A rovat a menedékjog szakértőit kérdezte a közösségi jog átalakulásáról, az ENSZ-perspektívájáról, a menedékjogi bíráskodás kihívásairól, a kísérő nélküli kiskorú menekültek helyzetéről, a családegyesítés kérdéseiről és a BÁH tapasztalatairól.
A magyar menedékjog alapján háromféle védelmi státuszt nyújthat a politikai közösség: a veszély mértékétől függően menekültként, oltalmazottként vagy befogadottként ismerhetőek el a kényszer hatására menekülők. Menekültként olyan személy ismerhető el, aki megalapozottan fél attól, hogy származási országában faja, vallása, nemzetisége, politikai véleménye vagy egy "meghatározott társadalmi csoporthoz" való tartozása miatt üldözésnek lenne kitéve. Ez a státusz határozatlan idejű tartózkodásra jogosít. Az oltalmazottaknak járó védelemben - öt évig terjedő időtartamra - azon személyeket lehet részesíteni, akiknek az esetében fennáll a valós veszélye annak, hogy súlyos sérelmet - halálbüntetés, kínzást, embertelen vagy megalázó bánásmódot, büntetést, illetve fegyveres konfliktus keretében alkalmazott megkülönbözetés nélküli erőszakot[1] - kell elszenvedniük a származási országukban. Magyarország által befogadott személy pedig az lesz, akit egy éven keresztül nem lehet származási helyére visszaküldeni, mert ott általános, nem egyedi veszélyen alapuló üldözésnek lenne kitéve.
Védelmet nyújthat még Magyarország a hontalan személyeknek, az emberkereskedelem, valamint a kényszer- és gyermekmunka áldozatainak. Ezen személyeknek mind alapvető emberi joga a családi együttélés tiszteletben tartásához való jog,[2] amely alapján a családegyesítéshez való jog is megilleti őket. írásomban a különböző védelmi státusszal rendelkező személyek közül a menekültek és oltalmazottak családegyesítése folyamatának egyes sajátosságait mutatom be. A célom az, hogy a menekült és oltalmazott személyek családegyesítésére vonatkozó egyes jogszabályok bemutatásán túl a Magyar Helsinki Bizottság által képviselt ügyek közül vett példákkal szemléltessem ezen személyek családegyesítési folyamatának összetett jogi, pszichológiai, logisztikai és végső soron emberi természetét. A komplex folyamat összetett megoldást igényel, ezért az egyes fejezetek végén javaslatokat fogalmazok meg annak érdekében, hogy a nemzetközi védelemben részesített személyekre vonatkozó hazai - meghatározó módon idegenrendészeti szempontú - hézagos szabályrendszert egy, a gyakorlatból merített tapasztalatok alapján kialakított, kiszámítható, az emberi jogi szempontokat, valamint a menekülni kényszerülő személyek és családtagjaik különleges igényeit figyelembe vevő jogszabályi környezet teljesíthesse ki.
