2014-ben az Európai Unió Bírósága mérföldkőnek tekinthető döntést hozott az internetes keresőmotor-szolgáltatók tevékenységének tárgyában,[1] amely azonban - legalábbis jelenleg úgy tűnik - gyökeresen ellentétes a szólás szabadságának egyesült államokbeli felfogásával.
Történt ugyanis, hogy egy spanyolországi napilap nyomtatott változata még 1998-ban egy társadalombiztosítási tartozásból eredő hatósági foglalással kapcsolatos ingatlanárveréssel összefüggésben két közleményt tett közzé. A közleményekben az érintett személy - bizonyos Mario Costeja González - tulajdonosként és név szerint megemlítve szerepelt. Később a kiadó a napilap elektronikus változatát is elérhetővé tette az interneten. 2009-ben González a napilap kiadójához fordult, sérelmezvén azt, hogy ha a Google keresőjébe beírja a teljes nevét, a találatok között a napilapnak az ingatlanárveréssel kapcsolatos közleményeket tartalmazó oldalai szerepelnek. Azt állította, hogy a társadalombiztosítási tartozásból eredő foglalás már évekkel ezelőtt rendeződött és megszűnt, így ennek az információnak már nincs relevanciája. A kiadó válaszában arra hivatkozott, hogy nem törölhetik González adatait, mivel azoknak a közzétételét a spanyol szociális és munkaügyi minisztérium rendelte el, tehát jogszerűen szerepelnek a napilap internetes kiadásában. Ezek után 2010-ben González azzal a kéréssel fordult a Spanyolországban működő Google-irodához, a Google Spainhez, hogy utó- és vezetéknevének a Google keresőjébe történő beírásakor a keresési találatok között ne jelenjenek meg a napilapra mutató linkek. A Google Spain megküldte a kérelmet az egyesült államokbeli székhelyű Google Inc. részére, mivel álláspontja szerint az anyavállalat az, amely az internetes keresőszolgáltatást nyújtja, így annak is kell a kérelmet elbírálnia. Az érintett panasszal fordult a spanyol adatvédelmi hatósághoz is, kérelme a kiadó és a Google ellen irányult. Egyrészt kérte, hogy kötelezzék a kiadót arra, hogy anonimizálja a közleményt, vagy alkalmazzon a keresőmotorok által biztosított eszközöket a személyes adatai védelme érdekében. Másrészt kérte, hogy
- 128/129 -
kötelezzék a Google Spaint vagy a Google Inc.-t adatainak törlésére vagy elrejtésére, hogy ezen adatok ne legyenek láthatóak a keresési találatok között, és ne kapcsolódjanak a napilap linkjeihez.[2]
A spanyol adatvédelmi hatóság helyt adott az érintett által a Google Spain és a Google Inc. ellen benyújtott panasznak, s adatkezelésnek minősítette a keresőmotor-szolgáltatás során végzett tevékenységet a spanyol nemzeti jog alapján. A hatóság tehát megállapította a jogsértést, s kötelezte a Google-t az adatok törlésére, s el is tiltotta a szervezetet a jövőbeli esetleges jogsértésektől. A hatóság szerint minden személynek - aki nem közszereplő, vagy személye nem tart közérdeklődésre számot - joga van ahhoz, hogy a róla szóló információk és adatok eltávolítását kérje az internetről.[3] A kiadóval szemben benyújtott panaszt azonban a hatóság elutasította. Ennek indoka az volt, hogy az adatoknak a napilapban történő közzététele jogilag megengedett volt, azt a hatályos jogszabályok alapján egy minisztérium rendelte el azért, hogy a lehető legnagyobb nyilvánosságot biztosítsák az árverésnek, s az árverési vevők minél nagyobb számban vegyenek azon részt. Tehát a napilap és kiadója tekintetében a név megjelenítése jogszerű volt, így annak későbbi eltávolítása nem kérhető.
A Google Spain és a Google Inc. az adatvédelmi hatóság által hozott határozat megsemmisítése iránti keresetet nyújtott be a spanyol bírósághoz, amely végül előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordult az Európai Unió Bírósága felé.[4]
A Bíróság döntésének lényege szerint a keresőmotor-szolgáltatót - így a Google-t - adatkezelőnek kell tekinteni a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló 95/46/EK irányelv alapján.[5] Összességében tehát elmondható, hogy a döntés értelmében a Google működtetője köteles arra, hogy egy személy nevére való keresés nyomán megjelenő találati listáról törölje a harmadik fél által közétett és e személlyel kapcsolatos információkat tartalmazó weboldalakra mutató linkeket. Azaz az érintett személynek joga van a feledésbe merüléshez (right to be forgotten), ahogy azt a Bíróság kifejezetten meg is fogalmazta. Ez a helyzet abban az esetben is, ha a nevet vagy az információt korábban nem törölték a forrásoldalakról, és adott esetben akkor is, ha önmagában a forrásoldalakon történő közzététel jogszerű volt.
Az uniós Google-ügy sajátosságai következtében a kontinentális és az egyesült államokbeli szólásszabadság-felfogás igencsak aktuális kérdéseket vethet fel, amely további összefüggésekre világíthat rá a keresőmotor-szolgáltatókkal kapcsolatban. Az Egyesült Államokban ugyanis - ahogy a későbbiekben látni lehet majd - mind elméleti, mind gyakorlati téren megerősítést
- 129/130 -
nyert, hogy egy keresőmotor-szolgáltató által a felhasználó kérése nyomán megjelenített találati lista, keresési eredmény szólásnak, közlésnek, véleménynek minősül, amely az Első Alkotmánykiegészítés hatálya alá tartozik.
Talán érdemes röviden kitérni arra, hogy miben is áll egy keresőmotor-szolgáltató által végzett szolgáltatás lényege, mi vezethet odáig az Egyesült Államok jogfelfogásában, hogy egy automatizált módon megjelenített találati lista, keresési eredmény szólásnak minősüljön.
