A közelmúltban szerzői jogunkat érintő jelentős változásként az árva művek szabályozását könyvelhetjük el. A technika változásával, a szerzői művek könnyebb felhasználási módjainak köszönhetően, növekvő igény teremtődött arra, hogy azon művek is felhasználásra kerülhessenek, melyek esetében a szerzői jogok jogosultjainak hozzájárulását, fellelhetőségük ismeretének hiánya akadályozza. A szerzői jogi jogosultak kilétének hiányában árván maradt művek helyzetének illusztrálására különösen a nemzeti filmvagyon hasznosítása lehet jó példa. A nemzeti filmvagyon hasznosításával, a filmek közönséghez jogszerű módon való eljuttatásának új módjaival kapcsolatban több elemzés, szakértői vélemény és tanulmány is leírja, hogy számos alkotás felhasználására amiatt nincs lehetőség, mert a jogosultak ismeretlenek, vagy ismeretlen helyen tartózkodnak, és így nem szerezhetők be a felhasználási engedélyek. Emiatt volt szükséges - többek között - a nemzeti kultúra e - még szerzői jogvédelem alatt álló - régebbi részének hozzáférhetővé válása érdekében a ma is működő szerző-, illetve műnyilvántartások, adatbázisok mellett speciális szerzői jogi szabályok alkotása útján lehetővé tenni a felhasználási engedély szerzését. A társadalomnak ugyanakkor igénye van arra, hogy hozzáférjen az olyan szerzői jogi alkotásokhoz is, melyek felhasználására engedély a szerző fellelhetetlensége miatt csak sui generis szabályozás bevezetése mellett adható.1 Ennek szellemében az európai uniós bizottsági ajánlás2 6. (a) és (c) alpontja javasolta a tagállamok számára, hogy hozzanak létre mechanizmusokat az árva művek felhasználásának megkönnyítésére, illetve támogassák a köztudottan árva művek és a közkincsbe tartozó művek listáinak elérhetőségét. Hasonló törekvések fellelhetőek az amerikai jogalkotásban is.3 Ne feledjük a leírtak nem csupán a filmművek esetében állnak fenn, az internetes hozzáférés megjelenésével megnövekedett a szerzői jogi védelmet élvező elektronikus alkotások száma is, esetükben az idő múlásával a szerző kilétének felderítése - mivel az esetek döntő többségében csupán egy IP azonosító áll rendelkezésre - hatványozott nehézségek elé állítja a joggyakorlatot.
A leírtak alapján döntött úgy a magyar jogalkotás, hogy megteremti az ismeretlen helyen tartózkodó szerzők műveinek felhasználhatósága érdekében a képviselet speciális fajtáját, és az eredeti jogosult helyett a kötelmi jogviszony jogosulti oldalán egy érdekképviseleti elven működő jogalanyt jelöl meg. A szabályozás specifikumát a szabályozással érintett helyzetben tehát az adja, hogy az adott szerző művét felhasználni kívánó személy egy olyan jogalanytól kapja az engedélyt, aki jogszabályi felhatalmazás alapján jár el, azaz nem áll kapcsolatban az engedélyezővel, a szerzői jogok jogosultjával. Ez tehát azt is jelenti, hogy a kiadandó engedély kapcsán nem érvényesülhetnek a szerződéskötési szabadság elvéhez köthető garanciák, a szabályozás eredményeképpen beálló jogviszony személytelen jellegű, csak a szerzői műalkotás objektív tulajdonságait figyelembe vevő lehet. A leírtakból következik, hogy a szerzői jogi törvény az árva művekre vonatkozó szabályozás bevezetésével egy újabb korlátot teremtett a szerzői jogok gyakorlását tekintve, amikor úgy értékelte a jogalkotó, hogy az ismeretlen helyen tartózkodó szerző műveinek társadalmi felhasználásához, hasznosításához fűződő érdek fontosabb, mint a szerzői jogok személyesen történő gyakorlása. A szerzői jogi törvény módosításának indokolása4 szerint a kulturális örökség még szerzői jogi oltalom alatt álló részének megőrzése, fenntartása és hozzáférhetővé tétele érdekében - a szerzői, illetve műnyilvántartások, továbbá az ilyen művek listáinak fenntartásán túl - szükséges olyan jogi megoldás bevezetése, amelynek révén ezek a művek is jogszerűen felhasználhatóvá válnak, ugyanakkor a jogosult érdekei sem sérülnek. A törvény ezzel újabb vélelmet állított fel, a szerző után fennmaradó mű nyilvánosságra hozatalához hasonlóan, a mű társadalmi hasznosításának elsődlegességét.
