1. Az immár 27 tagállamot számláló és 2009. december 1-jétől a Lisszaboni Szerződés által megújított alkotmányos rend szerint működő Európai Unió látványos lépéseket tesz a magánjog egységesítése terén is. Nem volt ez mindig így. Hosszú évtizedeken keresztül a jogegységesítés elkerülte a magánjogot, legalábbis annak centrumát. Irányelvek és rendeletek születtek a magánjog olyan fontos "peremterületein", mint a társasági jog, a szerzői jog, a szabadalmi- és védjegyjog, de nem érintette a közösségi jogegységesítés a dologi jogot és a kötelmi jogot, nem is szólva a családjogról vagy az öröklési jogról.1 Kivételnek számítottak (bár utóbb egy sorozat nyitányaként értékelhetők) az 1980-as évek közepén hozott irányelvek: a termékfelelősségi irányelv, a fogyasztóval üzlethelyiségen kívül kötött szerződésekről szóló irányelv és a fogyasztói kölcsönről szóló (első) irányelv.2 1990-től azután sorban születtek a további fogyasztóvédelmi irányelvek. Közülük a fogyasztói szerződésekben alkalmazott tisztességtelen szerződési feltételekről szóló irányelv,3 s még inkább a fogyasztói adásvételről szóló irányelv4 a szerződési jog központi kérdéseit (az általános szerződési feltételekkel történő szerződéskötést, a kellékszavatosságot és a jótállást) érintette. Ezeket a magyar törvényhozó - a jogirodalom helyeslésétől kísérve és bírálatával segítve5 - a Ptk.-ba ültette át. Ugyancsak a Ptk. megfelelő szabályainak módosításával integrálta a jogalkotó a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó fizetési késedelem leküzdéséről szóló irányelvet6 és a pénzügyi biztosítékokról szóló megállapodásokról alkotott irányelvet7 is. Mindezek nyomán ma már magában a hatályos Ptk.-ban is nem kevesebb, mint 23 paragrafus (és azokban: 32 norma) uniós eredetűnek tekinthető.
2. Szólnunk kell az uniós jogegységesítés más szintjén zajló, újabb jelentős fejleményről is. Az Amszterdami Szerződéssel8 megalkotott EK-Szerződés 61. cikkének c) pontjában biztosított lehetőség alapján, a 65. cikkben felsorolt területeken 2000 óta rendeletekkel egységesítik a tagállamok nemzetközi magánjogát és nemzetközi polgári eljárásjogát.9
a) Európai uniós rendeletek szabályozzák az uniós viszonylatban felmerülő kérdéseket a joghatóság, továbbá a külföldi határozatok elismerése és végrehajtása körében.10 A brüsszeli rendeletek csak az Európai Unión belül felmerülő joghatósági, elismerési és végrehajtási problémák esetében alkalmazandók. Az e rendeletek által szabályozott kérdésekben ugyanis komoly súlya van annak, hogy a joghatóságot vagy a határozat elismerésének és a végrehajtásának feltételeit uniós tagállam viszonylatában, vagy a közösségeken kívüli állam viszonylatában kell megállapítani. Kiemelkedő jelentősége van azoknak az európai uniós rendeleteknek is, amelyek polgári eljárásjogi kérdéseket rendeznek egységesen a tagállamokban.
2009-ben lépett hatályba a Róma I. és a Róma II. rendelet. A két rendelet egységesítette a tagállamok kollíziós kötelmi jogát. Az előbbi11 a szerződéses kötelmi jogi viszonyokra alkalmazandó jogról, az utóbbi12 a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról rendelkezik. Mindkét rendelet kifejezetten kimondja, hogy - szemben a brüsszeli rendeletekkel - az általa meghatározott jogot akkor is alkalmazni kell, ha e jog nem egy tagállam joga. A Róma I. és Róma II. rendelet kollíziós szabályai tehát loi uniforme-t képeznek, vagyis azokat a tagállamokban nem csak az Európai Közösségen belül felmerülő jogszabály-összeütközésekre, hanem harmadik államok viszonylatában is alkalmazni kell. Ez azt jelenti, hogy a bíró - a konkrét nemzetközi jogszabály-összeütközés relációjára tekintet nélkül - a rendeletek által meghatározott kollíziós szabályt és ennek folytán ugyanazt az anyagi jogszabályt alkalmazza az adott szerződéses vagy szerződésen kívüli kötelmi jogviszonyra, függetlenül attól, hogy az alkalmazandó anyagi jog uniós tagállam joga vagy más államé. A rendeletek megoldása feltétlenül helyes. Így lehetett elkerülni egy "kétcsatornás" kollíziós jog létrejöttét, ami indokolatlan jogalkalmazási nehézségekhez vezetett volna. Érdemben, tartalmilag ugyanis nincsenek olyan szempontok, amelyek más kollíziós normát tennének szükségessé az Európai Közösségen belüli és az azon kívüli jogviszonyok esetében.
Megjegyzendő, hogy Dánia a számára (az EK-Szerződés 69. cikkében és a Dánia helyzetéről szóló Jegyzőkönyv 1. és 2. cikkében) biztosított lehetőséggel élve kizárta az EK-Szerződés 61. cikk c) pontja alapján történő igazságügyi együttműködés keretében zajló uniós jogegységesítési folyamatban való részvételét. Így Dánia vonatkozásában nem érvényesülnek a fenti uniós rendeletek. Az Európai Közösség és a Dán Királyság 2005. október 19-én egy kétoldalú egyezményt kötött egymással, amely tartalmilag kiterjeszti a Brüsszel I. rendelet hatályát a Közösség és Dánia viszonylatára, és amely 2007. július 1-jén lépett hatályba. A Róma I. rendelet helyett pedig Dánia számára változatlanul a Római Egyezmény rendelkezései határozzák meg a szerződéses kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogot. Két másik tagállam: Nagy-Britannia és Írország - az EK-Szerződés 69. cikkében és a Nagy-Britannia és Írország helyzetéről szóló Jegyzőkönyv 1. és 2. cikkében - ún. opt in lehetőséget kötött ki magának. Ez azt jelenti, hogy esetről esetre eldönthetik: részt vesznek-e a 61. cikk c) pontja alapján történő igazságügyi együttműködés keretében megalkotott rendeletekben. Az eddig e körben megalkotott rendeletek vonatkozásában mind Nagy-Britannia, mind Írország minden rendelet tekintetében pozitív nyilatkozatot tett. (Nagy-Britannia a Róma I. rendelet viszonylatában is végül megtette ezt.)
Uniós rendelet szól immár a családjogi tartási kötelezettségekre vonatkozó joghatósági és az alkalmazandó jogot meghatározó szabályokról, továbbá az ilyen ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint a tagállamok megfelelő szerveinek e területeken történő együttműködéséről.13 A rendelet legjelentősebb rendelkezései 2011. június 18-tól lesznek hatályosak, és a joghatóságra, továbbá a határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályai az adott területen felváltják a Brüsszel I. rendelet normáit.
b) Ami a várható perspektívát illeti, egyértelmű tendencia rajzolódik ki a joghatósági, nemzetközi kollíziós magánjogi, továbbá elismerési és végrehajtási szabályoknak az Európai Unión belüli további, hova-tovább teljes egységesítésére. Ez azzal a kívánatos következménnyel jár majd, hogy valamennyi tagállamban egységessé válnak az egymás viszonylatában érvénysülő joghatósági, elismerési és végrehajtási szabályok, továbbá hogy ugyanarra a tényállásra valamennyi tagállam bíróságai, választottbíróságai és más igazságszolgáltatási szervei ugyanazokat a nemzetközi kollíziós normákat és ezáltal ugyanazt az anyagi jogot fogják alkalmazni. A konkrét ügy megítélésére irányadó anyagi jog meghatározása nem függ tehát az eljáró fórumtól, mivel az egységesített (azonos) kapcsoló szabály bármely fórum előtt ugyanannak az anyag jognak az alkalmazásához vezet.
