A Magyarországon 1851-ben hatályba léptetett osztrák Polgári Törvénykönyv (OPTK) értelmében az ingatlanokra vonatkozó dologi jog szerzése a telekkönyvi bejegyzéstől függ (OPTK 431., 445., 481. §-ai). A telekkönyvön kívül dologi jogokat szerezni egyáltalán nem lehetett. Ezzel az ún. bejegyzési elvvel összefüggésben nyert szabályozást "a nyilvánosság alapelve (Publizitätsprinzip), amely a dologi jogviszonyok felismerhetővé válását biztosította az alaki jog, illetőleg másfelől az anyagi jog a közhitel joghatása révén. Csak azok a jogok váltak dologi hatályúvá, amelyek a telekkönyvbe szabályszerűen bejegyezést nyertek. Ezért bírt a telekkönyv a hitelesség jellegével, annak tartalma jogilag igaz és az ingatlan-forgalomra nézve kimerítő volt. Ez a fikciós tényállási elem egyúttal a forgalmi jogbiztonságot kívánta megteremteni.
A jogbiztonság fogalmának a magánjogban történő átalakulását már a XX. század első felében alaposan feldolgozza a jogtudomány.1 Eörsi summázatában az uralmi-hatalmi és a forgalmi érdek összeütközését a jog a forgalmi érdek preferálásában oldotta meg. Ennek eszközeként jelent meg a jogi látszat eszközeként az ingatlanok körében a telekkönyv.2 A telekkönyv célja és értelme, hogy ha kell az anyagi jog szerinti állapotnál erősebb külső tényállásokat létesítsen, amelyek az anyagi jog szerinti állapottal ellenkezően is biztos alapot szolgáltatnak a jogszerzésre.3 Ezért a telekkönyv alapján szerző javára a telekkönyv tartalma akkor is jogszerű teljes és helyes, ha az egyébként a telekkönyvön kívüli anyagi jogi állapot szerint nem állna fenn.4 A telekkönyv tehát formai legitimációt nyújt a benne bízva szerző fél javára, sőt törvényes vélelmet kapcsol szerzésre jóhiszemű jellegéhez.
Nem a telekkönyv persze az egyetlen ilyen jogintézmény. Ugyanezt a szerepet tölti be a birtok funkcióján túl - a lajstrom, cégjegyzék, védjegylajstrom, szabadalmi lajstrom, az értékpapírok, vasúti és bányalajstromok. Nizsalovszky nem véletlenül jegyzi meg, hogy ezek - a túlnyomórészt közigazgatási célú - nyilvánkönyvek valójában átírják a jogbiztonság és a fogalom anyagi jog szerinti állapotát, "a látszatot általában a valóság elé helyezik, vagy legalább azzal egyenrangúnak ismerik el", a jogi doktrinában5.
A mai viszonyok között azonban a nyilvánkönyvi joglátszat rendszere, mint a forgalmi érdek megkövetelte instrumentum bizonyos értelemben azonosul a jogbiztonság alkotmányos követelményével, mint jogállami célkövetelménnyel. Ezzel szemben áll a fennálló telekkönyvi jogosultságok meghatározó elemére, a tulajdonjogra álló alkotmányos alapjogi védelem.
A probléma több értelemben is interpretálható. Az alkotmányos alapjogi védelem az anyagi jog szerint fennálló tulajdonjoghoz kapcsolt, és akkor más alkotmányos alapjoghoz képest, és annak védelme körében merülhet fel korlátozás az ismert alkotmányjogi teszt szerinti mérlegelés alapján. A szerző szerint csak ebben az értelemben vethető fel a kérdés, hiszen a jogok védelme a jog szerint keletkezett állapotukra épülhet. Az ehhez képest beálló korlátozásoknak kell alkotmányos alappal bírniuk. Ilyen korlátozás a nyilvánkönyvi joglátszat szerinti jogszerzést védő joghatás a közhitelesség is. Ennek kell alkotmányos alappal bírnia.
Ha a meglévő tulajdonjog alapjogi védelme a joglátszat szerinti tulajdonjogra épül, akkor viszont értelmezhetetlen az alapjogi védelem, hiszen az éppen egy fikciós intézményt enged érvényesülni az anyagi jogi jogállapottal szemben. A probléma tehát alkotmányjogi szempontból is felettébb érdekes, nem is kerülte el az alkotmánybíróság figyelmét.
Az Alkotmánybíróság 15/1995. (III. 13.) AB alkotmánybírósági határozatában jogszabály - kizárólag az alaki nyilvánosságot érintő - alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítványok tárgyában állapította meg, hogy az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. törvényerejű rendelet 2. § (1) bekezdésének "ha jogszabály kivételt nem tesz" szövegrésze alkotmányellenes, ezért e rendelkezést 1995. szeptember 30. napjával megsemmisítette, és ennek megfelelően az Inytvr. 2. § (1) bekezdése a következő szöveggel tartotta fenn hatályában: "2. § (1) Az ingatlan-nyilvántartás nyilvános és hitelesen tanúsítja a feltüntetett adatok, továbbá bejegyzett jogok és tények fennállását."
Az alkotmányossági felülvizsgálat folytán a közhitelesség tartalmi korlátai tekintetében alapvetően módosult, az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége úgymond feltétlenné és korlátozhatatlanná vált, de csak a nyilvántartási törvényerejű rendelet szerint.
Ugyanakkor a polgári törvénykönyv szövege változatlan maradt, amelyben a megsemmisített kioldó szabály maradt bent. Az AB határozat feltehetően a nyilvánosságra vonatkozó korlátozó szabályt kívánta megsemmisíteni, mivel nem érintette a megsemmisített rendelkezés Ptk.-beli anyagi jogi - szabályát. Azzal azonban, hogy az alaki és anyagi nyilvánosságot egy szabályba vonó rendelkezés változatlan elhelyezésben maradt, a nyilvánosság mindkét szabálya lényegi változáson ment át, létrehozva a kollíziót az Inytvr. 2. §-a és a Ptk. 116. §-a szabálya között.
Az Alkotmánybíróság nem észlelte, hogy a felülvizsgálati eljárása során hozott határozatával a nyilvánkönyv anyagi jogi hatályát, annak közhiteleségét is alapvetően is átírta úgy, hogy eközben az annak forrását és alapját képező Ptk.-beli anyagi jogi szabályt érintetlenül hagyta.
