2003. március 13-án délután, ünnepélyes keretek között került sor a Pécsi Tudományegyetemen Dr. Gilbert Gornig professzor díszdoktorrá avatására.1 A professzor az ünnepélyes aktust megelőzően, délelőtt tartotta meg díszdoktori előadását az Állam- és Jogtudományi Karon, az oktatókból és hallgatókból álló közönség előtt. A díszdoktori előadás témája napjaink egyik legtöbbet emlegetett problémája, az Európai Közösségek és az Európai Unió alkotmánya volt. Az előadás fókuszában az a kérdés állt, hogy szükség van-e uniós alkotmányra, illetve alkalmazható-e egyáltalán ez a jogforrás az Európai Közösségeket és az Európai Uniót megalapító szerződések keretei között. Mint ismeretes, az Európai Konvent2 már több mint egy éve3 dolgozik a lehetséges európai alkotmánytervezeten, a tervezet első 16 cikkelyének benyújtására pedig 2003. február 6-án került sor4. Az alkotmánytervezetről manapság igen sok forrásból értesülhettünk, de a média tudósításai, a szakértői konferenciák, sőt még a tudományos irodalom is gyakran egyoldalúan közelítenek e témához. Legtöbbször ugyanis nem esik szó arról, mennyiben megalapozott az alkotmány mint jogforrási forma alkalmazása az Unió és a Közösségek tekintetében, lehet-e létjogosultsága alkotmányi dokumentumnak az államiság szintjét el nem érő entitás esetén. Gornig professzor előadásában épp a gyakran elhanyagolt elméleti megközelítéssel élt, állam- és alkotmányelméleti nézőpontból vizsgálta az Európai Unió alkotmányának kereteit. Kifogástalan szakmai precizitással, lépésről lépésre tárta fel az európai uniós alkotmány szükségességére vonatkozó pro és kontra érveket, az alkotmány fogalmának meghatározásából kiindulva eljutott egészen az Európai Szövetségi Állam víziójáig. Az előadás négy fő gondolatkört érintett, a nagyobb tartalmi hűség kedvéért ezek mentén törekszem összefoglalni az elhangzottakat.5
Az előadó elsőként az Európai Gazdasági Közösségeket és az Európai Uniót megalapító szerződések általános vizsgálatát végezte el. Ennek során kifejtette, hogy e nemzetközi jogi szerződéseket a Közösség már kezdettől fogva egyfajta uniós alkotmánynak tekinti. Németországban ez a nézőpont még nagyobb hangsúlyt kapott, amikor a Szövetségi Alkotmánybíróság expressis verbis kimondta, hogy az Európai Gazdasági Közösségeket megalapító szerződés bizonyos értelemben a Közösségek alkotmányaként funkcionál.6 Azóta az Európai Bíróság is alkalmazott hasonló megközelítést egyik 1986. évi döntésében7. A jelenség nem egyedülálló - hangsúlyozta az előadó - hiszen több nemzetközi szervezet is használja az "alkotmány" kifejezést alapító szerződésének megjelölésére.8
Bár az alkotmányfogalom széleskörű használata - mint ahogy azt a fentiek is alátámasztják - nem ritka, Gornig professzor szerint mégis alapvetően az államon belüli alapokmányokra használhatjuk az "alkotmány" megjelölést. A második résztémakörben tehát ennek a fogalomnak a tárgyalására tért rá, melynek során öt pontban körvonalazta az alkotmány formai és tartalmi jellemzőit.
1. Legáltalánosabb megközelítésben alkotmánynak nevezhetjük valamely szervezett csoport együttélését szabályozó alapvető előírások összességét. E normatív jellegű dokumentum legjellemzőbb példája valamely állam alkotmánya.