Az ebbe az irányba mutató határozott törekvés előbb-utóbb sikerre fog vezetni, annak ellenére, hogy jelenleg néhány projekt megfeneklett. A házasság felbontásával kapcsolatos (ún. Róma III.) rendeletre vonatkozó bizottsági javaslat,14 amely - a Brüsszel IIa. rendelet megfelelő módosítása mellett - kollíziós szabályokat kíván adni a bontásra alkalmazandó jog meghatározására, egyelőre zátonyra futott. Ennek oka jórészt Svédország ellenállása volt, amely kizárólag saját (liberális) bontó jogát (lex fori) hajlandó alkalmazni. Egyelőre nem haladt a várt ütemben a házassági vagyonjogi viszonyokkal15 kapcsolatos joghatósági, elismerési és végrehajtási szabályok, továbbá az e területeken az alkalmazandó jogot meghatározó kollíziós normák európai uniós egységesítésére vonatkozó Zöld Könyv sem. A nemzetközi öröklési és végrendelkezési jog területén megjelentetett Zöld Könyv16 viszont - megtorpanás után - a célegyenes felé kanyarodott, amikor is az Európai Bizottság 2009. október 14-én közzétette rendelet-javaslatát a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok és hiteles okiratok elismeréséről és végrehajtásáról, továbbá egy Európai Öröklési Bizonyítvány megalkotásáról.
c) A már elfogadott és a tervbe vett rendeletek lényegében lefedik a kollíziós nemzetközi magánjog különös részét. Ha mindez megvalósul, nem marad "más" hátra, mint az uniós kollíziós nemzetközi magánjog általános kérdéseinek (közrend, imperatív szabályok, vissza- és továbbutalás, többes jogrendszerű államok, "szokásos tartózkodási hely" stb.) rendezése. Ezekről az általános részi problémákról jelenleg az egyes rendeletek külön-külön rendelkeznek, nem is mindig egyformán, hanem - adott esetben: indokolatlanul - eltérően. Bizonyára az "általános rész" megalkotása felvet majd komoly elméleti problémákat, de ezek sem állhatják útját a tíz évvel ezelőtt megkezdődött és rövid idő alatt látványos eredményeket elért harmonizációs folyamat sikeres befejezésének.
3. Amennyire egyértelműen sikernek tekinthető a kollíziós nemzetközi jog rendeletekkel történő uniós egységesítése, annyira jogos bírálat illeti az anyagi magánjog eddigi európai egységesítését. Nem vitatható eredmény, hogy néhány fontos területen egyforma szabályok találhatók a tagállamok magánjogában, amelyeknek egységes értelmezéséhez ráadásul komoly segítséget ad az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata.17 Az irányelv-jogalkotást mégis okkal bírálják "pointillista" jellege miatt, vagyis azért, hogy az irányelvek egy-egy kiragadott kérdést szabályoznak, és nincsenek tekintettel az összefüggésekre. Jogos kritikát váltanak ki a gyakran egymásnak ellentmondó megoldások, és az irányelvek dogmatikai kidolgozatlansága is. Emellett óhatatlanul fogyatékos az eddigi jogegységesítés azért is, mert nem a szerződési jog centrális problémáit érinti; vagy ha azokat, akkor is csak a fogyasztói szerződések szempontjai felől közelít, mint például az általános szerződési feltételek, a kellékszavatosság vagy a jótállás esetében. Bármennyire hasznos és a politikai körülmények miatt talán szükségszerű átmeneti lépcsőfok is a mai harmonizációs szint az európai anyagi magánjog egységesítésének hosszú útján, idővel nyilván "gyermekbetegségként" fogják értékelni.
A helyzetet áttekintve az Európai Parlament 1989-ben már határozatban is felszólított a magánjog egyes területeinek harmonizációjára, sőt európai magánjogi törvénykönyv megalkotására is.18 Egy uniós kódex megalkotásának politikai feltételei azonban távolról sincsenek meg. Gondoljunk csak a nagy klasszikus nemzeti törvénykönyvek évszázados hagyományokon nyugvó gyakorlatának megtartó erejére, nem is szólva a common law fellegváráról. Uralkodó felfogás szerint hiányzik a kódex-alkotáshoz az uniós szervek kompetenciája is.
A Bizottság is ismételten kifejezésre juttatta elégedetlenségét az irányelvek színvonalával kapcsolatban, egyúttal újabb módszereket és megoldásokat sürgetve, illetve ajánlva.19 A Bizottság javaslatai és azok visszhangja ugyanakkor jól mutatják a tagállamok anyagi jogai egységesítésének politikai nehézségeit, az elfogadási készség meglehetősen alacsony fokát. Ez láthatólag elbizonytalanítja a bizottsági szerveket, és irányváltásokra, tapogatózó lépésekre indítja őket. Jól mutatják mindezt az elmúlt évtizedben hozott bizottsági aktusok és azok ellentmondásai.
A Bizottság a 2001-ben elfogadott Közleményben a felmerült problémák kezelésének negyedik alternatívájaként az egész szerződési jogot rendező európai jogi aktus - irányelv, rendelet, esetleg ajánlás formájában történő - megalkotásának lehetősége is felmerült, éspedig nemcsak választható formában, hanem a feleknek kizárási lehetőséget nem engedő változatban is. Ennek a javaslatnak azonban nem volt pozitív visszhangja. A reakciók többsége a meglévő közösségi jogszabályok koherenciájának erősítését és színvonaluk javítását tartotta elsődleges követelménynek.20 A kereskedelem szereplői pedig más körülményekben, így mindenekelőtt az eltérő nemzeti műszaki-technikai szabályokban, a szokatlan engedélyezési eljárásokban, az állami támogatások diszkriminatív odaítélésében és a nemzeti adórendszerek különbözőségében a nemzetközi kereskedelem sokkal nagyobb akadályát látták, mint a nemzeti szerződési jogok diszkrepanciáiban, noha azok költségnövelő hatására is rámutattak.21
Nem lehet csodálkozni azon, hogy a Bizottság 2003-as újabb közleményében az átfogó és egységes közösségi szerződési jog megalkotásának alternatívája már elmaradt. Helyette, a koherensebb európai szerződési jogról szóló Cselekvési tervben ("Action Plan on A More Coherent European Contract Law") a fennálló közösségi magánjog koherenciájának erősítése, unió-szerte alkalmazásra kerülő standardizált szerződésminták kidolgozása mellett a nemzeti szerződési jogok tapasztalatainak összegyűjtése, a "soft law" szabályanyagának fejlesztése és egy koherens közös európai jogi terminológia kikristályosítása került előtérbe. A Bizottság mindezeken túl további vizsgálat tárgyává kívánta tenni, hogy van-e igény a nem szektorális és a tagállamok számára választható, "opcionális" szerződési jogi eszközök iránt.
A 2003-as Cselekvési tervben hangsúlyosan merült fel egy európai közös elvi keretszabály-rendszer (Common Frame of Reference: CFR) megalkotására vonatkozó javaslat is. A közös keretszabály-rendszer alapul szolgálna a Bizottság számára a hatályos acquis felülvizsgálatánál és új jogi eszközök kidolgozásánál. A CFR kiindulási pont lehetne tehát mind a hatályos irányelvek módosításához, mind az újabb irányelvek koherens rendszerének kialakításához. A CFR a szerződések általános szabályai és a fogyasztói szerződési jog mellett csak a tagállami határokon átnyúló kereskedelemben jelentős (elsősorban adásvételi és szolgáltatásra irányuló) szerződésekre, továbbá a biztosítási ügyletekre volna figyelemmel.22 A Bizottság 2004 októberében az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak adott tájékoztatásában23 megerősítette előző évi álláspontját. A CFR tartalmazna alapvető elveket, alapfogalmak ("szerződés", "kár" stb.) definícióit és modell-szabályokat. A keretszabályok a tagállamok számára is választható eszköztár, "szerszámos doboz" ("tool box") szerepét játszhatnák szerződési joguk alakításához.
Megjegyezzük, hogy a CFR - legalábbis egyelőre - háttérbe szorult a bizottsági szervek munkarendjében, hogy ne mondjuk: lekerült azok napirendjéről. 2007 februárjában Zöld Könyv24, 2008 októberében pedig irányelv-javaslat25 formájában a fogyasztóvédelmi irányelvek új koncepciójú felülvizsgálatára született előterjesztés.
