Fodor László: Integratív környezetjog című könyve olyan mű, amely a "környezeti jog" általános részének négy jogintézményét tudományos igénnyel, részletességgel dolgozza fel. A 200 oldal terjedelmű ízléses borítólappal ellátott könyv a 160 oldalas jogösszehasonlító tanulmány mellett angol és német nyelvű összegzést is tartalmaz. A mű magas színvonalát a 15 oldalas - főleg német nyelvű - irodalomjegyzék már előre jelzi. A meglehetősen szűk magyar szakirodalom számára ez a munka természetesen hiánypótló, amely a részletek feltárása mellett a környezetjogi rendszer alapvető kérdéseinek a rövid megválaszolására is vállalkozik.
1. A hat fejezetből álló könyv első fejezete az "Elméleti alapok" cím alatt a környezetjog, illetve az integrativitás fogalmát tisztázza.
A környezetjog alatt a mű szerzője egy jogelméleti alapon nem, azonban funkcionális értelemben elkülönült jogterületet ért. A környezeti jogot ugyanis a hagyományos jogrendszerbeli megközelítés alapján nem lehet a többi jogágtól elkülöníteni, hiszen nem egy külön jogág, hanem egy funkcionális jogterület, azaz egy funkció (környezet védelme) köré csoportosított jogi eszközök, jogintézmények összessége. Éppen ezért bár nem kötődik egyetlen hagyományos jogterülethez, de célja eléréséhez sokféle, hagyományos jogintézményt, jogi eszközt felhasznál. Sőt nemcsak hasznosítja ezeket az eszközöket, hanem céljának megfelelően át is alakítja ezeket.
A környezetjogot két részre osztja, általános és különös részre, amely azon alapul, hogy az általános részben megtalálható eszközök a környezetvédelem valamennyi részterületén, míg a különös rész előírásai csak valamely részterületen érvényesülnek (víz, hulladékgazdálkodás stb.). Ezzel a megközelítéssel nem mindenki ért egyet, van aki más szempont szerint csoportosít, amely alapján az IPPC nem általános részi jogintézmény, hanem az ipari környezetvédelem különös részi eszköze.
A szerző definiálja az integráció kifejezést, amely szerinte egy olyan folyamatot jelöl, melyben egy jelenség egy másik jelenség részévé válik. Az integrációnak a környezetvédelmi szabályozásban többfajta viszonylatban is értelme van, attól függően, hogy a környezetvédelem az intergáló vagy az integrálandó. Ez alapján különíti el egymástól a külső, illetve a belső integráció fogalmát. Az integratív környezetjog - amely a belső integrációt jelenti - nem más, mint mindazon jogintézmények összessége, amelyek valamennyi környezeti szempontot egyszerre, szektoroktól függetlenül érvényesítik. Ezzel ellentétben az integrált környezetjog a külső integrációt jelenti, vagyis azt, hogy a környezetvédelmi szempontokat meg kell jeleníteni és figyelembe kell venni valamennyi környezeti szempontból releváns életviszony szabályozásánál.
A tanulmány kiindulópontja a szűk értelemben vett (azaz belső) integráció. A szerző kiemeli azt, hogy az integratív jogintézmények nem a szektorális szabályozás kiváltására, helyettesítésére szolgálnak, csupán annak negatív hatásait küszöbölik ki. A szektorális szabályozás ugyanis a környezetnek csak egy-egy szektorát (víz, levegő, talaj stb.) védi, így a káros hatás áttevődhet az egyik környezeti elemről a másikra. Ezt az áthárítást tudja megakadályozni az integratív környezetjog, mert a környezet valamennyi elemét egyszerre részesíti védelemben. Ezen túl felhívja a figyelmet a mélyben meghúzódó problémára is, hiszen a környezet nem csupán elemeinek összessége, hanem egy hihetetlenül összetett rendszer.
