"Az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Bíróság, EuB) több ítéletében mondta ki a tagállamok uniós jog megsértéséért való felelősségét. Ez a felelősség egyrészt az állampolgárok uniós jogi normákban biztosított jogainak védelmét döntően megerősítő eszköz, másrészt e jogi normák tagállamok általi gondosabb végrehajtását elősegíteni képes tényező."[1]
Az EuB ítélkezési gyakorlatában folyamatosan hangsúlyozza, hogy a belső jogrend rendelkezéseire a közösségi jog rendelkezései hatályának korlátozása céljából történő hivatkozás - mivel az a közösségi jog egységességét és hatékonyságát sértené - nem engedhető meg.
Mint ismeretes az Európai Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) a Lett köztársaság ellen az EuB előtt, 2014. március 31-én kötelezettségszegési eljárást indított. (C-151/14. sz. ügy. EU: C:2015:577)
Keresetében a Bizottság azt kérte, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy a közjegyzői funkciók - ahogyan azt a lett jogrendszer meghatározza- nem minősíthetők a tagállami közhatalom gyakorlásában való részvételnek az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 51. cikke első bekezdésében foglalt kivétel értelmében, és következésképpen, ismerje el, hogy a Lett Köztársaság szabályozása által a közjegyzők kinevezése tekintetében előírt állampolgársági követelmény az állampolgárságon alapuló, - az EUMSZ 49. cikke által tiltott - hátrányos megkülönböztetést valósít meg, továbbá állapítsa meg, hogy a Lett Köztársaság, mivel a közjegyzők kinevezését az állampolgárság követelményének rendelte alá, nem teljesítette a Szerződés 49. cikkéből eredő kötelezettségeit.
A Bíróság a keresetnek - 2015. szeptember 10-én kelt ítéletében - helyt adott.
Ugyanebben a tárgyban 2015. július 20-án az Bizottság az Európai Bíróság előtt Magyarország ellen is kötelezettségszegési eljárást indított. (C-392/15. sz. ügy HL C 302., 14.09.2015., 260.)
A Bizottság keresetében állította, hogy a magyar nemzeti jogrendszer meghatározása szerint az állampolgárság, mint a közjegyzői hivatás gyakorlására előírt feltétel hátrányosan
- 50/51 -
megkülönböztető, és a letelepedés szabadsága aránytalan korlátozásának minősül. Ily módon Magyarország nem teljesítette az EUMSZ 49. cikkéből eredő kötelezettségeit. A Bizottság szerint, jellegükből adódóan a közjegyzőknek a magyarországi jogszabályok által biztosított funkciók nem kapcsolódnak a közhatalom gyakorlásához, következésképpen az állampolgárságot, mint a hivatás megkezdésének feltételét az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 51. cikkében foglalt kivétel nem igazolhatja.
A következőkben az EuB-nak a lett közjegyzők ügyében a C-151/14. ügyben 2015. szeptember 10-én kelt ítéletét törekszem bemutatni. Az ítélet - a Bizottság kontra Magyarország ítélet előtt, - a közjegyzők ügyében az EuB ítélkezési gyakorlatának eddigi utolsó állomásaként mindenképpen komoly jelentőséggel bír.
Az Európai Bizottság - mivel a korábbiakban már többször észrevételezte, hogy a Belga Királyság, a Francia Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, az Osztrák Köztársaság, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Görög Köztársaság a közjegyzői szakma gyakorlását annak közhatalmi jellegére való hivatkozással kizárólag saját állampolgárai számára tette lehetővé - a Bíróság előtt tagállami kötelezettségszegések megállapítása iránt 2008-ban kereseteket indított.[2]
A Bíróságnak a közjegyzői tevékenység latin modelljének tárgyában lefolytatott eljárása a Bizottságnak az érintett tagállamok tagállamokhoz küldött 2000. november 8-án kelt felszólító levelével kezdődött és a Bíróság 2011. május 24-i ítéleteivel ért véget. (a továbbiakban: Ítéletek)
A perek során kifejtett álláspontjában, míg a Bizottság olvasatában az EK 45. cikk első bekezdése/EUMSZ 51. cikke a "kényszer" fogalmával kapcsolódott össze, az érintett tagállamok az EK 43. és a 45. cikk első bekezdéséből illetve az EUMSZ 49. és 51. cikkéből fakadó szabályt ettől eltérően értelmezték. Tágabb értelmezéseik, - mely szerint e szabály hatálya alá tartozik minden olyan döntés, amely a magánokiratokhoz fűződő joghatásoktól eltérő egyedi joghatásokat vált ki lényegében a "közhatalom gyakorlásához tartósan vagy időlegesen kapcsolódó tevékenységek" eltérő értelmezésén alapult.
Az EuB a Bizottság kereseteinek ítéletével helyt adott, megállapította, hogy az érintett tagállamok, - mivel a közjegyzői hivatás gyakorlását állampolgársági feltételhez kötötték - nem teljesítették az EK 43. cikkből eredő kötelezettségeiket.
- 51/52 -
A Bizottság a továbbiakban eljárást kezdeményezett a kereseteivel nem érint több tagállammal szemben[3], mivel azok gyakorlata és nemzeti modelljeik - annak közhatalmi jellegére való hivatkozással - csak saját állampolgáraik számára tették lehetővé a közjegyzői tevékenység ellátását.
Az Európai Unió Bírósága 2015. szeptember 10-én a lett közjegyzők ügyében C-151/14. számon hozott ítélete[4] a korábban a közszolgálat tárgyában hozott határozatai sorába illeszkedik, amelyek közül a 2011. május 24-én kelt ítéletek mindenképpen meghatározó jelentőséggel bírnak.[5]
A hat, illetve hét tagállam[6] ellen 2011. évben véget ért eljárások célja az volt, hogy az EuB állapítsa meg, hogy a latin típusú közjegyzői modell polgári jogi funkciója, abban a formában, amelyben azt a tagállamok jelentős részében gyakorolják, - figyelemmel arra, hogy az nem kapcsolódik a "közhatalom gyakorlásához" - a letelepedés szabadságának hatálya alá tartozik.
Pedro Cruz Villaion főtanácsnok - az előzőekben megjelölt hat ügyben -, 2010. szeptember 4-én kelt indítványában a közhatalom gyakorlásában való részvétel kérdéseit elemezve megállapította, hogy: "... a Bíróság következetesen hangsúlyozta a megszorító értelmezés szükségességét, egyértelművé téve, hogy ítélkezési gyakorlatában nagyon szűk területre fogja korlátozni e rendelkezés alkalmazhatóságát" Ezt támasztja alá az a tény, hogy " több mint fél évszázadot átölelő ítélkezési gyakorlattal és több mint tizenöt ítélettel a háta mögött a Bíróság még egyszer sem állapította meg, hogy valamely tevékenység az EKSz 43. és a 45. cikk első bekezdésének hatálya alá tartozna."[7]
A Bíróság Reyners-ügyben hozott ítéletéből egyértelmű, hogy az EKSz 45. cikk első bekezdésének alkalmazásához szükséges jellemzőket "minden egyes tagállam esetében
- 52/53 -
külön kell vizsgálni, szem előtt tartva e szakma szervezetére és gyakorlására alkalmazandó nemzeti rendelkezéseket."[8]
Az EuB "közhatalom" tárgykörében folytatott ítélkezési gyakorlata egyedi eseteken alapult, nem különösebben terjengős, és az egyes tevékenységek sajátosságaihoz szorosan kapcsolódott. Az általa már a korábbiakban elbírált ügyek olyan szakmákat érintettek, amelyek általában eseti jelleggel kapcsolódtak a közhatalomhoz. Az ügyvédi hivatás, az oktatás, illetve a magánoktatási intézmények igazgatása, a közigazgatás informatikai rendszereinek működtetése, a biztosítási biztosok munkája, a gépjármű-ellenőrzéssel kapcsolatos tevékenység, a fogadószelvények és lottók értékesítése, a személy- és vagyonvédelem, a mentési közszolgáltatások, illetve az ökológiai termelésből származó mezőgazdasági termékeket ellenőrző szervezetek tevékenysége esetében az EuB szerint ezek a tevékenységek nem kapcsolódnak a közhatalom gyakorlásához, munkaviszonynak minősülnek.
