https://doi.org/10.69695/ias.2026.2.09
Az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében az 1963-ban létesített Jogösszehasonlító Osztály indította a komparatizmus lassan országossá terebélyesedő mozgalmát, az első időkben csupán azzal, hogy adott szabályozási területre vonatkozó külföldi jogforrásokat összegyűjtött s ezeket magyar nyelven közreadta. Eltérő jogtípusokként eleinte megtagadta a "burzsoá" és a "szocialista" rezsimek jogai közti összehasonlítást, majd "belsőként" kezdte el tárgyalni az azonos és "külsőként" az eltérő társadalmi-gazdasági formációk jogai közti összevetést. Ezzel egyfelől megerősítette marxizmusának a társadalmi-gazdasági alap meghatározásában a jogot felépítményi összetevő gyanánt produktumként definiáló tételét, másfelől és ugyanakkor hangsúlyozta a jog technikalitásának jelentőségét és az előbbi függéstől eltérően viszonylagos önállóság felmutatására képes lényegi közösségét. Szabó Imre akadémikus igazgató mindezzel a comparatio iuris örve alatt kiszabadította hideg háborús önbezárulkozásából a szocialista jogtudományt, s bár egymást tagadó irányban, mégis a Nyugatnak immár egyenrangúságra igényt tartó partnerévé avatta. Szemben a korai bolsevistaként, később fasisztaként, majd nemzetiszocialistaként formálódó jogi berendezkedésekkel, amik a két világháború közt képtelenek voltak elismertetni akár viszonylagos önállóságukat, akár sajátosságaikat, most az úgynevezett szocialista jog az úgynevezett burzsoá jog sui generis kihívójává, egyenesen versenytársává nemesedett. S mögötte a jogtudomány, immár valamiféle tanulmányi közösség kooperációjában a Nyugattal, legalábbis magyar, lengyel és szerb, és némiképpen cseh változataiban, teoretikus jelentőségűvé fejleszthette saját adottságainak kimunkálását.
Kulcsszavak: MTA Állam- és Jogtudományi Intézete, jogösszehasonlítás univerzalitása, jog mint felépítményi összetevő, szocialista és burzsoá jog, MTA ÁJI Jogösszehasonlító Osztály
Jogfilozófiai elköteleződhetésem hivatássá válásának kulcsmozzanata lehetett az a pillanat, amikor a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetébe 1965 tavaszán bekerültem.[1] Annak köszönhettem ezt, hogy pécsi alma materem képviselőiként Csizmadia Andor professzor, akkori dékánom, a hazai jogtörténet doyenje, valamint az Intézet egyik, immár országos hírű kutatója, a hazai jogszociológiát újra alapító Kulcsár Kálmán főmunkatárs erőteljes ajánlása nyomán a hazai jogban elsődleges tekintélyű Szabó Imre igazgató akadémikus[2] hajlandó volt beszélgetésre fogadni, majd ennek nyomán felvett a magyar jogtudományművelés akkor legpatinásabb és valóban kiemelkedően teljesítő saját műhelyébe. Személyes érdeklődésem csakúgy, mint éppen jogvégzettként csekély előéletem és egyáltalán felmutatható teljesítményem egyértelműen a jogot illető filozofikus problematizálás volt, és vágyam sem más, mint hogy - Szabó Imre osztályvezetősége mellett - az akkor újító erejű Kulcsár Kálmán és Peschka Vilmos ihlető közelségébe kerüljek.
Bekerülésem pillanata azonban rögvest traumatizált. Mert úgymond gyakornoki időtartamra, de a jövőt illető bizonyosság nélkül - új, akkor, úgyszólván az én
- 155/156 -
esetemre bevezetett gyakorlatra hivatkozással - a frissen alakult Jogösszehasonlító Osztályra kerültem.
