Egy pesti anekdota szerint egy nagy műveltségű római jogász nehéz helyzetbe hozott valakit, akihez a következő, halkan mondott kérdéssel fordult egy társasági összejövetelen: "Tudod-e, hogy vannak itt olyanok is közöttünk, akik még ógörögül sem tudnak?" Mire az volt a válasz: "Szerencse, hogy nem én vagyok a házigazda!"
A görögök többisten hitűek voltak. A hatalmi ágak egyensúlyáról szóló elmélet is egy többszereplős szellemi konstrukció. Nem az archaikus gondolkodás egy mondata tért be a XVIII. századba Montesquieu-nél? Mellesleg: közismert tény, hogy az egyistenhitű vallás filozófiájára is hatott a görög bölcselet.
Nagyon jó ötlet volt a tervezett alkotmány praeambulumába beírni az európai megközelítés gyökereit. A görögök is említve lettek, nevezetesen Thukydides Pelopponészoszi háborújának egy passzusa (2, 37), amely szerint "alkotmányunkat azért nevezik demokráciának, mert a hatalom nem a kisebbség, hanem a többség kezében van". Helyes volt ez így, hiszen - ha jól halljuk - az emberiség jó része a görgök nyelvén beszél, az ő szavaikat használja a kulturális, politikai és jogi kommunikációban. Föl is lehet tenni egy kérdést ezen a ponton: meg lehet-e érteni Polányi Károly könyvét (The Livelihood of Man) a görög bölcsességek ismerete nélkül? Kínában már minden jogi fakultáson tanítanak római jogot. És egy másik kérdés is adódik: ha a görögöt is oktatni fogják, közelebb fognak kerülni ahhoz, hogy az egypólusú világot kétpólusúvá változtassák?
- 265/266 -
Fogalmaink jó részét a görögöktől kaptuk, ami azt jelenti, hogy nélkülük azt sem tudnánk, mit csinálunk. Az aforizmák bölcsességek, és nagyon közel állnak a szabályhoz. Nemcsak azért, mert a tudatos embert ezen bölcsességek vezetik életútján (vagy legalábbis eggyel közülük mindig meg tudja indokolni aktuális lépését), hanem azért is, mert a norma struktúrája (hipotézis, diszpozíció, szankció) nagyon hasonlít az aforizmák, bölcsességek szerkezetéhez. Végül is a jog valahol tanítás: mit tegyél, mit ne tegyél, mit tehetsz stb., így aztán a jog elsajátítását nagyon megkönnyíti az aforizmák tudománya, ami egyébként nyilvánvalóan szellemi afrodiziákum.
A görög bölcsességek, és főleg a nyelv, a szavak ismerete azért is fontos, mert általában a komoly felfedezéseknek, elméleteknek, paradigmaváltozásoknak kell egy új megjelölés. Ehhez pedig a legjobb egy jó görög szót találni a jelenségekre, illetve a terminus technicusokra.
Természetesen nem könnyű érvelni régi dolgok, egy elsüllyedt világ megismerése mellett, de a görög-római kultúra nem is olyan régi; ha 64 negyvenéves (ez nem több, mint egy közepes olvasóest közönsége) átélt idejét összeadjuk, már ott vagyunk Solón idején.
Mostanában, azzal foglalkozva, hogy a jogtudomány milyen formákban képes testet ölteni (lexikon, monográfia, tankönyv stb.), szembe jött az a kérdés: mitől lesz egy írás a jogtudomány értékes drágaköve. Nyilvánvaló: az első kérdés nem ez, hanem az, hogy valamely írás egyáltalán a jogtudomány ruhájába van-e öltözve. Ami a második kérdést illeti, mindig is úgy gondoltuk - bár lehet: ez a felfogás csak a kisebb népek sajátja -, hogy valamely idegen nyelvű szerző nézeteinek, gondolatainak magyar nyelven való lefordítása, megjelentetése, kommentálása tudományos eredményként üdvözölhető. Az előző rendszer intellektüeljeinek nagy trükkje volt "a kritika". A kritika - aminek a mindenki által várt része volt: a fordító - révén ismerhettük meg az egzisztencialista jogfilozófiát (Peschka Vilmos), Radbruchot (Péteri Zoltán) és más tudósokat. Talán nem tévesen véljük: e szerzőpáros, ti. Nótári Tamás és Dér Terézia munkája is minden elismerést megérdemel, végül is a római és görög szövegemlékek összevetése, párhuzamba állítása és magyar nyelven való visszaadása aligha mondható Akadémiánk célkitűzéseivel ellentétesnek.