Az ítélkezési gyakorlat egyértelművé tette azt is, hogy egy "tevékenység" nem feleltethető meg egy "szakmának". Az a körülmény, hogy egy tevékenység részvéteit jelent a közhatalom gyakorlásában, önmagában még nem jelenti azt, hogy az EK 43. és a 45. cikk első bekezdésének hatálya kiterjedne a szóban forgó szakember által folytatott valamennyi tevékenységre.
Az arányosság követelményének vizsgálata során a Bíróság szem előtt tartotta azt a követelményt, hogy "Az EK 43. cikk és a 45. cikk első bekezdésének alkalmazása során nemcsak azt kell vizsgálni, hogy valamely tevékenység részét képezi e a közhatalom gyakorlásának, hanem hogy "a vitatott nemzeti rendelkezés szükséges-e az EK 43. cikkben és az EK 45. cikk első bekezdésében meghatározott célok eléréséhez."[9]
Pedro Cruz Villaion főtanácsnok a latin típusú közjegyzői modell tárgyában kelt hat ügyben[10] tett indítványában kiemelte, hogy," ... valamennyi alperes tagállamban különleges és felemás közjegyzői jogállás alakult ki, amely félúton van az állami hatóság és
- 53/54 -
a független szakember között, és amely olyan jogokkal és kötelezettségekkel jár, amelyek a közjegyzői szakmát sui generis gazdasági tevékenységgé teszi."[11]
Az EuB az Ítéletek alapjául szolgáló ügyekben minden az érintett tagállam nemzeti jogával kapcsolatosan megállapította, hogy "a közjegyzőkre bízott tevékenységek a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében nem jelentenek a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételt".
Ugyanakkor - a sors sajátos fintoraként - a hat ügyben kelt indítványában a főtanácsnok megállapította, hogy az EuB-nak egyetlen olyan döntése sincs, amelyben kidolgozta volna a "közvetlen", a "sajátos" vagy akár a "közhatalom" fogalmát.
Az Ítéletek további kérdéseit tárgyaló ismertetésem rövidített változata a Közjegyzők Közlönye 2015. évi 3. számában jelent meg.
Az Ítéletekkel a Bíróság iránymutatásként jelezte az általa követendő jogértelmezés és jogfejlesztés várható irányát. Ezt a tagállamok többsége lényegében folyamatosan elfogadta, bár több tagállam, közöttük Lettország és Magyarország is, más utat járt.
A közjegyzői tevékenység tárgyában és az azokat követően a közhatalmi jellegű munkavégzések tárgyában - az alábbiakban röviden ismertetendő Haralambidis-ügyben[12] és a SOA-k ügyében[13] - született ítéletek jól mutatják az EuB tárgyban követett ítélkezési gyakorlatának irányát.
2010. április 6-án, az Autorita Portuále di Brindisi (a brindisi kikötői hatóság, Olaszország) elnökének megbízatása lejárt. Az infrastruktúra- és közlekedésügyi miniszter 2011. június 7-i rendeletével I. Haralambidis görög állampolgárt nevezte ki a brindisi kikötői hatóság elnökének.
A miniszter rendeletének megsemmisítése iránt C. Casilli keresetet terjesztett Puglia tartomány közigazgatási bírósága elé. Keresetének alátámasztására arra hivatkozott, hogy - mivel álláspontja szerint - az olasz állampolgárság kötelező követelmény e köztisztség betöltéséhez, I. Haralambidist nem nevezhették volna ki e hatóság elnökévé.
- 54/55 -
Az ügy a közigazgatási bíróságon át a Consiglio di Stato-hoz került. E bíróság az EuB-hoz előzetes döntéshozatali eljárás keretében fordult, saját álláspontjának megerősítését, az uniós jog értelmezését kérve. Ehelyütt kell rögzíteni, hogy a miniszter döntése jogszerű volt. Az előzetes döntéshozatali kérelmet benyújtó bíróságnak kétségei voltak abban a kérdésben, hogy a kikötői hatóság elnöke feladatainak körében az EUMSZ 45. cikke alá tartozó munkavállalásról, vagy az 51-55. cikk hatálya alá tartozó letelepedésről/szolgáltatásnyújtásról van-e szó.
Az EuB megvizsgálta a kikötői hatóság elnökének adott feladatokat abból a szempontból, hogy azok magukban foglalják-e a közhatalmi jogosítványok gyakorlását, és az állam általános érdekeinek védelmét, ami igazolhatja, hogy azokat olasz állampolgárok részére tartják fenn.
Megállapította, hogy a kikötői hatóság elnökének törvényi feladatai alapvetően és meghatározóan technikai és gazdasági irányítási és nem közhatalmi jellegűek. Te a közhatalmi jogkörök gyakorlása csak kiegészítő részét alkotja, melyeket kizárólagosan alkalmi jelleggel és kivételes körülmények között gyakorol.
A Bíróság az alárendeltségi viszonyra és a díjazás fizetésére, továbbá a szóban forgó szakmai tevékenység valós és tényleges jellegére a kikötői hatóság elnökének foglalkoztatását munkaviszonynak minősítette.
Ítéletében kimondta, hogy a Haralambidis-ügyben egyértelműen munkavállalásról van szó, és mivel a konkrét munkaviszony tartalma meghatározó mértékben nem közhatalmi jellegű, így az EKSz 45. cikk 4. bekezdése szerinti kivétel esete nem áll fenn, így: "e feltételek mellett a többi tagállam állampolgárainak az olasz kikötői hatóság elnöke tisztségének betöltéséből történő általános kizárása az EUMSZ 45. cikk (1)-(3) bekezdése általtiltott állampolgárság alapján történő, hátrányos megkülönböztetésnek minősül."[14]
Az EuB ítélete szerint: "az alapügyben felmerült körülmények között, az EUMSZ 45. cikk (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az nem teszi lehetővé valamely tagállam számára azt, hogy a kikötői hatóság elnöke tisztségének betöltését a saját állampolgárai részére tartsa fenn."[15]
A tanúsító szervezetek jogállásával rendelkező társaságok (Societá Organismi di Attestazione, a továbbiakban: SOA-k) ügyében az EuB e szervezeteknek a tagállami jog által szabályozott, a köz érdekében végzett tevékenységéből fakadó sajátos hatásköreiből indult ki.
A SOA-k feladata, a vállalkozások tanúsítása, mivel a megfelelő tanúsítvány megszerzése az érintett vállalkozások építési beruházásokra irányuló közbeszerzési eljárásokban való részvételének szükséges feltétele.
Az a tény, hogy a tanúsításhoz kapcsolódó feladatokat az SOA-kra, és kizárólag rájuk bízták, nem minősíthető az SOA-kra különleges vagy kizárólagos jogot ruházó intézkedésnek, mivel valamennyi SOA a tanúsítási szolgáltatások releváns piacán ugyanazon jogokkal és ugyanazon jogkörrel rendelkezik. Így a szabályozás semmiféle versenyelőnyt
- 55/56 -
nem biztosított egyes, e piacon tevékenységet végző vállalkozások javára, az ugyanezen szolgáltatásokat nyújtó más vállalkozások hátrányára.
Az EuB az eset kapcsán rögzítette, hogy a benyújtott nyilatkozatok, igazolások és dokumentumok valóságosságának és tartalmának tanúsítvánnyal történő igazolását valamint a pályázó vagy ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó feltételek fenntartásának az SOA-k általi ellenőrzését nem lehet olyan tevékenységnek tekinteni, amelyet a közhatalmi jogosítványok gyakorlására jellemző döntéshozatali autonómia keretében végeznek, mivel ezen ellenőrzést teljes egészében meghatározza a nemzeti szabályozási keret.[16]
Az ellenőrzést a SOA-k közvetlen állami felügyelet alatt végzik, és az a funkciója, hogy megkönnyítse az ajánlatkérő hatóságok feladatát az építési beruházásokra irányuló közbeszerzési szerződések területén. Sajátos célja az, hogy a hatóságok feladataik ellátása során az ajánlatkérők műszaki és pénzügyi kapacitásait illetően részletes ismeretekkel rendelkezzenek.
