Az emberi jogok kritikájának angol konzervatív iránya kevéssé ismert Magyarországon. A szöveg e kritika főbb pontjait kívánja bemutatni - (i) Az emberi jogok eszméje metafizikai idealizmuson alapul és ezért nem működhet a valóságban; (ii) Az emberi jogok képtelenek valódi elköteleződést teremteni; (iii) Az emberi jogok túlzottan absztraktak és általános megfogalmazásúak; (iv) Az emberi jogok feltételnélkülisége lehetetlenné teszi azok gyakorlati alkalmazást - Edmund Burke és Michael Oakeshott véleménye alapján. Ezt követően amellett érvel, hogy elfogadva a konzervatív kritika középpontjában álló hagyomány fogalmát, számot kell azzal is vetni, hogy az emberi jogok első generációja már hagyománnyá vált a nyugati kultúrkörben, és ezért konzervatív szemmel is védendő történelmi vívmánynak tekintendő.
1. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az emberi jogok kiemelt jelentősége egyike annak a kevés témának, melyekben a hazai közgondolkodásban politikai és világnézeti oldalakon átívelő konszenzus alakult ki a rendszerváltást követően. Noha az akadémiai közéletben halhattunk ugyan néhány szkeptikusabb hangot,[1] az emberi jogok kiemelkedő jogi és társadalomszervező jelentőségének elfogadása sosem volt széles körű vita tárgya. E hazánkban szokatlan egyhangúság hátterében nyilvánvalóan az 1989-et megelőző szocialista időszak emlékezete áll, mely során a jogfosztás, jogkorlátozás, vagy jogi kiszolgáltatottság sokak közös élménye, és így az 1949 és 1989 között működő politikai és társadalmi rendszer tényleges működésének megtapasztalt valósága volt.
Egy társadalom közérzete szempontjából az "emberi jogi konszenzus" fontosságát nem lehet alábecsülni, azonban a kritikai diskurzus szinte teljes hiánya vagy a legjobb esetben is periferikus jellege, már problémákat jelenthet a jogtudomány "működése" szemszögéből. Egyrészt azért, mert mindeközben a nyugati irodalomban az emberi jogok kritikai diskurzusa egyike a dinamikusan fejlődő területeknek, és az nyilvánvaló, hogy a kritikai kutatás által feltárt problémák és bizonytalanságok megvitatása az emberi jogok eszméjét erősíti meg azzal, hogy hozzájárul a diskurzus fenntartásához.[2] Másrészt - és napjainkban ez is lényegesnek tűnik a politikai közbeszéd állapotát ismerve - a kritikai diskurzus ismeretének hiánya "könnyű prédává" teheti a hazai jogi gondolkodást az olyan hangok számára, melyek kizárólag napi politikai érdekből vagy okokból fogalmaznak valamilyen bírálatot az emberi jogokkal szemben. Ha nem ismerjük az emberi jogokkal kapcsolatos kritikai diskurzus alapjait, akkor nem könnyű különbséget tenni az emberi jogok "vulgarizált" - a leggyakrabban a politikai közbeszéd részét képező, mintegy mellékes - tagadása és a megalapozott - és így az emberi jogok rendszerének fenntartásához, működtetéséhez és továbbfejlesztéséhez nélkülözhetetlen - kritika között. Azt pedig az 1989 előtti időszak tapasztalatai mutatják meg élesen, hogy miért nélkülözhetetlenek az emberi jogok egy olyan társadalomban, mely meg kívánja haladni a jogot egyszerű eszközként felhasználó autokratikus kormányzás régiónkban mélyen gyökerező történelmi hagyományait.[3]
- 534/535 -