Elsőként megkockáztatható a kijelentés, hogy a keresőmotorok kulturális, gazdasági, politikai életünkre való befolyása eltörpíti a hagyományos nyomtatott és elektronikus sajtó hatását, hiszen vezető szerepet töltenek be az internetes információáramlásban.[6] Korábban, az internet elterjedését megelőző időszakban ugyanis ilyen nem létezett, a média működése a 20. század végéig e téren két szereplőt tételezett fel, a nyomtatott vagy elektronikus sajtót és annak közönségét, s a sajtó feladata volt az, hogy információt juttasson el a közönséghez. Óriási médiabirodalmak születtek, amelyek a közönséget többé-kevésbé passzív fogyasztónak, befogadónak tekintették. Ugyanakkor e rendszerben nem feltétlenül jutott el a szólás, az információ a célközönséghez, illetve csak az jutott el, amelyiket az adott médiavállalkozás saját gazdasági és egyéb szempontjaira is tekintettel eljuttatta.[7] S valóban, nehezen képzelhető el, hogy e struktúra a pezsgő "vélemények piacát" mozdította volna elő.
Mindez azonban a 20. század végén, az internet kialakulásával megváltozott, az információ áramlását ellenőrzésük alatt tartó központi entitások helyett - illetve mellett - az internet egy ténylegesen nyitott és decentralizált rendszert tett lehetővé.[8] Sokan a szólásszabadság utópiájának eljöttét vélték felfedezni benne, s ennek megfelelően az állami be nem avatkozás eszméit hirdették.[9]
Hamar kiderült azonban, hogy az internet információs bőséghez vezet - információs "szmog"-hoz -, amely már nem segíti, hanem sokkal inkább gátolja a tájékozódást, a felhasználó számára releváns információ megszerzését. Másrészt pedig - ebből fakadóan - a véleményt nyilvánító legfontosabb célja, hogy minél inkább felhívja magára minél több felhasználó figyelmét. Ez utóbbi viszont jobbára megint csak a szervezett médiavállalatoknak kedvez, hiszen ők vannak abban a helyzetben, hogy különböző eszközökkel a felhasználók érdeklődését magukra
- 130/131 -
és az általuk közvetített információkra irányítsák: reklámokkal, hirdetésekkel, jobb és látványosabb minőséget lehetővé tevő technikai fejlesztésekkel stb. Tehát formálisan ugyan mindenki egyenlő a véleménynyilvánítás képességét, lehetőségét illetően, de a szervezett médiavállalkozások domináns pozíciója mindenkinél erősebben fejtheti ki hatását az interneten is.[10]
Mégis, ha a véleménynyilvánítás szabadságának utópiája nem is valósult meg az internet kialakulása révén, de mindenképpen új dimenziókat és tereket nyitott a szólásszabadság területén azzal, hogy az internet a tömegkommunikáció eszköze lett.[11]
Tényként kezelhető, hogy jogilag szinte lehetetlen az internetet egy mindenre kiterjedő ellenőrzés alá vonni, hiszen nem központosított rendszer szerint működik, s folyamatosan, viszonylag olcsón és anonim módon lehet követhetetlen mennyiségű információt közölni és továbbítani.
E tekintetben merülhet fel az ellenőrzésnek a technikai módja, amely az információ ún. kimeneti pontjainak ellenőrzésén alapul. Maga a technológia, amelyre az internet épül, különböző infrastruktúrák, hardverek és szoftverek alkotta csomópontok összessége, s mivel nincs központja - nincs például egy "központi" számítógép -, a technikai alkotóelemeket ellenőrző szereplők akadályokat, szűrőket, gátakat tudnak kialakítani, amelyek az információ kimeneti pontjainál - így a célközönségnél, a befogadó félnél - fejtik ki hatásukat. Ezzel pedig az információáramlás a decentralizált interneten is befolyás alatt tartható. Emellett persze az internet technikai struktúrája fejleszthető, alakítható, ami különböző szempontok szerint - akár jogi eszközök igénybevételével - szintén befolyásolhatja az információ áramlását.
Az információ kimeneti pontjainak ellenőrzése azonban ismét ráirányította a figyelmet arra a jelenségre, hogy a kimeneti pontokat ellenőrző szereplők a vélemények új közvetítőivé léptek elő, s hasonló szerepet töltenek be - akár együtt is működve velük -, mint korábban a centralizált erőtérben működő médiavállalkozások, tehát számtalan lehetőségük van, hogy saját érdekeik és szempontjaik szerint, domináns pozícióból meghatározó erőfölényt érvényesítsenek. S - nem meglepő módon - ezek közé az új közvetítők közé sorolhatók a keresőmotor-szolgáltatók, amelyeknek döntő szerepük van az interneten fellelhető végtelen mennyiségű információ kezelésében és a felhasználó számára való megjelenítésében. Ebből fakadóan óriási hatalmat is jelent vagy jelenthet mindez,[12] ahogyan a korábbi, az internetkorszakot megelőző világban, most is a gazdasági, piaci érdekeké a főszerep, s a fogyasztói szemlélet ugyancsak a régi.
- 131/132 -
Mindezzel kapcsolatban mára már rendszeresen merülnek fel a keresőmotor-szolgáltatók - mint az internet bábeli bibliotékájának mindentudó könyvtárosai[13] - elfogultságával, részrehajlásával (search engine bias) kapcsolatos kérdések.
