Több mint negyedszázaddal az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) megszűnése után még mindig vannak olyan feldolgozatlan levéltári dokumentumok, amelyekből eddig ismeretlen adatokat tudhatunk meg a hivatal működéséről és megszűnéséről.[1] Különösen igaz ez az ÁEH és az állambiztonsági szervek (politikai rendőrség) kapcsolatára. A Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnöksége parancsnoki értekezleteinek emlékeztetői fontos összefüggésekre mutatnak rá, amelyek hozzájárulnak a pártállamból a jogállamba történő átmenet ellentmondásos lépéseinek a rekonstruálásához. Ebben az időszakban kezdődött el a lelkiismereti és vallásszabadság alapjoga, az állam és az egyházak barátságos elválasztási modellje, a véleménynyilvánítás szabadsága jogi garanciái kiépítésének az előkészítése. Éppen emiatt tartom fontosnak az eddig csak részben feltárt, vagy még feltáratlan levéltári anyagoknak a közjogi változások kontextusában történő publikálását, és a jelen tanulmányhoz forrásközlésként is mellékelni a BM III/III-1 Osztály 1989. június 13-i osztályértekezlet Emlékeztetőjének kivonatát.
Nem sokkal a sajtótörvény elfogadása után, az 1986. május 19-ei parancsnoki értekezleten nyilvánvalóvá vált, hogy a Magyarországon fokozatosan kialakult belső ellenséges ellenzéki kör a marxizmus hegemón szerepére komoly veszélyt jelent. Megindult a szocialista országok ellenzéki csoportjai közötti együttműködés. Az állambiztonsági szerveknek mindezekkel a változásokkal lépést kellett tartani. A nyolcvanas évek második felében az egyházi területen folytatott elhárítás vonala egyre inkább átterelődött, illetve összekapcsolódott a belső ellenséges-ellenzéki körrel szembeni elhárítással. Az eredetileg kulturális területre koncentrált 0022/1970. sz. BM-parancs elavulttá vált, mert szélesebb szférában - pl. ifjúság, politikai elítéltek, egyházak területén - jelentkezett az ún. ideológiai diverzió, amely felerősítette az ellenséges ellenzéki tevékenységet. A politikai rendőrségnek új parancsra lett volna szüksége.[2]
1986 decemberében, az év utolsó parancsnoki értekezletén hangsúlyozottan foglalkoztak az ifjúsági területtel, ezen belül is a felsőoktatásban a kiemelt objektumok védettségével.[3] Az 1987. január 14-ei értekezleten felhívták a figyelmet, hogy minden addiginál ellenségesebb hangvételű illegális kiadványok, programfelhívások - köztük fasisztoid jellegűek is - jelentek meg főként a fiatalok körében.[4] Ez is nehezítette a differenciálást, hiszen a megtűrt alternatív jelenséget nemcsak az ellenséges tevékenységtől kellett elkülöníteni, hanem a bűncselekményektől is, mint pl. az antiszemita megnyilvánulásoktól, és mindezt elsősorban egy nagyon kényes terepen, az ifjúság területén. Az ifjúság mindig is az állambiztonság figyelmének a középpontjában állt, kiemelt kategóriát képezett. Különösen a felsőoktatási intézmények hallgatóit akarták óvni az úgynevezett ellenséges behatásoktól, mert a társadalmi problémák iránt érzékeny egyetemisták könnyen megtalálták az utat a kulturális vagy az egyházi szféra ellenségesnek nyilvánított csoportjaihoz.[5]
A pártvezetés számára 1988-ban az volt a legfontosabb, hogy az 1987-ben elfogadott kormányprogramot végre tudják hajtani. 1988-at a stabilizációt megalapozó évnek tekintették, és minden állami szervnek ehhez kellett igazítania a feladatát. A Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnöksége az év elején összeállított munkaprogramjában megállapította, hogy "új szakasz kezdődik a politikában", és a csoportfőnökség felelőssége lesz az, hogy megkülönböztesse a kormányprogrammal ellenséges személyeket azoktól, akik támogatják ugyan a program végrehajtását, de vitáznak annak egyes elemeivel. A munkaprogram megerősítette azt az elhatárolási bizonytalanságot, ami korábban is jellemezte a politikai vezetést, és ez egyértelműen - továbbra is - a politikai rendőrségre