygyűjtemény élére helyezték. Rendkívüli elterjedtségét bizonyítja, hogy több mint negyven kiadásban jelent meg a századok során, versbe is foglalták, és a magyar jogászság lépten-nyomon hivatkozott rá.[4]
Az 1848. évi XV. törvénycikk rendelte el aztán először "az ősiség teljes és tökéletes eltörlésének alapján polgári törvénykönyv" elkészítését, és "ezen törvénykönyv javaslatának a legközelebbi országgyűlés elibe" terjesztését. A rendelkezésére álló három hónapos határidőt a korabeli igazságügy-miniszter Deák Ferenc nem tudta tartani. Pedig a törvényelőkészítő osztály élére a kiváló képességéről, rendkívüli jogászi műveltségéről és korlátlan munkabírásáról ismert Szalay Lászlót nevezte ki, és kijelentette, hogy szívesen fogadja minden honpolgár közreműködését, és készséggel fogadná a jól kidolgozott törvényjavaslatokat is. Szalay László a Pesti Hírlap 1848. július 18-i számában már arról tudósított, hogy a készülő Polgári Törvénykönyv kidolgozásánál a francia Code Civil-t tekintik mintának. Mire azonban az igazságügyi minisztérium törvényelőkészítő
- 166/167 -
osztálya összehangolta volna tevékenységét, az ott dolgozók többnyire már más feladatokat kaptak. Szalay Lászlót a kormány diplomáciai megbízatással előbb Frankfurtba, majd Párizsba küldte. Titkára, Irányi Dániel kormánybiztos lett, a fogalmazó Székely József pedig bevonult katonának.[5]
Az 1848-ban kitűzött három hónap helyett végül 112 év múlva ért véget a magyar Polgári Törvénykönyv kidolgozására irányuló kodifikációs munka. Közben tekintélyes tervezetek sora látott napvilágot. Egyes "szakférfiaknak" adott megbízások alapján több résztervezet is elkészült már 1871 és 1892 között. Ezek közül - a házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. törvénycikk kivételével - egy sem emelkedett törvényerőre, sőt (az öröklési jog javaslatát leszámítva, amelyet a képviselőház igazságügyi bizottsága is végigtárgyalt, és az 1889. évben el is fogadott) még az előkészítés korai szakainál sem jutottak tovább. A részleges kodifikáció sikertelensége következtében felmerült az egységes tervezet elkészítésének szüksége. A kezdeményező szerep ekkor Erdély Sándor igazságügy-miniszteré volt, ő fektette le az egységes kodifikáció programját, gondoskodott annak szervezetéről és biztosította az első szöveg előkészületeit. Az első lépés ebben az irányban az volt, hogy a tervezet elkészítése céljára az igazságügyi minisztériumon belül állandó bizottságot szerveztek. Ez a bizottság - az igazságügy-miniszter elnöklete alatt - szerkesztő, tanácskozó és segédtagokból állott. A bizottság szerkesztő és tanácskozó tagjai a bírói, ügyvédi, közigazgatási és jogtanári kar tag'aiból kerültek ki. A bizottság munkálatait mint vezető tag Vavrik Béla akkori királyi kúriai tanácselnök, azontúl pedig 1905 június havában igazságügy-miniszterré történt kinevezéséig, Lányi Bertalan akkori miniszteri tanácsos, az igazságügyi minisztérium törvényelőkészítő osztályának főnöke vezette. Ennek a bizottságnak és szerkesztő tagjainak 13 évi munkássága eredményeképpen a törvénykönyv tervezetének első szövegét Plósz Sándor igazságügy-miniszter 1900. év november havában tette közzé. A tervezet bő anyaggyűjteménye termékenyítőleg hatott a magánjog irodalmára és a bírói gyakorlatra, mely számos tételét magáévá tette. Az előkészítő bizottságra a tervezet első szövege indoklásának közzététele után az a feladat várt, hogy a tervezetet ért bírálat eredményeinek felhasználásával az első szöveget részleteiben tárgyalja és szerkezetileg is egységes szöveggé dolgozza át. A tervezet ezen második szövegének kidolgozása előtt a bizottságnak tüzetes bírálati anyagot kellet szereznie, azután pedig a tervezet alapvető fő kérdéseit bizottsági tárgyalással eldöntenie. Ennek a munkának az eredményeit 1906. év elején a bizottság vezetősége kilenc kötetben a következő cím alatt tette közzé: "A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetének további tárgyalását előkészítő főelőadmány és a tervezetre vonatkozó bírálati anyag." Ez a nagyszabású előkészítő munkálat a további tárgyalásnak csak egyik láncszeme volt, mert a benne foglalt rendkívül értékes anyag felhalmozása tette lehetővé, hogy a tervezet második szövege aránylag rövid idő alatt elkészüljön. Az ezt előkészítő bizottság 1908 végéig működött és azután közrebocsátotta a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetének fő kérdéseire vonatkozó bizottsági tárgyalások anyagát. Az előkészítő munkálatok befejeztével egyes előadók kaptak megbízást a tervezet második szövegének kidolgozására. Ezt az anyagot véglegesítette a Székely Ferenc igazságügy-miniszter által készíttetett tervezet, az úgynevezett "bizottsági szöveg", amelyet Balogh Jenő igazságügy-miniszter 1915. május 15-én terjesztett az országgyűlés képviselőháza elé.