A Szerző monográfiája indításaként - a magánjogi idő tárnáiba való leereszkedés előtt - az időről tűnődő Borges egyik figurájának, Csuang-ce kínai bölcsnek az esetét idézi, aki lepkének álmodta magát, majd amikor az álomból felébredt, azon töprengett, vajon lepkét álmodó filozófus-e, vagy filozófust álmodó lepke; a mester megkérdezte magától: "ha egyszer eltöröltetett a tér és az én, hogyan kapcsoljuk össze az álom pillanatait az ébredés perceivel meg a kínai történelem feudális korszakával?"[1]
Borges szerint, ha tagadjuk az anyag és a szellem kontinuumát, akkor az idő kontinuumát is tagadnunk kell. "Sorsunk (…) nem a valószerűtlensége miatt irtóztató; azért irtóztató, mert visszafordíthatatlan és vastörvényű. Az idő anyagából vagyok. Az idő folyó, mely folyó magával ragad, ám én vagyok az a folyó; tigris, amely széttép, ám én vagyok az a tigris; tűz, amely elemészt, ám én vagyok az a tűz. A világ, sajnos, valóságos; én, sajnos, Borges vagyok."[2]
A (rög)valóság és a jelenlét szakmájának művelőjeként - profánul: jogalkalmazóként - a hivatali időn és azon túl hányszor, de hányszor töprengtünk már azon, hogy vajon mit jelenthet a "kellő idő", a "lehető legrövidebb idő", az "általában megszabott idő", a "körülmények által indokolt idő" vagy a "felkészülési idő"?
A földtulajdonost az épületre, az épület tulajdonosát a földre elővásárlási jog illeti meg - vajon meddig? A földtulajdonos nem foszthatja meg a szomszédos épületet a földtámasztól. De vajon meddig?
A Szerző szerint "jóllehet számos időhatározást tartalmaz a Ptk., mégis rendkívül hiányos ez a szabályozás is, például fedezetelvonás érvényesíthetősége (Ptk. 203. §), az elővásárlási jog gyakorlásának időkorlátja, az előszerződés időtartama (Ptk. 208. §) meddig köti a feleket, nincs szabályozva. Mikor, mitől számítandó és milyen időtartamon belül lehet az elállást gyakorolni?"[3]
Csehi Zoltán e monográfiájában a magánjog "frigyládájából" az Időt hozza felszínre, s azt a jogi gondolkodás szintjére emeli; dogmatikai felfogásában az idő nem pusztán egy a magánjogi tényállási elemek közül, hanem - amint arra a monográfia előszavában már Lábady Tamás is utal - az alanyi jog immanens eleme.
A Szerző 1959-es Polgári Törvénykönyvünk egyes részeinek (az első rész hét szakasza, természetes és jogi személyek, tulajdonjog, kötelmi jog, kártérítési jog, öröklési jog) hat különböző időfelfogást tételezve a Ptk. időképét, időfelfogását elemzi, majd pedig a gyakorlat sűrűjében időzve egyes értelmezési kérdések - úgy mint a lehetetlenülés, az érvénytelenség érvényesítésének ideje, a felfüggesztő feltétel időtartama, az ajándék visszakövetelésének, illetőleg a kártérítési igény időkorlátjának, az engedményezésről történő értesítés határidejének, valamint a szavatosság érvényesítése idejének - górcső alá vételén keresztül konstruktív jellegű kritikai észrevételeket fogalmaz meg a jogalkalmazás felé.
Hangsúlyozza, hogy "az idő - tudatosan vagy csak a sors esetlensége útján megélve - a jogalkalmazást átalakító, megújító erővel bír (…), [s] a jog időfogalma közvetlenül felhívható a szabályok értelmezésénél és alkalmazásánál egyaránt."[4]
Külön részt szentel a szerződési szabadság időbeli korlátainak, a nemzetközi magánjog és eljárásjog idődimenzióinak, a jogszabályok időbeli kollíziójából eredő problematikának, valamint az Alkotmánybíróság és a magánjogi idő kapcsolatának, továbbá olyan izgalmas kérdéseket vizsgál, mint a perbeli legitimáció időhatározottsága, a nem a hatáskörrel rendelkező bíróság előtt benyújtott keresetlevél vagy fellebbezés jogszerű és határidőben történő előterjesztésének kérdése (ezen belül kitér a hivatali idő "fogalmának" értelmezési nehézségeire faxon előterjesztett beadvány esetében), továbbá rámutat annak a nézetnek a tarthatatlanságára is, amely a keresetlevél benyújtását nem perbeli cselekményként kezeli.
A természettudomány objektív időfaktorát is beemelve az elemzési szempontok körébe a magánjogi igény érvényesíthetősége - különösen elévülésének nyugvása - aspektusából vizsgálja a kárbehatás és a kár manifesztációja (a károsodás észlelése), illetve hibás teljesítés esetén a hiba keletkezése és annak észlelése közötti időeltolódást, s megállapítja, hogy "az idő objektivitása mit sem ér, ha a jogalanyok nem bírnak azokkal az információkkal, amelyek alapján alanyi jogaikat gyakorolhatnák."[5]
A monográfia képessé teheti az Olvasót, hogy átlépje a magánjogi idővel kapcsolatban benne leeresztett eszmei sorompót, s olyan további kérdések megfogalmazódását segíti elő, mint például, hogy vajon meddig nyugszik az elévülés, ha a tudomány jelenlegi állása szerint maga a kárként megjelölt betegség ismeretlen eredetű?[6]
- 183/184 -
Bár a Szerző által is példaként felhozott hepatitis-ügyekkel kapcsolatban az ítélkezési gyakorlat mára már kitaposta a maga ösvényét (s akként foglalt állást, hogy a Hepatitis C vírusfertőzés diagnózisának teljes bizonyossággal történő felállításáig az elévülés nyugszik), azonban az elévülés nyugvásának időtartama - a meddig kérdése - úgy általában változatlanul nyitott maradt.
A monográfia igazi értékét éppen az adja, hogy a Szerző - egyszersmind a magánjogi jogvita időkeretét is kijelölve - az anyagi és alaki magánjog sok-sok időfaktorát egyetlen tényállásba, az ésszerű időn belüliség tényállásába sűríti, ami - egyebek mellett - az elévülés nyugvásának idejét vagy éppen a szerződés megtámadásának határidejét[7] is képes egy - a bizonyítás polgári perbeli eszközeivel - belátható és beláttatható mederben tartani.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
