Magyarország a modern kori történelme során másodszor van olyan helyzetben, hogy egész jogrendszerét megújítja. Először 1867-től kezdődött egy ilyen folyamat, amikor az osztrák-magyar kiegyezést megalapozó közjogi reformokat az élet minden területére kiterjedő jogi változások is kísérték. Megszületett a magyar Code Penal, megszülettek a különböző jogterületek legfontosabb kódexei, az állampolgársági törvény, a választójogra, a helyhatóságra vonatkozó jogszabályok, és sok-sok kódex formálódott.
1989-től született egy új magyar demokrácia és számos jogterület megújult. Most elérkezett az idő a finomhangolásra, a tökéletesítésre.
E céltól vezérelve a magyar jogalkotás négy nagy területen próbál megújulni. Egyrészt a közjog területén, itt léteznek szilárd alapok, erős 2/3-os törvények, de jó néhány területen szükség van pontosabb, részletesebb szabályozásra.
A másik terület, ahol meg kell újítani a jogrendszert, az a gazdasági jog. Ez látszólag egyszerű, hiszen egyszerű többséggel elfogadandó törvényekre kerülhet majd sor, a jogalkotók és jogalkalmazók köre azonban rendkívül széles, hiszen a jogalkotásba be kell vonni kamarákat, hivatásrendeket, a jogalkalmazók köre pedig az egész magyar gazdasági élet, a vállalkozók.
A harmadik jogterület a rendészet, ahol szintén hatalmas megújulással számolunk, hiszen integráljuk a rendőrséget és a határőrséget, megújítjuk a büntetésvégrehajtást. Átalakult - az Alkotmánytól kezdve - az egész jogi környezet.
A negyedik, ami szorosabb értelembe véve e tanulmány témája, a büntetőjog megújítása, beleértve az anyagi jogot, az eljárási jogot és a végrehajtást. Ez is feles törvénnyel történhet, tehát egyszerű többséggel elfogadandó törvénnyel, amely látszólag arra utal, hogy könnyű feladat előtt állunk. Ez azonban nem így van. Nem könnyű a folyamat, hiszen a társadalom értékrendjéről van szó: olyan büntetőpolitikát kell alkotni, amely találkozik a társadalom igazságérzetével, olyan büntetőpolitikát kell elfogadni, amely reagál a korszak nagy kihívásaira, és olyan büntetőpolitikát kell alkotni, amely programértékű is, hiszen a büntetőjogot nem lehet naponta módosítani. Nem lehet erős felindulásból törvényeket hozni, ahogy azt sokszor a magyar Parlament is teszi, és ahogy azt próbálja fékezni az igazságügyi tárca, amely a jogrendszer koherenciájáért is felelős.
Miből is indul ki ez a büntetőjogi reform? Bizonyára közhely, hogy a jog nem mindenható, hiszen az állam a világon sehol sem szabadította meg a társadalmat a bűnözéstől. Az állam képes ugyan a bűnök megtoro-lására, de gyenge ahhoz, hogy a közmorált megjavítsa. Tudjuk jól, hogy az egyházak, civil szervezetek, család, oktatás és média támogatása szükséges.
Nem lehet az egyetlen válasz a büntetés-végrehajtás a bűnözéssel szemben. Nagyon sokan indulatból fogalmaznak: az elkövetőt jól be kell zárni, és majd ott megtanulja a rendet. Tudjuk azonban nagyon jól, hogy ez nem így van. Ez még féligazságnak is rossz.
A Magyar Köztársaság Kormánya ezért kiemelt szerepet szán az olyan büntetőpolitikának, amely nem korlátozódik a büntetendő magatartások meghatározására, hanem a büntető igazságszolgáltatás korszerűsítése keretében egyaránt törekszik az igazságszolgáltatás tehermentesítésére, a büntetés-végrehajtási költségek csökkentésére, a bűncselekmények áldozatainak segítésére és kártalanítására, valamint a megsértett közösség kiengesztelésére.
