A jogszabályalkotással okozott esetleges károk kérdése a MOL Rt. kártérítési keresete folytán az érdeklődés középpontjába került. Az antiinflációs kormányzati politika megvalósítása érdekében hozott 1113/1999. (XI. 19.) sz. Kormány határozat limitálta a hatósági áremelkedés nagyságát. A rendeleti formában megjelenő energia-, de ugyanígy a gyógyszer-, a tömegközlekedési stb. árak kormányhatározat szerint számított mértéke adott esetben kárt okozhat az érintetteknek és ezzel felvetheti a kibocsátó felelősségének kérdését. A Legfelsőbb Bíróság (LB) vonatkozó joggyakorlata azonban állandó és félreérthetetlen: a magyar jog alapján a jogalkotót fogalmilag nem terhelheti kártérítési felelősség.[1] Jelen tanulmány a fenti bírói gyakorlat érveit a "hagyományos" értelmezési technikák mellett a jogtörténet kiemelt figyelembevételével igyekszik elemezni. Az Európai Unió (EU) és néhány tagország gyakorlatával való összevetés egy következő cikk témája lesz.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése deklarálja a jogállamiság elvét. Ez többek között azt jelenti, hogy az Alkotmányban biztosított jogoknak érvényesülniük kell a gyakorlatban.[2] A jogállamiság lényeges összetevői többek között a tulajdonhoz, (Alk. 13. §) és az emberi méltósághoz [Alk. 54. § (1) bek.] való jog garantálása, a diszkrimináció tilalma (Alk. 70/A. §), valamint az arányosan egyenlő közteherviselés (Alk. 70/I. §). Az államnak az Alkotmány 8. § (1) bekezdése alapján elsőrendű kötelessége, hogy a fenti jogok tiszteletben tartását és védelmét biztosítsa.
a) Amennyiben az Alkotmány 70/K. § és az ezt konkretizáló speciális szabályok által széles körben garantált elsődleges jogvédelem nem vezetett sikerre és a lenti alapjogok sérelme jogellenes módon mégis bekövetkezett, a jogrendszernek másodlagos jogvédelemként biztosítania kell a reparációl, azaz, hogy az (alap)jogaiban sértett személy vagyoni és eszmei kara megtérítését követelhesse. Polgári törvénykönyvünk ezt úgy valósítja meg, hogy a kódex a személyiségi jogok védelmét a 84. §-ban, a tulajdon védelmét a 115. §-ban biztosítja. Már bekövetkezett károsodás esetén mindkét esetben a 339. § írja elő a jogellenesen és felróhatóan károsító személy helytállási kötelezettségét. A 340. §-ban megfogalmazott kárelhárítási kötelezettség alapján a jogvédelem elsőbbséget élvez: Kártérítés (reparáció) csak annyiban jár, amennyiben az elsődleges jogvédelmi eszközök felhasználásával (prevenció) nem lehetett elkerülni a károsodást.