A nemzetközi védelemben részesített személyek családegyesítésének keretszabályait az Európai Unió Tanácsának a családegyesítési jogról szóló 2003/86 EK Irányelve (a továbbiakban: Irányelv) határozza meg.[3] Az Irányelv a nemzetközi védelemben részesített személyek közül kifejezetten csak a menekültekkel foglalkozik - egy külön fejezetben -, az oltalmazottakról nem ejt szót. Az Irányelv alapján Magyarország is idegenrendészeti eljárásként bírálja el a menekültek és oltalmazottak családegyesítési kérelmeit, amely főszabály alól az egyetlen kivétel a menekülteknek jár, amennyiben a családegyesítő menekültként történő elismerésétől számított hat hónapon belül elindul az eljárás. Ebben az esetben ugyanis a családnak nem kell igazolnia, hogy megélhetése, lakhatása és teljes körű egészségbiztosítása rendelkezésre áll.[4] A hathónapos kedvezményes időszak után azonban a menekültek, valamint az oltalmazottak családjának is igazolniuk kell mindezen feltételek meglétét, ami tartósan lehetetlenné teheti az újraegyesülést. Csak a megélhetéshez ugyanis egy négyfős (két felnőtt, két kiskorú gyermek) család esetében kb. nettó havi 250.000 Ft jövedelmet kell igazolniuk.[5] A UNHCR-ral egyetértve hangsúlyozom, hogy a kedvezményes családegyesítési feltételeket határidő nélkül, illetve az oltalmazottak számára a menekültekkel egyenlően kell biztosítani.[6] Álláspontom szerint a magyar jogalkotónak Bulgária, Románia és Szlovénia példáját kell követnie, ahol nem tesznek különbséget a menekültek és oltalmazottak családegyesítésére vonatkozó szabályok között.[7] Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 2012-ben szintén javasolta, hogy a tagállamok az oltalmazottak számára is biztosítsák a kedvezményes családegyesítési feltételeket.[8]
- 89/90 -
A családegyesítési eljárást Magyarországon - aggályos módon - nem a családegyesítő, hanem a származási országban maradt családtagoknak kell kezdeményezniük; akként, hogy kérelmüket személyesen benyújtják egy magyar konzulátuson.[9] Gyakran ez oda vezet, hogy a családtagok nem tudnak Magyarországon egyesülni, hiszen azokban az országokban, ahol a leginkább üldözésnek vannak kitéve az emberek, általában nincs magyar konzulátus. Az Afganisztánból, Szíriából (a szíriai magyar konzuli hivatal 2012. december 5-én függesztette fel tevékenységét), Etiópiából, Szomáliából vagy Srí Lankáról menekülni kényszerülők családtagjainak ahhoz, hogy kérelmüket személyesen be tudják nyújtani, el kell utazniuk egy olyan országba, ahol van magyar konzulátus. Az afgán családtagok általában Pakisztánba vagy Iránba, a szírek Libanonba, az etióp és szomáliai menekültek családtagjai Kenyába, a Srí Lanka-iakéi pedig Indiába kényszerülnek utazni. A folyamattal járó egyik legnagyobb terhet a jogalkotó ezzel a hátrahagyott, tipikus esetben különösen sérülékeny személyekre helyezte: feleségekre, kiskorú gyermekekre és idős szülőkre.
A környező országok közül Bulgáriában, Lengyelországban, Romániában a családegyesítő kezdeményezi az eljárást; Szlovéniában és Szlovákiában pedig kezdeményezhetik a családegyesítők helyben vagy a családtagok a konzulátuson. A régióban csak Csehországban és Magyarországon nincs arra lehetőség, hogy a családegyesítő a védelmet nyújtó országban kérelmezze családtagjai számára a tartózkodási engedélyt.[10]
A Magyar Helsinki Bizottság több konzulátustól kérte, hogy a kiskorú gyermekek személyes megjelenési kötelezettségétől tekintsen el. Volt olyan konzulátus, amely eleget tett a kérésnek, ám volt olyan is, amelyik nem. A gyakorlat, úgy tűnik, a konzulok kényének függvénye: ezen a területen tehát világos iránymutatásra van szükség, amely meghatározná, hogy milyen esetekben kötelesek felmentést adni a konzulok a sérülékeny személyek (nem csak a kiskorú gyermekek) személyes megjelenési kötelezettsége alól. A hosszú távú megoldást azonban a bolgár, lengyel, vagy román példa átvétele jelentené.