Az EuB megállapításai szerint a tanúsítási szolgáltatások a belső piaci szolgáltatásokról szóló irányelv[17] hatálya alá tartoznak, és e szolgáltatásokról egyébiránt kifejezetten említést is tesz az irányelv a hatálya alá tartozó tevékenységek példálózó felsorolását tartalmazó (33) preambulum bekezdésében. Hangsúlyozta, hogy egy adott szakma szabályozására vonatkozó döntés elsődlegesen a tagállamok hatáskörébe tartozik, feltéve, hogy a nemzeti szabályok, a szabályozási rendszerek és azok gyakorlati végrehajtása összhangban van az uniós jog és a vonatkozó másodlagos jogszabályok általános elvével.
Az EuB megállapította, hogy az EUMSZ 51. cikkben foglalt eltérés a tanúsító szervezetek jogállásával rendelkező társaságok ügyében nem alkalmazandó. Azt ugyanis azon tevékenységekre kell korlátozni, amelyek önmagukban véve is a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek minősülnek.[18] Továbbá, hogy a magánszervezetekre ruházott kisegítő, illetve előkészítő szerep az EUMSZ 51. cikk értelmében nem minősülhet a közhatalom gyakorlásban való közvetlen és sajátos részvételnek,[19] következésképpen a letelepedés joga alóli kivétel nem alkalmazandó a tanúsító szervezetek jogállásával rendelkező társaságok tanúsító tevékenységére.
Ezt az "irányt tartva" született meg az EuB ítélete, a Bizottság kontra Lett Köztársaság ügyben.
- 56/57 -
Tényként kell megállapítani, hogy a közhatalom gyakorlásában való részvétel mértékére vonatkozóan az EuB - a közjegyzői tevékenység latin modelljének tárgyában kelt ítéletek és a fentiekben igen röviden bemutatott két további ítéletében - a vitatott nemzeti rendelkezésekre nézve kialakított és tovább folytatott konzekvens ítélkezési gyakorlata egyfajta szupranacionális irányt mutat.
Lettország a nemzeti sajátosságok, az állami feladatok részleges átvételének hangsúlyozásával igyekezett a közös modelltől való eltérését igazolni.
Az Európai Bizottság 2015 év március 31-én tagállami kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet nyújtott be a Lett Köztársaság ellen, (C-151/14. sz. ügy)
A kereset jogalapját és fontosabb érveit tekintve a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az állampolgárság, mint a közjegyzői szakma megkezdésének feltétele az érintettek számára hátrányos megkülönböztetést jelent, és a letelepedés szabadsága aránytalan korlátozásának minősül.
Álláspontja szerint a Lett Köztársaság nem teljesítette az EUMSZ 49. cikkéből eredő kötelezettségeit. Jellegükből adódóan a közjegyzőknek a Lett Köztársaság szabályozása által biztosított funkciók nem kapcsolódnak a közhatalom gyakorlásához, következésképpen az állampolgárságot, mint a szakma megkezdésének feltételét az EUMSZ 51. cikkében foglalt kivétel nem igazolhatja.[20] A kereset lényegében a korábbi bizottsági álláspont megismétlése. Az ítélkezési gyakorlat irányát is mutató korábbi ügyek ismeretében a várható határozat tartalma és érvelése természetesen előre nem volt állítható, de a körülményekből nehéz lett volna másra következtetni.
A Lett Köztársaság elleni keresetének alátámasztására a Bizottság az elsődleges jog, az EUMSZ 49. cikk és az 51. cikk első bekezdése összekapcsolásának következményére hivatkozott, amely a keresetek idején a természetes és a jogi személyek letelepedésének szabadságát a következőképpen biztosította.
A 49. cikk szerint: "...tilos a valamely tagállam állampolgárainak egy másik tagállam területén történő szabad letelepedésére vonatkozó minden korlátozás. A szabad letelepedés magában foglalja a jogot gazdasági tevékenység önálló vállalkozóként történő megkezdésére és folytatására, vállalkozások, ... társaságok alapítására és irányítására, a letelepedés országának joga által a saját állampolgáraira előírt feltételek szerint...", míg az 51. cikk megállapítja, hogy "valamely tagállamban a közhatalom gyakorlásához tartósan vagy
- 57/58 -
időlegesen kapcsolódó tevékenységekre e fejezet rendelkezései az adott tagállam vonatkozásában nem alkalmazhatók"
Lettországban a közjegyzőkről szóló törvény a közjegyzők szakmai és szervezeti tevékenységét szabályozza, akik "szabad szakmai tevékenységet folytatnak" (a továbbiakban: szabad foglalkozásúak).[21] A közjegyzői feladatokat "hites" (továbbiakban: hiteles) közjegyzők látják el, az igazságszolgáltatási intézmények felügyelete alatt és a törvényben meghatározott eljárásokkal összhangban. A lettországi hiteles közjegyzők az igazságszolgáltatási rendszer tagjai, akik a törvényben meghatározott, az államhatalom gyakorlásával összefüggő feladatokat látnak el. Ennek során:
- közjegyzői okiratokat készítenek
- hitelesítést végeznek
- pénzt, értékpapírokat és okiratokat fogadnak el letétként
- örökösödési ügyekben járnak el
- vagyonmegosztási tervezeteket dolgoznak ki a törvény által meghatározott esetekben
- a törvényben meghatározott egyéb tevékenységeket végeznek.
A hiteles közjegyzők szabad foglalkozásúak. Hivatali kötelességeik tekintetében azonban a hiteles közjegyzők jogállásukat tekintve egyenrangúak a köztisztviselőkkel. A közjegyzők a regionális bíróságok mellett működnek, tagjai az igazságszolgáltatási rendszernek, és feladataikat a törvényben meghatározottak szerint látják el. A hiteles közjegyzők pénzügyileg függetlenek szakmai feladataik ellátásában, és díjazásukat a kormányzat - a miniszteri kabinet- határozza meg.[22]
Az Európai Unióról szóló szerződés 258. cikkének előírásai szerint: "Ha a Bizottság megítélése szerint egy tagállam a Szerződésekből eredő valamely kötelezettségét nem teljesítette, az ügyről indokolással ellátott véleményt ad, miután az érintett államnak lehetőséget biztosított észrevételei megtételére. Ha az érintett állam a Bizottság által meghatározott határidőn belül nem tesz eleget a véleményben foglaltaknak, a Bizottság az Európai Unió Bíróságához fordulhat".
A Bizottság 2006. október 12-i levelében felszólította a Lett Köztársaságot, hogy két hónapon belül terjessze elő észrevételeit a közjegyzői hivatás gyakorlásához Lettországban megkövetelt állampolgársági feltételnek az EUMSZ 49. cikkel és az EUMSZ 51. cikkel való összhangjára vonatkozóan.
- 58/59 -
A Lett Köztársaság e felszólításra válaszul közölte indokait, amelyek szerint az EUMSZ 51. cikk első bekezdésében foglaltakat kell a közjegyzőkre alkalmazni.
A Bizottságot a lett érvek nem győzték meg, ezért 2007. október 17-én indokolással ellátott véleményt, és mivel a Lett Köztársaság továbbra is ragaszkodott korábbi érveihez, 2012. november 22-én indokolással ellátott kiegészítő véleményt küldött. Ezt követően a Lett Köztársaság 2013. január 21-i levelében előadta arra vonatkozó érveit, hogy a Bizottság álláspontja nézete szerint miért megalapozatlan.
A Bizottság ezt követően döntött a kereset benyújtása mellett.
A Bíróság ítéletének bevezetőjeként rögzíti, hogy miként a közjegyzői tevékenység latin modelljének tárgyában kelt korábbi ítéleteiben megállapította, a letelepedésnek az EUMSZ 49. cikkben rögzített szabadságát a közjegyzőkre is alkalmazni kell.
A közhatalom gyakorlásával kapcsolatos tevékenységeket illetően a Bizottság az Ítéletek kapcsán már kifejtette és a lett közjegyzőkkel kapcsolatban megerősítette, hogy az EK 45. cikk első bekezdését - amennyiben a közhatalom gyakorlásához kapcsolódó tevékenységekre nézve kivételt állapít meg a letelepedés szabadsága alól, azt önállóan, egységesen és szigorúan kell értelmezni.
