Eljárási törvényünk elfogadásakor és a jelentősebb módosításai során is kiemelt cél volt, hogy megvalósuljon a fenti három követelmény. Így joggal tehetjük fel azt a kérdést, hogy ez vajon mennyire sikerült? Valószínűleg nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy egyelőre sem a jogalkalmazók, sem az ügyfelek nem érzékelik a gyors, egyszerű és költség-hatékony ügyintézést. Lássunk erre néhány példát.
A közigazgatásban évtizedekig elfogadott volt, hogy a hatóságok határozattal döntöttek, és az ügyfelekkel, illetve a hatóságok egymással is egyszerű levél útján érintkeztek. Ebben jelentős változást hozott a Ket., mivel egyes eljárási cselekményeknél bevezette a végzés formát, részletesen meghatározva annak kötelező tartalmi elemeit. A 2009. október 1-jétől hatályos módosítás - 71. § (1) bekezdés - pedig teljesen száműzte a gyakorlatban kialakult "udvarias levél" kategóriáját. Így jutottunk el az egyszerűsítésben odáig, hogy egy irat beszerzése érdekében - a korábbi néhány soros levél helyett - kb. másfél oldalas, indokolást is tartalmazó végzést kellett hozni és azt tértivevénnyel valamennyi ügyfél részére ki kellett postázni. 2011. január 1-jétől nem módosult a Ket. 71. § (1) bekezdése, vagyis továbbra sincs tere a közigazgatásban a levél formának. Nem sikerült a jogalkotónak egyértelművé tennie azt sem, hogy egyes eljárási cselekményeknél a végzés helyett más forma is alkalmazható. A 29. § (11) bekezdésben ugyan hatályon kívül helyezték azt, hogy a hatóság végzésben értesít az eljárás megindításáról, de az idézés továbbra is végzés formát követel [46. § (5) bekezdés], illetve a 72. § (4) bekezdés szerint egyszerűsített végzés hozható, ha az kizárólag valamely eljárási cselekmény időpontját határozza meg, pl. értesítés a szemléről.
2011. január 1-jétől ugyanakkor történt előrelépés az egyszerűsítés terén. A Ket. 78. § (2) bekezdése értelmében a végzéseket már nem kell automatikusan valamennyi ügyféllel közölni. Jelentősen leszűkült továbbá a végzések kötelező tartalmi elemeinek a köre. Ez azonban mégsem jelenti minden esetben azt, hogy lényegesen rövidebb végzések születhetnek. A Ket. 72. § (2) bekezdése szerint a végzések indokolásának nem kell tartalmaznia a megállapított tényállást és az annak alapjául elfogadott bizonyítékokat. Ennek értelmében az önálló fellebbezéssel támadható végzéseknél - pl. ügyféli jogállás megtagadása, eljárás felfüggesztése, költségmentesség iránti kérelem elutasítása - sem kötelező teljes körű indokolást adni. Az ügyfél a hatályos Ket. alapján csak a döntés alapjául szolgáló jogszabályhelyeket, illetve a hatóság hatáskörét és illetékességét megállapító jogszabályt olvashatná az indokolásban, no meg látná az aláírást és a dátumot. Ettől persze még nem tudná meg, hogy miért is utasították el az eljárás felfüggesztésére vagy a költségmentesség megállapítására irányuló kérelmét. Mindez az ügyfelek szempontjából elfogadhatatlan, ezért mi továbbra is arról igyekszünk meggyőzni a jegyzőket, hogy az önálló fellebbezéssel támadható végzéseknél ne mellőzzék a tényállás ismertetését, a bizonyítékok felsorolását, hiszen többet írni, mint a törvényi minimum, nem jogszabálysértő.
A Ket. tételesen rögzíti azokat a végzéseket, amelyek ellen önálló fellebbezésnek van helye. Ezek az igazán fajsúlyos eljárási jellegű kérdések, ezért véleményem szerint elégséges lenne kizárólag ezekben az esetekben alkalmazni a végzés formát.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