A házastársak Magyarországon akkor csatlakozhatnak egymáshoz újra, ha a házasság a családegyesítő Magyarországra érkezése idején már fennállt.[11] Az egyik esetben egy olyan menekültnek a családegyesítése vált így lehetetlenné, aki menyasszonya eljegyzése után, ám esküvőjük előtt volt kénytelen elmenekülni Pakisztánból. Időközben - egymástól távol - házasságot kötöttek, ám a fenti szabály miatt nem csatlakozhatnak egymáshoz. A magyar jogalkotó a jogszabály felülvizsgálatakor példát vehetne Csehországról, Romániáról vagy Bulgáriáról, ahol nem létezik ilyen, a családi kapcsolat létrejöttének idejére vonatkozóan korlátozó szabály.[12]
Az Irányelv továbbá lehetővé teszi a tagállamok részére, hogy az élettársak egyesítését is engedélyezzék.[13] A magyar jog is ismeri az élettársak családegyesítését, hiszen magyar állampolgár egyesítheti élettársát, ezért is sérelmes, hogy a menekültek és oltalmazottak részére nem áll nyitva ez a lehetőség. Álláspontom szerint a magyar jogalkotó példát vehetne Bulgáriáról, ahol a bizonyított és stabil élettársi kapcsolatban élők egyesülhetnek menekült/oltalmazott élettársukkal, valamint Szlovéniáról, ahol a bejegyzett élettársak, valamint a hosszú ideje együtt élők előtt szintén nyitva áll a családegyesítés lehetősége.[14]
A menekült és az oltalmazott újraegyesülhet házastársával közös kiskorú gyermekével, eltartott kiskorú gyermekével, valamint házastársának eltartott kiskorú gyermekével, feltéve, ha a gyerekek felett a családegyesítő vagy házastársa szülői felügyeleti jogot gyakorol (ideértve az örökbefogadott és nevelt gyermekeket is).
A gyermekkel való újraegyesülést a magyar jogszabályok rugalmatlansága tapasztalataim szerint azokban az esetekben hiúsítja meg, amikor a kiskorú gyermek, szülője távollétében, nem tud útlevelet kérvényezni magának. Az akadály leküzdhető lenne a szlovén szabályozás átvételével, amely a családegyesítési eljárás során hozott engedélyező döntést magát a Szlovéniába való beutazásra jogosító engedélynek tekinti.[15]
A jogalkotó lehetővé teszi a menekültként és az oltalmazottként elismert kísérő nélküli kiskorúak számára, hogy szüleikkel vagy gyámjukkal újraegyesüljenek.[16] A kedvezményes feltételek határidőhöz való kötése, valamint menekültekre való korlátozása a kísérő nélküli kiskorúak esetében még inkább ellehetetleníti a családegyesítési kilátásokat, gyermekektől ugyanis még kevésbé lehet elvárni, hogy határidőn belül és minden részletre kiterjedően tájékoztassák szüleiket az eljárásról, valamint hogy a fent felsorolt idegenrendészeti követelményeket teljesíteni tudják. A magyar szabályozás ezzel megsérti a "gyermek legjobb érdeke" figyelembe vételének kötelezettségét.[17]
- 90/91 -
A magyar jog kizárólag a nagykorú menekültként elismert személyek részére teszi lehetővé a szüleikkel való újraegyesülés lehetőségét, amennyiben igazolást nyer, hogy a szülők a menekült eltartottjai.[18] A gyakorlatban csak afgán menekültek szüleinek sikeres egyesítésével találkoztam; és mivel köztudomású, hogy Afganisztánban nincs nyugdíjrendszer, a kérelmeket elbíráló Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) nem kért bizonyítékot arra nézve, hogy el tudják-e tartani magukat a menekült szülei, így ezen esetekben engedélyező döntések születtek.
