Kulcsszavak: tőke szabad mozgása, tagállamok földpiacra vonatkozó mozgástere, Európai Bíróság joggyakorlata, Csatlakozási okmány.
A közösségi jog értelmezésének monopóliumával az Európai Bíróság rendelkezik, amelynek joggyakorlata szerint a RSZ 295. (345.) cikk alapján a tagállamok a saját hagyományaik figyelembevételével építhetik fel a földpiac tulajdoni rendjüket, ettől függetlenül az alapító szerződésekből eredő kötelezettségeiket be kell tartaniuk, nevezetesen a tőke szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseket. A tőke szabad mozgásának közérdekből való korlátozhatóságát nem tüntették fel az Alapító szerződések, azt az Európai Bíróság alakította ki. A magyar Csatlakozási okmányban nem szerepel, hogy a derogációs időszakot követően Magyarország nem vezethet be közérdekből korlátozásokat. Az Európai Bíróság jogértelmezése minden tagállamra vonatkozik, ezért fogalmilag kizárt, hogy esetünkben a közösségi jog "nemzetközi elbánást" írna elő.
Tanka Endre professzor fenntartja a "kettős jogalapra" vonatkozó állítását, mely szerint a közösségi jog a 295. (ma 345.) cikk alapján az EU 15 tagállama számára az államterületüket jelentő földpiacon korlátozott szuverenitást tesz lehetővé, míg a keleti belépők esetében az 56. cikk kötelező érvénye és hatálya miatt a közösségi jog teljesen elvonja a szuverenitást.
Állítását egyrészt a Csatlakozási Szerződés "földről szóló rendelkezései létrejöttének, és konkrét tartalmának" figyelmen kívül hagyásával, másrészt az Európai Bíróság a Tizenötökkel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatának a hazai joggal kapcsolatos irrelevanciával indokolja. Másrészt kifejti, hogy véleménye szerint a birtokpolitikai mozgásteret nem az "EKB - egyes jogvitákban adott, tehát az egyedi tényálláshoz igazodó - jogértelmezése - hanem a kétoldalú nemzetközi szerződés tartalma, és az abban megjelölt jogalap döntötte el".
A szerző szerint a kettős jogalap tényét az is bizonyítja, hogy az Európai Bizottság a csatlakozási tárgyalások folyamán a "SZ 33. cikkében írt joganyagot, a földkérdést kivette a "mezőgazdaság" fejezetből, és nem várt fordulatként a tőke, és a fizetési műveletek tárgykörébe illesztette", és ezáltal a tizenötökhöz képest más jogalapot hozott létre az új belépők számára. Tanka Endre szerint e jogalapból eredő konkrét tagállami jogok, és kötelezettségek pedig a Csatlakozási Szerződés tartalmában jelennek meg. A szerző idézi az ún. súlyosítási tilalomra vonatkozó rendelkezéseket, amely szerint többek között a más tagállamok polgárai nem részesíthetőek mezőgazdasági földterület megvásárlásának vonatkozásában kedvezőtlenebb elbánásban, mint amilyenben a csatlakozás napján részesülnek. Tanka Endre továbbá megjegyzi, hogy miért nem a letelepedés szabadsága lett a jogalap, hiszen egy ilyen jogalap esetén csak nemzeti elbánást kell adni a külföldi földszerzőnek.
Tanka Endre szerint a "Csatlakozási Szerződés kikötései a hazai tulajdoni rendet nem - a földnél sem - veszik figyelembe, vagyis hallgatólagosan mellőzik a tagállami tulajdonviszonyokba való uniós beavatkozás tilalmát".
A Római Szerződés 295. cikke (ma 345.) tulajdoni kérdésekben autonómiát biztosít a tagállamoknak. Ez az autonómia azonban nem jelent teljes önrendelkezést: a tagállamok e cikkre való hivatkozással nem igazolhatják közösségi jogból fakadó kötelezettségeik be nem tartását, azaz a saját hagyományaik alapján építhetik fel a tulajdoni rendjüket, de a közösségi jog rendelkezéseit tiszteletben kell tartaniuk. Ez az Európai Bíróság állandó joggyakorlata, amelyet a nyolcvanas évek közepétől kezdve napjainkig bizonytalanságok nélkül alkalmaz2. Az Európai Bíróság rendelkezik egyedül a közösségi jog értelmezésének monopóliumával (nem az Európai Bizottság, és természetesen a Világbank szakértői véleményének a közösségi jog szempontjából semmilyen relevanciája nincs).