Az elméleti alapok lefektetése után az egyes integratív jogintézményeket (környezeti hatásvizsgálat, integrált szennyezés-megelőzési rendszer (IPPC), környezetvédelmi teljesítményértékelés (auditálás), környezetbarát termékminősítés) külön-külön mutatja be, összehasonlítva az Európai Közösségek, illetve tagállamainak szabályozását a 2000. évben hatályos magyar joganyaggal. A jogösszehasonlítás eredményeként nemcsak feltárja Magyarország jogharmonizációs kötelezettségeit, de azokra megoldási lehetőségeket is javasol.
2. A könyv legnagyobb terjedelmű fejezete a környezeti hatásvizsgálattal (Khv.) foglalkozik. Ezt a fejezetet nyugodt szívvel ajánlhatom minden kedves olvasónak, hiszen ritkán tapasztalható, minden részletre kiterjedő munkával ismerkedhet meg. Először a Khv. általános megközelítését, általános fogalmát adja meg a szerző, mely szerinte a jogszabályokban meghatározott létesítmények és tevékenységek valószínűsíthető környezeti következményeinek előzetes modellezése az engedélyezési eljárásban, a feladatkörük révén érintett hatóságok, a területileg érintett települések és a nyilvánosság bevonása mellett. Már az általános fogalomból kitűnik a jogintézmény valódi célja, az hogy
- 153/154 -
- tervezés korai szakaszába beilleszkedve - az engedélyezés során figyelembe vegyék a környezeti szempontokat is (külső integráció), és ha már figyelembe veszik a környezet érdekét, akkor lehetőleg minden környezeti szempont egyszerre - a környezetet rendszerként kezelve - érvényesüljön (belső integráció). Külön érdekessége a Khv.-nak, hogy kézzel foghatóvá válik az integratív eszköz és a szektorális eszközök összekapcsolódása, egymásra épülése. Hiszen a Khv. egy eljárásjogi szabályozás, amely garanciát ad arra, hogy az eljárás során valamennyi környezetvédelmi anyagi jogi norma (ezek szektorális normák) alkalmazást nyerjen, a szerző szavaival: a szektorális normákat integratív módon alkalmazzák. Ez adja meg a Khv. valódi értékét, mert egyrészt ezáltal megvalósíthatóvá válik a tényleges megelőzés, másrészt az ilyen szemlélettel hozott döntések tartalmilag megalapozottabban hosszabb távon érvényesek.
A Khv. jogtörténeti gyökerét tekintve angolszász jogintézmény, így természetéből fakadóan magában hordozza az eltérést római alapokon felépülő kontinentális jogrendszerek jogintézményeitől. Ezek alapján természetes, hogy a kontinensre átkerült Khv. jelentősen különbözik a tengerentúli rokonától. A legjelentősebb különbség az, hogy míg az USA-ban a Khv. kiterjed az állami döntések, jogszabályok vizsgálatára is, addig Európában (Hollandia, Spanyolország kivételével) csak konkrét tevékenységek és létesítmények képezik a Khv. tárgyát (bár a legújabb jogfejlődés eredményeként kezd itt is meghonosodni a stratégiai Khv.).
A Khv. nem azonosítható a környezeti hatások természettudományos vizsgálatával, illetve ennek eredményével, a hatástanulmánnyal, ezeknél jóval többet jelent: a beruházás vagy tevékenység megkezdése előtt lefolytatandó formalizált eljárás, amely egy közigazgatási (engedélyezési) eljárásba integrálódik a figyelembe vételi kötelezettségen keresztül.
A szerző a Khv. korlátjaként említi azt, hogy a Khv.-ban nem a tényleges hatásokat vizsgálják - hiszen csak egy prognózisról van szó ezért meghatározott időközönként felül kellene vizsgálni a megvalósult létesítményeket és tevékenységeket, azonban a legtöbb országban csak az utólagos ellenőrzést írják elő, Magyarországon pedig még ezt is nagyon szűk körben, kezdetlegesen.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
