Az ökológiai lábnyom számítások szerint az emberiség már jócskán meghaladta a Föld eltartó képességének határait, ezért azt (az összeomlás elkerülése érdekében) csökkenteni kell. Ebben - tekintve, hogy az ún. karbon lábnyom az ökológiai lábnyom mintegy felét teszi ki, ami pedig elsősorban az energiaágazatnak köszönhető - kulcsszerepet játszik az emberi társadalom teljes energiafelhasználásának csökkentése, valamint az energiaszerkezet "zöldítése". De vajon a nemzetközi jog hogyan reagál erre a helyzetre? Létezik egyáltalán az energiafelhasználás teljes csökkentésére ható, illetve a megújuló energiaforrások részarányának a növelését célzó nemzetközi energetikai szabályozás? Ha igen, az alkalmas arra, hogy elősegítse az ökológiai lábnyomunk csökkentését? A tanulmány ezekre a kérdésekre kísérel meg választ adni.
E tanulmány célja az energiafelhasználás csökkentésére és a megújuló energiaforrásokra vonatkozó nemzetközi jogi szabályozás bemutatása, mégpedig az ökológiai fenntarthatóság szemszögéből. A szabályozás összefoglaló jellegű bemutatására eddig (a hazai szakirodalomban) nem került sor. Az ökológiai fenntarthatóság (az erős, vagy szigorú értelemben vett környezeti fenntarthatóság)[2] nézőpontjából történő, szokatlan megközelítést az a körülmény indokolja, hogy az emberi társadalom jócskán túllépte a Föld eltartó képességének a korlátait.[3] Ahhoz, hogy visszalépjünk e határok mögé, szükséges, hogy a világ energiafelhasználását csökkentsük (abszolút mértékben, az ún. negatív visszahatásokat[4] is kiküszöbölve), és az energiaellátás szerkezetét zöldítsük, vagyis abban nagyobb szerepet kapjanak a megújuló energiaforrások (mint pl. a föld-hő, a nap- vagy szélenergia). Ehhez természetesen nélkülözhetetlen a nemzetközi összefogás, így magától értetődik a kapcsolódó nemzetközi előírások megfelelőségének az értékelése.
Hipotézisem tehát az, hogy ha a nemzetközi jogban megfelelő (megfelelően érvényesülő) előírások biztosítják az energiafelhasználás csökkentését és a megújuló energiák részarányának növekedését, akkor a nemzetközi jog megfelel az ökológiai fenntarthatóság követelményének. Ennek vizsgálatára a következőkben áttekintem azokat a nemzetközi jogforrásokat, amelyek az energiafelhasználás csökkentésére, valamint a megújuló energiaforrások hasz-
- 436/437 -
nálatára irányulnak. A környezetvédelmi szempontok az energiaágazatot érintő nemzetközi megállapodásoknak egy ennél szélesebb körében jelennek ugyan meg: Így például a környezetvédelmet szolgálja a határokon túlterjedő és nagy távolságra jutó levegőszennyezésről szóló 1979-es genfi egyezmény, vagy a nukleáris biztonságról szóló 1994-es bécsi egyezmény. Ezekkel azonban (mivel csak áttételesen kapcsolódnak a témához) részletesebben nem foglalkozom. Ahhoz a szűkebb szabályozási területhez, amelyen vizsgálódok, megítélésem szerint elsősorban az Energia Charta Egyezmény és az ahhoz kapcsolódó, energiahatékonyságról szóló Jegyzőkönyv, másodsorban pedig az Éghajlatváltozási Keretegyezmény és a Kiotói Jegyzőkönyv kapcsolódik. Az előbbiek relevanciája a témám szempontjából nyilvánvaló. Az Éghajlatváltozási Keretegyezmény és a Kiotói Jegyzőkönyv pedig amiatt illik ide, hogy az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentése szoros relációban van nemcsak a megújuló energiaforrások használatának ösztönzésével, hanem az energiafelhasználás csökkentésével is (hiszen a megújuló energiák felhasználása kevesebb vagy nulla kibocsátással jár, illetve mert a kevesebb - akár nem megújuló forrásból származó - energia előállítása kevesebb kibocsátást eredményez). Vagyis az a nemzetközi közösség által elismert cél, hogy a klímaváltozás enyhítése érdekében csökkentsük az üvegházhatású gázok kibocsátását, egyértelműen kedvez a megújuló energiaforrások használatának és az energiafelhasználás csökkentésének. Ez természetesen fordítva is igaz, hiszen az alapvetően fosszilis energiaforrásokra épülő energiafelhasználás felel az üvegházhatású gázkibocsátás döntő részéért. Mindazonáltal az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó nemzetközi szabályozással (annak kiterjedt nemzetközi szakirodalmához képest) csak a legszükségesebb mértékben foglalkozom, tekintettel arra, hogy célom első sorban azon nemzetközi szabályozás feltérképezése, amelyik az energiaágazat zöldítésével közvetlenül járul hozzá a klímavédelemhez.
