A versenykorlátozó megállapodások lehetővé tehetik a részes felek számára, hogy piaci hatalomra tegyenek szert és a fogyasztók kárára növeljék az árakat vagy csökkentsék a kibocsátást, esetleg kizárják a piacról versenytársaikat.
Az EKSz1 81. cikk (1) bekezdése - és ehhez hasonlóan a Tpvt.2 11. §-a - tiltja a kereskedelmi aktivitást (akár ingyenesen) bármilyen formában kifejtő vállalkozások közti kölcsönös akaratkinyilvánításában megnyilvánuló tagállamok közti kereskedelmet érintő megállapodást (függetlenül formájától és jogi kötő erejétől), vállalkozások testületének döntését, a verseny kockázatát kiiktató összehangolt magatartást (pl. érzékeny információk cseréje), amennyiben az a verseny korlátozását célozza vagy ilyen hatása van.
A 81. cikk (1) bekezdésébe ütközésnek tehát négy feltétele van: (i) megállapodás vagy összehangolt magatartás, (ii) vállalkozások közti akarategyezség, (iii) verseny korlátozó hatás vagy annak célzata, (iv) tagállamok közti kereskedelem érintettsége. Ez utóbbi versenykorlátozó megállapodások esetén akkor minősül érzékelhetőnek, ha a részes felek megállapodással érintett termékből származó árbevétele a 40 millió EUR-t és az 5%-os piaci részesedést meghaladja.3 A kőkemény versenykorlátozások esetében a versenykorlátozó célzat eleve feltételezett. Ha egyébként a versenykorlátozó cél nem állapítható meg, akkor vizsgálni kell, hogy a megállapodásnak volt-e ilyen hatása. Ez kizárható, ha a versenytársak esetén az együttes részesedés a 10%-ot, nem versenytársak esetében pedig a 15%-ot nem éri el az érintett piacon.4
A 81. cikk (1) bekezdése mind az inter-brand (különböző termékek közti) és intra-brand (ugyanazon termék értékesítői közti) verseny korlátozására alkalmazható. Ebből a szempontból két kérdés releváns: egyrészt, hogy korlátozza-e a megállapodás a tényleges vagy potenciális versenyt, ami megállapodás nélkül létezett volna. (greenfield approach) Másrészt, hogy az alkalmazott korlátozás hiányában is lenne-e verseny a felek között, vagyis, hogy a kérdéses korlátozás nélkül a felek megkötötték-e volna a szerződést.
A 81. cikk (3) bekezdése alapján nem minősülnek versenykorlátozónak azok a nem kőkemény korlátozások, amelyek hozzájárulnak javak, szolgáltatások termelésének vagy értékesítésének a javulásához, műszaki vagy gazdasági fejlődés előmozdításához, lehetővé teszik, hogy a fogyasztók méltányosan részesedjenek az előnyökből, csak a célok eléréshez szükséges mértékű korlátozást jelent, és a kérdéses piac jelentős részén nem szünteti meg a versenyt.
A 81. cikk (3) bekezdése szerinti hatékonysági előnyökre nem lehet hivatkozni az olyan kőkemény versenykorlátozások esetében, mint amilyen az árrögzítés, kibocsátás korlátozás, piac- vagy vevőfelosztás, mert ezek esetében a súlyos - ellen nem súlyozható - fogyasztói hátrány eleve vélelmezett.
Az EKSz. 86. cikk (2) bekezdése felmentést enged a versenyszabályok alkalmazása alól az általános gazdasági érdekű vállalkozások tekintetében, amennyiben a szabályoknak való megfelelés általános érdekű tevékenységük ellátását jogilag vagy ténylegesen ez korlátozná. A joggyakorlat ezt a mentességet megszorítóan értelmezi, így nem elégséges, ha az érintett vállalkozás valamilyen közérdekű feladatot lát el, szükséges az is, hogy a versenyszabályok alkalmazása ebben a közérdekű feladatában korlátozza. Ez a gazdasági körülmények figyelembevételét jelenti.5
Az általános gazdasági érdekű szolgáltatás nem került definiálásra az EKSz-ben. Az energetikát illetően a Bizottság az Ijsselcentrale ügyben6 az energia termelőt általános gazdasági érdekű szolgáltatónak minősítette, de a versenyszabályoknak megfelelés szerinte nem akadályozta ilyen irányú tevékenysége ellátásában. Sőt, a versenyszabályok alkalmazásának mellőzése hátrányosan érintette volna az egységes energetikai belső piac kialakításához fűződő közérdeket.