"Ha a primitív jog ragaszkodik a külső mozzanatokhoz (pl. manumissio, emancipatio, rei vindicatio stb. formájában) ezt azért teszi, mert hiányoznak számára a mélybehatolás lehetőségei. Ha a modern jog teszi, ezt azért teszi, mert el akar tekinteni a háttérben lévő okoktól, mert a mai forgalmi élettel ezeknek a kutatása összeférhetetlen lenne... A mai jogéletből nem lehet azt a gondosságot megkívánni, hogy egy jogügylet valamennyi előfeltételét megbírálja. Ugyanennyire elviselhetetlen számára, hogy olyan jogügyleteket, amelyeket minden látszat szerint szabályszerűen bonyolítottak le és amelyekkel gazdaságilag számoltak, később intern, harmadik személyek által felismerhetetlen hiányok miatt megsemmisítenek."6
A jelképes átadás arra épít, hogy az ember az érzékelhetőt még akkor is sokkal szívesebben fogadja el valóságnak, ha tudja, hogy az valójában csak szimbolizálja a mögötte rejlő, nem érzékelhető, mert eszmei tartalmú, de normatív alakjainál fogva érvényesülés igényével fellépő és ezért ugyancsak valóságos aktust. Ahol a tárgy az e célra legkézenfekvőbb traditio-ra alkalmatlan volt, ott vagy jelképes átadással segítettek magukon, vagy ha ez nem volt lehetséges, nem ismerték el a tulajdonjogot.7
Ugyanezt a változást írja le Eörsi külön hivatkozva Kruse-re a nyilvánkönyvek joghatályát kiemelve. "A mai helyzetet - sematikusan véve - három újítás hozta létre: A telekkönyvek bevezetése, amit újabb és újabb nyilvántartások követtek és követnek ma is állandóan, anélkül, hogy ennek a folyamatnak magánjogi hatása ma teljesen lemérhető lenne."8 Kruse nyomán Eörsi megállapítja, hogy a nyilvánkönyvek "nem különbözőek a magánjogi tényállások szempontjából sem, pl. a birtok joglátszati funkcióját igen nagy mértékben átveszik. A jelek arra mutatnak, hogy részben szaporodni fognak ezek a lajstromok, részben egyre több jogbontás fog fűződni hozzájuk. A telekkönyv ebben a folyamatban a nyilvánosság és a felismerhetőség okán kikapcsolhatja az önkényt és erőszakot, anarchiát, mint causát9 a jogátszállás folyamatában.
Eörsi megfogalmazásában a telekkönyv, mint ingatlan-lajtstrom
- "mindenki által ismert helyen centralizáltan és a nyilvánosság elve folytán mindenkinek hozzáférhetően, megbízhatóan tartalmazza a szükséges adatokat,
- kisebb a lehetőség arra, hogy a fél a valóságtól eltér: a tévedés, a megtévesztés még lehetséges, azonban a meghosszabbított vindikációs jogosultság folytán könnyen reparálható, de erőszak már nem,
- a telekkönyv nem hagyja némán magára szemlélőjét, hogy tényekből következtessen jogokra, ahogy tud, hanem megnevezi az általa publikált jogot."10
- biztosítja a prioritási hatályt, amely Eörsi meglátása szerint a forgalmi érdek és látszathatály igazi lényege.11
A prioritási hatály Eörsi megközelítésében az ún. extern hatályok átszállásának megállapításánál ad megoldást. Az extern hatályok kérdésköre Eörsit a tulajdonátszállás témakörében foglalkoztatja, de a nyilvánkönyvbe bejegyezhető jogosultságok kapcsán általában is használható módszer. A prioritási hatály lényege Eörsi megfogalmazásában szűkebb és tágabb értelemben is megjelenik a vindikációs jogosultság gyakorlása szemszögéből vizsgálva. A prioritás hatály vizsgálata Eörsi fogalomrendszerében azt jelenti, hogy ki tempore prior az egyenlő és azonos időben keletkező jogosultságok esetén, de még ettől is fontosabb, hogy ki a iure prior eltérő időben keletkezett azonos vagy különböző erejű jogosultságok esetén. A prioritási hatály és időpont beállta külső jelhez, értsd ingatlanoknál a telekkönyvi ranghelyhez (széljegyzés) kötődik.12 Meg kell itt jegyeznünk, hogy a ranghely a telekkönyvbe sem a széljegyhez, azaz a telekkönyvi betét megfelelő lapján publikált iktatott jogváltozási eljárást indító telekkönyvi kérelemhez, hanem a telekkönyvi iktatás időpontjához kapcsolódott.
Eörsi Gyula árnyaltabb és - a kor ízlésvilágának megfelelő - ideologikus felhangokkal kiegészítve, de - mondanivalója lényegét illetően - ugyanezen gondolatmenetét veti papírra a tulajdonjog fejlődéséről írt monográfiájában. Az ingatlan-nyilvánkönyvet a látszatfunkciók körében a forgalmi vonatkozások cím alatt tárgyalja.13 Eörsi a telekkönyvi jogi látszat vizsgálatában a telekkönyvet az ingatlan tulajdon és más jogosultságok tekintetében a látszatvédelem eszközeként tárgyalja az ingatlanforgalom, a jelzálogforgalom számára.14
A látszatvédelem másik intézménye a birtok és a telekkönyv kapcsolatát is érintve - Kruséra és Wellspacherre is hivatkozva, Grosschmid Bénire tekintettel - a két látszatjelenség, vagy sokkal inkább jogintézmény között prioritási szabályt állít fel, kimondva a telekkönyv elsőbbségét, és utóbbi "csődje" esetére másodlagosan és kisegítő jelleggel a birtokkal megerősített látszatjogosultság szabályát.15 Eörsi azonnal meg is jegyzi, hogy a magyar magánjog nem követi teljesen ezt az - "tiszta és következetes" - álláspontot, hiszen a birtokkal megerősített jogcímvédelem intézménye éppen áttöri az anyagi jog oldaláról a telekkönyv látszat primátusát.
Világhy Miklós a telekkönyv lényegét - "eredeti szolgálati szerepét" - ugyancsak egy olyan külső eszközben foglalja össze, "amely a harmadik személyek számára a jog látszatát valósítja meg, és felmenti e harmadik személyt attól a kötelezettségtől, hogy a látszat mögött a jog tényleges fennállását vizsgálnia kelljen. Ezért fejleszti ki a kapitalista jogfejlődés a telekkönyvet, vagyis azt a nyilvános jegyzéket, amelyet könnyen elérhető központi helyen vezetnek, mindenki megtekintheti, és az abban található adatokat, a törvénynél fogva általában igaznak kell tekinteni, függetlenül attól, hogy a valóságban mi a jogi helyzet. A telekkönyvnek ez az úgynevezett közbizalmi hatása döntő jelentőségű az ingatlanok forgalma szempontjából."16
A birtok, illetve telekkönyvi látszat tárgyának és funkciójának vizsgálata egy mellékhajtásának minősíthetően került tárgyalásra a jelbirtok fogalma.
