"Nyomozati cselekmény, előzetes letartóztatás elrendelésére irányuló indítvány, pótmagánvád, kapcsolattartási kérelem..." olyan szavak, amelyek a társadalom bizonyos része számára minden nap használatosak, míg a többség talán egy egész életet leél úgy, hogy sosem mondta ki, sőt esetleg soha nem is hallotta ezeket a kifejezéseket. Megérthetik-e ők egyáltalán, hogy mit jelentenek? Kinek szólnak a hírműsorok nyilatkozatai, az újságok cikkei, melyek tele vannak olyan szakkifejezésekkel, amik az átlagolvasó számára értelmezhetetlenek? Még az egyes jogi területeken dolgozók sem értik feltétlenül a csak a más jogágra jellemző speciális nyelvezetet, s hiába van doktori címe a polgári ügyekre szakosodott ügyvédnek, mégis bizonytalanul viselkedhet egy büntető tárgyaláson, s rendre ügyfélnek szólítja védencét, magát pedig jogi képviselőnek és nem védőnek nevezi. Elvárható-e akkor a jogi végzettséggel nem rendelkezőktől, hogy értsék és megértsék, amikor az adott igazságszolgáltatási szerv képviselője beszámol valamely büntetőeljárás aktuális eseményéről? Vagy inkább a kommunikátor feladata lenne, hogy mondanivalóját hétköznapi köntösben tálalja, s így üzenete a legnagyobb valószínűséggel szándéka szerinti értelmezésben jusson el a befogadóhoz? Tanulmányomban e kettősségre, a szakmaiságnak való megfelelés iránti igény teljesülésének és az átlagcímzettek befogadási képességéhez illő kommunikációs eszköz megkeresésének, valamint alkalmazásának szükségessége közötti ellentét feloldásának lehetőségére keresem a választ. Kutatásom alapfeltevése tehát, hogy a hivatalos jogi szaknyelven megfogalmazott üzenetek alkalmatlanok az átlagcímzettek - jogi előképzettséggel és ismerettel nem rendelkező, középfokú végzettségű hírfogyasztók - pontos és hatékony tájékoztatására. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül a precíz, szakmailag megalapozott és helytálló, félreérthetetlen tényközlés mint feltétel sem, amelynek való megfelelni akarás természetes és indokolt késztetés a kommunikátorok részéről.
Mielőtt a tanulmány szorosan vett témájának kifejtését megkezdenénk, vizsgáljuk meg, hogy milyen jogi, illetve egyéb írott és íratlan szabályok határozzák meg az igazságszolgáltatási területen dolgozó szóvivők és más rendszeres vagy alkalmi nyilatkozók kommunikációjának keretét.
"Az állam működésének nyilvánosságához a bűncselekmények felderítésével, a bírósági eljárásokkal, illetve a büntetés-végrehajtási intézetek működésével kapcsolatban is jelentős közérdek fűződik. Ezekben az esetekben ugyanakkor figyelembe kell venni a nyomozási, eljárási érdekeket, és fokozottan figyelembe kell venni az érintett személyek érdekeit, jogait".[1] E kettős jogi elvárás az, amelynek együttesen kell megfelelnie mindazoknak, akiknek feladata a nyilvánosság tájékoztatása. (Érdemes megfigyelni, hogy ezen felsorolás a közérthetőséget vagy a hatékonyságot nem kívánja meg.)
A vonatkozó jogszabályok közül a legfontosabb és ezért elsőként ismertetendő a Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény. A továbbiakban Be.-ként hivatkozott kódex az eljárási cselekményekre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazó VI. számú fejezetének III. címe alatt, a "felvilágosítás-adás és a nyilvánosság tájékoztatása a büntetőeljárás során" elnevezést kapott részében, a 74/A. § (1) bekezdésében sorolja fel azon személyek körét, akik a sajtó részére felvilágosítást adhatnak. Így tehát "a nyomozás befejezéséig a nyomozó hatóság külön jogszabályban erre feljogosított tagja, valamint az ügyész; a vádemelésig az ügyész, illetőleg az általa megbízott személy; a bírósági eljárás során a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényben erre feljogosított személy"[2] nyújthat tájékoztatást.