4. Az uniós jogegységesítés eddigi eredményeinek tökéletlensége volt az egyik mozgatója azoknak a - jobbára professzorok által kezdeményezett és megvalósított - magánkodifikációs törekvéseknek,26 amelyek már több átfogó szabály-javaslathoz, "modelltörvényhez" vezettek.27-28 Ezek sorában - a jelen írás tárgyára tekintettel - elsőként a Principles of European Contract Law (PECL) címmel közreadott javaslatot kell említeni, amelyet az ún. Lando-Bizottság alkotott meg.29 Ugyancsak a szerződések általános szabályainak egységesítésére tesz javaslatot az UNIDROIT égisze alatt kidolgozott "modell-törvény": Principles of International Commercial Contracts.30 Az említett két "Restatement" szabály-javaslatai - érthetően - nem mutatnak igazán lényeges eltéréseket, annak ellenére, hogy az UNIDROIT-Elvek a kereskedelmi szerződéseket tekinti modellnek, és javaslatait nemcsak európai, hanem világméretű elfogadás igényével fogalmazza meg.31 Egy európai szerződési jogi törvénykönyv megalkotásának céljával munkálkodik egy tudós-csoport 1992 óta Giuseppe Gandolfi, paviai professzor vezetésével.32 Túlterjeszkedik a szerződési jogon, és az egész kötelmi és dologi jog figyelembevételével dolgozik a Trentoi Munkacsoport az ún. Common core project keretében. Ez a tudományos vállalkozás nem törvénykönyvet vagy modelltörvényt kíván alkotni, hanem az uniós tagállamok magánjogában található közös szabályok feltérképezését tűzte ki céljául.33 Ugyancsak a magánjog-egységesítés tudományos előkészítését tekinti feladatának a Society of European Contract Law (SECOLA).34 A tagállamok magánjogának közös elveit kívánta kidolgozni az ún. TMR-Program, amelyet a Bizottság is támogatott.35 A szerződési jogi modell-törvényekhez hasonló javaslatok születtek végül a szerződésen kívüli kártérítési felelősségi jog (Principles of European Tort Law)36 és a trust (Principles of European Trust Law) egységes szabályozására is.37
1. A 2008-ban első változatban,38 2009-ben teljes és végleges változatban,39 majd pedig részletes kommentárral is ellátva40 megjelent a DCFR.41 Ennek munkálatai egyértelműen a PECL-ből indultak ki. Az európai jogászprofesszorokból alakult és Christian von Bar osnabrücki egyetemi tanár vezetése alatt dolgozó jogtudós-csoport (Study Group on a European Civil Code42) 1998-ban látott munkához, és elsődleges feladatának a PECL korszerűsítését és szabályrendszerének továbbfejlesztését tekintette. A PECL bővítésének fő iránya a kötelmi jog volt. Az első években ezért - a PECL revíziója mellett - a fontosabb szerződéstípusok, a deliktuális kártérítési felelősség, a jogalap nélküli gazdagodás és a megbízás nélküli ügyvitel szabályainak megalkotása szerepelt napirenden. A munkálatok előrehaladtával hamarosan kiderült, hogy a tulajdonátruházás és a dologi hitelbiztosítékok szabályainak kidolgozására is feltétlenül szükség van. Menet közben bővült a figyelembe veendő szerződéstípusok köre, és végül sor került a trust szabályozására is.
2. A tartalom bővülése mellett egy koncepcionális irányváltás is szükségessé vált. Ennek a változásnak alapvető oka az Európai Bizottság 2003-as Közleményében kifejezésre juttatott új célkitűzés volt. Működésének első éveiben a Study Group - inkább kimondva, mint kimondatlanul - egy európai vagyonjogi kódex első tervezetét kívánta megalkotni. A Bizottság 2003/2004-es koncepcióváltásának hatására és a Bizottság politikai támogatásának biztosítása érdekében a Study Group - az eredeti terv feladása nélkül - a CFR tervezetének kidolgozásához történő hozzájárulást is közvetlen feladatai közé sorolta. Fontos tényező volt a koncepció módosulásában az is, hogy a Study Group korábbi pénzügyi forrásai megcsappantak, és a javaslat befejezéséhez a Bizottság adott anyagi segítséget. Ez a 2005-ben bekövetkezett irányváltás nem módosította ugyan a munkák korábbi menetét, ötvözte azonban azt a CFR által elsődlegesen megkívánt feladatok megoldásával, így elsősorban egy egységes fogalomkészlet (definíciók) és alapvető elvek megfogalmazásával. Mindez természetesen már előre vetítette az elkészülő DCFR tartalmi heterogenitását.
3. Ehhez járult még három fontos mozzanat. Az Európai Bizottság elvárása volt, hogy a Study Group ötvözze egybe javaslatait az ugyancsak a Bizottság által támogatott és a CFR-projektben43 résztvevő, a fogyasztóvédelmi acquis feldolgozásán munkálkodó Acquis Group propozíciójával.44 Erre érdemi okokból nem lett volna igazán szükség, mivel a Study Group kezdettől fogva feladatának tekintette a fogyasztói szerződések különös szabályainak megalkotását. Ezt annál is inkább fontosnak kellett tartania, mert a PECL nem tartalmazott fogyasztóvédelmi rendelkezéseket,45 mivel megalkotása idején a fogyasztóvédelmi acquis még csíraállapotban volt. Az Acquis Group által kidolgozott új elvek ugyanakkor túlságosan ragaszkodnak a létező fogyasztói acquis-hoz, s csupán annak koherensebbé tételére törekednek, ahelyett, hogy magasabb absztrakciós szinten újítanák meg azt.46 Ráadásul, az Acquis Group és a Study Group menet közben nem koordinálta munkáját, és így eredményeik összegezésére csak a külön-külön elkészített javaslatok egybefűzése során kerülhetett sor. Ez nem volt éppen optimális eljárás, és nyomot is hagyott a végeredményen. Megállapíthatjuk ezt annak ellenére, hogy az eredeti Acquis Group-javaslatok többségét a közös szöveg megalkotásánál átdolgozták. A fenti kritikus megjegyzések ellenére, nem lehet megtagadni az elismerést a két tudományos munkacsoport teljesítménye előtt: először tettek biztató és mintaadó kísérletet a római jogra visszanyúló, évszázados tradíciókra épülő általános európai szerződési jog (acquis commun) és a fogyasztóvédelmi közösségi szerződési jog (acquis communautaire) közös rendszerbe foglalására.
A DCFR végleges alakját befolyásoló másik fontos tényezőt francia kollégák - érthető - szakmai ambíciója váltotta ki. Neves francia professzorok kezdettől fogva és folyamatosan részt vettek ugyan a Study Group munkájában, de közreműködésüket nem találhatták eléggé befolyásosnak. Ezért két rangos és ugyancsak az EU Bizottság CFR-projektjében résztvevő francia jogtudományi intézmény47 munkatársaiból alkotott munkacsoport 2008-ban - a PECL korszerűsített, indokolással és összehasonlító jegyzetekkel ellátott változatával egy kötetben - közzé tette az európai szerződési jog vezető eszméit (Principes directeurs du droit europeén du contrat).48 A francia munkacsoportok által kidolgozott alapelvekkel történő tudományos szembesülés nyomán fogantak azok az elvek, amelyek az első részt képezik a DCFR végleges (2009-es) változatában. (Megjegyezzük, hogy a francia munkacsoport e köteten kívül külön publikált egy jogösszehasonlító összeállítást az európai szerződési jog terminológiájáról.49 Ez utóbbi és a PECL javított változata azonban a DCFR felépítésére és tartalmára már nem voltak befolyással.)50
A harmadik fontos tényező az idő-tényező volt. A Study Group - különösen a CFR-koncepció felmerülése után - folyamatosan az idő szorításában dolgozott, mivel az Európai Bizottság 2008 végére tűzte ki a teljesítés határidejét. A rövid határidő nyilván nyomot hagyott a produktumon is.
