A környezetvédelem a kezdetektől fogva elsődleges kérdésként kezelte a gazdaság és a környezet viszonyát, hiszen a mai értelemben vett problémák kiváltó oka az ipar, a technológia, általában a gazdaság növekedése. A számos lehetséges idézet sorából csak egyet kiemelve: "A mi fogyasztásra orientált ipari társadalmunk felelőtlenül kizsákmányolta a Föld meg nem újítható és könnyen hozzáférhető ásványi nyersanyagforrásait... Azért sem folytatódhat ez így, mert a Föld forrásai, noha még távol vannak a kimerüléstől, korlátozottak."1 A környezetvédelmi követelmények kialakulásának - tehát az utóbbi 3-4 évtizednek - első pillanataitól fogva felmerült a kérdés, miképpen hatnak ezen új követelmények a gazdaságra, ezen belül is az áruk szabad mozgására vagy a verseny alakulására, a versenyképesség feltételeire. A Római Klub szakmai csoportjához tartozók - mint a fenti idézet szerzői is -hatvanas-hetvenes években készült jelentései még olyan kilátásokat emlegettek, mint a ,Növekedés határai', a ,Zéró növekedés', tehát eleinte sötét jövőt jósoltak az emberiségnek arra az esetre, ha a növekedés akkori tendenciái tovább folytatódnak.2 A kiutat mindenképpen e növekedés lassításában, sőt megállításában vélték felfedezni. A kapcsolatteremtés a két kérdéskör között teljesen természetes, hiszen egyértelművé vált, hogy a környezetvédelmi követelmények csak akkor érvényesíthetők, ha azok a gazdaság fejlődésére hatnak. E követelmény összegzése a fenntartható fejlődés fogalma, amelyik teljes valójában az 1992-es riói környezetvédelmi csúcs kapcsán nyilvánult meg. A fenntartható fejlődés gondolata válasz volt az előbbi gondolatokra, és lehetőséget látott a két érdek összehangolására. Így az elmúlt 10 év nemzeti és nemzetközi programjai már e felismerés jegyében készültek. A Riói Konferenciát előkészítő Bruntland Bizottság a fenntartható fejlődést a következőképpen fogalmazta meg: "... a fejlődés olyan formája, amely a jelen igények kielégítése mellett nem fosztja meg a jövő generációit saját szükségleteik kielégítésének lehetőségétől."
A fenntartható fejlődés később egyre inkább részévé vált a nemzetközi egyezményeknek. Ezek tapasztalatait a következőképpen összegezhetjük: "legalább négy, különálló, de összefüggő célja van: elsősorban, utal arra az elkötelezettségre, amellyel megőrizzük a természeti erőforrásokat a jelen és jövendő nemzedékeknek. Másodsorban, a fenntartható fejlődés a természeti erőforrások használatának megfelelő határértékeire utal. Harmadszor, egyes megállapodások a természeti erőforrások "arányos" használatáról beszélnek, arra utalva, hogy egy államnak a használat során figyelembe kell venni a többi állam és ember szükségleteit. És a negyedik kategóriája a nemzetközi egyezményeknek megköveteli, hogy a környezeti megfontolásokat integrálják a gazdasági és más irányú fejlődésbe, tervekbe, programokba és e fejlődés vegye figyelembe a környezeti célokat."3
Ugyanezt a kérdést vizsgálhatjuk az EGK fejlődési rendszerében is. A közös cselekvés szükségessége a hetvenes évek elejére az Európai Gazdasági Közösség környezeti politikai integrációjának elindítását indukálta. E téren érdemes megemlékezni a tagállamok állam- és kormányfőinek 1972 októberében Párizsban megrendezett csúcskonferenciájáról, melynek Nyilatkozata megfogalmazza, hogy "A gazdasági növekedésnek, amely önmagában nem végcél, elsődlegesen az életfeltételekben mutatkozó különbségek enyhítéséhez kell hozzájárulnia. Ennek az összes társadalmi partner részvételével kell végbemennie, az életminőség és az életszínvonal javítását kell eredményeznie. Az európai eszméhez illően különös figyelmet kell szentelni a kézzel nem fogható értékeknek és a környezet védelmének, oly módon, hogy a haladás valóban az emberiség szolgálatába állítható legyen."