Az "eltartást magában foglaló egymástól való függés" természetével kapcsolatos iránymutatás hiánya azonban kilátástalan helyzetbe sodort olyan iráni menekülteket, akik szüleikkel szerettek volna újraegyesülni. Iránban ugyanis vannak olyanok, akik kapnak időskori járadékot, ám ez gyakran nem elegendő a létfenntartáshoz, így a szülők rászorulnak a menekült gyermekük támogatására. Ha azonban a BÁH szerint a szülők járadéka elegendő a létfenntartásra, a kérelmet elutasíthatja. Ezt követően a szülőknek egyetlen esélye marad arra, hogy gyermekeikkel Magyarországon újra találkozzanak: ha megfelelnek egy látogatási célú tartózkodási engedély vagy egy schengeni vízum feltételeinek. Ezen engedélyekhez azonban pontosan az ellenkezőjét kell igazolni, mint a nagykorú menekültek szüleire vonatkozó családegyesítésnél, e kérelmeket ugyanis az EU-s tagállamok rendszerint csak rendkívül magas jövedelemmel, illetve jelentős megtakarítással rendelkezők esetében bírálják el pozitívan. Ez tehát egy ördögi kör, amelyet egy világos iránymutatás révén - amely magában foglalja, hogy az eltartás nem kizárólag anyagi természetű függő viszonyt jelent, hanem a családtagok érzelmi egymásrautaltságát is - szintén meg lehetne törni.[19]
A magyar jogalkotó az Irányelv előírásainál kedvezőbb irányban eltérve, ám kizárólag a menekültként elismert személyek testvérei és egyenesági rokonai számára tette lehetővé a családegyesítést; feltéve, hogy a testvérek, illetve az egyenesági rokonok igazolni tudják, hogy egészségi állapotuk miatt képtelenek magukról gondoskodni.[20]
Arról, hogy a családtagok milyen módon igazolják azt, hogy egészségi állapotuk miatt képtelenek magukról gondoskodni, sem jogszabály, sem nyilvános iránymutatás nem szól. Az eddigi tapasztalataim alapján a BÁH ügyintézői elfogadtak orvosi igazolásokat, ám az ilyen papírok beszerzése olykor megoldhatalannak bizonyul a beteg családtagok számára, ami leküzdehetetlen akadályt gördíthet a családegyesítés elé. Az orvosi igazolások hiánya ugyanis könnyen a kérelem elutasításához vezethet. Ennek elejét lehetne venni azáltal, ha a konzulátusok munkatársai képzést kapnak annak érdekében, hogy a családtagok bizonyos pszichés betegségeinek - poszttraumás stressz-szindrómájának (PTSD) vagy depressziójának - tüneteit fel tudják ismerni. Emellett lehetővé kellene tenni, hogy orvosi igazolások hiányában a menekült testvéreit és egyenesági rokonait a konzulátuson vizsgálja meg egy, a pszichés betegségek területén is szakértelemmel rendelkező orvos. Iránymutatásban kellene előírni azt is, hogy az eljárás ügyfelei (a családegyesítő és a családtagok is) megismerhessék a konzulátus munkatársának a családtagokról alkotott szakértői véleményét, illetve a konzulátuson elvégzett orvosi vizsgálat eredményét.
Elengedhetetlen, hogy a nemzetközi védelemben részesített személyeket a hatóságok az elismerő döntés kihirdetésével egyidejűleg részletesen tájékoztassák a családegyesítés legfontosabb szabályairól, így pl. menekültek esetén a fentebb részletezett, hathónapos időszakra vonatkozó kedvezményes feltételekről. Ennek elmulasztása ugyanis számos esetben súlyos következményekhez vezetett: egyes menekültek ugyanis az elismerő döntés közlését követően rájuk váró feladatok közepette - pl. lakhatásról való gondoskodási, munkalehetőségek felmérése - nincsenek abban a helyzetben, hogy kiismerjék magukat a családegyesítésre vonatkozó szabályok rengetegében. A pontos, érthető és időben történő tájékoztatás elmaradása miatt a hathónapos kedvezményes időszakból gyakran kicsúsznak a menekültek.
Magyarországra legálisan csak érvényes, Magyarország által elfogadott útlevéllel lehet beutazni. Irak és Nigéria esetében Magyarország bizonyos sorozatú útleveleket nem fogad el, Szomália esetében pedig egyetlen útlevelet sem tekint érvényesnek - az ilyen úti okmányokkal rendelkező személyek nem utazhatnak be Magyarországra.[21] Az EU más országai is meghatároznak olyan úti okmányokat, amelyeket nem tekintenek érvényesnek, ám a 333/2002/EK rendelet[22] szerint a tagállamoknak kötelessége alter-
- 91/92 -
natív megoldást biztosítani ilyen esetekben. Magyarország az alternatíva biztosításának elmulasztásával nemcsak uniós jogi kötelezettségeit szegi meg, hanem közvetve az irreguláris bevándorlást is ösztönzi, hiszen sokan, akik együtt szeretnének élni Magyarországra menekült családtagjaikkal, embercsempészekre kénytelenek bízni magukat. Köztük olyanok is vannak, akik soha nem fognak tudni származási országukban útlevélhez jutni, noha az útlevelet Magyarország érvényesnek fogadná el. Bizonyos országokban ugyanis a kisebbségekhez tartozó személyek (pl. egyes iráni, törökországi kurdok) olyan fokú üldöztetésnek vannak kitéve, hogy még az útlevél kérvényezése is veszélybe sodorná az életüket. Az állami hatóságok által üldözött menekültek családtagjaitól nem elvárható, hogy a hatóságokhoz fordulva kérvényezzenek útlevelet maguknak. Az állami hatóságok által üldözött menekültek családtagjai, amennyiben rendelkeznek útlevéllel, akkor is veszélynek teszik ki magukat, amikor származási országuk határának átlépésére kényszerülnek, hogy egy környező országban lévő magyar konzulátuson tegyenek eleget a családegyesítési kérelem személyes benyújtási kötelezettségének, hiszen az állami hatóságok gyakran a határokon vannak a legerőteljesebben jelen.
