A polgári jog által körülhatárolt jogainkat, a polgári jogi jogvita keretében csak úgy tudjuk megvédeni, ha igénybe vesszük a polgári eljárásjog által számunkra kínált jogvédelmi eszközöket. Ezen eljárások megfelelő szintű és minőségű szabályozása magas relevanciaszinttel rendelkezik, hiszen a megfelelő eljárásjogi szabályozás hiánya esetén a polgári jog által biztosított anyagi jogaink körülhatárolt jogaink kiüresednének.[1]
Megállapíthatjuk, hogy ha már ilyen jelentős szabályozásról van szó nemzeti szinten, akkor ez a jelentőség szupranacionális - jelen tanulmányban az Európai Unió - szintjén még jelentősebb, hiszen a különböző nemzetek eltérő eljárási joga a jogkereső állampolgárok helyzetét megnehezíti, abban az esetben ha nem lakóhelye vagy székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kívánja igényét érvényesíteni. Az Európai Unió eljárásjoga az elmúlt két évtizedben jelentős mértékben megnövekedett, fejlődött, amelynek az egyik mozgatórugója az 1997. évben megkötött Amszterdami Szerződés volt, mivel az Amszterdami Szerződés emelte át a harmadik pillérből az első pillérbe az igazságügyi együttműködést.
Az eljárásjogon belül, különösen a határokon átnyúló jogviták esetében jelentkezhetnek gyakorlati nehézségek, amelynek nyilvánvaló oka a tagállamok különbözőségében határozható meg. Az európai integráció folyamatos fejlődése ellenére, a tagállamok között a kulturális, jogrendszerbeli, nyelvi különbségek fennállnak és valószínűsíthetően a jövőben is fenn fognak állni. A polgári eljárásjog tekintetében a bírósági rendszerek, bírósági eljárások vagy a végrehajtási eljárások szabályozása, azoknak alkalmazása tagállamonként eltér és ezen okok miatt a bírósági határozatok érvényre juttatása is számos ponton eltér.[2]
Az európai polgári eljárásjog egyik - az elmélet és a gyakorlat által is - legvitatottabb jogintézménye az ideiglenes intézkedések köre. Az Európai Bizottság Burkhard Hess, Thomass Pfeiffer és Peter Schlosser professzort kérte fel, hogy egy javaslatot készítsenek a közösségi norma továbbfejlesztésére. A Jelentés ideiglenes intézkedésekre vonatkozó megállapításait, javaslatait a VI. fejezet tartalmazta, amelyet Peter Schlosser készített. Megállapította, illetve tény volt az, hogy a Brüsszel I. rendelet alkalmazásának első öt éve alatt tagállamonként összesen 20-30 közötti határon átnyúló ideiglenes intézkedésről számoltak be. Schlosser professzor - álláspontom szerint is - helyesen azt a következtetést vonta le, hogy a praktizáló jogászok igen kis csoportjának és sokszor még nekik is korlátozott tapasztalataik, információik vannak a határon átnyúló ideiglenes intézkedésekről.[3]
Üdvözlendő lenne egy megoldás arra vonatkozóan, hogy a gyakorló jogászok az újabb Európai Unió által hozott rendeletekről ne csak az interneten és egyéb hírközlés útján értesüljenek, hanem arról, a kamarák egyéb szervezetek értesítsék őket, hiszen véleményem szerint Schlosser professzor tíz éve tett megállapítása hazánk gyakorló jogászainak jelentős részére még mindig igaz. Jelen tanulmányban az ideiglenes intézkedésekről - az általánosság igényével - kívánok foglalkozni, valamint be kívánom mutatni a "polgári és kereskedelmi ügyekben a tagállamközi követelésbehajtás megkönnyítése érdekében az ideiglenes számlazárolást elrendelő európai végzés eljárásának létrehozásáról"[4] szóló 655/2014/EU rendeletet.
