Szerte a világon évről-évre növekszik a jogellenes gyermekelviteli ügyek száma, így az utóbbi években e tárgyban számos határozat született, illetve - mind a magyar, mind a nemzetközi szakirodalomban - számos cikk látott napvilágot, melyek a magyar jogásztársadalom érdeklődésére is számot tarthatnak. Merle H. Weiner és Philip H. Knight, az Oregoni Egyetem Jogi Karának professzora a Nemzetközi Családjogi Társaság (International Society of Family Law) lapjának 2014. tavaszi számában megjelent cikkükben az USA bíróságainak két olyan határozatára hívták fel a figyelmet, melyek érdekessége, hogy a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló, Hágában 1980. október 25-én kelt Szerződés (a továbbiakban: Egyezmény)[1] értelmezése során más szerződő államok gyakorlatát is figyelembe veszik.
Az USA valamely - közelebbről meg nem nevezett - államának legfelsőbb bírósága által a Lozano v. Alvarez ügyben [572 U. S. ____ (2014)] meghozott határozat[2] az ún. méltányossági nyugvással (equitable tolling) kapcsolatos. A méltányossági nyugvás a common law egyik, elsősorban a kártérítési jog területén alkalmazott jogelve, mely szerint az elévülés a kereset benyújtását nem akadályozza, ha a felperes a kár bekövetkeztéről az elévülési idő letelte előtt - kellő gondosság mellett - nem szerzett tudomást.
Az Egyezmény 12. cikkének főszabálya szerint a jogellenesen külföldre vitt vagy elrejtett gyermek azonnali visszavitelét kell elrendelni. A bíróság azonban a visszavitel elrendelését megtagadhatja, ha az eljárást a jogellenes elviteltől vagy elrejtéstől számított egy éven túl indították meg, és a gyermek az új környezetébe már beilleszkedett. A Lozano v. Alvarez ügyben meghozott döntést megelőzően az amerikai bíróságok a méltányossági nyugvás intézményét használták fel annak érdekében, hogy e kivétel alkalmazásától eltekintsenek és a feltételek fennállása ellenére is elrendeljék a gyermek visszavitelét, ha a kérelmezett a gyermeket elrejtette, figyelemmel arra, hogy az elrejtés megnehezítheti vagy akár lehetetlenné is teheti, hogy a kérelmező az egyéves határidőn belül eljárást indítson.
Az ügy tényállása szerint a felek 2008 novemberéig gyermekükkel együtt Londonban éltek. Ekkor az anya a gyermekkel együtt az apát elhagyta, ezt követően átmenetileg egy anyaotthonban húzódtak meg, majd 2009 júliusában az anya családjához költöztek New Yorkba. Tartózkodási helyükről az anya az apát nem értesítette. A gyermeket kezelő pszichológus szerint a gyermek kezdetben poszttraumás stressz okozta zavarban szenvedett, hat hónap elteltével azonban a tünetek már nem voltak észlelhetők. Az apa, miután a hatóságok segítségével tudomást szerzett a gyermek hollétéről, 2010 novemberében - több mint 16 hónappal az elvitelt követően - kérelmet nyújtott be a gyermek visszavitele iránt. Az első fokon eljárt kerületi bíróság a kérelmet az Egyezmény 12. cikke alapján elutasította, mivel az elviteltől számított több mint egy év eltelt és a gyermek New Yorkban, új környezetébe már beilleszkedett. A másodfokú bíróság az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az állami legfelsőbb bíróság a másodfokú határozatot hatályában fenntartotta és kimondta, hogy az Egyezmény 12. cikkében foglalt kivétel vonatkozásában a méltányossági nyugvás elvének alkalmazása kizárt. Döntését az alábbiak szerint indokolta.
A szövetségi törvényekkel ellentétben, melyek esetében feltételezhető, hogy azokat - mivel a common law-jogelvek a Kongresszus jogalkotásának hátterét képezik - a Kongresszus a méltányossági nyugvás beépítésének szándékával fogadta el, a nemzetközi egyezmények értelmezésekor az amerikai jog íratlan elveit nem lehet automatikusan azok részének tekinteni. Annak megállapításához, hogy a méltányossági nyugvás elve a nemzetközi szerződések vonatkozásában alkalmazható-e, fel kell tárni a szerződő államok akaratát és ennek érdekében meg kell vizsgálni a szerződés szövegét és keletkezésének körülményeit. Az Egyezmény kifejezetten úgy rendelkezik, hogy az egyéves határidőt a jogellenes elviteltől vagy elrejtéstől kell számítani. Ennek valóban magától értetődő alternatívája lenne, hogy az egyéves határidő kezdetét a gyermek tartózkodási helyéről való tudomásszerzéstől számítsák; mivel azonban a szerződő
- 37/38 -
államok nem ezt a megoldást választották, feltehetően nem is állt szándékukban, hogy a határidő kezdetét a későbbi időpontban jelöljék meg. Ami pedig az Egyezménnyel kapcsolatos bírói gyakorlatot illeti, a szerződő államok legfelsőbb bíróságai korábban nem foglalkoztak a méltányossági nyugvás alkalmazhatóságának kérdésével, míg több fellebbviteli bíróság azt kifejezetten kizárta, így azt nemcsak az Egyezmény nem tartalmazza, hanem a szerződő államok közös alapelvének sem tekinthető, és az Egyezmény kihirdetéséről szóló szövetségi törvény sem teszi lehetővé az amerikai bíróságok számára, hogy common law-jogelveket hozzanak be az Egyezménnyel kapcsolatos ítélkezésbe.
