Ritka az olyan alkalom, amikor a családjogi jogalkalmazás gyakorlatát a fogyatékossággal élő személyek szempontjából, az ő igényeikre választ keresve vonják elemzés alá. Mégis van rá példa, hiszen erre tett kísérletet a 2012. évi Szimpózium a sajátos szükségletekről és a fogyatékosságról a családjogban,[1] amelynek a Family Law Quarterly[2] című amerikai családjogi folyóirat önálló, tematikus kiadványt szentelt. Anélkül, hogy bármilyen párhuzamot vonnánk az amerikai és a magyar társadalom, jogi kultúra és bírósági gyakorlat között, a tapasztalatok és a jó gyakorlatok összevetése biztosan nem haszontalan, ahogy felüdülést jelenthet az a rendkívül praktikus felfogás is, ami a szerzők munkáiból kiviláglik. Mindezek érzékeltetéséhez két tanulmányt emelünk ki a kötetből, melyek kifejezetten a speciális szükségletű gyermekek és a fogyatékossággal élő szülők helyzetére fokuszálnak egyrészt a családjogi jogvitákban általában, másrészt a szülői felügyelettel kapcsolatos eljárásokban.
Margaret "Pegi" Price egyéni ügyvédként kifejezetten családjogi ügyekre specializálódott, írásában kifejezetten gyakorlati szempontú elemzési módszerrel és érvrendszerrel támogatja a fogyatékossággal élő ügyfeleket érintő ügyekben eljáró jogászokat. Leszögezi, hogy nem célja kritizálni, sokkal inkább a figyelmet szeretné felhívni erre a témára és továbbképzés szükségességére, ugyanis megfelelő szakirodalom hiányában az ügyvéd és a bíró legfeljebb felismerheti, hogy ügyében sajátos szükségletű fél érintett, de nem áll a rendelkezésére elegendő információ az eset megfelelő kezeléséhez. Kellő idő és megfelelő elemzési technikák birtokában azonban ezeknek a családoknak az igényei is kielégíthetőek.
Az Egyesült Államok családjogi bíróságait - az egyébként is óriási ügyteher mellett - egyre inkább elárasztják a sajátos szükségletű gyermekeknek és szüleiknek a bontóperes, apasági, gyermektartási, a szülői felügyeleti joggal összefüggő, valamint kapcsolattartási ügyei. Noha az amerikai családjogi bíráskodás rendszerének kialakításakor ezek az ügyek még sokkal egyszerűbb megítélésűek voltak, az elmúlt évtizedek jogalkotási dömpingje rengeteg papírmunkát és eljárási többletterhet rótt a jogalkalmazókra. Mindezt egy olyan társadalmi környezetben, ahol a válások száma megközelítőleg 50 százalék, így azok évente egy millió gyermeket érintenek. Egyre nő a sajátos szükségletű gyermekek száma is, és ahol ilyen gyermek él a családban, ott a családjogi jogviták is gyakoribbak. Ezeket az ügyeket a bíróságoknak is meg kell tanulniuk kezelni, mert "Egy már egyébként is túlterhelt jogi rendszer megterhelése az óriási és egyre növekvő számú, sajátos szükségleteket érintő ügyekkel, teljes zűrzavarba torkollhat."[4]
Ahogy a mindennapi életben, a sajátos szükségletű gyermekek a családjogi bíróságokon is más hozzáállásra tarthatnak igényt. Kiindulásként a szerző egy nyolc lépésből álló feladatlista alkalmazását javasolja, amivel az ügyvédek és a bírák az egyes ügyek egyedi minőségét felmérhetik. Ennek alapján be kell azonosítani, hogy milyen sajátos szükségletek merülnek fel az ügyben, s ezek milyen jelentőségűek; meg kell érteni, hogy miért kell ezeket a kérdéseket a családjogi bíróságokon intézni; mérlegelni kell az ügygondnok (guardian ad litem) kirendelésének a szükségességét; tisztázni kell a nélkülözhetetlen információk körét; fel kell mérni a sajátos szükségletű emberekkel szemben fennálló előítéleteket; ki kell dolgozni az ügy pénzügyi vonatkozásait; kezelni kell a szülői felügyelet és kapcsolattartás kérdését; mérlegelni kell egy sajátos, szükséglet-alapú protokoll használatát a munkaterv elkészítéséhez.