Az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásban hozott ítéletei nem tekinthetők "eseti döntéseknek", hiszen tudvalevő, hogy egy ilyen ítéletben hozott jogértelmezés nem csak az adott ügyben eljáró bíróságot köti, hanem minden tagállam bíróságaira kiterjedő erga omnes hatállyal bír a francia jogtudomány egybehangzó álláspontja szerint3.
Az OECD Tőkemozgások liberalizációjára vonatkozó kódexe érinti az ingatlanok tulajdonjogának megszerzését4. Véleményem szerint erre a jogi analógiára építve vezette be az ingatlanok vásárlását is a tőke szabad mozgásáról szóló 88/361/EGK irányelvbe. Az irányelvet ugyan hatályon kívül helyezték, de az Európai Bíróság állandó gyakorlatában irányadóként ismeri el az irányelv nómenklatúráját5.
Bármilyen olyan nemzeti intézkedés, amely akadályozza a tőke szabad mozgását - a Római Szerződésben lefektetett szűk lehetőségek kivételével tilos. Az Európai Bíróság joggyakorlata alapján bizonyos területeken közérdekből korlátozható a tőke szabad mozgása, akkor is, ha ezeket a lehetőségeket hivatalosan nem tartalmazzák az Alapító Szerződések6. Louis Dubouis szerint (valamint az Európai Bíróság állandó joggyakorlata
-152/153-
alapján) elfogadott közérdek érdekében bevezetett korlátozásokat csak abban az esetben lehet alkalmazni, ha megfelelnek a szükségesség, az arányosság és a diszkriminációmentesség elvének. Ilyen elfogadható közérdek a szerző szerint az energetikai biztonság, a vidéki népesség megtartása, és a spekulációs földvásárlások megakadályozása lehet7. A Panthéon-Assas (Paris II) egyetem professzora megemlíti, hogy a tőke szabad mozgásának területén az Európai Bíróság nagyon megszorítóan értelmezi a tagállamok belső helyzetére/autonómiájukra vonatkozó érvelés lehetőségét8. A francia jogtudós példaként többek között az általam korábbi publikációimban elemzett osztrák Reisch9 ítélettel támasztja alá állítását, amelyben az Európai Bíróság megállapította, hogy a tagállamoknak akkor is be kell tartaniuk a közösségi jogot, ha egy osztrák cég Ausztria területén történő ingatlanvásárlásával kapcsolatban vetődik fel a nemzeti szabályozás arányosság jogelvével való összeegyezethetősége.
Ebből következik, hogy nem helytálló az az állítás, hogy a Római Szerződés 295. cikke alapján az EU Tizenötök "nemcsak történetileg, hanem a jövőre nézve is kizárták az EU beavatkozását tulajdoni viszonyaikból", mert a "Tizenötök létérdeke államterületükre nézve e szuverenitás megőrzése, ezért arról nem mondtak, és a jövőre nézve sem mondanak le"10.
A fentiekből egyértelműen következik, hogy Tanka Endre azon következtetése sem megfelelő, mely szerint az EU Tizenötök esetében a Római Szerződés 295. cikke alapján "a külföldi jogalanyoknak a - csak hátrányos megkülönböztetés nélküli nemzeti elbánást kell nyújtani"11, hiszen a nemzeti rendelkezéseket meg kell vizsgálni a diszkriminációra való irányultság, a szükségesség, és az arányosság szempontjai szerint, ami túlmutat a nemzeti elbánás követelményén.
Természetesen a közösségi jog nem garantál a "tőkeérdekeket kiszolgáló nemzetközi elbánást sem" az EU Tizenötötök számára, hiszen a tőke szabad mozgása - a már említett jogelvek figyelembevételével - a spekulációs földvásárlások kiszűrése, vidéki népesség megtartása, a földterületek a kis, és közepes gazdaságokhoz való irányítása érdekében korlátozható.12 E közösségi jog által biztosított keretek között az EU Tizenötök döntő többsége stabil, családi gazdaságokra építő üzemmodellt alakított ki.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