Mert mi zajlott ott? Komparatisztika? Nem egészen; hanem tisztán dokumentáció: egyfajta regisztráció, pontosabban külföldi fejlemények adat-pozitivizmusa. Az 1950-es években alakult, a szocialista és tőkés országok jogalkotását és jogirodalmát rögzítő, s ebben az akadémiai intézetben változatlanul tovább működő Dokumentációs Osztályból kiváltan, egyfajta párhuzamosságban fejlesztetett ez ki 1963-ban, amivel Szabó Imre most új, szocialista vívmányként rehabilitálta azt, aminek az elpusztításában jó egy évtizede, amikor a kommunista hatalomátvétellel a korábbi egyetemi-akadémiai életet elvtársaival együtt lefejezték, maga is vezető szerepet játszott. És most éppen miért? Mert egyfelől világszerte divatba jött - és az akkori kölcsönös atomfenyegetés árnyékában egyszerűen a továbbélés szükséglete lett -, hogy a békés egymás mellett élés kékgalambos szimbólumával látszólag eggyé nyilvánítsák a világot. Nos - gondolhatták az akkori szerepjátszók, s éppen nem jogtalanul -, ha mindez így van, úgy ez utat nyit majd annak is, hogy az úgynevezett szocialista világrend kinyíljék az addig hidegháborús konfrontáció pszichózisával általunk csakis untig becsmérelt Nyugat felé, egyszersmind pedig azzal a nem titkolt haszonnal kell járjon, hogy ezen új, addig nem ismert indokra támaszkodva most már biztosíttassék valamelyes tér belföldről kiutazásra, külföldről beutazásra, ismerkedésre és kölcsönös konferenciázásra egyaránt. Ám másfelől azért is, mert szemben a két háború közti New Deals[3] autoritarianizmus-változataival, amik bármekkora területen hódítottak is ezeréves birodalom-alakulásokat remélve, akkori (az alaknyerés időrendje szerint) bolsevik, majd fasiszta, végül nemzetiszocialista formáikkal a komparatista tipológiákban nemcsak jogcsaláddá, de még jogcsaládon belüli példázatokká sem nemesültek, ez most viszont lehetőséget kínált a szovjet jognak és csatlós mintázatainak arra, hogy kiharcolják maguknak egyenesen egy önálló jogtípus státusát; sőt, ha ebben sikerrel jártak, úgy az emberi mivolt addigi antipólusából, a hidegháború úgymond gonoszának a megtestesítőjéből eme új Realpolitik jegyében immár egyenesen az ember civilizációs törekvése sui generis válfajává magasodhassanak.[4] Ezzel a Szabó Imre koncipiálásában (is) megvalósult kezdeményezéssel[5] tehát a szocializmus
- 156/157 -
és joga sikerrel legitimálta önmagát,[6] nem kevesek szemében azt is elfogadtatva, hogy az emberi nemesedés történetében bármiféle előzményhez képest még felsőbbrendű is, hiszen határozott jövőképe van.
Nos, ilyesfajta hivatással született, ilyenné lett, és ilyen maradt a szocialista jogösszehasonlítás.
