Ha a polgári jog reformjáról van szó, az első és elkerülhetetlen kérdés: szükséges-e új kódexet alkotni, s lesz-e ereje a törvényszerkesztőknek, elszántsága a politikai hatalomnak ahhoz, hogy új kódex szülessék.1
Vékás Lajos2 joggal teszi fel a kérdést: kedveznek-e a mai körülmények az új kódex megalkotásának?
A jogalkotás gyakorlata ennek ellenkezőjét bizonyítja, hiszen számos Polgári Törvénykönyvbe illő rendezést külön törvényekkel oldottak meg (az állami vagyon kezelése, a jogi személyekre vonatkozó szabályozás, egyes kötelmi szabályok).
A mai viszonyok valóban nem kedveznek a kodifikáció eszményének, az uralkodó jogpolitikai felfogással nehezen fér össze az igényekre lassan reagáló kódex-alkotás. Ehhez hozzájárul, hogy mind a nemzeti, mind a nemzetközi társadalomirányításban az adminisztráció (a közigazgatás) túlsúlya érvényesül. Az államhatalmak megosztásának elmélete ma már csak fikció, a magasztos elv lényegében munkamegosztássá silányult, annak ellenére, hogy ennek az eszmének az érdekkiegyenlítő, a politikai erők közötti egyensúlyt fenntartó szerepére mai világunkban is szükség lenne. Világszerte igazolható tapasztalás, hogy a választásokon többséget szerző politikai erő elsősorban a közigazgatáson keresztül érvényesíti érdekeit, és - ha teheti - ez a túlsúly a törvényhozói hatalom működésében is megnyilvánul. A közigazgatás munkamódszerére pedig az operatív megoldások a jellemzőek, - a gyors jogszabályi megoldásokat preferálja. Ez a tendencia nemcsak a nemzeti, hanem a nemzetközi közjogi szervezetekben is érvényesül. Az Európai Unió szervezete - bár kétségtelen törekvések fedezhetőek fel a helyzet megváltoztatására - is így működik, az Unió bürokratái a direktívák tömegét alkotják meg.3 Az adminisztratív szabálytömeg természetesen áthömpölyög a nemzeti jogalkotásba is, ahol főként közigazgatási jogszabályokban jelenik meg. Nem tud elzárkózni a magánjog sem ezen szabályok hatásai alól, nem is szólva arról, hogy némelyeknek a nemzeti jogalkotásba való átvételére az állam kötelezett. Ez a tendencia azonban feltehetően nem változtat azon, hogy a magánjogi törvényhozás megőrzi hagyományos kereteit, és az Európai Unió közös joga ma még nem veszélyezteti a nemzeti magánjogi kódexek létét. A magánjog az a jogterület, amely várhatóan a leghosszabb ideig ellent fog állni az európai egységesítési törekvéseknek, az egységes európai magánjog a távoli jövő terve.
A kodifikáció eszméje tehát a polgári jog területén nem tekinthető elavultnak, sőt a polgári jogi tartalmú közigazgatási normák áradata elől csak egy ilyen kódex vértezheti fel a magyar polgári jogot.
