A Magyar Munkajogi Társaság Munkajogi Vitaklub néven évekkel ezelőtt útjára indított egy kezdeményezést, melynek lényege, hogy egy-egy szűkebb munkajogi kérdés esetében a fennálló ellentétes vélemények ütköztetésre és megvitatásra kerüljenek. A 2020. február 5-ei program a két évvel ezelőtti üléshez hasonló alapokon került megrendezésre. A korábbi esemény apropóját a vezető tisztségviselők kártérítési felelősségével kapcsolatos problémakör adta, míg az idei rendezvény témája az egyenlő bánásmód követelményének munkajogi szabályozása volt. Az előadás alapját Tercsák Tamás "Túlzott ambíciók - Megjegyzések az egyenlő bánásmód törvényi szabályozásához és munkajogi illeszkedéséhez" című dolgozata szolgáltatta.[1] Tovább emelve az esemény színvonalát, a korreferensek a polgári jogi és munkajogi szakterület nagyra becsült tagjai közül kerültek ki: úgymint Prof. Dr. Vékás Lajos (az MTA rendes tagja) Prof. Dr. habil Gyulavári Tamás (tanszékvezető egyetemi tanár, PPKE-JÁK), Dr. Székely László, PhD (egyetemi docens, ELTE-ÁJK), Dr. Zaccaria Márton Leó, PhD (egyetemi adjunktus, DE-ÁJK). Pál Lajos levezető elnök rövid megnyitóját követően Tercsák Tamás a dolgozatban leírt megállapításait röviden összefoglalta. Erre a korreferensek és a felkért hozzászólók érdemi megjegyzéseikkel reagáltak. Ennek fényében jelen írás a dolgozat főbb megállapításait emeli ki, illetve a vitaülésen elhangzott véleményütköztetéseket foglalja össze.
1. Az egyenlő bánásmód követelményének tartalmi és szerkezeti újításai
2. Az európai uniós háttér kérdése
3. A védett tulajdonságok problematikája
4. Egy alkotmányos elv beemelése a magánjogba
5. A szankciórendszer
6. A munkajogi szabályozás célja és alapvetései
7. Záró gondolatok
Tercsák Tamás az egyenlő bánásmód követelménye tekintetében kiemelkedő szempontnak tartja azt a szerkezeti, tartalmi újítást, amit az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (továbbiakban: Ebktv.) bevezetése jelentett a munkajogi szabályozás vonatkozásában. Tartalmi újításról van szó, hiszen egy olyan hasonlító, komparatív jellegű jogintézményről beszélhetünk, amely esetében nemcsak a munkáltató és a munkavállaló jelenik meg a jogviszonyban, hanem egy "külső" harmadik fél is. Ehhez kapcsolódva Kulisity Mária bírónő hozzászólásában elmondta, hogy valójában nem egy "külső személlyel" történik a kérdéses munkavállaló összehasonlítása, hiszen a munkáltató szervezetrendszerén belüli egyénekről van szó, így nem tekinthetünk rájuk kívülálló felekként.
Tercsák Tamás értelmezése szerint szerkezeti újításként jelenik meg, hogy a jogalkotó "szakkódex" keretében, a közjogi és magánjogi viszonyokra egyaránt alkalmazandó intézményt vezetett be, amely új alapelvet kíván alkotni, ráadásul jogágakon átívelve. Így tehát, ha a munkajogviszonyban az egyenlő bánásmód követelményét kívánjuk érvényesíteni, akkor a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) mellett az Ebktv.-t, sőt akár egyéb törvényeket is alkalmazni kell. Kun Attila nem tartja valódi problémának ezt a kérdést, hiszen a munkajogviszony szabályozásában nem egyedülálló, hogy az Mt.-n kívüli joganyaghoz kell nyúlni (lásd például munkavédelem). Tercsák Tamás megítélése szerint a munkajogban ez a szakkódexbeli követelmény egy új alapelvként ölt testet[2], viszont ennek tartalma egy külső forrásból származik (Ebktv.) annak ellenére, hogy az elvárás egy alapelv tekintetében inkább egy belülről épülő - a jogágból kifejlődő - elv lenne. Tehát nem tud egy egységes egyenlő bánásmód fogalom érvényesülni, a munkajognak lesz egy sajátja.