b) A diszkrimináció tilalmából következik, hogy a kár megtérítése során nem lehet önkényesen különbséget tenni a szerint, hogy ki volt a károkozó.[3] A károsult jogai tehát nem szenvedhetnek csorbát akkor sem, ha a károkozásra a közhatalom gyakorlása során került sor. a kártérítési rendszert a károsult szempontjából egységes rendszerként kell kezelni és így "a jogrendszer jogágak szerinti tagozódása, egyes jogintézmények jogágankénti eltérő szabályozása nem járhat azzal a következménnyel, hogy a károsult véletlenszerű körülmények miatt hátrányosabb helyzetbe kerül".[4]
- 70/71 -
A régi magyar jog a különböző tisztviselők felelősségét külön törvényekben szabályozta.[5] Az állami tisztviselők esetében - a hiányzó törvényi háttér miatt - a jogalkalmazók vitáiban formálódott ki egy lehetséges szabályozás körvonala[6]. A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetéhez megjelentetett indokolás például így indokolja az állam kártérítő felelőssége bevezetésének fontosságát: "Ha az állam megköveteli polgáraitól hogy hivatalnokaiban megbízzanak és nekik törvényes hatáskörükben engedelmeskedjenek, úgy ennek erkölcsi és jogi corollariuma, hogy az állam viszont helyt álljon hivatalnokaiért. A hivatalnoki szervezetet az állam a köz érdekében állapítja meg; ha ez a szervezet egyes esetekben helytelenül functionál, a kárt is a köznek kell viselnie, nem az egyesnek, a kit e kár véletlenül épen ér ... az igazsággal meg nem egyeztethető, hogy az állam önmagát kivonja azon felelősség alól, amely a többi közjogi testületek terhére törvényileg meg van állapítva".[7] Az állam tisztviselőiért fennálló felelősségét a joggyakorlat külön törvényi tényállás nélkül is elismerte, és elvi éllel állapította meg, hogy "a külön törvényhozási intézkedés hiánya nem jelenti azt, hogy az ily állami hivatalnok szándékos, vagy vétkes hivatali eljárása által jogtalan kárt szenvedő magánosoknak ebből folyó jogviszonya az állammal szemben minden szabály nélkül rendezetlen lenne, s hogy az ily hivatalnokok, hivatali eljárásukban a hivatalos cselekményt tűrni, vagy igénybe venni kényszerülő magánosok vagyonjogkörét minden állami garanczia nélkül szabadon sérthetik. Már a megbízási jogviszonyt tárgyazó magánjogi szabályok alapján sem lehet kizárni az államnak, mint megbizónak, hivatalnokaiért való felelősségét."[8] A királyi Kúria joggyakorlatát az 1933-ban elfogadott és lényegében a Ptk. hatálybalépéséig irányadó 976. sz. Elvi Határozat foglalta össze és emelte jogforrási rangra.
A joggyakorlat elméleti alapjait Grosschmid Béni fektette le, amikor rámutatott arra, hogy a kártérítést kirovó jogtétel nem szükségszerűen írott, hanem alapulhat analógián (analogia legis, juris) vagy a jog szellemén (ratio juris), mint pl. az egyenlő közteherviselés elvén.[9]
A Ptk. megalkotása előtti szocialista joggyakorlat "az államunk jellegének megváltozásával kapcsolatos követelményekre" tekintettel az 50-es évek közepén szigorított az állami felelősség Kúria által felállított tényállási elemein.[10] A Ptk. 349. § eredeti megfogalmazása ezt a bírói gyakorlatot kodifikálta és a 339. § (1) bekezdésén felül tényállási elemként - a közigazgatási szerveket az alaptalan zaklatástól megkímélendő[11] - azt is megkívánta, hogy a károkozó "bűnösségét, illetőleg vétkességét büntető vagy fegyelmi eljárás során megállapították". Ezt a kikötési az 1997. évi IV. törvény törölte el.
a) Hatályos jogszabályainkban az államigazgatási jogkörben okozott károk megtérítésére nem létezik önálló tényállás. A közhatalom gyakorlása közben okozott károkért való felelősség elbírálásakor a 339. §, 348. § és 349. § szabályai együttesen vizsgálandók.[12] A felelősségalapítás tényállási elemeit a Ptk. 339. § tartalmazza. A 348. § a helytállási kötelezettség telepítéséről rendelkezik. A 349. § pedig ma már nem több, mint a 340. § általános kárenyhítési szabályának speciális esete.[13]
b) Az Legfelsőbb Bíróság a jogalkotó felelőtlenségét deklaráló joggyakorlatában felhozott azon érvelése, hogy a Ptk. 349. § "a közigazgatási jogkörben egyedi aktussal okozott károkra kiterjeszti a polgári jogi kártérítési felelősség szabályait"[14] a fentiekre tekintettel azért nem felel meg a hatályos jognak és jogtörténeti hagyományainknak, mert a kárfelelősség akkor is magánjogi jellegű, ha a
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