Az Európai Unió valamennyi tagállamában - a polgári peres eljárások idejének meghosszabbodása miatt - felértékelődnek azok az eljárásjogi jogintézmények, amelyeknek célja az, hogy az eljáró bíróságok az eljárást észszerű időn belül folytassák le, illetve amelyek által az időmúlás miatt a későbbiekben már nem orvosolható jogsérelmek megakadályozhatóak. Az ideiglenes intézkedések a polgári eljárásjog egyik jelentős jogintézménye, hiszen mind az érdemi eljárás megkezdése előtt, mind az érdemi eljárás során kérhető illetve célját tekintve megállapítható, hogy a felmerülő jogsérelem megtérülésének egyik - de nem az egyetlen - biztosítéka.[5]
Az ideiglenes intézkedés fogalmának meghatározása nem egyszerű feladat, hiszen az 1952. évi III. törvény illetve a hatályos 2016. évi CXXX. törvény (Továbbiakban: Pp.) sem adja meg annak pontos fogalmát. A jogin-
- 7/8 -
tézmény definíciójának megadására az 1995. évi LX. törvény előtt többen és bátrabban vállalkoztak, illetve definíció törvénymagyarázatban is megjelent. 1959. évben megalkotott fogalom szerint a "azokat az intézkedéseket, melyek érdemi ítélet nélkül, ideiglenesen biztosítják a pernyertesség előrelátható eredményét ideiglenes intézkedéseknek nevezzük".[6] Az 1967-ben kiadott (már nem hatályos) Polgári perrendtartás magyarázata szerint a "az ideiglenes intézkedés a bíróságnak az a határozata, amely az ítélethozatal sőt - bizonyos esetekben - perlés előtt végrehajtás lehetőségét biztosítja a jogosult számára".[7]
Az ideiglenes intézkedéseket meghatározhatjuk funkciójuk, illetve céljuk alapján. Az ideiglenes intézkedések céljuk alapján a következők lehetnek:[8]
- biztosítási funkció, amellyel az intézkedés meghozatalának idejében fennálló helyzetet kívánják konzerválni;
- kielégítési funkció, amely intézkedés teljesítése alapján a követelés részleges kielégítését jelenti;
- kielégítési és biztosítási funkció kombinációja.
Harmath Zoltán szerint "az ideiglenes intézkedések alapja a hipotetikus jövőbeli tényállás, mely maga a kikerülendő veszély. Az intézkedés alapjául szolgáló veszély egy jövőben bekövetkező tény, melyre mindössze a valószínűség szerint lehet következtetni a jelen vagy a múlt tényekből".[9]
A hatályos polgári perrendtartás nem határozza meg az ideiglenes intézkedés fogalmát, így a korábbi perrendtartáshoz képest jelen jogintézmény fogalommeghatározásával kapcsolatban újdonságot nem alkot, azonban még a korábbi eljárásjogi szabályhoz képest is általánosabban fogalmazza meg az ideiglenes intézkedés feltételeit. Harmath Zoltán megállapítása, miszerint az ideiglenes intézkedések esetében a veszélyelemet kell figyelembe venni a jelen szabályozás alapján is fenntartható, hiszen a Pp. 103. § alapján a bíróság ideiglenes intézkedést rendelhet el
- a fennálló állapot megváltozásának megakadályozása érdekében, ha az eredeti állapot utóbb helyreállíthatatlan lenne;
- a kérelmező későbbi joggyakorlása meghiúsulásának megakadályozása érdekében;
- a kérelmezőt közvetlenül fenyegető hátrány bekövetkezésének elhárítása érdekében, vagy
- egyéb, különös méltánylást érdemlő okból.
Az első három feltétel meghatározásánál konkrétan megállapítható a veszélyelem, míg az utolsó feltételnél annak megléte eshetőleges. Ez alapján kijelenthető, hogy a korábbi polgári perrendtartás 156. §-ban foglaltakhoz képest lényegi változás nem történt, hiszen - amennyiben Harmath Zoltán veszélyelem fogalmát elfogadjuk - a veszélyelem szintúgy fennállt és csak a különös méltánylást érdemlő ok esetén volt eshetőleges.[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
