A joggyakorlatban gyakran merül fel a kérdés, vajon hol ér véget egy színtiszta baráti szívesség, és miben határozható meg az a mozzanat, ami ezt egyik oldalról joggá, másik oldalról kötelezettséggé változtatja. Különösen igaz ez a dogmatikai probléma a haszonkölcsön (commodatum)[1] intézményére, az ügylet ingyenessége folytán fogalmilag feltételez szívességi elemet, ezért a jogirodalom valahol a jog és az erkölcs területének közös keresztmetszeteként tekint rá, a két világ határvonalán helyezi el.[2]
A tanulmány célja, hogy az erkölcs és a jogi normák kapcsolatának kérdéséből kiindulva - főként a római jogi szabályokra és a német polgári jogra fókuszálva - a commodatum jogi természetének és a szerződésből fakadó kötelem keletkezése körülményeinek vizsgálatán át jusson el a jog világán kívül eső ingyenes dologhasználatot és a haszonkölcsön-szerződés közötti határvonal kijelöléséig, végül ismertesse az egyes tevékenységek szívességként vagy kontraktusként való minősítéséből adódó, a német jogban felmerülő gyakorlati problémákat, jogkövetkezményeket.
Ha a normarendszer egységére mint szabályozott eszmére tekintünk, azt tapasztalhatjuk, hogy a valóságban gyakran ütköznek egymással a jogi és etikai normák. Amennyiben a kollízió meghatározott - gyakran fluktuáló - keretekhez tartja magát, akkor ez a normarendszer stabilitása szempontjából egészében inkább szükségesnek, mint károsnak tekinthető. Ismeretes, hogy a baráti kapcsolatok Rómában a szociális struktúra központi elemét alkották, melyek a hierarchikusan szerveződő társadalmi csoportokat horizontálisan és vertikálisan is összekötötték egymással, ezáltal pedig áttörték az alá-fölé rendeltségen alapuló rendszert.[4]
Csupán első pillantásra tűnik azonban tetszetősnek az elképzelés, hogy a jog is a baráti kötelesség normájához igazodjon, de az vitathatatlan, hogy a rómaiak bizonyos szerződések lényeges alapját valóban a baráti officiában látták.[5] A római haszonkölcsön, a commodatumot például a societas vitae olyan ingyenes jogviszonyaihoz rendezték, melyeket a bona fides[6] bizalmi elve ural.[7]
Éles ellentét feszül a haszonkölcsön-szerződés létrejötte kérdésében a római jogi modell és a modern európai törvénykönyvek szabályozása között. Míg az antik megoldás a commodatumot a reálszerződések közé sorolja - melynek értelmében a kontraktus létrejöttéhez és a kötelem keletkezéséhez nem elegendő a felek megállapodása, hanem a dolog átadása is szükséges -[8], addig a modern regulák - a több szempontból is praktikus római szabályoktól eltérően - a haszonkölcsönt konszenzuál-szerződésnek tekintik, így a felek formátlan megállapodásával az érvényesen létrejön, és a partnerek számára jogi kötelezettséget teremt. Bár a BGB hatályba lépésekor a német jogban is még a reálszerződések közé sorolták, és a felek megegyezését pusztán egyfajta előszerződésnek tartották, az csak az átadással vált kötelezővé, a szerződések e két csoportjának római jogi eredetű megkülönböztetése a szerződési szabadság elismerésével túlhaladottá vált, hiszen ahol a jog az akaratnyilatkozatok kötelező erejét elismeri, ott nincs szükség további reális mozzanatra a kötelezettség létrejöttéhez.[9] A német jogban az ajándékozás szabályaihoz[10] hasonlóan a dolog átadása szempontjából két formája lehetséges a haszonkölcsönnek is: az átadás és a megállapodás egyidejű megvalósulása esetén az ingyenes dologhasználatot a "Handleihe" kifejezéssel illetik (készhaszonkölcsön),[11] míg a felek megegyezésétől időben elváló teljesítés esetén - tehát amikor a szerződés csak az átadás ígéretét tartalmazza -"Leihversprechen"-ről (haszonkölcsön-ígéretről) be-szélhetünk.[12] A reálszerződés tanával ellenkező és a konszenzuál-szerződést támogató döntésből az is következik, hogy az alkalmazandó jog szabályai értelmében maga a haszonkölcsön-ígéret már nem egyszerű előszerződés, hanem immár maga (fő)szerződés. Ettől függetlenül - abban az esetben, amikor a haszonkölcsönbe adó nem közvetlenül kötelezi magát a dolog használatának átengedésére, hanem csak a szerződés megkötése után teszi -lehetséges azonban az általános elveknek megfelelően előszerződés megkötése is. Ennek a megoldásnak akkor lehet értelme, amikor a felek a jogviszony pontos feltételeit még nem tudják, vagy nem szeretnék lefektetni. Arra viszont ügyelni kell, hogy az előszerződés érvényességének feltétele legalább a szerződés lényeges tartalmának meghatározása, hiszen enélkül jogvita esetén a bíróság sem tudja a haszonkölcsön-szerződés létrejöttét "megállapítani".[13] Az ingyenes dologhasználat konszenzuál- vagy reálszerződésként történő szabályozása nem
- 13/14 -
csupán egy elméleti kérdés, annak gyakorlati szempontból is lényeges következményei lehetnek.
Míg a római jogban és a szerződési szabadság elismerését megelőző időkben a fő kötelezettség a haszonkölcsönbe vevőt terhelte - a másik fél csupán esetleges adós volt, hiszen a dolog átadásáig kötelem sem keletkezett a felek között -, addig például a hatályos német polgári törvénykönyv 598. §-a a haszonkölcsönbe adó kötelezettségét hangsúlyozza: a haszonkölcsön-szerződés alapján egy dolog haszonkölcsönbe adója köteles arra, hogy a haszonkölcsönbe vevő részére a dolog használatát ingyenesen lehetővé tegye.[14] A svájci kötelmi jogi törvény - a francia,[15] az osztrák,[16] az olasz[17] és a spanyol[18] törvénykönyvek szabályozásához hasonlóan - ezen túl a haszonkölcsönbe vevő fő kötelezettségét is meghatározza, azt a dolog használatot követő visszaadásában jelöli meg, mely azonos a commodatariusra vonatkozó római jogi szabályokkal,[19] így az ő alapvető kötelezettsége a szerződés megszűnése időpontjában válik esedékessé. Az 1959. évi IV. törvény összhangban állt ezzel a megoldással, hiszen a haszonkölcsön fogalmát a következőképpen határozta meg: a haszonkölcsön-szerződés alapján a kölcsönadó köteles a dolgot a szerződésben meghatározott időre ingyenesen a kölcsönvevő használatába adni, a kölcsönvevő pedig köteles azt a szerződés megszűntekor visszaadni.[20]
Ehhez képest az új magyar Ptk.[21] egyedülálló módon a fogalom-meghatározás során olyannyira hangsúlyozza a haszonkölcsön konszenzuál-szerződéses jellegét, hogy ezáltal némileg életszerűtlenné is válik a szabályozás. A 6:357. § értelmében ugyanis a kölcsönadó meghatározott dolog időleges használatának ingyenes átengedésére, a kölcsönvevő pedig a dolog átvételére köteles. Azonban felmerül a kérdés, hogy ennél a szívességi elemre épülő, formátlanul megköthető, haszonkölcsönbe vevő érdekét szolgáló szerződésnél indokolt-e, hogy pusztán egy megállapodás alapján a haszonkölcsönbe adó a haszonkölcsönbe vevőtől követelhesse a dolog átvételét? Valóban köteles lenne a haszonkölcsönbe vevő arra, hogy a haszonkölcsön tárgyát átvegye? Legfeljebb a konszenzuál-szerződéses jelleget hangsúlyozandó tekinthetjük következetesnek ezt a szabályt, azonban úgy vélem, sokkal fontosabb lenne - más modern európai törvénykönyvekkel és a korábbi Ptk. 583. §-ának[22] rendelkezésével is összhangban - már a haszonkölcsön-szerződés meghatározásakor a haszonkölcsönbe vevőnek a dolog visszaadására irányuló fő kötelezettséget kiemelni.