Szorosan a jog területén maradva, paradoxikus módon Szabó Imre számára mindazonáltal ezen új diszciplína legfontosabb mondanivalója mégsem volt más, mint maga a comparatio elvi kizártsága a nemszocialista és a szocialista berendezkedések között, mivel a kizsákmányoló/nemkizsákmányoló ellentétének a fényébe állítva ezek az uralkodó doktrína szerint eleve egymást tagadó minőségek: utóbbi váltja az előbbit, tehát nemcsak eltérő, de éppen egymást kizáró jogtípusok. Amivel pedig alapgondo-
- 157/158 -
latában a szocialista jogösszehasonlítás nem mást, mint önmagát, a comparatio sajátszerűségének az értelmességét tagadta meg; s ebből valamennyit is csak némi idő elteltével engedett. Hiszen az 1950 nyarán Sztálintól kirobbantott úgynevezett nyelvtudományi vita[7] rögvest a marxizmus társadalommagyarázatának közepébe, az alap és felépítmény kérdésébe, s ezzel - egyebek közt, de szükségszerűen - abba a következtetésbe torkollott, hogy felépítményi mivolta okán már eleve kizárt a jog bármiféle kontinuitása. Merthogy adott gazdasági alapnak egy másikkal történő felváltásakor nem annak egykori felépítménye folytatódik, hanem az új alap úgymond maga termeli majd ki a néki megfelelő új felépítményt.[8] Hallatlan leegyszerűsítésével egy ilyen forradalmi utópizmus azonban, ha megtermékenyíthette volna a gyakorlatot, óhatatlanul jogtechnikai nihilizmushoz vezetett volna; doktrínerjei így utóbb némi finomításra kényszerültek. Elismerésre került tehát, hogy merő technikai mozzanataiban valóban létrejöhet valamelyes akár formális hasonlóság látszata - pontosan úgy, ahogyan a sztálini vitában már maguk is a legkomolyabban konkludálták: a szovjetépítéshez nem kell felszedni a cári vasutat, sőt krampácsra a kommunizmusban is szükség lesz majd.[9] Egy germán gondolati absztraktumból született efféle orosz revolucionárius rövidre zárás persze a saját logikája mentén tovább burjánzik. Így például felveti, hogy mindez a dilemma egyszersmind szükségképpen maga a jog kérdésében gyökerezik, annak egyirányú, de határozott megválaszoltatásában, vajon eszközként működtetett osztálylényeg-e a társadalmi osztályok harcában a jog, vagy magatartás befolyásolására alkalmas puszta technikák halmaza. Szabó Imre természetszerűleg az uralkodó osztály eszközeként határozta meg a jogot, a szocialista jogot pedig a kizsákmányolás meghaladására elkötelezett osztály termékeként.[10] (Ez lesz majd az, amit kései ontologizálásában egy előzményeitől minőségileg eltérő alap minőségileg eltérő termelési viszonyainak a sajátos visszatükröződéseként, azaz - legalábbis potenciálisan -egyszerre lételméleti és ismeretelméleti kategóriaként fog láttatni.[11]) Nos, a jog tehát felépítmény-elem, márpedig felépítményi összetevőként nem tágabban, hanem kizárólag az őt létrehozó alap viszonylatában értelmezhető. Az egymást váltó társadalmi-gazdasági formációk elméletében így jönnek létre ezek függőségeiként az eltérő lényegű (rabszolgatartó, feudális, kapitalista, majd szocialista) jogtípusok.
- 158/159 -
És miután a jogtípusok tanaként ez sikerrel elismertetést nyert, lassan oda enyhült majd, hogy "specifikusan jogi" gyanánt a figyelemből már jusson valamennyi a technikai elemekre is. A comparatio iuris tekintetében - Szabónál és másoknál - ebből lett a "belső" és a "külső" összehasonlítás megkülönböztetése aszerint, hogy azonos jogtípuson belül vagyunk-e, amikor is jogintézményeink célra rendeltsége és társadalmi funkcionál(tat)ása tekintetében lehetséges a komparáció, avagy ellenkezőleg, eltérő jogtípusokkal állunk szemben, amikor is közösként csak - vélte így - merő technicitásokra bukkanhatunk: a voltaképpeni összehasonlítás ilyenkor lehetetlen tehát, hiszen semmi lényegeset nem árulhatna el a tényleges működ(tet)és mögötteséről.