1. Az előbbiekben kifejtett okokból a DCFR három, egymással csak laza logikai kapcsolatban álló részből áll. Az első rész, amely az európai szerződési jog legfőbb elveit foglalja össze, és a definíciókat tartalmazó harmadik rész kifejezetten a Bizottság 2003-as akciótervére és CFR-projektjére51 tekintettel született. Bevallott célja, hogy az európai közösségi jogalkotó szervek által megalkotni szándékolt common frame of reference (CFR) kiinduló alapjául, tervezetéül szolgálhasson, amennyiben lesznek ilyen közös keretszabályok.
A DCFR középpontjában mégis az a modell-szabályoknak (Model Rules) nevezett átfogó normarendszer áll, amely egy komplett vagyonjogi kódex igényével lép fel, és amely a Study Group munkálatainak első éveiben a résztvevő jogtudósok szeme előtt lebegett. A modell-szabályok tíz Könyv-re tagolva kapnak helyet.
A rövid Első Könyv ún. általános szabályokat (General Provisions) tartalmaz. Ezek határozzák meg a modell-szabályok alkalmazási körét, a normák értelmezésének módját, a határidők számítását. Ezeken a rendelkezéseken kívül fogalom-meghatározások is találhatók ebben a könyvben, nevezetesen a jóhiszeműség és tisztesség, az ésszerűség, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás definíciója. Végül egy utaló szabály kimondja, hogy - amennyiben az összefüggésekből más nem következik - a modell-szabályokban használt fogalmakat a definíciókat tartalmazó harmadik részben adott tartalom szerint kell érteni.
A következő két Könyv részletes rendelkezései lényegében a szerződések, a jogügyletek és más törvényi kötelemfakasztó tények általános szabályait adják. Mindkét könyvben az elvi tételeket megfogalmazó általános szabályok vezetik be a konkrét rendelkezéseket. Közelebbről, a Második Könyv (Contracts and Other Juridical Acts) szabályai szólnak a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról, a szerződéskötés előtti kötelezettségekről, a szerződéskötésről, az elállásról, a képviseletről, az érvénytelenségi okokról, a szerződés értelmezéséről, továbbá a szerződés tartalmáról és joghatásairól. A Harmadik Könyv (Obligations and corresponding rights) a teljesítés és a szerződésszegés szabályai mellett tartalmazza a többalanyú kötelmekre, az alanyváltozásra (engedményezésre, tartozásátvállalásra és szerződés-átruházásra), továbbá a beszámításra és az elévülésre vonatkozó előírásokat. E vázlatos felsorolásból is látható, hogy ez a két könyv a szerződések, sőt - a "juridical act" kategóriájára építve - a kötelmek általános szabályai tekintetében a teljesség igényével lép fel. Ez utóbbi absztrakció véleményem szerint túlzottnak is mondható. Az e könyvekben elhelyezett szabályok alapjául a PECL - átdolgozott - normái szolgáltak. A változtatások egyes esetekben csak terminológiai igazítást vagy más lényegtelen módosítást jelentenek, más esetekben jelentős, tartalmi átalakítást testesítenek meg. Ez utóbbiak körében nem egyszer az UNIDROIT Principles képezte a mintát. Nem véletlen, hogy - az adásvétel mellett - e két könyv szabályrendszere a legkidolgozottabb. A Study Group itt ugyanis kiérlelt előzményekből indulhatott ki, és ilyenekre támaszkodhatott.
A Negyedik Könyv (nyolc részben) a nevesített szerződéstípusok igen részletes szabályait foglalja össze (Specific Contracts and the Rights and Obligations Arising From Them). A DCFR-ba felvett szerződéstípusok a következők: (1) adásvétel, (2) ingó dolgok bérlete (lízingje), (3) szolgáltatásra irányuló szerződések (köztük többek között nevesítve: az építési, tervezési, raktározási szerződések), (4) megbízás, (5) kereskedelmi ügynöki, franchise- és forgalmazási (disztribútori) szerződések, (6) kölcsön, (7) személyi hitelbiztosítékok és végül (8) ajándékozás. Természetesen, az adásvételre vonatkozó szabályok a leginkább kikristályosodottak, hiszen itt a CISG bevált és gyakorlati tapasztalatokkal is ellenőrzött rendelkezései adták a mintát, amelyek pedig a maguk részéről Ernst Rabel korszakos jelentőségű összehasonlító monográfiájára52 és a Hágai Vételi Egyezményekre épülhettek. A többi szerződéstípusnál a Study Group nem indulhatott ki hasonló módon megalapozott előzményekből, sőt egyes esetekben a modell-szabályok kifejezetten úttörőnek tekinthetők. Ez egyben azt is jelenti, hogy ezeknek a szerződéstípusoknak a rendezése nem számíthat olyan elfogadásra, mint az adásvételé; sokkal inkább a közös európai szerződési jog megalkotásának első lépéseként kell értékelni ezeket a javaslatokat.
A következő három Könyv a szerződésen kívüli kötelemfakasztó tények [megbízás nélküli ügyvitel (Benevolent Intervention in Another’s Affairs): Ötödik Könyv, deliktuális kártérítési felelősségi jog (Non-contractual Liability Arising Out of Damage Caused to Another): Hatodik Könyv és jogalap nélküli gazdagodás (Unjustified Enrichment): Hetedik Könyv] részletes szabályait tartalmazza. A DCFR mindhárom törvényen alapuló kötelemfakasztó tény vonatkozásában meglehetősen eredeti módon fogalmazza meg a javasolt normákat. Különösen áll ez a megállapítás a szerződésen kívüli felelősségalapító jogellenes magatartások (torts) felfogására. A szabályozás mindhárom esetben meglehetősen részletes, és aligha mondható egyszerűnek. Ezek a kritikus megjegyzések nem változtatnak azonban azon a tényen, hogy magas színvonalú, igényes szabályrendszereket alkotott a Study Group, olyan szabályokat, amelyek egykor a közös európai kötelmi jog megalkotásánál nem lesznek figyelmen kívül hagyhatók.53
Az ingó tulajdonjog megszerzésére (Transfer of Ownership) vonatkozó szabályok (Nyolcadik Könyv) a tradíciós elvet fogadják el. Érdekességként említhető, hogy a Study Group-ban dolgozó francia professzorok fenntartás nélkül támogatták ezt az elvet. Ez ékesen bizonyítja, hogy a Code civil gyakorlatának hátrányait legjobban ismerő francia kollégák sem védelmezték kritika nélkül saját joguk megoldását, és nem favorizálták a konszenzuális elvet. Véleményük alapvetően befolyásolta a döntést.
A Kilencedik Könyv tartalmazza az ingó dolgokon létrehozható dologi hitelbiztosítékokat (Proprietary Securities), és végül a Tizedik Könyv foglalja magába a Trust szabályait.
2. A tisztánlátás érdekében külön meg kell említeni azokat a területeket, amelyeket a DCFR [Art. I.-1:01 (2) bek.] kifejezetten kizár szabályozása köréből. A közjogi természetű jogokon és kötelezettségeken kívül nem szabályozza a DCFR
- a természetes személyek cselekvőképességét;
- a végrendeletet és a törvényes öröklést;
- a családjogi viszonyokat, ideértve a házassági (és hasonló) vagyonjogi viszonyokat is;
- az értékpapírjogot;
- a munkaviszonyt;
- az ingatlanokon fennálló tulajdonjogot és dologi hitelbiztosítékokat;
- a társaságok (és más testületek) alapítását, jogképességét, belső szervezetét stb.;
- a polgári eljárásjogi és a végrehajtási jogi problémákat.
Az általános jelleggel kizárt fenti témákon kívül az egyes konkrét szabályokat magukba foglaló könyvek is tartalmaznak egyes kizáró rendelkezéseket. Fent, (a 43. lj.-ben) már utaltunk arra, hogy a biztosítási szerződések szabályozására vonatkozó javaslatot egy, a Study Group-tól függetlenül dolgozó munkabizottság alkotta meg. Ezért a biztosítási szerződési jog is hiányzik a DCFR-ből.
1. Az európai magánjog-tudományi irodalom jelentőségének megfelelően foglalkozik a DCFR-el és a benne megjelenő jogegységesítési javaslatokkal.54Joggal róják fel, hogy a DCFR három része meglehetősen heterogén, bennük törvényszöveg és tankönyvi tételek szervetlenül kerültek egymás mellé. Ennek okairól fent szóltunk.