A jelbirtok fogalmának pontos és jogirodalomban legtöbbször tárgyalt fogalmát Grosschmid17 adja meg. A telekkönyvi birtok Grosschmid megfogalmazásában "bejegyzettséget és ehhez fűződő rendelkezési lehetőség"-et jelent valójában, lényegében "jelbirtok, annak tárgya jog-jel, - pontosabban a telekkönyvi betét, mint papír, és e papír birtoka volna a telekkönyvi birtok - a tulajdonjog szimbóluma."
A jelbirtokot a telekkönyvi hatóság, mint letéteményes birtokolja. A telekkönyvi hatóság egyfajta közjogi letéteményes, a felé kiadott jogszerű "letevői" utasításokat teljesíteni köteles. Mivel a jelbirtok fogalmilag azonos a telekkönyvi bejegyzettség állapotával, így a jelbirtok akkor keletkezik, amikor az önálló jószágtestet telekkönyvezésbe vonják. A telekkönyvi birtokjogviszonyból következik a birtokállapot kettőssége: a képviseleti birtokosként megjelelő telekkönyvi hatóság és a jogosult, mint főbirtokos.
A jelbirtok fogalma nem arat egyöntetű sikert, még azok is differenciáltan kezelik, akik magával az intézménnyel egyetértenek, és természetesen sokan el is utasítják.18
Sárffy számára a letéti jogviszony alkotó párhuzamba állítása okoz problémát, éppen ezért vezeti be a közjogi letét segédfogalmát, amely közjogi - jogszabályon alapuló - letét tárgya, maga a jelbirtok a letéteményes pedig kezeli a jelbirtokot. A közjogi letevő rendelkezési cselekményei (bekebelezési törlési, kijavítási, kiigazítási engedélyek, kérelmek) egyben jogvédelmi igények. Természetesen a jelbirtoklás, mint a telekkönyvi bejegyzettség állapota egyfajta birtoklásként szembekerülni kényszerül a tényleges - uralmi jellegű - tényleges és közvetlen birtoklással is, amelyre rendező választ kell adni. A válasz roppant szellemes és nem kevésbé átgondolt. A telekkönyvi birtokos egyben a (bejegyzett) tulajdonos (jogosult).
Szladits Károly viszont a joglátszatot Grosschmid nyomán a jelbirtok fogalommal fejti ki. "A telekkönyvi bejegyzés csak a jog külszínét tünteti fel, amely mögött nem valódi, hanem áljogosult rejtőzik. Ennyiben a telekkönyvi bejegyzettség állapota hasonlít a dolog tényleges birtokának állapotához, mert ez is mindig valamely jog külszínét mutatja, mely esetleg valódi jogosultat, de esetleg csak áljogosultat (bitorlót) takar. Ezért a telekkönyvi bejegyzettséget átvitt értelemben telekkönyvi birtoknak mondjuk."
A telekkönyvi birtokot a dolog tényleges birtokától való megkülönböztetésül - Grosschmid nyomán - jelbirtoknak nevezi, mert a birtoklás pusztán a jogot külsőleg feltüntető jelre vonatkozik.19
A telekkönyvi birtoknak - függetlenül attól, hogy az anyagi jog szerinti, úgymond valódi jogot tartalmazza-e vagy sem - vannak joghatásai.
E joghatások közül a legfontosabb, hogy a telekkönyvi bejegyzés már egymagában jogosultként tünteti fel, legitimálja a bejegyzettet és így vele szemben kell bizonyítani, hogy ő nem jogosult. A korábbi telekkönyvi birtokos, akinek jogát későbbi bejegyzés sérti, jogát az utóbbi ellen csak úgy érvényesítheti, ha ő bizonyítja, hogy a későbbi bejegyzés valamely oknál fogva nem vezetett jogszerzésére.
A telekkönyvi bejegyzésből eredő vélelmet (a bejegyzett jog fennállása mellett) nem döntheti meg bárki, hanem csak az, aki ellen a bejegyzés irányult (a telekkönyvi előző), vagy akinek a jogát a bejegyzés közvetlenül sérti, vagy aki ilyen személynek a jogán lép fel.
Nizsalovszky Endre a telekkönyvi jogi látszat hatályát a nem tulajdonostól való szerzés problematikáján keresztül vizsgálta. A joglátszat védelmének problémáját az igazságosság, mint (stationer mozzanat), illetőleg a forgalombiztonsági szempont (mint dinamikus mozzanat) egyszerre - szükségképpen nem egyenlően - védendő értékkettősségre, mint ellentétpárra vetítette. Nizsalovszky Endre 1931-ben a joglátszat problémáját az anyagi jogi igazsággal állítja ellentétbe, hangsúlyozva, hogy "azokra az esetekre gondol..., amikor maga a jogszabály részesít bizonyos igényeket tudatosan az anyagi igazsággal szemben oltalomban és tudatosan, intézményesen hagyja veszni más személynek az anyagi jog szerint tagadhatatlanul fennálló és elismerten jogvédelmet érdemlő érdekeit. Ezek a jogtételek elsősorban azok, amelyeket a nyugati kultúra rohanó gazdasági élete tett szükségessé, amelyek a forgalom biztonsága érdekében rést ütöttek a jogbiztonságon, s ezzel a szó legszigorúbb értelmében vett anyagi igazságon.20 "A külső jel funkciója mindinkább a jogosítottnak a forgalmi életben nyújtandó lehető teljes biztosítása. Ezzel a jogbiztonság fogalmának akusztikája is megváltozik. A jogbiztonság nem két fél jogviszonyában hanem az egész társadalom és gazdasági élet - a közösség - érdekében felmerülő követelmény nem egyszer az előbbi magánvonatkozás rovására."21 "Így azután biztonsági téren a magánjog feladata nem utolsó sorban a jogviszonyok nyilvánosságra hozatala és függetlenítése a gazdasági forgalomban résztvevők személyi tulajdonságaiban rejlő nehezen felismerhető és kiszámíthatatlan faktoroktól."22
Beck Salamon számára a látszathatály ugyancsak a forgalmi érdek által generált és a telekkönyvi látszat szerinti jóhiszemű szerző prioritást és védelmet kap az anyagi jog szerinti jogosulttal szemben. "A gazdasági élet szempontjából fontosabb az, hogy a jogrend elismerje és oltalmazza a jóhiszemű szerzést még a tulajdonos rovására is. Bizonyos az, hogy a tulajdonjog biztonságának megingása is zavarja a gazdasági életet, a fennálló tulajdonjog védelme mellett tehát nemcsak az egyes jogosultnak érdeke szól, hanem a gazdasági élet általános szempontjai is. Mégis az új szerző jogának megtagadása mai gazdasági életünkre sokkal nagyobb teher, mint a meglevő tulajdonjog elvonása."23 A gazdasági meggondolás dönt a forgalmi érdek mellett.