Kiemelendő, hogy a képviselet letéteményese egy hatóság, közhatalom gyakorlására jogosult szerv, melynek döntése közhatalmi aktus lesz. Az új szabályozás eredményeképpen nem szerződéses jogviszony lesz a felek között, hanem a közhatalmi aktus gyakorlásának eredményeként megszületett engedély alapján történik a joggyakorlás, vagyis mindkét fél, a szerző és a felhasználó, jogai csorbulnak, mert a kiadott engedély tartalmát jogszabályi előírások határozzák meg, így azon változtatni konszenzuson alapuló megállapodás útján nem lehet. Az új szabályozás eredményeként közjogi elemek jelentek meg a szerzői jogi törvényben, melyek a hagyományos polgári jogi elveket háttérbe szorítják. A felhasználás folyamata mechanikussá, pontosabban bürokratikusabbá válik. A szerzői jogok törvénybeli letéteményese, a Magyar Szabadalmi Hivatal közigazgatási szervként jár el, a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény szerint, mely az árva művek esetében az eljárást mechanikussá, a felek közötti jogviszonyt alá-, fölérendeltté változtatja.
A szerzők szempontjából a változást értékelhetjük egyrészt úgy, hogy jogaik korlátozást szenvednek, ehhez azonban rögtön hozzá kell tenni, hogy szükségszerűen társadalmi érdekek miatt, másrészt ha a szerző kellő, a polgári jog általános elve, azaz az adott helyzetben elvárható gondossággal jár el, bejelenti elérhetőségét a közös jogkezelő szervezetnél, vagy más hasonló - esetleg társadalmi szervezet által vezetett - nyilvántartásban szerepelteti adatait, akkor az új szabályok alkalmazására sem kerül sor. A jogalkotó a szerzői jogok jogosultjának, és az adott mű felhasználásához fűződő társadalmi érdek között mérlegelve döntött, az utóbbi javára. A szerzői jogok jogosultjának ismeretlen volta ugyanis kizárja azt, hogy a jogosult és a szerzői mű közötti vi-
-175/176-
szony értékelésre kerüljön. A törvényi szabályozás által megteremtett képviselet az árva művek esetében tehát szükségszerűség, minimális garanciális védelmet jelent a szerzők számára, megteremti a lehetőségét az adott szerzői mű felhasználhatóságának. Mivel az árva művekre vonatkozó szabályozás alkalmazására elsősorban olyan esetekben kerül sor, amikor a mű megalkotása óta több évtized, esetleg egy évszázad is eltelt, ezért a törvényi érdekképviselet bevezetése elsősorban a szerzői műalkotások megőrzését, karbantartását, dokumentálását szolgálja.
Fontos leszögezni, hogy nem lehet árvának tekinteni az érintett művet, ha a vele kapcsolatban fennálló érintett jogot közös jogkezelésben gyakorolják. A közös jogkezelés kiterjesztettségének általános elve miatt az ekként érvényesített jogok tekintetében nem tudnak elárvulni a művek. (Ebből következően az olyan művek esetében, amelyekkel kapcsolatban egyes jogok közös jogkezelésben vannak, valójában legfeljebb árva jogokról lehet beszélni, mivel a közös jogkezelésben gyakorolt jogaik nem tudnak "elárvulni".) Ez nem jelenti azt, hogy ugyanazon a művön vagy szomszédos jogi teljesítményen fennálló, nem közös jogkezelésben gyakorolt jogra vonatkozóan ne lehetne árva az érintett mű vagy szomszédos jogi teljesítmény - csak e tekintetben a közös jogkezelő szervezet nem tud engedélyt adni. (Nem tekinthető árvának az a mű sem, amelyet eleve név nélkül vagy felvett néven hoztak nyilvánosságra, és a szerzői jogokat a szerző fellépéséig az gyakorolja, aki a művet először hozta nyilvánosságra az Szjt. 8. §-a alapján, mivel ebben az esetben a jogok gyakorlására jogosult személy ismert.)