[6] Az ötventagú országgyűlési különbizottság az általa a negyedik tervezetben végzett módosító munkálatokat azzal a javaslattal zárta, hogy azt az országgyűlés csak a világháború befejezése után vitassa meg. Az I. világháború és Trianon után a törvénykönyv előkészítésének munkálatai 1922-ben kezdődtek el újra. Ezek eredményeként született meg - ötödik szövegként - "Magyarország Magánjogi Törvénykönyvének Törvényjavaslata" (Mtj.), amely 1928. március 1-jén került az Országgyűlés Képviselőháza elé. Ebből a tervezetből sem lett azonban törvény. Főként azért nem, mert a magyar magánjog szokásjogként hatályban volt az I. világháborút követően az országtól elcsatolt területeken is, ha viszont e tervezetből törvény lett volna, akkor ennek a területi hatálya értelem szerint csak a Trianon utáni országhatárokig terjedhetett volna.[7]
2. "Kodifikálatlan kódex. Azaz, pontosabban szólva, törvénnyé nem vált (törvénytelen) kódex. Furcsa műfaj. De tény az, hogy van........"[8] - állapította meg
Reitzer Béla a törvénnyé nem lett 1928. évi Magyar Magánjogi Törvényjavaslattal kapcsolatban. A történelem ismétli önmagát? Ez a kérdés azért vetődik fel kísértetiesen, mert a Vékás Lajos akadémikus által csaknem egy évtizedes alapos tudományos munkával előkészített új magyar Polgári Törvénykönyv tervezetet 2007 nyarától nagyon hasonló adminisztratív hányattatások érték mint a magyar Polgári Törvénykönyv létrehozatalára irányuló korábbi magyar kodifikációs törekvéseket. Erről Vékás professzor úr egy közelmúltban megjelent tanulmányában a következők szerint számolt be:
A Kormány a polgári jogi kodifikációról szóló határozatával elrendelte "a polgári jog, ezen belül a Polgári Törvénykönyv átfogó korszerűsítésére irányuló munkálatok megkezdését". A kormányhatározat szerint "a felülvizsgálat közvetlen célja egy korszerű, a nemzetközi gyakorlatnak és elvárások-
- 167/168 -
nak megfelelő Polgári Törvénykönyv megalkotása, amely a gazdaság alkotmányaként a civilisztika alaptörvénye lesz". A kormányhatározat kinevezte a Polgári Jogi Kodifikációs Főbizottság tagjait, és elrendelte Szerkesztőbizottság és munkacsoportok létrehozását.[9]
A munkacsoportok javaslataira támaszkodva a Szerkesztőbizottság kidolgozta az új Polgári Törvénykönyv Koncepcióját, és azt a Főbizottság vitára alkalmasnak találta. A Kormány 2002-ben a Koncepciót a Magyar Közlönyben közzétette, és szakmai vitára bocsátotta. A vitában megfogalmazott módosító javaslatokat a Szerkesztőbizottság a 2002. év folyamán megvitatta, és a Koncepciót átdolgozta. A Főbizottság 2002. november 18-án tartott ülésen tárgyalta meg a Szerkesztőbizottság előterjesztését, azt - néhány módosítással - elfogadta és a Kormány elé terjesztette. A Kormány jóváhagyta a Koncepciót, és határozata mellékleteként közzétette azt a Magyar Közlönyben. A Kodifikációs Főbizottság egyidejűleg elfogadott egy Tematikát, amely a Koncepció alapján a normaszöveg kidolgozásának vezérfonalául szolgált. A Koncepció és a Tematika együtt került közzétételre 2003 februárjában a Magyar Közlöny különszámában.[10]
A Szerkesztőbizottság ezek alapján elkészítette a szakmai vitára szánt - és Vitatervezetnek nevezett - első tervezetet, és annak normaszövegét indoklással együtt a 2006. év folyamán az Igazságügyi Minisztérium honlapján közzétette, és vitára bocsátotta. 2007 első félévében számos fórumon - a Magyar Jogász Egylet és annak több megyei szervezete, a Magyar Ügyvédi Kamara, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara, a Pécsi Ítélőtábla, a Szegedi Ítélőtábla, egyetemi jogi karok és más szervek rendezésében - megtartott viták keretében hangzottak el módosító észrevételek. Írásban - többek között - a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma, a Legfőbb Ügyészség, a Budapesti Ítélőtábla, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara, minisztériumok és más országos hatáskörű szervek, egyetemi jogi karok és magánszemélyek nyilvánítottak kritikai véleményt és tettek jobbító javaslatokat.[11]
2007. augusztus 30-án - mielőtt a Szerkesztőbizottság a Vitatervezetre beérkezett észrevételeket és javaslatokat értékelni tudta volna, és annak alapján a Vitatervezetet átdolgozta és véglegesítette volna - az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium civilisztikai szakállamtitkára a Kormánykabinet döntésére hivatkozva közölte a Főbizottság elnökével, a Vitatervezet alapján a Kormánynak benyújtani kívánt Tervezetet az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium készíti el. A Kormány az 1050/1998. (IV.24.) Korm. határozatot nem helyezte ugyan hatályon kívül, de a Kormánykabinet döntése alapján a Szerkesztőbizottság elnökének és tagjainak felelőssége a kodifikáció további menetéért megszűnt.[12] A kialakult helyzethez jól illeszkedtek hangulatilag és tematikailag is a tanulmányba beépített keserű, feszes Ady-sorok: "Még magasról nézvést / Megvolna az ország. / Werbő-czi-utódok / Foldozzák, toldozzák."