A gyakorlatban annak eldöntése, hogy az ingyenes kötelmi jogi használatátengedések körében mi minősül haszonkölcsönnek és mi nem, nehézségeket okozhat. Éppen a szívességi jelleg miatt szükséges lehet annak körülírása, hogy adott esetben egy ingyenes dologhasználatra milyen feltételek mellett kell alkalmaznunk a szívességi szerződések körébe tartozó haszonkölcsön vonatkozó törvényi szabályait, és mikor van szó csupán valami társadalmi megegyezésen ("soziale Verständigung")[24] nyugvó szívességi ügyletről, mely a szerződéses alapot nélkülözi.[25]
Kuhlenbeck szavaival élve a mindennapi élet szívességeit kizárólag az erkölcs szabályai uralják, és azok tulajdonképpen a "jogászi tudat küszöbe alatt" mozognak.[26] Endemann nézete szerint nem használ a jogrendnek, ha a társas kapcsolatok szabad viszonyára jogi bilincseket erőszakolunk.[27] A szívességeknek a tilalmak és a pozitív jog alá vetését Kohler is ellenzi, véleménye szerint nincs kicsinyesebb annál, mint hogy az élet forgalmát a bíróság elé vonszoljuk, mely által a lét zavartalanságát és vidámságát zavarjuk meg, ezáltal pedig az élet folyamatos ügyletté válik.[28] Danz a szándék vizsgálata folytán jut hasonló eredményre, tagadja a mindennapi élet szívességei jogi természetének elismerését arra hivatkozva, hogy az emberek általában egyáltalán nem akarják magukat jogi kényszernek alávetni.[29]
A kérdés gyakorlati jelentősége főleg abban áll, hogy ezeket a társadalmi kapcsolatokat szerződésként vagy legalább szerződésszerű viszonyként kell-e a törvény értelmében felfogni, avagy az érdekeltek számára ebből csak akkor keletkeznek kötelmi jogok és kötelezettségek, ha jogtalan cselekményt valósítanak meg.[30]
Müller-Graff a deliktuális és a szerződéses kötelmi jogviszonyok pólusai között elhelyezkedő, harmadik önálló csoportot, a jog által védeni kívánt társadalmi viszonyokat ("Schutzpflichtverhältnisse") a rájuk vonatkozó felelősségi szabályok alapján különbözteti meg a szerződéstől és a deliktumtól. Míg egy szerződés szokásosan egy szándékolt saját kötöttséget, egy deliktuális kötelmi viszony pedig egy tiltott magatartást feltételez, addig a "Schutzpflichtverhältnis" kategóriája a bizalom tipizált biztosításán és igénybevételén alapul.[31]
A német jogirodalomban uralkodó nézet értelmében akkor jön létre szerződés, ha a felek megfelelő jognyilatkozatokat tesznek, vagyis ők maguk is abból indulnak ki, hogy megállapodásuk jogilag kötelező, és ezáltal szolgáltatási kötelezettséget is létrehoznak.[32] Az álláspont indoklása főként a
- 14/15 -
résztvevők szándékához kapcsolható, melynek nem a jogkövetkezményekre kell irányulnia, hanem a társadalmi kommunikációra.[33] Hogy a kötöttségre irányuló szándék mikor áll fenn, és mikor hiányzik, az uralkodó álláspont világos definíciója ellenére is kétséges lehet, hiszen a felek gyakran nem nyilvánítják ki szándékukat, illetve az is előfordul, hogy magukban sem határozzák el. Ebből adódóan a szerződésértelmezés szabályait hívjuk segítségül, és azt vizsgáljuk, hogy a felek érdekeltségi helyzetüknek megfelelően, tekintettel a forgalmi szokásra, valamint a jóhiszeműség és tisztesség elvére jogi kötelezettségben állapodtak-e meg.[34] A döntést tehát mindig az adott körülményeknek megfelelően kell meghozni.[35] A szándék fennforgásának megállapításakor pedig a segítségünkre lehet a szívesség formája, annak alapja, célja, gazdasági és jogi jelentősége - különösen az átvevő számára -, felek fennálló érdekeltségi helyzete, továbbá azon körülmények, melyek között az megvalósul.[36] Egy haszonkölcsön létrejöttének jele lehet többek között a kedvezményezett érdeke, a használati időtartam tetszés szerinti lerövidítése lehetőségének hiánya vagy a dolog értékének felbecslése is.[37] E nézet követői úgy vélik, különösen a mindennapi élet szívességei - amelyekre klasszikus példaként említik a színházi távcső ideiglenes átengedését az operában a mellettünk ülőnek, a magánterületen való rövid idejű parkolás tűrését vagy éppen a menetrend "kölcsönvételét" a vasútállomáson - [38] számítanak olyan eseményeknek, amelyek jogi szabályozás alá nem vonhatók.
Az uralkodó álláspont - miszerint a felek szándékának vizsgálata szükséges annak megállapításához, szerződés jött-e létre vagy pusztán szívesség - annyiban tűnik aggályosnak, hogy olyan benyomást kelt, mintha teljes egészében az érdekeltek tetszésére lenne bízva, egymás közti viszonyukat jogügyleti eszközökkel kívánják-e szabályozni, vagy beérik-e egy társadalmi megegyezéssel, ez azonban nincs összhangban az újabb jogirodalomban megjelent nézettel.[39]
Az álláspont legnagyobb kritikusa, Flume elutasítja a felek jogi kötöttségre irányuló szándékának jelentőségét, és úgy véli, a jogrendszer egyszerűen nem áll rendelkezésre az élet szokásos szívességei számára. Csak ha fontos ügyekről van szó - különösen olyan ügyleteknél, amelyeket általában ellenérték fejében vállalnak -, akkor kell a szívesség ígéretének az ingyenes átengedésre irányuló kifejezett nyilatkozatokon keresztül jogi karaktert is tulajdonítani.[40]
Az is világos azonban, hogy a mindennapi élet szívességeit nem lenne célszerű a jogügyleti tanok alkalmazási területétől távol tartani, hiszen a törvény rendelkezése is - miszerint minden polgárnak a törvény keretei között joga van arra, hogy az életviszonyait szerződés által önállóan alakítsa[41] - Flume ellen és az uralkodó álláspont mellett szól. Annak fényében tehát, hogy a hatályos jog keretei között megengedi a privátautonómia, hogy alapvetően mindent szerződéses megállapodás tárgyává tegyünk, célszerűnek látszik mégis a résztvevők kívánsága szerint megítélni az adott viszonyt.[42] Ezt a szándékot azonban indokolt bizonyos korlátok közé szorítani. Egy objektív vagyoni értékkel bíró ingyenes használatátengedés soha nem tisztán szívességnek számít, hanem szerződést eredményez, különben - a résztvevő felek akaratával ellentétben - jogalap nélküli gazdagodás áll elő. A szívességet tevőnek abból a szándékából, hogy az átvevő számára ellenérték nélkül juttatja a vagyoni előnyt, szükségképpen következik a jogkövetkezmények akarása is.[43] Ilyenkor tehát az ingyenes használatátengedést egy készhaszonkölcsön-szerződéses kapcsolattal indokolják, nem egy pusztán szívességi viszonnyal. Az objektív vagyoni értéket alapul vevő nézet képviselői szerint csupán ott maradhat tér a jog területén kívül eső szívességnek, ahol a közvélemény szerint nem jöhet szóba vagyoni érték,[44] Fluméval szemben tehát nem abból indulnak ki, hogy a mindennapi élet szívességei jogügyleti szabályozása számára objektív (piaci) érték nem áll a jogrend rendelkezésére.
