A tanulmány a mai jog válságtüneteinek vázlatszerű és szubjektív katalógusát nyújtja. Ezen túl a jogfejlődés lehetséges irányait, a jogrendszer(ek) változásában döntő szerepet játszó lényegesebb elemeket is bemutatja a szerző. A munka kiindulópontja, hogy napjaink jogéletének - hazánkban és külhonban egyként tetten érhető, trendszerű és válságok által felerősített - változásai a jogok hangsúlyozásán túl egyre inkább a működőképesség szempontjainak érvényesítését; a jog folyamatszerűségének, tárgyalásos jellegének visszaszorítását, valamint új - a korábbiaktól eltérő tartalommal megjelenő - közmegegyezések kimunkálását igénylik. A szerző felveti és érvelésével támasztja alá, hogy a jog kiüresedése, "testetlenné válása" nyomán a morális és különösen a vallási (döntően keresztény) értékek behatolása, "beszüremkedése" lehet a jog átalakulásának egyik döntő iránya.
Mai jogunk jellegzetességeiről szólva e rövid tanulmányban nem vállalkozhatom egy komplex jogelméleti, jogszociológiai és szakjogi elemzésére, illetve a jogállamiság követelményeinek rendszerező összefoglalására.[1] Ám arra igen, hogy a jogrendszer alakulásának, dinamikájának általam legfontosabbnak tartott és a válság(ok) által felnagyított jellegzetességeit - állapotleíró és kritikai megközelítésben is - szemrevételezzem. A tanulmány a mai jog[2] válságtüneteinek rövid katalógusát kínálja, sőt, azon túllépve egyes továbbfejlődési irányokat is felvázol. Ezen lehetséges irányok között az írás az egyik lehetőség, a keresztény természetjog mai jogunkba, illetve jogtudományunkba történő visszatéréséről kíván részletesen is számot adni, felvázolva azt az utat, amelyen haladva a (keresztény) természetjogi megközelítések a jogtörténet sárgult lapjairól visszakerülhetnek a "tartható álláspontok" közé, megkerülhetetlen hatást gyakorolva - egyebek mellett - a jogtudományra, a jogi gondolkodásra, a jogi oktatásra, s ezeken keresztül is a törvényhozásra és a törvénykezésre.
A modern ember számára tapasztalat a társadalom funkcionális differenciálódása; a politika, a jog, a gazdaság, a tudomány, s ugyanígy a vallás részrendszereinek egyre nyilvánvalóbb autonómiája, amely a társadalomelméletek számára is erőteljes kihívást jelent(ett), amikor is ezt az acentrikussá - azaz központ nélkülivé - váló világot kell(ett volna) leírniuk.[3] A központi rendezőelv nélküli korban fogant modern és "posztmodern" társadalomelméleti koncepciók jellemzője, hogy az ember filozófiai-erkölcsi természetéről nem (vagy csak kevéssé) vesznek tudomást, illetőleg a társadalom-integratív erőkhöz kötődő helyes társadalmi együttélés, rend elveit nem firtatják, s így a működőképes társadalmi rend teoretikus megalapo-
- 149/150 -
zásáról is lemondanak.[4] A modern jog és jogtudomány mai állapotának kialakulásában az egyik döntő hatást - még korábban - az isteni természetjog kizárólagosságától történő elszakadás jelentette: az ember által alkotott pozitív jog érvényességének transzcendens (morális) igazolása profanizálódott a racionális természetjog formájában.[5] Bár a pozitív jog érvényességének transzcendens, ún. metajurisztikus (morális) elvekkel történő igazolási kényszere ezzel még nem szűnt meg, maga az igazolási probléma áthelyeződött a nem teremtett világ történetiségének dimenziójába.[6] Kecskés Pál írta: "Midőn a romantika eszmevilágában kifejlődő történeti-jogi iskola konzervativizmusa a történeti népszellemben nyilvánuló szokásjogot tekintette a pozitív jog forrásának, a történeti módszer sürgetésével jelentős mértékben elősegítette a jogi pozitivizmus kifejlődését,"[7] mely a metafizikum elutasításával - azaz Isten létének és szerepének elutasításával - kizárólag a konkrét, tételes jogot tekintette egyedül létező és érvényes jognak (azzal, hogy álláspontja szerint a létrejött szabályok egyetlen lehetséges mögöttes oka a történelmi körülményekben keresendő). Ebben a megközelítésben a jog fogalma a tárgyi (pozitív) értelemben használt jogra szűkül(t), melynek egyedüli eredője és így értelmezésre jogosultja az állam, illetve az állami akarat.[8]
