A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény megszületése óta valamennyi magára valamit is adó szereplő kritizálja a törvényt, és recepteket fogalmaz meg arra nézve, hogyan kellene azt kijavítani, átírni, a kukába dobni. A médiatörvényeknek ez általában is sorsuk, de a magyarországi változat, úgy tűnik, sokat kibír, hiszen kilenc év alatt érdemi módosításra nem került sor, és a médiarendszer képes működni az adott törvényi keretek között. A köztelevízió műsorainak színvonalát láthatóan kevéssé befolyásolja a kuratóriumok összetétele és a hozzájuk kapcsolódó politikai, jogi vita, ahogy a kereskedelmi televíziók térhódítását sem csökkenti a kiskorúak védelmét szolgáló szabályrendszer működtetése.
A digitális televíziózás, ezen belül is a digitális földfelszíni televíziózás hamarosan várható beköszönte azonban újra fogja írni a médiatérképet, azt a térképet, amelyet a jogalkotó annak idején, 1996-ban meglehetősen gondosan épített ki. A médiatörvény egyik erénye, hogy a becsült piaci mérethez viszonylag pontosan illeszkedő médiapiaci, médiapolitikai struktúrát vázolt fel, amelyet az ORTT-nek már csak a konkrét szereplőkkel kellett kiszíneznie (ennek sikerét most ne részletezzük). Az elmúlt hét év bizonyította, hogy a kigondolt struktúra működőképes, a két kereskedelmi televízió már nyereséget termel, és a köztelevízió vergődése sem pusztán a források hiányára vezethető vissza. A műholdak, kábelek révén pedig már értékelhető kínálat van további magyarnyelvű adásokból, hogy a félszáz sugárzó és a még több kábeles helyi műsorszolgáltatóról már ne is beszéljünk. A digitális földfelszíni televíziózás révén azonban az eddigi uralkodó három földfelszíni csatorna helyére néhány éven belül akár több mint egy tucat, mindenki számára fogható csatorna léphet. Ez mindenképpen újra kell, hogy írja a médiatörvényt, hiszen annak minden eleme az analóg műsorterjesztésre, ezen belül pedig a földfelszíni - korlátos számú - csatornák hegemóniájára épült.
Ahogy a médiatörvény születése idején, úgy most is a változás jellegzetességeinek megismerésére, a nálunk előbbre tartók tapasztalatainak feldolgozására lesz szükség ahhoz, hogy a más országokban már megtapasztalt kudarcok, a diszfunkcionálisan elköltött közpénzek, a bukott vállalkozások helyett a technológia fejlődése által kiváltott kényszer a fogyasztók, a piac számára valóban hozadékot, az új lehetőségek kihasználását jelentse. A tapasztalatok alapján ennek érdekében döntéseket kell meghozni, olyan döntéseket, amelyeknél a politikai, médiapolitikai, médiapiaci megfontolások nem hagyják figyelmen kívül a technikai feltételeket, és paradigmaváltással, a "bőség zavarát" felismerve a tartalomszolgáltatás és az ehhez kapcsolódó egyéb szolgáltatások kínálta lehetőségek új dimenzióit nyitják meg.
Könnyen lehet, hogy a médiatörvény piackijelölő szerepét a digitális korszakban át kell értékelni és funkcióját valóban a piacra lépés lehetőségeinek biztosításában kell megjelölni. A napról napra változó technikai lehetőségek ugyanis a bőség mértékét és jellegét nem teszik pontosan prognosztizálhatóvá. Ugyanakkor azonban a digitális televíziózás, a digitális tartalomkínálat nem pusztán technikai kérdés, hanem elsősorban annak a kérdése, hogy lesz-e, és ha igen, milyen forrásokból sokszínű tartalom. A szabályozásnak a hagyományos televíziózás-fogalom helyett a tartalomkínálat fogalmát kell tudnia jogi keretek között megfogalmazni.
A nagy kérdés az, hogy a digitális korszakban mi az, amit változatlanul a médiatörvény keretei között, mi az, amit a távközlési szabályok között, és mi az, amit más jogszabályok keretei között kell elhelyezni. És mi az, amit már "államilag" nem kell szabályozni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