Ha a másik oldalról, a jogkövetkezmények szemszögéből vizsgáljuk a kérdést, a tisztán "társadalmi megegyezés"[45] azt is feltételezi a jogügyleti szabályozással szemben, hogy a résztvevők által kitűzött, szándékolt célt jogeszközök igénybevétele nélkül kell elérni. Ez pedig szintén csak a mindennapi élet vagyoni értéket nem képviselő szívességeire nézve bizonyul helyesnek.[46] Ameddig tehát az előnyöknek vagyoni értékük van, szükséges legalább a megállapodás jogalapjában megegyezni, amely pedig ezt végeredményben szerződéssé teszi. Ha pedig a szívességet tevő a dolog átengedése és annak időtartama vonatkozásában jogi kötöttséget nem kíván, azt a szerződés keretei között is elérheti, hiszen a törvény szövege - a precarium intézménye kifejezett szabályozása hiányában - a haszonkölcsön keretei között[47] lehetővé teszi az azonnali visszakövetelési jogot.
A német bírói gyakorlat a klasszikus példákon túl tisztán szívességi ügyletet vél felfedezni a hátasló rövid idejű átengedésének esetében,[48] egy gépjármű rövid időre szóló, barátnak történő kölcsön-adása kapcsán,[49] autóval történő elvitelnél[50] és egy hétvégi hegyi háznak a fiúgyermek és jegyese részére történő átengedésékor.[51]
Az objektív vagyoni értékből kiinduló nézet értelmében azonban a használatátengedések jogon kívül eső, szociális körét még szűkebben kell meghúzni, mint azt az uralkodó álláspont és a bírói
- 15/16 -
gyakorlat teszi. A klasszikus példaként említett színházi távcső és a magánterületen történő parkolás esetében azt a következtetést vonhatjuk le, hogy használatuk előnyt jelent, amelyeket tipikusan ellenérték fejében szoktak átengedni, így van vagyoni értékük. Csak a vasúti menetrend kölcsönvétele tartozik egyértelműen a jog területén kívül eső szívesség kategóriájába.[52]
Bár a modern német jog szabályaival ellentétben a római jogi forrásokban nem látjuk jelét annak, hogy a jogtudósok szívességi viszony és haszonkölcsön között differenciáltak volna,[53] a baráti szívesség és a commodatumból adódó jogi kötelezettség keletkezése elhatárolásának kérdésével a D. 13, 6, 17, 3-ban[54] találkozhatunk, érdemes tehát a fragmentumot a továbbiakban vizsgálat tárgyává tennünk.
A paulusi forrás szövege szerint a commodatum a haszonkölcsönbe adóra nézve a baráti szívességen, az officii magison túli kötelezettséget csak a teljesítést, a dolog átadását követően jelent.[55] Folyamatában azt láthatjuk, hogy a haszonkölcsön kezdetben pusztán szívesség és szabad belátás (beneficii ac nudae voluntatis), tulajdonképpen egy pusztán baráti szívesség a haszonkölcsönbe adó (commodans) részéről, jogi jelentőséget ennek még aligha tulajdoníthatunk. Ebben a fázisban egyedül rajta múlik, hogy a dolgot átadja-e, tehát teljesíti-e a csupán officii magison alapuló ígéretét. Ezt követően azonban a baráti szívesség átfordul (converti) mutuas praestationesbe, azaz kölcsönös szolgáltatásokká alakul át, így a dolog átadásával keletkező obligatio által a felek közötti kapcsolat legfontosabb jellemzője ettől kezdve már nem a szabad belátás lesz.[56] A létrejött kétoldalú jogügyletnek és a felek kölcsönös szolgáltatásának (geritur enim negotium invicem) garanciáit a forrás értelmében a mindkét fél számára rendelkezésre álló keresetek (actiones) jelentik. A paulusi forrásszöveg fogalomhasználata a szociáletika (officium, beneficium) és a jog (necessarium, obligatio, actiones) ellentétén alapszik, és amikor Paulus a nuda voluntas kifejezést használja, akkor egyrészt arra következtethetünk, hogy ez egy beneficium (commodare, negotium gerere, mandatum suscipere) alkalmazásának jellemzését szolgálja, másrészt ez igazolja a kötelem keletkezését.[57] A dolog átadásával létrejövő szerződés egyenlőtlenül kétoldalú obligatiót hoz létre a felek között, melynek értelmében a szükségképpeni adós, a haszonkölcsönbe vevő köteles a dolgot a szerződés megszűntekor visszaadni, a haszonkölcsönbe adó kötelezettsége pedig pusztán az esetlegesen felmerülő költségek, kiadások megtérítésében merül ki.
A dolog átadását követően már nem lehet szó egyszerű szívességről, a jogi kötelezettség létrejön. Bizonyos esetekben az azonban nem egyértelmű, hogy milyen jogviszony keletkezik. Ennek kapcsán érdemes lehet különbséget tennünk a szóba jöhető szívességi viszonyok között. A commodatumot - mint egy dolog használatának ingyenes átengedését - ugyanis az különbözteti meg az ajándékozástól, hogy - bár a haszonkölcsönt is köthetik határozatlan időre - a felek akaratából kitűnik az, hogy a dolog átengedését nem véglegesnek tekintik. Például egy családi ékszerként adott eljegyzési gyűrű ajándéknak tűnhet, mégis haszonkölcsönnek tekintendő, és a házasság (illetve az eljegyzés) felbontásával visszajár az "ajándékozónak". Itt pedig tulajdonképpen a modern elveknek megfelelően a felek közti viszony megromlásával indokolhatjuk a haszonkölcsön megszűnését.[58] A commodatumhoz hasonlóan a precarium sem tekinthető ajándékozásnak, amely ugyan szintén egy dolog használatának szívességből történő átengedését jelentette, azonban mindezt a dolog bármikor történő visszakövetelhetősége mellett, tehát jogi kötöttséget kevésbé tulajdoníthatunk neki.[59] A precarium megítéléséről megoszlanak a vélemények a szakirodalomban, Kaser szerint például az interdictum de precario közelebb állt az actio commodatihoz, mint a tulajdonképpeni birtokvédelmi interdiktumokhoz,[60] Levy pedig egyszerűen úgy véli, hogy a commodatum úgy tűnik, mintha a már egyre kevésbé használatos precarium intézményének örökébe akarna lépni.[61] A BGB külön nem rendelkezik ugyan a precariumról, de a haszonkölcsön keretei között elfogadja az azonnali visszakövetelhetőség lehetőségét, ha határidő tűzése és cél megjelölése nélkül állapodnak meg egy szívességi átengedésben.
