A rovatban Ferge Zsuzsa, Koltai Luca, valamint Majtényi Balázs és Majtényi György értékeli az elmúlt évek közmunka és segélyezési gyakorlatát, jogszabályi változásait, és ezek hatását a magyarországi társadalomra, különös tekintettel a rászoruló és sérülékeny csoportokhoz tartozó személyekre.
Az államnak sokféle felfogása létezik; vannak szerzők, akik működését, létét intézményein keresztül magyarázzák. Michel Foucault írásaiban - a Jeremy Benthamtől kölcsönzött - panoptikon (panopticon) hasonlat az állam metaforája. A panoptikon szó a "minden" (görög pan) és a "látvány" (optikum) szavakból tevődik össze. Az intézmények e képzet szerint sajátos rendet alakítanak ki a társadalomban. Egy hatalmas épület gyűrű alakban veszi körbe a központi tornyot. Kis cellák sorakoznak benne egymás mellett; minden cellának két ablaka van, az egyik kifelé, a másik befelé nyílik, az egyik kívülről beengedi a fényt, a másikon keresztül pedig a fogoly a toronyból láthatóvá válik. A felügyelet modern intézménye ez, ahol az elzárás lényege az állandó ellenőrzés biztosítása. Mást jelent e sajátos fényviszonyok közt látni és láthatónak lenni - a toronyból ugyanis mindenki látható; igaz, olyannak látszik, amilyennek a mindent és mindenkit pásztázó tekintet látja. A rabság valódi, ám az így teremtett valóság látszat és látvány csupán, a hatalom által teremtett illúzió; nagyon egyszerű és egyöntetű képet mutat. Más képet látunk ugyanarról az egyénről, ha az egészségügyi, ha a szociális vagy ha az oktatási intézmények cellájába zárják. Az elzárás lényege nem a "valóság" megmutatása, hanem az állami felügyelet biztosítása, a hatalom igazolása.[1] A hatalom addig van jelen az életükben, amíg az egyének a hatalom intézményein keresztül válnak láthatóvá.
Ebben az írásban a 2010 utáni szociálpolitikát a roma kisebbség szempontjából elemezzük. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének kiépülése, nézetünk szerint, a politikai rendszer egészét és a romapolitikát vizsgálva is fordulatot jelent az 1989 utáni korszak - liberális demokráciát támogató - politikájához képest. Az esszé a jelenlegi állapotokra vonatkozó reflexióinkat tartalmazza.
Ma az Alaptörvény rendelkezéseinek megfelelően sokszor arról olvasunk, hallunk, hogy a hatalom képviselői nagy közmunkaprogramokat, építkezéseket vizionálnak. Ám ezzel egyidejűleg az Alaptörvény alapjogi koncepciója jegyében valójában lerombolják a szociális támogatások intézményrendszerét, és áttörik azokat a védőgátakat, amelyeket a rendszerváltás utáni kormányok korábban az oktatásban a kirekesztés, a szegregáció ellen emeltek.
Az Alaptörvény XII. cikkében a munkához való jog részeként jelenik meg a munkavégzési kötelezettség előírása, az egyén "képességeinek és lehetőségeinek" függvényében.[2] A dokumentum XIX. cikke a jogvédelem korábbi szintjéhez képest korlátozza a munkanélküliek jogait, a szociális támogatásra; az állástalan arra csak az "önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén jogosult". Ugyanezen cikk (3) bekezdése szerint "törvény a szociális intézkedések jellegét és mértékét a szociális intézkedést igénybe vevő személynek a közösség számára hasznos tevékenységéhez igazodóan is megállapíthatja". Ezek az alaptörvényi rendelkezések rombolták le a korábban a jogalkotó útjában álló, a segélyt munkához vagy társadalmilag hasznosnak tartott tevékenység végzéséhez kötő intézkedések bevezetésének alapjogi gátjait.[3] Emellett az Alaptörvény a megfelelő lakhatáshoz való jog részeként felhatalmazza arra a parlamenti többséget, hogy a hajléktalanokat szankcionálja. A XXII. cikk (3) bekezdése értelmében törvény vagy helyi önkormányzat rendelete a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében, a közterület meghatározott részére vonatkozóan jogellenessé minősítheti az "életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodást".