A szabályozás igyekszik a szerzői érdekek minél messzebb menő figyelembevételére, azok csorbulását elkerülni, így a felhasználási engedély kiadása érdekében a leendő kötelezettnek mindent meg kell tennie a szerző személyének felkutatása érdekében. A felkutatás lépései különösen a következők lehetnek:
a) keresés az MSZH önkéntes nyilvántartása alapján szerkesztett adatbázisban, a kérelmezett felhasználás módjára is tekintettel az érintett, Magyarországon nyilvántartásba vett közös jogkezelő szervezetek adatbázisaiban, az interneten hozzáférhető adatbázisokban, a szerző hollétének megállapítására alkalmas adatbázisokban, továbbá a műtípus szerint érintett, nyilvánosság számára hozzáférhető gyűjtemények adatbázisaiban;
b) tájékoztatás kérése a műtípus szerint szokásos nyilvánosságra hozatalt megvalósító szervezetektől, a mű más felhasználását megvalósító személyektől, a mű ismert és megtalálható többi szerzőjétől, továbbá a műtípussal kapcsolatban hatósági feladatokat ellátó szervezetektől;
c) hirdetés országos napilapban.5
Magyarországon több nyilvántartás és adatbázis is segítheti a szerzők és más jogosultak megtalálását: az MSZH által vezetett önkéntes műnyilvántartásba bármely szerzői mű és kapcsolódó jogi teljesítmény bejelenthető. A közös jogkezelő szervezetek a bejegyzésük szerinti területen a művekről, szomszédos jogi teljesítményekről, illetve a jogosultakról tartanak fenn adatbázist. Mind az MSZH nyilvántartásához, mind a közös jogkezelő szervezetek által működtetett adatbázisban való feltüntetéshez ún. szerzőségi vélelem társul a szerzői jogi törvény által meghatározott rendben. Ezen felül a közös jogkezelő szervezetek jogutód-nyilvántartást vezetnek. Ezek a nyilvántartások és adatbázisok elsősorban nem az ismeretlen helyen tartózkodó vagy az ismeretlen szerzők fellelését szolgálják, ráadásul csak abban az esetben segítenek a jogosult megtalálásában, ha az korábban ténylegesen bejelentkezett a nyilvántartásba vagy adatbázisba, hozzájárult az adatai közléséhez, és elérhető azáltal, hogy a korábbi bejegyzés a kereséskor is aktuális adatokat tartalmaz.
A kulturális anyagok digitalizálásáról és online hozzáférhetőségéről, valamint a digitális megőrzésről szóló EK rendelet kimondja a digitalizálás magánfinanszírozása és a köz- és magánszektor által létrehozott partnerségek révén a digitalizálásba a magánszektor is bevonható, mely szabályozással teljes mértékben egyet értek. Az állami feladatok költségigényessége mellett, nagyobb szerepet kell vállalnia a magánszektornak is a szellemi tulajdonok megóvása, megőrzése érdekében. Az új technológiákra és nagy léptékű digitalizáló műhelyekre irányuló beruházások úgy csökkenthetik a digitalizálás költségeit, hogy közben megmarad, vagy javul a minőség. A rendelet szorgalmazza egy egységes, többnyelvű hozzáférési pont létrehozását, mely lehetővé tenné a különböző helyeken, különböző szervezeteknél őrzött digitális kulturális örökség online kutathatóságát. A hozzáférési pontot az Európai Könyvtárra építenék.6
Hiányolom a hazai jogszabályi felsorolásból az állami nyilvántartásokból (pl. okmány, gépjármű stb.) történő tájékoztatás kérés lehetőségének biztosítását, hiszen a személyes adatok bejelentése ezen adatbázisokba kötelező, így legkézenfekvőbb lenne, az adatvédelmi háttér megteremtése mellett, az ezekből való tudakozódás lehetősége. Ugyanakkor - egyetértve a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületével - az országos napilapban történő hirdetést nem tartom megfelelő eszköznek, a hatékonyságához való kétségeim, illetve az aránytalan idő-, energia-, költségkockázat miatt, fenntartása esetén bevezetném viszont a világhálón történő hirdetést, illetve egyszerűbb keresést.