A jogásztársadalom számára mind ez ideig nem vált nyilvánvalóvá, hogy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakmai szempontból érthetetlen döntésének mi állt a hátterében. Ha egyáltalán minisztériumon belüli elhatározásról van szó, akkor ez azért is furcsa, mert a kódextervezet gyorsított adminisztratív végigvitelében kulcsszerepet vállaló Gadó Gábor szakállamtitkár a polgári jog szélesebb összefüggései iránt eddig nem mutatott különösebb érdeklődést, elsősorban társasági jogásznak tartják. Igaz, az akkori, rövid ideig, csupán 261 napig hivatalban volt, közjogi szakmai háttérrel érkező igazságügy-miniszternek - korábbi helyettes ombudsman - Takács Albertnek már miniszteri kinevezése idején voltak arányérzék-zavart tükröző, ambíciózus nyilatkozatai. Az Országgyűlés rendészeti bizottsága előtt tartott 2007 májusi meghallgatásán például azt mondta, hogy "a nagy igazságügy-miniszereket mindig arról jegyezték meg, hogy működésük alatt egy polgári törvénykönyvet elfogadtak". Az alkotmányügyi bizottság tagjai körében pedig arról beszélt, hogy "nagyon-nagy" büszkeséggel töltené el, ha az ő hivatali ideje alatt lépne hatályba az új Ptk.[13]
A Szerkesztőbizottság vitatervezete normaszövegének és indoklásának szerzői ezt követően határozták el, hogy - az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium által készítendő hivatalos tervezet munkálataival párhuzamosan - Szakértői Javaslatot készítenek. Ebben a Javaslatban a szerzők figyelembe vették a Vitatervezetre tett nagyszámú szakmai észrevételt, és - erőik szerint - kijavították annak hibáit és hiányosságait. Tekintettel arra, hogy a Javaslat magántervezetnek számít, a szerzők a kidolgozás során nem érezték magukat kötve a Koncepcióhoz és a Tematikához, és azoktól néhány olyan helyen eltértek, ahol szakmai meggyőződésük más megoldást tartott szükségesnek. A Javaslat könyv formában való közzétételének legfőbb célja az volt, hogy - hivatalos támogatást remélve - az a lehető legtöbb kérdésben jótékonyan befolyásolja a törvényhozás további menetét. Emellett azt is szándékolták, hogy egy közel évtizedes munka eredménye - amelyhez számtalan bíró, ügyész, ügyvéd, más gyakorlati jogász és egyetemen oktató kolléga adott felbecsülhetetlen hozzájárulást - ne maradjon ismeretlen az utókor számára.[14] A tervezett könyv 2008 márciusában meg is jelent, és ugyanezen hónap végén ünnepélyes bemutatójára is sor került.
3. A magyar jogásztársadalom jeles képviselői megtöltötték 2008. március 31-én délután a Magyar
- 168/169 -
Tudományos Akadémia Székházának Felolvasótermét. Rangos tudományos rendezvényre került sor abból az alkalomból, hogy a Complex Kiadó gondozásában megjelent a Vékás Lajos akadémikus által szerkesztett "Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez" című több mint 1200 oldalas kötet. Sólyom László jelenlegi köztársasági elnök, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Vizy E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Németh János, az Alkotmánybíróság volt elnöke és Draskovics Tibor igazságügy-miniszter is jelen volt a konferencián. Rajtuk kívül akadémikusok, jelenlegi és volt alkotmánybírók, legfelsőbb bírósági és más felső bírók, törvényszerkesztő-hivatalnokok, jogtanácsosok, ügyvédek, professzorok és joghallgatók lelkes, demonstratíven ünnepelni készülő hada népesítette be az MTA IX. osztályának rendezvényét. Az ünnepelt Vékás Lajos professzor és az általa vezetett 19 tagú szakértői bizottság volt, akik csaknem egy évtizedes tudományos alaposságú kodifikációs munkájuk eredményét tették le az asztalra a vaskos kötet formájában.
