1999. őszén jelent meg a Nemzeti Tankönyvkiadó gondozásában Földi András és Hamza Gábor A római jog története és institúciói című tankönyvének immár negyedik kiadása. A budapesti romanisták által írt tankönyv, Brósz Róbert és Pólay Elemér 1971-ben készített, majd 1974-ben megjelent, hosszú éveken keresztül valamennyi magyar jogi karon használatos művének alapulvételével készült. Elöljáróban szeretném hangsúlyozni, hogy a Brósz-Pólay tankönyv a kor viszonyai között a modern tankönyvirodalom európai élvonalába tartozott. Világos stílusának, áttekinthető szerkezetének, a jelentősebb latin nyelvű források magyarra fordításának, a tankönyv végén található tárgymutatónak, név- és irodalomjegyzéknek köszönhetően jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a római jog oktatása a többszöri megszüntetésre irányuló kísérlet ellenére a szocialista viszonyok között is megőrizte tekintélyét és szerepét a jogászképzésben. Az 1974-ben megjelent tankönyv 474 oldalához képest az új Földi-Ham-za tankönyv már 714 oldal, ami 51%-os bővülést jelent. A szerzők szándéka egy olyan modern szemléletű tankönyv megírására irányult, amely egyben kézikönyvként is szolgálhat a római jog, a civilisztika, az ókorkutatók, valamint a gyakorlati szakemberek számára egyaránt. A nemzetközi példákat követve a mű egy korábbi tankönyvet, a többszöri megjelentetés során folyamatosan csiszolt Brósz-Pólayt vette alapul, amire a szerzők a címlapon is utalnak. A szerzőknek ez a kötődése egy önmagában érdemes tankönyvhöz, melynek didaktikai felfogását a magukéhoz nyilván közelállónak tekintik, már csak azért sem kifogásolható, mivel egy kezdők számára bevezetőül szolgáló könyv értelemszerűen a diszciplína alapfogalmainak és alapintézményeinek bemutatására kell, hogy szorítkozzék, vagyis a lényegét tekintve a tankönyvnek tralati-cius jellegű, és ahol csak lehetséges, a megalapozott communis opiniót közlő ismeretanyagának a bemutatására. Egyébként máshol is találkozni lehet ezzel a megoldással, mind a római jogtörténeti (pl.: Dulckeit tankönyvének Schwarz, majd Waldstein féle átdolgozása), mind a római magánjogi tankönyvirodalomban (pl.: Honsell, Mayer-Maly és Selb magánjogi tankönyve Kunkel munkája alapján).
A tankönyv hat részre tagozódik: az első része foglalkozik a római jog történetével (132 oldal), a második rész az eljárásjoggal (47 oldal), a harmadik rész a személy és családjoggal (62 oldal), a negyedik rész a dologi joggal (99 oldal), az ötödik a kötelmi joggal (206 oldal), végül a hatodik az öröklési jogot tárgyalja (73 oldal). Szerkezeti szempontból feltétlenül üdvözlendő az öröklési jognak a tankönyv utolsó részeként való tárgyalása, miként ez általános gyakorlat is, a római jog modern tankönyveiben, már csak azért is, mert ennek kifejtése feltételezi a dologi és kötelmi jog ismeretét. Brósz-Pólay tankönyve ugyanis az öröklési jogot, a dologi jog után és a kötelmi jogot megelőzően tárgyalja, mechanikusan követve ebben Gaiust, aki az öröklést a tulajdonszerzés egyik módjaként ismerteti, holott nyilvánvaló, hogy az öröklésnek már Gaius idejében is egyaránt tárgyai a kötelmi jogosultságok és kötelezettségek.
Brósz-Pólayhoz hasonlóan az egyes jogterületek ismertetését a továbbélésről szóló rövid, de a mondott szerzőknél tartalmasabb fejezetek zárják le.