Elvileg, általánosságban minden keresőmotor-szolgáltató elfogult és részrehajló, hiszen weboldalakat indexál, rangsorba rendezi őket, ami valakinek kedvez, valakinek nem. E műveleteket technikailag algoritmusok segítségével hajtja végre. Sokféle szempontot figyelembe lehet venni az algoritmusok megalkotása során is, de ennek eredménye is az lesz, hogy egyes weblapok - információk, vélemények - kiemelkednek a többi közül, mások pedig egyáltalán meg sem jelennek.[14] Több esetkört lehet e téren elhatárolni egymástól, amelyek illusztrálására szolgálnak a későbbiekben bemutatott jogesetek is:
- a keresőmotor-szolgáltató a találati listában, a keresési eredmények között nem jelenít meg egy adott weboldalt;
- a keresőmotor-szolgáltató egy adott weboldalt a találati listában, a rangsorban (PageRank) hátra- vagy hátrébb sorol;[15]
- a keresőmotor-szolgáltató visszautasítja egy adott weboldal arra irányuló kérését, hogy kulcsszó szerinti hirdetést tegyen közzé.[16]
Viszont mindezen jelenségek ellenére egy keresőmotor-szolgáltatás igénybevétele nélkül elképzelhetetlen az interneten való tájékozódás.[17]
- 132/133 -
Az Egyesült Államokban a keresőmotor-szolgáltatók által végzett szolgáltatás szempontjából, valamint a szólásszabadság és az információáramlás az internet adta lehetőségeit tekintve egyrészt felmerül a kérdés, hogy egészen pontosan ki az, aki a közlést megfogalmazza. Hogyan lehet megítélni ebből a szempontból a keresőmotor-szolgáltatók által használt algoritmusokat, az - elvileg - automatikusan generált tartalmakat?[18]
A warholi mondás e helyen átértékelhető akként, hogy a jövőben mindenki híres lehet 15 mikromásodpercre, ha magas ranghelyet ér el a Google-on. Ami azt jelenti, hogy ha a keresőmotor-szolgáltató nem jelenít meg valakit a találati listájában, vagy jelentős mértékben hátrasorolja, akkor az adott személy, vállalkozás mások számára egyszerűen láthatatlanná válhat.[19] Kérdés, hogy ezért felelőssé tehető-e a keresőmotor-szolgáltató?
Egyrészt ki lehet indulni abból az elméletből - nevezzük "közvetítőelmélet"-nek -, hogy a keresőmotor-szolgáltató csupán közvetíti, megjeleníti a mások által megfogalmazott közléseket, tartalmakat - tehát itt mások, és nem a keresőmotor-szolgáltató a közlő fél. Az csupán mások közlését közvetíti a közönség felé, s mindezt mechanikusan és objektív módon teszi, legalábbis az elmélet szerint ez alapvető követelmény lenne.
A "közvetítőelmélet" talán abban hibázik, hogy ténynek tekinti az egyes weboldalak fontosságát, relevanciáját, amikor azok a találati lista rangsorában megjelennek. Továbbá ebből fakadóan teljesen figyelmen kívül hagyja a felhasználói oldalon megjelenő cselekvéseket, mint például a felhasználóknak a keresőmotor-szolgáltatás igénybevétele során az interneten való kereséssel elérendő céljait.[20]
Másrészt adott az ún. "szerkesztéselmélet", amely alapján maga a keresőmotor-szolgáltató a közlő fél, amikor - emberek által létrehozott algoritmusok segítségével - a felhasználó keresési kérelmére véleményt fogalmaz meg, hogy melyek lehetnek a felhasználó számára a releváns találatok, s hogy ezek milyen sorrendben jelenjenek meg a felhasználói felületen. Ez utóbbi tekintetében a szolgáltató fogadja a felhasználó kérését, kérdését - a felhasználó tulajdonképpeni célját -,
- 133/134 -
majd erre tekintettel a weblapok közötti rangsorolást végez, melyet lehet úgy tekinteni, hogy javaslatot tesz a felhasználónak, hogy mely weboldalakat látogasson meg mindenképpen célja eléréséhez, s melyeket hagyhat nyugodtan figyelmen kívül.[21]
Azaz az elmélet lényege, hogy a keresőmotor-szolgáltatók olyan médiavállalkozások, amelyeken belül "szerkesztői döntések" születnek arról, mi jelenjen meg a közönség számára. Igaz, hogy a szolgáltató technikai algoritmusokat használ tevékenysége során, de az algoritmusokat emberek alkotják meg különböző szempontok szerint. Így a szolgáltatók nem tekinthetők pusztán mechanikus közvetítőknek, hanem emberi és szubjektív kritériumok szerint járnak el a találati lista megjelenítése során.
A "szerkesztéselmélet" támogatói nem a harmadik személyek, weboldalak közléseit veszik alapul, hanem a keresőmotor-szolgáltatók harmadik személyekre, weboldalakra vonatkozó és azok megjelenítéséről szóló saját közléseit, amelyek a találati listákban öltenek testet, s amelyek ezek alapján alkotmányosan védett szólásnak minősülnek.[22]
Ezzel összefüggésben egyes egyesült államokbeli szerzők kiemelik, hogy a keresőmotor-szolgáltatók részrehajlásával, elfogultságával demokratikus és gazdasági értékek, érdekek sérülhetnek, külön kiemelve azoknak a pártatlansággal kapcsolatos kedvezőtlen hatásait.
A demokratikus értékek azért, mert a részrehajlás, a kimeneti pontok ellenőrzés alatt tartása a nyitottságot és a sokszínűséget sodorja veszélybe, azt, hogy mindenkinek relatíve egyenlő esélye legyen részt venni e szférában.[23] A gazdasági szempont alapján pedig ugyanez a gazdasági hatékonyságot veszélyeztetheti, a gazdasági szereplők tájékozott döntésének a lehetőségét vonja el, ezzel pedig a versenyt befolyásolja. Egy találati lista rangsorolása kedvező színben tüntethet fel olyan szereplőt, amely egyébként kevésbé lenne népszerű, s a fejlettebb és tőkeerősebb szereplők dominanciájának biztosíthat szilárdabb talajt.[24] Ebből fakad, hogy egyes szereplők ki is szorulhatnak a szólásszabadság e területéről. Továbbá a felhasználói autonómiát is sértheti, korlátozhatja mindez.