A magyar büntetőpolitika átfogó reformjának részeként ezért már az előző Kormány célul tűzte ki, hogy a közrend és a közbiztonság megjavítása érdekében az eddigieknél többet kíván tenni. Ezeknek az elérése érdekében az Országgyűlés 2003-ban fogadta el a közösségi bűnmegelőzés nemzeti stratégiáját. Ez a stratégia a bűnözés visszaszorítását, a társadalom önvédelmi képességének fokozását és a lakosság biztonságérzetének javítását célozta, ezzel lehetőséget teremtett a különböző szakmák, ágazatok központi és helyi együttműködésére. A stratégia alapján készített kormányzati cselekvési tervek pedig évről-évre új programokat tartalmaznak. A közösségi bűnmegelőzés eredményeként a közbiztonság javult, és ezzel hozzájárul az ország gazdasági fejlődéséhez, élénkíti a piaci tevékenységet, a beruházási kedvet és jelentősen mérsékli a bűnözéssel okozott anyagi és erkölcsi károkat.
A bűnözés, ezen belül is a bűnismétlés visszaszorítása, valamint a lakosság jogbiztonságának növelése érdekében sor került a pártfogó felügyelői szolgálat átszervezésére és a jogi segítségnyújtás intézményrendszerének kiépítésére, ami kiváltotta a Pártfogók Európai Konferenciája főtitkárának elismerő szavait. Az egységes szakmai követelmények alapján megszervezett pártfogó felügyelői szolgálat elsődleges feladata az alkalmazott büntetőjogi jogkövetkezmény, így főként a közösségben végrehajtott büntetések hatékonyságának biztosítása és ezzel a bűnismétlés veszélyének csökkentése. Emellett új feladatként jelent meg a börtönpártfogolás, azaz a végrehajtandó szabadságvesztésből szabaduló elkövetők reszocializá-ciója érdekében a büntetés-végrehajtási intézetekkel való együttműködés az elítélt szabadulásának előkészítésében.
A pártfogó felügyelői szolgálat ujjászervezésével párhuzamosan kiépült a jogi segítségnyújtás intézményrendszere is. Ezzel a szociálisan rászorulók számára olyan rendszert hoztunk létre, amelyben a támogatottak szakszerű jogi tanácsadást és eljárási jogi képviseletet kaphatnak, így jogaik érvényesítése, jogvitáik megoldása szakszerűbbé válik. A jogi segítségnyújtás ezzel növeli a lakosság jogbiztonságát és a hatóságok iránti bizalmat, amely nem nevezhető csekély jogállami értéknek. Az intézményrendszer 2004. április l-jétől működik a peren kívüli ügyekben, 2008. január l-jétől pedig már a peres ügyekben is igénybe vehető.
Az átfogó büntetőpolitikai reform keretében fontos eredmény volt, hogy az Országgyűlés 2005 végén elfogadta az áldozatvédelmi törvényt. Utóbbi egyértelműen kifejezi, hogy a XXI. században az állam köteles gondot fordítani a bűnözés okozta káros hatások, a bűncselekményeket elszenvedő és az emiatt életminőségében veszélybe került személyek társadalmi, morális és anyagi sérelmeinek enyhítésére. Utalhatnék arra is, hogy elkészült egy új büntetőeljárás és megteremtettük a mediáció jogi és szervezeti intézményrendszerét, amelyet folyamatosan bővítünk.