Álláspontom szerint célszerű lenne, az amerikai szemlélet nyomán7, kötelezővé tenni, hogy a felhasználásra jogot szerzett személy, az árva mű felhasználása során - ha technikailag van rá lehetőség - magán a művön, vagy az ahhoz csatolt tájékoztatón jelezze, hogy az adott alkotást árva műként jogosult felhasználni, a szerzői jogok jogosultja igényeit kivel szemben és milyen módokon érvényesítheti. Az esetlegesen felbukkanó szerzői jog jogosultját mindenképpen tájékoztatni kellene arról is, hogy amennyiben az árva mű ellenértékének mértékével nem ért egyet, úgy igényeit bírósági úton érvényesítheti.
-176/177-
Figyelemmel a szabályozás alapján azon sajátosságra, hogy a szerző felkeresésére tett intézkedéseket az engedély kiadása érdekében lefolytatott eljárás követi, melyek együttesen időben jelentős tartamot tehetnek ki, a szerző felkeresésére tett intézkedések esetében egy maximált 15 vagy 30 napos időkeretet alkalmaznék, hogy ezután az engedély iránti kérelem minden további lépés nélkül benyújtató legyen.
Amennyiben a szerző felkeresésére tett intézkedések nem vezetnek eredményre, úgy a Magyar Szabadalmi Hivataltól lehet kérni a felhasználási engedély kiadását. A jogszabály értelmében a felhasználási engedély kiadását kezdeményező félnek csatolnia kell a szerző felkeresése érdekében tett intézkedéseinek bizonyítékait. Erre vonatkozóan azt lehet mondani, hogy nyilvánvalóan a jogalkalmazói gyakorlat fogja kialakítani a bizonyítékok megfelelőségének, illetve elfogadhatóságának kritériumait, mely mindig az adott eset körülményeihez kell, hogy igazodjon. Túl szigorú követelményeket támasztani jogalkalmazói részről e körben nem érdemes, hiszen az a szerzői mű, mint szellemi termék kereskedelmi forgalmát akadályozná. A magam részéről javaslom, hogy a polgári jog alapelveinek megfelelően e körben a gondos eljárás követelményét támassza a gyakorlati szakember, vagyis annak bizonyítását, hogy a kérelmező a szükséges és tőle - mint jóhiszemű személytől - adott helyzetben elvárható lépéseket megtette.
A közhatalmi aktus eredményeképpen kiadott döntésről a szerzői jogi törvény csupán annyit mond, hogy a felhasználási engedély legfeljebb öt évre szól, a Magyar Köztársaság területére terjed ki, nem kizárólagos, át nem ruházható, további felhasználási engedély adására és a mű átdolgozására nem jogosít. A jogalkotó tehát a szerzői jogait megóvva csak a legkorlátozottabb körben engedélyezi a felhasználást, úgy hogy az semmiképpen se járhasson a szerző jogainak sérelmével. A nem kizárólagosság azt jelenti, hogy korlátlan számban, egyszerre több kérelmező részére is engedélyezhető a felhasználás, azaz a felhasználóknak egyenként és külön-külön kell az engedélyt a Magyar Szabadalmi Hivataltól megkérni. A fordított esetet, amikor a jogosulti pozícióban álló több személyt rendezi a jogszabály, ilyenkor a fellelhető szerzők engedélyének csatolása mellett, az összes fel nem lelhető szerző vonatkozásában kell az engedély iránti kérelmet benyújtani. A törvény nem rendelkezik az engedély határozott időtartamát követő időszakról, ebből azonban arra lehet következtetni, hogy amennyiben nem járt még le a védelmi idő, az szabadon újra kérelmezhető.