Ha a határidőben vagy a haszonkölcsön céljában megállapodnak a felek, akkor viszont szóba jöhet az alkalmatlan időben ("intempestive") történő, illetve az alkalmatlan visszakövetelés ("importune repetendo") kérdése. Az importune és az intempestive kifejezések a kikötött határnap előtti visszakövetelésre, illetve a teljesítést követően szabott határidőre és a visszamenőleges rendelkezésre vonatkoznak, melyet a jogtudós nem helyes cselekvésként minősít.[62] Márpedig az alkalmatlan időben történő visszaköveteléssel nemcsak elesik egy előnytől a haszonkölcsönbe vevő, hanem kifejezetten kára is származhat belőle. Schwarz is megállapítja, hogy a töredékben szereplő eset a contrarium iudicium felhasználási lehetőségein túl kitér a haszonkölcsönbe vett dolgok nem megfelelő visszakövetelése folytán okozott indirekt károkra is, amelyek abból származnak, hogy a commodatarius a lejáratig számíthatott a használatba kapott dologra, ha pedig tudta volna, hogy nem tarthatja magánál végig (ha nemet mondtál volna - "nam si negasses"), akkor "vel emissem vel testes" alkalmazott volna.[63]
- 16/17 -
Bár találkozunk a szakirodalomban olyan nézettel, mely kétségbe vonja a szöveg eredetiségét,[64] Schwarz szerint semmi nem utal a forrásban a kompilátorok munkájára, a töredéket egy késői klasszikus traktátumnak tartja, és úgy véli, hogy ha mégsem lenne eredeti minden része, akkor sincs okunk kételkedni az említett esetben az ellenkereset megadásában.[65] Paricio ezzel szemben a szöveget zavarosnak és manipuláltnak tartja, szerinte nehéz megítélni, melyek a klasszikus elemek a jusztiniánuszi szövegben; úgy gondolja, hogy az idézetet a kompilátorok teljesen átalakították, újrafeldolgozták,[66] Nörr azonban azon a véleményen van, hogy a korábbi interpolációs megállapításoknak csak kevés teret lehet engedni.[67] A magam részéről egyetértek Schwarz nézetével, melyet egy viasztáblák haszonkölcsönbe adásával foglalkozó ulpianusi töredék, a D. 13.6.5.8 is megerősít.[68] A két idézett fragmentum kölcsönösen támogatja egymást.
A német jogban az egyik döntő különbségnek egy haszonkölcsön és egy szívességi viszony között a birtokjogi önsegély lehetőségét tartják, ami egy jogon kívüli területre eső ingyenes dologhasználat esetén az átengedő rendelkezésére áll.[69] A forgalmi nézet szerint ugyanis ilyenkor a szívességet tevő közvetlen birtokosa marad a dolognak.[70] A kedvezményezett az uralkodó véleménynek megfelelően - a római jogi szabályokkal összhangban[71] - birtokközvetítő lehet,[72] bár a birtokközvetítés számára megkövetelt, kívülről felismerhető függőségi viszony ebben az esetben nem teljes egészében adott.[73] Egy szociális alárendeltség a birtok urának azonban legalább a dolog vonatkozásában fennáll, hiszen annak utasítására teljesíteni kell, az pedig szükség esetén az önsegély keretében beavatkozhat.[74]
A szívességi kapcsolatok jog által védett társadalmi viszonyokként történő elismerésétől függetlenül felmerül a valódi gyakorlati kérdés az ingyenes tevékenységre irányadó felelősség mértékéről olyan károk esetén, melyeket a szívességet tevő az átvevőnek a szívességgel összefüggésben okozott.[75]
A római jogi szabályok a haszonkölcsönbe adóra mint ingyenadósra nézve - kezdetben csupán dolusra, majd a jusztiniánuszi jogban már culpa latára is kiterjedő - enyhe felelősséget állapít meg, melynek értelmében az nem köteles például a használatba adott dolgot használatra alkalmas állapotba hozni, de ha szándékosan (dolus) adott hibás dolgot, vagy a dolog általa ismert hibáját súlyos gondatlanságból (culpa lata) nem közölte, a haszonkölcsönbe vevő ebből eredő teljes kárát tartozik megtéríteni: például ha ártó szándékkal adott hibás mérleget, rossz hordót, ragályos betegségben szenvedő állatot, illetve ezek általa ismert hibáiról nem tájékoztatta.[76]
A német jogban létező elhatárolási probléma folytán a haszonkölcsönt el nem érő szívességi átengedés esetére kérdésessé válik azonban az alkalmazandó felelősségi szabály.
Bár a bírói gyakorlat elutasítja a szívességi felelősség általános enyhítését, de az irodalomban fellelhető ettől eltérő nézetek értelmében[77] a különböző differenciált felelősségi fokozatokra figyelemmel a szívességi szerződések szabályozásánál a skála a gondatlanságért (megbízás) való felelősségtől a saját ügyeinkben elvárható gondoskodáson (letét) át a csupán szándékosságért és súlyos gondatlanságért való felelősségig (haszonkölcsön) terjed. Egyetértés van azonban abban, hogy a társadalmi megegyezés alapján szívességet tevőre vonatkozó felelősségi mérce nem lehet magasabb, mint a szerződéses alapú szívességet tevő esetében.[78]
Az uralkodó álláspont a szerződésen kívüli károkozásra irányadó szabályok alkalmazásának kizárólagosságát hirdeti tekintettel arra, hogy ezekben az esetekben a felek között sem szerződés, sem törvényileg kifejezetten szabályozott kötelmi viszony nem jön létre.[79] Azonban egyes esetekben kísérletet tesznek arra, hogy az átengedő gondatlanságért való felelősségét állapítsák meg különböző eszközök segítségével,[80] például hallgatólagos felelősségről való lemondással, saját kockázat vállalásával vagy társvétkesség megállapításával.[81] Az ellentétes nézetek képviselői azzal érvelnek, hogy a szívességi viszonyokban hasonló védelmi kötelezettség áll fenn, mint a vonatkozó szerződéses kapcsolatokban.[82] Ráadásul a deliktuális felelősség szerződésszerű viszonyokra való kizárólagos alkalmazása nem megfelelő eredményekhez vezet - például az exkulpációs lehetőség harmadik személy alkalmazása esetén[83] vagy a nem differenciált gondossági mérték -, így a jog továbbfejlesztése során hasonló kötelezettségeket hoztak létre, mint a haszonkölcsönnél. E nézet képviselői, akik végül a bizalmi elvig és a római jog bona fideséig mennek vissza, az átengedő felelősségét szándékosságra és súlyos gondatlanságra korlátozzák, analóg módon alkalmazva a haszonkölcsönbe adó és az ajándékozó felelősségének szabályait (§ 599,[84] illetve § 521[85] BGB).[86] Ezen túl mindkét fél helytállással tartozik a segédekért.[87] Az álláspont visszássága abban áll, hogy ha elfogadjuk a szerződésszerű viszonyokra a szerződéses szabályok analóg alkalmazását, akkor a felelősségi mérce szemszögéből a haszonkölcsönszerződés és a szívességi viszonyok közti elhatárolás értelmetlenné válik.[88]
A bírói gyakorlat közvetítő véleménnyel lépett fel, mely szerint a felelősségenyhítésnek csak olyan
- 17/18 -
kötelezettségszegésre és jogtalan cselekményekre kell kiterjednie, amelyek a szerződés tárgyával összefüggenek, azonban nem azokra, amelyek a szerződés tárgyától függetlenül történnek.[89] A bírói gyakorlat mellett szól, hogy az nem csak a 2002. január 1-je óta hatályos rendszer szabályozásának felel meg (§§ 280),[90] az eredmény így sokkal inkább objektívnek tűnik.