Nagy figyelmet érdemel az új büntető anyagi jogi kódex megalkotása. Ennek három fontos indoka van: az első az az igény, amit az alkotmányosság követelménye diktál, a koherencia igénye, hiszen a hatályos Büntetőjogi Kódexet közel 70 alkalommal módosította a Parlament és több mint 10 alkalommal érintette alkotmánybírósági határozat, a koherenciáról ezért csak jóindulattal beszélhetünk. Természetesen hat az új Büntetőjogi Kódex elkészítésének irányába az európai uniós jogfejlődés igénye is, hiszen az Európai Unió jogfejlődése egyre inkább érinti a büntetőjogot is, új tényállások fogalmazódnak meg, új büntetőjogi fellépések. És természetesen ott van egy másik igény is, amit a társadalom igénye sarkall. Nevezetesen a közbiztonságérzet csökkenése miatti aggodalom. Ez a biztonságérzet valóban csökkent és nőtt a bűnözés a rendszerváltozást követően, amelyre vonatkozóan csak biztatóan hat ránk az az adat, hogy tavaly az ismertté vált bűncselekmények aránya jelentősen, 11 000-rel csökkent, de mégis aggasztó tényezők vannak a magyar bűnözésben. A vagyon elleni bűncselekmények aránya jelentősen emelkedett és ez különösen érintette a lakosság biztonságérzetét. Nem szolgálhat megnyugvásunkra az az adat sem, hogy nőtt az agresszív bűncselekmények elkövetőinek köre, és nőtt, ami szintén aggodalomra ad okot, és kiváltotta a média és a politika érzékenységét, a gyermekkori bűnözés aránya is, amely természetesen felvetette azt az érdeklődést, azt a kérdést, hogy talán le kellene szállítani a büntethetőség alsó korhatárát. Itt jelzem, hogy ilyen törekvés nem foglalkoztat bennünket. Az viszont igen, hogy választ találjunk a gyermekkori bűnözés aggasztóan súlyos arányaira, arra, hogy valami joghátrányt, hogy valami megoldást, mindenekelőtt a pártfogó felügyelői rendszer kiterjesztésében, a családvédelem területén, a szülőkkel való párbeszéd és a szülők terápiája területén felmutassunk a 12-14 év közötti korosztály reinteg-ráiója, reszocializációja érdekében.
Foglalkoznom kell azzal a folyamattal, amely a hatályos Büntető Kódexet illeti. Természetesen itt is értékek, nézetek, filozófiák ütköznek abban a tekintetben is, hogy mi lehet egy új büntetőpolitika célja, vajon a megtorlás, vajon a prevenció, vajon az áldozat védelme, vajon a megsértett közösség kiengesztelése, és a helyes válasz valahol mindezek egységes kezelésmódjával történhet.
A legbonyolultabb strukturális kérdés, amikor egy új büntetőjogi kódex formálódik az, hogy milyen is legyen a szerkezete. A jogászok nemcsak tartalmi kérdésekről tudnak vitatkozni, hanem a szerkezeti kérdésekről is, de álláspontom szerint ez a kettő szorosan összefügg.
A kodifikációs munkák során az új Büntető Kódex szerkezetére vonatkozóan két álláspont fogalmazódott meg: Az egyik álláspont a hatályos Btk. szerkezetének megfelelően új, egységes Büntető Kódex megalkotását támogatta, a másik vélemény szerint bizonyos történelmi következményekre tekintettel, ún. mellék-kódexek megalkotása a speciális életviszonyokra tekintettel (katonákra, fiatalkorúakra, jogi személyekre vonatkozóan) indokolt.
A Tervezet - természetesen szeretjük a kompromisz-szumokat - mindkét álláspontot figyelembe veszi. Ennek megfelelően az új Büntető Kódex a hatályos Btk.-hoz hasonlóan alapvetően egységes szerkezetű, de a speciális életviszonyok büntetőjogi vonatkozásait külön törvények tartalmaznák. Az új Büntető Kódexen kívül két külön büntetőtörvény - a katonai büntetőtörvény, és a jogi személyekre vonatkozó törvény - megalkotása mellett foglalt állást a Tervezet, míg a fiatalko-rúakra vonatkozó büntetőjogi rendelkezések esetében a külön törvénnyel történő szabályozás alternatívájaként jelenik meg.