A Reyners-ügyben hozott ítélet szerint: "Az /EK/ 55. cikk első bekezdésének lehetővé kell tennie a tagállamok számára, hogy abban az esetben, ha egyes, a közhatalom gyakorlásához kapcsolódó tevékenységek összefüggenek az /EK/ 52. cikkben megfogalmazott valamely önálló vállalkozói tevékenységgel, kizárhassák az állampolgárságukkal nem rendelkezőket e tevékenységekből. Ezt az igényt tökéletesen kielégíti, ha ezen állampolgárok kizárása csak azokra a tevékenységekre korlátozódik, amelyek önmagukban közvetlen és sajátos részvételt jelentenek a közhatalom gyakorlásában."[23]
A Bizottság szerint a közhatalom gyakorlásában való részvétellel járó tevékenységeket meg kell különböztetni a köz érdekében végzett tevékenységektől, melynek során a köz érdekében - a közhatalom gyakorlásában való részvétel nélkül - különféle szakmákat sajátos hatáskörökkel ruháznak fel. A közérdekű cél érdekében való fellépés önmagában nem elegendő ahhoz, hogy valamely tevékenységet a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek kelljen tekinteni.
A Bizottság 2011. november 9-i levelében a Lett Köztársaság figyelmét felhívta az EuB korábbi tárgybani ítélkezési gyakorlatára, keresetében csak azokat a kérdéseket érintette, amelyekkel az EuB az ítéletekben nem foglalkozott. A korábbi kereseteiben foglaltakkal azonos módon ez ügyben is azt állította, hogy a lett jogrendben a közjegyző által folytatott tevékenységek nem jelentenek a Bíróság által értelmezett EUMSZ 51. cikk első bekezdése értelmében a közhatalom gyakorlásában való részvételt.
A közjegyzői tevékenységet illetően a Lett Köztársaság, - amelyet a Cseh Köztársaság és Magyarország beavatkozóként támogatott -, arra hivatkozott, hogy a közjegyzői hivatást nem lehet az EUMSZ 49. cikk értelmében vett vállalkozási tevékenységnek minősíteni, amint azt a közjegyzőkről szóló törvény[24] 239. cikke is alátámaszt, amely szerint a köz-
- 59/60 -
jegyzők szakmai tevékenysége olyan szellemi munka, amelynek célja nem a haszonszerzés. Hozzáfűzte, hogy a közjegyzők hivatásukat nem a szabad verseny feltételei között gyakorolják, nem választhatják meg sem az általuk nyújtott szolgáltatásokat, sem a szolgáltatások nyújtásának helyét, sem pedig a szolgáltatások ellenértékeként kapott díjazást.
A közjegyzők a Lett Köztársaságban állami tisztviselők, akik kizárólag a törvénynek vannak alárendelve, feladataikat teljes függetlenséggel végzik, a közjegyzőket az igazságügyi miniszter nevezi ki, helyezi át és hívja vissza.
A Lett Köztársaság azon érvelését, miszerint a közjegyzői tevékenység nem minősíthető vállalkozói tevékenységnek, mivel a közjegyzőkről szóló törvény értelmében a közjegyzők szabad foglalkozásúak,[25] az EuB elutasította.[26]
Az EuB álláspontja szerint nem vitatott, hogy - a közjegyző törvény általi kijelölésének esetét leszámítva -, a felek szabadon választhatnak közjegyzőt. A Bizottsággal egyezően állapította meg az EuB hogy a közjegyzők díjazását a törvény állapítja meg, azonban a szolgáltatás minősége közjegyzőnként változhat, többek között az érintettek szakmai képességeitől függően, vagyis illetékességük korlátain belül hivatásukat a közjegyzők versenyfeltételek között gyakorolják. Ez azonban - a Bizottság szerint - a közhatalom gyakorlására nem jellemző.[27] Az EuB az Ítéletek során e tekintetben már korábban a lett ítélet utóbbi szövegezésével azonos megállapítást tett, mikor hozzáfűzte -" ahogyan arra a Bizottság hivatkozott anélkül, hogy az ... (alperesi tagállam) ... ennek ellentmondott volna- a közjegyzők az ügyfeleikkel szemben közvetlenül és személyesen felelnek a tevékenységük gyakorlása során elkövetett hibákból eredő károkért."[28]
A Lett Köztársaság állította továbbá, hogy a Bizottság által hivatkozott 2013/55/EU irányelvvel módosított, a szakmai képesítések elismeréséről szóló, 2005. szeptember 7-i 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv nem alkalmazható a közjegyzőkre, így azok nem tartoznak a szolgáltatásnyújtás és a letelepedés szabadságának hatálya alá.
Miként a közjegyzői tevékenységgel kapcsolatban Pedro Cruz Villaion főtanácsnok indítványában megállapította, a közjegyzői tevékenység során "versenyalapú szolgáltatási rendben kifejtett gazdasági tevékenységről van szó".[29]
A Bíróság az Ítéletekben kialakított korábbi álláspontját ezen ítéletében megerősítette.
A közhatalom gyakorlásában való részvétellel kapcsolatban a Bizottság elsősorban arra emlékeztetett, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatában már megvizsgálta, hogy - a közjegyzők sajátos jogállására vonatkozóan a szóban forgó, önmagukban vett tevékenységek jellegére tekintettel- e tevékenységek az EUMSZ 51. cikk első bekezdésében előírt kivétel hatálya alá tartoznak-e.
A Lett Köztársaság, - miként a korábbi eljárások során a kötelezettségszegéssel érintett alperesi tagállamok is - azzal érvelt, hogy a közjegyzői tevékenységek nem tartoznak
- 60/61 -
EUMSZ 49. cikk hatálya alá, mivel azok az EUMSZ 51. cikke értelmében véve a közhatalom gyakorlásában való részvételnek minősülnek.
Az ügyben a lett álláspont sajátos: " A közjegyzők Lettországban mindazonáltal az EUMSZ 51. cikk első bekezdésének értelmében vett, a közhatalom gyakorlásában való részvételnek minősülő tevékenységeket végeznek, még akkor is, ha nem ez a helyzet az azon tagállamokban működő közjegyzők esetében, amelyek vonatkozásában az említett ítéletek kötelezettségszegést állapítottak meg "[30]
Az EuB a közhatalom gyakorlása terjedelmét vizsgálva a Lett Köztárság ügyében is követendőnek találta, hogy az előírt kivételt (EUMSZ 51. cikk) a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek minősülő tevékenységekre kell korlátozni, továbbá hogy a közérdekű cél érdekében való fellépés önmagában nem elegendő ahhoz, hogy valamely tevékenységet a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek kell tekinteni. A Lett Köztársaság által felhozott érveket az EuB az ítélkezési gyakorlatában kialakított jogelvekhez képest nem tartotta értékelhetőnek.
Ezen álláspontját részleteiben is igazolandón az EuB a Lett köztársaság által hivatkozott, a lett közjegyzőre bízott tevékenységeket, abból a szempontból is megvizsgálta, hogy azok a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételt jelentenek-e.
Az okiratok és megállapodások hitelesítésével kapcsolatban a Bizottság a lett ügyben a közjegyzői tevékenységet szabályzó törvénnyel kapcsolatban arra hivatkozott, hogy a kapcsolat a közjegyző közreműködése során a felek előzetes egyetértését feltételezi, továbbá, hogy a közjegyző egyoldalúan nem módosíthatja a hitelesíteni kért megállapodást a felek előzetes jóváhagyása nélkül, eljárása során, csupán a felek akaratát viszi teljesedésbe. Ennek elvégzéséhez a közjegyzőnek többek között ellenőriznie kell, hogy az okirat kiállításához szükséges, törvényben előírt összes feltétel teljesült-e. A közokirat emellett bizonyító erővel rendelkezik, és végrehajtható. A közjegyző határozataival kapcsolatos fellebbezés esetén a végső szót a bíróság mondja ki.
A Bizottság lényegében a közjegyzői tevékenységgel kapcsolatosan a tagállami kötelezettségszegéssel érintett tagállamok elleni keresetében foglaltakat ismételte meg.
