Az ELTE büntetőjogi műhelye 2017-ben indította útjára az Eötvös Kiadó által gondozott tankönyvsorozatát, amelynek első kötete[1] az anyagi jog bevezető tanait és a bűncselekmény tanát, míg a 2019 őszén publikált második kiadvány[2] a büntetőjogi jogkövetkezmények rendszerét taglalja. Jelen recenzió ez utóbbi kötet bemutatásán túl arra is vállalkozik, hogy egyes szankciótani értelmezési kérdésekre ráirányítsa a figyelmet.
A szerzők kiindulópontként a választott téma elméleti-dogmatikai megközelítését nyújtják: meghatározzák a büntetőjogi jogkövetkezmények fogalmát és helyüket a büntetőjog rendszerében (I. fejezet), valamint felvázolják a büntetés jogalapjának és céljának definiálási lehetőségeit (II. fejezet). Ezt követően a tankönyv tartalmi felépítése tradicionálisnak tekinthető annyiban, hogy az szorosan igazodik az anyagi jogi szabályozás struktúrájához: a kötetben a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) VII-XI. Fejezeteiben található rendelkezésekhez kötődő ismeretanyag átadására a normatív háttér alapulvételével kerül sor. E szerkesztési megoldás a szerzők által nem önkényesen választott, hanem éppen didaktikai szempontokat vesz figyelembe, mivel segítséget nyújt a hallgatóknak a büntetésekre-intézkedésekre vonatkozó, külön törvényi szabályok közötti eligazodásban.
Az egyes szerkezeti egységekben feldolgozott témák kifejtése koherens képet mutat, elemzésük túlnyomórészt egymáshoz viszonyítva arányos mértékű is, ez alól ugyanakkor kivételt képeznek a büntetőjogi szankciófogalmat (15-26. o.), a ne bis in idem elvet (26-56. o.), valamint a bűnszervezetben történő elkövetésre vonatkozó rendelkezéseket (281-301. o.) bemutató fejezetek. Utóbbi két témakör kiemelt joggyakorlati jelentősége nem vitatható,[3] azonban álláspontom szerint jelen kötetben csak kifejezetten a büntetőjogi jogkövetkezmények tanát érintő aspektusaik részletes felvázolásának lett volna helye.[4] Ehhez képest a szankciófogalom részletekbe menő taglalását e tankönyv megalkotásának célkitűzéseire tekintettel csak helyeselni lehet, még akkor is, ha e kérdéskörrel a tankönyvsorozat első kötete is már foglalkozott.[5]
A jogi tárgyak, és azon belül a büntetőjog oktatását[6] érintő reform bevezetésének szükségessége évek óta élénk diskurzus tárgya.[7] Anélkül, hogy e véleménycsere érvei-
- 467/468 -
nek részletezésébe bocsátkoznék, szükségesnek tartom kiemelni Navratil azon megállapítását, amely szerint a jogi oktatásnak értékorientáltnak kell lennie, a célja pedig nem lehet más, mint a jogállamiság iránt elkötelezett gondolkodású jogászok képzése.[8] E cél elérése pedig - a szerző álláspontja szerint - csak nyitottabb oktatási struktúrában lehet megvalósítható, amelynek egyik eszköze a gyűjteményes jellegű tananyagokon túlmutató szakkönyvek jogi tanítás körébe történő bevonása.[9] E következtetésekkel egyetértve állítható, hogy szakkönyvek jogi oktatásba történő beágyazása önmagában nem gátolja, hanem éppen elősegítheti az értékorientált tanulási eredmények[10] realizálását azáltal, hogy egyszerre tartalmazza egy adott kérdéskör elméleti, gyakorlati és dogmatikai megközelítését. Erre figyelemmel ehelyütt érdemesnek mutatkozik tehát részletezni, hogy miért tekinthetnek a kötet szerzői e tankönyvre szakkönyvként is.
Módszertanát tekintve a választott témák feldolgozását az egész tankönyvben a komplexitás jellemzi. A szerzők elemzésének viszonyítási pontját - ahogy az a szankciótani dolgozatok esetében megszokott - ugyan a Btk. szabályozása adja, azonban az nem merül ki puszta jogszabályismertetésben. A konkrét jogintézményhez kapcsolódó normaszöveg vizsgálata a kötetben rendszerint jogtörténeti és jogdogmatikai módszerrel, valamint a nemzetközi, illetve uniós jogi követelményeket is magában foglaló megközelítésben történik. Mindemellett érdeme a tankönyvnek, hogy a szerzők rendre reflektálnak a vonatkozó bírói gyakorlatra, az egyes megállapításokat pedig az oldal alján elhelyezett hivatkozó-magyarázó lábjegyzetek támasztják alá.
A tankönyvben új, a hazai jogirodalomban eddig nem használatos rendszertani felfogásként jelenik meg az ún. diszpozitív-kógens-orientáló normatípusok kategóriáinak becsatornázása a büntetőjog szankciórendszerébe. Az Ambrus által kidolgozott jogszabálytani osztályozás[11] kellőképpen szemlélteti a jogalkalmazó számára mérlegelést engedő vagy azt éppen kizáró jogszabályi rendelkezések közötti tartalmi differenciák lényegét.
Kihasználva a recenzió műfaja adta lehetőséget, a következőkben a tankönyvben olvasható néhány elvi megállapítás kritikai elemzését végzem el. Természetesen e gondolatébresztő megjegyzéseim nem érintik azon tényt, hogy az ELTE büntetőjogi iskola szerzői által írt kötet megjelenésével a hazai szankciótani szakirodalom kifejezetten gazdagodott, és a kötetben foglaltak a hazai jogalkalmazás számára is iránymutatásként szolgálhatnak.
A szerzők álláspontja szerint[12] a Btk. 44. § (2) bekezdés a) pontja szerint a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása - erőszakos többszörös visszaesőnek minőülő elkövető esetében - olyan bűncselekményt [így pl. alapeseti emberölés Btk. 160. § (1) bek.] érintően is kötelező, amely a Btk. 44. § (1) bekezdésében meghatározott felsorolásban egyébként nem szerepel.[13]
Ezzel az értelmezéssel a következőkben kifejtett, szubjektív teleologikus és rendszertani érvekre figyelemmel nem értek egyet.
A Btk. 42. §-a szerint az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén a bíróság az ügydöntő határozatában meghatározza a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját, vagy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárja. Az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás kizárásával összefüggésben az Alaptörvény IV. cikk (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés csak szándékos, erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt szabható ki.
E szándékos, erőszakos bűncselekmények taxatív, azaz lezárt, és jogalkalmazói értelmezéssel nem bővíthető listáját - az alaptörvényi rendelkezéssel való összhang megteremtése érdekében - a büntető anyagi jog az Alaptörvény hatálybalépésétől, vagyis 2012. január 1. napjától szabályozza.
A bűncselekményi felsorolást első ízben a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 47/A. § (3) bekezdése rögzítette, a hatályos jogban pedig a Btk. 44. § (1) bekezdése határozza meg. A rendelkezést 2012. január 1. napjától törvénybe iktató, az egyes büntető vonatkozású törvények módosításáról szóló 2011. évi CL. tör-
- 468/469 -
vény 6. §-hoz, valamint a jelenleg hatályos Btk. 44. §-hoz fűzött miniszteri indokolás szerint a jogalkotó e rendelkezéssel az Alaptörvénnyel való összhangot kívánja megteremteni, ezért meghatározza azokat az életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető bűncselekményeket, amelyek esetében kizárható a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