E rövid tanulmány az emberi jogokkal kapcsolatos széles körű kritikai diskurzus egyik irányát mutatja be, ezzel segítve a tájékozódást a tudományos kritika világában. Közismert tény, hogy az Edmund Burke munkásságával megjelenő angol konzervatív gondolkodás kifejezetten szkeptikus volt a korszakban a kontinensen már egyre nagyobb befolyásra szert tevő emberi jogok eszméjével szemben - nem függetlenül a francia forradalom elfajulása miatt érzett félelem miatt. Az angol konzervativizmus emberi jogi álláspontjának elemzése a kritikai észrevételeik ismertetésén és tudatosításán túl azért is kifejezetten érdekes lehet, mert a problémák megvilágításán túl segíthet a korunkra már szervesen kialakult emberi jogi hagyomány jobb megértésében is. A konzervatív kritika természetesen nem az emberi jogokkal kapcsolatos egyetlen szkeptikus álláspont, hasonlóan éles bírálatot találhatunk a klasszikus marxizmus tételei között, illetve a hatvanas évektől egyre jelentősebb befolyásra szert tevő posztmodern gondolkodásban és a napjainkban is terjedő fundamentalista - döntően iszlám és keresztény gyökerű - vallási megközelítések szemléletében is.[4]
2. Az emberi jogok konzervatív kritikájának megismerése több szempontból is fontos az emberi jogok iránt elkötelezett jogászság számára. E szempontokat az absztrakció általánosabb szintjén talán azzal a megállapítással összegezhetjük, hogy a konzervatív kritikusok "sosem a pálya széléről kiabálnak be" az emberi jogi diskurzusba. Azaz, a konzervatív kritika brit hagyománya nem általánosságban tagadja az emberi jogok átfogó, a modern állam és jog értékeinek képében megjelenő keretrendszerét - mint például a forradalmat és így a rendszer megdöntését vizionáló marxizmus, vagy pedig az emberi jogok általánosságában kifejezetten hegemonikus zsarnokságot látó posztmodernek -, hanem a modernitás alapértékeit elfogadva - természetesen azokat saját világnézetük prizmáján keresztül értelmezve - fogalmaznak meg gyakran igen erős kételyeket az emberi jogokkal szemben.
A konzervatív kritika szellemi koordináta-rendszerének kijelölése során első lépésként érdemes arra felhívni a figyelmet, hogy a konzervativizmus angol hagyománya ugyanúgy szabadságelvű, mint a liberális gondolkodás, csak a szabadságot nem mint önmagában álló abszolút értéket közelíti meg, hanem tudatosítja hogy az számos egyéb, történelmi vagy kulturális tényező függvénye.[5] E tényezők közül a legalapvetőbb a hagyomány, azaz egy korszak gondolkodásának olyan alapvető gondolkodásbeli sarokpontjainak összessége, melyek a közgondolkodás kereteit adják.[6] A szabadság tehát mindig beágyazódik a hagyományba, és róla valóban értelmes - nem elvont és spekulatív - állításokat csak e keret figyelembevételével lehet tenni.
Továbbá, a konzervatív gondolkodás a legtöbb esetben reaktív természetű, általában valamilyen reakció formájában fejti ki részletesebben álláspontját egy esemény vagy egy történelmi helyzet kapcsán.[7] Burke alapműve is valójában reakció a korszak legjelentősebb politikai-társadalmi jelenségére: a francia forradalomra, és ezért nyilvánvalóan igen erősen kötődik a forradalommal kapcsolatos tapasztalatokhoz és vitákhoz. A konzervativizmus gondolkodásmódját úgy is lehet jellemezni, hogy a legtöbb esetben valamiféle "ráfonódó kritikai diskurzus" alakját veszi fel, és ezen keresztül képes lehet egy jelenség - például egy számára kedvezőtlennek ítélt társadalmi folyamat - olyan dimenzióit is "felszínre hozni", melyek a gondolkodás fő irányából észrevehetetlenek. Ezzel úgy tudja bemutatni az "érem másik oldalát", hogy közben nem tagadja az "érme" létét olyan harsányan, mint a modern kor jóval radikálisabb politikai irányzatai. A konzervatív gondolkodók valójában tükröt tartanak azoknak a jelenségeknek, melyek tagadhatatlanul a modern társadalom sajátosságai, de mégis hiba lenne kizárólag optimistán és elfogultan közelíteni hozzájuk.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