A kormányzat az alkotmányos felhatalmazás birtokában a jóléti állam modelljét sutba dobva látott neki az új alkotmányos keretnek megfelelő "munkaalapú társadalom"[4] megteremtésének, ami a hátrányos szociális helyzetben levő, valamint előítéletek által sújtott legnagyobb magyarországi kisebbséget, a romákat fokozottan érinti.[5] A munkaalapú társadalom jegyében született meg 2011-ben a Nemzeti Munkaterv nevet viselő közmunkaprogram (utóbb az elnevezést Magyar Munkatervre változtatták). A program megindítása mögött az a téves és előítéletes elképzelés húzódik meg, hogy a munkanélküliség okai nem külső körülmények, hanem az, hogy az egyén-
- 62/63 -
nek előnyösebb, ha segélyből él, emellett esetleg feketén dolgozik, mint ha állandó munkát vállal - tehát a kormányzat szerint azok az emberek nem dolgoznak, akik nem is akarnak. (Az elképzelés csökevényesebb formában 2010 előtt is megjelent a szocialista-liberális kormányzás idején, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt elfogadott, 2009-es "Út a munkához" programban.) A munkaerőpiacról kiszorultaknak a munkára nevelés jegyében a munkaerőpiacra való visszatérésüket nem segítő munkákat (például parlagfűmentesítést, fűnyírást, parkgondozást, erdőtisztítást) kell végezniük, különben még a minimális segélytől is elesnek.
A "közhasznú"-nak nevezett fizikai munkát gyakorlatilag kötelezően bevezető program és az azt kísérő jogszabályok az államszocializmus, illetve a második világháborút megelőző korszakok diktatorikus örökségével is rokoníthatók. Egyrészt felfedezhető bennük az államszocializmus teljes foglalkoztatásra - vagy legalábbis annak látszatára - való törekvése (amit egykor és ma is a társadalmi igazságosság biztosítékaként jelenítettek/jelenítenek meg), illetve az a szándék, hogy a szociális jogokat a munka világához kívánják kötni. Ugyanakkor különbözik is attól, hiszen az államszocializmus során kiépült szociális ellátórendszert, amelynek egyik funkciója az államtól való függés megteremtése volt, időközben radikálisan leépítették. Úgy tűnik, mintha a kormánynak - hatalomtechnikai okokból - egyre inkább szüksége volna a szegények alávetésére, és a szociálpolitikának nevezett politika valódi célja pedig a kormányzást hosszú távon lehetővé tevő "többség" megteremtése lenne. A kormányzati szándék tehát a társadalomban meglévő cigány- és szegényellenes indulatok kiszolgálása révén a középosztály megnyerése, és ezzel egyidejűleg a leszakadók és a kisebbségi csoportok elkülönítése, megfegyelmezése, azaz kizárása a társadalomból. A második világháború előtti autoriter Horthy-korszak örökségével is könnyen kimutatható a kapcsolat, hiszen a program először ugyanazt az elnevezést kapta, mint a fajvédő múltú Gömbös Gyula kormányfő által 1932-ben elfogadott Nemzeti Munkaterv, amely az egyén érdekét hangsúlyozottan alárendelte a nemzetének, s a szegényeket csak munka ellenében kívánta támogatni.