Egy egyszerű példával illusztrálva, mivel a keresőmotor-szolgáltatók piacára meglehetősen nehéz betörni, így az ott működő szolgáltatók komoly erőfölény birtokában vannak. A felhasználók pedig a keresőmotorok segítségével jutnak hozzá a számukra szükséges információhoz, s kétségtelen, hogy a találati lista első oldalán szereplő vagy a rangsorban előrébb álló weboldalakra mutató linket hamarabb megnyitják.[25] S ezzel nyilvánvaló, hogy a keresőmotorszolgáltatók befolyásolják az információ szabad áramlását.
A fenti megfontolások abból a szempontból talán igazak is, hogy az algoritmusok használata, működése és az algoritmusok kialakításának folyamata meglehetősen homályos képet ad,
- 134/135 -
egy felhasználó számára nyilvánvalóan rejtve marad az, hogy a keresőmotor-szolgáltató milyen döntések alapján alkotja meg a technikai hátterét a szolgáltatásának.[26] Ebből fakadóan felvetődött az is, hogy a keresőmotor-szolgáltatóknak az interneten betöltött vezető szerepe és monopóliumhoz hasonló helyzete miatt valamilyen állami-kormányzati ellenőrző szervet kellene létrehozni.[27]
Ennek ellenére viszont sokszor hangoztatott ellenérv, hogy a keresőmotor-szolgáltatók magánszemélyek, magántársaságok, és nem állami-kormányzati szervek. Kifejezetten a szólásszabadság szempontjából különösen élesen jelenik meg a probléma, tekintettel arra, hogy állami-kormányzati beavatkozás az Első Alkotmánykiegészítés alapján magánszemélyek ügyeibe alkotmányos aggályokat vetne fel.[28] Persze el lehet azért mondani, hogy magánszemélyek esetében is például a monopolhelyzet s egyéb versenybefolyásoló eszközök, helyzetek kerülendők, s állami beavatkozásokkal akadályozandók meg,[29] itt azonban nem egyszerűen csak erről van szó, hanem a szólásszabadság egyik lehetséges gyakorlásának formájáról, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. A kérdés felvet továbbá szerzői jogi, illetve az üzleti titok körében személyhez fűződő jogi problémákat, tekintettel arra, hogy a keresőmotor-szolgáltató által alkalmazott algoritmusok szerzői műnek és üzleti titoknak is minősülhetnek.[30]
A keresőmotor-szolgáltatók központi, állami-kormányzati szabályozása és felügyelete úgy tűnik, hogy technikailag sem lenne kivitelezhető. Mind a technológia, mind a felhasználói szokások, a keresések olyan gyorsan, folyamatosan és dinamikusan változnak, hogy egy felügyeleti rendszer képtelen lenne azt követni, s becsatornázni egy hatékony döntési mechanizmusba. Másrészt a felügyeleti szervnek a keresőmotor-szolgáltatót érintő ilyen vagy olyan döntése is elfogult és részrehajló lenne, ha nem értene egyet a keresőmotor-szolgáltató találati listájának rangsorával, s így az is valamiféle értékítéletet tükrözne ugyanúgy, ahogy a keresőmotor-szolgáltató találati listája. Nagyon nehéz, vagy inkább lehetetlen e téren - annak sajátosságaiból adódóan - objektív kritériumot találni.[31]
Ahogy eddig is látható volt, az Egyesült Államokban a kontinentális felfogáshoz képest - amely az adatvédelem szabályaiból indul ki - teljesen eltérően ítélik meg a keresőmotor-szolgáltatások mibenlétét a szólásszabadsággal összefüggésben.
Vannak álláspontok - s ezek közül kiemelendő a Google által megbízott Eugen Volokh és Donald Falk által készített tanulmány -, amelyek szerint a keresőmotor nem tesz mást, mint szelektálja és megválogatja a találatokat annak érdekében, hogy a felhasználó számára a legoptimálisabb, leghasznosabb segítséget nyújtsa.[32] Igaz ugyan, hogy ehhez technikailag algoritmuso-
- 135/136 -
kat használ, de ezek az algoritmusok magukban foglalják a szolgáltatónál dolgozó emberek döntéseit is arról, hogy a felhasználók milyen információkat, találatokat preferálnak a szolgáltató keresőmezőjébe beírt kifejezésekre adott eredményként. S ez hasonló lehet a hagyományos nyomtatott vagy elektronikus sajtó szerkesztőségi döntéseihez arról, hogy milyen tárgyú cikkek, közlések jelenjenek meg, ki írja, szerkessze meg azokat, hol jelenjenek meg stb.[33] Ez utóbbi esetekben pedig fel sem merül, hogy nem szólásról van szó, amely védelmet élvez.
A különbség csak annyi, hogy a hagyományos nyomtatott vagy elektronikus sajtó a szerkesztők által válogatott és rendszerezett anyagot közli, míg a keresőmotor-szolgáltató válogatott és rendszerezett linkeket közöl a mások által már válogatott és rendszerezett, az internetre felkerült anyagokhoz. A szólás közege, módja, közlése eltérő, viszont sokkal könnyebben elérhető az információ a felhasználó számára, és sokkal inkább testre szabottan jelenik meg, ezáltal sokkal értékesebb is.[34]
A keresőmotor-szolgáltató által megjelenített találati lista, keresési eredmény szólásként való felfogását több bírósági - szövetségi alsóbírósági - döntés is megerősíti, amelyek alapján a keresési eredmények a szólásszabadság alkotmányos - az Első Alkotmánykiegészítés hatálya alá tartozó - védelmét élvezik.