A "jogbiztonság a hosszú időre dolgozó forgalom alapvető követelménye. Jogbiztonság .... abban az értelemben, hogy bizonyos idő elteltével is az fog jognak bizonyulni, amiről ma okkal hihető, hogy jog .... A kapitalista gazdálkodás legfontosabb lelki előfeltételei közé tartozik a cselekvő ember biztonsági érzete."24
Nyilvánkönyvi publikálás hiányában ".....valamely elszigetelt jogviszony külső szuverenitása csak addig a határig részesülhet védelemben, amíg a forgalmi biztonság szempontja engedi, azaz: a jóhiszemű harmadik legmesszebb menő védelmének nem kivételnek, de általános szabálynak kell lennie. Ez a cél a joglátszatokkal való fokozott operálás útján érhető el; e folyamat pedig a nyilatkozati elv elé nyomulásával jó ideje megindult, segíti a közgazdaságtan által eldologiasodásnak nevezett folyamat ...." "...Az egyéni jogbiztonságot elhomályosítja a forgalmi majd kollektív jogbiztonság."25
A joglátszat problémája a kortárs hazai jogirodalomban Menyhárd szerint elsősorban filozófiai, jogfilozófiai, ás jogszociológiai megközelítésben merült fel).26
Újlaki a látszat felmerülésének területeit vizsgálva megkülönbözteti a jogalkalmazás és a szabályozás szintjét. A szabályozás szintjén a látszat az anyagi valóság képének intézményes módon való, realitásként történő elfogadását jelenti, meghatározott jogpolitikai indokok alapján, konkrét szükségletek felmerülése következtében. Ebben a körbe sorolja a törvényes vélelmeket. Menyhárd szerint a jogalkotó szabályozási szinten, a joglátszat teremtése iránti igény okából tudatosan fogad el látszatokat valós helyzetként, és fűz azokhoz olyan következményeket, amelyek egyébként valós helyzetekhez kapcsolódnak. Ezek közül a látszatjelenségek közül a Újlaki a birtokot, mint a tulajdon látszatát, az ingatlan-tulajdon szerzésénél a nyilvánkönyvet, a nyilvánkönyvi bejegyzettséget (jelbirtok) jeleníti meg, megemlítve a nem tulajdonostól való tulajdonszerzést. Ez utóbbi az ingatlan-tulajdon esetében is a nyilvánkönyvi jogi látszat, pontosabban a nyilvánkönyvi bejegyzettség alapján áll, abból következik. A nyilvánkönyvi joglátszaton alapuló, jogügylettel és ellenérték fejében történő szerzés esetén lép fel az ilyen jogszerző törvényes védelme az anyagi jogi jogosulttal szemben. A joglátszat védelmét a forgalombiztonsági szempont indokolja.
Világhy Miklós a látszatvédelem problémakörét a telekkönyvi tartalom köré szűkíti, amely eredetileg az ingatlanokra vonatkozó, elsősorban dologi jogszerzés közhitelű tanúsításával biztosítja harmadik, jóhiszemű és ellenérték fejében jogot szerző személyek érdekeit. Világhy szerint a telekkönyvi jogi látszat védelmének az oka a forgalmi érdekek védelme mentén, harmadik személyek jogos érdekeinek védelmében kell meglátnunk.27
A joglátszat megteremtése a feladata Sárándi szerint is a telekkönyvnek, illetőleg ingatlan-nyilvántartásoknak. A telekkönyv, mint jogintézmény Sárándi Imre szerint a tömegessé váló ingatlan-forgalomban, a forgalommal együtt járó veszélyekkel szemben biztonságot kereső harmadik személy védelmében a jog látszatát teremti meg, és felmenti a harmadik személyt attól a kötelezettségtől, hogy a látszat mögött a jog tényleges fennállását vizsgálnia kelljen. Ezért fejleszti ki a kapitalista jog a telekkönyvet, vagyis azt a jegyzéket, amely könnyen elérhető központi helyen vezetnek, mindenki megtekintheti, és az abban található adatokat, törvénynél fogva általában igaznak kell tekintetni, függetlenül attól, hogy a valóságban mi a jogi helyzet.
A telekkönyvnek ez az úgynevezett közbizalmi hatása döntő jelentőségű az ingatlanok forgalma és az ingatlanokra vonatkozó hitelviszonyok kialakítása szempontjából.28
Sárándi a közbizalmi hatályt a telekkönyv általános, extern, a jogi látszatot teremtő hatályának tekinti, amelyhez képest megkülönbözteti a telekkönyvi, illetőleg ingatlan-nyilvántartási elveket, mint a nyilvánkönyvi jogi látszatot szervező intern, ún. berendezkedési, intézményi elveket, így elsőként a közhitelesség, a bejegyzés elvét, az okirati elvet és a rangsor elvét. Ezen elvek körében külön elemzi a közhitelesség elvét, amelyet a Ptk., illetőleg az Inytvr. 2. § (2) bekezdése szerint definiál, valójában bizonyító erőként, a bizonyítási kötelezettséget és terhet telepítő, lényegében eljárási hatályként.
Lenkovics elődeihez hasonlóan az ingatlan-nyilvánkönyvek, így a telekkönyv és az ingatlan-nyilvántartás funkcióját olyan külső eszközökben véli megállapítani, "amelyek harmadik személyek számára a jogbiztonság látszatát valósítják meg, és felmentik a harmadik személyt attól a kötelezettségtől, hogy a látszat mögött a jog tényleges fennállását vizsgálnia kelljen."29
Mind a telekkönyvi, mind az ingatlan-nyilvántartási jogszabályokban a jogvédelmi hatályok a jogerő kérdésétől függetlenítettek. A közhitelesség joghatályát magához a bejegyzéshez, nem pedig a bejegyzési határozat jogerejéhez kapcsolják. Az anyagi jog felől ez a szabály érthető.
Az eljárásjogban azonban e joghatályok az eljárási cselekmények körében érvényesülnek. A bejegyzési határozatokhoz kapcsolódó joghatályok, azok közül is különösen a közhitelesség jogvédelmi hatása beállta szempontjából vetődik fel az ún. kritikus idő kérdésköre. A kritikus idő ebből a szempontból sokféleképpen elemezhető. Ezen túlmenően további kérdés, hogy van-e értelme a közhitelesség törvényes vélelmét a nyilvánkönyvi határozat jogerejéhez kapcsolni.