A közmunkaprogram kényszermunka[6] jellegét jelzi, hogy a törvényi szabályozás (2011. évi CVI. törvény) a "munkáért segély" elvét követve úgy rendelkezik, hogy aki nem vesz részt legalább 30 napig az adott évben közmunkaprogramban, az kizárható a szociális ellátásokból. Három hónapra ki kell zárni a minimálbérnél jelentősen kisebb jövedelmet biztosító közfoglalkoztatásból azokat is, akik gyermeküket nem járatják iskolába, és azokat is, akik a házukat és a kertjüket nem tartják rendben. Mindehhez kapcsolódik, hogy a kormányzat a tankötelezettséget tizennyolc évről tizenhat évre szállította le, továbbá az átképzés és a felnőttképzés rendszerét leépítette, nehezítve ezzel a munkaerő-piaci elhelyezkedést, és tovább rontva a szegények tanulási és ebből adódó elhelyezkedési lehetőségeit, illetve általánosságban az esélyegyenlőséget.[7]
Magyarországon a romákról szóló szélsőjobboldai diskurzus egyre inkább mainstreammé válik, azzal feltehetően a társadalom mind nagyobb része azonosul.[8] Feischmidt Margit három magyarországi faluban végzett fókuszcsoportos és etnográfiai vizsgálatra támaszkodva elemezte a cigányokról mint "másokról" szóló diskurzust és annak a "többségi" és kisebbségi identitásra gyakorolt hatását.[9] E kutatás megmutatta, hogy a társadalomban a cigány-magyar különbségtétel alá- és fölérendeltségi hatalmi szerkezetet is jelöl, s a "többség" egyre inkább faji kategóriákban gondolkodik. Az etnikai alapú szemlélet következménye, hogy ha a társadalmi különbségek csökkennek, a rasszista, a mobilizációt akadályozó gondolkodás még akkor is az integráció akadálya lehet.[10] Az előítéletes környezet gátolja a társadalmi mobilitást, s ezzel tovább gyöngíti a társadalom egalitárius jellegét.[11]
Az utóbbi időben a kormányzat elkötelezettsége gyengült a kirekesztés, a szegregáció elleni küzdelemben. Jellemző eset a közelmúltból a köznevelési törvény 2014 végi módosítása, ennek alapján a miniszter bizonyos esetekben engedélyezheti, a roma gyerekek elkülönített oktatásának működését.[12] 2015 áprilisában az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (Chance for Children Foundation, CFCF) civil jogvédő szervezet által vitt, a nyíregyházi Huszár-telepi[13] iskolával kapcsolatos antiszegregációs ügyben a Kúria (a legfelső bíróság) nem találta jogellenesnek a mélyszegénységben élő roma gyerekek kisebbségi oktatásának, vallásos nevelésének álcázott iskolai szegregációt. A szegregáló Huszár-telepi iskolát 2007-ben a CFCF nyomására már
- 63/64 -
egyszer bezáratta a nyíregyházi önkormányzat, de az görög-katolikus egyházi iskolaként 2011-ben újra működni kezdett. Balog Zoltán - az oktatásügyért is felelős emberierőforrás-miniszter - végig a szegregáló iskola mellett állt ki, és ő kezdeményezte a törvény módosítását is.
Az Alaptörvény rendelkezései a szociális rendszer leépítése mellett előidézik, illetve követik a romák kizárásához vezető társadalmi folyamatokat. Az Alaptörvény Negyedik módosításával a XV. cikk (4) bekezdés szövegébe új fogalomként az esélyegyenlőség mellé bekerült a társadalmi felzárkózás elősegítése: "Magyarország az esélyegyenlőség és a társadalmi felzárkózás megvalósulását külön intézkedésekkel segíti." A felzárkózás mibenlétét illetően leginkább csak találgathatunk. Közelebb vihet a megértéshez, ha azt próbáljuk megtudni, mit értenek az esélyegyenlőségi intézkedésektől elkülönítetten nevesített fogalom alatt a kormányzati szereplők, dokumentumok: "Azt, hogy a kormányzat nemcsak lehetőségeket és anyagi forrásokat kínál, hanem felelős részvételt is elvár partnereitől. Ezt fejezi ki az is, hogy felzárkózásról és nem csak felzárkóztatásról beszélünk."[14] Az állami beavatkozást vizionáló, korábban is létező "felzárkóztatás" fogalom így "felzárkózásra" változott, megjelenítve azt az elképzelést, hogy az egyén igyekezete is szükséges a sikerességhez.[15] Az Alaptörvény hivatalos angol változatában - feltehetően a nemzetközi bírálatok elkerülése érdekében - a felzárkózást egész egyszerűen az "inclusion" kifejezést használva fordították félre.