Mindenképpen pozitívan kell értékelni, hogy a javasolt keretszabályok összefoglalása az első színvonalas kísérletnek tekinthető a - mindenekelőtt: szerződési - magánjog összeurópai (főként természetesen: kontinentális európai) hagyományainak (mondhatjuk: az európai acquis commun-nek) és az uniós acquis communautaire-nek kódex-igényű egységes rendszerbe foglalására. Az elmúlt évtizedben ezzel a feladattal birkóznak a nemzeti kodifikációk is; tegyük hozzá: egyelőre nem igazán meggyőző eredménnyel. Márpedig a magánjogi kodifikáció szempontjából ma ez a legfőbb feladat; Savigny-vel szólva: "Beruf unsrer Zeit für Gesetzgebung und Rechtswissenschaft".55 Hangsúlyoznunk kell ezt akkor is, ha a fogyasztóvédelmi magánjog integrálása a magánautonómia - nem egyszer szükségtelen, túlzott - korlátozásával jár együtt, és ha az említett feladat konkrét megoldását a DCFR-ben sem sikerült maradéktalanul megvalósítani. Ez utóbbinak elsősorban az az oka, hogy - mint említettük - a DCFR tartalmilag nem újította meg a fogyasztói szerződési jogot, hanem a létező (tökéletlen) irányelvi szabályokat építette be.
Kritika tárgyává tehető a generálklauzulák és egyéb nyitott tényállások szükségesnél gyakoribb alkalmazása és itt-ott az összehangolatlanság is. Tárgyilagosan meg kell állapítanunk azt is, hogy a DCFR modell-szabályainak elméleti megalapozottsága és kidolgozottsága nem egyenletes színvonalú. Érthetően azok a részek a leginkább meggyőzőek, amelyeknek komoly előzményei voltak. Elsősorban a szerződések általános szabályai és az adásvételre vonatkozó rendelkezések tekinthetők ilyennek, amelyeknél a CISG, az UNIDROIT-Alapelvek és a PECL biztos kiindulópontot jelentett. A nevesített szerződéstípusok egyikénél-másikánál - megfelelő fogódzók hiányában - a javaslatok sokkal vitathatóbbak. Véleményem szerint a kártérítési felelősség és a jogalap nélküli gazdagodás szabályai igen eredetiek, koherensek és színvonalasak, de várhatólag éppen originalitásuk akadályozza majd szélesebb körben történő elfogadásukat.
2. Felmerül a kérdés: milyen szerep vár a DCFR-re? Alkotóinak eredeti szándéka szerint egy európai (uniós) magánjogi törvénykönyv (első) tervezetének szerepét kellett volna játszania. Ez az elképzelés ma - a tagállamok számának megnövekedése után és a Lisszaboni Szerződés elfogadása körüli huzavonák és viszontagságok árnyékában - kevésbé reális, mint egy évtizeddel ezelőtt. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy majdan (ha ennek politikai feltételei megérnek) egy leendő európai kódex megalkotói nem fognak szakmai haszonnal visszanyúlni a DCFR elveihez és szabályaihoz. Kiinduló alap és sok szempontból mértékadó példa lesz ez a modell-törvény mindenkor, ha a közös kodifikáció előfeltételei létrejönnek. Ma a common law professzionális és lélektani bástyái bevehetetlennek látszanak, de hosszabb távon ez is megváltozhat; ma a Code civil két évszázados hagyományai még túlságosan erős ellenállást támogatnak, de a büszke francia kódex reformmunkálatai és a francia részvétel a DCFR munkálataiban - megint csak: hosszú távon - adnak némi reményt egy sikeres kodifikációs összefogásra.
Nagyobb csalódás, hogy az Európai Unió - legalábbis egyelőre - nem mutat igazi érdeklődést a DCFR megoldásai iránt, sőt - mint említettük - saját tervét: a CFR gondolatát is feladni látszik. Ezt mutatja legalábbis a 2008 októberében közzé tett irányelv-javaslat a fogyasztói szerződésekkel kapcsolatos korábbi irányelvek reformjáról.56 Ebben a tervezetben nyoma sincs sem a CFR-gondolatkörnek, sem a DCFR megoldásainak. Az Unió új irányba fordul ugyan a fogyasztói acquis megújításánál, de ez nem a CFR irányát jelenti. Az új irányelvben négy eddigi irányelv módosítását és integrálását tűzik ki célul.57 A javaslatot röviden úgy jellemezhetjük, hogy a fogyasztói szerződések szabályozásánál az eddiginél nagyobb hangsúlyt kapnak a vállalkozások költségei és a verseny követelményei. Ennek a törekvésnek egyik fontos jeleként értékelhető, hogy a tervezett horizontális irányelv elveti a minimum-harmonizációt és - a fogyasztói kölcsönszerződésről és a timeshare-szerződésről szóló új irányelvekhez58 hasonlóan - a teljes harmonizáció követelményét támasztja. Ez egy kisebbfajta kopernikuszi fordulatot jelent az európai uniós fogyasztóvédelmi magánjogi koncepcióban, mivel a teljes harmonizáció követelménye elzárja a tagállamok útját a saját jogrendszerük sajátosságainak figyelembevételéhez. Az irányelv-javaslat semmiképpen sem a CFR-koncepció fenntartását jelzi, sőt még terminológiájában is eltér a DCFR-étől. Úgy tűnik, mintha az irányelv-javaslat tudomást sem vett volna a DCFR akkor már előrehaladott eredményeiről. Kérdés ezek után, hogy az Európai Bizottság egyáltalán folytatni akarja-e CFR-kezdeményezését, s még inkább, hogy annak milyen jelleget kívánna tulajdonítani, s végül, hogy ha lesz CFR, akkor annak kidolgozásában milyen szerep jut a DCFR-nek. Ha újból napirendre kerülne egy CFR kidolgozása, akkor az - a Bizottság fent említett eredeti felfogása szerint - egy választható (opcionális) eszköztárat ("tool box"-ot) jelentene az általános szerződési jog (ideértve a fogyasztói szerződési jogot is), továbbá az adásvételi és a biztosítási szerződés uniós szabályozásához. A DCFR - mint bemutattuk - ennél lényegesen tovább megy.
A DCFR - mindezen kételyek és bizonytalanságok ellenére - imponáló szellemi teljesítmény, olyan jogászi alkotás, amely a magánjogi gondolkodás fejlődésében hosszú ideig megkerülhetetlen állomást jelent, és példa lesz mind a közös európai magánjog-fejlesztésnél, mind pedig a tagállamok magánjogi kodifikációjánál. Ez utóbbira példa lehet az új magyar Polgári Törvénykönyv tudományos előkészítése is.
Az új Ptk. bizottsági előkészítése során folyamatosan figyelemmel kísértük a Study Group munkálatait, és ahol lehetett, tanultunk azokból. Ennek illusztrálására csak néhány példát idézek fel.
1. Az 1959-es Ptk. Bevezető Rendelkezéseinek felülvizsgálata során a leendő DCFR megerősítette a Szerkesztőbizottságot abban a törekvésében, hogy csökkentse az alapelvi jellegű normákat, amelyek - nyitott tényállásuk folytán - bírói értelmezésre és tartalmi kitöltésre (adott esetben: alkotmányos tételekből levezethető vagy egyenesen metajurisztikus elvekből történő kiegészítésre) szorulnak. Ezt a törekvést az elfogadott törvény, a 2009. évi CXX. törvény is honorálta. Paradox módon (mint említettem) a DCFR-ben viszont - az Acquis Group fogyasztóvédelmi javaslatai nyomán - szaporodtak a nyitott tényállások.