Ugyanezen szakasz (2) bekezdése pedig azt szögezi le, hogy "a bíróság nyilvános tárgyalásáról a sajtó jogosult tájékoztatást adni."[3]
A sajtó megkeresése csupán abban az esetben utasítható el, ha annak teljesítésével valamely minősített adat védelme sérülne vagy "egyébként az eljárás eredményes lefolytatását veszélyeztetné."[4] Erre elsőként természetesen olyan esetek juthatnak eszünkbe, amikor a sajtó szeretné kommunikációra bírni az adott hatóságot, amely ez elől a másodikként ismertetett okból elzárkózik (szakmai szlenggel kifejezve: sajtóelhárítást végez), holott előfordul időnként az is, hogy a már meghirdetett sajtótájékoztatót kell lemondani, mivel az időközben teljesített nyomozati cselekmények ezt indokolják. (Például a gyanúsított a folytatólagos kihallgatása során váratlanul úgy nyilatkozik, hogy az elkövetésben voltak társai, akikre vonatkozóan még nem sikerült további adatokat gyűjteni, így az eljárás eredményességét veszélyeztetné, ha ők a médián keresztül akár csak minimálisan is, de értesülnének a bűncselekmény már felderített körülményeiről és a megtett, valamint még tervezett intézkedésekről.)
Ezenfelül az egyes igazságszolgáltatási szervek részére külön előírásokat határozhat meg az adott terület hierarchiájának csúcsán lévő szerv. Így a bíróságokra nézve speciális igazgatási és jogalkotási jogkörrel rendelkező felhatalmazottként az Országos Bírósági Hivatal[5] elnöke[6] kezdeményezte ilyen egyediesített rendelkezés megalkotását. Mégpedig úgy, hogy "a Kommunikációs Munkacsoport 2013. évi feladataként határozta meg az igazságügyi adatkezelésről és tájékoztatásról szóló törvénytervezet előkészítő munkálatainak megszervezését.
A törvény létrehozásának célja a személyes adatok kezelésével kapcsolatos jogszabályi rendezetlenség megoldása. Ezért a bírósági nyilvánosságról és az igazságügyi adatkezelésről szóló törvénynek az adatkezelés valamennyi olyan területére nézve speciális rendelkezéseket kell tartalmaznia, amelyek a bíróságok ítélkező és az ahhoz kapcsolódó egyéb tevékenysége során társadalmi, illetve szakmai vitákra adtak okot.
- 8/9 -
Az előkészítő munkálatok sarokponti kérdései:
1. a bíróságok ítélkezési és ítélkezésen kívüli működésének nyilvánossága,
2. az igazságszolgáltatásban részt vevő hatóságok és a bíróságok adatkezelési tevékenységének a szabályozása,
3. a bíróságok és a sajtó közötti kapcsolattartás.
Az új törvényt - az Alaptörvénnyel[7] összhangban - az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényre kell építeni. Indokolt számba venni, hogy melyek azok a magyar adatkezelési jogszabályok (anyagi jogi, eljárásjogi, ügyviteli rendelkezések), amelyeket az új törvény érinteni fog, továbbá át kell tekinteni a hazai és a nemzetközi jogi környezetet.
A létrehozandó jogszabálynak ki kell terjednie:
1. a tárgyalások nyilvánosságára,
2. az ítéletek nyilvánosságára,
3. speciális szabályok rendezésére (pl. gyermekvédelem),
4. egyéb más védendő információk kérdésére (magántitok, levéltitok, banktitok, orvosi titok stb.)
5. az igazságügyi adat, az igazságügyi adatkezelés, adattovábbítás fogalmának meghatározására."
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