A már tárgyalt Munkatervhez hasonlóan a hatalom képviselői más kormányzati dokumentumokat szintén újra és újra elővesznek; ha kell, a címüket is megváltoztatják, ahogy ez például a "romastratégia"-ként emlegetett dokumentum esetében történt (talán amiatt, hogy a folytonos cselekvés látszatát keltsék, a kormányzat odafigyelését és hatékonyságát bizonyítsák, illetve, hogy a terveket a kormányzati cselekvés folyton változó irányához igazítsák).[16] A 2020-ig teljesítendő célokat tartalmazó Társadalmi Felzárkózási Stratégia 2011-ben még a "Mélyszegénység, gyermekszegénység, romák"[17] címet viselte. 2014-re azonban a mélyszegénység vagy a gyermekszegénység tabutémákká váltak, ennek megfelelően a dokumentum is új alcímet kapott "Tartósan rászorulók -szegény családban élő gyermekek - romák".[18] A dokumentum címében is szereplő "felzárkózás" kifejezést tehát a kormány egyre gyakrabban használja. A szegénységet a kormányzat új fenyegetésként nevezi meg, s ahogy Ferge Zsuzsa megállapítja, a hatalom a leszakadókat bűnbakká teszi, s "ebben a mechanizmusban tenyészik a rasszizmus és idegengyűlölet".[19] Kovács Kriszta szerint az Alaptörvénynek vannak olyan rendelkezései, melyek implicit módon a roma kisebbség ellen irányulnak,[20] azaz a diszkrimináció közvetett formáit jelentik, és erőszakos konfliktusokat generálhatnak. A hétköznapokban lehetőség kínálkozik például az erőszak alkalmazására; az alkotmány az önvédelem jogát kiterjeszti a tulajdon védelmére. Az alapjogi fejezet V. cikke értelmében mindenkinek joga van a törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen intézett vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadással szembeni fellépéshez.[21] A szövegben ily módon megjelenő önvédelem joga, ahogyan Kovács megállapítja, inkább a Thomas Hobbes által vázolt természeti állapothoz, mintsem az alkotmányosság modern elméleteihez köthető.[22] Mindez különösen veszélyes egy olyan nyílt etnikai konfliktusokkal terhelt időszakban, amikor paramilitáris csoportok kistelepülések romák által lakott részein "járőröznek", illetve amikor szélsőséges mozgalmak a "cigánybűnözés" elleni fellépésre és önbíráskodásra uszítanak.
A rasszista kategóriákban való gondolkodás terjedése egy - a helyi szinten is mind nyíltabbá váló etnikai konfliktusokat érzékeltető - 2010 utáni történeten keresztül is szemléltethető. 2011. március 1. és március 15. között - a romák által is lakott - Gyöngyöspata utcáin katonai jellegű ruhában napi rendszerességgel járőröztek a Szebb Jövőért Polgári Egyesület,[23] a Betyársereg és a Véderő nevű paramilitáris alakulatok.[24] A Véderő "tagjainak formaruhája erősen emlékeztet a Magyar Gárda egyenruhájára, így fehér ingből, fekete mellényből, bakancsból és árpádsávos címerrel ellátott felsőruházatból áll".[25] A járőrözést előre bejelentették, és azt a rendőrség tudomásul vette. Ebben az időszakban, 2011. március 6-án a szélsőjobboldali Jobbik pártrendezvényt tartott a "cigányterror" ellen, amelyen a helyi lakosok mellett megjelentek a pártnak az ország különböző részeiről érkező szimpatizánsai. A rendezvény céljaként a bejelentéskor a következőt jelölték meg: "a helyi cigány lakosság bűnözésből élő rétege által terrorizált gyöngyöspatai lakosok kérésére demonstrálunk, [...] követeljük az elkövetett jogsértések kivizsgálását és szankcionálását".[26] (A településen a szegregáció és az az elleni küzdelem is hosszú múltra tekint vissza. 2014-ben a CFCF pert nyert az akkor már jobbikos többségű önkormányzat, a helyi iskola, illetve az állami intézményfenntartó ellen, mivel a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskolában a roma gyerekeket származásuk
- 64/65 -
alapján 2004 és 2012 között jogellenesen különítették el.)
Az Országgyűlés a gyöngyöspatai eseményekre ugyan a Büntető Törvénykönyv módosításával válaszolt,[27] ám a konfliktust követően csak romák kerültek előzetes letartóztatásba. A gyöngyöspatai helyzetre hivatkozva a település korábbi polgármestere lemondott, és a kisváros élére az időközi választáson jobbikos polgármester került. A Jobbik polgármestere 2011 és 2014 között vezette a települést, melynek élére 2014-ben ismét a Fidesz-KDNP azaz a kormánypártok jelöltjét választották meg. A helyi politikai csatározás egyik, a különböző politikai erők által közösen deklarált ígérete a rendteremtés és ennek kapcsán a településen élő romák felügyelete. Helyi szinten általánosságban is az látszik (amint azt az idézett, Feischmidt Margit-féle kutatás[28] is megmutatta), hogy a magyar társadalmon belül a romák és nem romák közötti különbségtétel már nem egyszerűen társadalmi hierarchiát, alá- és fölérendeltségi viszonyokat, hanem egyértelműen hatalmi viszonyokat jelöl, amelyek a kizárás jelenségéhez és annak bármilyen eszközzel való fenntartásához kapcsolódnak.