Többször támadták már például a Google-t, kifogásolva azt, hogy a felhasználó által végzett keresés bizonyos találatoknak sokkal inkább kedvez, mint más találatoknak, s ezért ez utóbbi vállalatok találatai leértékelődnek, és a versenytársakkal szemben hátrányos helyzetbe kerülnek ennek minden következményével együtt.
Az első ilyen ügyek között kell megemlíteni a 2003-as Oklahoma állambeli Search King v. Google ügyet.[35] Ebben weblapoknak a Google általi és a találati listában megjelenő rangsorolásáról volt szó. A tényállásból elegendő annyit megemlíteni, hogy a felperesi reklámügynökség kifogásolta, hogy oldalainak rangsorolását a Google megváltoztatta, így az neki jelentős keresetkiesést eredményezett. A bíróság azonban kimondta, hogy a weboldalak rangsorolása során a Google véleményt nyilvánít az adott oldalról, s teszi ezt a felhasználók keresési szokásai alapján. A keresőmotor-szolgáltató nem kötelezhető arra, hogy egyáltalán bármelyik weblap rangsorolását elvégezze, azonban ha megteszi, akkor az a saját döntése, hogy milyen elvek alapján jár el. Függetlenül attól, hogy a szolgáltató rangsorolása az adott oldalra nézve kedvező vagy kedvezőtlen, önmagában e tevékenység nem keletkeztet semmiféle kifogásolási jogot az adott oldal üzemeltetője számára. A rangsor tehát véleményt jelent, azt pedig megilleti az alkotmányos védelem.[36]
- 136/137 -
A tényállástól függetlenül a szólásszabadság vonatkozásában szinte mindenben azonosan foglalt állást a bíróság a 2007-es Delaware állambeli Langdon esetben,[37] amely a Google, a Yahoo és a Microsoft keresőmotor-szolgáltatásai ellen irányult. Christopher Langdon több weblapot működtetett, amelyek egy tagállam kormányának, vezetőinek visszaéléseiről szóltak, valamint a kínai kormányzat által elkövetett jogsértésekről. A felperes saját weblapjait az alperesek keresőmotor-szolgáltatásainak felületén futó reklámszöveggel népszerűsítette volna, az alperesek azonban különböző indokokra hivatkozva a reklám közzétételének nem tettek eleget. Langdon - többek között - a szólásszabadság sérelmére hivatkozott, a bíróság azonban a kereseti kérelmének nem adott helyt, ugyan a szólásszabadságra visszavezethetően, de nem a felperes, hanem az alperesi keresőmotor-szolgáltatók javára értelmezve azt. A bíróság álláspontja szerint a keresőmotor-szolgáltató - szerződéses kapcsolat hiányában - nem kötelezhető olyan tartalom, reklám futtatására, amelyet nem akar közzétenni, éppen ez sértené a szólásszabadság Első Alkotmánykiegészítésben foglalt oltalmát, amely a szolgáltatót is megilleti. Ezzel összefüggésben az is rögzítésre került, hogy a szolgáltató egy magántársaság - nem állami-kormányzati szerv -, így neki semmiféle kötelezettsége nincs a tekintetben, hogy a szólásszabadság gyakorlásának teret engedjen, azt garantálja. Tehát ő szintén e jog jogosultja, nem pedig kötelezettje, mint amilyen az állam, amelynek feladata az, hogy biztosítsa a szólásszabadság gyakorlásának a lehetőségét.
A korábbi évekből származó eseteket napjaink bírósági - de szintén csak alsóbírósági - gyakorlata szintén megerősíti, a szólásszabadság kétséget kizáróan elsőbbséget élvez.
A 2014-es New York állambeli Zhang v. Baidu ügyben[38] a kínai demokráciáért küzdő aktivisták csoportja indított eljárást a Baidu keresőmotor-szolgáltatóval szemben. Utóbbi egy Kínában tevékenykedő, de a világ minden országából elérhető - a Google-hez hasonló - szolgáltató. A felperesek azt állították, hogy a Baidu az Egyesült Államok területén is blokkolja, cenzúrázza a Kínára vonatkozó politikai jellegű kereséseket, cikkeket, publikációkat, videókat, s minden olyan jellegű információt, amely Kínában a demokratikusabb államberendezkedés kialakítását sürgeti. A felperesek maguk is jelentettek meg számos cikket, publikációt e témában, amelyeket más keresőmotor-szolgáltatók megjelenítenek, de a Baidu nem. Ahogy azonban a korábbi ügyekben, a bíróság itt is a szolgáltató javára döntött, az érvelés is ugyanaz volt, hogy ti. a szolgáltató - emberi személyek által készített algoritmusokon keresztül - döntést hoz a megjelenítendő találatokról, s ez a döntés az övé, amely élvezi a szólásszabadság oltalmát akkor is, ha bizonyos személyek számára a döntése kifogásolható. Ráadásul a Baidu nem hallgattathatja el ezeket a személyeket, az ő véleményük is megjelenik az interneten, s más keresőmotor-szolgáltató is megjeleníti azokat a találati listájában.
- 137/138 -
Visszatért a gazdasági-versenyjogi szempont is a szintén 2014-es Kalifornia állambeli S. Louise Martin v. Google, Inc. ügyben,[39] ahol a felperes szerint az általa működtetett weboldalt minden más keresőmotor-szolgáltató a rangsorban a legjobb helyeken jeleníti meg, ha a felhasználók az általa végzett szolgáltatásra keresnek rá, viszont a Google által végzett keresési eredmények között meg sem jelenik. A felperesi álláspont alapján a Google egyoldalúan kedvez bizonyos találatoknak - többek között saját cégei hirdetéseinek - a keresési eredmények között, s így jelentős versenyhátrányba kerül más vállalkozásokkal szemben, szinte láthatatlanná válik a potenciális ügyfelek számára. Ahogy korábban a Search King ügyben, úgy itt is leszögezésre került a bíróság által, hogy a találati lista a szolgáltató véleményét tükrözi, s függetlenül annak esetleges kedvezőtlen, hátrányos mivoltától, a szólásszabadság oltalmát élvezi.