A katonákra vonatkozó önálló kódex indokolása rámutat arra, hogy miért van erre szükség, hiszen itt az elkövető, a büntethetőség kizárása és megszűnése, a szankciók, a mellékbüntetések és a mentesítések sajátos értékrend, önálló gondolkodás mellett történik.
A Különös Rész pedig négy jogi tárgy köré csoportosítva huszonnégy katonai bűncselekmény tényállását határozza meg. Ez a nagyszámú és eltérő joganyag indokolja az önálló katonai Büntető" Törvénykönyv megalkotását.
Ugyancsak külön törvényt javasolunk a jogi személyekkel szemben. Itt számos jogharmonizációs kötelezettség is alkalmat ad a jogalkotásra, a természetes személy büntetőjogi felelősségének megállapítása mellett a jogi személlyel szemben büntetőjogi intézkedést javasolunk. A jogi személy büntetőjogi felelőssége és a büntetőjogi bűnösségi elv között ellentét feszül, ez nyilván indokolja, hogy a jogi személyek büntetőjogi szankcionálását külön törvényben szabályozzuk.
A hazai szabályozás történeti előzményeire, valamint az európai szabályozási modellekre tekintettel felmerült a fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezéseknek az új Büntetőjogi Kódexen kívüli szabályozása is. A tervezetet sokszor megvitató bizottság támogatja az új Büntető Kódexen kívüli törvény megalkotását, amely tartalmazná a fiatalkorúakra és a fiatal felnőttekre vonatkozó büntető anyagi jogi és eljárási rendelkezéseket is.
Ez egy modellváltást jelentene természetesen a hatályos Btk.-hoz képest, és egyben lehetővé tenné, hogy a fiatalkorú bűnelkövetők társadalmi integrációját szolgáló nevelési és szociális funkciókat is meghatározza a törvény, a társadalom védelme érdekében történő intézkedéseket is szabályoznánk. A "más elbánás" filozófiája megalapozott és kiterjedt rendelkezéseket kaphatna. Egy átfogó, több jogterületet érintő szabályozást alkotnánk meg.
Tekintettel azonban arra, hogy a modellváltásnak jogpolitikai jelentősége van, meghagyjuk a politikusoknak is a vita lehetőségét. A Tervezet nem kívánja eldönteni a fiatalkorúakra vonatkozó büntetőjogi rendelkezések sorsát egyértelműen, hanem ezzel kapcsolatban alternatívát fogalmaz meg.
Újdonsága az új kódexnek, hogy a hatályos Btk.-tól eltérően nem rendelkezne a bűncselekmény tartalmi fogalmáról, és mellőzné a társadalomra veszélyességet, mint önálló bűncselekmény-fogalmi elemet. Sokak szemében ez történelmi újdonság, sokak számára eretnekség.
A társadalomra veszélyesség hatályos törvényi megfogalmazása ugyanis álláspontunk szerint - és ebben a jogirodalom igen sok vonatkozásban egységes - megteremtette az olyan jogalkalmazói gyakorlat lehetőségét, amely büntethetőséget kizáró ok fennforgása nélkül is, egyedül a társadalomra veszélyesség hiányára alapozva lehetővé teszi a büntetőjogi felelősség kizárását. Az is igaz, hogy hazánkban ez a jogalkalmazói gyakorlat nem lelt szélesebb körű elfogadásra, álláspontom szerint azonban az alkotmányos büntetőjog igénye, a jogbiztonság követelménye megkívánja, hogy a büntetőjogi felelősség pozitív feltételeit a törvény pontosan határozza meg. Ez a szemlélet már érvényesült a 2006. évi LI. törvényünkben, amely a hatályos Btk. 28. és 36. §-ainak hatályon kívül helyezésével egyértelművé tette, hogy a cselekmény társadalomra veszélyessége nem bűncselekmény-fogalmi elem, hanem a jogalkotó azért nyilvánít adott magatartást bűncselekménnyé, mert a kérdéses magatartást elítélendőnek, antiszociálisnak tartja. Ezt a szemléletet megerősíti a Tervezet, amely a bűncselekmény-fogalomban a büntetni rendeltséget és a bűnösséget fogalmazza meg.
