A habeas corpus eljárás alatt általában azt értjük, amikor a fogvatartott személy sürgős kérelemmel bírósághoz fordulhat szabadon bocsátása céljából.[1] Az elvhez szorosan kapcsolódik a bírói meghallgatáshoz való jog és a bírói felülvizsgálat joga is. A büntetőeljárásról szóló törvény törekszik arra, hogy a terhelt előzetes letartóztatása kizárólag kontradiktórius eljárás keretében történjen. A nyomozás során a nyomozási bíró ülésen dönt, a tárgyalás előkészítésének szakaszában erre kizárólag előkészítő ülésen van lehetőség.[2] Mégis több olyan eljárási helyzet adódhat, amikor nincs egyértelmű előírás az adott eljárási formára. Ilyen például az elfogatóparancs alapján elfogott és előállított személy előzetes letartóztatásáról döntő eljárás, aminek nincsenek egyértelmű szabályai, így nem egységes a gyakorlat abban, hogy a meghallgatásnak mi az eljárási formája, arra kötelező-e a védő és az ügyész értesítése. Esetenként előfordul, hogy az első fokon eljáró bíróság tanácsülésen rendeli el a legsúlyosabb kényszerintézkedést, míg a másodfokú eljárás fellebbezési szakaszára iránymutatásul is közzétett felsőbírósági döntés szerint az előzetes letartóztatás elrendelésére tanácsülésen és nem előkészítő ülésen kerülhet sor. Az ÍH 2014.96. szám alatt közzétett döntés lényege az, hogy "fellebbezési szakban az előzetes letartóztatás elrendelésére tanácsülésen, nem pedig előkészítő ülésen kerül sor".[3] Az ítélőtábla kifejezetten úgy ítélte meg, hogy nem tévedett a törvényszék, amikor az ügyben előkészítő ülés nélkül, tanácsülésen rendelkezett a vádlott előzetes letartóztatásának elrendeléséről. A legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése a terhelt meghallgatása nélkül azonban számos alkotmányossági kérdést felvet, melyre a készülő új büntetőeljárási törvénynek feltétlen megnyugtató választ kell adnia.
A Habeas Corpus az angol jogból eredő jogelv, a személyi szabadság legnagyobb biztosítéka, mely garantálja, hogy törvényes vád, illetve bíróság elé állítás hiányában csak rövid időre lehessen a személyt szabadságától megfosztani. A személyi szabadság önkényes korlátozása ellen jelent meg a bárók és a király harca során a 13. században Angliában az a szokás, hogy a királyi parancsra letartóztatott személy "habeas corpus" kezdetű bírói utasítást, ún. writ-et kaphatott. A writ-et az őt letartóztató hatóságnak adhatta át, melytől így követelhette, hogy közöljék vele letartóztatása okát, állítsák bíróság elé, és a letartóztatás jogosságát a bíróság felülvizsgálhassa. A hatóság a writ visszaküldésével igazolta, hogy eleget tett az abban foglaltaknak. A habeas corpus elv fejlődésében több fontos mérföldkő is volt, így már a Magna Charta is rendelkezett az önkényes letartóztatás tilalmáról.[4]
A hazai jogfejlődést tekintve, ezzel párhuzamosan legelső írott jogforrásunk, mely az egyén legalapvetőbb szabadságjogának korlátozását, a letartóztatást érinti, az 1222-ben II. András által kiadott aranybullának elnevezett királyi oklevél. Az aranybulla Ferdinandy értelmezése szerint "a magyar közjogban a személyes szabadság alaptörvénye", mivel az államhatalomnak respektálnia kell az egyént és éppen ezért tisztelnie kell a személyes szabadságot.[5] A bulla a II. cikkben szól a letartóztatásról, elfogásról: "Ezt is akarjuk, hogy a nemes embert sem mi, sem az utánunk való királyok soha meg ne fogják vagy meg ne nyomorítsák valamely hatalmas kedvéért, hanem ha előbb perbe hívatott és rendes uton törvényt láttak reá."