Az Egyesült Államokban a szólásszabadság oltalma kétséget kizáróan kiterjed az internetre és a keresőmotor-szolgáltatók által végzett tevékenységre is. A hagyományos nyomtatott vagy elektronikus sajtó esetében kiterjed azokra a szerkesztőségi döntésekre, hogy a közlések mire vonatkozzanak, miről szóljanak, és miről ne szóljanak. Senki nem mondhatja meg számukra, hogy hogyan állítsák össze a hírfolyamot, hogyan osztályozzák, rangsorolják ezeket, még akkor sem, ha ez nem mindenkinek tetszik, vagy adott esetben valaki számára hátrányos.[40]
A keresőmotor-szolgáltató esetében nem közvetlenül emberek, szerkesztők döntenek az információ megjelenéséről, hanem számítógépes algoritmusok, amelyeket viszont emberek fejlesztettek ki, s magukban foglalják már a megjelenítendő információkról szóló döntést. Ezáltal a felhasználó kényelmesen, gyorsan és szabadon hozzájut az információhoz, a szóláshoz. Egyrészt ahhoz a közléshez, amellyel a szolgáltató kifejezésre juttatja döntését arról, hogy hogyan rangsorolta és osztályozta a keresni kívánt tartalmakat, másrészt hozzájut azokhoz a közlésekhez is, amelyekre a keresőmotor szolgáltatója hivatkozik a saját közlésében.[41]
Ugyan nem a keresőmotor-szolgáltató hozza létre, generálja azokat a tartalmakat, amelyeknek a linkjeit a találati listájában megjeleníti, de maga a tartalom megjelenítése, osztályozása, rangsorolása, szelektálása már egyfajta döntést foglal magában, amely a szólásszabadság védelmét élvezi, mert a találati lista egy szerkesztett összeállítás a mások által kifejezésre juttatott közlésekről, információkról.[42]
Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az ún. Communication Decency Act vonatkozó szakasza[43] lényegét tekintve kimondja, hogy a harmadik személytől származó és újraközölt információ miatt az azt közlő, közzétevő fél nem tehető felelőssé. Tehát a tartalomszolgáltató, a weboldal üzemeltetője immunitást élvez a sérelmes információk megjelenítésével szemben, így a
- 138/139 -
keresőmotor-szolgáltató szabadságot élvez abban, hogy mely - más weboldalakra mutató vagy azokról származó - keresési eredményeket jelenít meg. Egyes szerzők fel is róják a keresőmotorszolgáltatóknak, hogy ilyen esetekben éppen azzal szoktak érvelni, hogy nem az ő szólásukról, hanem harmadik személytől származó szólásról van szó, azaz ők csupán passzív szereplői, mintegy csatornái az eseményeknek. Jelen esetekben viszont épp fordítva, a Google - álláspontja szerint - ilyenkor aktív véleménynyilvánító szereplő, s a találati lista ezért maga is szólásnak minősül.[44] Lehet azonban úgy is értelmezni a helyzetet, hogy ez utóbbi körben a szerkesztői döntés csak a találati lista összeállítására vonatkozik - hiszen másra nem is vonatkozhatna -, nem pedig a találati lista alapján fellelhető, s esetlegesen jogsértő tartalomra.
Az esetek alapján kialakult bírói gyakorlatot azonban rendre kritikai hangok is kísérték, kísérik.[45] Az Első Alkotmánykiegészítés tekintetében felvetődhet a kérdés, hogy egyfajta funkcionalista felfogás szerint a keresőmotor-szolgáltató alapvetően nem fejez ki jelentéstartalmat, hanem célja az, hogy weboldalakra irányítsa a felhasználót,[46] s ez utóbbi weboldalak tartalma tekintetében a szolgáltatók nem minősülnek közlőnek vagy szerkesztőnek stb. Ez igaz abból a szempontból, hogy a szolgáltató által megjelenített linkek rangsora önmagában alapvetően eltér egy napilapban foglalt tartalomtól.
S ebből fakadhat az esetekkel kapcsolatos bíráló jogirodalmi hangvétel, miszerint a keresőmotor-szolgáltató által kifejezett szólás, tartalom nem valósít meg olyan szociális interakciót, amely a szólásszabadság alkotmányos eszméjének értékeit magában foglalná.[47] Annak a szólásnak ugyanis nincs értéke, nem járul hozzá a közgondolkodáshoz, közéleti vitákhoz, nem továbbít ismeretet,[48] és funkcionális, nem pedig dialogikus, párbeszédes, nem a kommunikációra irányul.[49]
Azaz, nem minden kell védett szólásnak minősüljön, ami szólás. Például egy terméken elhelyezett figyelmeztetés vagy termékinformáció alapvetően közlés, szólás, mégsem élvezi a szólásszabadság védelmét, ahogy egy szerződés is közlést fejez ki anélkül, hogy bármiféle köze lenne a szólásszabadsághoz, sőt, egy végrendelet nyilvánvalóan az örökhagyó valamiféle véleményét
- 139/140 -
fejezi ki, amikor "rangsorolja" az örököseit. Vannak tehát olyan szóbeli és írásbeli kifejezések, amelyek esetében fel sem merül, hogy egyáltalán a szólásszabadság oltalma alá vonnánk őket, ugyanakkor vannak olyan cselekmények - például néma tüntetés, sztrájk -, amelyek szóbeli vagy írásbeli kifejezés nélkül is a szólásszabadság védelmét élvezik.[50] Tehát attól, hogy szólásról, közlésről beszélünk, még nem feltétlenül van létjogosultsága a szólásszabadság felhívásának.[51]
A hagyományos kiindulópont az, hogy vannak bizonyos szólások - mint amilyen az ún. politikai szólás, a közügyek vitájában szereplő szólás -, amelyek más szólásokhoz képest "értékesebbek", így fokozottabban védettek. Ezekhez képest más jellegű közlés már lehet kevésbé védett, mint például üzleti célú szólás, reklám stb., s ez utóbbi kör folyamatosan bővül,[52] ahogyan az ügyek alapján látható volt, az egyesült államokbeli alsóbíróságok elkezdték ebbe bevonni a keresőmotor-szolgáltatások által kifejezésre juttatott tartalmakat is.