Jójárt30 szerint "A vélelmeknek a jogerő hatásokhoz vajmi kevés köze van, mivel mások a címzettjei. Az említett tényeknek az a szerepe, hogy az esetleges jóhiszemű jogszerzést megakadályozzák, nem pedig az, hogy a vélelmeket kétségessé tegyék. A benyújtott jogorvoslatok jogerős elbírálásáig a földhivatal döntésével hátrányos helyzetbe került személy jogát (pl. a vevő, akinek a javára nem jegyezték be a tulajdonjogot) ezek a feljegyzések ideiglenesen biztosítják." A közhitelesség általunk vallott fogalmában, nevezetesen a jóhiszemű szerzőt és annak szerzését védő tartalmában ellentétes következtetésre kell jutnunk.
Megdönthető vélelmekről lévén szó, ezek a bejegyzésről szóló határozat jogerőre emelkedése nélkül már hozzákapcsolódhatnak a bejegyzéshez, illetve feljegyzéshez. A "hozzákapcsolódás" ténye szükség szerint és csak utólag, az érintett fél jóhiszemű jogszerzésének bizonyítása keretében kerülhet megállapításra.
A telekkönyvi bejegyzettség Grosschmid értelmezésében telekkönyvi birtokot jelent, amelyhez az anyagi telekkönyvi jog számtalan joghatást, többek között közhitelességet, mint jogvédelmi hatást kapcsol. Ez a bejegyzettség azonban eljárási cselekmények eredményeként alakul ki a telekkönyvi eljárásban, annak végkifejletében, a bejegyzést megengedő vagy elutasító telekkönyvi végzésben megfogalmazva. A telekkönyvi bejegyzettség nem más, mint a bejegyzés kérdésében döntő érdemi nyilvánkönyvi határozat adminisztratív jellegű átvezetése a betétbe, egyszerű igazgatási cselekmény.
A joghatások azonban nem a bejegyzési határozathoz, hanem bejegyzettséghez kapcsolódnak. A bejegyzési határozat azonban ki van téve a telekkönyvi felfüggesztő hatályú jogorvoslatoknak. A jogorvoslatok folytán született határozat közvetlenül kihat a telekkönyvi bejegyzettségre, a telekkönyvi birtokra, mint ugyancsak joglátszatra. Ezért kell foglalkoznunk a telekkönyvi eljárással, és az annak nyomán hozott határozattal, illetőleg annak nyomán a telekkönyvi bejegyzettséggel.
A bejegyzések elmaradása, illetőleg vitatása, lebegtetése egyben a közbizalmi hatás erodálódásához vezet, hiszen a nyilvánkönyvet megtekintők előtt le nem zárt jogváltozási eljárások bizonytalanná teszik a nyilvánkönyvi tartalmat.
A telekkönyvi rendtartásról szóló jogszabály szerint a telekkönyvi bejegyzés elrendelése tárgyában született határozat alapján lehet a telekkönyvi betétbe bejegyezni a jogváltozást. A telekkönyv tartalmának változását a legalitás követelményének alávetetten a bejegyzés megengedése vagy annak elutasítása felőli felülvizsgálat és határozat-hozatal előzi meg. Ez a határozat a telekkönyv és a felek közötti eljárási jogviszony, a nemperes eljárás záró aktusa, de iure dönt a bejegyzés kérdésében, e határozatról értesülnek a felek, ez ellen nyújthatnak be telekkönyvi jogorvoslati kérelmet. Ehhez képest a telekkönyvi hatóság határozatával elrendelt változásnak betétbe való bevezetése belső, a telekkönyvi szervezeten belüli reálaktus, látszólag de facto ténykedés, technikai művelet: "bejegyzés", a telekkönyvi elnevezése szerint bevezetés a betétbe. Ez csak látszólag van így, ugyanis egyértelműen bizonyítható, hogy ténylegesen a betétbe való bevezetés folytán tükrözött tartalom-változáshoz kapcsolódnak a telekkönyv karakterisztikus, annak lényegét adó jogi hatások. Így van ez akkor is, ha maga a telekkönyvi irodalom sem elemezte a bejegyzés e kettősségét, még inkább következményeit alaposan. Különösen igaz ez a szocialista telekkönyvi rendtartásra.
A problémával foglalkozó telekkönyvi szerzők31 sem kívánták felszámolni ezt a kettőséget, de kritikailag viszonyultak annak gyakorlatához. Míg Tímár a jogszabályi módosítást tartotta a probléma megoldásának, addig Sárffy a jogi hatások elemzése során eljutott odáig, hogy rögzítette a telekkönyvi jogi hatásoknak a betétbe való bevezetéséhez kötődését, a telekkönyvi hatósági határozathoz való kapcsolódásuk hiányát.
Valóban, véleményünk szerint e nem volt szerencsés e megkettőződött bejegyzési eljárás, ahol különvált a bejegyzési eljárási jogviszony egy külső, a felek és a hatóság, illetőleg egy belső szervezeti jogviszonyra. A telekkönyvi bejegyzés megengedése, illetőleg elutasítása felőli határozat inkább szólt a telekkönyvi végrehajtásnak, mint a feleknek. A határozat nem magáról a bejegyzésről, hanem annak a telekkönyvi iroda felőli elrendeléséről szólt. Az utóbbi eljárásban a felek nem vehettek részt, annak alanyai a telekkönyvi bejegyzés kérdésében határozó, illetőleg az azt a telekkönyvi ügyvitel szerint végrehajtó személy, mely utóbbi cselekményeiről nem kaptak közlést a felek, amelyről csak akkor értesültek, ha külön megtekintették a telekkönyvi betétet bizonyságot szerezve arról, átvezették-e az elrendelt változást.
A telekkönyvi hatósági határozat és a betétbe való bevezetés eltérésének a kockázata a feleknél maradt, a végzés foganatosításának elmaradása esetén hiába rendelkeztek önmagában a telekkönyvi határozattal, ha azt nem vezették át a betétbe, a jóhiszemű és ellenérték fejében további jogot szerző személlyel szemben az igényüket már nem érvényesíthették. Éppen ellenkezőleg, a jogváltozásban megállapodó feleknek, különösen a jogot szerzőknek, a hibás telekkönyvi jogállapot megváltoztatása iránti igényérvényesítés feltételei a telekkönyvi határozat közléséhez kapcsolódtak, míg az igényérvényesítés feltételeinek elenyészése a telekkönyvi joghatások révén a telekkönyvi betét tartalmához kapcsolódott. Való igaz volt, a telekkönyvi határozat alapján mindenki saját kockázatára szerzett telekkönyvezett jogokat. Az ügyeiben gondosan eljáró kérelmezőnek fontosabb volt hiteles példányt kérnie a telekkönyvi betétről, mint magáról a bejegyzési határozatról értesülnie. A bejegyzést elrendelő maga sem értesült külön a bevezetésről. A két bejegyzési szakasz közötti kapcsolatot csak az ún. bejegyzési záradék, a határozatnak a betétbe való bevezetését igazoló, a bejegyzés alapjául szolgáló okiratra rávezetése teremtette meg. Azt záradékot a változást a betétbe bevezető telekkönyvvezető vitte fel az okiratra, aki ha tévedett a bevezetésben, akkor is rávezette a záradékot az okiratokra. A fél is így értesült a bejegyzésről.