A rendszerváltás idején még konszenzus volt a demokratikus pártok között arról, hogy a korábbi államszocialista rendszert csakis a demokratikus jogállam megteremtésével és a piacgazdaság kiteljesítésével lehet meghaladni, ahol a történések mozgatórugója az egyéni kezdeményezés és felelősség a többségi, állami akarat helyett. Ezzel szemben ma az emberi jogokat garantáló, egalitárius demokratikus jogállam koncepcióját a többségi demokrácia egy antiegalitárius változata váltja fel, amely a munkahelyi, a települési és az iskolai szegregáció végletessé válásával a roma kisebbség integrációja elé gördít újabb és újabb akadályokat.
A gyakran idézett álláspont szerint az emberi jogok alanyai a kezdetekben a "fehér, keresztény, tulajdonnal rendelkező férfi polgárok voltak",[29] vagy még általánosabban azok, akik nem tartoztak a társadalom hátrányos helyzetű csoportjaihoz. Mindez amiatt lehetett így, mert a mindenkinek ugyanazokat a jogokat ígérő szabályozás nem volt képes kezelni a kisebbségi csoportok meglévő társadalmi hátrányait, ám a folyamat a jogok tényleges kiterjesztése felé haladt, és halad azóta is. Ennélfogva napjainkban a nemzetközi jog, az európai jog és a liberális demokráciák is kísérletet tesznek arra, hogy a hátrányos helyzetűeket segítő intézkedésekkel mozdítsák elő az egyenlőséget. Az egyik legfontosabb kérdéssé így az emberi jogok biztosítása kapcsán az vált,[30] hogyan lehet nem csak a formális, hanem a szubsztantív értelemben vett egyenlőséget megvalósítani. Ezzel a trenddel szemben az illiberális magyar alkotmány nem csak a szubsztantív, hanem a formális egyenlőséget sem veszi figyelembe és nyilvánvalóan antiegalitariánus karaktere van, ez pedig egyre egyértelműbben hat a társadalomra is.[31]
A Magyarországon kialakuló helyzet leginkább az "underclass"-társadalmakra és sok tekintetben az egykori gyarmatok kettévágott társadalmaira emlékeztet.[32] Utóbbiaknál a gyarmatosítók és a gyarmatosítottak közötti határokat a rendőrőrsök és barakkok mutatták, s a telepesek az elnyomó intézményeken keresztül kommunikáltak az elnyomottakkal.[33] Ha a koloniális társadalom közismert leírásában a telepeseket a "többségi" magyarokkal helyettesítjük, a gyarmatok lakosságának a kunyhóit a romatelepekkel, akkor a kettéosztottság, a "frontiers" metaforája alkalmazható a magyarországi nem roma-roma társadalom viszonylataira is, hiszen Magyarországon a telepek kirekesztett (romaként definiált) lakóinak az állam nem igen jelent mást, mint az elnyomás intézményeit. Ha pedig egy ilyen megosztott világ valóban felépült, az a jogállami, az egyenlőségen alapuló fogalmak segítségével már nem írható le, hiszen az ilyen társadalom a végletes exklúzión, az integráció lehetőségének totális elutasításán alapul.