Van, akit az új kódex kérdése összehasonlításra indít: ha az 1977. évi nagy terjedelmű módosítás megoldható volt új kódex alkotása nélkül, most miért nem járható ez az út? Az az igazság, hogy akkor is egyszerűbb lett volna a törvényszerkesztő dolga, ha új kódex alkotására tesz javaslatot, hiszen a törvény oly mértékben módosult (néhol szerkezetében is), hogy indokolt lett volna új kódex alkotása. (Emlékeztetőül: a módosítás kiiktatta a polgári jogból a szocialista szervezetek fogalmát, megszüntette a szerződéses alapfeltételek rendszerét, a személyekről szóló részben új típusú jogi személyekként kodifikálta a gazdasági társaságokat, kibővítette a személyhez fűződő jogok körét, bevezette a nem vagyoni kártérítés intézményét, tulajdonjogi intézmények tartalmát alapvetően változtatta meg, új szerződés-típusokat állapított meg stb.) Ennek ellenére a törvényszerkesztők a törvény módosítását vállalták (ideértve, hogy a rendelkezések megszokott számozását nem változtatják meg). A tapasztalt kodifikátor tudja: van olyan szituáció, amikor a törvényszerkesztő akkor cselekszik bölcsen, ha a legkevésbé látványos megoldást választja. A 70-es évek vége is ilyen volt: kockázatos lett volna ugyanis a politika érdeklődési körébe állítani a törvény módosítását, hiszen ez veszélyeztette volna a néhány - politikailag sem közömbös - új rendelkezés beiktatását. Így viszont sikerült megőrizni mindazt az értéket, amelyet az 1959. évi IV. törvény a magyar magánjog hagyományaiból megőrzött, elkerültük, hogy a gazdasági jogi iskola divatos áramlatainak megfelelő neoszocialista "vívmányok" a kódexbe kerüljenek, és többé-kevésbé sikerült kiiktatni a kódexből a szocialista tervgazdaságra jellemző rendelkezéseket. A polgári jog módosítására vonatkozó mai igények - terjedelmüket tekintve - nem számosabbak. E módosítási igények között azonban több olyan is van, amely a törvény szerkezeti átalakítását igényli (a személyekre, valamint a tulajdonjogra vonatkozó rész, s bizonyos mértékig a szerződésen kívül okozott kárért való felelősség szabályai). Reálisnak mondható tehát az a javaslat, amely új kódex megalkotását tűzi ki célul. A politikai hatalom is - úgy tűnik - elszánta magát a kódex megalkotására, nem megalapozatlan tehát a remény, hogy a második évezred első éveiben új kódexe lesz a magyar polgári jognak.
A Ptk. átfogó módosítása vagy különösen új kódex alkotása újra meg újra felveti a kérdést: milyen jogviszonyokra terjedjen ki a Polgári Törvénykönyv. Két ellentétes irányú javaslattal kell számolnunk: az egyik szűkítené a Polgári Törvénykönyv hatályát, leválasztva róla a gazdasági életben részt vevő jogalanyok polgári jogi jellegű jogviszonyait (a külön kereskedelmi törvény ideája), a másik javaslat viszont tágítaná a törvénykönyv hatályát, a családjog, a társasági jog és a munkaszerződések joga és egyéb más jogterületek polgári jogi jellegű szabályait is a kódexbe foglalná.
A Polgári Törvénykönyv hatályának szűkítésére irányuló javaslatok a jogirodalomban a monista, illetőleg a dualista polgári jog dilemmájában fejeződnek ki. A gazdasági jogi iskola fellépésével összefüggésben a Ptk. 1977. évi módosításakor vált igen élessé az ekörül kialakult vita. Ekkor azonban a monista-dualista megközelítésnek valóban elvi alapja volt, hiszen a polgári jognak a személyi tulajdonosok viszonyaira való leszűkítését célozta, míg a társadalmi tulajdonra alapozó jogviszonyokra külön gazdasági jogi kódex alkotását javasolta. A tulajdonok egyenrangúsága, valamint a piacgazdaság körülményei között - álláspontom szerint - értelmét vesztette a monista-dualista megközelítés. Nem lehet dualistának nevezni a tulajdonjogok egyenjogúságára alapozó Polgári Törvénykönyvet csak amiatt, mert a polgári jogba tartozó jogviszonyok egy speciális ágazatát (pl. a társasági jogot) nem a kódexben szabályozza, hanem azt külön jogszabályra utalja ki. Dualista szabályozásról csak akkor lehet szó, ha a polgári jog alanyait a törvény más és más mércével méri és ezáltal megkettőzi a vagyoni viszonyok jogi szabályozását, ha eltérő polgári jogi szabályok vonatkoznak a gazdálkodó szervezetekre és a magánszemélyekre. Ilyen javaslattal ma már szerencsére nem találkozhatunk. Azzal azonban igen, amely szerint a kereskedelmi ügyleteket és a társasági jogot a Polgári Törvénykönyvön kívül kell szabályozni. Ez azonban nem dualista felfogás, feltéve, ha a külön szabályozás a Polgári Törvénykönyv elveitől és általános rendelkezéseitől alapvetően nem tér el, ha a külön jogszabálynak a Ptk. az "anyajoga". Ebben az esetben a külön szabályozás kodifikációs technikai megoldás.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