2. Funkcionális megközelítésben elmondható, hogy az alkotmány normatív kijelentéseket tartalmaz az államban megjelenő uralmi- és értékrendszerről, megalapozza az állam egységét, biztosítja a társadalom integrációját, az államélet számára biztonságot és stabilitást teremt, individuális jogokat garantál az állampolgároknak, végül pedig megelőzi azt, hogy állandó viták folyjanak az állam alaprendjéről. Az alkotmány szabályozása következtében az államhatalom gyakorlása kiszámíthatóvá és érthetővé, nem utolsó sorban pedig korlátozottá válik. Az alkotmány a többi normához képest elsőbbséget élvez, ez teszi lehetővé, hogy funkcióját betöltse. Végül megemlíthető, hogy rögzíti az állami célokat is, ezáltal meghatározott kulturális- és értékrendszert alakít ki.
3. Tartalmi szempontból az alkotmánynak nincsenek általánosan kötelező elemei, mégis tipikusan magában foglalja a legitimáció megvalósulásának feltételeit, az államszerkezet és az állami célok leírását, továbbá az államhatalom gyakorlásának módjára vonatkozó szervezeti- és működési szabályokat. E rendelkezések feladata, hogy megakadályozzák a hatalommal való visszaélést, valamint hogy határt szabjanak mind az állami kényszernek, mind pedig az egyéni szabadságnak. Ez utóbbi két feladat az alapjogi katalógus felállításával valósulhat meg, amely leggyakrabban szubjektív alanyi jogokat tartalmaz. A nemzeti alkotmányok gyakran azt is szabályozzák, hogy hogyan kerülhet sor a felségjogok átruházására nemzetközi szerződések, illetve nemzetközi szervezetek keretei közt.
4. Az alkotmány megjelenési formájára jellemző, hogy összefoglaló dokumentumban kap helyet, mely a jogforrási hierarchiában minden más jogszabálynál magasabb rangú és azoknál nehezebben módosítható.
5. Végül ahhoz, hogy az alkotmányról beszélhessünk, szükséges, hogy létrejötte visszavezethető legyen a nép, a pouvoir constituant9 aktusára, vagy legalábbis e hatalomnak lehessen valamilyen módon beszámítani. Az alkotmány forrása ilyen értelemben a szuverén nép. A hatalom egyéb birtokosai - meghatározott szervek, (pouvoir constitués)10 - ebből a szuverenitásból vezetik le hatáskörüket. Kiemelendő azonban, hogy a nép aktusa nem arról dönt, hogy formálisan és tartalmilag alkotmánynak tekinti-e ezt a dokumentumot, hanem csupán arról, hogy az aktust legitimnek tekinti-e.
A díszdoktori előadás következő részében az előadó rátért arra a kérdésre, hogy az előbbiekben felvázoltakhoz mérten mennyiben felelnek meg az Európai Unió, illetve az Európai Közösségek Alapító Szerződései az alkotmánnyal szemben támasztott követelményeknek. Hasonlóságokat és különbségeket emelt ki, végül kifejtette saját álláspontját, mely szerint az alkotmány elnevezés nem alkalmazható megalapozottan a Szerződésekre. Ez az alábbiakkal támasztható alá.
Az Unió és a Közösségek közelebb állnak a nemzetközi szervezeti formához, mint az állami léthez. A tagállamok ruházzák fel őket felségjogokkal az Alapító Szerződések keretei közt. Így ezeknek a Szerződéseknek természetesen különleges jelentőségük van a Közösségek joganyagában, a primer közösségi jogot testesítik meg. Ez a primer közösségi jog elsőbbséget élvez a Közösségek által kibocsátott jogi aktusokkal - a szekunder közösségi joggal - szemben. A primer közösségi jog szabályozza a közhatalmat és megállapítja a szervek hatáskörét. A Közösségek szerveinek nincs hatásköre a primer közösségi jog megváltoztatására, ezt kizárólag a tagállamok módosíthatják.
Az Alapító Szerződéseket tehát nemzetközi szerződéseknek tekinthetjük, mégis találhatunk olyan jellegzetességeket, melyeket rendszerint csak az alkotmányokban lelhetünk fel. Ezek a következők.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