Tímár Sándor a klasszikus telekkönyv kapcsán egyenesen úgy fogalmaz, hogy - "a telekkönyvi rendtartás 130. §-ának a) pontja szerint - a bejegyzési kérelemnek helyt adó végzés tartalma: a bejegyzés megszerkesztése, vagyis annak előírása, hogy a telekkönyvvezető mit jegyezzen be a telekkönyvi betétbe. A bejegyzést elrendelő végzés rendelkezése eszerint nem a magánfelekhez, hanem a telekkönyvvezetőhöz lévén intézve, az a bírói határozat jellegével nem bír."32
Tímár kritikailag közelíti meg e megkettőzött telekkönyvi bejegyzési metódust. "Határozottan helytelen, hogy most a telekkönyvi rendtartás 130. § d) pontja és 140. §-a értelmében az értesítés a bejegyzés elrendeléséről történik, mert nem bizonyos hogy a bejegyzést valóban úgy is fogják foganatosítani, ahogyan azt elrendelték. A telekkönyvvezető elnézésből vagy más alapon el is térhet a végzéstől. Ha tehát a bejegyzést megengedő biztos akar lenni abban, hogy csakugyan azt jegyezték be, amit ő elrendelt, megengedett, kénytelen a végzés vétele után megnézni a telekkönyvet. Lényegileg teljesen azonos rendelkezés lett volna mindjárt be is íratni a bejegyzést a telekkönyvbe s ennek megtörténtéről értesíttetni a feleket. Voltaképpen ez volna a helyes.33
Sárffy Andor a XII. fejezetben, a kérvények elintézése cím alatt tárgyalja a telekkönyvi kérvények ügyében hozandó végzéseket, illetőleg az azokhoz kapcsolódó joghatásokat, így az alaki és anyagi jogerő, kötőerő, illetőleg a bizalmi-igazoló hatások kérdését. Ettől elkülönítve, a könyv végén XV., a telekkönyvi irodai ügyvitelről szóló fejezetben, a nyilvánkönyvi bejegyzések teljesítése címszó alatt tárgyalja a változásnak a telekkönyvi betétbe történő bevezetését.34 A telekkönyvvezető által foganatosított bejegyzésekkel, a telekkönyvi betét tartalmát ténylegesen változtató bevezetési kérdéskörrel kapcsolatban nem szól külön egyetlen joghatályról sem, különösen nem az igazoló-legitimáló hatásokról, egyedül a telekkönyvvezető által észlelt kijavítás kérdését elemzi. Sárffy is érzékeli azonban a Tímár által felvetett problémát a telekkönyvi határozathoz fűződő jogerőhatás kifejtésekor, de a telekkönyvi betétbe vezetés tárgyalásakor nem emeli ki azt tudatosan. A telekkönyvi végzés, illetőleg a végzésen alapuló bevezetés elkülönüléséből fakadó, a telekkönyvi joghatásokat érintő lényeges problémákat más joghatásoknál nem tárgyalja. Nem tudni miért csak a közbizalmi hatásnál tér ki erre, még lényegesebb a dogmatikai probléma a konstitutív hatálynál, de nem mellékes az eljárási hatás sem, amely független nagyrészt a telekkönyvi határozatoktól.
Ők ketten azon kevés szerzők, akik pontosan érzékelték, továbbá részletesen tárgyalták a telekkönyvi határozatokhoz fűződő jogerőhatások, illetőleg a telekkönyvi jogi hatások összefüggését. Ennek során talán szándékosan nem érintette azt a kérdéskört, pontosabban annak jogkövetkezményeit, amelyek a telekkönyvi változást megengedő, elutasító végzés, illetve annak a betéten való átvezetése közötti tartalmi letérésből eredhetnek, és amelyet Tímár pontosan érzékelt.
A telekkönyvi tartalom változása kérdésében való döntésnek a telekkönyvi betétben való tényleges foganatosításától való személyi és időbeli elválasztása élesen érinti a telekkönyvi joghatásokat. A telekkönyv joghatásai ugyanis csak közvetetten kötődnek magához a telekkönyvi határozathoz, azok ugyanis a telekkönyvi betétbe bejegyzett jogokhoz, mint jelképi ingatlanhoz kapcsolódnak. A telekkönyvi joghatások centruma a telekkönyvi betéthez, a jelképi ingatlanhoz kapcsolódik és nem az okirattárban heverő telekkönyvi végzéshez. Az okirattár csak telekkönyvi segédfunkciót tölt be, a telekkönyvi bejegyzések okirati bizonyítékául szolgál, joghatásokat nem kölcsönöz a telekkönyvnek.
Az ingatlanforgalom számára a telekkönyvi betétben átvezetett jogokhoz kapcsolódnak joghatások, csak azokról értesül, lévén a telekkönyvi bejegyzés tárgyai az ingatlanok és azokra vonatkozó jogok és jogosultjaik, nem pedig a bejegyzést megengedő telekkönyvi határozatok.
Ha pedig a telekkönyvi határozattól a bevezetés tartalmilag eltér, netán attól függetlenül is megtörténik, illetőleg a telekkönyvi végzés tartalmát egyáltalán nem vezetik át a telekkönyvben, akkor a közbizalmi hatások, az eljárási hatások a telekkönyvi betét által publikált tartalomhoz kötődnek pusztán és nem a változása törvénye alapját képező telekkönyvi határozathoz.
Ezért kell egyetértenünk Tímárral és Sárffyval a telekkönyvi végzésekhez kapcsolt igazoló hatásokról szóló fejtegetéseiben. Az előbbiek alapján ugyanis azt kell mondanunk, hogy a telekkönyvi végzésekhez nem kapcsolódnak önmagukban közvetlen közbizalmi és eljárási hatások, még a jogváltoztató hatály sem, hanem azok közvetlenül a telekkönyvi bevezetéshez, az általa determinált telekkönyvi főkönyv, illetőleg annak része a telekkönyvi betét tartalmához fűződnek más feltételek fennállta esetén. A telekkönyvi betétbe való bevezetés nem technikai funkció, végrehajtó regisztratív feladat, amelyhez a telekkönyvi joghatások ténylegesen kapcsolódnak.