A felelősségenyhítés korlátlan alkalmazhatóságáról szóló nézet abban a helyzetben is előnyben részesíti az ajándékozót, a letevőt és a haszonkölcsönbe adót, amikor az egyáltalán nem a szívességet tevő szerepét tölti be. Nem sok értelme lenne ugyanis egy lakástulajdonos felelősségét egy látogatónak a padlón fekvő banánhéj következtében szenvedett testi sérülése miatt eltérően megállapítani attól függően, hogy a lakás látogatója vevőként vagy haszonkölcsönbe vevőként lépett az ingatlan területére. Megfordítva tehát túl szigorúnak látszik a felelősségenyhítés korlátlan alkalmazhatóságának tana, ugyanis ahhoz vezet, hogy a (szerződéses megállapodás vagy "társadalmi megegyezés" alapján) szívességet tevőt a kölcsönkapott dolog megfelelő állapotáért olyan rendes felelősség terheli, amely folytán nincs szükség a felelősségenyhítésre.[91] Ráadásul, aki egy dolog ingyenes használatát szívességből kapja meg, azt szigorúbb kötelezettség terheli a dolog használhatatlansága és veszélyessége miatti ellenőrzés elvégzésére annál, mint aki fizet.[92]
Aki tehát egy dolgot társadalmi megegyezés alapján enged át használatra, az átvevő javainak a dolog nem megfelelő állapotából adódó megsértéséért deliktuális felelősség terheli, ameddig azonban a károkozás a dolog állapotától függetlenül fordul elő a társadalmi kapcsolatok keretei között a szívesség alkalmával, a szívességet tevő deliktuális felelőssége átfordul a rendes felelősségnél irányadó BGB § 276[93] szerinti szándékosságra és gondatlanságra.[94]
Míg a római jog története során a források tanúsága szerint nem találkozunk a commodatum kategóriája körén kívül eső szívességi használatátengedéssel, és az officii magis, valamint a contractus közötti határvonal csupán a reálszerződéses jellegből adódik, a német jogirodalomban parázs vita folyik a haszonkölcsön-szerződés és a kapcsolódó "Schutzpflichtver-hältnis" kategóriájába tartozó, szerződéses alapot nélkülöző átengedések elhatárolása kérdésében. A felek jogi kötöttségre irányuló szándékát szem előtt tartó álláspont a privátautonómia szabályával összhangban állva a résztvevők kívánsága szerint tartja helyesnek megítélni a közöttük lévő viszonyt, az ellentétes nézet képviselői pedig a szolgáltatás vagyoni értékéből, annak tipikusan ellenszolgáltatásért vállalt voltából kiindulva minősítik szerződésként vagy szívességként a felek kapcsolatát.
Az ellentétes nézetek egymással való ütköztetése azonban egyáltalán nem tekinthető öncélúnak, hiszen egy szívesség kontraktusként vagy jogon kívüli ügyletként való elismeréséből eltérő jogkövetkezmények fakadnak. A kérdés legfontosabb gyakorlati jelentősége a szívességet tevő számára irányadó felelősségi mércében mutatkozik meg, a jog területén kívül eső ügylet esetén ugyanis sem a deliktuális, sem a haszonkölcsönbe adóra nézve előírt, szándékosságra és súlyos gondatlanságra kiterjedő felelősség kizárólagos alkalmazása nem lenne célszerű. A felelősségenyhítés szabályai segítségével, valamint a dolog állapotával összefüggésben és az attól függetlenül okozott károk megkülönböztetése által juthattunk el végül a vizsgálat során a bírói gyakorlat által is preferált megoldásig, mely a deliktuális felelősséget a haszonkölcsönbe adóra irányadó szabályokkal ötvözi. ■
JEGYZETEK
[1] A haszonkölcsön-szerződés egy dolog használatának ingyenes átengedését jelenti, szívességi ügylet lévén pedig általában barátok, rokonok, szomszédok között köttetik. Vö. Benedek Ferenc - Pókecz Kovács Attila: Római magánjog. Budapest-Pécs 2014. 312-314. o., Bessenyő András: Római magánjog. A római magánjog az európai jogi gondolkodás történetében, Budapest-Pécs 2010. 363. o., Földi András - Hamza Gábor: A római jog története és institúciói. Budapest 2013. 498. o., Max Kaser: Das Römische Privatrecht III. München 1955. 445. o., Reinhard Zimmermann: The Law of Obligation. South Africa - Deventer - Boston 1992. 189. o., továbbá a római haszonkölcsön-szerződéshez kapcsolódó átfogó, monografikus feldolgozások közül például ld. Barbara Berndt: Das commodatum: ein Rechtsinstitut im Wandel der Anschauungen, dargestellt anhand ausgewählter Einzelprobleme. Frankfurt am Main, Bern 2005; Franco Carresi: Il commodato. Il mutuo. 1957; Alfred Lesser: Die LL. 5 § 15.6.7 D. Commodati vel contra 13,6: ein Beitrag zur Lehre von der Klagenkonkurrenz im römischen und im heutigen Recht. Borna-Leipzig 1906; Andrea Mora: Il comodato modale. Milano 2001; Johannes Zabel: Der Leihvertrag nach deutschem bürgerlichen Recht. Diss. Heidelberg 1906; Franco Pastori: Commodato, contratto, responsabilità. Milano 1986; Franco Pastori: Il commodato in diritto romano. Bologna 1995; Franco Pastori: Il commodato nel diritto romano. Con contributi allo studio della responsabilitá contrattuale. Milano 1954; Pierluigi Zannini: Spunti critici per una storia del commodatum. Milano 1983
[2] Dieter Nörr: Ethik und Recht im Widerstreit? Bemerkungen zu Paul. (29 ad ed.) D. 13,6,17,3, In: Ars boni et aequi, Festschrift für Wolfgang Waldstein zum 65. Geburtstag (hrsg. Martin Josef Schermaier, Zoltán Végh), Stuttgart 1993. 269. o.
[3] A jog és az erkölcs kapcsolatának részletes vizsgálatáról ld. Deli Gergely: A jó erkölcsökről. Budapest 2013; Maurizio Bettini: Mos, mores und mos maiorum. Erfindung der Sittlichkeit in der römischen Kultur. In: Moribus antiquis res stat Romana. Römische Werte und römische Literatur im 3. und 2. Jh. v. Chr. (hrsg. Braun - Haltenhoff - Mutschler), München-Leipzig 2000. 300-325. o.; Max Kaser: Rechtswidrigkeit und Sittenwidrigkeit im klassischen römischen Recht, SZ 60 (1940), 95-150. o.; Szigeti Péter:
- 18/19 -
Szabály és norma azonossága és különbsége. Normakontinuum elmélet - kitekintéssel a generálklauzulák és a jogelvek közötti különbség természetére. In: Norma és valóság. Válogatott tanulmányok a jogelmélet, az alkotmányjog és a politikaelmélet köréből, Győr 2006. 203-230. o.
[4] Nörr: i.m. 1993. 267. o. Jó erkölcsökre ("gute Sitten") vonatkozó klauzula - bár nem mindig azonos jelentéssel - a német magánjogban is előfordul három kiemelt helyen: BGB §§ 138, 817, 826. Ld. Deli: i.m. 155.; Dieter Medicus: Allgemeiner Teil des BGB. Ein Lehrbuch, Heidelberg 2006. 266. o.
[5] Vö. Paul. D. 17, 1, 1, 4; Nörr: i.m. 1993. 268. o.; Cicero S. Rosc. 111. o.
[6] Ehhez áttekintően az újabb irodalomból ld. Riccardo Cardilli: "Bona fides " tra storia e sistema, Torino 2000, Földi András: A jóhiszeműség és a tisztesség elve. Intézménytörténeti vázlat a római jogtól napjainkig, Publicationes Instituti Iuris Romani Budapestinensis 9, Budapest 2001, Wieslaw Litewski: Das Vorhandensein der formula in ius concepta mit der bona-fides-Klausel bei der Leihe, RIDA 45 (1998), 287-319. o., Emanuele Stolfi: 'Bonae fidei interpretatio'. Ricerche sull 'interpretazione di buona fede fra esperienza romana e tradizione romanistica, Napoli 2004
[7] A legtöbb commodatum fejlődésével foglalkozó vizsgálat általában teljesen figyelmen kívül hagyja a bona fides-formulára vonatkozó D. 13, 6, 5, 3 fragmentumot - vagy éppen nem szán neki elegendő figyelmet. Ebből a forrásból pedig fontos ismereteket nyerhetünk a dogmatikai konstrukciót illetően. Ld. Berndt: i.m. 31. o.; vö. továbbá Otto Lenel: Palingenesie II, Spalte, 581.; Okko Behrends: Institutionelles und prinzipielles Denken, SZ 95 (1978), 197. o.