Csak sajnálni lehet, hogy az új magyar kódex megalkotása már nem profitálhatott a DCFR fogyasztóvédelmi megoldásaiból, mivel mire a Study Group és Acquis Group javaslatainak összeötvözése megtörtént, az új Ptk. előkészítése kikerült a Szerkesztőbizottság kezéből. Amennyire kritizálható ugyanis a DCFR amiatt, hogy nem tekintett túl a hatályos fogyasztói acquis szabályain és nem "vizionált" egy korszerűbb fogyasztói szerződési jogot, annyira hasznos lett volna egy mai tagállami kodifikációnak tanulni az irányelvi jog emelkedettebb, absztraktabb megoldásaiból és - mindenekelőtt - a fogyasztói és nem-fogyasztói szerződési jog mikénti integrálásából a DCFR-ben. Ezek példaadóak lehettek volna a mi kodifikációnk számára is. (Még sajnálatosabb, hogy az új Ptk. a 2008-ban elfogadott fogyasztói irányelveket is figyelmen kívül hagyja, nem is szólva a fent említett irányelv-javaslatot. Ez a "feledékenység" az új törvény módosításának szükségességét már az elfogadás pillanatában nyilvánvalóvá tette.)
2. Nem adott igazán hasznosítható mintát a Study Group és a DCFR az új Ptk. belső szerkezetével kapcsolatban; nemcsak azért, mert e tekintetben a mi bizottsági munkálataink időben előbbre jártak, mint az európai közös kodifikáció (az új Ptk. szerkezetére vonatkozó koncepciót a Kormány már 2003-as határozatával jóváhagyta59), hanem azért is, mert a DCFR (körvonalazódó) szerkezete nem volt igazán meggyőző. A Study Group nem tudott elszakadni a német BGB általános részétől, és a DCFR Model Rules II. Könyve - a szerződésekre és egyéb jogi tényekre koncipiált közös szabályaival - a német kódex árnyékában fogant. Ezzel szemben a magyar Szerkesztőbizottság tudatosan elvetette ezt a szerkezeti beosztást. Nem tartalmaztak általános részt - a német BGB egyébként szinte nyomasztó hatása ellenére - a 20. század eleji magyar tervezetek, majd az 1928-as Mtj. és az 1959-es Ptk. sem. Már az első átfogó, 1900-ban közzétett tervezetet készítő jogtudósok is úgy ítélték meg, hogy a BGB látványos szerkezeti megoldása feleslegesen bonyolítja a törvénykönyv szabályrendszerét, tartalmilag össze nem tartozó normákat helyez egymás mellé, szükségtelenül növeli a rendelkezések elvontságát, túlságosan és a gyakorlati igényektől elszakadva juttatja jelentőséghez a jogügyleti szabályokat, és mindezzel nehezíti a jogalkalmazást. Ráadásul, az általános részi szabályok (így különösen a jogügyleti normák) a konkrét (családjogi, dologi jogi, kötelmi jogi és öröklési jogi) szabályokban rendszerint eltérő formában, speciális normaként jelennek meg, és így az általánosítás elveszti funkcióját.60
3. Felsorolni sem lehet azokat a konkrét szabályokat, amelyeknek az új Ptk.-ban történt megfogalmazásához a Study Group vitái és megoldásai adtak ötletet, mintát vagy éppen (görbe) tükröt a magyar Szerkesztőbizottság munkálatai során. Számos szerződési jogi szabály nyerte így el végső formáját az új Ptk. Vitatervezetében. Befejezésül most mégsem szerződési jogi, hanem dologi jogi példát hozok. Az új Ptk. koncepcionális kérdéseinek bizottsági vitáiban részletesen, az érvek és ellenérvek kiegyensúlyozott mérlegelésével tárgyaltuk a tulajdonátruházás rendjét is.61 Noha a tradíciós tulajdonátruházási rendszer a magyar polgári jogban ősinek tekinthető és komoly probléma sem merült fel vele kapcsolatban,62 a végső koncepcionális döntés meghozatalához a Szerkesztőbizottság szükségesnek érezte a másik rendszer, a konszenzuális rendszer értékelését is. Ezzel párhuzamosan folyt a vita ugyanezzel a témakörrel kapcsolatban a Study Group-ban is. Legnagyobb meglepetésemre (és sokunk várakozásával ellentétben) e tanácskozások során - mint említettük - a francia kollégák, a konszenzualitás ősének tekinthető Code civil gyakorlatának legjobb ismerői e rendszer gyenge pontjait hangsúlyozták, és a tradíciós elv elfogadása mellett érveltek. Ezt fogadta el azután a DCFR. Mindezek ismeretében könnyen hozott döntést a magyar Szerkesztőbizottság, és tartotta fenn az új Ptk.-ban is a tradíciós elvet. ■
JEGYZETEK
* A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság fennállásának 60. évfordulója alkalmából szervezett konferencián, 2009. november 20-án tartott előadás szerkesztett szövege.
1 Vö. Vékás Lajos: Polgári jogunk európajogi hátteréről. Európai Jog 3(2003) 6. sz. 3-15. o.
2 85/374/EGK (a magyar jogban: 1993. évi X. törvény a termékfelelősségről); 85/577/EGK [a magyar jogban: 370/2004. (XII. 26.) Korm. sz. r. a fogyasztóval az üzlethelyiségen kívül kötött szerződésekről]; 87/102/EGK (a magyar jogban: 1996. évi CXII. törvény a pénzintézetekről és 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről)
3 93/13/EGK
5 Vékás Lajos: Az új Polgári Törvénykönyv elméleti előkérdései. Hvg-orac: Budapest, 2001, 86-135. o.
7 2002/47/EK
8 Az Amszterdami Szerződéshez lásd Kecskés László: EU-Jog és jogharmonizáció (3. kiadás). Hvg-orac: Budapest 2009, 106-137. o.
9 Vö.: Vékás Lajos: 1. lj.-ben i. m.; Thomas Pfeiffer: A nemzetközi magán- és eljárásjog közösségiesedése. Európai Jog 4(2004) 1. sz. 3-14. o.
10 Brüsszel I. rendelet (a Tanács 44/2001/EK rendelete: 2000. december 22.) és Brüsszel IIa. rendelet (a Tanács 2201/2003/EK rendelet: 2003. november 27.)
11 Az Európai Parlament és a Tanács 593/2008/EK rendelete
12 Az Európai Parlament és a Tanács 864/2007/EK rendelete
13 Az Európai Parlament és a Tanács 4/2009/EK rendelete
14 Biz. (2006) 399 végl.
15 Biz. (2006) 400 végl.
16 Biz. (2005) 65 végl. Érdemes megjegyezni, hogy az Európai Unión belül az államhatárokat "átlépő" öröklési jogi ügyek számát évi 450.000-re, kombinált értéküket pedig több mint 100 billió (ezer milliárd) euróra becsülik.
17 Vö.: Jan M. Smits: Contract Law in the European Union: Convergence or Not?, in: Sammelband des 4-ten Europäischen Juristentags. Manz: Wien 2008, 45-65. o.; Vékás Lajos: Ist eine Konvergenz der nationalen Vertragsrechtssysteme erkennbar? Betrachtungen aus der Perspektive der neuen Mitgliedstaaten Mittel- und Osteuropas, in: Sammelband des 4-ten Europäischen Juristentags. Manz: Wien 2008, 67-83. o.
18 Az Európai Parlament 1989. május 26-i határozata a tagállamok magánjogának összehangolására irányuló akcióról (Hiv. l. C 158/89, 400); az Európai Parlament 1994. május 6-i határozata (Hiv. l. C 205/94, 518) megismételte az öt évvel korábbi követelést
19 Biz. (2001) 398 végl. (Hiv. l. C 255/1) és "Egy koherensebb európai szerződési jogot: egy akció-terv": Biz. (2003) 68 végl. (Hiv. l. 2003 C 63/1). Ezek a bizottsági közlemények Európa szerte nagy jogirodalmi visszhangot is kiváltottak; a magyar jogirodalomban részletes bemutatást ad Kovács Bálint/Nemessányi Zoltán: Nagyobb koherencia az európai szerződési jogban. Európai Jog 4(2004) 2. sz., melléklet, 16-26. o.
20 Vö. Hugh Beale: Szerződési jog és európai integráció. Európai Jog 3(2003) 1. sz. 3-10. o.
21 Vö. Király Miklós: A szerződési jog harmonizálásának határai az Európai Közösségben. Jogtudományi Közlöny LVI (2001) 359-368. o.; Kecskés László: A polgári jog fejlődése a kontinentális Európa nagy jogrendszereiben. Hvg-orac: Budapest, 2009, 509-512. o.