Az anyagi jog mindenféle megkülönböztetés nélkül, a jogváltozásban való megegyezésen túl, magához a telekkönyvi bejegyzéshez kapcsol joghatásokat, így mindenekelőtt a telekkönyv lényegét adó jogváltoztató - jogkeletkeztető, jogváltoztató, jogmegszüntető - anyagi joghatályt. A telekkönyvi jogszabály rendelkezik a bejegyzés megengedéséről, illetőleg elutasításáról szóló határozatról, továbbá a határozat végrehajtásaként a változásnak a telekkönyvi betétbe történő bevezetéséről. Ebből következően a határozat nélküli bevezetés a betétben jogsértő, de egyben nem jogváltoztató hatály nélküli. Az előbb leírtak akkor válnak nyilvánvalóvá, amikor szembesülünk a telekkönyvi bejegyzést elrendelő, de a telekkönyvi betétbe be nem vezetett változással. E lehetőség a spekulatív logika szabályai szerint is előállhat, következésképpen vizsgálandó. Aki pedig a jogirodalom olvasásán túlmenően a telekkönyvi gyakorlatot is megismerendőnek tartotta, az szembesülhetett is ilyennel, igaz ritkán, de nem egyszer.
E sorok írója kénytelen volt szembesülni ilyen telekkönyvi helyzettel több, mint 30 év távlatából, egy kártérítési per kapcsán. A telekkönyvi bejegyző határozat megvolt, annak kézbesítése is megtörtént, de a betétbe való bevezetés nem történt meg, majd az egységes ingatlan-nyilvántartás tulajdoni lapja a telekkönyvi betét alapján készült el, így az sem tartalmazta a megfelelő változást. Az ingatlan tulajdoni lapján a hagyatékot átvezették, majd az örökösök ellenérték fejében elidegenítették. Az egykori vevő örökösei ugyancsak a hagyatéki papírokból szereztek tudomást a tulajdonról, és éltek "technikai bevezetési" igénnyel, amelyet a nyilvánkönyvi előző hiánya miatt el kellett utasítani.
A határozat nélküli bevezetés alapján a telekkönyvet megtekintő, annak alapján jóhiszeműen és ellenérték fejében szerző személy javára azonban a közhitelesség anyagi jogi hatása áll be, míg mindenkivel szemben beáll az eljárási hatás, a nyilvánkönyvi előzőt rögzítő hatás, a bizonyítási kötelezettséget és terhet telepítő hatás.
A telekkönyvi bejegyzések elrendeléséről szóló határozatok érdemi, az eljárást befejező határozatok, amelyek a telekkönyvi betétben megjelenítve joghatásokat váltanak ki, mindenekelőtt anyagi jogi, így jogváltoztató és közbizalmi, továbbá eljárásjogi, közelebbről bizonyítási terhet és kötelezettséget telepítő joghatásokat. E jogi hatások kifelé, a telekkönyvet megtekintők és ez alapján szerzők, továbbá az ingatlanokkal kapcsolatos ügyekben eljáró bíróságok, hatóságok felé hatnak. A jogkeletkeztető hatályt leszámítva akkor is hatnak, ha nem született határozat az adott bejegyzés ügyében, de a bejegyzés - jogellenesen - mégis foganatosítást nyert a telekkönyvben. Fentiek alapján azt a megszorító megállapítást kell megtennünk, hogy e joghatások csak közvetetten - a bejegyzést elrendelő és megengedő határozatnak megfelelő, azt követő bejegyzés - esetén kötődnek a telekkönyvi határozatokhoz, valójában magához a telekkönyv tartalmához, azon belül is a telekkönyvi betéthez, mint az önálló ingatlan, illetőleg a reá vonatkozó jogok és jogilag jelentős tények jelképi megjelenítőjéhez.
Telekkönyvi határozat hiányában eszközölt, telekkönyvi határozattól eltérő bejegyzés esetén is beállnak a közbizalmi és eljárási hatások. Egyedül a jogkeletkeztető hatály nem áll be a telekkönyvi határozat hiányában, mivel nem történt bejegyzés, "csupán egy technikai átvezetés" a telekkönyvi betétben. Ez világít rá ugyanakkor arra a tényre, hogy a bejegyzési határozat önmagában is jogi hatással bír, mégpedig a telekkönyv legfontosabb, annak lényegét adó joghatással, a jogállapot-változtató hatással. A telekkönyvhöz tartozó más jogi hatások azonban beállnak a betétbe való jogsértő bevezetés alapján. A technikainak tűnő művelet lényegi joghatásokkal bír közvetlenül, amelyek csak ehhez a művelethez kapcsoltak, a de iure bejegyző határozat alapján nem hatályosulnak.
Ez a kettősség feloldható, ha a bejegyzés alatt a bejegyzés megengedése, illetőleg elutasítása felőli telekkönyvi határozatot és a változásnak ezen alapuló telekkönyvi betétbe való bevezetését együttesen értjük. Nevezzük ezt monisztikus koncepciónak. E koncepció keretein belül a telekkönyvi határozat a betétbe való átvezetés nélkül nem bejegyzés. A határozat hiányában, az attól eltérő tartalmú bevezetés jogsértő bejegyzés, de bejegyzésnek minősül a legitimáló hatások beállása szempontjából. A telekkönyvi határozat és az annak alapján és aszerinti tartalommal való bejegyzés a telekkönyvi bejegyzés. Utóbbi is lehet jogsértő, ha nincs annak alapjául szolgáló okirat és arra irányuló kérelem.
Ha a bejegyzés fogalma azonos a telekkönyvi betétben való átvezetéssel, akkor a jogváltoztató hatályhoz nincs szükség telekkönyvi határozatra, a többi jogi hatás különben is beáll nélküle. A következtetésünk e megközelítés keretein belül az, hogy a telekkönyvi határozat fontos, mert lezárja a telekkönyvi eljárást, a határozat kézbesítéséhez kötődnek a jogorvoslati határidők, de saját telekkönyvi jogi hatások nem járnak vele együtt. Ha nincs ilyen határozat, akkor derül ki e koncepció nehézsége, mert van ugyan változott telekkönyvi állapot, többnyire van jogaiban érintett fél is, aki telekkönyvi jogorvoslattal élne, csak nincs határozat, amit megtámadhatna. Utólag határozatot hozni még sem lehet, jobb lehetőség hiányában a bejegyzést tekinthetjük határozatnak.