[8] Ld. Benedek - Pókecz Kovács: i.m. 266. o.
[9] Julius von Staudinger: Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch mit Einführungsgesetz und Nebengesetz, Buch 2., Berlin 2013. Vorbemerkungen zu §§ 598 ff, Rn. 6.
[10] BGB §§ 516, 518.
[11] Ez a kifejezés a svájci polgári jogban is ismert. Ld. Basler Kommentar, Obligationenrecht I, Art. 1-529 OR, Basel 2007, Vorbemerkungen zu Art. 305-318, Rn. 4.
[12] Staudinger: i.m. Vorbemerkungen zu §§ 598 ff, Rn. 6.
[13] Staudinger: i.m. Vorbemerkungen zu §§ 598 ff, Rn. 7.
[14] BGB § 598 Vertragstypische Pflichten bei der Leihe. Durch den Leihvertrag wird der Verleiher einer Sache verpflichtet, dem Entleiher den Gebrauch der Sache unentgeltlich zu gestatten.
[15] Article 1875 "Le prêt à usage est un contrat par lequel l'une des parties livre une chose à l'autre pour s'en servir, à la charge par le preneur de la rendre après s'en être servi.".
[16] § 971 ABGB Leihvertrag. Wenn jemanden eine unverbrauchbare Sache bloß zum unentgeldlichen Gebrauche auf eine bestimmte Zeit übergeben wird; so entsteht ein Leihvertrag. Der Vertrag, wodurch man jemanden eine Sache zu leihen verspricht, ohne sie zu übergeben, ist zwar verbindlich, aber noch kein Leihvertrag.
§ 972 ABGB 1) In Rücksicht des Gebrauches: Der Entlehner erwirbt das Recht, den ordentlichen oder näher bestimmten Gebrauch von der Sache zu machen. Nach Verlauf der Zeit ist er verpflichtet, eben dieselbe Sache zurückzustellen.
[17] CAPO XIV Del comodato, Art. 1803 Nozione: Il comodato è il contratto col quale una parte consegna all'altra una cosa mobile o immobile, affinché se ne serva per un tempo o per un uso determinato, con l'obbligo di restituire la stessa cosa ricevuta.
[18] Del préstamo. Dispocición general, Artículo 1740: Por el contrato de préstamo, una de las partes entrega a la otra, o alguna cosa no fungible para que use de ella por cierto tiempo y se la devuelva, en cuyo caso se llama comodato, o dinero u otra cosa fungible, con condición de devolver otro tanto de la misma especie y calidad, en cuyo caso conserva simplemente el nombre de préstamo.
[19] OR Art. 305 A. Begriff: Durch den Gebrauchsleihevertrag verpflichten sich der Verleiher, dem Entlehner eine Sache zu unentgeltlichem Gebrauche zu überlassen, und der Entlehner, dieselbe Sache nach gemachtem Gebrauche dem Verleiher zurückzugeben.
[20] Ld. 1959. évi IV. törvény 583. § (1) bekezdés; BDT2001.524.: "Haszonkölcsön-szerződés, ha a felek megállapodása szerint a kölcsönadó köteles a dolgot a szerződésben meghatározott időre ingyenesen a kölcsönvevő használatába adni, a kölcsönvevő pedig köteles azt a szerződés megszűnésekor visszaadni."
A szerződés teljesítése kölcsönadó általi megtagadásának lehetősége pedig (1959. évi IV. tv. 583. § (2) bek.) a római jogi eredetre enged következtetni, arra utal, hogy a haszonkölcsön mint konszenzuál-szerződés mégis megőrzött valamit a római jogi reálszerződéses jellegéből.
[21] 2013. évi V. törvény
[22] 1959. évi IV. törvény 583. § (1) Haszonkölcsön-szerződés alapján a kölcsönadó köteles a dolgot a szerződésben meghatározott időre ingyenesen a kölcsönvevő használatába adni, a kölcsönvevő pedig köteles azt a szerződés megszűntekor visszaadni.
[23] Ld. Peter-Christian Müller-Graff: Die Geschäftsverbindung als Schutzpflichtverhältnis, JZ 31 (1976), 153-156.; vö. Claus-Wilhelm Canaris: Die Vertrauenshaftung im deutschen Privatrecht, München 1971; Götz von Craushaar: Die Bedeutung der Rechtsgeschäftslehre für die Problematik der Scheinsvollmacht, AcP 174 (1974), 2-25.; Fritz Fabricius: Stillschweigen als Willenserklärung, JuS 1966, 1, 50.; Ina Hartwig: Das Schutzpflichtverhältnis beim drittbezogenen Personaleinsatz, Aachen 1996; Joachim Huber: Die analoge Anwendung der vertraglichen Gehilfenhaftungsvorschrift bei Delegation von Verkehrspflichten in Deutschland, der Schweiz und Österreich, München 1997; Wolfgang Schur: Leistung und Sorgfalt: Zugleich ein Beitrag zur Lehre von der Pflicht im Bürgerlichen Recht, Tübingen 2001; Anke Sessler: Die Lehre von den Leistungsstörungen, Berlin 1994; Mark-Philippe Weller: Die Vertragstreue: Vertragsbindung -Naturalerfüllungsgrundsatz - Leistungstreue, Tübingen 2009. 209-211. o.
[24] Ld. Staudinger: i. m. Vorbemerkungen zu §§ 598 ff., Rn. 8.
[25] Vö. Joachim Gernhuber: Das Schuldverhältnis (1989), 123. o.
[26] Ludwig Kuhlenbeck: Der Auftrag, Juristische Wochenschrift 1908. 701. o.
[27] Josef Endemann: Lehrbuch des Bürgerlichen Rechts, Band 1, Berlin 1903. 1083. o.; Carl Crome: System des Deutschen Bürgerlichen Rechts, Band 2, Tübingen, Leipzig 1902. § 141, 18.
[28] Josef Kohler: Das Ideale im Recht, Archiv für Bürgerliches Recht 5 (1891), 253.; Uő: Lehrbuch des Bürgerlichen Rechts, Band 2, Berlin 1906. 120. o.
[29] Erich Danz: Laienverstand und Rechtsprechung: (§§ 157, 242 B.G.B.), Jherings Jahrbücher für die Dogmatik des bürgerlichen Rechts 38 (1898), 479.; Uő: Rechtssprechung nach der Volksanschauung und nach dem Gesetz: Ein Beitrag zur Lehre vom Gewohnheitsrecht und zur Gesetzesauslegung, Jherings Jahrbücher für die Dogmatik des bürgerlichen Rechts 54 (1909), 36.
[30] Ld. Maria Diele: Haftpflichtrisiko und Schadensverteilung bei sogenannten Gefälligkeitsfahrten, Freiburg, 1959, 21.; vö. Harald Kallmeyer: Die Gefälligkeitsverhältnisse, Eine rechtsdogmatische Untersuchung; zugleich ein Beitrag zum sog. Handeln auf eigene Gefahr, Diss. Göttingen 1968
[31] Ld. Müller-Graff: i.m. 155.; vö. Claus-Wilhelm Canaris: Ansprüche wegen "positiver Vertragsverletzung" und "Schutzwirkung für Dritte" bei nichtigen Verträgen, JZ 1965, 475.; Kurt Ballerstedt: Zur Haftung für culpa in contrahendo bei Geschäftsabschluß durch Stellvertreter, AcP 151 (1950/51), 501., 506., 508.