A kérelemben az engedély csak egy műre vonatkozóan kérhető, több műre vonatkozó kérelem csak ugyanazon szerző, ugyanazon műtípusba tartozó művének felhasználására vonatkozhat. Az eljárási díjak mértékére is figyelemmel, nem tartom szerencsésnek a szabályozást. Álláspontom szerint ugyanazon szerző más műtípusba tartozó művei esetén lehetőséget kellene biztosítani az egy kérelemben történő benyújtásra. Természetesen ebben az esetben a más műtípusba tartozó művek vonatkozásában a szükséges adatokat tartalmazó különlapokon tartanám szerencsésnek részletezni a műalkotás jellemzőit.
A felhasználási engedély iránti kérelem eljárási díját magasnak tartom, arra tekintettel, hogy az eljárási díj megfizetésén túl az engedélyesnek később a felhasználás módjához és mértékéhez igazodó díj megfizetése mellett történhet meg a szerzői mű hasznosítása. A Magyar Szabadalmi Hivatal eljárását tekintve semmi olyan tevékenységet nem találok, mely nem formális lenne, így az eljárási díj mértékét eltúlzottnak, a szerzői mű forgalomképességét hátrányosan befolyásoló tényezőnek tartom, annak ellenére, hogy a jogszabály a jövedelemszerzési cél hiánya esetén alacsonyabb kulcsokat is ismer.
A jogalkotó szándéka a magas díjkulcsok bevezetésével az intézmények finanszírozhatóságának megteremtése, azonban úgy gondolom, hogy a díj mértékének meghatározásakor nem ezt a szempontot szükséges figyelembe venni, hanem az adott szerzői mű sajátosságait, a díjazásnak ahhoz kellene igazodnia. Az általam javasolt megoldás szerint differenciáltabb díjazást kellene bevezetni, olyat amely figyelemmel van az adott szerzői mű műfajára, terjedelmére, a hasznosítással felmerülő járulékos költségekre, és a várható bevételekre is.
Az új szabályozás pozitívumának tartom ugyanakkor, hogy az engedély iránti kérelmet elektronikus úton is be lehet nyújtani, sőt az e formában benyújtott kérelmek kedvezményes díjazásával preferálja is a jogalkotó az eljárás megindításának ezen módját. Az elektronikus eljárás sajátossága, hogy nem minden esetben azonosítható a beadvány feladója. Ilyen esetben a törvényi rendelkezésekkel ellentétben elegendőnek tartanám az adott elektronikus levélcímre küldött választ, a postai úton történő megkeresést mellőzném, mivel mint jeleztem az elektronikus kapcsolatokban a feladó postai címe nem feltétlenül ismert, különösen nem a megküldött dokumentum értelmezhetetlensége esetén.
A felhasználási díjviták megelőzésére szerencsés lenne, ha a jogszabályok beemelnék az arányosság követelményét, illetve szempontokat adnának az arányosság megállapításához. Megítélésem szerint ebben a szerzői jogvédő társadalmi szervezetek kialakult gyakorlatuk alapján8 megfelelő segítséget tudnak nyújtani.
Hiányolom a szabályozásból a Magyar Szabadalmi Hivatal felelősségére vonatkozó szabályokat, melyek még utalási szinten sem jelennek meg a szerzői jogi törvényben. Úgy vélem, hogy a Magyar Szabadalmi Hivatalnak, mint a szerző kvázi törvényes képviselőjének felelőssége áll fenn az általa kiadott engedély megfelelőségéért, az abban megállapított jogdíj mértékének helytállóságáért, így adott esetben vita tárgyát képezheti, hogy a Hivatal adott ügyben milyen felelősségi szabályok alkalmazása mellett tartozik felelősséggel. Jelenleg közigazgatási szervként a közigazgatási jogkörben okozott károkért vonató felelősségre, azonban
-177/178-
mivel a kiadott engedélyben több változó is van, különösen a díj megállapításával kapcsolatban úgy gondolom, mindenképpen szükséges lett volna a felelősség mértékének a szerzői törvényben külön történő meghatározása.