Messze nem kizárólag, de talán legelsőbben is Szabó Imréhez, hazai és nemzetközi intézményi szervező munkájához fűződő teljesítmény, hogy elismertette a jogösszehasonlítást a marxizmuson belüli közelítés és elemzési módszer gyanánt, majd diszciplínaként is - amiként ez (főként lengyel s kisebb részt magyar - Kulcsár Kálmánnak köszönhető - háttérmunkával) a jogszociológia esetében, s amiként ez majd (hazai intézeti szerzők kiterjedt tanulmányi megalapozásának köszönhetően) az emberi jogok problematikájával is megtörtént.[12] Márpedig e teljesítmény horderejében az is benne foglaltatik, hogy ugyanezzel az aktussal (bárha a magyar jogtudomány színében) elősegítette magának a szocializmus jogtudományának a kitörését a szovjetvilág önmaga emelte karanténjából. Talán nem véletlen eseményként adódott ezért, hogy Szabó Imrét - aki az első világháború határmódosításai következtében szláv nyelvi környezetben felnőve kitűnő oroszságra könnyedén tett szert - a Szovjet Tudományos Akadémia egyetlen jogász tagjává megválasztották.[13]
- 159/160 -
Milyen komparatisztika indult meg tehát 1963-ban e Jogösszehasonlító Osztályon? Ha egyenkénti benyomásokra hallgatok, úgy ezek külön-külön figyelemreméltó társakról és emberminőségekről kell szóljanak. Ám ha mindezeket együttvéve a hazai jogtudományosság vezető műhelyének kiválóságaihoz mérem, úgy mindazonáltal némiképpen szedett-vedett állománynak is tetszik ugyanez. Mert egyfelől külön-külön izgalmas és többnyire teljes, olykor immár csaknem befejezett életutak állottak már az egyes munkatársak mögött. Másfelől viszont e munkatársak[14] - a régi rezsim visszavonult külügyi előkelőségétől bukott kommunista nagykövetig, a hatalomátvétel utáni tisztogatások során leépített igazságügyi tisztviselőtől "A mór megtette kötelességét, a mór mehet" módjára[15] szélnek eresztett egykori népbírósági vezető vérbíróig, tehetséges ifjúkommunistától kiváló dokumentátorig olyanok, akiknek legfőbb - és itt és akkor úgyszólván kizárólagos - erénye valamely külföldi (francia, angol, német, cseh, szlovák, román, orosz, bolgár) nyelv és jogi kultúra megfelelő alkalmazhatóságú tudása volt - olyan képességek és hajlamok, amikkel magam éppen nem tűntem ki. És főnökként Péteri Zoltán,[16] immár közel másfél évtizede az Intézetben, ahová maga is egykor megbízható nyelvtudása okán került, és saját útkeresésében jogfilozófiából, szovjet fejleményekről, szocialista törvényességről, államtudományról és államelméletről vegyesen kezdett el publikálgatni. Nos, most már főnökként szervezte Osztálya munkáját. Ezen túl az Intézet tudományos titkáraként minden kezdeményezésben beavatott részes volt, tudományos beszámolások felelőse, s a főnök mellett most már a hazai komparatizmus képviselője is nemzetközi fórumokon. Anélkül, hogy maga bármit bármivel bármikor bármilyen mértékben összehasonlított volna, s közel egy évtizeddel azután, hogy éppen egy jogösszehasonlító osztály vezetője lett, kezdett el publikálni egyáltalán jogösszehasonlításról, s nehogy beletévedjen, kizárólag úgynevezett előkérdésekről: a komparatisztika elméletéről, történetéről, módszertaná-
- 160/161 -
ról, tudományszerűségéről, mindösszesen bő tucatnyi komparatizmust taglaló tanulmányt jelentetve meg az erre következő bő négy évtized során.