Sőt, találhatunk olyan megállapításokat, amelyeket a jelenlegi válságban alkalmazni lehet. Így például: "Való talán az embernek törvényeket előírók, e törvény ellen élnetek?" (Euripides, Ion 442 sk.); "Ember számára nem terem nagyobb kincs, mint a gondos, józan értelem." (Sophokles, Elektra 1015 sk.), vagy akár "Baj után a bolond is okos már." (Homeros, Ilias 17, 32). Akiknek pedig
- 266/267 -
aktualitásból ez sem elég, azok olvassák el Nótári Tamás egy másik munkáját (Hogyan nyerjük meg a választásokat? Quintus Tullius Cicero: A hivatalra pályázók kézikönyve. Szeged, Lectum Kiadó, 2006.), abban ugyanis annyi hasznosítható csalafintaság van, hogy az több választási időszakra is elég.
Fontos, hogy tudjuk, milyen forrásokból táplálkozik gondolkodásunk, egyáltalán mik az alapjaink a szellemtudományokban. Ilyen gyűjteményeket nemcsak a kis népek kutatói készítenek, hanem a nagyoké is.[1] Hogy hasonló munkákra nem csupán nálunk van igény, jól példázza, hogy e szerzőpáros gyűjteményének átdolgozott és bővített változata Németországban is megjelenhetett (Sapientia liberat animum. Sententiae Graecae et Latinae. Bibliotheca Latina IV. Saarbrücken, Societas Latina, 2008.) Valószínűleg azért, mert nyilvánvaló: a nemzeti és nemzetközi kapcsolatokban ugyanazon mezőn játszik mindenki, következésképpen a szentenciák ismerete nélkül nem is lehet játszani, például a diplomáciát, ha nem tudjuk, mi a közös: mire számíthatnk, mire nem. Mert a társadalmi darab, amit játszik ma is az elit, nem változott. Ugyanabban szerepel: görög és római kategóriákkal leírhatóan, közvetíthetően. Az természetesen nem baj, hogy vannak új szavak a ma létezőre; az egzisztencia, a mechanizmusok, a jelenségek megnevezésére (például: a politics, vagy a public choice, vagy a média). A lényeg ugyanis nem alakult át, ti. a politikusok és a köztisztviselők döntenek, a média, a közvélemény befolyásol, de nem határoz. Ebből következően az antik bölcsességek sem értéktelenedtek el, nem váltak időszerűtlenekké, nem lettek elavultak.
Ha nem is vagyunk radbruchisták, annyit azért megállapíthatunk, hogy a jogásznak el kell sajátítania az értékelő szemléletet (bewertende Betrachtung).[2] Ezt pedig aligha lehet anélkül, hogy a jog kultúrjelenség jellegét felfogjuk, viszont ehhez nekünk is fel kell nőni, ami viszont nem
- 267/268 -
megy a kultúráról és a türelemről szóló ismeretek nélkül.[3] A jogi gondolkodás pallérozásában jó szolgálatot tesz a szentenciák, regulák elsajátítása, miként az iskolai oktatásban is fejleszti a diákok gondolkodási- és kifejezőkészségét közös asszociációs bázis teremtve a szólások és közmondások ismerete.[4]
A recenzens nagy fába vágta a fejszéjét, amikor egyszerre akart írni a két könyvről. Csak látszólag tűnik a feladat könnyűnek, de nem az, mert ugyan a két munka hasonló jogi regulákat, szentenciákat, illetve antik görög bölcs gondolatokat foglal magába, a két gyűjtemény mégsem ugyanolyan. Nem ugyanaz a két kötet, mert az első a regulák és szentenciák mellett - amikhez még tárgymutatót is ad a szerző - remekmű miniatúrákat is tartalmaz, míg a másik függelékben foglalkozik a görög írással és a kiejtési szabályokkal, továbbá pár soros leírást ad a kötetben szereplő szerzőkről Aiskhylostól Xenophónig.
Némi pontatlansággal azt mondhatnánk, aforizmákat olvashatunk mindkét kötetben; de ez azért csak közelítés a tartalomhoz, mert a könyvekben több műfaj szerepel együtt: a szentencia, a maxima, a regula, az adagium és a proverbium az első kötetben; a másodikban pedig idézetek. Természetesen itt is, közülük a többség, szentencia, bölcs mondás. Nem vitás, a recenzens úgy olvasta mindkét kötetet, mint amik "... az ember okulását szolgáló, általában rövid, ellenpontozást tartalmazó mondatokat" foglalnak magukba. (Bár olyan jó, kettős tagadást tartalmazó állítást azonban nem találtunk bennük, amikből bőven olvashatunk Kissingernél, de hát lehet, hogy figyelmetlen voltunk, vagy a műfaj fejlődött.)