A telekkönyvi határozat és a betétbe való bevezetés kettőségét a számítógépi adatfeldolgozással vezetett nyilvánkönyv oldja fel, ahol a bejegyzés megengedhetősége tekintetében hozott határozat a tulajdoni lapra való változás bevezetéssel egybeesik, egyidejűleg történik. A bejegyzési határozat maga a bevezetés a tulajdoni lapon. ■
JEGYZETEK
1 Lásd erről különösen: Nizsalovszky Endre: A látszat a jogban, MJE különlenyomat a Debreceni Szemléből 1931.; Szladits Károly: Dologi jog 1930.; Örtmann: Grundsätzliches zur Lehre vom Rechtsschein; Szászy-Schwartz Gusztáv: Régi és új birtoktan, Budapest, 1911.; Moritz Wellspacher: Das Vertrauen auf äussere Tatbestände im bürgerlichen Recht, 1906. 79. o.; Világhy Miklós: Magyar Polgári jog, Budapest, 1960.; Eörsi Gyula: A tulajdonjog átszállása, Budapest, 1947.
2 Lásd még: Gerstberger: Der Schutz gutgläubiger Dritter im Rechtsverkehr - idézi Nizsalovszky id. m. 3. o.
3 Lásd: Nizsalovszky: id. m. 2. o.
4 Krückmann: Nachlese zur Unmöglichkeitslehre: "Rechtsschein ist alles", Jherings Jahrbücher XXI. 162-169. o.; Lásd még: Eörsi Gyula: A tulajdonjog fejlődése, Budapest,1951 I/270 Kjk.
5 Nizsalovszky E.: A látszat a jogban, 4. o.
6 Moritz Wellspacher: Das Vertrauen auf äussere Tatbestände im Bürgerlichen Recht, Wien 1906., előszó VIII. o.
7 Eörsi: A tulajdon átszállás kérdéséről, Jogász Egyleti Értekezések, Budapest 1947. 64. oldal.; Légvády Testvérek; A cél, hogy külső jel pecsételje jogi jellegűvé két személy elszigetelt viszonyát. A külső jel instrumentum, eszköze a jog érvényesítésének.
18 Eörsi Gy.: id. m. 56. o.
19 Lásd Eörsi Gy.: id. m. 34. o.
10 Lásd Eörsi Gy.: id. m. 35. o.
11 Lásd még Wellspacher: Das Vertranen auf äussen Tatbestände VIII. o.
12 Eörsi Gy.: A tulajdonátszállás kérdéséről, Budapest, 1947.
13 Eörsi Gy.: A tulajdonjog fejlődése I. kötet; A kapitalizmus tulajdonjoga, Budapest, 1951. 270. o.
14 Eörsi Gy.: A tulajdonjog fejlődése, 278. o.
15 Ingatlanok terén a telekkönyvé az elsőbbség "nem lehet megkívánni, hogy a jogszerző .... személyesen megjelenjék a földbirtokon és annak külső jogviszonyait megvizsgála." L. Eörsi Gy.: id. m. 280. o.
16 Lásd erről: Világhy Miklós-Eörsi Gyula: Magyar polgári jog, I. kötet; Budapest, 1965 Egyetemi tankönyv; 327. oldal)
17 Grosschmid Béni: Fejezetek - Kötelmi jogunk köréből, I. 31-36. §-ok.
18 A telekkönyvi birtok fogalmát elfogadók köréből lásd különösen Szladits Károly: Magyar magánjog, dologi jog, 140. o.; Medzihradszki Jenő: Telekkönyvi jog, Budapest, 1934.; Magyar-Nizsalovzsky: Magyar polgári perjog, egyetemi tankönyv, 353 o.; Sárffy Andor: Telekkönyvi rendtartás, Budapest, 1941. 26. o.; Sági-Kéry-Rojcsek: Telekkönyvi jog, Budapest, 1940.; Tímár Sándor: Telekkönyvi jogunk alaptanai, Budapest, 1940.; Imling: A magyar telekkönyvi jog; Réti Illés Elemér: Telekkönyvi jog. Elutasítják különösen: Eörsi Gy.: id. m. 280. o.; Kolosváry: Telekkönyvi rendtartás, Budapest, 1930.; Huf: Telekkönyvi rendtartás, Budapest, 1939.
19 Lásd erről: Grosschmid Béni: Fejezetek kötelmi jogunk köréből I., 214. 1.; 7. §. 7, alj., 8. §. II. jz, és 27. §.)
20 Nizsalovszky Endre: Látszat a jogban, Debrecen 1931, 16. old.; illetőleg más szerzőknél: Arisztotelész: Nikhomakhoszi etika, Budapest, 1997,1137b (V. könyv 14.) Jogász Egyleti Értekezések, Budapest, 1931.
21 Eörsi: A tulajdonátszállás kérdésköréből, 65. oldal.
22 Balázs P. Elemér: Dologi dinamikai szemlélet a magánjogban, Jogász egyleti Értekezések VIII. 1-2. és 44. oldal.
23 Beck Salamon: "Kötelemvalósulás", 1927. 25-26. oldal.
24 Beck Salamon: "Kötelemvalósulás", 21-22. oldal.
25 Eörsi Gyula: A tulajdonátszállás kérdésköréből, 66. oldal.
26 Lásd erről: Menyhárdt Attila-Újlaki László: A joglátszat és megjelenési formái a magyar civilisztikában, Magyar Jog, 2002. április, 190. old.; Újlaki László: A joglátszat és megjelenési formái a magyar civilisztikában Magyar Jogászegyleti értekezések, Budapest, 2001.; Peschka Vilmos: Appendix "a jog sajátosságához" Budapest, 1992; Peschka Vilmos: Az etika vonzásában, Budapest, 1980.; Sajó András: Látszat és valóság a jogban, Budapest, 1986.; Almási Miklós: A látszat valósága, Budapest, 1971.
27 Lásd pl. Világhy Miklós: A Polgári Törvénykönyv felülvizsgálatának elvi kérdései II., Magyar Jog és Külföldi Szemle, 1971. 8. szám. 453-454. oldal.
28 Lásd erről Sárándi Imre: Polgári Jog III. Tulajdonjog, Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. IX. fejezet. 94. oldal.
29 Lásd Lenkovics Barnabás: A dologi jog vázlata, Budapest, 1999. Eötvös József Kiadó 153. oldal.
30 Lásd Jójárt László: Az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége, Magyar Jog 9/2001. 514-518. old.
31 Lásd erről különösen Tímár Sándor: Telekkönyvi jogunk alaptanai, Pestszentlőrinc, 1938.; Sárffy Andor: Telekkönyvi rendtartás, Budapest, 1941.
32-33 Lásd Tímár (Rojcsek) Sándor: Telekkönyvi jogunk alaptanai, Pestszentlőrinc, 1938. 158. oldal, a szerző kiadása.
34 Lásd Sárffy Andor: Telekkönyvi Rendtartás, Budapest, 1941. Grill Károly Könyvkiadó, 558. oldal.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Kurucz Mihály egyetemi adjunktus ELTE-ÁJK, Agrárjogi Tanszék
Visszaugrás