Vékás Lajos professzor ragyogó boldogsággal tartotta meg mintegy bő félórás klasszikus, akadémiai stílusú előadását. Csak a műről és annak tudományos, tudománytörténeti, jogtörténeti, összehasonlító jogi és integrációs jogi összefüggéseiről beszélt. A magyar magánjog fejlődésvonalát elemezve kiemelte, hogy Magyarország polgári átalakulásának történelmi kacskaringóit szemléletesen tükrözi a magánjogi kódex megalkotásának viszontagságos története. Vékás professzor előadásában rámutatott arra, hogy a kódex mint törvényhozási forma a XX. század végére sokat veszített régi fényéből. Egyesek egyenesen úgy vélik, hogy a nagy átfogó kódexek kora lejárt, a törvénykönyvalkotás, mint jogalkotási módszer meghaladott. A gyakran elhangzó vélemény szerint az életviszonyok változása olyan gyors, a fejlődés irányai annyira kiszámíthatatlanok, hogy kódex-igényű szabályozásukhoz hiányzik a kellő előrelátást biztosító szükséges társadalmi stabilitás. Ezzel a vélekedéssel szemben megállapítható, hogy a demokratikus államberendezkedésnek egyik legfontosabb követelménye a jogbiztonság, amelyet hatékonyabban szolgálhat egy színvonalasan megalkotott kódex, mint a törvényhozó napi buzgalma és a szabályok követhetetlen áradata. Sőt, talán éppen a törvényhozó túlbuzgósága és a jogszabályi dzsungel miatt olyan ködös a kép, hogy reménytelennek látszik a rendszerhez szükséges elveket megtalálni. Ahogy Mayer-Maly találóan írja: így lesz a tökéletlenségből sorsszerűség.
A XIX. századi kodifikációk sajátos társadalmi feltételei (és feltételezései) természetesen réges-rég elmúltak. A feltörekvő liberális polgári osztály ideológiai eszméi társadalmi fedezettel amúgy sem hosszú ideig rendelkeztek, és nyilván visszahozha-tatlanok. Kérdés, hogy az eredeti társadalomképnek a klasszikus magánjogi kódexek megalkotása óta bekövetkezett alapvető változásai elvi éllel is megkérdőjelezik-e a törvénykönyvalkotás létjogosultságát. Nyugat-Európában ma már kétségkívül teljesen hiányzik a XIX. századi nagy magánjogi kodifikációk "felhajtó erejének" másik fontos összetevője, a nemzetállami keretek közötti jogegységesítés eszméje is. Vitathatatlan tény: elhalványultak az átfogó törvénykönyvek létrehozását a XIX. században jelentősen támogató politikai meggondolások, mindenekelőtt a nemzetállamok kialakításának szempontjai, bár az utóbbi évtizedekben létrejött új államok esetében (különösen a Baltikumban és a Balkánon) ezek szerepét sem lehet tagadni. A történelmileg megkésett nemzetállami törekvések adhatnak, és valóban adnak is bizonyos politikai hátszelet a kodifikációknak, de önmagukban nem volnának elegendőek, ha az ellenható tényezők valamennyien megkérdőjelez-hetetlennek bizonyulnának.
Vékás Lajos szerint a kodifikációt támogató érvek közül egy döntő tartalmi szempont vitán felül túlélte a törvénykönyvalkotás XIX. századi hőskorát: ez pedig a jogalkotás rendszer iránti szükséglete. A kellően absztrahált, rendszerbe foglalt, azaz kodifikált normák alkalmasabbak az életviszonyok gyors változásainak követésére, mint az egymást sebesen kergető és a részletekbe vesző egyedi és eseti jogszabályok áttekinthetetlen tömege. A külföldi példák is azt mutatják, hogy megmaradt a homogén vagy hasonló jogi módszert alkalmazó normákat koherens rendszerbe foglaló, egységes terminológiára épülő, a jogi normákat racionálisan rendező, a jogalkotó számára ésszerű rövidítéseket lehetővé tevő, a jogkeresők és a jogalkalmazók számára egyaránt könnyebb áttekintést és eligazodást biztosító és -mindezek érdekében - tudományosan előkészített törvénykönyvek iránti igény.
A jelenleg hatályos Polgári Törvénykönyv egy olyan korban (1953 és 1959 között) fogant és született meg, amely a lehető legszűkebb határok közé szorította vissza a magánjogi vagyoni forgalom természetes társadalmi feltételét, a magántulajdont. Érthető ezért, hogy az 1990-es rendszerváltozás óta eltelt időszak mélyreható gazdasági és társadalmi változásait a törvényhozónak gyakori módosításokkal kellett követnie. A polgári jognak az áruviszony elvont kategóriájára szabott és ezért absztrakt normái - közismerten - lényeges gazdasági és társadalmi változások túlélésére is képesek. Az elmúlt közel két évtizedben lejátszódott folyamatok mégis olyan mértékű és horderejű változásokat eredményeztek a magánjogi viszonyok területén, hogy azok jogi
- 169/170 -
rendezése átfogó reformot igényelt, és egy új Polgári Törvénykönyv megalkotását tette szükségessé. A mai helyzetnek szimbóluma lehet az a tény, hogy a Ptk. közel száz kisebb-nagyobb módosításának négyötöde a rendszerváltozás utáni időszakra esik. Egy új törvénykönyv megalkotása mindezek miatt elkerülhetetlenné vált.[15]
1998-ban, az új Polgári Törvénykönyv munkálatainak megindításakor - Vékás akadémikus szerint - nem volt megkerülhető az a kérdés sem, hogy az európai uniós jogegységesítés belátható távlatait figyelembe véve értelmes megoldás-e a magánjogot nemzeti keretek között kodifikálni, hiszen a XX-XXI. század fordulójára a magánjogi kodifikációs tevékenység fő áramlatai összeurópai szintre tevődtek át. Fel kellett tennünk ezt a kérdést annak ellenére, hogy az egyik legpolgáribb európai államban, Hollandiában éppen ekkorra zárult le a magánjog új átfogó kodifikációja, és hasonló jogalkotási tervek valósultak meg szinte valamennyi európai posztszocialista országban is. A holland törvénykönyv (Burgerlijk Wetboek) példája nem feltétlenül perdöntő. Hollandiában ugyanis egy több évtizedes kodifikációs folyamat részeredményei fokozatosan nyertek törvényi formát, s a holland kódex legtöbb könyve 1992-ig elkészült, és hatályba is lépett.