Véleményem szerint - egyetértve az UNHCR javaslatával[23] - Magyarországnak is lehetővé kell tennie, hogy a beutazásra érvényes laissez-passer-t állítsanak ki mindenki részére, aki igazolható módon nem tud érvényesnek tekintett útlevélhez jutni.
A családegyesítés rendkívüli költségekkel terheli meg az érintett családokat. A származási országban maradt családtagoknak általában egy másik országba kell utazniuk, hogy kérelmüket személyesen be tudják nyújtani egy magyar konzulátuson, és ezzel összefüggésben nem csak az útiköltséget, de az akár többnapos külföldi tartózkodás költségeit is viselniük kell. A családegyesítési kérelem díja fejenként 60 euró, ám ezt a díjat például Szlovéniában a nemzetközi védelemben részesített személyek családegyesítési eljárása során nem kell leróni.[24] A költségek legtetemesebb részét természetesen nem a kérelem díja, hanem a fent ismertetett idegenrendészeti feltételrendszernek való megfelelés jelenti.
Amennyiben engedélyező döntés születik, a családtagok Magyarországra utazását is a családnak kell fedeznie. Ennek érdekében a leggyakrabban el kell adniuk értékeiket, vagy rokonoktól, ismerősöktől kell kölcsön kérniük, ami tovább növeli kiszolgáltatottságukat. Ennek megelőzésére a hosszú távú megoldást egy, az UNHCR által is javasolt pénzkeret elkülönítése jelentené, mely a 2014-2020-ra tervezett, összevont Migrációs és Menekültügyi Alap részeként biztosítaná a családegyesítési eljárások költségeinek fedezését a rászorulók számára.[25]
Minden családegyesítési folyamat egyedi. A többségi társadalom egyedüli kötelezettsége ezen folyamatok során az, hogy a lehető legnagyobb mértékben megkönnyítse azon menekültek és oltalmazottak helyzetét, akik érzelmi és anyagi szempontból valóban függnek egymástól, és céljuk valóban az újraegyesülés. Ám ha az újraegyesülés mégsem eredményezi a családi együttélés zökkenőmentes helyreállását, akkor sem szabad más családokra is kiható következtetéseket levonni. Volt ugyanis arra is példa, hogy annak ellenére, hogy egy családtag kérelmezte a családegyesítési célú tartózkodási engedélyt, és engedélyező döntés született ügyében, a családtag végül mégsem vette át a vízumot, mert időközben az Magyarországon élő családegyesítő már nem kívánta, hogy a házastársa csatlakozzon hozzá.
Ám ha sikerül is a családegyesítés, a folyamat korántsem ér véget azzal, hogy megérkeznek a családtagok a családegyesítőnek védelmet nyújtó országba. A többségi társadalom szinte elvárja, hogy örüljenek egymásnak, és boldogan éljenek, de a valóság gyakran egészen más. A családegyesítő és az otthon maradt családtagok ugyanis általában rengeteg szenvedésen mentek keresztül, illetve maradandó hatású traumákat éltek át. A családegyesítőt bűntudat gyötörheti, amiért otthagyta a családját, és nem könnyíti meg életét az sem, ami a menekülés során érhette: újabb traumák, további kiszolgáltatott helyzetek sorozata. A családtagok pedig sokszor éveket töltenek el jellemzően a családfő nélkül, szintén kiszolgáltatott helyzetben.