A Lett Köztársaság a közjegyzők által végzett tevékenységeket illetően hangsúlyozta, hogy a lett jogrendben, a közjegyzők legfontosabb feladata egyértelműen a közokiratok kiállítása. A hiteles okiratok kiállítása a közhatalom megnyilvánulásának minősül, mivel az okirat hitelesítése harmadik személyekkel szemben érvényesíthetővé teszi azt.
A lett álláspont szerint a közjegyző által kiállított hiteles okiratoknak teljes bizonyító ereje van, és azok végrehajthatók, továbbá abból a tényből, hogy a közjegyzői okiratok bírósághoz benyújtott kereset tárgyát képezhetik, nem következik az, hogy ezen okiratok pusztán kiegészítő vagy előkészítő jellegűek lennének.
A Lett Köztársaság hangsúlyozta, hogy amikor a közjegyzőnek az okirat vagy a megállapodás hitelesítését megelőzően meg kell vizsgálnia, hogy az ezen okirat vagy megállapodás létrehozásához szükséges, törvényben előírt összes feltétel teljesül-e, közérdekű célkitű-
- 61/62 -
zést követ, nevezetesen a magánszemélyek között létrejött okiratok tekintetében a jogszerűség és jogbiztonság biztosításának célkitűzését.
A Bizottsággal ellentétben, a lett álláspont szerint a közjegyző mérlegelési jogkörrel rendelkezik, mivel jogszerűen tagadhatja meg a jogellenes cselekményekhez kapcsolódó közjegyzői okiratok kiállítását, továbbá a közjegyzők által feladataik végrehajtásának során kiállított okiratok az állam nevében kerülnek megszerkesztésre.
Az EuB saját ítélkezési gyakorlatának fényében azt vizsgálta, hogy a közjegyzőkre bízott tevékenységek a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételt jelentenek-e a lett jogrendben. E célból a közjegyzők által végzett tevékenységek jellegét elemezte.
A hitelesítési tevékenységet illetően az EuB szerint nem vitatott, hogy a közjegyzőnek többek között ellenőriznie kell, hogy az okirat kiállításához szükséges, törvényben előírt összes feltétel teljesül-e. A közokirat bizonyító erővel rendelkezik, és végrehajtható. A közjegyzői okirathoz kapcsolódó bizonyító erő a szóban forgó jogrend bizonyítási rendszerének részét képezi.
Az EuB megállapította, hogy e tekintetben a közjegyzőre bízott hitelesítési tevékenység önmagában nem jelent az EUMSZ 51. cikk első bekezdése értelmében vett, a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételt.[31]
Ezt a következtetést nézete szerint, az sem kérdőjelezi meg, hogy a közjegyzők az okirat vagy megállapodás hitelesítését megelőzően kötelesek megvizsgálni, hogy az okirat vagy megállapodás létrehozásához szükséges, törvényben előírt összes feltétel teljesült-e, ellenkező esetben, kötelesek megtagadni a hitelesítést. Bár a közjegyző e vizsgálatot a köz érdekében végzi, vagyis a magánszemélyek között létrejött okiratok tekintetében a jogszerűség és jogbiztonság biztosítása céljából végzi, azonban e célkitűzés követése önmagában nem igazolhatja, hogy az e célból szükséges jogosítványokat az érintett tagállam állampolgárságával rendelkező közjegyzők számára tartsák fenn.[32]
Ugyanakkor ezen elutasítást követően a felek szabadon orvosolhatják a megállapított jogsértést, módosíthatják az érintett okirat vagy megállapodás tartalmát, vagy elállhatnak az okirat kiállításától vagy a megállapodástól.[33]
Az EuB tényként állapította meg, hogy a Lett Köztársaság, az okiratnak a harmadik személyekkel szembeni érvényesíthetőségére vonatkozó érv kivételével - amely hatástalan, mivel ez az érvényesíthetőség egyedül az okirat bizonyító erejéhez kapcsolódik semmiféle olyan bizonyítékot nem terjesztett elő, amelyek lehetővé tennék, hogy az e tagállamban végzett közjegyzői tevékenységet meg lehessen különböztetni az azon tagállamokban végzett közjegyzői tevékenységektől, amelyek tekintetében az Ítéletek kötelezettségszegést állapítottak meg.
Az állampolgári jogalkotási kezdeményezés benyújtásának eljárására vonatkozó lett közjegyzői tevékenységekre a Bizottság a hitelesítésekkel kapcsolatos álláspontját vonatkoztatta.
Az EuB álláspontja szerint az állampolgárok aláírásának az állampolgári jogalkotási
- 62/63 -
kezdeményezések benyújtási eljárása során történő hitelesítése nem tekinthető a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek.[34]
Az örökléssel és a házasság felbontásával a válással kapcsolatos közjegyzői tevékenységeket, illetően a Bizottság, mivel ezek a vagyonleltár elkészítését, annak értékelését, valamint a hagyaték felosztását eredményezik, - amelyeket a közjegyző köteles a bíróság számára megküldeni - a közhatalom gyakorlása előkészületének minősítette. A Bizottság szerint nem állapítható meg, hogy a közjegyző e tekintetben kényszerítő jellegű döntéshozatali jogkörrel rendelkezik, továbbá e feladatok sem jelentenek a közhatalom gyakorlásában való részvételt. Az ügyekben végső fokon a bíróság dönt.
A lett álláspont ennek nem ellentmondva, inkább magyarázva rögzítette, hogy közjegyző örökléssel kapcsolatos hatásköreiben függetlenül jár el, és rá hárul az örökösök jogainak megerősítésére vonatkozó okiratok kiállításának feladata is.
Az EuB szerint az örökléssel kapcsolatos vagyonmegosztási feladatai végzése során, a közjegyző csak az örökösök egyet nem értése esetén oszthatja fel a vagyont, illetve köteles megküldeni a bíróságnak a vagyonleltárt, a vagyonértékelést, valamint a vagyonfelosztás tervezetét.
Bár az álláspontok az eljárás tekintetében lényegében nem különböztek, az EuB értékelése szerint közjegyző örökléssel kapcsolatos feladatait sem lehet a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek minősíteni.
A pénzeszközök, értékpapírok és dokumentumok megőrzését illetően a Lett Köztársaság nem vitatta, hogy e tevékenységek nem minősülnek a közhatalom gyakorlásában való részvételnek.
A házasságfelbontásával kapcsolatos közjegyzői tevékenységek tekintetében a Bizottság hangsúlyozta, hogy a közjegyzőkről szóló törvény a házasság felbontásának kimondását csak a felek kölcsönös egyetértése esetén teszi lehetővé. A házastársak közötti vita esetén erre csak a bíróságnak van hatásköre.
A Lett Köztársaság szerint a házasság felbontásával kapcsolatos feladatok közjegyző általi gyakorlását illetően nincs jelentősége annak, hogy e tevékenységek a házasság kölcsönös egyetértésen alapuló felbontására korlátozódnak, mivel a közjegyző által hozott határozat a felekre nézve éppúgy kötelező, mint a harmadik személyekre nézve. Az a körülmény, hogy a házasságok felbontását az anyakönyvben nyilvántartják, a lett álláspont szerint csak megerősíti, hogy a közjegyző e területen végzett feladatai a közhatalomban való részvételnek minősülnek.[35]
A lett közjegyzők e feladatait elemezve az EuB megállapította, hogy a közjegyzőkről szóló törvény értelmében[36] a közjegyző csak akkor bonthatja fel a házasságot, ha a házastársak ezzel kapcsolatban egyetértésüket kifejezték, továbbá, amennyiben közös gyermekük van, vagy közös tulajdonnal rendelkeznek, előzetesen a gyermek felügyeletére, a kapcsolattartási jogra és a gyermek eltartásához szükséges eszközökre, illetve a vagyon
- 63/64 -
felosztására vonatkozó megállapodást kötöttek. A házasság felbontásának egyéb eseteinek elbírálása a bíróságok hatáskörébe tartozik.[37]
A határokon átnyúló házasság felbontását illetően a Bizottság szerint a közjegyző csak annak puszta alakszerű megállapítására szorítkozhat, hogy a házastársak egyikének lakhelye ténylegesen Lettország területén található. A közjegyző semmiféle bírósági felügyeletnek nincs alávetve e sajátos feladatok végrehajtása során, azon eseteket is beleértve, amikor a házasság felbontása határokon átnyúló jelleggel bír.