22 Vö. Kovács Bálint/Nemessányi Zoltán: 19. lj.-ben i. m. 23. o.; Kecskés László: előző lj.-ben i. m. 518. sk. o.
23 "Európai szerződési jog és az acquis felülvizsgálata: az előrevivő út": Biz. (2004) 651 végl.
24 Zöld Könyv a fogyasztói acquis felülvizsgálatáról: Biz. (2006) 744 végl.
25 Az Európai Parlament és a Tanács Irányelv-javaslata a fogyasztó jogairól: Biz. (2008) 614 végl.
26 Vö.: Herpai Annamária: Magánjogi magánharmonizációs vállalkozások és a közös jogi kultúra jövője Európában. Magyar Jog LI(2004) 180-187. o.
27 Ezekhez összefoglalóan l. Wolfgang Wurmnest: Common Core, Grundregeln, Kodifikationsentwürfe, Acquis-Grundsätze - Ansätze internationaler Wissenschaftlergruppen zur Privatrechtsvereinheitlichung in Europa. ZEuP 11(2003) 714-744. o.; Giannantonio Benacchio: Az Európai Közösség magánjoga (polgári jog, kereskedelmi jog) [az olasz nyelvű eredetiből (Diritto privato della Communità Europea. Fonti, modelli, regole) fordította: Földi András és Csizmazia Norbert]. Osiris: Budapest, 2003, 137 skk. o.; Kecskés László: i. m., 493-505. o.
28 Az európai magánjog (elsősorban a szerződési jog) egységesítésének elméleti előkészítésével foglalkozó művek ma már egy kisebbfajta könyvtárat töltenek meg, felsorolásuk e helyütt lehetetlen. Csak példaként emeljük ki a következőket: Hein Kötz: Europäisches Vertragsrecht (Band I). Mohr Siebeck: Tübingen, 1996; Arthur S. Hartkamp et al. (Hg.): Towards a European Civil Code (3. kiadás). Ars Aequi Libri: Nijmegen, 2004; Martin Gebauer: Grundfragen der Europäisierung des Privatrechts. C. F. Müller: Heidelberg, 1998; Brigitta Lurger: Vertragliche Solidarität - Entwicklungschancen für das allgemeine Vertragsrecht in Österreich und der Europäischen Union. Nomos: Baden-Baden, 1998; Peter-Christian Müller-Graff (Hg.): Gemeinsames Privatrecht in der Europäischen Gemeinschaft. Nomos: Baden-Baden, 1999; Stefan Grundmann (Hg.): Systembildung und Systemlücken in Kerngebieten des Europäischen Privatrechts. Mohr Siebeck: Tübingen, 2000; Martin W. Hesselink (ed.): The New European Private Law, Essays on the Future of Private Law in Europe. Kluwer Law International: The Hague, 2002; Stefan Grundmann et al. (eds.): An Academic Green Paper to European Contract Law. Kluwer Law International: The Hague, 2002; Mauro Bussani: The Common Core of European Private Law. Kluwer Law International: The Hague, 2003; Karl Riesenhuber: System und Prinzipien des Europäischen Vertragsrechts. De Gruyter Recht: Berlin, 2003; Stefan Grudmann et al. (eds.): General Clauses and Standards in European Contract Law. Kluwer Law International: The Hague, 2005; Martin W. Hesselink (ed.): The Politics of a European Civil Code. Kluwer Law International: Alphen aan den Rijn, 2006; Karl Riesenhuber: Europäisches Vertragsrecht (2. kiadás). De Gruyter: Berlin, 2006
29 I. és II. Rész (eds.: Ole Lando és Hugh Beale), Kluwer Law International: The Hague, 2000; III. Rész (eds.: Ole Lando, Eric Clive, André Prüm és Reinhard Zimmermann). Kluwer Law International: The Hague, 2003. A PECL számos nyelven megjelent, így magyarul (az I-II. Rész, azaz az 1-9. fejezetek) Szeibert Orsolya fordításában az Európai Jog 2(2002) 1. sz. mellékleteként; francia fordítás: Georges Rouhette et al.: Principes du droit européen du contrat. Société de Législation Comparée: Paris 2003; német fordítás: Christian von Bar/Reinhard Zimmermann (Hg.): Grundregeln des Europäischen Vertragsrechts. Sellier: München, I-II. Rész, indokolással 2002, III. Rész, indokolással 2005. A PECL gyakorlati alkalmazásához ld.: Carles Vendrell Cervantes: The Application of the Principles of European Contract Law by Spanish Courts. ZEuP 16(2008) 534-548. skk. o.; Danny Busch: The Principles of European Contract Law before the Supreme Court of the Netherlands - On the Influence of the PECL in Dutch Legal Practice. ZEuP 16(2008) 549-562. skk. o.
30 Az UNIDROIT kiadásában: Roma, 1994, átdolgozott változat, ugyancsak az UNIDROIT kiadásában: Roma 2004. Ld.: Michael Joachim Bonell: An International Restatement of Contract Law - the UNIDROIT Principles of International Commercial Contracts. (3. kiadás). Ardsley: New York 2005. Gyakorlati alkalmazásához l. Michael Joachim Bonell (ed.): The UNIDROIT Principles in Practice (Caselaw and Bibliography on the Principles of Commercial Contracts). Transnational Publishers, Inc.: Ardsley, New York
31 A két javaslat szabályainak összehasonlító táblázatát ld.: Michael Joachim Bonell/Roberta Peleggi: UNIDROIT Principles of International Commercial Contracts and Principles of European Contract Law: a Synoptical Table. Uniform Law Review/Revue de Droit Uniforme IX(2004) 315-396. o.
32 Ld. Giuseppe Gandolfi (ed.): Code européen des contrats - Avant-projet (Livre premier). Milano, 2001; uő.: Der Vorentwurf eines Europäischen Vertragsgesetzbuches. ZEuP 10(2002) 1-4. o.
33 Ld. a munkacsoportot vezető két professzor, Ugo Mattei és Mauro Bussani ismertető tanulmányát: The Common Core Approach to European Private Law. Columbia Journal of European Law 3(1996/97) 339 skk. o.; uők. (eds.): The Common Core of European Private Law (Essays on the Project). Kluwer Law International: The Hague, 2002
34 A SECOLA-konferenciák anyaga (más kiadványok mellett) a "Private Law in European Context Series" sorozatban jelenik meg. Ld. pl. Stefan Grundmann/Martin Schauer (eds.): The Architecture of European Codes and Contract Law. Kluwer Law International: Alphen aan den Rijn, 2006
35 L. Reiner Schulze/Gianmaria Ajani (Hg.): Gemeinsame Prinzipien des Europäischen Privatrechts - Common Principles of European Private Law. Nomos: Baden-Baden, 2003
36 A normaszöveget ld.: ZEuP 12(2004) 427-432. o.; vö.: Helmut Koziol: Die "Principles of European Tort Law" der "European Group on Tort Law". ZEuP 12(2004) 234-259. o.; Nils Jansen: Principles of European Tort Law? Grundwertungen und Systembildung im europäischen Haftungsrecht. RabelsZ 70(2006) 732-770. o. A kommentált szöveg (Principles of European Tort Law, Text and Commentary) egy évvel később, 2005-ben Bécsben jelent meg az azt kidolgozó tudóscsoport, a European Group on Tort Law kiadásában; vö.: Helmut Koziol/Reiner Schulze (eds.): Tort Law of the European Community. Springer: Wien 2008
37 Vö.: David J. Hayton et. al. (eds.): Principles of European Trust Law. Kluwer Law Internat.: The Hague 1999
38 Christian von Bar et al. (eds.): Principles, Definitions and Model Rules of European Private Law: Draft Common Frame of Reference (DCFR), Interim Outline Edition. Sellier: München, 2008. Zu den Vorarbeiten siehe Christian von Bar: Ein gemeinsamer Referenzrahmen für das marktrelevante Privatrecht in der Europäischen Union, in: Mansel/Pfeiffer/Kronke/Kohler/Hausmann (Hrsg.): Festschrift für Erik Jayme, Band 2. Sellier: München, 2004, 1217-1231. o.; uő.: Zur gegenständlichen Reichweite des Gemeinsamen Referenzrahmens, in: Borozowski/Kocot/Michałowska (Red.): Towards Europeanisation of Privat Law, Essays in Honour of Professor Jerzy Rajski. Warszawa 2007, 105-119. o.