A tankönyv történeti részében jelentősen kibővültek az alkotmányfejlődésről szóló fejezetek. Az alkotmánytörténeti részről általánosságban elmondható, hogy a szerzők a római államberendezés fejlődésével lényegesen szélesebb keretek között foglalkoznak, mint amit a magánjogi intézmények ismertetése feltétlenül igényelne. Másrészt viszont a kezdő jogtanuló ily módon jó áttekintést kap egy olyan ismeretanyagról, mely egykoron a jogi tantervből sajnálatosan kiszorult diszciplína a "Római jog külszerű története" című kurzus tárgyaként szerepelt, s melyből, azóta az újabb római jogi tankönyvekben a magánjogi intézmények egyfajta közjogi preambuluma lett. Különösen üdvözlendő itt a principátus és a dominátus államszervezetének a szokásosnál alaposabb bemutatása. A tankönyv Brósz-Pólayhoz hasonlóan, - Martontól eltérően -, külön fejezetben ismerteti a római jog egyes forrásait a jusztiniánuszi kodifikációval bezárólag. A lineáris kifejtés mellett a jogprodukáló tényezők történetisége ily módon kissé háttérbe látszik szorulni, amin talán segítene a téma elején vagy végén eszközölt összegzés arról, hogy az egyes korszakokban mi volt ezek tényleges szerepe a jogfejlesztésben.
A történeti rész igazi újdonsága azonban a római jog középkori és újkori továbbélésének széleskörű, rendkívül adatgazdag, a tételes jog művelői számára is tanulságos bemutatása. A tankönyv itt megismertet bennünket a római jog és jogtudomány reneszánszával a középkori Európában, a római jog európai továbbélésével, illetve recepciójával és a római jog Európán kívüli hatásával, továbbá a római jog tudományának fejlődésével a humanistáktól napjainkig. A fejezetet egy tartalmas összefoglalás zárja a római jog magyarországi hatásáról és a magyar romanisztika néhai képviselőiről.
A tankönyv második része a korábbi Perjog elnevezés helyett az Eljárásjog címet viseli. Az anyag mind mennyiségileg (a korábbi 31 oldalból 47 oldalra növekedve 61,6%-os bővülés), mind tartalmi értelemben megújult. Belső szerkezetében az általános tanok és a peres eljárások kettőssége figyelhető meg. Az általános tanok élén a szerzők a római jog processzuális szemléletét hangsúlyozzák, megelőzve a keresetről, az elévülésről, a perbeli bizonyításról, a bírósági szervezetről, valamint az eljárás résztvevőiről szóló részeket. Amodern jog művelői számára is tanulságosak a keresetről és az elévülésről szóló fejtegetések. Didaktikailag szerencsés megoldásnak tartom a perbeli bizonyításról szóló tanok, a vélelem és a fikció egymás melletti tárgyalását, amelytől néhány modern tankönyvszerző eltérni igyekszik.2 A Brósz-Pólayhoz képest a bírósági szervezetről szóló rész is kibővült, mindenek előtt a büntető bíráskodásról és a polgári peres és nemperes eljárás szereplőiről (cognitor, procurator, advocatus, tabularius, tabellió) szóló fejtegetések. Az egyes peres eljárásokat a szerzők továbbra is történeti korszakok szerint tárgyalják (legis actiós eljárás, formuláris eljárás, cognitiós eljárás) és főleg a praetori perrend anyagrészt bővítették az átdolgozás során (a korábbi 6 oldalról 16 oldalra). A tankönyv az egyes keresetformulák példáinak bemutatásával próbálja meg demonstrálni az egyes performulák alkatrészeit. Aszerzők választása a következő formulákra esett: actio communi dividundo, rei vindicatio, actio Publiciana, actio quod iussu, actio de peculio, condictio certae rei, actio ex stipulatu incertae rei, actio certae creditae pecuniae, actio depositi in factum, actio depositi in ius, actio furti nec manifesti, hereditatis petitio. Az eljárásjogi rész két további fejezete - a nemperes eljárások (Brósz-Pólaynál A praetor peren kívüli jogsegélyei elnevezést viselte), valamint a végrehajtási eljárás - szemléletileg megújult, így tanulhatóbbá is vált.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