Az EuB szerint a határokon átnyúló házasság felbontásával kapcsolatos azon tényt illetően, - hogy a felek kölcsönös egyetértésével történő válását Lettországban a közjegyző mondja ki és azt az anyakönyvi hivatalok nyilvántartásba veszik -, a Lett Köztársaság érveit a Colegio de Oficiales de la Marina Mercante Española ügyben hozott ítéletének 42. pontjából következő vélt feljogosítottságára alapítja.[38] Az EuB hangsúlyozta, hogy amikor ezen ítéletében úgy döntött, hogy a spanyol lobogó alatt közlekedő kereskedelmi hajók kapitányaira és első tisztjeire bízott feladatok közhatalmi feladatok gyakorlásában való részvételnek minősülnek, ezt e személyek által végzett feladatok összessége vonatkozásában tette, a biztonság fenntartásával és a rendvédelmi hatáskörök gyakorlásával kapcsolatos feladatokat is beleértve. Ezek között - adott esetben - a nyomozati hatáskör, a kényszerítő intézkedések és szankciók alkalmazásának hatásköre is szerepel, és nem csak azok a hatáskörök, amelyekkel a kapitányok és első tisztek a családjogot illetően rendelkeznek.[39]
Az EuB megállapította, hogy a közjegyzőnek a felek egyező akaratán alapuló házasság felbontásával kapcsolatos feladata annak ellenőrzése, hogy fennáll-e valamennyi olyan feltétel, amelyet a törvény megkövetel. Az EuB szerint e feladat sem tekinthető a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek.
A közjegyzőnek a lett állam felé tett hűségesküjét, az állam felelősségébe tartozó információkhoz való hozzáférést, valamint az állami jelképek használatát a Bizottság a közjegyzők által végzett feladatok jellege értékelésének tekintetében közvetlenül nem tartotta a keresettel összefüggőnek.
A belső piaci szolgáltatásokról szóló 2005/36. irányelv alkalmazhatóságát illetően az irányelv alkalmazhatóságát kizáró lett érv az EuB-ot nem győzte meg. A Lett Köztársaság érveit arra alapította, hogy a közjegyzőkre vonatkozóan a 2005/36. irányelv (41) preambulum bekezdésének szövegéből - amely szerint az irányelv "nem érinti a 45. cikk alkalmazását többek között a közjegyzők vonatkozásában" - kitűnik, hogy az uniós jogalkotó az EK 45. cikk első bekezdésének alkalmazhatóságáról nem foglalt állást. Az EuB ezzel kapcsolatos következtetései szerint az, hogy a jogalkotó egy adott jogi aktus hatálya alól kivette a közjegyzői tevékenységeket, nem jelenti azt, hogy e tevékenységek szükségszerűen az EUMSZ 51. cikk első bekezdésében előírt kivétel hatálya alá tartoznak.[40]
- 64/65 -
Váltó óvatolása esetében, a tagállamok nemzetközi kötelezettségvállalásukban foglaltak végrehajtása keretében[41] a közjegyzőkre bízzák bizonyos előzetes aktusok és alakszerűségek teljesítése igazolásának feladatát. Emellett váltó el nem fogadása vagy ki nem fizetése esetén a közjegyző rendelkezik hatáskörrel az óvatolásra. E tevékenységre az EuB a Görög Köztársaság ügyében és a Lett Köztársaság ügyében tért ki. Megállapítása szerint a közjegyzői tevékenység a végrehajtási eljárás vagy a kereset előkészítésére irányul, és e feladat sem tekinthető a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek.
Tiltott, állampolgárságon alapuló eltérő bánásmódot valósított meg az EuB szerint a lett nemzeti szabályozás azzal, hogy "a Lett Köztársaság állampolgárságával rendelkező személyek lehetnek közjegyzők,"[42] kizárólag a lett állampolgárok számára tartotta fenn a közjegyzői hivatás gyakorlását.
A közjegyzőknek a lett jog szerinti sajátos jogállására vonatkozóan, az EuB ezúttal is "a közjegyzők által végzett, önmagukban vett tevékenységek jellegére tekintettel, nem pedig magának e jogállásnak a fényében vizsgálta azt, hogy e tevékenységek a kivételre vonatkozó rendelkezés hatálya alá tartoznak-e."[43] Ennek során azt a következtetést vonta le, hogy a lett jogrend szerinti közjegyzői tevékenységek az EUMSZ 51. cikk első bekezdése értelmében nem jelentenek a közhatalom gyakorlásában való részvételt, megállapította, hogy a közjegyzői hivatás gyakorlására vonatkozóan előírt állampolgársági feltétel az EUMSZ 49. cikkben tiltott, állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül.[44]
Miként véleményét korábbi ítéletében kifejtette, a tagállamok nemzeti identitásának megőrzése az Unió jogrendje által tiszteletben tartott jogszerű célkitűzés - amelyet egyébként az EUSZ 4. cikk (2) bekezdése elismer - az érintett állam által hivatkozott érdek más eszközökkel is megóvható, nem csupán más tagállamok állampolgárainak teljes körű kizárásával.[45]
Az EuB ítéletében megállapította, hogy -a megfontolások összességére tekintettel a Bizottság keresete megalapozott volt-, a Lett Köztársaság - mivel a közjegyzői hivatás gyakorlását állampolgársági feltételhez kötötte- nem teljesítette az EUMSZ 49. cikkből eredő kötelezettségeit.
- 65/66 -
Az EuB állandó ítélkezési gyakorlata szerint azon értelmezés, amelyet az EUMSZ 267. cikk által ráruházott hatáskör alapján valamely uniós jogszabályra vonatkozóan kifejt, megmagyarázza és pontosítja e szabály jelentését és terjedelmét, ahogyan azt értelmezni és alkalmazni kell, illetve értelmezni és alkalmazni kellett volna.
Az így értelmezett szabályt a bíróságok alkalmazhatják, és azt alkalmazniuk kell az értelmezés iránti kérelemről határozó ítélet előtt keletkezett és létrejött jogviszonyokra, még akkor is, ha egyébként teljesülnek azon feltételek, amelyek lehetővé teszik e szabály alkalmazására vonatkozó pernek a hatáskörrel rendelkező bíróságok előtti megindítását.
A közjegyzők ügyeiben 2011-ben és az azt követően hozott ítéletekben (Haralambidis-ügy, SOA-k ügye) azt kerestem, vajon érzékelhető-e változás a Bíróság ítélkezési gyakorlatában a közhatalmi jellegű munkavégzések megítélésében. Tény, hogy - miként a lett közjegyzők ügyében hozott döntése is azt igazolta - a Bíróság e tárgykörben a korábbi ítélkezési gyakorlatával már kijelölt úton haladt tovább.
A vizsgált ítéletekből és a lett ügyből is egyértelműen egy olyan szupranacionális modell tükröződik, amelyben az EuB ítéleteiben foglalt megállapításai szerint a "közhatalmi" tevékenységet az Európai Unió egészében egységesen értelmezve közhatalmi jogosítványok gyakorlására jellemző döntéshozatali autonómia keretében végzik. Bár a Bíróság nem szolgált e kifejezés általános és egyértelmű meghatározásával, az ítélkezési gyakorlatból kiemelhető, hogy a közhatalmi jogkör magában foglalja a legfőbb jogalkotási, végrehajtási, igazságszolgáltatási és katonai hatalmat, amelyek együtt járnak azon szuverén hatalom fogalmával, amelyet az állam, egyes szervek, vagy magánszemélyek által gyakorol. Az EuB eddigi ítélkezési gyakorlatában egyértelművé téve, hogy nagyon szűk területre korlátozza az EUMSZ 51. cikkben foglalt eltérés alkalmazhatóságát. Egyértelműen megállapításra került, hogy közjegyzők által végzett tevékenység - a vizsgált esetek vonatkozásában- nem jelent a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételt.