Az angolszász jogterületen a Habeas Corpus-elv fejlődésében a legfontosabb állomást az angol forradalom időszaka jelenti. A legfőbb királyi törvényszék (King’s Bench) törvénysértő gyakorlatára válaszul a Parlament 1627-ben, a Petition of Rights-ban (A Jog Kérvénye) azt követelte, hogy szabad embert csak törvényes eljárás alapján, törvényes vád alapján lehessen szabadságától megfosztani - királyi utasításra nem. I. Károly eleinte uralkodói felségjogai megsértésének fogta föl a kérvényt, de a Parlament megzsarolta az uralkodót, hogy addig nem szavazza meg az adót, míg alá nem írja a nyilatkozatot. I. Károly végül 1628. július 28-án jóváhagyta a Kérvényt, amely kimondta, hogy az ok megjelölése és törvényes vád nélkül királyi parancsra ne lehessen senkit letartóztatni.[6]
Az uralkodó és a Parlament küzdelme azonban folytatódott. Az 1640-es Habeas Corpus Act szerint minden letartóztatott személynek joga van writ-et benyújtani. Az ezt követő angol polgárháború azonban ezt az intézményt még elsöpörte. II. Károly király alatt fogadta el 1679-ben a Parlament a Habeas Corpus Act törvényt, amely szerint a letartóztatott által vagy az ő érdekében írásban előterjesztett panasz vagy kérelem alapján kötelező bírói parancsot kibocsátani, melynek címzettje
- 23/24 -
az, aki az illetőt fogva tartja. A parancs azt a meghagyást tartalmazza, hogy a foglyot a letartóztatás idejének és okának előadása mellett a bíró elé kell állítani, és kötelező a bírói határozatban foglaltakat teljesíteni. Az 1679-es Habeas Corpus Act kifejezetten úgy fogalmaz, hogy a kötelezettség a fogvatartott "testének" a bíró elé állítására vonatkozik.[7] A bírósági parancsra a fogházfelügyelőnek jelentést kellett tennie, melynek tartalmaznia kellett a fogvatartás okát, és egyben azt is, hogy ki fogja adni a letartóztatott testét.[8 A habeas corpus elnevezésben így az is benne rejlik, hogy kötelesek az őrzött személy testét előállítani vagy előállíttatni a bíró elé. A habeas corpus latin kifejezés ugyanis azt jelenti, hogy ’legyen tiéd a test’. A habeas corpus parancs végső soron egy írott jogi formula, mely lehetővé teszi annak megvizsgálását, hogy az őrizetben levő személy fogva tartása jogos-e.
Az 1816-os Habeas Corpus törvény a garanciális szabályokat már mindenféle jogcímen bekövetkező szabadságelvonásra kiterjesztette, így a nem bűnügyi, hanem az egyéb szabadságelvonásokra is.
A jogelv később természetesen további fejlődésen ment keresztül. Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata szerint a függetlenségi háború egyik kiváltó oka is az volt, hogy az angol hatóságok megsértették a habeas corpus jogelvet. Az USA Alkotmánya és joggyakorlata nagy hangsúlyt fektet ennek körülbástyázására. A habeas corpus elvre hivatkozva fordultak jogvédő szervezetek az amerikai Legfelsőbb Bírósághoz a Bush-kormányzat terrorizmus elleni harccal kapcsolatos intézkedései miatt a guantánamói foglyok fogvatartása kapcsán. A 2006-os katonai tanácsokról szóló törvény ugyanis megfosztotta a szövetségi bíróságokat, így a Legfelsőbb Bíróságot is a habeas corpus ügyek elbírálásától. A Legfelsőbb Bíróságon többségre jutott álláspont szerint azonban a habeas corpus kérelmek vizsgálatának megtagadása a foglyoktól a hatalmi ágak elválasztásának elvét is sértené. Amennyiben az elnök és a Kongresszus dönthetne arról, hogy az adott területen alkalmazható-e az Alkotmány, akkor végső soron nem a bíróságok, hanem az elnök és a Kongresszus döntene arról, mi az alkotmány jelentése. A többségi döntést jegyző Kennedy bíró szerint az alkotmány a guantánamói foglyok számára is biztosítja a habeas corpus érvényesülését, ezért a törvény ellenkező rendelkezése ellenére is bírósághoz fordulhatnak a foglyok, ha a személyi szabadságot korlátozó állami döntést vitatni kívánják.[9]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