Az egyenlőség és a jogállamiság tagadásán túl a totális szegregáció és a kizárólagos faji, etnikai kategóriákban való gondolkodás a nyílt etnikai konfliktusok veszélyét is magában hordja. Ez azt jelentheti, hogy a társadalmilag kirekesztett, faji kategóriákban definiáltak akár a "többség" ellen is fordulhatnak, ha ugyanis a kisebbségi csoportot ellenségként azonosítják, akkor a kisebbségi csoport is ellenségként azonosíthatja a valós megkülönböztetés miatt valóban létezőnek és egységesnek, csoportnak tűnő többséget.[34]
A posztkolonialista elmélet szerint a gyarmatosítás (kolonalizáció) mint narratíva teremti meg a kolonializáltságot fenntartó intézményeket, infrastruktúrát.[35] Az elmélet kiterjesztése szerint a kolonializáció nem kötődik a gyarmatosítás történetéhez, időhöz és tér-
- 65/66 -
hez.[36] Olyan elnyomó és ellenőrző technika, amely által például az európai társadalmakban a romák alávetése, elnyomása is leírható.[37] A mai magyarországi rendszer kolonialista abban az értelemben, hogy az alávetett másságot megváltoztathatatlan állapottá teszi. Mára intézményesült az a társadalmi gyakorlat, amely révén a többséghez és kisebbséghez kapcsolható társadalmi és kulturális különbségek hierarchikus rendszerré szerveződnek, és akként is értelmeződnek,[38] ami az állami intézmények gyakorlatában az állampolgárok felosztását jelenti az állam támogatására jogosultakra és jogosulatlanokra, az "érdemesekre" és az "érdemtelenekre".[39] Olyan lojalitás-struktúrák alakultak ki, amelyek egyértelműen a kizárás - etnikus értelmet nyert - gyakorlatához kötődnek.
A magyar állam visszatért a történelmi időkbe, jóllehet az a többségi magyar történelem, az a magyar nemzet, amelyet sokan újból látni szeretnének, sohasem volt valóságos, és így igaz(ságos) sem lehet; csupán a mindenkori hatalom referenciája. A hatalmon levők műkedvelő történelemszemléletük közjogiasításával, az alapjogok korlátozásával, a jogvédő intézmények felszámolásával és ellehetetlenítésével lezártak egy fejezetet a romák magyarországi történelmében. A rendszerváltással kezdődő történet, úgy tűnik, véget ért, s a magyar állam ismét a Panopticon központi tornyába költözött. ■
JEGYZETEK
[1] Jeremy Bentham: Panopticon, or the Inspection House, in The Panopticon Writings, edited by Miran Bozovic, London, Verso, 1995, 29-95.; Michel Foucault: Discipline and Punish: The Birth of the Prison, trans. Alan Sheridan, New York, Pantheon, 1977, 201-217.
[2] XII. cikk (1) Mindenkinek joga van a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához, valamint a vállalkozáshoz. Képességeinek és lehetőségeinek megfelelő munkavégzéssel mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához. (2) Magyarország törekszik megteremteni annak feltételeit, hogy minden munkaképes ember, aki dolgozni akar, dolgozhasson.
[3] Andrew Arato, Gábor Halmai, János Kis eds.: Opinion on the Fundamental Law of Hungary (2011) <https://sites.google.com/site/amicusbriefhungary>, 16.
[4] A "munkaalapú társadalom" kifejezést először Orbán Viktor használta 2014. július 26-án Tusnádfürdőn tartott beszédében.
[5] Dorottya Szikra: Democracy and welfare in hard times: The social policy of the Orbán Government in Hungary between 2010 and 2014, Journal of European Social Policy, 2014/24, 486-500.
[6] Berkovits Balázs: A közmunka mint fegyelmezés, http://szuveren.hu/tarsadalom/a-kozmunka-mint-fegyelmezes.
[7] Szikra Dorottya: Produktív szociálpolitika http://szuveren.hu/tarsadalom/produktiv-szocialpolitika
[8] Vidra Zsuzsanna - Jon Fox: Mainstreaming of Racist Anti-Roma Discourses in the Media in Hungary, Journal of Immigrant & Refugee Studies, 2014/4, 437455.
[9] Feischmidt Margit: A mindennapi nacionalizmus és a másság cigányként való megjelölése, in Nemzet a mindennapokban. Az újnacionalizmus populáris kultúrája, szerk. Feischmidt Margit - Glózer Rita - Kasznár Katalin - Ilyés Zoltán - Zakariás Ildikó, Budapest, L'Harmattan, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, 2014, 401-447.
[10] Feischmidt (9. vj.) 446.
[11] Ernest Gellner: The Coming of Nationalism and its Interpretation: the Myths of Nation and Class. In Mapping the Nation, ed. Gopal Balakrishnan, London & New York, Verso, 1996, 98-132.
[12] 2014. évi CV. törvény a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról. 25. § (5) bek.