Az Európai Közösség magánjogi jogalkotása megkezdődött ugyan már az 1980-as években, de csak az 1990-es évek közepén kezdett igazán kibontakozni, és ekkor láttak napvilágot a nemzetközi befolyásra igényt tartó magánkodifikációk fontosabb eredményei: az UNIDROIT Alapelvek és a Lando Bizottság által készített Európai Szerződési Jogi Alapelvek. Megállapíthatjuk: az európai magánjogi jogegységesítés eszméje éppen azokban az években tört utat magának, amelyekben Közép-Európa egykori szocialista országai napirendre tűzték magánjoguk nemzeti újra-kodifikációját.
4. A kódex-tervezetnek a 2007. nyara óta - adminisztratív értelemben - hányatottá vált sorsáról Wellmann Györgynek, a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma vezetőjének előadásából kaphattunk képet. Wellmann György előadásában kifejtette, hogy valamennyi résztvevő tudatában van annak, hogy nem egyszerűen egy jogi szakkönyv szokványos bemutatójáról van szó, hanem - ahogy arra a rangos helyszín is utal - a hazai civilisztikai tudományos élet, sőt az egész hazai jogi közélet kimagasló jelentőségű eseményéről. Az esemény súlyát maga a mű adja. Rendhagyó műről van szó, hiszen ez nem egy kommentár, hanem magának az új kódexnek a szerzők által javasolt tervezete, valamint annak igen részletesen kidolgozott indokolása. Törvénytervezetről lévén szó, ez a mű a gyakorlat számára íródott, azonban a legnagyobb szintű tudományos igényességgel. Méltó a nagy elődhöz, a hatályos Polgári Törvénykönyvhöz.
Ez a mű elválaszthatatlanul összefügg az új Polgári Törvénykönyv 10 éve folyó kodifikációjával, ezért - mondta Wellmann György - annak bemutatása és méltató értékelése sem történhet meg önmagában, hanem annak kapcsán óhatatlanul szólni kell magáról a magánjogi kodifikációról is: "Természetesen nem kívánom felidézni a kodifikáció egész eddigi történetét, az azonban megkerülhetetlen, hogy utaljak rá: e könyv létrejöttét a kodifikáció menetében bekövetkezett különös fordulat váltotta ki. Az történt ugyanis, hogy a Kodifikációs Szerkesztőbizottság által készített és szakmai vitára bocsátott Vitatervezetnek az igen jelentős számú és súlyú szakmai észrevételek alapján történő átdolgozását - a Kormánykabinet döntése alapján - 2007 szeptember elejétől már nem a Szerkesztőbizottság végezhette el, hanem a kódex előkészítésének a folytatását az igazságügyi tárca vette át. Vékás Lajos, a Kodifikációs Főbizottság elnöke ekkor határozta el, hogy a Vitatervezet normaszövegének és indokolásának a szerzőivel - valamint további szerzők bevonásával - a szakmai észrevételek alapján maguk is átdolgozzák a Vitatervezetet és azt magántervezetként könyv formájában megjelentetik. Így jött létre ez a mű, amelynek megjelenéséért köszönet illeti az azt alapítványi formában pénzügyileg támogató ügyvédeket és ügyvédi irodákat, valamint a Complex Kiadót, amely annak megjelentetése során nyilvánvalóan nem üzleti szempontokat tartott elsősorban szem előtt. Közben a hivatalos kodifiká-ció folyamata is tovább zajlott: számos egyeztetésre került sor szakmai és társadalmi érdekképviseleti szervezetekkel; ez év februárjában pedig sor került a tervezet közigazgatási egyeztetésére, majd az annak során beérkezett észrevételek alapján a hivatalos tervezet újabb átdolgozására. Jelenleg tehát a készülő új Polgári Törvénykönyv tervezetének két változata létezik: a könyv formában a napokban megjelent és magántervezetnek számító Szakértői Javaslat, amely egy lezárt, befejezett mű, és a hivatalos tárca javaslat, amely minden bizonnyal számos változáson megy majd még keresztül. Ez a két tervezet nem független egymástól, hiszen mindkettőnek a Vitatervezet és az arra érkezett szakmai észrevételek képezik az alapját, kidolgozott szakmai indokolása viszont csak a magántervezetnek van. A két tervezet között természetesen számos tartalmi eltérés lelhető fel. A Szakértői Javaslat előnye, hogy ez egy koherens alkotás, amelyet a tiszta szakmaiság jellemez, hiszen szerzőit minden külső körülménytől mentesen csak az elfogulatlan szakmai meggyőződésük vezette és esetenként a Koncepciótól és a Tematikától is eltérhettek. Ugyanakkor a szerzőknek szükségképpen nélkülözniük kellett a hivatalos közigazgatási egyeztetés
- 170/171 -
során beérkezett hasznos szakmai észrevételeket. A hivatalos tervezetnek viszont éppen ezeknek a szakmai észrevételeknek a befogadása vált az előnyére, miközben persze különböző lobbi- és tárcaérdekek is szükségképpen érvényre jutottak."