A Magyarországon nemzeti nyelven elérhető tudás szintjére, minőségére és dokumentált autenticitására gondolva bizonnyal állítható, hogy a Jogösszehasonlító Osztály kimagasló munkát végzett: önálló kötetek igencsak hosszú sorában gyűjtötte össze a világ tőkés és szocialista, valamint új államai alkotmányait, választási rendszereit és parlamenti házszabályait, büntető és eljárásjogi kódexeit, a bírósági szervezeti, tanácsi és igazgatási alaptörvényeit, valamint családjogi különösségeit, leírva és értékelve (valóban összehasonlítva) még megannyi részterületet sajtójogtól munkajogig, a társadalmi tulajdon büntetőjogi védelmétől a társadalombiztosításig. Hivatalos indíttatása szerint hátteret kellett biztosítania mindezzel a gyakorlati államvezetésnek[17] - ami éppen nem véletlenül történt, hiszen az egész folyamat az új gazdasági mechanizmus[18] átmeneti politikai hátszelében zajlott. Engem azonban ugyancsak hidegen hagyott mindez: önmagamra vonatkoztatva nem érzékeltem ebben sem akkor, sem azóta semmiféle tudományt.[19]
Jogfilozófiát műveltem akkori szintemen, azonban azon, ami ebből kinőtt, mégis rajtahagyta nyomát ez a három év: egyfajta egyetemes összehasonlításokra épülő, voltaképpen a jogi kultúrák közös és eltérő vonásaira alapozó, azokat filozófiai igényességgel kifejtő elméleti jogi kísérlet lett az eredmény. ■
JEGYZETEK
[1] Varga Csaba: Pályakezdés az MTA Állam- és Jogtudományi Intézete Jogösszehasonlító Osztályán. Jogelméleti Szemle, 2010/1. https://doi.org/10.59558/jesz.2010.1
[2] Szabó Imre (1912-1991) Beregszászon született ügyvéd apától s szüleivel később Munkácsra költözött. Ahhoz, hogy Kárpátalján praktizálhasson - ami akkor gyakorlatilag osztrák jogot alkalmazó cseh kormányzóság volt -, az azt tanító prágai Károly Ferdinánd Egyetemre kellett járnia. Elméletijogi kérdésekben jó néhány publikációja jelent már meg a háború előtt, főként a Korunk (Kolozsvár) hasábjain. Az üldöztetések időszakát már Budapesten élte át. A kommunista hatalomátvételtől (1949) az igazságügy kodifikációs főosztályának vezetője, marxista állam- és jogelméleti tanszékvezető (1949-1955), a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének alapító igazgatója (1955-1981); a szellemi teljesítményért kapható legmagasabb állami elismerés, a Kossuth-díj egyik első kitüntetettje (1953).
[3] Emil Lengyel: The New Deal in Europe. New York-London, Funk & Wagnalls, 1934.
[4] Figyelemreméltó, hogy abban az egy-két évtizedben, a nemzetközi biztonságpolitika mélypontján, hiszen akut atomháborús fenyegetettségben, legalábbis a jog szűken teoretikus mezsgyéjében ez mindazonáltal áttörő sikert, valódi s majdhogynem kiütéses, mert az ellenfelet a kellő reagálás képességétől megfosztó győzelmet eredményezett.
[5] A "láncos kutya" Joszip Broz Tito országában 1956 január 1-én kezdte meg működését Borislav T. Blagojević (1911-1985) későbbi belgrádi rektor (1956-1978) alapításával és vezetésével az Institut za uporedno pravo, mely a mai napig publikálja a Strani pravni ľivot / Foreign Legal Life (1956-) szakmailag kiváló folyóiratát; vö. https://sr.wikipedia.org/wiki/Institut_za_uporedno_pravo ill. https://www.stranipravnizivot.rs/index.php/SPZ Ő már egy évtizeddel korábban kezdett érvelni a komparatisztika mint módszer feltétlen használata mellett; vö. Borislav T. Blagojevic: Le droit comparé - science ou méthode. Revue international de Droit comparé, Vol. 5., No. 4. (1953) 649-671. https://doi.org/10.3406/ridc.1953.6638
Amikor az 1956 forradalmi eseményeit követő magyarországi megtorlás nemzetközi vitákat gerjesztett, ezeket olyan fogalmak nyugat-keleti összemérhetőségével vívták, mint a törvényesség vagy a törvényeknek alárendeltség, s utóbb a komparatizmus szocialista kérdése is az ezekre adott válaszokon nyugodott. A varsói Stefan Rozmaryn (Lwow 1908 - Warszawa 1969) egyetemi tanár, a lengyel alkotmány (1952) megszövegezője is ebből az érvelési körből - https://www.persee.fr/doc/ridc_0035-3337_1958_num_10_1_11754?q=%22Stefan+Rozmaryn%22 - érkezett el a voltaképpeni jogösszehasonlításhoz. Ezekre a körülményekre ld. János Tóth (aki akkoriban zürichi privát-docens és az International Commission of Jurists közép- és kelet-európai referense volt): Comparative Law in Eastern Europe. Journal of the International Commission of Jurists, Vol. 6., No. 2. (1965) 245-277.; a komparatista indításhoz pedig ld. még Monique Weyl - Roland Weyl: Y-a-t-il une conception marxiste du droit comparé? La Nouvelle Critique, No. 127. (Juin 1961) 146.