[13] Az iskola Nyíregyháza város túlnyomórészt romák által lakott Huszár-telepén működik.
[14] Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia II. (Tartósan rászorulók-szegény családban élő gyermekek-romák), http://www.kormany.hu/download/1/9c/20000/Magyar%20NTFS%20II%20_2%20mell%20_NTFS%20II.pdf 4.
[15] Balog Zoltán beszéde - Felzárkózás-politika a XXI. században. http://www.balogzoltan.hu/balog-zoltan-beszede-felzarkozas-politika-a-xxi-szazadban/.
[16] Lásd ehhez Ferge Zsuzsának e szám Fórum rovatában olvasható Kifelé tartunk a szegénységből? című írását.
[17] Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia - mélyszegénység, gyermekszegénység, romák 2011-2020. http://romagov.kormany.hu/download/8/e3/20000/Strat%C3%A9gia.pdf
[18] Ferge (16. vj.).
[19] Ferge (16. vj.).
[20] Kovács Kriszta: Equality: The Missing Link, in Constitution for a Disunited Nation. On Hungary's 2011 Fundamental Law, ed. Gábor Attila Tóth, Budapest, CEU Press, 2012, 190.
[21] Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen intézett vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához. (V. cikk).
[22] Kovács (22. vj.) 190.
[23] Az egyesületet a feloszlatott Magyar Gárda tizenegy gárdistája alapította, elnöke az Új Magyar Gárda Békés megyei kapitánya lett.
- 66/67 -
[24] A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának jelentése a 2011 márciusában történt gyöngyöspatai események és a hasonló jelenségek veszélyeiről, http://www.kisebbsegiombudsman.hu/data/files/203198066.pdf.
[25] A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának jelentése (24. vj.)
[26] A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának jelentése (24. vj.) 14.
[27] Gábor Attila Tóth ed.: Constitution for a Disunited Nation. On Hungary's 2011 Fundamental Law, Budapest, CEU Press, 2012.
[28] Feischmidt (9. vj.)
[29] Ratna Kapur: Human Rights in the 21st Century: Take a Walk on the Dark Side, Sydney Law Review 2006/28, 673.
[30] FRAME Deliverable 3.1, http://www.fp7-frame.eu/wp-content/materiale/reports/01-Deliverable-3.1.pdf. 37.
[31] Kovács (22. vj.)
[32] Frantz Fanon: The Wretched of the Earth, New York, Grove Press,1963, 38.
[33] Fanon (32. vj.) 38.
[34] Ez a következő a gyarmatok világát jellemző idézettel is szemléltethető: "A gyarmatok őslakosai a gyarmatosítók telepeit vágyakozva és irigységgel nézték, pillantásuk kifejezte a birtoklás iránti vágyukat is - mindenféle birtoklásét: a gyarmatosító asztalához ülni, annak ágyában, lehetőség szerint feleségével hálni." ("The look that the native turns on the settler's town is a look of lust, a look of envy; it expresses his dreams of possession - all manner of possession: to sit at the settler's table, to sleep in the settler's bed, with his wife if possible.") [a szerzők fordítása], Fanon (32. vj.) 38.
[35] Edward W. Said: Orientalism, New York, Vintage Books, 1978.
[36] Peter Childs, R. J. Patrick Williams: An introduction to post-colonial theory. London, Prentice Hall, 1997.
[37] Angela Kóczé, Nidhi Trehan: Postcolonial Racism and Social Justice: The Struggle for the Soul of the Romani Civil Rights Movement in the 'New Europe', in Racism, Post-colonialism, Europe, ed. Graham Huggan. Liverpool, Liverpool University Press, 2009, 50-77.
[38] Walter Mignolo: Delinking: the rhetoric of modernity, the logic of coloniality, and the grammar of de-coloniality, Cultural Studies, 2007/2, 449-514.
[39] Herbert J. Gans: Über die positiven Funktionen der unwürdigen Armen. Zur Bedeutung der "underclass" in den USA, Armut im modernen Wohlfahrtsstaat, Hg. Stephan Leibfried, Wolfgang Voges, Sonderheft 32 der "Kölner Zeitschrift für Soziologie und Sozialpsychologie", Opladen, Westdeutscher Verlag, 1992, 48-62.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász, ELTE TáTK.
[2] A szerző történész, EKF.
Visszaugrás