Wellmann György hangsúlyosan rámutatott, hogy tervezetből lehet ugyan kettő, magánjogi ko-difikáció azonban csak egy van és az Országgyűlés elé is csak egyetlen törvényjavaslat vihető. A jelenlegi két szövegváltozatnak tehát szükségképpen össze kell nőnie és egységes egészet kell alkotnia mire az Országgyűlés elé kerül. A Legfelsőbb Bíróság már a közigazgatási egyeztetésre bocsátott tervezetre tett észrevételeiben is úgy foglalt állást, hogy a kodifiká-ció eredményes befejezésének egyedüli garanciáját abban látja, ha az igazságügyi tárca a kodifikációs bizottságokkal együttműködve, e bizottságok szakmai kontrolljának az igénybevételével készíti el azt a végleges törvényjavaslatot, amely alkalmas arra, hogy azt az Országgyűlés elfogadja. Wellmann György optimista és bízik benne, hogy az új Ptk. koncepciója kedvező végkifejlet előtt áll. Az ünnepelt mű előszavában Vékás Lajos a Szakértői Javaslat közzétételének legfőbb célját abban jelölte meg, hogy az "a lehető legtöbb kérdésben jótékonyan befolyásolja a törvényhozás menetét." Wellmann úgy véli, hogy az igazságügyi tárca is nyitott a Szakértői Javaslatban megjelenő szakmai értékek hasznosítására, de a jogászi hivatásrendeket képviselő szervezetek, illetve maga az egész jogász szakma el is várja ezt az igazságügyi kormányzattól. A szerzők feszített ütemű munkájának és a kiadó gyorsaságának köszönhetően a Szakértői Javaslat még időben készült el ahhoz, hogy - a kodifikáció hivatalos időbeli ütemezését is figyelembe véve - megfelelően hasznosítható legyen a törvényhozás folyamatában.
A Szakértői Javaslat tudományos és szakmai értéke felbecsülhetetlen, annak kidolgozásában szerzőként a polgári jog tudományának legkiválóbb művelői, valamint kimagasló tudású gyakorló jogászok vettek részt. A kötetet 19 szerző jegyzi. Noha egy könyvbemutatónak általában elengedhetetlen tartalmi kelléke a szerzők név szerinti megemlítése és méltatása, Wellmann György mégis szándékosan mellőzte ezt, mégpedig azért, mert e műnek rajtuk kívül valójában még nagyon sok "szerzője" van. Bizonyos értelemben ugyanis szerzőknek tekinthetők mindazok, akik az elmúlt 10 év alatt valamilyen szinten (munkabizottságok tagjaiként, tanulmányok készítőiként stb.) részt vettek a kodifikációban, továbbá mindazok a bírák, ügyészek, ügyvédek, egyetemi oktatók és más jogászok akik a szakmai viták során észrevételeikkel, javaslataikkal járultak hozzá ehhez a hatalmas munkához.[16]
E mű igazi értéke természetesen a kimagasló szakmai minőségében rejlik, de azért mennyiségi, terjedelmi mutatói is impozánsak, hiszen ilyen méretű kodifikációs munka közel 50 éve - a hatályos Ptk. megalkotása óta - nem készült Magyarországon. A Javaslat összesen 1557 §-ból áll, ami jóval több, mint a kétszerese a hatályos Ptk. §-ainak.
A Javaslat magas szakmai színvonalának a garanciája, hogy kitűnő arányérzékkel merít több "tiszta forrás"-ból. Így bőségesen merít külföldi kodifikációs példákból, anélkül azonban, hogy elkötelezné magát egyetlen külföldi modell mellett is; azokon a területeken, ahol az indokolt, a szükséges mértékben figyelembe veszi az Európai Unió jogalkotását; különösen a szerződési jog területén felhasználja a nemzetközi jogalkotás eredményeit (Bécsi Vételi Egyezmény; Unidroit Alapelvek; Európai Szerződési Jogi Alapelvek); és végül de nem utolsósorban: beépíti a kódexbe a Ptk. több évtizedes bírói gyakorlatából a Legfelsőbb Bíróság arra érdemes elvi iránymutatásait.
