A 21. században a technológia térnyerése miatt az emberek jelentősen könnyebben közölhetik a gondolataikat akár nagyobb számú tömegekkel, csoportokkal, illetve közösségekkel. Természetes jelenség, hogy egy-egy közéleti eseménnyel kapcsolatban különféle vélemények és álláspontok fogalmazódnak meg bennünk, amelyek különböző módon kerülnek közlésre. Pontosan ezért lehet és érdemes bizonyos időközönként újra körüljárni és megvizsgálni a szabad véleménynyilvánítással kapcsolatos dilemmákat és jogeseteket, hiszen a vélemények közlése a hétköznapok szerves része, amelyekkel járó problémákat tovább fokozhatják a technológiai fejlődés adta lehetőségek. Ezt az izgalmas kérdéskört hivatott elemezni Pál Lajos[1] szerkesztésében megjelent A véleménynyilvánítás szabadsága és korlátai a munkajogviszonyban című konferenciakötet, amely a Magyar Munkajogi Társaság 2021. június 23-i vitaülésén elhangzott előadásokat tartalmazza. A vitaülés előadói és egyben a kötet szerzői a tudományos pálya képviselőiként és gyakorló jogászként a hazai munkajogi szakterület kiemelkedő alakjai.
A tanulmányok egymásra építkezve átfogó képet adnak a szabad véleménynyilvánítást övező problémákról az olvasó számára. Valamennyi írás kitér - vagy legalább utal - a véleménynyilvánítás alapjogi vonatkozására és az ahhoz kapcsolódó alkotmányjogi alapvetésekre.
Ennek megfelelően Kiss György[2] által írt első tanulmányban[3] a szerző a véleménynyilvánítás szabadságát helyezi el az alapjogok rendszerében. Mindezzel rámutat a többi jogintézménnyel való szembenállására és az ebből eredő esetleges jogviták magyarázatára: "[t]alán éppen ez az oka annak, hogy ez az alapszabadság ütközik a legtöbbször más szabadságokkal, illetve jogokkal. Ugyanis a meggyőződés szabadsága önmaga belső világában soha nem marad meg, abból mindig kitör."[4] A szerző exponálja a vizsgált jogintézményt övező kérdéséket azzal, hogy kitér a munkajogviszony tartalmára, hiszen a véleménynyilvánítás gyakorlását jelentősen befolyásolja, hogy e jogviszony tekintetében személyi függőség alakul ki a felek között. Ezt követően az elemzés során azonban, a szerző rávilágít arra, hogy a munkajogviszonyt jellemző alá-fölé rendeltségi reláció önmagában "nem visz sokkal közelebb a személyi függőség és a véleménynyilvánítási szabadság viszonyához, és az e szabadság korlátozásának mértékéhez sem. A munkáltató követelményeihez, »elvárásaihoz« igazodó magatartás, vagy másképpen a lojalitás megítélése ugyanakkor adhat némi támpontot."[5] Kifejezetten fontos és előremutató alfejezete a tanulmánynak, amely a szabad véleménynyilvánítás jogintézményével lehetséges módon konkuráló alapjogokat járja körül. A szerző hangsúlyos megállapítása szerint ezen vizsgálat során szemügyre kell venni a másik fél érdekeit, továbbá mérlegelni szükséges, hogy a véleménynyilvánítás szabadságával szembehelyezkedik-e másik megfelelő alapjog.