- 19/20 -
[32] Berndt: i.m. 145. o.
[33] Staudinger: i.m. Vorbemerkungen zu §§ 598 ff., Rn. 8.
[34] Vö. BGHZ 21, 102., 107.; továbbá OLG Karlsruhe (27.07.1961 - 4 U 28/60-), NJW 1961, 1866-1867.
[35] Berndt: i.m. 145. o.
[36] Staudinger: i.m. Vorbemerkungen zu §§ 598 ff., Rn. 8., BGHZ 21, 102, 107; 56, 204, 210; Vö. OLG Karlsruhe NJW 1961, 1866-1867.; OLG Celle NJW 1965, 2348-2349.; OLG München NJW-RR 1993, 215.
[37] Berndt: i.m. 145. o.; Vö. Kollhosser: i.m. Vorbemerkungen zu § 598, Rn. 15.
[38] Staudinger: i.m. Vorbemerkungen zu §§ 598 ff., Rn. 8.
[39] Ld. Gernhuber: i.m. 123. o.; Staudinger: i.m. Vorbemerkungen zu §§ 598 ff., Rn. 8.
[40] Vö. Werner Flume: Allgemeiner Teil des Bürgerlichen Rechts, Band2, § 7, 5, 86.
[41] Ld. §§ 311, 241 BGB
§ 311 Rechtsgeschäftliche und rechtsgeschäftsähnliche Schuldverhältnisse:
(1) Zur Begründung eines Schuldverhältnisses durch Rechtsgeschäft sowie zur Änderung des Inhalts eines Schuldverhältnisses ist ein Vertrag zwischen den Beteiligten erforderlich, soweit nicht das Gesetz ein anderes vorschreibt.
(2) Ein Schuldverhältnis mit Pflichten nach § 241 Abs. 2 entsteht auch durch: 1. die Aufnahme von Vertragsverhandlungen, 2. die Anbahnung eines Vertrags, bei welcher der eine Teil im Hinblick auf eine etwaige rechtsgeschäftliche Beziehung dem anderen Teil die Möglichkeit zur Einwirkung auf seine Rechte, Rechtsgüter und Interessen gewährt oder ihm diese anvertraut, oder 3. ähnliche geschäftliche Kontakte.
(3) Ein Schuldverhältnis mit Pflichten nach § 241 Abs. 2 kann auch zu Personen entstehen, die nicht selbst Vertragspartei werden sollen. Ein solches Schuldverhältnis entsteht insbesondere, wenn der Dritte in besonderem Maße Vertrauen für sich in Anspruch nimmt und dadurch die Vertragsverhandlungen oder den Vertragsschluss erheblich beeinflusst.
§ 241 Pflichten aus dem Schuldverhältnis
(1) Kraft des Schuldverhältnisses ist der Gläubiger berechtigt, von dem Schuldner eine Leistung zu fordern. Die Leistung kann auch in einem Unterlassen bestehen.
(2) Das Schuldverhältnis kann nach seinem Inhalt jeden Teil zur Rücksicht auf die Rechte, Rechtsgüter und Interessen des anderen Teils verpflichten.
[42] Vö. Flume: i.m. 86. o.; Berndt: i.m. 145. o.
[43] Dieter Willoweit: Schuldverhältnis und Gefälligkeit, JuS 1984. 913.
[44] Peter Schwerdtner: Der Ersatz des Verlusts des Schadensfreiheitsrabattes in der Haftpflichtversicherung, NJW 1971, 1675.; Willoweit: i.m. 909., 913. o.
[45] "soziale Verständigung"; Ld. Staudinger: i.m. Vorbemerkungen zu §§ 598 ff., Rn. 8.
[46] Ezért helytelen a döntés a következő esetekben: OLG München NJW-RR 1993, 215. (eszerint egy hétvégi hegyi ház használatának ingyenes átengedése nem haszonkölcsön, hanem szívesség); OLG Frankfurt VersR 2006, 918. (egy gépjármű ingyenes rövid idejű átengedése 8400 eurós időértékkel szintén nem haszonkölcsön, hanem szívesség). Vö. Staudinger: i.m. Vorbemerkungen zu §§ 598 ff., Rn. 9.
[47] § 604 Abs. (3) Ist die Dauer der Leihe weder bestimmt noch aus dem Zweck zu entnehmen, so kann der Verleiher die Sache jederzeit zurückfordern.
[48] BGH NJW 1974, 234., 235.; OLG Zweibrücken NJW 1971, 2077, 2078.
[49] 8400 eurós időértékkel; ld. OLG Frankfurt VersR 2006, 918.
[50] RGZ 65, 17., 18.
[51] Vö. OLG München NJW-RR 1993, 215.; Staudinger: i. m. Vorbemerkungen zu §§ 598 ff., Rn. 8.
[52] Staudinger: i.m. Vorbemerkungen zu §§ 598 ff., Rn. 8.
[53] Berndt: i.m. 147. o.
[54] Paul. D. 13, 6, 17, 3 Sicut autem voluntatis et officii magis quam necessitatis est commodare, ita modum commodati finemque praescribere eius est qui beneficium tribuit. Cum autem id fecit, id est postquam commodavit, tunc finem praescribere et retro agere atque intempestive usum commodatae rei auferre non officium tantum impedit, sed et suscepta obligatio inter dandum accipiendumque. Geritur enim negotium invicem et ideo invicem propositae sunt actiones, ut appareat, quod principio beneficii ac nudae voluntatis fuerat, converti in mutuaspraestationes actionesque civiles...
[55] Dieter Nörr: Sulla specificitá del mandato romano, SDHI 60 (1994), 382.
[56] Gian Gualberto Archi: Donare' e 'negotium gerere', In: Studi in onore di Edoardo Volterra I, Milano 1971. 678. o.
[57] Nörr: i.m. 1993. 271. o.
[58] Ld. Cour de Cassation (1983. március 28.); vö. Heinrich Honsell: Römisches Recht, Berlin-Heidelberg 2006. 123. o., Ulp. D. 43.26.1.2: Qui donat sic dat ne recipiat.
[59] Max Kaser: i.m. 1955. 445. o., ABGB § 974 "freie Widerruflichkeit ".
[60] Max Kaser: Zur Geschichte des precarium, SZ 89 (1972), 99.
[61] Ernst Levy: Vom römischen Precarium zur germanischen Landleihe, SZ 66 (1948), 10. Ujlaki Miklós szerint a római jogi precarium esetét, midőn valaki dolgot használatát az ő tetszésétől függő visszavonásig engedi át másnak, többnyire a haszonkölcsön esetének tekintik. Ld. Ujlaki Miklós: Függelék az V. fejezethez, In: Magyar magánjog (szerk. Szladits Károly), Budapest 1942. 545. o.
[62] Ld. Paul. D. 13, 6, 17, 3 "non recte facies "
[63] Fritz Schwarz: Die Konträrklagen, SZ 71 (1954), 157.
[64] Javier Paricio: La pretendida formula in ius del comodato, RIDA 29 (1982), 242.
[65] Schwarz: i.m. 157. o.
[66] Paricio: i.m. 242. o.
[67] Nörr: i.m. 1993, 269. o.