A Javaslat nem törekszik a mindenáron való változtatásra, hanem alapvetően az élő jogból indul ki és azon csak ott és annyiban kíván változtatni, ahol és amennyiben azt a gazdasági és társadalmi viszonyok mai követelményei elengedhetetlenül szükségessé teszik. A Javaslat tehát még akkor is a létező jogot választja, ha az újító megoldások egyébként helyesek lennének, de a jogrendszerben, a társadalomban aránytalan megrázkódtatásokat okoznának.
A Javaslat a polgári jog által szabályozható életviszonyok lehető legszélesebb körét magában a kódexben kívánja szabályozni. Ugyanakkor - nagyon helyesen - abból indul ki, hogy a törvénykönyv tartalmi határait csak addig helyes tágítani, amíg a kodifikáció pozitív hatásai (az egybefoglalt normák módszerbeli egysége, a terminológiai azonosság) érvényesülnek és megkönnyítik a jogalkalmazást. Azon természetesen már lehet vitatkozni, hogy ugyanezen elv alapján ki, hol tartja meghúzhatónak a kódex tartalmi határait. A családjogi joganyag törvénykönyvbe való beépítésének az indokoltsága vitán felül áll. Dogmatikai szempontból ugyanez a helyzet a társasági jog esetében is, ha azonban a mára kialakult tényleges jogi helyzetet vesszük alapul, már nem ilyen egyértelmű a kérdés. 2006. július 1. napjával ugyanis hatályba lépett a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény és ennek megfelelően eredetileg a Vitatervezet sem kívánta a társasági jog anyagát a kódexbe integrálni. A Szakértői Javaslat legnagyobb meglepetése és újdonsága ehhez képest az, hogy 228 paragrafus terjedelemben beépíti a Személyek Könyvbe a gazdasági társaságok szabályozását. A társasági jog egyik legkitűnőbb hazai elméleti művelője - Kisfaludi András egyetemi tanár - által készített társasági jogi rész szakmai kvalitásai elvitathatatlanok, az indokolás pedig meggyőzően érvel
- 171/172 -
amellett, hogy miért indokolt a gazdasági társaságokat a polgári jog keretében szabályozni.
5. Recenzens egy hihetetlennek tűnő történetnek lett részese nem sokkal azt követően, hogy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium 2007 augusztusában visszavette az új Polgári Törvénykönyv tervezetének az előkészítését. Kora ősszel elektronikus levelet kapott egy pécsi nappali tagozatos joghallgatótól. Arról írt a fiatalember, hogy eddigi jogi tanulmányait nagyon megszenvedte. Most negyedéves korában tudta csak felvenni a polgári jog tárgyat, mivel három éven keresztül nem tudott levizsgázni római jogból. Jelenlegi elfoglaltságai miatt nem tud előadásokra járni, viszont nagyon nagy megtiszteltetés érte a közelmúltban, lévén, hogy tagja lett az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Polgári Jogi Kodifikációs Bizottságának. Később kiderült, hogy ez azért túlzás, mert valójában egy társadalmi szervezet elnökének a szakértőjeként vett részt a kodifikációs értekezleteken.
A tudományos ülésen elnöklő Harmathy Attila akadémikus-professzor megköszönte Vizy E. Szilveszternek, az MTA elnökének, hogy házigazdaként helyet biztosított a rendezvénynek. Kiemelte, hogy agykutató létére végighallgatta a jogi előadásokat. Recenzens ehhez annyit fűz hozzá, hogy reményei szerint Vizy akadémikust agykutatói munkájában nem zavarja meg az a skizofrén parabola, ami a magyar jogászi szakmával kapcsolatban elé tárulhatott az új Polgári Törvénykönyv tervezetének adminiszt-ratíven kierőszakolt megkettőzésével.