- 75/76 -
Az egyenlő bánásmód munkajogi alapelvként való értelmezésével kapcsolatban - vagyis, hogy az egyenlő bánásmód tekinthető-e a munkajog saját alapelvének - Berke Gyula megjegyezte, hogy véleménye szerint az Mt.-nek nincsenek alapelvei, ezzel a fogalomhasználattal nem ért egyet. Álláspontja szerint a munkajogi kódexben lévő saját szabály (Mt. 12. §) az egyenlő bánásmód megtartására szükségtelen és zavart keltő. Továbbmenve, az Mt. mellőzhetné az általános rendelkezéseket, azok létjogosultsága megkérdőjelezhető [a méltányos mérlegelés például a német polgári törvénykönyv, a Bürgerliches Gesetzbuch (BGB) szabálya]. Ferencz Jácint leszögezte, hogy ő nem tart az "alapelv" kifejezés használatától, sőt magukat az alapelveket ténylegesen is használni kellene a gyakorlatban. Véleménye szerint az alapelvek hézagkitöltő funkciójának is jelentőséget kellene tulajdonítani, nem pusztán az értelmezési funkciónak. Ugyanis az alapelveket önmagukban nem használják a felek, szinte minden esetben egy tételes normához kapcsolják. Göndör Éva is osztotta azt az álláspontot, miszerint a 12. § Mt.-beli helye kérdéses. Felvetette a kérdést, hogy vajon kire vonatkozik, ki a szabály kötelezettje? Ugyanis az Ebktv. kifejezetten meghatározza, hogy a munkáltató a foglalkoztatási jogviszony tekintetében köteles megtartani az egyenlő bánásmód követelményét. Azonban az Mt. ilyet nem határoz meg, így a törvény személyi hatályát kell nézni, ami az individuális és kollektív résztvevőkre is kiterjed.
Vékás Lajos egyetértett Tercsák Tamással abban, hogy a kiindulási probléma a magán- és közjogi jogviszonyok együttes szabályozásának a nehézsége. Álláspontja szerint ez utóbbi esetben meg lehet követelni az egyenlő bánásmód követelményét, míg az előbbiben, a magánjogban az szinte megtarthatatlan. Székely László osztja azt a nézetet, miszerint mozaikossá vált a joganyag az egyenlő bánásmód szabályozásában, azonban ezt egy jogesztétikai kérdésnek tekinti, mintsem alapjoginak. Ennek ellenére, az a tény, hogy bonyolult és nehézkes megtalálni a jogalkalmazás útját, káros jelenségnek tekinthető. Ide kapcsolódva azt is kiemelte, hogy az egyenlő bánásmód nem alapelve és nem is sajátja a munkajognak. Ugyanakkor Kun Attila hozzászólásában megjegyezte, hogy "álvitának" tartja a kacskaringós szabályozás kérdéskörét, hiszen hiába kacskaringós az út, de legalább vezet valahova: van szankció és jogérvényesítési lehetőség.
Gyulavári Tamás jó koncepciónak találta az általános egyenlő bánásmód fogalmát és azt a megoldást, hogy egy egységes törvényben lett szabályozva a jogintézmény. Emellett azt is elismerte, hogy bonyolult szerkezeti kérdésről van szó, hiszen azokon a területeken, ahol nem tudott megvalósulni az egységes szerkezet, ott ez a hiány szembetűnő (például problémát jelent az Mt. 12. §-ának alkalmazása, és az akadálymentesítés kérdésében a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény). Zaccaria Márton ismételten leszögezte, hogy az egyenlő bánásmód követelményét nehéz megtartani a magánjogviszonyokban. De kiemelve azt tény, hogy a munkajogban nem a felek mellérendeltsége a domináns, hanem alá-fölé rendeltség a jellemző, mellőzhetetlennek tartja az egyenlő bánásmód követelményének a megtartását. Mindemellett álláspontja szerint - ellenponton helyezkedve el Tercsák Tamás nézetével - szükséges figyelembe venni, hogy a jogintézmény milyen társadalmi jelenségeket céloz keretek közé szorítani, milyen körülményekre reflektál, ugyanis szinte lehetetlen ebből a keretből kiemelni a jogintézményt, hiszen valójában azért jött létre, hogy az ilyen tényezőkre reagáljon.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