Az engedélyt kiadó Hivatal felelősségének szabályozása annál is inkább érdekes lehet, mivel az engedélyt kiadó Hivatal beékelődik a szerzői jogok jogosultja és a felhasználó közé, a felelősség kétirányú. A törvény külön szabályozza azt az esetkört, ha a szerző személye ismertté válik. Ilyen esetben a Hivatal a felhasználó kérelmére a felhasználási engedélyt a szerző személye vagy tartózkodási helye ismertté válásának napjával kezdődő hatállyal visszavonja azzal, hogy a felhasználás a szerző személye vagy tartózkodási helye ismertté válásának napján meglévő mértékig, az engedély alapján még hátralévő időtartamig, de legfeljebb a szerző személye vagy tartózkodási helye ismertté válásának napjától egy évig folytatható.
Előfordulhat azonban, hogy a szerző személyének ismertté válása a felhasználó számára, a szerző esetleges negatív hozzáállása miatt, komoly problémát jelent, esetlegesen anyagi károkat okoz. A szerzői jogi szabályozás szerint abban az esetben, ha a felhasználásra a szerző személye vagy tartózkodási helye ismertté válásának napjáig komoly előkészületeket tettek, azzal, hogy ebben az esetben a felhasználást az előkészületnek a szerző személye vagy tartózkodási helye ismertté válásakor meglévő mértékéig lehet megkezdeni és folytatni. A törvényi szabályozás tehát figyelemmel van a szerző és a felhasználó érdekei közötti kényes egyensúly fenntartására.
A szerző felé a Magyar Szabadalmi Hivatal a jogdíj kiszolgáltatásáért felel. A szerző a felhasználási engedély hatályának megszűnéséről vagy a visszavonásáról szóló határozat jogerőre emelkedésétől számított öt évig követelheti a felhasználótól az őt megillető díj, illetve - a díj letétbe helyezése esetén - a Magyar Szabadalmi Hivataltól az ott javára letétbe helyezett díj megfizetését. Ha a szerző ezen az öt éven belül nem tart igényt a díjra, akkor azt a jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgáló felhasználások esetében nem kell megfizetni, az egyéb célú felhasználások körében pedig a letétbe helyezett díjat annak a közös jogkezelő szervezetnek utalja át a Magyar Szabadalmi Hivatal, amely az ismeretlen vagy az ismeretlen helyen tartózkodó szerző művének egyéb felhasználását jogosítja. Ha ilyen közös jogkezelő szervezetből több van, akkor azok egyenlő arányban részesülnek a díjból, ha pedig egyáltalán nincs ilyen szervezet, akkor a díjat a Nemzeti Kulturális Alapnak kell átutalni azzal, hogy az átutalt díjat a Nemzeti Kulturális Alapnak a kulturális javak hozzáférhetővé tételére kell fordítania.
A felhasználói díj időbeli korlátok közé szorítását helyeslem. Vitára adhat okot az öt éves időtartam meghatározása, azonban mivel ez áll összhangban a polgári jogban általánosan elfogadott elévülés idejével úgy vélem megfelelő. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy a szerzői jog jogosultja honnan szerez tudomást a felhasználói díj átvételének lehetőségéről, ezért törvényi szinten írnám elő az engedélyt kiadó hatóság részére, hogy döntését elsődlegesen honlapján, esetlegesen más nyomtatott forrásban tegye közzé, illetve hozzáférhetővé az öt éves időtartam alatt, vagyis tegyen ő is minimális erőfeszítést a szerző hollétének felkutatása érdekében.
A jogalkotó az elévülési időn belüli jogdíj mértékének vitáját "szellemesen" bírói fórum elé utalja, ahol a szerzői jogi perekre vonatkozó szabályok szerint folytatják le az eljárást. A díjvitákkal kapcsolatban biztosan megint csak az idő múlása, azaz a megfelelő joggyakorlat kialakulása fog segíteni, ugyanakkor egyfajta bürokratikusság ezen ügyek nyomán minden bizonnyal ki fog alakulni. Negatív emlékeket idézhet a szerzői jog történetiségét ismerő közönség számára a szerzői jogi díjrendeletek felidézése, azonban minden bizonnyal a díjazás mércéjét, mechanizmusát megfelelően a közös jogkezelő szervezetek adatait fogódzóként szolgálva lehet csak megalkotni, mely a díj mértékének megállapítása kapcsán szükségszerűen egyfajta általános rutinszerűséghez vezethet.