Amikor a sajátos szükségletek beazonosításáról és jelentőségük meghatározásáról van szó, tulajdonkép-
- 41/42 -
pen azt kell - a témára vonatkozó előtanulmányok hiánya ellenére is - megfelelő kérdezési technikákkal kideríteni, hogy a fél érintett-e ilyen szempontból. Tekintettel arra, hogy Amerikában a krónikus betegséggel vagy fogyatékossággal élő személyek száma egyre nő, az ügyvédeknek és a bíráknak tudniuk kell, hogyan ismerhetik fel e sajátos szükségleteket. Evidenciának tűnik - de a szerző e téren felhalmozott tapasztalataira figyelemmel mégsem az -, hogy bizony rá kell kérdezni az ügyfélnél: a családban szed-e valaki gyógyszert, s ha igen, mit és milyen diagnózis alapján. Érdemes megtudakolni azt is, hogy a gyermek egyéni tanrend szerint tanul-e. Már ez a két kérdés is elegendő lehet ahhoz, hogy a leplezni kívánt speciális szükségletekre fény derüljön. Nem biztos, hogy valaki tudatosan tagadni akarja ezeket a tényeket, inkább az jellemző, hogy az ügyfél más élethelyzethez társítja ezeket a körülményeket: például egészségügyi kérdésként vagy tanulási nehézségként könyveli el, amit a családjogi jogvita szempontjából nem tart lényegesnek.
Az első ügyfél-meghallgatásra nézve a szerző szintén kérdések sorának a tisztázását javasolja, amelyekkel felmérhető, hogy van-e a családban sajátos szükségletű gyermek, s ha igen, milyen fogyatékossággal, milyen - a viselkedését vagy hangulatát befolyásoló - rendellenességgel él. Ezeknek a tényeknek ugyanis a jogvita eldöntése szempontjából is jelentőségük van, akár a gyógykezelés, akár a kapcsolattartás vagy a gyermektartás vonatkozásában. Rá kell kérdezni a gyermek esetleges gyógyszeres vagy egyéb terápiás kezelésére, speciális oktatási körülményeire. Ezek a kérdések további kérdésekhez vezethetnek, ezért célszerű - ismeretlen terep esetén - tapasztalt ügyvéd kollégával is konzultálni. Érdemes az ügygondnok bevonásának a kérdését is késedelem nélkül tisztázni, és az egyébként ügygondnok-rendeléssel érintett ügyeket a sajátos szükségletek nézőpontjából is megvizsgálni.
De miért is kell a sajátos szükségleteket érintő ügyekkel a családjogi bíróságokon foglalkozni?
A családjogi ügyekben a valóság megfelelő kezelése az ügyvédek és a bírók megfelelő felkészültségét igényli olyan egészségügyi és egyéb kapcsolódó témákban, amelyek a gyermek sajátos - megnövekedett - szükségleteinek a felméréséhez szükségesek. "A gyermek legjobb érdekének megfelelő cselekvéshez optimális helyzetben az ügyvédek és a bírák vannak."[5] Akik elől, ha nincs meg az alapvető érdeklődésük és ismeretük e szükségletek egészségügyi hátterét illetően, a gyermek sajátos igényei rejtve maradhatnak. Tudatában kell lenni például annak, hogy egy sajátos szükségletű gyermek adott jogvitára - szülei válására - akár azonos, de akár egészen eltérő módon, erőteljesebben is reagálhat, mint egy átlagos gyermek. Nem titok, hogy ezek a jogviták nemcsak a szülőket, de a gyermekeket is nagyon megviselik, ami kockázatot jelent a későbbi egészséges fejlődésükre nézve. A válások, családi viszályok hatása a gyermekek oldalán sokszor étkezési zavar, droghasználat, illetve balesetek, sérülések, betegségek formájában jelentkezik, azoknak a gyermekeknek pedig, akik már eleve gyógykezelés alatt állnak, az állapotuk jelentősen romolhat. Ha a döntéshozó szakemberek képzése nem terjed ki ezekre a területekre, az egyedi és érzékeny hozzáállás hiánya végső soron az igazságszolgáltatás kudarcához vezet.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