Az Ijsselcentrale ügyben holland villamos energia előállítók olyan megállapodást kötöttek az elosztókkal, amely megakadályozta, hogy import áramot használjanak, illetve a beszerzett áramot exportálják. A Bizottság az ügyben úgy találta, hogy az általános gazdasági érdekű feladat ellátása nem indokolta az áram exportját és importját monopolizáló megállapodást, ezért elutasította a felek EKSz. 86. cikk (2) bekezdésére hivatkozását. A Bíróság ugyanakkor kiemelte, hogy az EKSz. 31. cikke nem követeli meg a tagállamtól a kereskedelmi monopólium lebontását csak annak biztosítását, hogy ne legyen diszkriminatív.7
Az Almelo ügyben8 helyi elosztók kifogásolták, hogy a regionális elosztó Ijsselmij kizárólagos beszerzési kötelezettséget rótt rájuk, ami álláspontjuk szerint ellentétes az EKSz. rendelkezéseivel, mert akadályozza az import áram felhasználását. Az ügy EKSz. 234. cikk szerinti előzetes döntéshozatali eljárás keretében került az Európai Bíróság elé, melyben a Bizottság ismételten amellett érvelt, hogy az általános gazdasági érdek nem követelte volna meg a kizárólagos beszerzés előírását. Az Európai Bíróság azonban ennek megítélését a nemzeti bíróságra hagyta viszont megállapította, hogy egy egész tagállamra kiterjedő kizárólagos beszerzési kikötés korlátozza a versenyt.
Az ellátás biztonságra hivatkozás tehát elvileg szolgálhat a 86. cikk (2) bekezdése szerinti kimentés alapjául az energetikában, hiszen a gázszolgáltatások tekintetében jelentős a függőség az EU-n kívüli szállítóktól, míg a villamos energia kapcsán a szolgáltatás folyamatossága és megbízhatósága lényeges. A Bizottság azonban több ügyben is elutasította az ellátás biztonságára hivatkozást, állítva, hogy az alkalmazott korlátozás (teljes export-import tilalom, kizárólagos áramvásárlás) szükségtelen az általános gazdasági érdekű ellátás biztosítására. Ugyanakkor az ezzel kapcsolatosan a bíróság már sokkal óvatosabb volt.
Nem minden megállapodás esik a versenykorlátozó megállapodásokat tiltó EKSz 81. cikk és Tpvt. 11. § hatálya alá, annak feltétele ugyanis, hogy az vállalkozások között jöjjön létre. Amennyiben az egyik szerződő fél végfelhasználó, fogyasztó, úgy a versenykorlátozó elemeket magába foglaló megállapodás, legfeljebb erőfölénnyel való visszaélést valósíthat meg, ha a másik fél vállalkozás, és gazdasági erőfölénnyel rendelkezik az érintett piacon. Ezeknek a megállapodásoknak jellemzője, hogy az erőfölényes vállalkozás a versenytársak piacralépést nehezíti meg azáltal, hogy a bázisukat képező fogyasztókat leköti. Ez a gyakorlatban a vertikális egyedüli márkakikötéshez hasonló versenytilalmi, kizárólagossági rendelkezésekkel, vagy azt eredményező ösztönzők (tipikusan hűségkedvezmények) révén valósulhat meg. Minél hosszabb egyébként a szerződéses elköteleződése a fogyasztóknak annál valószínűbb a versenykorlátozó hatás.
A vertikális megállapodások esetében versenytilalminak az a kikötés tekinthető, amely arra kötelezi a vevőt, hogy beszerzése legalább 80%-át az eladóval bonyolítsa.9 Ez esetleg az erőfölénnyel való visszaéléses esetekben is irányadó lehet. Miként az a szabály is, amely szerint 30%-os lekötött piaci részesedésig a versenytilalmi megállapodások nem korlátozzák a versenyt.10
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