A szocialista táborban egymásra következő publikációkkal cseh szerzők indítják a problematikát, amihez - eleinte még szintén a rendszerek közti összehasonlíthatatlanság fenntartásával - majd utóbb csatlakoznak magyar szerzők. Ld. Rudolf Bystrický: Za marxistickou srovnávací právovědu. [Egy marxista összehasonlító jogtudományért.] Právník, Vol. 101., No. 8. (1962) 625-637.; Jiří Boguszak: K otázce tzv. srovnávací právovědy. [Az összehasonlító jogtudomány kérdéséhez.] Právník, Vol. 101., No. 9. (1962) 803-806.; Viktor Knapp: Verträge im tschechoslowakischen Recht (Ein Beitrag zur Rechtsvergleichung zwischen Ländern mit verschiedenen Gesellschaftsordnung). Rabels Zeitschrift für ausländisches und internationales Privatrecht, Vol. 27., No. 3 (1962) 495-518.; Szabó Imre: Ellentmondások a különböző társadalmi rendszerek joga között. Állam- és Jogtudomány, 1963/1. 155-167.; M. Svoboda: Jěstě k marxistické srovnávací právovědě. [Még egyszer a marxista összehasonlító jogtudományról.] Právník, Vol. 102., No. 5 (1963), 388-390.; Viktor Knapp: K otázce socialistické srovnávací právní vědy. [Egy szocialista összehasonlító jogtudomány kérdéséhez.] Právník, Vol. 102., No. 5. (1963) 391-402.; Szabó Imre: Összehasonlító jogtudomány. In: Szabó Imre (szerk.): Kritikai tanulmányok a modern polgári jogelméletről. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1963. 39-88.; Eörsi Gyula: Jogösszehasonlítás és békés együttélés. Állam- és Jogtudomány, 1964/3. 380-393.; és Gyula Eörsi: Comparative Analysis of Socialist and Capitalist Law. Co-Existence, No. 2. (November 1964) 139-151.; Imre Szabó: La science comparative du droit. Annales Universitatis Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae: Sectio juridica, Vol. 5. (1964) 91-134.; С. Л. Зивс: О методе сравнительного исследования в науке о государстве и праве. Советское государство и право, 1964/3. 23-35.; és S. L. Zivs: Comparative Research into the Science of State and Law. Review of Contemporary Law, Vol. 11., No. 2. (1964) 145-157.
E körbe vágó első írásom - Varga Csaba: Összehasonlító jog és társadalomelmélet. Állam- és Jogtudomány, 1966/4. 732-736. (amit már megelőzött jogi komparatisztikai elemző három annotációm) - Jerome Hall nyomán jogösszehasonlítást és jogbölcseletet problematikaként összekapcsol; hasonló irányban fogja majd e körben publikálását elkezdeni akkor és ott főnököm - paradox, de jellemző módon a jogösszehasonlítás gondviselőjének nem korábban, mint évekkel később jelent meg e tárgyban az első írása, ld. Péteri Zoltán: A társadalmiság kérdései a jogösszehasonlításban. Állam- és Jogtudomány, 1970/2. 230-248 - úgyszintén.
[6] Ennek beteljesedésszerű monumentuma Imre Szabó: The Socialist Conception of Law. In: René David (szerk.): International Encyclopedia of Comparative Law. Vol. 2. Tübingen, The Hague-Paris, Möhr & Mouton, 1976. (ch. III) 49-84.
