A kábítószerekkel és új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos bűncselekmények csaknem a Btk. kompozíciós középpontjában, az "egészséget veszélyeztető bűncselekmények" címet viselő XVII. fejezetben találhatók. Centrális elhelyezkedését szimbolikusnak is tekinthetjük, hiszen a szóban forgó bűncselekmények rendkívül élénk érdeklődésre tartanak számot. Sokszínű és tágas vizsgálati spektrumról beszélünk: társadalmi, (köz)egészségügyi, szociológiai szempontból közelítik meg, de legalább ennyire fontosak a kriminológiai aspektusaik is, sőt számos kulturális, alkotmányossági és környezetvédelmi[2] kérdést is felvetnek.
Büntető törvénykönyvünk nem kevésbé jelentős jogintézménye a bűnhalmazat. Gyökerei a hazai jogirodalomban már a XVIII. század végén bontakozni kezdtek[3], majd a Csemegi Kódexben törvényi alapot is kapott[4], szakirodalma bőséges, ám a megválaszolásra váró kérdések listája is figyelemre méltó. Bármely különös részi tényállások bemutatásával foglalkozó tankönyvet vagy kommentárt veszünk a kezünkbe, az egység-többség-halmazat kérdésköre mindig immanens részét képezi az elemzéseknek. Ennek vizsgálata szinte minden bűncselekmény esetén megkerülhetetlen, dogmatikai jelentősége hangsúlyos, és ebből ered gyakorlati fontossága is a jogalkalmazók számára.
A fentiekben ismertetett két kérdéskör metszéspontjaként rajzolódik ki e dolgozatom témája, amely eltekint ugyan a klasszikus mélységű tényállástani elemzéstől, azonban a büntető anyagi jog talaján marad: célom kifejezetten a kábítószerekkel és új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos törvényi tényállások néhány halmazati problémájának bemutatása, mégpedig a mindennapi jogalkalmazásban előfordult konkrét bűnügyek tükrében, majd az egyes jogesetekből levont konklúziókat 'de lege ferenda' javaslatba sűrítve ismertetem saját ebbéli álláspontomat a jogfejlesztés lehetséges irányait illetően.
Az egészséget veszélyeztető bűncselekmények közül a Btk. 176. § (1) bekezdésében rögzített kábítószer-kereskedelem bűntette, valamint a Btk. 184. § (1) bekezdése szerinti új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette azok, amelyek - a fogyasztói magatartások mellett - e bűncselekményi csoport talán legnagyobb publicitást kapott és leggyakrabban felmerülő alaptípusai.
A két tényállást összevetve már első pillantásra szembetűnő, hogy azonos jogalkotói megoldást tükröznek, ugyanazon jogtechnikai séma szerint épülnek fel, a fogalomkészlet, az elkövetési magatartások, a minősített esetek köre gyakorlatilag egymásra rezonál. A két tényállás közötti markáns különbséget a büntetési tételeken túlmenően maga az elkövetési tárgy adja, ami az első esetben a kábítószer, a második esetben pedig az új pszichoaktív anyag. A fogalmak magyarázatához a törvény értelmező rendelkezései nyújtanak segítséget[5], ámbár a jogalkotó ehelyütt az utaló szabályozás lehetőségével élt, és nemzetközi egyezmények, valamint hazai törvényi szintű háttérjogszabályok segítségével töltötte meg tartalommal a fogalmi kereteket.
A két elkövetési tárgyat ugyanakkor különbözőségük ellenére szoros kapcsolat fűzi össze. A közös pont az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Gytv.), amely szerepet kap mind a kábítószer, mind az új pszichoaktív anyag törvényi definíciójában, illetve abban is, hogy e státuszok valamelyikét egy konkrét vegyület mi módon kaphatja meg.