A Tervezet elkészítése során a büntethetőségi akadályok közül a jogos védelem megfogalmazása képezte a legnagyobb kihívást, mivel a társadalom védekezési igénye és a hatályos Btk.-n alapuló bírói gyakorlat között jelentős a feszültség. A Tervezet e feszültség feloldására a jogos védelem megfogalmazásánál azt tekintette büntetőpolitikai kiindulópontnak, hogy a jogtalan támadás elhárításának kockázatát a jogtalan támadónak kell viselni. A jogos védelem büntetőjogi felelősségre vonást kizáró okként azért szabályozandó, hogy a jogrendszer ne követelje meg a megtámadottól, hogy ne védekezzen. A Tervezet ezért a jogos védelem második bekezdésének olyan megfogalmazását tartalmazza, amely a megtámadott büntethetőségét egyedül azon az alapon zárja ki, hogy ijedtsége miatt lépte túl az elhárítás arányos mértékét. A hatályos rendelkezéssel szemben a Tervezet szélesebb védekezési jogot biztosít a megtámadottnak, mert a büntethetőség kizárásához nem kívánja meg, hogy a megtámadott képtelen legyen felismerni az elhárítás arányos mértékét.
A Tervezet új felelősséget kizáró okként szabályozza a megengedett cselekményt, amely felváltja a hatályos Btk.-ban foglalt a társadalomra veszélyesség elkövetéskori csekély foka elnevezésű büntethetőséget kizáró okot. Ezzel a Tervezet megerősíti a 2006. évi LI. törvényben bevezetett módosítást és egyértelművé teszi, hogy a társadalomra veszélyesség mértéke csupán büntetéskiszabási tényező, és nem érinti a büntetőjogi felelősséget. A cselekmény megengedettségének megállapításánál a jogalkalmazónak azt kell vizsgálnia, hogy létezik-e olyan szabály, vagy a bíróság által felelősséget kizáró körülményként elismert társadalmi szokás, illetve szakmai gyakorlat, amely a tényállásszerű cselekmény materiális jogellenességét kizárja.
A büntetőjogi felelősség egyes szabályainak átalakítása mellett a Tervezetben központi helyet foglal el a büntetőjogi jogkövetkezmények rendszerének reformja.
Jelenleg büntetőjogunkban dualista szankciórendszer érvényesül. Szankciórendszerünkben a büntetés az elsődleges, meghatározó jogkövetkezmény. Az intézkedések pedig elsősorban a speciális prevenció fokozottabb érvényre juttatására hivatottak. A szankciórendszer reformjánál a Tervezet abból indul ki, hogy a szankciórendszer felépítését az határozza meg, hogy milyen feladatot, programot kell betöltenie.
Jelenleg és a jövőben is irányadó, hogy a büntetőjogi szankció elsősorban a normastabilizációt szolgálja, azaz a társadalmi béke helyreállítása érdekében a bűncselekménnyel sérült szabadságjogokat a büntetőjogi szankció segítségével meg kell szilárdítani, ha máshogy nem, legalább a jogsértés formális helytelenítésére kerüljön sor. Ebben az értelemben a büntetés a helytelenítéssel együtt járó, malumot is jelentő arányos viszonzás. Másodsorban a büntetőjogi szankció a bűnismétlés lehetőségének visszaszorítására, a megelőzésre irányul. Ez egyrészt az egyes bűntettesekre való ráhatással (speciál-prevencióval), másrészt a társadalomra való ráhatással (generál-prevencióval) történik. E két hagyományos gondolat mellett új, de ma már egyértelmű büntetőpolitikai törekvés, hogy a büntetőjogi szankciónak az elkövetőt jóvátételre kell ösztönöznie. Ennek megfelelően a rosszallást is maga után vonó arányos viszonzás és a prevenció mellett a jövő szankciórendszerének a sértett, illetve a megsértett közösség kiengesztelését is szolgálnia kell.