Meglepetésemre azt tapasztaltam, hogy a viszontlátás előtti utolsó hetek és napok a legnehezebbek, pedig azt hittem, hogy több évnyi távollét után ezt a kis időt már könnyedén viselik a családok. A szinte kibírhatatlan várakozást csak súlyosbítja, ha a folyamat az utolsó pillanatokban szakad meg. Ez történt egy afgán menekült esetében is, aki több mint öt évet töltött külön feleségétől és öt kiskorú gyermekétől. Amikor már úgy tűnt, hogy az újraegyesülés csak órák kérdése, korrupt pakisztáni határőrök hamis okokra hivatkozva nem engedték fel a gépre a családtagokat. Az egyébként is PTSD-ben szenvedő családegyesítő ekkor újra nagyon mélyre zuhant: szüksége lett volna pszichológiai segítségre, de mivel már nem a befogadó állomáson élt, a traumatizált menekülteknek pszichológiai és pszichiátriai segítséget nyújtó Cordelia Alapítvánnyal is
- 92/93 -
megszakadt a kapcsolata. Az újabb repülőjegyek foglalásához ráadásul pénzt kellett kölcsönkérnie, és mindebben szinte teljesen egyedül maradt.
Az utolsó pillanatokban az állami hatóságokra is szükség lehet: a konzulátusok fontos igazolásokat adhatnak ki, amelyekkel az igazságtalan helyzeteket orvosolni lehet. Egy másik esetben pl. egy szintén afgán menekült két testvérét állították meg Dubaiban a repülőtéren, arra hivatkozva, hogy a magyar konzulátus által kiállított beutazási engedélyhez visszafelé szóló repülőjeggyel is rendelkezni kell. A két testvérnek azt mondták, hogy amennyiben nem retúrjegyük van, visszafordítják őket Afganisztánba. A családegyesítő rögtön jelezte a folyamat megakadását, a Helsinki Bizottság munkatársai pedig a konzulátus ügyeletén keresztül, néhány órán belül hivatalos igazolást szereztek, amely tanúsította, hogy a beutazáshoz nincsen szükség retúrjegyre.
A fenti példák rámutatnak annak fontosságára, hogy a családegyesítőt még a családtagok beutazása előtt pszichológiai és szociális segítséggel szükséges ellátni, és felkészíteni a közös élet folytatására, az újraegyesülés után pedig szakembereknek kell nyomon követni a család életét.[26] Tapasztalatom szerint a menekültekkel és oltalmazottakkal egyesülő családtagok szinte minden esetben maguk is benyújtják menedékkérelmüket Magyarországra érkezésük után. A beutazó családtagok tehát a menedékkérőknek járó ellátásokra lesznek jogosultak, és a családegyesítési folyamat komplexitása miatt indokolt lenne, hogy a családegyesített menedékkérőket a hatóságok különleges bánásmódot igénylő személyként[27] kezeljék, biztosítva az ilyen esetekben járó pszichológiai, szociális és egészségügyi segítséget. A különleges bánásmódot igénylő személyek törvényi definícióját tehát kiterjesztendőnek látom az egyesített menedékkérő családtagok körére is.
Komplex megoldást jelenthetne egy olyan stáb felállítása, amely kizárólag családegyesítési ügyekkel foglalkozna. Noha a Helsinki Bizottság által képviselt ügyek nagy részében az volt tapasztalható, hogy - az olyan esetekben, amikor határidőn belül sikerült egyáltalán eljutnia a családtagoknak a konzulátusokra - első fokon engedélyező döntés született, ám a családegyesítés nem csupán egy néhány hónapon keresztül tartó eljárás, amelyhez elsősorban jogi szaktudás szükséges, hanem összetett folyamat, amelynek sikere a gyors és részletes tájékoztatás, a szervezés, valamint a megfelelő pszichológiai és szociális segítségnyújtás függvénye.