Már itt érdemes megjegyeznünk, hogy napjainkban ismét a - lehető legtágabban értelmezett - természetjogias felfogások lassú erősödésének lehetünk tamii. Derick Beyleveld és Roger Brownsword Law as a Moral Judgement c. munkájukban pl. már morális jelenségként ragadják meg a jogot és azt állítják, hogy a leíró "van" és az előíró "legyen" kijelentések dichotomikus rendjét - sőt egységét - ez nem zavarja. Számukra a jog közvetlenül épül a morális elvárásokra, ellentétben a pozitivista megközelítésekkel, melyek igyekeznek a két jelenséget élesen elválasztani egymástól.[9] Beyleveld és Brownsword azt is állítják, hogy minden ésszerűen (józanul) gondolkozó lény valamifajta felettes morális megfontolás alapján folyamodik bármely jogi eszközhöz, s létezik a társadalmi rend valamifajta "ideáltipikus" modellje, amely alkalmas lesz arra is, hogy bármely jogi művelet értékeléséhez viszonyítási pontként szolgáljon.[10] A jogtudomány figyelme egyre inkább azon kérdés felé fordul, hogy hogyan is lehetséges a morális elvek - fokozottabb - behatolása a jog világába. Ennek egyik biztos jele, hogy a "hagyományos" jogpozitivizmus élharcosai is egyre másra állítják elő önálló kritériumrendszereiket, melyek révén ez az inkorporáció igazolhatóan végbemehet.[11]
A változatlanul többségi álláspont alapján azonban - némi leegyszerűsítéssel - a mai (tételezett) jog továbbra is önmagának, pontosabban önreferenciájának köszönheti érvényességét; annak, hogy elkülönült rendszerén belül a jogi eljárások intézményesen és hivatásszerűen kerülnek alkalmazásra jogi eljárások eredményeire; amelyek tekintetében a morális igazolási kényszer is legfeljebb jogrendszeren belüli "jogi problémaként" (alkotmánybíráskodás stb.) jelenik meg. Niklas Luhmann fejezi ki a jog "hagyományos" elméletét radikalizáló tényállást, illetve jog bináris (kétértékű) kódjának hajlíthatatlan keménységét: "a jogon kívül nem létezik jog, tehát a rendszer társadalmi környezetéhez való viszonyában nincs a jognak sem inputja, sem outputja".[12] A jog saját műveletei révén létrehoz egy autonóm jogi valóságot, s a társadalmat így, önmaga szabályozása révén szabályozza, vezérli.[13] Az eljogiasodás[14] jelenségének elsődleges okaként az egyéb, párhuzamos társadalmi normatípusok oldalán megjelenő hiányosságok jelölhetőek meg.[15] Az eljogiasodás a jog behatolását jelenti bizonyos - látszólag - autonóm társadalmi szférákba, amelyek saját rendszerlogikáik révén - ha mégoly erőtlenül is, de - maguk is alakítják a jogot, visszahatnak arra. A jog működési módját alapvetően változtatta meg az a tény, hogy a jogalkotási folyamatok és az egyedi döntések nem csupán a szélesebb értelemben vett nyilvánosságnak váltak részeivé, de a legszélesebb értelemben vett populáris kultúra, a médiumok is "sajátjukként" tekintenek ezekre.[16]
A modern, szekuláris és nem totalitárius államoknak tehát sajátossága, hogy joguk - amint arra már utaltam - saját igazolási kényszerei ellenében is szelektív zártságot mutat, illetve érdemi rendszerautonómiá-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