A felhasználás tehát nem ingyenes, de a speciális helyzetre tekintettel a díjfizetés szabályozása eltérő az általános szabályoktól: a Magyar Szabadalmi Hivatal csak megállapítja - a felhasználás módjához és mértékéhez igazodóan - a díjat, amit aztán magának a szerzőnek kell megfizetni akkor, ha személye vagy tartózkodási helye ismertté válik, feltéve, hogy a felhasználás jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. Ettől eltérő célú (tehát akár közvetve, akár közvetlenül jövedelemszerzésre vagy jövedelemfokozásra irányuló) felhasználás esetében viszont a megállapított díjat az Magyar Szabadalmi Hivatalnál letétbe kell helyezni, és csak ennek megtörténte után lehet megkezdeni a felhasználást.
Hiányolom a felhasználó és a Szabadalmi Hivatal felelősségének pontosabb meghatározását. A szerzői jogok jogosultjának felbukkanása és igényérvényesítése esetére mindenképpen szükségesnek tartom megteremteni a kifizetés alapjául szolgáló felelősségi rendszert, ezért a díjfizetéssel nem fedezett igények érvényesítésével kapcsolatos jogviták vonatkozásában a felhasználó és a Szabadalmi Hivatal egyetemleges, vagy a Hivatal kezeskénti felelősségét szerencsés lenne kimondani.
A szellemi javak utóélete kapcsán végül érdemes megjegyezni, hogy a vonatkozó Közösségi rendelet előírja a digitális megőrzés kapcsán, hogy a hosszú távú megőrzésre, hozzáférhetőségre jogosult szervezet szervezeti megoldásait, a résztvevők feladat és felelősségi körét is szabályozni szükséges. Erre az európai közösségen belül számos törekvés irányul.9 Komoly hiánynak tartom, hogy ezen előírásnak a mai napig nem sikerült eleget tenni. A szerzői jogi művek esetén, mint kulturális javak megőrzésére álláspontom szerint megfelelő lépéseket kellene tenni, megteremteni, mind az anyagi, mind pedig a szervezeti feltételeit egy a digitális formában őrzött anyagokat kezelő szervezetnek.
-178/179-
Zárszóként elmondható, hogy az árva művek sorsának rendezése szükségszerű változtatást jelentett, figyelemmel arra, hogy teljesen új intézményről van szó, a gyakorlati tapasztalatok alapján valószínűsíthető a szabályok finomhangolása, mindenesetre üdvözlendő a szabályozás megléte. Gyakorlati segítséget azonban a szabályozás megléte abban az esetben fog jelenteni, hogyha mind hazai, mind közösségi szinten megteremtik azt az adatbázist, melynek segítségével a regisztrált szerzői művek jogosultjainak kilétéről tudomást lehet szerezni. ■
JEGYZETEK
1 Marybeth Peters: The Importance of Orphan Works Legislation, http://www.copyright.gov/orphan/
2 Commission Recommendation of 24 August 2006 on the digitisation and online accessibility of cultural material and digital preservation 2006/585/EC
3 Marybeth Peters: The Importance of Orphan Works Legislation, http://www.copyright.gov/orphan/
4 A 2008. évi CXII. törvény 8. §-hoz fűzött indokolás
5 100/2009. (V. 8.) Korm. r. 3. § (1) bekezdése
6 Commission Recommendation of 24 August 2006 on the digitisation and online accessibility of cultu- ral material and digital preservation 2006/585/EC (7)-(9)
7 Marybeth Peters: The Importance of Orphan Works Legislation, http://www.copyright.gov/orphan/
8 Dr. Kiss Tibor: A szerzői jogi szankciórendszer fogyasztóvédelmi aspektusból (in: A fogyasztóvédelmi jog új irányai az elméletben és gyakorlatban - Konferenciakötet, szerk.: Szikora Veronika, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszékének és a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének közös kiadványa, Debrecen 2007, 100. o.)
9 //www.law.duke.edu/cspd/pdf/cspdorphanfilm.pdf, //www.collegeart.org/pdf/caa_orphan_letter.pdf Since 2005, efforts have been underway to solve the Orphan Works problem.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Petkó Mihály egyetemi adjunktus, Debreceni Egyetem ÁJK
Visszaugrás