Kétségtelen, hogy a közjegyzők tevékenységére irányadó feltételek kevésbé tűnnek szigorúnak a szuverenitás gyakorlásában nagyobb szerepet játszó állami hatóságokéhoz képest E feltételrendszerek összehasonlításával, - akár a lett közjegyzők ügyében is - az EuB tapinthatóan bemutathatta volna a közös, és az eltérő, súlyukat tekintve mindenképpen különböző elemeket.
Mind a közjegyzői tevékenység latin modelljének tárgyában, mind a lett ügyben hozott ítéletekből megállapítható, hogy az EuB a közjegyzői tevékenységek alapvető egybeeséseiből (közjegyzői okiratok készítése, hitelesítés, vagyonmegosztás) az "átfedésekből" azokat viszonylagosan elemezve indult ki, a közjegyző és az állam közti bizalmi viszonyt, a nemzeti sajátosságokat, eskü, kinevezés, nemzeti jelképek, az egyébként "közhatalmi" jogosítványokat erősítő jogintézmények elemzését nem végezte el.
Értékeléseiben összességében valamennyi közjegyzői tevékenységet a "nem lehet a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek minősíteni", vagy "a kereset szempontjából nem releváns" formula alá vonta.
Meg kell állapítani, hogy a lett közjegyzők ügyében hozott ítélet, nem mutatott az előzőek-
- 66/67 -
hez képest új érvekkel megerősített olyan szempontokat, ahol a részben, de nem döntően közhatalmi elemeket is hordozó közszolgálati jellegű feladatokat tartalmazó jogviszonyok módosításának megkezdését javasolni lehetne.
A Lett Köztársaság elleni kötelezettségszegési eljárás ismét lehetőséget biztosított a Bíróságnak arra, hogy a lett szabályozás fényében az eddigiek fényében sokkal alaposabban megvizsgálhassa az EUMSZ 49. és 51. cikkének összekapcsolásából eredő összetett szabályozás hatályát.
A Bíróság eddigi ítélkezési gyakorlatában valahányszor felmerült az EK 45. cikk első bekezdésének értelmezése, a vizsgálat mindig annak tisztázására korlátozódott, hogy a vizsgált tevékenység közvetlen, illetve tényleges részvételt jelent-e a közhatalom gyakorlásában.
Ugyanakkor, a Bíróságnak mindezidáig - miként a lett közjegyzők ügyének előzményeként bemutatott Haralambidis-ügy és a SOA-k ügye is mutatja -, egyszer sem volt szüksége arra, hogy tovább lépjen az EK 45. cikk első bekezdésének/EUMSZ. 51. cikke által megkövetelt vizsgálat első lépcsőjén, minden alkalommal már az első fogalmi megközelítés alapján meg állapította, hogy a vizsgált tevékenység nem vesz részt a közhatalom gyakorlásában.
A Bíróság értelmezése a lett közjegyzők ügyében is annak meghatározására irányult, hogy a vizsgált tevékenységnek a közhatalom gyakorlásában való részvétele mértékére figyelemmel a vitatott nemzeti rendelkezések szükségesek-e az EUMSZ 49. és 51. cikkében meghatározott célok eléréséhez. E cél elérésének eszközéül szolgált volna, - miként Pedro Cruz Villalon főtanácsnok indítványában kitért rá-, a vitatott fogalmak valamilyen mértékű egyértelműsítése, tisztázása. Ezzel szemben "meg kell állapítani, hogy a Bíróságnak egyetlen olyan döntése sincs, amelyben kidolgozta volna a "közvetlen ", a "sajátos" vagy akár a "közhatalom" fogalmát",[46] így a tagállamok e kérdésben nyilvánvaló "szabadság"-gal rendelkeznek. Erre figyelemmel ahhoz, hogy pl. a tagállami" közhatalom" jelenségét összefüggéseiben megérthessük, feltétlenül az adott ország jogrendjének logikáján alapuló közhatalom-fogalmat kellene használni. E fogalom nyilvánvalóan tagállamonként eltérő lehet. ■
- 67 -
JEGYZETEK
[1] http://curia.europa.eu/jcms/jcms/Jo2_7024/ A Bíróság helye az Európai Unió jogrendjében.
[2] C-47/08. sz. ügy Európai Bizottság vs. Belga Királyság ítélet, a C-50/08. sz. ügy Európai Bizottság vs. Francia Köztársaság ítélet, a C-51/08. sz. ügy Európai Bizottság vs. Luxemburgi Nagyhercegség ítélet, a C-53/08. sz. ügy Európai Bizottság vs. Osztrák Köztársaság, a C-54/08. sz. ügy Európai Bizottság vs. Németországi Szövetségi Köztársaság ítélet és a C-61/08. sz. ügy Európai Bizottság vs. Görög Köztársaság ügy ítélet. A keresetek tárgyát az állampolgársági kikötéseket tartalmazó nemzeti rendelkezések képeztek. A Bizottság által kifogásolt rendelkezések célja volt, megszüntetni, hogy az érintett tagállamok területén belül a közjegyzői szakmát, kizárólag az adott tagállam állampolgárai gyakorolhassák.
[3] Cseh köztársaság, Lettország, Livánia, Málta, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Magyarország.
[4] Az EuB 2015. szeptember 10-én a Bizottság kontra Lett Köztársaság C-151/14. sz. ügyben hozott ítélete ECLI: EU: C:2014:2185
[5] C-47/08. sz. ügy Európai Bizottság vs. Belga Királyság ítélet, a C-50/08. sz. ügy Európai Bizottság vs. Francia Köztársaság ítélet, a C-51/08. sz. ügy Európai Bizottság vs. Luxemburgi Nagyhercegség ítélet, a C-53/08. sz. ügy Európai Bizottság vs. Osztrák Köztársaság, a C-54/08. sz. ügy Európai Bizottság vs. Németországi Szövetségi Köztársaság ítélet, és a C-61/08. sz. ügy Európai Bizottság vs. Görög Köztársaság ügyben Pedro Cruz Villaion főtanácsnok indítványa 84. pont.
[6] Európai Bizottság kontra Holland Királyság C-157/09. sz. ügy 2011. december 1-i ítélete ECLI: EU:C:2011:794
[7] Pedro Cruz Villaion főtanácsnok indítványa 91. pont. Hivatkozás: [5 lábjegyzet] ügyekben
[8] Pedro Cruz Villalon főtanácsnok indítványa 92. pont. Jean Reyners kontra Belgium. 1974. június 21-én hozott ítélet (EBHT 1974., 631. o.) 49. pont., a tevékenységek tekintetében: az ügyvédi hivatás tárgyában. Jean Reyners kontra Belgium. ítélet (EBHT 1974., 631. o.), az oktatás, illetve a magánoktatási intézmények igazgatása (147/86. sz., Bizottság kontra Görögország ítélet EBHT 1988., 1637. o.), a közigazgatás informatikai rendszereinek működtetése (C-3/88. sz., Bizottság kontra Olaszország ítélet EBHT 1989., 4035. o.), a biztosítási biztosok (C-42/92. sz. Thijssen-ítélet EBHT 1993., 1-4047. o.), a gépjármű-ellenőrzéssel kapcsolatos tevékenység C-438/08. sz., Bizottság kontra Portugália ítélet (EBHT 2009., I-10219. o.) és a C-55/93. sz. Van Schaik-ítélet EBHT 1994., I-4837. o.), a fogadószelvények és lottók értékesítése (C-272/91. sz., Bizottság kontra Olaszország ítélet EBHT 1994., I-1409. o.), a személy- és vagyon- védelem (C-114/97. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügy ítélet EBHT 1998., I-6717. o.); a C-355/98. sz., Bizottság kontra Belgium ítélet EBHT 2000., I-1221. o.), a C-283/99. sz., Bizottság kontra Olaszország ítélet EBHT 2001., I-4363. 0.) és a C-465/05. sz., Bizottság kontra Olaszország ügy ítélet (EBHT 2007., I-11091. o.), a mentési közszolgáltatások (C-160/08. sz., Bizottság kontra Németország ítélet ECLI:EU:C:2010:230), illetve az ökológiai termelésből származó mezőgazdasági termékeket ellenőrző szervezetek tevékenysége (C-404/05. sz., Bizottság kontra Németország ítélet EBHT 2007., I-10239. o. és a C-393/05. sz., Bizottság kontra Ausztria ügy ítélet EBHT 2007., I-10195. o.)