Ha ugyanis megvizsgáljuk az említett jogszabályt, látható, hogy egy vizsgált anyag új pszichoaktív anyagként történő besorolását a megfelelő szakértői szerv előzetes értékelése előzi meg. Ennek során figyelembe veszik azt,
- 237/238 -
hogy a szóban forgó anyag a központi idegrendszer működésének befolyásolása révén mennyire alkalmas a tudatállapot, a viselkedés vagy az érzékelés módosítására. Ha az előzetes értékelés során a vegyület új pszichoaktív anyag státuszt kapott, akkor az ún. "C) jegyzékre" került, ami nem más, mint az új pszichoaktív anyaggá minősített anyagokról vagy vegyületcsoportokról szóló 55/2014. (XII. 30.) EMMI rendelet 1. számú melléklete. A "C) jegyzék" sajátossága, hogy egy-egy vegyület csak meghatározott ideig marad a jegyzéken, az új pszichoaktív anyaggá minősítést követően egy éven belül pedig kockázatértékelést kell elvégezni.[6] A procedúra célja elsősorban annak feltárása, hogy a vizsgált anyag veszélyessége eléri-e a kábítószerek szintjét. Amennyiben igen, úgy a korábbi új pszichoaktív anyag-minősítést meg kell szüntetni, és a vegyületet A) vagy B) listára[7] kell besorolni kábítószerként.[8]
A listára vétel megítéléséhez - így a kontrollforma megállapításához - tehát napjainkban a hazai jogrendszer összetett, ténybázisú, tudományos kockázatelemző paneleket alkalmaz[9], amelynek folyamatában egy rizikófaktornak ítélt vegyület először új pszichoaktív anyagként, majd kábítószerként vonul illegalitásba.
A két vegyületcsoport és az azokra felfűzött tényállások jogfejlődése ugyanakkor egymás relációjában a legkevésbé sem nevezhető kiegyensúlyozottnak. A hazai jogrendszerben a kábítószerrel kapcsolatos magatartások kriminalizációja már a múlt évszázad első harmadában megkezdődött, amikor az 1930. évi XXXVII. törvénycikk kihirdette az 1925. február 25. napján Genfben megkötött Nemzetközi Ópium Egyezményt. A kábítószer-deliktumok az egyes büntető törvénykönyvek és azok novelláris módosításai révén számos modifikációt megértek, mire a 2012. évi C. törvény révén elnyerték ma ismert formájukat.
Ezzel szemben az új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűncselekménye közel sem tekinthet vissza ehhez hasonlóan tekintélyes múltra és fejlődési ívre. A tényállás az 1978. évi IV. törvényben kezdte meg pályafutását a "visszaélés teljesítményfokozó szerrel vagy módszerrel" elnevezésű bűncselekmény formájában, amely azonban nem állta ki az alkotmányosság próbáját.[10] Ennek fényében a Btk. 2012. március 1. napjától egy gyökeresen új tartalmi elemeket felmutató, ám csupán a jogfejlődés kezdeti stádiumában lévő, szűkre szabott tényállást küldött a "dizájnerdrogok" elleni harc frontvonalába. E bűncselekmények a nekik kijáró komplexitással mindössze 2014. január 1. napjától[11] kaptak normatív tartalmat, oly módon, hogy a jogalkotó a kábítószerrel elkövetett bűncselekmények mintájára alakította át őket. Az új tényállásoknak e sajátossága ideálissá teszi a kábítószer-bűncselekmények kapcsán kialakult bírói gyakorlatot arra, hogy elősegítse a jogalkalmazói munkát és vezérfonalként szolgáljon az új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos deliktumok esetén is.[12]
Nem vitatott büntető jogelméleti alapvetés ugyanakkor, hogy bármely törvényi tényállás csupán egy bűncselekménytípus törvényi ismérveinek összessége.[13] Ezzel szemben a napi jogalkalmazásban mindig konkrét cselekményekkel találkozunk, az életviszonyok pedig nem csupán tipikus, hanem attól merőben eltérő eseteket is produkálnak.[14] Részben ennek is tudható be, hogy a kábítószer-bűncselekmények során kimunkált elvi iránymutatások nem ültethetők át kritikátlanul és mechanikusan az új pszichoaktív anyagok körébe.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