A büntetőjogi szankciórendszer kialakítása során nemcsak a szankciórendszer feladatainak a kibővülésére, a helyreállító igazságszolgáltatás szempontjaira kell figyelemmel lenni, hanem az ENSZ, az Európa Tanács és az Európa Unió büntetőpolitikai ajánlásaira is. Ezek az ajánlások a büntetőjogi szankciókkal kapcsolatban büntetőjogi vezérelveket fogalmaznak meg, amelyeket a kodifikáció során nem mellőzhetünk. Ezek pedig a következők:
- a szabadságvesztés büntetés végső eszköz, amelynek alkalmazása csak akkor indokolt, ha az elkövetett bűncselekmény súlya olyan, hogy más büntetés nem lenne megfelelő,
- kerülni kell a rövid időtartamú szabadságvesztés büntetés alkalmazását,
- elő kell mozdítani a közösségi szankciók és intézkedések szélesebb körű alkalmazását,
- differenciálni kell a büntetési rendszert, lehetővé kell tenni, hogy az alkalmazandó szankciók típusa, súlya, szigora jobban illeszkedjen a büntetendő cselekmény súlyához, jellegéhez és az elkövető személyi körülményeihez,
- be kell vezetni új, szabadságelvonással nem járó szankciófajtákat,
- biztosítani kell a mediációhoz és az áldozat kártalanításához való jogot.
A Tervezet az ismertetett nemzetközi büntetőjogi ajánlásokat figyelembe veszi, és egyértelművé teszi, hogy a büntető jogkövetkezmények kettősségének fenntartása a jövőben is indokolt.
Ezért a büntetésen belül a fő- és mellékbüntetések szabályozásánál a Tervezet azt a törvényalkotói elgondolást viszi tovább, amely a fő- és mellékbüntetések merev külön tartása helyett, a büntetőjogi jogkövetkezmény jobb egyéniesítése érdekében lehetővé teszi a mellékbüntetések önálló alkalmazását. A Tervezet ezért szinte teljesen megszünteti a fő-, illetve mellékbüntetések együttes alkalmazását kizáró rendelkezéseket. Ezzel a Tervezet megsokszorozza a büntetések és intézkedések lehetséges kombinációit. Ebben a rendszerben a közérdekű munka, illetve a szabadságelvonással nem járó egyéb büntetések alkalmazásának a lehetősége is kiszélesedik.
A Tervezet továbbá érvényesíti azt a korszerű büntetőpolitikai törekvést is, hogy a bíróság csak akkor alkalmazzon végrehajtandó szabadságvesztést, ha a büntetés célja csak ezáltal érhető el. Ennek megfelelően az új Büntető Kódex a büntetési rendszer felépítésénél alapvetően a szabadságelvonást tartalmazó, és az azt nem tartalmazó büntetések között különböztet. Ennek a változtatásnak a próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés és a részben felfüggesztett szabadságvesztés önálló büntetési nemként történő szabályozásánál van jelentősége.
A szabadságvesztés végrehajtásának teljes, illetve részbeni felfüggesztésének szabályozásával kapcsolatban a Tervezet abból a büntetőpolitikai megközelítésből indul ki, amely a büntetés teljes vagy részbeni felfüggesztését ambuláns reszocializálásnak tekinti. Ebben a megközelítésben a büntetés végrehajtásának részbeni vagy teljes felfüggesztése önálló funkciót tölt be a szabadságvesztés nélküli, és a zárt jellegű, végrehajtandó szabadságvesztés között. Erre tekintettel számos ország önálló szankcióként alkalmazza a próbaidőre felfüggesztett és a részben felfüggesztett szabadságvesztést. A kódex ezt a korszerű büntetőpolitikai koncepciót jeleníti meg dogmatikai megalapozottsággal. Ezért a Tervezet a felfüggesztett szabadságvesztést önálló büntetési nemként szabályozná, valamint szintén önálló büntetési nemként vezeti be a részben felfüggesztett szabadságvesztést.