[7] Válaszul úgymond egy munkásnő kérdéseire, mintegy ürügyként a megszólalásra, Sztálin adta meg a felvilágosítást a központi lap, a Pravda 1950. évi június 20-i, július 4-i és augusztus 20-i számában - http://project.phil.spbu.ru/lib/data/ru/stalin/voprosy.html, ill. http://www.philology.ru/linguistics1/stalin-50.htm, angolul https://www.marxists.org/reference/archive/stalin/works/1950/jun/20.htm; összegyűjtve in В. В. Виноградов (ред.): Вопросы языкознания в свете трудов И. В. Сталина. Москва, Изд-во МГУ, 1952. 412.
[8] Vö. Varga Csaba: A jog mint felépítmény: Adalékok az alap-felépítmény kategóriapár történetéhez. Magyar Filozófiai Szemle, 1986/1-2. 35-75., valamint Varga Csaba: Politikum és logikum a jogban. Budapest, Magvető, 1987. 153-213. https://mek.oszk.hu/14300/14393/
[9] Alice Erh-Soon Tay - Eugene Kamenka: Marxism and the Problem of Legal Continuity: Recent Trends in Communist Legal Theory. ASLP [Australian Society of Legal Philosophy] Bulletin, No. 14. (1980) 30-60. http://www.austlii.edu.au/au/journals/AUSocLegPhilB/1980/4.pdf, az európaiakon túl a hasonló gondolatkörben mozgó kínai vitákat is részletesen elemezve.
[10] Szabó Imre: A szocialista jog. Budapest, Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1963. 454.
[11] Szabó Imre: A jogelmélet alapjai. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1971.
[12] Vö. Varga Csaba: A szocializmus marxizmusának jogelmélete: Hazai körkép nemzetközi kitekintésben. In: Varga Csaba (szerk.): A szocializmus marxizmusának jogelmélete Magyarországon. [Függelék in] Jogelméleti Szemle, 2003/4. http://jesz.ajk.elte.hu/varga16.html
[13] Szovjet referencia-honlapok szerint - pl. https://biograficheskiy_slovar.academic.ru/5572/ vagy https://sci.aha.ru/ALL/VOC/voc.php?txt=%D1%C0%C1%CE - 1976-ban választották a külföldi tagok közé, noha ez például a https://ru.wikipedia.org/wiki/Категория:Иностранные_члены_АН_СССР felsorolásában ugyanakkor nem szerepel.
Szabó Imre kemény volt saját meggyőződéseiben. amiknek újragondolására azonban hosszabb távon és okos vitákban mindazonáltal hajlott. Ennek egy általam dokumentált (mert saját tanulmányomat illető) esetére ld. Varga Csaba: A jog meghatározásának néhány problémája a szocialista jogelméletben. [Vita.] [1966.] In: Varga Csaba: Útkeresés. Kísérletek - kéziratban. [Jogfilozófiák] Budapest. Szent István Társulat. 2001. 59-64. http://mek.oszk.hu/15300/15346 Mentalitására jellemzően mindennemű szélsőségességtől már ifjúkorában irtózott. s adott kereteken belül kompromisszumra kész volt. Nemzetközi kapcsolatrendszerében a szovjetbirodalom moszkvai és kelet-berlini/potsdami alkalmi túlzásainak mérséklését kereste: némi kiegyenlítődést. például a közjogi struktúrájában "elhajló" jugoszláv közelítéseknek is a jogtudományi tárgyalás "rendes" körébe történő beemelését.