Az említett miniatúrák (soroljuk is fel őket: Dogmatika kontra topika; Summum ius summa iniuria; Summum ius summa iniuria - Rotterdami Erasmusnál; Az interpretatio fogalma; Ius est ars boni et aequi; Venire contra factum proprium; Büntetőjogi jellegű regulák a római jogban; Ubi tu Gaius, ego Gaia; Magnum numen idem sentientis senatus) félelmetesen jók, mert a legnehezebbet csinálják: röviden tartalmasat írnak. Egy-egy elvet (jogintézményt) vesznek górcső alá; Nótári azt írja meg bennük, hogyan gondolkodtak,
- 268/269 -
vélekedtek arról különböző korok, különböző szerzői. Ez maga a szellemtudomány. Természetesen azért lát messzebb, mint a tudományos pályán elődei, mert a vállukon áll, ahogy a forrásokból, az idézett művekből kiderül.
Talán a legjobb, mindenesetre a recenzenshez legközelebb álló témája a latin regulagyűjtemény 251. oldalon kezdődő miniatúrának van (Ius est ars boni et aequi). Nem is azért, mert itt valami jó, és nem negatív hangzik el a jogról, ti. a jog a jó és az igazságos/méltányos művészete, hanem azért mert előkerül az interpretatio fogalma - ami, ahogy látjuk, az egyre szélesedő közösségi jog alapvető kérdése lesz, mert az Európai Bíróság joggyakorlata olyan fontossá vált, mint a statute law. Nótári azt írja: "Az aequitas mint az interpretatio elve nem kerül ugyan a Cicero által taglalt causa Curiana kapcsán expressis verbis megfogalmazásra, azonban lévén végeredményben az interpretatio restrictiva és az interpretatio extensiva közötti ellentétről szó, tartalmában ennek lényegéhez látszik tartozni."
Egyébként ide tartozóan lehet idézni a Schweizerisches Zivilgesetzbuch "nevezetes" 1. artikulus (2) bekezdését, amely "... felhatalmazza a bírót, hogy törvény vagy szokásjogi szabályozás hiányában úgy járjon el, mintha törvényhozó lenne: amennyiben törvény szerinti rendelkezést nem tud alkalmazni, akkor a bírónak a szokásjogot kell követnie, amennyiben vonatkozó szokásjog nincsen, akkor a szabály szerint úgy kell döntenie, ahogy törvényhozóként tenné."[5]
A recenzió végén a recenzensnek be kell látnia: vannak művek, amelyek könnyen beilleszthetők a tudomány téglái közé, mások nem. De az utóbbiak a tudomány díszei, frízek, amiktől szebb lesz a tudomány épülete - mint ez a két könyv is.■
- 269 -
JEGYZETEK
[1] BOVENSIEPEN, R.: Lateinische Rechtssprichwörter verdeutscht und erläutert. Franz Vahlen, Berlin, 1932; BROOM, H.: A Selection of Legal Maxims Classified and Illustrated. Sweet&Maxwell Limited, London, 1939; De-MAURI, L.: Regulae iuris. Raccolta di 2000 Regole del Diritto. Hoepli, Milano, 1936; LIEBS, L.: Lateinische Rechtsregeln und Rechtssprichwörter. C. H. Beck, München, 1998; ROLAND, H.-BOYER, L.: Locutions latines et adages du droit français contemporain I. L'Hermès, Lyon, 1977.
[2] PÉTERI Z.: Gustav Radbruch és a relativista jogfilozófia néhány kérdése. In: Kritikai tanulmányok a modern polgári jogelméletről (szerk.: Szabó I.). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963. 351-409. Egyébként Péteri a 363. oldalon azt írja: "A ’dolgok természeté’-nek gondolata ókori eredetű; mind a görög filozófiában, mind a római jogtudományban megtalálhatjuk első nyomait."
[3] Ennek kapcsán érdemes felidézni Peschka Vilmos kedvenc Radbruch idézetét: "A kultúra türelmes. A technika türelmetlen. A türelmetlenség e kor bélyege és stigmája. ... A türelem nyeri el a múlandótól a tartós értéket, tartja meg az illanó pillanatot, győz az idő felett, mert nem aggódik, hogy elveszti az időt; az út minden állomásán célban van és a munkában már a művet élvezi, ami létrejön. A türelem egyensúly, hit és bizalom. Megalkotta a perzsa szőnyeget és a gótikus dómot. A kultúra szelíd anyja."
[4] Vö. MARGALITS E.: Magyar közmondások és közmondásszerű szólások. Kókai Lajos bizománya, Budapest, 1896.
[5] HAMZA G.: Az európai magánjog fejlődése. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002. 127.
Lábjegyzetek:
[1] Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2008. 291 old.
[2] Szeged, Lectum Kiadó, 2005. 288 old.
Visszaugrás