Valójában a párizsi csúcs még nem utal a későbbi fenntarthatóság gondolatára, de megalapozza vizsgálódásunkat a gazdaság és környezetvédelem irányában. Később természetesen a Közösség is ebben az irányban alakítja környezetpolitikáját, éppen a Párizsban 1972-ben elhatározott akcióprogramok utolsó előtti változatában. Az Ötödik Környezeti Akcióprogramot, melyet a Tanács és a tagállamok kormányfői 1993 februárjában együttesen fogadtak el, erőteljesen meghatározza az Európai Unió létrehozása, az 1992-es Maastrichti Szerződés. Az új kihívásoknak csak a környezeti politika új irányainak kijelölésével, szemléletmódjának és eszközeinek megreformálásával lehet megfelelni. Az uniós szerződés mellett jelentős hatással volt a program elfogadására az ENSZ által 1992 júniusában Rio de Janeiróban megrendezett, már előbb említett Környezet és Fejlődés Konferenciája, és az ott elfogadott dokumentumcsomag. Mindezek tudatában érthető, miért kapta az ötödik akcióprogram a Fenntarthatóság Felé címet, mint az "Európai Közösségnek a környezetre és a fenntartható fejlődésre vonatkozó politikai és cselekvési programja". E program egyben a Riói Agenda 21 végrehajtásának része.
A fenntartható fejlődés tényleges megvalósítása áll a Hatodik Akcióprogram (2001-2010)4 középpontjában, amely magában foglalja a társadalmi és gazdasági vonatkozásokat is. Ennek megfelelően az életminőség javítása a fenntartható fejlődéssel együtt értékelendő.
A nemzetközi és természetesen a közösségi háttér vizsgálata mellett gondolnunk kell a hazai következtetésekre is, mégpedig az előbbi gondolati rendszernek megfelelően elsőként az elvi keretekre fordítva figyelmet. A hazai környezetvédelmi szabályozás alapja az 1995. évi LIII. törvény, melynek elvi tartalmát összefoglaló preambuluma külön figyelmet érdemel vizsgálódásunk szempontjából: "Az Országgyűlés tekintettel arra, hogy a természeti örökség és a környezeti értékek a nemzeti vagyon részei, amelyeknek megőrzése és védelme, minőségének javítása alapfeltétel az élővilág, az ember egészsége, életminősége szempontjából; enélkül nem tartható fenn az emberi tevékenység és a természet közötti harmónia, elmulasztása veszélyezteti a jelen generációk egészségét, a jövő generációk létét és számos faj fennmaradását, ezért az alkotmányban foglaltakkal összhangban a következő törvényt alkotja."
A preambulum tehát megjeleníti a harmonikus fejlesztés elvét, illetve a fenntarthatóság gondolatáról sem feledkezik meg, amin nem is kell csodálkoznunk, hiszen a két kérdéskör valójában azonos követelményrendszerre vezet. Ugyancsak itt jelenik meg a jövő generációk védelmének eszméje is, ami a hivatkozott Bruntland jelentés szerint a fenntarthatóság egyik alapköve. A törvény alapján elfogadott Nemzeti Környezetvédelmi Program ugyanezen az elvi alapon állva további részleteket dolgoz ki arra vonatkozóan, miként is kell értelmeznünk a fenntarthatóságot.5
A környezet és a gazdasági fejlődés megközelítésének mindezen fenti elemei egyaránt azt várják el, hogy a környezet érdekeit legalábbis egyenrangúként értékeljük, tehát ne kerülhessen arra sor, amire sajnos még mindig folyamatosan számítanunk kell, tehát hogy a környezetvédelem szűklátókörű gazdasági szemlélet miatt háttérbe szorul, és olyan elhibázott politikai nézeteknek esik áldozatul, amelyek feltételezik, hogy lehet sorrendiséget felállítani e két alapvető fejlesztési terület között. Ugyanakkor, ahogyan nem becsülhetjük le a környezetvédelem érdekeit, hasonlóképpen helytelen eredményre juthatunk fordított alapállás esetén. Erre figyelmeztet a következő szerző: "A környezet, a gazdaság, a társadalom és az emberi egészség szorosan összefonódó, egymástól kölcsönösen függő, összetett rendszert alkot, így a környezeti célok kiragadása a nemzetgazdaság reálfolyamataiból hibás következtetésekre vezethet."6
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