Az internet elterjedésével a szólásszabadság kiterjesztő értelmezést vont maga után, a védelem körébe vonhatóak olyan jelenségek is, mint amilyen pusztán adatok és információk birtoklása és továbbítása, függetlenül azok formájától és céljától. Egyre kevésbé számít, hogy ezek az információk, közlések köthetőek-e meghatározott személyhez, a közlés kifejezőjéhez, vagy szólnak-e meghatározott közönséghez, befogadó személyhez.[53]
S ebből a szempontból igazolható a keresőmotor-szolgáltatók találati listájával kapcsolatban a szólásszabadságot hangoztatók táborának fentebb vázolt elképzelése, miszerint a szolgáltató - és azon belül pedig emberek és nem gépek - implicit döntését és értékítéletét foglalja magában a találati lista, a keresési eredmény, a rangsor.[54] A rangsor éppen azért rangsor, mert egyfajta véleményt és értékítéletet tükröz, tehát korántsem biztos, hogy a csupán funkcionális szerepre korlátozódik,[55] s pont emiatt lehet a hagyományos - technológiától mentes - szóláshoz hasonlatosnak tekinteni. Az a tény, hogy algoritmusok használata történik, még távolról sem jelenti azt, hogy maga a gép beszélne vagy fejezné ki a közlést.[56] ■
JEGYZETEK
[1] C-131/12. sz. a Google Spain SL és Google Inc. kontra Agencia Espanola de Protección de Datos (AEPD) és Mario Costeja González ügyben 2014. május 13-án hozott ítélet [EBHT-ban még nem tették közzé].
[2] David Lindsay: The 'Right to be Forgotten' by Search Engines under Data Privacy Law: A Legal Analysis of the Costeja Ruling. 6 Journal of Media Law (2014) 159., 160-161.; Jääskinen főtanácsnok indítványa a C-131/12. sz. ügyben (2013. június 25.), 20-21. pont.
[3] Pere Simón Castellano: A Test for Data Protection Rights Effectiveness: Charting the Future of the 'Right to Be Forgotten' under European Law. 19 The Columbia Journal of European Law Online (2012) 1., 3.
[4] Jääskinen főtanácsnok indítványa a C-131/12. sz. ügyben (2013. június 25.), 23. pont.
[5] A továbbiakban: Irányelv. Az Irányelv 2. cikk d) pontja szerint "adatkezelő" az a természetes vagy jogi személy, hatóság, intézmény vagy bármely más szerv, amely önállóan vagy másokkal együtt meghatározza a személyes adatok feldolgozásának céljait és módját; ha a célokat és módokat egy adott nemzeti vagy közösségi jogszabály határozza meg, az adatkezelőt vagy a kinevezésére vonatkozó külön szempontokat ez a nemzeti vagy közösségi jogszabály jelöli ki.
[6] Oren Bracha - Frank Pasquale: Federal Search Commission? Access, Fairness, and Accountability in the Law of Search. 93 Cornell Law Review (2008) 1149., 1150.
[7] Uo., 1153.
[8] Uo., 1155.; Julie Adler: The Public's Burden in a Digital Age: Pressures on Intermediaries and the Privatization of Internet Censorship. 20 Journal of Law and Public Policy (2011) 231., 234.
[9] Andrew Tutt: The New Speech. 41 Hastings Constitutional Law Quarterly (2014) 235., 285.
[10] Bracha-Pasquale i. m. (6. lj.) 1158-1159.
[11] Christopher S. Yoo: Free Speech and the Myth of the Internet as an Unintermediated Experience. 78 The George Washington Law Review (2010) 697., 701., 703.
[12] Bracha-Pasquale i. m. (6. lj.) 1161-1163.
[13] Viva R. Moffat: Regulating Search. 22 Harvardjournal of Law & Technology (2009) 475., 476.
[14] Bracha-Pasquale i. m. (6. lj.) 1168.; James Grimmelmann: The Structure of Search Engine Law. 93 Iowa Law Review (2007) 1., 21.
[15] A "PageRank" röviden azt jelenti, hogy egy adott weboldal annál értékesebb, minél több másik weboldal mutat rá, linkeli, s ezek közül is a már magas PageRank-értékkel rendelkező oldal linkelése ér többet. Ezáltal az adott weboldal egy keresőmotor-szolgáltató találati listájának a sorrendjében sokkal előrébb szerepelhet, mint egy alacsonyabb PageRankkel rendelkező weboldal. Ahhoz, hogy az online szférában is létezzen valaki, eleve elengedhetetlen, hogy keresőmotorok indexálják, megjelenítsék az adott weboldalt. Bracha-Pasquale i. m. (6. lj.) 1164.; Michael J. Ballanco: Searching for the First Amendment: An Inquisitive Free Speech Approach to Search Engine Rankings. 24. Civil Rights Law Journal (2013) 89., 102.