[68] Schwarz: i.m. 157. o., Ld. Ulp. D. 13, 6, 5, 8 Quin immo et qui alias re commodata utitur, non solum commodati, verum furti quoque tenetur, ut iulianus libro undecimo digestorum scripsit. denique ait, si tibi codicem commodavero et in eo chirographum debitorem tuum cavere feceris egoque hoc interlevero, si quidem ad hoc tibi commodavero, ut caveretur tibi in eo, teneri me tibi contrario iudicio: si minus neque me certiorasti ibi chirographum esse scriptum, etiam teneris mihi, inquit, commodati: immo, ait, etiam furti, quoniam aliter re commodata usus es, quemadmodum qui equo, inquit, vel vestimento aliter quam commodatum est utitur, furti tenetur.
[69] Berndt: i.m. 146. o.
[70] Helmut Kollhosser: Münchener Kommentar zum BGB, München 2004, Vorbemerkungen zu § 598, Rn. 15.; Staudinger: i.m. Vorbemerkungen zu §§ 598 ff., Rn. 10.
[71] A haszonkölcsönbe vevő ugyanis sem birtokosa, sem tulajdonosa nem lesz a dolognak. Ld. Pomp. D. 13, 6, 8 Rei commodatae et possessionem et proprietatem retinemus.; Ulp. D. 13, 6, 9 nemo enim commodando rem facit eius cui commodat.
[72] BGB § 855 Besitzdiener: Übt jemand die tatsächliche Gewalt über eine Sache für einen anderen in dessen Haushalt oder Erwerbsgeschäft oder in einem ähnlichen Verhältnis aus, vermöge dessen er den sich auf die Sache beziehenden Weisungen des anderen Folge zu leisten hat, so ist nur der andere Besitzer.
[73] Vö. Kollhosser: i.m. Vorbemerkungen zu §598, Rn. 15; Staudinger: i.m. Vorbemerkungen zu §§ 598 ff., Rn. 16.
[74] Berndt: i.m. 146. o.
[75] Staudinger: i.m. Vorbemerkungen zu §§ 598 ff., Rn. 13.; jogtalan cselekmény, kivételes esetben a Schutzpflicht megsértése, vö. Rn. 12.
- 20/21 -
[76] Benedek - Pókecz Kovács: i.m. 259., 313. o.
[77] Wolfgang Thiele: Leistungsstörung und Schutzpflichtverletzung, JZ 1967, 649., 654.; Hans-Joachim Hoffmann: Der Einfluss des Gefälligkeitsmoments auf das Haftungsmaßstab, AcP 167 (1967), 394., 395., 401.
[78] Gernhuber: i.m. 128. o.; BGH NJW 1992, 2474.
[79] Berndt: i.m. 146. o.
[80] Ld. §§ 823 ff.; § 276 Abs. 1. BGB.
§ 823 Schadensersatzpflicht
(1) Wer vorsätzlich oder fahrlässig das Leben, den Körper, die Gesundheit, die Freiheit, das Eigentum oder ein sonstiges Recht eines anderen widerrechtlich verletzt, ist dem anderen zum Ersatz des daraus entstehenden Schadens verpflichtet.
(2) Die gleiche Verpflichtung trifft denjenigen, welcher gegen ein den Schutz eines anderen bezweckendes Gesetz verstößt. Ist nach dem Inhalt des Gesetzes ein Verstoß gegen dieses auch ohne Verschulden möglich, so tritt die Ersatzpflicht nur im Falle des Verschuldens ein.
§ 276 Verantwortlichkeit des Schuldners
(1) Der Schuldner hat Vorsatz und Fahrlässigkeit zu vertreten, wenn eine strengere oder mildere Haftung weder bestimmt noch aus dem sonstigen Inhalt des Schuldverhältnisses, insbesondere aus der Übernahme einer Garantie oder eines Beschaffungsrisikos zu entnehmen ist. Die Vorschriften der §§ 827 und 828 finden entsprechende Anwendung.
[81] Berndt: i.m. 146. o.; Vö. BGHZ 21, 110.; BGH, Urteil v. 13.11.1973 - VI ZR 152/72 -, NJW 1974, 234., 235.; RGRK-Gelhaar vor § 598 Rn. 7; Erman-Werner vor § 598 Rn. 2.
[82] Vö. Peter Schwerdtner: i.m. 1675. o.; Thiele: i.m. 651. o.
[83] § 831 Abs. 1. BGB
§ 831 Haftung für den Verrichtungsgehilfen (1) Wer einen anderen zu einer Verrichtung bestellt, ist zum Ersatz des Schadens verpflichtet, den der andere in Ausführung der Verrichtung einem Dritten widerrechtlich zufügt. Die Ersatzpflicht tritt nicht ein, wenn der Geschäftsherr bei der Auswahl der bestellten Person und, sofern er Vorrichtungen oder Gerätschaften zu beschaffen oder die Ausführung der Verrichtung zu leiten hat, bei der Beschaffung oder der Leitung die im Verkehr erforderliche Sorgfalt beobachtet oder wenn der Schaden auch bei Anwendung dieser Sorgfalt entstanden sein würde.
[84] § 599 Haftung des Verleihers Der Verleiher hat nur Vorsatz und grobe Fahrlässigkeit zu vertreten.
[85] § 521 Haftung des Schenkers Der Schenker hat nur Vorsatz und grobe Fahrlässigkeit zu vertreten.
[86] Ld. Berndt: i. m. 147., vö. Staudinger: i. m. Vorbemerkungen zu §§ 598 ff., Rn. 11.
[87] Ld. BGB § 278 Verantwortlichkeit des Schuldners für Dritte Der Schuldner hat ein Verschulden seines gesetzlichen Vertreters und der Personen, deren er sich zur Erfüllung seiner Verbindlichkeit bedient, in gleichem Umfang zu vertreten wie eigenes Verschulden. Die Vorschrift des § 276 Abs. 3 findet keine Anwendung.; vö. Schwerdtner: i. m. 1675.; Thiele: i. m. 652.
[88] Berndt: i.m. 147. o.
[89] BGH NJW 1985, 794, 795; OLRG Bamberg 1999. 202., 203. o.
[90] § 280 Schadensersatz wegen Pflichtverletzung
(1) Verletzt der Schuldner eine Pflicht aus dem Schuldverhältnis, so kann der Gläubiger Ersatz des hierdurch entstehenden Schadens verlangen. Dies gilt nicht, wenn der Schuldner die Pflichtverletzung nicht zu vertreten hat.
(2) Schadensersatz wegen Verzögerung der Leistung kann der Gläubiger nur unter der zusätzlichen Voraussetzung des § 286 verlangen.
(3) Schadensersatz statt der Leistung kann der Gläubiger nur unter den zusätzlichen Voraussetzungen des § 281, des § 282 oder des § 283 verlangen.
[91] Staudinger: i.m. Vorbemerkungen zu §§ 598 ff., Rn. 14.
[92] Vö. Stefan Grundmann: Zur Dogmatik der unentgeltlichen Rechtsgeschäfte, AcP 198 (1998), 470.; Staudinger: i. m. Vorbemerkungen zu §§ 598 ff., Rn. 14.
[93] § 276 Verantwortlichkeit des Schuldners: (1) Der Schuldner hat Vorsatz und Fahrlässigkeit zu vertreten, wenn eine strengere oder mildere Haftung weder bestimmt noch aus dem sonstigen Inhalt des Schuldverhältnisses, insbesondere aus der Übernahme einer Garantie oder eines Beschaffungsrisikos zu entnehmen ist. Die Vorschriften der §§ 827 und 828 finden entsprechende Anwendung.
[94] Staudinger: i. m. Vorbemerkungen zu §§ 598 ff., Rn. 14.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanársegéd.
Visszaugrás