[9] Pedro Cruz Villalon főtanácsnok indítványa 84. pont. Hivatkozás: lásd 5 lábjegyzet.
[10] Lásd 5. lábjegyzet.
[11] Pedro Cruz Villaion főtanácsnok indítványa 56. pont. Hivatkozás: lásd 5 lábjegyzet.
[12] Iraklis Haralambidis kontra Calogero Casilli C-270/13. sz. ügy ECU: EU:C:2014:2185.
[13] C-327/12. sz. ügy a Ministero dello Sviluppo economico, az Autoritá per la vigilanza sui contratti pubblici di lavori, servizi e forniture és az SOA Nazionale Costruttori - Organismo di Attestazione SpA között, az Associazione nazionale Societá Organismi di Attestazione (Unionsoa), az SOA CQOP SpA 2013. december 12. és a C-593/13. sz. ügy a Presidenza del Consiglio dei Ministri, a Consiglio di Stato, a Consiglio Superiore dei Lavori Pubblici, az Autoritá per la Vigilanza sui Contratti Pubblici di lavori, servizi e forniture, a Conferenza Unificata Stato Regioni, a Ministero dello Sviluppo Economico delle Infrastrutture e dei Trasporti, a Ministero per le Politiche europee, a Ministero dell' Ambiente e della Tutela del Territorio e del Mare, a Ministero per i beni e le attivitá culturali, a Ministero dell' Economia e delle Finanze, a Ministero degli Affari esteri és a Rina Services SpA, a Rina SpA, a SOA Rina Organismo di Attestazione SpA között folyamatban lévő eljárásban, a tanúsító szervezetek jogállásával rendelkező társaságok Societá Organismi di Attestazione, C-327/12. sz. ügy.
[14] Haralambidis-ítélet 65. pont.
[15] HaraIambidis-ítélet 65. pont.
[16] C-327/12. sz. ügy a Ministero dello Sviluppo economico, az Autoritá per la vigilanza sui contratti pubblici di lavori, servizi e forniture és az SOA Nazionale Costruttori - Organismo di Attestazione SpA között, az Associazione nazionale Societá Organismi di Attestazione (Unionsoa), az SOA CQOP SpA 2013. december 12. és a C-593/13. sz. ügy a Presidenza del Consiglio dei Ministri, a Consiglio di Stato, a Consiglio Superiore dei Lavori Pubblici, az Autoritá per la Vigilanza sui Contratti Pubblici di lavori, servizi e forniture, a Conferenza Unificata Stato Regioni, a Ministero dello Sviluppo Economico delle Infrastrutture e dei Trasporti, a Ministero per le Politiche europee, a Ministero dell' Ambiente e della Tutela del Territorio e del Mare, a Ministero per i beni e le attivitá culturali, a Ministero dell' Economia e delle Finanze, a Ministero degli Affari esteri és a Rina Services SpA, a Rina SpA, a SOA Rina Organismo di Attestazione SpA között folyamatban lévő eljárásban, a tanúsító szervezetek jogállásával rendelkező társaságok Societá Organismi di Attestazione, C-327/12. sz. ügy ítélet 54. pont.
[17] Az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelve (2006. december 12.) a belső piaci szolgáltatásokról [Hivatalos Lap L 376., 2006.12.27.
[18] C-47/08. sz., Bizottság kontra Belgium ügy EBHT 2011., I-4105. o. 85. pont.
[19] C-404/05. sz., Bizottság kontra Németország ügy EBHT 2007., I-10239. o. 44. pont.
[20] Az Európai Unió Bizottsága 2014. március 31-én benyújtott keresete - Európai Bizottság kontra Lett Köztársaság C-151/14. sz. ügyben.
[21] A közjegyzőkről szóló 1993. július 9-i lett törvény (Notariáta likums; Latvijas Véstnesis), 1993., 48. sz.; 238. cikk.
[22] EUROPEAN JUSTICE Jogászi hivatások Lettország.
[23] C- 2/74. sz. ügy Jean Reyners kontra État Belge ítélet ECL1:EU:C:1974:68 45. pont.
[24] A közjegyzőkről szóló 1993. július 9. lett törvény (Notariáta likums; Latvijas Véstnesis), 1993., 48. sz.; 239. cikk.
[25] A közjegyzőkről szóló let törvény., 48. sz.; 238. cikk.
[26] Európai Bizottság kontra Lett köztársság C-151/14. sz. ügy ítélet 49. pont.
[27] Európai Bizottság kontra Lett köztársság C-151/14. sz. ügy ítélet 36. pont.
[28] Bizottság kontra Belgium ítélet, C-47/08, EU: C:2011:334, 117. pont.
[29] Pedro Cruz Villaion főtanácsnok indítványa 25. pont. Hivatkozás: lásd 5 lábjegyzetben felsorolt ügyekben.
[30] Európai Bizottság kontra Lett Köztársaság C-151/14. sz. ügy ítélet 39. pont
[31] Analógia útján, Bizottság kontra Belgium ítélet, C-47/08, EU: C:2011:334, 92. pont.
[32] Bizottság kontra Belgium ítélet, C-47/08, EU: C:2011:334, 94 és 95. pont.
[33] Bizottság kontra Belgium ítélet, C-47/08, EU: C:2011:334, 98. pont.
[34] Bizottság kontra Belgium C-47/08 sz. ügy EU: C:2011:334, 103. pont.
[35] Colegio de Oficiales de la Marina Mercante Española ítélet, C-405/01, EU:C:2003:515, 42. pont. Ítélet 27-47. pont.
[36] 1993. július 9-i törvény a Notariáta likums; Latvijas Véstnesis, 1993., 48. sz. 325. és 327. cikk.
[37] Latvijas Véstnesis, Polgári perrendtartás "A házasság megszüntetésére és felbontására vonatkozó szempontok" c. 29. fejezet 233. cikk.
[38] Colegio de Oficiales de la Marina Mercante Española ítélet C-405/01, EU:C:2003:515. 42.pont.
[39] Európai Bizottság kontra Lett köztársság C-151/14. sz. ügy ítélet 71. pont.
[40] Bizottság kontra Belgium ítélet, C-47/08, EU: C:2011:334, 119. pont.
[41] A Genfben, 1930. június 7-én megkötött váltójogi egyezmény II. Melléklet Az idegen és saját váltóra vonatkozó egységes váltótörvény tárgyában kötött egyezményhez. 12. Cikk: "Mindegyik Magas Szerződő Fél fenntarthatja vagy bevezetheti - az egységes váltótörvény 45. Cikkétől eltérően - a hivatalos személy útján adott értesítés rendszerét; eszerint az elfogadás vagy a fizetés hiánya miatt felvett óvás alkalmával a közjegyző vagy a hazai jog szerint az óvás felvételére illetékes más hivatalos személy köteles írásbeli értesítést adni..."
[42] 1993. július 9-i törvény a Notariáta likums; Latvijas Véstnesis, 1993., 48. sz.; 9. cikk (1) bekezdése
[43] Bizottság kontra Belgium ítélet, C-47/08, EU: C:2011:334, 85. pont.
[44] Bizottság kontra Lett Köztársaság C-151/14. sz. ügy ítélet 76-77. pont.
[45] C-473/93. sz., Bizottság kontra Luxemburg ügy 35. pontja.
[46] C-47/08. sz. ügy Európai Bizottság vs. Belga Királyság ítélet, a C-50/08. sz. ügy Európai Bizottság vs. Francia Köztársaság ítélet, a C-51/08. sz. ügy Európai Bizottság vs. Luxemburgi Nagyhercegség ítélet, a C-53/08. sz. ügy Európai Bizottság vs. Osztrák Köztársaság, a C-54/08. sz. ügy Európai Bizottság vs. Németországi Szövetségi Köztársaság ítélet, és a C-61/08. sz. ügy Európai Bizottság vs. Görög Köztársaság ügyben Pedro Cruz Villalon főtanácsnok indítványa 90. pont.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogtanácsos, külkereskedelmi szakjogász.
Visszaugrás