Igaz. hogy éveken át történő sugalmazásom hatására is. de végül - s ezzel egy ilyen vállalkozás politikai felelősségét is a vállára véve - elfogadta. sőt támogatta a Varga Csaba (szerk.): Jog és filozófia. Antológia a század első felének polgári jogelméleti irodalma köréből. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1981. 383. végül megvalósult kívánalmát - amihez még csak hasonló sem jelent meg, sehol és soha a szovjetbirodalomban. hiszen a "tőkés", az "imperialista", a "reakciós" doktrínák úgymond nem megismerendők. hanem éles ("osztályharcos") kritikával megsemmisítendők voltak (amik a többi szocialista országban ezért nem is voltak közönséges halandóknak hozzáférhetők tudományos könyvtárakban sem) -, ám amikor a kézirat összeállt, határozottan kicenzúrázott szövegeket, amik utóbb könyörgésemre házi kiadványként, mint a Varga Csaba (szerk.): Modern polgári jogelméleti tanulmányok. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete, 1977. 145. tételeiként jelentek meg; ez a kései hezitálás magyarázza, hogy a voltaképpeni törzsanyag csak évekkel később látott napvilágot. Ám végül már annyira lelkes lett, hogy az Akadémiai Kiadó tervébe belevétette II. és III. kötetként az 1920-as éveknek addig a szovjetvilágban sehol sem (újra)publikált szovjet-orosz vitáit, illetőleg a jelenkor "burzsoá" termékeit. Megtisztelő siker és egyben saját hivatali felsőségem elismerése volt ez számomra. Így hát keményen dolgoztam rajtuk s mindkettő kézirata is összeállt - hatalmas nemzetközi levelezést folytattam ez ügyben, szovjet és nyugati barátoktól a régi szovjet-orosz szövegeket is sikerült begyűjtenem, s a komparatizmus körében értekeztem egyebek közt Junichi Aomival, Norberto Bobbioval és René Daviddal, valamint a levelezést újra kezdtem Jerome Hall professzorral, továbbá az akkorra már úgyszólván személyes baráttá lett meghatározó személyiséggel, Viktor Knapp lemondatott cseh akadémiai intézeti igazgatóval - és a kiadóval már a szerzői jogok rendezésén szorgoskodtunk, amikor az időközben teljesen megvakult Szabó visszavonulása s az Akadémiai Kiadó közelgő csődje a megvalósulást egyszer s mindenkorra lehetetlenítette.
[14] A jellemzés sorrendjében Sebestyén Pál, Pulay Gábor, (id.) Trócsányi László, Lázár Miklós, Ficzere Lajos, Horváth Anna.
[15] Friedrich Schiller: A genovai Fiesco összeesküvése. (1783.) III. felvonás, 4. jelenet.
[16] Péteri Zoltán (1930-2024), CSc (1962). Fél évszázadon át intézeti tudományos titkárként és osztályvezetőként saját könyvet nem publikált, viszont igencsak rengeteg gyűjteményes kötetet igényes gondossággal szerkesztett; csak utóbb, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem általam alapított Jogbölcseleti Intézetében (1995) kezdett saját könyvméretű írásokat publikálni, többnyire akkor is tanítványok szerkesztésében.
[17] A Kilényi Géza (1936-2016), DSc (1979), későbbi miniszterhelyettes, alkotmánybíró, tanszékvezető által kormányzati forrásból létrehozott MTA Államtudományi Kutatások Programirodája (1981-1990) úgyszólván átvette e feladatot, számos tematikus fordítás és monográfiaszámba menő feldolgozás közreadásával.
[18] https://hu.wikipedia.org/wiki/Új_gazdasági_mechanizmus
[19] Egy kéziratgondozói megbízáson - Varga Csaba (szerk.), összeáll. Rácz Attila - Toldi Ferenc - Török Lajos: Új szocialista alkotmányok. (Az MTA Állam- és Jogtudományi Intézete Jogösszehasonlító Osztályának kiadványai) Budapest, MTA KESz Sokszorosító, 1966. 311. - túl kötelező feladatot annyit kaptam csupán, hogy honom, a pécsi egyetem középkori alapításának (1367) hatszázadik évfordulójára intézetünk ünnepi hozzájárulásaként egy dolgozatban foglaljam össze a jogi képzés alakulását a világon. Végül, tudományos kutatói minőségben kezdőként szárnyakat kapva az előttem álló lehetőségtől, felmutatott eredményként egy korai könyvméretű összeállítás lett ebből, René Davidtól ellesett címmel: A felsőfokú jogi oktatás főbb mai rendszerei. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete, 1967. 210. http://mek.oszk.hu/14100/14190/14190.pdf
Lábjegyzetek:
[1] A szerző professor emeritus, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar. ORCID: https://orcid.org/0000-0001-5256-0518
Visszaugrás