Az Energia Charta Egyezmény[5] (Energy Charter Treaty) az első olyan jogi kötőerővel bíró, többoldalú nemzetközi megállapodás, amely a nemzetközi energetikai együttműködésnek (kereskedelem, tranzitszállítás, beruházás) biztosít jogi keretet. Egy ilyen szerződés az energiaellátás biztonságát szolgálja egy olyan korban, amelyben fokozódik az energetikai kiszolgáltatottság (energiafüggőség). Az egyezmény előzményének az Európai Energia Chartát (European Energy Charter) tekinthetjük, amelyet 1991. december 17-én Hágában írt alá 47 állam, köztük a nyugatos kelet-európai országok, az Egyesült Államok, Kanada, Japán, Ausztrália és Új-Zéland.[6] E nem kötelező erejű megállapodás célja a szocialista utódállamok energetikai integrációja volt az európai és világpiacba.[7] Az Európai Energia Charta aláírását követően a felek tárgyalásokat kezdtek egy kötelező erejű egyezmény elfogadása érdekében is. Ennek eredményeként, napra pontosan három évvel a hágai megállapodást követően, 1994-ben Lisszabonban írták alá az Energia Charta Egyezményt. Az egyezményt eddig 51 állam (köztük Oroszország is), az Európai Unió és az EURATOM írta alá, azonban az Európán kívüli korábbi tárgyaló felek közül csupán Japán és Ausztrália.[8] Az egyezmény végül 30 ratifikációt követően 1998-ban lépett hatályba. Rendelkezései négy fő területre irányulnak:[9]
- A befektetések támogatása és védelme (érvényesülnie kell az egyenlő és legkedvezőbb elbánás elvének);[10]
- Az energiaszektorhoz kapcsolódó gazdasági tevékenységek (pl. olaj, gáz, urán, szén feltárása és kitermelése; energetikai anyagok és termékek szárazföldi szállítása, elosztása, tárolása, forgalmazása; áramfejlesztő létesítmények építése és üzemeltetése, beleértve a szél és az egyéb megújuló erőforrások által hajtottakat, stb.) tekintetében a versenyt torzító akadályok csökkentése, energetikai anyagok és termékek tranzitszállításának elősegítése;[11]
- A (szerződő fél és befektetők közötti, ill. szerződő felek közötti) viták rendezésével kapcsolatos előírások;[12]
- Az energiahatékonyság támogatása, valamint az energiafelhasználás és energiatermelés káros környezeti hatásainak a csökkentése.[13]
A következőkben az egyezmény rendelkezései közül az utóbbiakat emelem ki. Eszerint a szerződő felek arra vállaltak kötelezettséget, hogy az energetikai ciklus műveleteiből származó környezeti hatásokat minimálisra
- 437/438 -
csökkentik.[14] A 19. cikk (3) bekezdés magyarázata szerint az energiaciklus jelenti a teljes energialáncot, beleértve a kutatáshoz, feltáráshoz, a kitermeléshez, az energia átalakításához, tárolásához, szállításához, az energia különböző formában történő elosztásához és fogyasztásához, továbbá a hulladék feldolgozásához és megsemmisítéséhez fűződő tevékenységeket, valamint a káros környezeti hatások csökkentése céljából a leépítéshez, a leállításhoz vagy megszüntetéshez kapcsolódó tevékenységeket. A "környezeti hatás" egy adott tevékenységnek a környezetre, beleértve az emberek egészségére és biztonságára, a növény- és állatvilágra, a talajra, a levegőre, a vizekre, az időjárásra, a tájra, a történelmi emlékekre vagy egyéb építményekre, illetve ezen tényezők együttesére gyakorolt hatását jelenti; ide tartoznak továbbá a fenti tényezők változásából eredően a kulturális örökségre vagy a társadalmi-gazdasági feltételrendszerre gyakorolt hatások is.[15] Csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy ez a meghatározás lényegében megegyezik az országhatáron átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló, ún. espooi egyezménynek a környezeti hatásra adott definíciójával.[16] Az energiaciklus környezeti hatásainak minimalizálása során figyelemmel kell lenni a megelőzés, az elővigyázatosság, a szennyező fizet, s a költséghatékonyság elvére, mindezt a "fenntartható gazdasági fejlődés" érdekében. Az egyezmény, a 19. cikk (1) bekezdésében megjelölt cél megvalósítása érdekében, például előírja, hogy a szerződő felek az energiapolitikájuk kialakítása és megvalósítása során vegyék figyelembe a környezetvédelmi megfontolásokat, kiemelten kezeljék az energiagazdálkodás hatékonyságának javítását,[17] a megújuló energiaforrások fejlesztését és felhasználását, a tisztább üzemanyagok felhasználásának és a szennyezést csökkentő technológiák alkalmazásának támogatását.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