Az 1928. évi Magyar Magánjogi Törvényjavaslat elakadása ellenére optimizmusát megőrző korabeli szakíró, Reitzer Béla a Jogtudományi Közlöny hasábjain - a mai igényes jogászoknak is reményt adva - Ovidiust (Metamorphoses I.90) megidézve írt, a hűséget és az egyenességet kiemelten fontosnak tartva arról, hogy "ha azután eljön, mert el kell jönni megint annak az időnek, amikor a béke megint helyreáll a lelkekben és a zsebekben, itt lesz előttünk az a rengeteg értékes tapasztalat, amelyet a törvényerőre emelkedő kódex végleges szövegezésénél nem mint találgatásokat, hanem mint az élet által már helyesnek elfogadott megoldásokat, habozás nélkül iktathatunk be törvénytárunkba. S ha az aranykorszaknak az az ideális állapota nem is tér vissza, amely a költő szavai szerint sine lege fidem rectumque colebat, a sponte sua képződött nagyszerű magánjogi kódex ott fog állni, mint sziklaszilárd vára a jogbiztonságnak, ahol a jogkereső tévelygés nélkül menedékre talál. S ezt a várat nem az óriások építették aranybérért, hanem a nép maga hordta oda önkezűleg az építés anyagát és a ragasztó erőt."[17]
A régieknek a magyar polgári jogi kodifikáció ügyéért érzett felelősségét tükrözik a következő gondolatok is: "Végeredményben mindig a gyakorlati élet mutatja meg, helyesen van-e megalkotva valamely jogszabály, vagy sem. A hiba csak az, hogy ha már egyszer meg van alkotva és tételes erővel fel van ruházva, a kísérletezés igen drága tandíjat követel és a hiba kijavítása nem könnyű. Hányszor tapasztaltuk azt, hogy nyilvánvalóvá vált, s a köztudatba is átment egyik vagy másik jogszabály, sőt jogintézmény helytelensége és az élettel való kontroverziája. Mégis évek, sőt nem ritkán évtizedek kellettek ahhoz, hogy a szükséges változások megtörténhessenek."[18] Ami pedig a bürokrácia részéről tapasztalható adminisztratív kapkodással szemben felhozható elődeink bölcsességéből: "Magától értető, hogy a kodifikálási munkálatokat nem szabad forszírozni, nem szabad siettetni." "Ily nagy horderejű kódexnek nem szabad zárt ajtók mögött készülnie, hanem a legnagyobb nyilvánosság előtt, még ha az hosszabb, időt is igé-nyelne."[19] "Egy kodifikált magánjog olyan nélkülözhetetlen kultúrtényező, hogy a nélkül egy ország konszolidálása el sem képzelhető."[20] Végül pedig jogászi szakmánkért szólva, még egyszer Adyval: "Árvult kastély gondját / Kóbor kutya őrzi, / Hivasd a törvénybe, / Ha tudod, Werbőczi."[21] ■
JEGYZETEK
[1] Konferencia a Magyar Tudományos Akadémián 2008. március 31-én a Vékás Lajos akadémikus által vezetett Kodifikációs Bizottság "Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez" című művéről.
[2] Ady Endre: Finita
[3] Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Po-litzer Zsigmond és fia jogi könyvkereskedés kiadása, Budapest 1946. 190-191. o.
[4] Eckhart Ferenc: i. m. 190-191. o.
[5] F. Kiss Erzsébet: Az 1848-1849-es minisztériumok. Budapest 1987. 388. o., Horváth Attila: A magyar magánjog átalakítása 1848-ban (Nemzeti hagyományok és a modernizáció kérdése) Jogtudományi Közlöny 1999. 6. sz. 255. o.
[6] Vadász Lajos (szerkesztette és jegyzetekkel ellátta): Magánjogi és törvénykönyvünk és élő tételes jogunk. I kötet. Budapest 1929. XII-XIII. o.
[7] Vékás Lajos: Magánjogi kodifikáció. Kézirat. Budapest 2008. 2. o.
Az 1928. évi Magyar Magánjogi Törvényjavaslatnak a görög magánjogi kodifikációra gyakorolt hatásáról lásd: Benke József: Hatvanéves a "Hatoskönyv" hatszázadik évfordulóján hatályba lépett görög ptk. Magyar Jog 2006. 2. sz. 119. o. és 124. o. 99. lábj.
[8] Reitzer Béla: Kodifikálatlan kódex. In: Jogtudományi Közlöny. LXIX. évf. 14. sz. (1934. április 7.) 77. o.
[9] Vékás Lajos: Az új Ptk. Szakértői Javaslatának elvi kérdései. Magyar Jog 2008. évi 2. sz. 65. o.
[10] Vékás Lajos: Az új Ptk... i. m. 65. o.
[11] Vékás Lajos: Az új Ptk... i. m. 65. o.
[12] Vékás Lajos: Az új Ptk. i. m. 65. o.
[13] Babus Endre: Elbocsátott igazságügy-miniszter. Navigációs hibák. HVG 2008. február 23-i sz. 19. o.
[14] Vékás Lajos: Az új Ptk. i. m. 66. o.
[15] Vékás Lajos: Magánjogi kodifikáció. Kézirat. Budapest 2008. 2-3. o.
[16] E recenzióban álljon itt a 19 közreműködő szerző neve is: Boytha György, Burger László, Csehi Zoltán, Csiz-
- 172/173 -
mazia Norbert, Faludi Gábor, Gárdos István, Gárdos Péter, Grafl-Fülöp Gyöngyi, Jójárt Eszter, Kemenes István, Kisfaludi András, Kőrös András, Lábady Tamás, Makai Katalin, Meny-hárd Attila, Pajor-Bytomski Magdalena, Székely László, Szilas Péter, Vékás Lajos.
[17] Reitzer Béla: i. m. 78. o.
[18] Reitzer Béla: i. m. 78. o.
[19] Schuster Rudolf: Magánjogunk kodifikálása időszerű-e? Jogtudományi Közlöny LXV. évf. 1. sz. (1930. január 1.) 2. o.
[20] Schuster Rudolf: i. m. 2. o.
[21] Ady Endre: Ülj törvényt, Werbőczi
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető egyetemi tanár.
Visszaugrás