Még ha a méltányossági nyugvás elvének hatálya a hazai jogon túl is terjedne, azt kizárólag az elévülési határidőkkel kapcsolatban lehetne alkalmazni. A kérdéses határidő azonban nem elévülési jellegű, mivel a gyermek visszavitele az elviteltől számított egy év letelte után is elrendelhető, ha az új környezetébe még nem illeszkedett be. Az egyéves határidő a felek jogait nem befolyásolja, funkciója elsősorban abban áll, hogy annak elteltével a bíróságnak lehetősége nyílik arra, hogy harmadik személy érdekeit (ti. a gyermeknek a beilleszkedés iránti érdekét) is figyelembe vegye. Mindezek alapján az elévülés méltányossági nyugvásának elve az Egyezmény 12. cikkének vonatkozásában nem alkalmazható.
Az állami legfelsőbb bíróság nem osztotta a kérelmező aggodalmát, mely szerint a méltányossági nyugvás alkalmazhatóságának kizárásának eredményeképpen egyre több szülő fogja az általa jogellenesen elvitt gyermeket elrejteni. Rámutatott, hogy a nyugvás nem feltétlenül szolgálja a szülő érdekét: az elrejtés ténye ugyanis továbbra is jelentőséggel bír annak megállapításakor, hogy a gyermek beilleszkedett-e. Utalt arra is, hogy - a kérelmező hivatkozásával ellentétben - a jogellenes elvitel megakadályozása nem az egyetlen érték, amely az Egyezményt áthatja: azt a gyermek érdekei felülírhatják, ha visszavitelét ellenzi, illetve ha az azonnali visszavitel testi vagy lelki károsodásnak tenné ki, vagy más módon elviselhetetlen helyzetet teremtene a számára.
A határozat nem ad választ arra, hogy az új környezetébe már beilleszkedett gyermek visszavitele méltányos mérlegelés alapján elrendelhető-e, azonban a határozathoz csatolt különvélemény részletesen foglalkozik a kérdéssel. Eszerint a méltányos mérlegelés létező bírósági gyakorlat, mely megakadályozza, hogy a méltányossági elévülés alkalmazásának kizárásából fakadóan - a különvélemény szavaival élve - "Amerika a jogellenes elvitel paradicsomává váljon". Az Egyezmény ugyanis vélelmezi, hogy ha az elvitelre kevesebb mint egy éve került sor, a gyermeknek és a visszavitelt kérelmező szülőnek az azonnali visszavitel iránti érdeke erősebb, mint a gyermeknek az új környezetéhez való kezdődő kötődése. Ez a kötődés azonban általában idővel megerősödik, így indokolttá válik annak vizsgálata is, hogy a gyermek beilleszkedett-e. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egy év elteltét követően a beilleszkedés lenne az egyetlen tényező, melyet a visszavitel iránti kérelem elbírálásakor a bíróságnak figyelembe kell vennie: a különvéleményben foglalt álláspont szerint az Egyezmény 12. cikke nem tiltja, 18. cikke pedig kifejezetten előírja, hogy a bíróság a döntését ez esetben is valamennyi körülmény gondos mérlegelése alapján hozza meg. A 12. cikk csak arra vonatkozóan tartalmaz rendelkezést, hogy a bíróság mikor nem köteles elrendelni a gyermek visszavitelét; olyan szabályt az Egyezmény nem tartalmaz - és az a céljával ellentétes is lenne -, melynek értelmében a visszavitel elrendelését bizonyos esetekben köteles lenne megtagadni. A méltányos mérlegelés elve alapján tehát akár a már beilleszkedett gyermek visszavitele is elrendelhető, ha a bíróság valamennyi körülmény gondos mérlegelés alapján arra a következtetésre jut, hogy a visszavitel iránti érdek a gyermeknek az új környezetben maradáshoz fűződő érdekénél erősebb, ugyanakkor - a méltányossági nyugvással ellentétben - nem késlelteti a beilleszkedés kivételének alkalmazhatóságát akkor sem, ha a gyermeket elrejtették.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