39 Christian von Bar et al. (eds.): Principles, Definitions and Model Rules of European Private Law: Draft Common Frame of Reference (DCFR), Outline Edition. Sellier: München, 2009
40 Christian von Bar/Eric Clive: (eds.): Principles, Definitions and Model Rules of European Private Law: Draft Common Frame of Reference (DCFR), Full Edition in 6 volumes. Sellier: München, 2009
41 L.: Martin Schmidt-Kessel (Hrsg.): Der gemeinsame Referenzrahmen: Entstehung, Inhalte, Anwendung. Sellier: München, 2009
42 A szerző szerencsésnek és kitüntetettnek érzi magát, hogy e nagy tekintélyű csoport munkájában a kezdetektől végig részt vehetett, és házigazdája lehetett a 2007 júniusában Budapesten tartott plenáris ülésnek.
43 A Bizottság fent (19. lj.) hivatkozott 2003-as akcióterve alapján működő munkacsoportok közül a szinte valamennyi tagállam képviselőit tömörítő Study Group, az ugyancsak európai merítésű Acquis Group és az alább (47. lj.) említendő francia munkacsoport mellett a szintén európai összefogással dolgozó biztosítási szerződési jogi munkacsoport ("Project Group Restatement of European Insurance Contract Law") vett tevékenyen részt a Bizottság CFR-projektjében. Ez utóbbi azonban a DCFR-től függetlenül, önállóan tette közzé produktumát, a túlnyomórészt kógens szabályokat adó javaslatot: Principles of European Insurance Contract Law (PEICL), 2009. A Bizottság CFR-tervének tudományos értékeléséhez ld. a ZEuP folyóirat Graz-ban tartott 2006-os szimpóziumán tartott előadások írásba foglalt változatát, nevezetesen Zimmermann, Flessner, Blaurock, Schulze, Trstenjak, Reich, Wagner, Martiny, Zoll, Kramer, Magnus, Basedow, Tillmann, Kleinschmidt és Brödermann tanulmányát: ZEuP 15(2007) 109-323. o.; Stephen Weatherill: Do we need a European contract law?, in: Sammelband des 4-ten Europäischen Juristentags. Manz: Wien 2008, 3-43. (12-27.) o.; Michael Joachim Bonell: European Contract Law and the Development of Contract Law Worldwide, in: Sammelband des 4-ten Europäischen Juristentags. Manz: Wien 2008, 85-110. (93-99.) o.; Reinhard Zimmermann: European Contract Law: General Report, in: Sammelband des 4-ten Europäischen Juristentags. Manz: Wien, 2008, 185-204. (195 sk.) o. [=ZEuP 15(2007) 455-462]; Thomas Pfeiffer: Methodik der Privatrechtsangleichung in der EU. AcP 208(2008) 227-247. (248.) o.; Gerhard Wagner: Die soziale Frage und der Gemeinsame Referenzrahmen. ZEuP 15(2007) 180-211. (189.) o.
44 European Research Group on the Existing EC Private Law (Acquis Group): Principles of the Existing EC Contract Law (Acquis Principles), Contract I, 2007
45 L. mégis a 4:110. cikket az egyedileg meg nem tárgyalt tisztességtelen szerződési feltételekről.
46 Ezt joggal bírálják a jogirodalomban: Nils Jansen/Reinhard Zimmermann: Restating the Acquis Communautaire? A Critical Examination of the ‘Principles of the Existing EC Contract Law’. Mod. L. Rev. 71(2008) 505-534.; Thomas Wilhelmsson: The Contract Law Acquis: Towards More Coherence Through Generalisation?, in: Sammelband des 4-ten Europäischen Juristentags. Manz: Wien 2008, 111-153. (144-150.) o.; Stefan Grundmann: The Structure of the DCFR - Which Approach for Today’s Contract Law? European Review of Contract Law 4(2008) 225-247. (238.) o. Védelmébe veszi az Acquis Group álláspontját Fryderyk Zoll: Die Grundregeln der Acquis-Gruppe im spannungsverhältnis zwischen acquis commun und acquis communautaire. Zeitschrift für Gemeinschaftsprivatrecht 5(2008) 106 skk. o.
47 Société de Législation Comparée és Henri Capitant des Amis de la Culture Juridique Français
48 Bénédicte Fauvarque-Cosson (coord.): Principes cotractuels communs - Projet de Cadre Commun de Référence. Société de Législation Comparée: Paris, 2008
49 Bénédicte Fauvarque-Cosson (ed.): Terminologie contractuelle commune - Projet de Cadre Commun de Référence. Société de Législation Comparée: Paris, 2008
50 Az említett francia CFR-anyagok angol nyelvű kiadását ld.: Bénédicte Fauvarque-Cosson et al. (eds.): European Contract Law - Materials for a Common Frame of Reference: Terminology, Guiding Principles, Model Rules. Sellier: München, 2008
51 Ld. a 19. és 43. lj.-ben.
52 Ernst Rabel: Das Recht des Warenkaufs. de Gruyter: Berlin, 1957
53 Itt ismét utalunk arra, hogy a tort law egységes szabályaira időközben egy másik színvonalas javaslat is született: Principles of European Tort Law, ld. a 36. lj.-ben
54 A DCFR tudományos értékeléséhez lásd - többek között - az European Review of Contract Law c. folyóirat súlyponti számát Grundmann, Hesselink, Smits, Sefton-Green, Fages, Beale, Mekki és Kloepfer-Pelèse, Langenbucher, Carrasco, Whittaker, továbbá Sirena tanulmányával: ERCL 4(2008) 3. sz.; valamint Martin Schmidt-Kessel: 41. lj.-ben i. m.; Wolfgang Ernst: Der ’Common Frame of Reference’ aus juristischer Sicht. AcP 208(2008) 248-282. o.; Thomas Pfeiffer: 43. lj.-ben i. m.; Horst Eidenmüller/Florian Faust/Hans Christoph Grigoleit/Nils Jansen/Gerhard Wagner/Reinhard Zimmermann: Der Gemeinsame Referenzrahmen für das Europäische Privatrecht (Wertungsfragen und Kodifikationsprobleme). JZ 63(2008) 529-550. o.
55 Friedrich Carl von Savigny: Vom Beruf unserer Zeit für Gesetzgebung und Rechtswissenschaft. Olms: Hildesheim, 1967 (első megjelenés: Heidelberg, 1814)
56 Az Európai Parlament és a Tanács 2008. október 8-i Irányelv-javaslata a fogyasztó jogairól: Biz. (2008) 614 végl. Ld. ehhez az ún. "Impact Assessment Report"-ot: http://ec.europa.eu/consumers/rights/docs/impact_assessment_report_en.pdf
57 85/577/EGK irányelv az üzlethelyiségen kívül kötött fogyasztói szerződésekről: Hiv. Lap 1985. L 372, 31; 93/3/EGK irányelv a fogyasztói szerződésekben alkalmazott tisztességtelen kikötésekről: Hiv. Lap 1993. L 95, 29; 97/7/EK irányelv a távolsági ügyletekről: Hiv. Lap 1997. L 144, 19 és 99/44/EK irányelv a fogyasztói adásvételről: Hiv. Lap 1999. L 171, 12
58 2008/48/EK irányelv a fogyasztói kölcsönről: Hiv. Lap 2008. L 122, 66; 2008/122/EK irányelv a timeshare-szerződésekről
59 1003/2003. (I. 25.) Korm. hat.
60 Vékás Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Complex: Budapest, 2008, 61. o.
61 L.: Menyhárd Attila, in: Szakértői Javaslat (előző lj.-ben i. m.), 622 sk. o.
62 Vö. mégis Eörsi Gyula: A tulajdonátszállás kérdéséről. Légrády Testvérek: Budapest 1947; változatlan után-közlés in: Sárközy Tamás/Vékás Lajos: Eörsi Gyula Emlékkönyv. Hvg-orac: Budapest 2002, 277-420. o.
Lábjegyzetek:
[1] Vékás Lajos egyetemi tanár, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
Visszaugrás