A következő tanulmányt[6] Török Bernát[7] jegyzi. A szerző a címben szereplő jogintézmény vizsgálatához szükséges nélkülözhetetlen alapvetésekkel és megállapításokkal kezdi az elemzését, mivel a "munkaviszony egyike azoknak a jogviszonyoknak, amelyekben a szólásszabadság kérdései speciális szempontok szerint ítélendők meg".[8] A tanulmány rögtön azon fontos tézist rögzíti, miszerint a szólásszabadság nem korlátozhatatlan, ezért az elsődleges kérdés, hogy miként és milyen szempontok alapján lehet vagy kell megszorításokat alkalmazni e jogintézmény tekintetében. E körben fontos kitérni a munkajog és az alapjogok horizontális hatályának kapcsolatára. Az értékelés egyik alapköve, hogy a munkajog tekintetében relevánsak-e a szólásszabadság szempontjai, hiszen ez az alapjogok horizontális hatályának problematikáját is jelentheti. A magánjogi jogviszonyok tekintetében - így a munkaviszony esetében is - a szerző célzottan rámu-
- 75/76 -
tat arra, hogy "[a]z alapjogokat - köztük a véleménynyilvánítás szabadságát - [...] egyáltalán nem arra »találták föl«, hogy magánfelek egymás közti kapcsolatait szabályozzák. Az alapjogoknak az - és csak az - volt az eredeti rendeltetésük, hogy az alkotmányban rögzített módon megszabják az állam mozgásterét, és biztosítsák az emberi és polgári szabadság háborítatlanságát a közhatalommal szemben."[9] A tanulmányban olvasható fontos támpont a szólásszabadság hatályának kérdése, ugyanis ez határozza meg, hogy mit fed le a szólásszabadság, illetve mire vonatkozik. Ezen gondolatmeneten végighaladva, valamint számos a témában irányadó alkotmánybírósági határozat elemzése után a szerző konstruktív módon vonja le a konklúziót, miszerint "a véleményt nyilvánító munkavállaló szabadsága még a munka világában is kizárólag az Alaptörvény értékrendjére figyelemmel, a véleményszabadság alkotmányos szempontjai mellett, a szükséges és arányos mértékben korlátozható".[10] Tehát "minden alkotmányos és jogszabályi alap adott ahhoz, hogy a munkajog mércéin keresztül se csorbítsuk a demokratikus társadalmi párbeszédét."[11]
A harmadik tanulmányban[12] Vereb Anita[13] vizsgálja a véleménynyilvánítás kérdését a Facebookon zajló kommunikáció és a munkáltatói riposztok szemszögéből. Az írás elején röviden bemutatásra kerül a közösségi média hétköznapokban betöltött szerepe és súlya. Statisztikai adatok ismertetésével is érezteti a szerző, hogy hazánkban is elengedhetetlen részét képezi a napi interakciónak és kommunikációnak a közösségi média, mivel 2021 januárjában csaknem 9,65 millió fő volt valamilyen effajta platform felhasználója. Mindebből következik, hogy "a közösségimédia-platformok a munkavállalók véleménynyilvánítási lehetőségeivel kapcsolatban is jelentős változásokat hoztak."[14] Hiszen "[a] munkavállalók ezeken az oldalakon könnyen és gyorsan kifejezhetik a véleményüket a nyilvánosság előtt".[15] A szerző sorra veszi a témakörben példaként szolgáló jogeseteket a közelmúltból, amelyeket lépésről lépésre elemez és mérlegel, a tanulmány végén levonja a bírói gyakorlatra irányuló hiánypótló következtetéseit. Konklúzióként olvashatjuk, hogy a vizsgált jogesetekben a bíróságok a tényállást többnyire egyformán ítélték meg. Továbbá "[a]z elemzett ügyek tanúsága szerint a munkáltatókban többnyire van törekvés arra, alaposan mérlegeljék, hogy a munkavállalók közösségi médiában kifejtett magatartásai miatt milyen alapon alkalmaznak jogkövetkezményt, a jogesetekből ugyanis úgy látszik, hogy a munkáltatók alapvetően nagy hangsúlyt fektettek az intézkedéseik indokolásának körültekintő és világos megfogalmazására".[16] Ezenkívül fontos kiemelni, hogy "[k]orlátozottabb keretek között érvényesülhet azonban a véleménynyilvánítás szabadsága olyan munkavállalók esetében, akiknek a munkaköre jelentős az adott hivatásrenddel szembeni közbizalom szempontjából".[17]
A negyedik tanulmányban[18] Berke Gyula[19] vizsgálja az igen érdekes ún. "Tendenzbetrieb" problematikáját a véleménynyilvánítás tekintetében. A tanulmány érdekes adalékként egészíti ki a szólásszabadság témakörét. A Tendenzbetrieb alatt olyan munkáltatókat kell érteni, amelyeknek a tevékenységük, illetve meghatározott világszemléletük miatt "a munkaviszonyoknak és a kollektív munkajogi viszonyoknak sajátos, a magánmunkajog általános szabályaitól eltérő szabályai (és elvei) alakultak ki, illetve nyertek elismerést a jogalkotásban és a jogalkalmazásban egyaránt."[20] Tehát a munkálatói tevékenység jellegére tekintettel kialakult egy különálló, speciális munkajog. "A Tendezbetrieb fogalma eredetét tekintve tulajdonképpen ún. üzemi alkotmányjogi fogalom, amely a munkavállalói részvétel intézményrendszeréhez kapcsolódóan nyert tételes jogi elismerést."[21] A szerző a tanulmány összegzéseként kiemeli, hogy "[a]mi az ún. Tendezbetrieb jellegű munkáltatók jogállását illeti, alkotmányjogi értelemben elismerést nyer ezeknek a munkáltatóknak, illetve tevékenységüknek az alkotmányos védelme (s tulajdonképpen sajátos alapjogi kollízió valósul meg ezzel a véleményszabadság tekintetében)".[22]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