A részben felfüggesztett szabadságvesztés bevezetésének az a célja, hogy megkönnyítse a bíró döntését azokban az ügyekben, amelyek a büntetés kiszabása során nem sorolhatóak be tisztán a végrehajtandó, illetve a teljesen felfüggesztett szabadságvesztés kategóriájába. A részbeni felfüggesztés erre az esetre lehetőséget biztosít a bíró számára olyan szankció kiszabására, amelyben van egy végrehajtandó és egy felfüggesztett rész is.
A részben felfüggesztett szabadságvesztés legfontosabb előnyei álláspontunk szerint a következők:
- nagyobb differenciálást tesz lehetővé az ítélkezés során, és ezzel a büntetés jobb egyéniesítését szolgálja,
- ennél a szankciófajtánál csak a büntetés egy részét kell letölteni, ezért "börtönéveket" lehet részben megtakarítani,
- szemben a büntetés egészének próbaidőre történő felfüggesztésével, amelyet a lakosság és a sértett is gyakran súlytalan szankciónak tekint, a részbeni felfüggesztés esetén mindig van egy ténylegesen végrehajtott elem, ezért ez a szankció növeli a lakosság bizalmát a büntetési rendszer iránt.
A Tervezet nemcsak új büntetési nemeket vezet be, hanem a létezőket is részben átalakítja. Különösen érzékeny pontja a hatályos büntetési rendszernek - emberjogi szempontból elsősorban - az életfogytig tartó szabadságvesztés. A halálbüntetés 1990 óta alkotmányellenes, ezért az életfogytig tartó szabadságvesztés, mint a kiszabható legsúlyosabb büntetési nem maradt a hatályos Btk.-ban. Az életfogytig tartó szabadságvesztés ugyan határozott büntetés, határozatlansági mozzanata azonban, hogy az elítélt élete végéig is tarthat.
Jelenleg a Btk. az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátásról úgy rendelkezik, hogy a bíróság az ítéletében vagy lehetőséget ad a feltételes szabadságra bocsátásra, vagy ezt a lehetőséget eleve kizárja, azaz az életfogytig tartó szabadságvesztés ténylegesen az elítélt élete végéig tart. Az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás jelenlegi szabályai - ahogy említettem - elsősorban emberi jogi, de büntetőjogi szempontból is aggályosak. Hiszen mi lehet egy ilyen büntetés valódi, büntetőpolitikailag indokolt célja?
Különösen a feltételes szabadságra bocsátás ítéleti kizárása vitatott, mert ezzel a szabadulás elvi lehetősége - a kegyelem kivételével - megszűnik. A Tervezet ezért megszünteti az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás ítéleti kizárását. Helyette önálló büntetési nemként szabályozná az élethosszig tartó szabadságvesztést, amelyből a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját egységesen húsz évben határozná meg.
Hosszan lehetne még sorolni az új Büntető Kódex újdonságait, arra vonatkozóan is tehetnék ígéretet, hogy tervezzük az ún. karperec, illetve bokaperec bevezetését, hogy tervezzük a büntető kodifikáció átfogó, olyan típusú megújítását, amely az alkotmányos büntetőjog igényének minden tekintetben megfelel.
Végezetül köszönet illeti a Kormány büntetőpolitikájának fontos szövetségeseit, a pártfogókat, akik a bűnmegelőzés és a reszocializáció áldozatos munkásai. ■
JEGYZETEK
* A "Pártfogás napja" alkalmából 2007. szeptember 6-án rendezett konferencián elhangzott előadás szerkesztett szövege.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Kondorosi Ferenc, kormánybiztos
Visszaugrás