Az újra együtt élő család folyamatos támogatása döntő fontosságú a család magyarországi integrációjának szempontjából is, ezért sem mellőzhető, hogy jogszabályban előírt állami feladat legyen az érintett családoknak kifejezetten a családegyesítési folyamattal összefüggésben nyújtott segítség. A menekültek és oltalmazottak családegyesítése ugyanis összetett jogi, pszichológiai és logisztikai folyamat, amelynek szabályozásánál az idegenrendészeti szempontok helyett a lehető legnagyobb mértékben szem előtt kell tartani a menekültek és oltalmazottak, valamint otthon maradt családtagjaik különleges helyzetét. ■
JEGYZETEK
[1] "Megkülönböztetés nélküli erőszak" dúl jelenleg Szíriában, és a Fővárosi Törvényszék töretlen gyakorlata szerint ilyen megítélés alá esik Afganisztán egész területe is.
[2] Emberi Jogok Európai Egyezménye, 8. cikk, az Európai Unió Alapjogi Chartája, 7. cikk.
[3] A családegyesítési jogról szóló 2003. szeptember 22-i 2003/86/EK Irányelv.
[4] A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet, 57. § (6).
[5] Lásd a Központi Statisztikai Hivatal létminimumérték-táblázatát: http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_zhc011.html
[6] UN High Commissioner for Refugees, Refugee Family Reunification, UNHCR's Respone to the European Commission Green Paper on the Right to Family Reunification of Third Country Nationals Living in the European Union (Directive 2003/86/EC), February 2012, 6.
[7] UN High Commissioner for Refugees, Regional Representation for Central Europe, Access to Family Reunification for Beneficiaries of International Protection in Central Europe, Budapest, December 2012. 5.
[8] Parliamentary Assembly of the Council of Europe - Committee on Migration, Refugees and Displaced Persons, Position paper on family reunification 2.2.2012.
[9] 114/2007. Korm. rendelet, 47. § (1).
[10] UN High Commissioner (7. vj.) 12.
[11] A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (Harmtv.), 19. § (5).
[12] UN High Commissioner (7. vj.) 6.
[13] Az Európai Unió Tanácsának a családegyesítésről szóló 2003/86/EK Irányelve (2003. szeptember 22.), 10. ajánlás.
[14] UN High Commissioner (7. vj.) 6.
[15] UN High Commissioner (7. vj.) 20.
[16] Harmtv. 19. § (2) b).
[17] Egyezmény a gyermek jogairól, 3. cikk.
- 93/94 -
[18] Harmtv. 19. § (4) a).
[19] UN High Commissioner (7. vj.) 7.
[20] Harm.tv.: 19. § (4) b)
[21] A harmadik országbeli állampolgárok részére kiállított, magyarországi beutazás céljából elismert okmányok meghatározásáról szóló 328/2007. (XII. 11.) Korm. rendelet, 1. melléklet.
[22] Az érintett tagállam által el nem ismert úti okmányok birtokosai részére a tagállamok által kiadott vízumok beillesztésére szolgáló űrlapok egységes formátumáról szóló, 2002. február 18-i 333/2002/EK rendelet.
[23] UN High Commissioner (7. vj.) 10.
[24] UN High Commissioner (7. vj.) 11.
[25] UN High Commissioner (7. vj.) 7, 11.
[26] The European Council on Refugees and Exiles (ECRE), Position on Refugee Family Reunification, 2000.
[27] A menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény 2. §: "k) különleges bánásmódot igénylő személy: a kísérő nélküli kiskorú vagy olyan kiszolgáltatott személy - különösen a kiskorú, az idős, a fogyatékkal élő személy, a várandós nő, a kiskorú gyermeket egyedül nevelő szülő, valamint a kínzást, nemi erőszakot vagy a pszichikai, fizikai vagy szexuális erőszak más súlyos formáját elszenvedett személy -, akiről helyzetének egyedi értékelését követően megállapítható, hogy sajátos szükségletekkel rendelkezik".
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász, Magyar Helsinki Bizottság.
Visszaugrás