hárította a nagyobb felelősséget. A hozzáállásuk az volt, hogy a csoportfőnökség gyűjtsön és juttasson el minél több információt a felső párt- és állami vezetésnek, ezzel segítse a tisztánlátást, és szorítsa "tűréshatárokon belülre" az ellenséges tevékenységet. A munkaprogram kiemelte, hogy az előző évekhez hasonlóan folytatni kell az ifjúságvédelmi munkát, az addigiakhoz képest körültekintőbben kell végezni a beszervezéseket, a nemzeti radikális ellenséges-ellenzéki vonulathoz tartozó célszemélyek elleni bizalmas nyomozásokat folytatatni kell. Változatlanul célként fogalmazták meg az "ellenzékkel évtizedekig »együttélő« hálózati kontingens" kiépítését és megerősítését. Az egyházak szerepét is előtérbe állította a munkaprogram: a politikai rendőrségnek el kellett érnie, hogy "az egyházakban lévő feszültségoldó erő a kibonta-
- 560/561 -
kozási program szolgálatába állítható legyen", továbbá őrködjön afelett, hogy "az egyházi reakció elleni harc továbbra is egyházi kereteken belül maradjon". A munkaprogram hozzátette, hogy ezzel egyidejűleg támogatják "a lojális egyházi erőket, bázisukat és akcióegységüket operatív eszközökkel" erősítik. A bizalmas nyomozások folytatásával az volt az elsődleges cél, hogy a különböző platformon tevékenykedő ellenséges-ellenzéki csoportok egységtörekvéseit akadályozzák, és a nézetkülönbségeket, érdekellentéteket fokozzák. A szamizdat irodalom felderítésére is folytatni szándékoztak bizalmas nyomozást, és az illegális kiadványok megjelentetését is késleltetni, illetve akadályozni akarták.[6]
A kormány 1988. november 10-én jóváhagyta az egyesülési és a gyülekezési jogról szóló törvénytervezeteket. A tervezetek hangsúlyos eleme volt az, hogy a különböző célú szervezetek mellett lehetővé váljon politikai pártok alapítása is. A jogalkotási folyamattal párhuzamosan, 1988. október-december folyamán sorra alakultak a politikai, közéleti és vallási jellegű szervezetek. Megalakult például a Nyilvánosság Klub, a Hazafias Népfront támogatásával a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége, a Münnich Ferenc Társaság, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Független Kisgazdapárt, a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a Márton Áron Társaság,[7] a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség.[8] Az egyesülési és a gyülekezési jogról szóló törvények elfogadása mérföldkőnek bizonyult. 1989 tavaszán megtartotta zászlóbontó nagygyűlését a Független Kisgazdapárt, megalakult a Kereszténydemokrata Néppárt, a Független Jogászfórum kezdeményezésére pedig létrejött az Ellenzéki Kerekasztal.[9]
Január második felére elkészült a csoportfőnökség 1989. évi munkaterve. Mindjárt az elején megállapították, hogy gyökeresen megváltozott az operatív helyzet, a társadalomban egyfajta "hajszálegyensúly" van, amit csak nagy erőfeszítések árán lehet fenntartani. Az új struktúra kialakítása során továbbra is az állambiztonságra hárult a kényes differenciálási szempontok kidolgozása és a gyakorlatban való alkalmazása. Fő feladatuk volt ezután is az ellenséges tevékenység ellenőrzése és korlátozása, a stabilizáció ellen ható szándékok felderítése és akadályozása, az új társadalmi közmegegyezésben konstruktívan részt vevő áramlatok erősítése az egyes szervezeteken belül. A titkos operatív eszközök használatát az új helyzethez kellett igazítani, ezen belül prioritást élvezett a hálózati munka. Vallási csoportok ellen is folytattak bizalmas nyomozást. "Varjak" fedőnéven a Bulányi György által vezetett katolikus bázisközösségi mozgalmat ellenőrizték,[10] "Egyesülők" fedőnéven a feloszlatott Regnum Marianum papi közösséget figyelték,[11] "Hinduk" fedőnéven pedig az engedély nélkül működő Hare Krisna közösség és vezetői ellen folytattak bizalmas nyomozást[12], [13]. További kiemelt feladatként jelent meg a munkatervben
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