[16] Ennek lényege, hogy például a Google AdWords szolgáltatása alapján egy adott honlap üzemeltetője hirdetést helyezhet el a Google felületén, amely akkor jelenik meg, ha bizonyos - az adott hirdető szolgáltatásával összefüggő - kifejezéseket gépel a felhasználó a keresőmezőbe. A Google e szolgáltatásáért való fizetés többféle formában jelenhet meg, például hogy csak akkor kell fizessen a hirdető, ha a felhasználó rá is kattint a hirdetésre, vagy telefonon lép kapcsolatba a hirdetővel. Jennifer A. Chandler: A Right to Reach an Audience: An Approach to Intermediary Bias on the Internet. 35 Hofstra Law Review (2007) 101., 1109.; magának a szolgáltatásnak többféle változata lehetséges. Grimmelmann (2007) i. m. (14. lj.) 11-12.
[17] Moffat i. m. (13. lj.) 479.
[18] Josh Blackman: What Happens if Data is Speech. 16 Journal of Constitutional Law Heightened Scrutiny (2014) 25., 27.
[19] Uo., 30.
[20] James Grimmelmann: Speech Engines. 98 Minnesota Law Review (2014) 868., 931.
[21] Uo., 873.
[22] Uo., 885., 889-890.
[23] Bracha-Pasquale i. m. (6. lj.) 1171-1172.
[24] Uo., 1173-1174.
[25] Grimmelmann (2014) i. m. (20. lj.) 891.
[26] Bracha-Pasquale i. m. (6. lj.) 1178.
[27] Uo., 1180-1182.
[28] Yoo i. m. (11. lj.) 699.
[29] Bracha-Pasquale i. m. (6. lj.) 1176.
[30] Grimmelmann (2007) i. m. (14. lj.) 48.
[31] Moffat i. m. (13. lj.) 492-493.
[32] Benjamin Edelman: Bias in Search Results?: Diagnosis and Response. 7 The Indian Journal of Law and Technology (2011) 16., 17.
[33] Eugene Volokh - Donald M. Falk: Google. First Amendment Protection for Search Engine Search Results. 8 Journal Of Law, Economics & Policy (2012) 883., 884.
[34] Uo., 885.
[35] Search King, Inc. v. Google Technology, Inc. Case No. Civ-02-1457-M (W.D. Okla., Jan. 13, 2003).
[36] Vö. Kinderstart.com, LLC v. Google, Inc. Case No. C 06-2057 JF (RS) (N.D. Ca., March 16, 2007).
[37] Christopher Langdon v. Google Inc., et al. Case No. 2007 WL 530156, Civ. Act. No. 06-319-JJF (D. Del. February 20, 2007).
[38] Jian Zhang et. al. v. Baidu.com, Inc. Case No. 11 Civ. 3388 (JMF) (NY, 3.27. 2014).
[39] S. Louis Martin v. Google Inc., Case No. CGC 14 539972, in the Superior Court of the State of California, County of San Francisco (2014).
[40] Volokh-Falk i. m. (33. lj.) 887.
[41] Uo., 888.
[42] Uo., 891.
[43] Communication Decency Act 47 U.S.C. § 230.
[44] Edelman i. m. (32. lj.) 25.; Bracha-Pasquale i. m. (6. lj.) 1193.
[45] Megjegyzendő az is, hogy az ügyekben szövetségi kerületi bíróságok döntöttek, tehát csak korlátozott mértékben rendelkeznek a döntések a precedensek erejével. Továbbá e döntések rendre visszamutatnak a szövetségi Legfelső Bíróságnak a hagyományos írott vagy elektronikus sajtóval összefüggő döntéseire, s az azokban a hagyományos írott és elektronikus sajtóval, azok szerkesztői döntéseivel összefüggő érvelésre. Ezek közül kiemelendő például a CBS, Inc. v. Democratic Nat'l Comm. ügy (CBS v. DNC), 412 United States Supreme Court Reports (1973) 94.; a Miami Herald Publ'g Co. v. Tornillo ügy, 418 United States Supreme Court Reports (1974) 241.; a Turner Broad. Sys., Inc. v. FCC ügy, 512 United States Supreme Court Reports (1994) 622.; a Milkovich v. Lorain Journal Co. ügy, 497 United States Supreme Court Reports (1990) 1., s különösen a Reno v. ACLU ügy, 521 United States Supreme Court Reports (1997) 844.
[46] Bracha-Pasquale i. m. (6. lj.) 1193.
[47] Uo., 1194.
[48] Uo., 1196.
[49] Uo., 1198.
[50] Koltay András: A szólásszabadság alapvonalai - magyar, angol, amerikai és európai összehasonlításban. Budapest, Századvég, 2009. 121.; Tim Wu: Machine Speech. 161 University of Pennsylvania Law Review (2013) 1495., 1527.
[51] Robert Post: Encryption Source Code and the First Amendment. 15 Berkeley Technology Law Journal (2000) 713., 715.
[52] Koltay i. m. (50. lj.) 122, 125. Például az Egyesült Államok Legfelső Bíróságának gyakorlata szerint - s ez utóbbi hangsúlyozandó a témánk szempontjából ismertetett releváns ügyek miatt - az éjszakai bárokban zajló sztriptíztánc a szólásszabadság védelmét élvezi. Uo., 129. De a Bíróság az erőszakos videojátékokra is kiterjesztette azt. Brown v. Entertainment Merchants Assn. 131 Supreme Court Reporter (2011) 2729.
[53] Tutt i. m. (9. lj.) 240.
[54] Ballanco i. m. (15. lj.) 100.
[55] Uo., 105.
[56] Stuart Minor Benjamin: Algorithms and Speech. 161 University of Pennsylvania Law Review (2013) 1445., 1478.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi adjunktus, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Kar. E-mail: navratyil.zoltan@jak.ppke.hu. A cikk megírásának alapjául szolgáló kutatást az MTA BTK Médiatudományi Kutatócsoportja támogatta.
Visszaugrás
