A Német Szövetségi Köztársaságban és más jogállamokban erősödnek azok a hangok, hogy bizonyos kivételes esetekben, az emberi élet védelmében lehetővé kell tenni a kínzást. Az Emberi jogok európai egyezménye és minden más nemzetközi emberi jogi szerződés a kínzás abszolút tilalmát tartalmazza. Bár a német alaptörvényben ilyen kifejezett rendelkezés nem található, a sérthetetlen emberi méltóság elve magába foglalja a kínzás tilalmát (1. cikk 1. bekezdés). Ebből következik, hogy a jog minden állami hatalmat korlátoz, és az egyetemes emberi jogok kötelezik az államot (1. cikk 2. bekezdés). Ebben rejlik a modern jogállamiság lényege. Ebből adódóan köteles az állam érvényre juttatni az emberi önrendelkezés eszméjét. Ennek a kötelezettségnek az alapjogi garanciák és az emberi méltóság feltétlenségének eszméje a normatív alapja. Az alkotmányos rend nem állhat fenn ezeknek az alapelveknek a szigorú betartása nélkül. Ezért határozottan el kell utasítani azt a - szakirodalomban megjelent - kísérletet, hogy rendkívüli esetekben alkotmányjogi kivételként jelenjen meg az emberi méltóság "mérlegelendő értéke és súlya".[1] Hasonlóképp vissza kell utasítani azt a nézetet, hogy "nem sérti az emberi méltóságot az életmentő célú testi bántalmazás vagy az azzal való fenyegetés".[2] Ezzel a felfogással szemben azt állítjuk, hogy az emberi méltóság - sérthetetlensége miatt - nem vethető össze más értékekkel, például a veszélyben lévő személyek méltóságával. Mindkét érték önmagában sérthetetlen, és egyik sem vethető alá mérlegelésnek.
Számos fontos alkotmányjogi alapelv szól az emberi méltóság és az abból következő kínzástilalom viszonylagossá tétele ellen. Az alkotmányos rend az egyén autonómiáját szolgálja. Az utóbbi ráadásul az előbbi előfeltétele, mivel az emberek az autonómia révén válnak az alkotmányt legitimáló alanyokká. Az alkotmány ezért nem csak az emberi individualitás iránti tiszteletből védi az autonómiát, hanem azért is, mert az a demokratikus közösség előfeltétele, és mert az alkotmány legitimitása függ az egyének autonómiájától. A kínzás szétzúzza a másik értelmére és tiszteletére építő kommunikációs struktúrákat, és a beszéd helyére a nyers erőszakot helyezi, amely az egyén megalázását, lealacsonyítását és megsemmisítését célozza. Szétrombolja minden feltételét annak, hogy az állami keretek között létező társadalom diszkurzív kommunikációs közösségként működjön. Mindent kockára teszünk, ha kivételeket engedünk a kínzás tilalma alól. Érthető ugyan az a törekvés, hogy az életet bármi áron és minden rendelkezésre álló eszközzel védjük, azonban az emberi személyiség egészét érintő eszközök igénybevétele alapjaiban rendíti meg az államot Ha valaki a kínzás megengedését fontolgatja, pontosan meg kell jelölnie, mi az, amit lehetővé akar tenni. Nem tehetünk úgy, mintha a kínzás ártatlan fogalom volna. Az mindig olyan fizikai és pszichikai fájdalomokozással jár, amely az érintett személy alanyi minőségét és ezáltal az emberi méltóság abszolút voltát kérdőjelezi meg. Ez egy tisztán elméleti eszmecsere során sem hagyható figyelmen kívül. Érthető, hogy a konkrét szituáció miatti feszültségben a veszélyben lévő személyeket védő rendőrtisztviselők idegei felmondják a szolgálatot és erőszak alkalmazásával akarnak életet menteni.
Az e cselekményt követő büntetőeljárásban a büntetés kiszabásakor lehet és kell ezeket az egyedi körülményeket a rendőrtisztviselő javára értékelni. Az állam azonban saját akaratából semmilyen körülmények között nem adhat teret a kínzásnak. Ellenkezőleg, fegyelmi felelősségre vonás és büntetőeljárás keretében kell eljárni a kínvallatást alkalmazó összes tisztviselővel szemben. A törvények uralma alatt álló rendszer most igazán nem engedheti meg törvényben a kínzás alkalmazását, és különösen nem szabad azt - ahogyan a kínzás mellett síkra szállók követelik - a cselekvő rendőrtisztviselők törvényes eszközévé tenni. A hosszú történelmi harcok eredményképpen elismert sérthetetlen emberi méltóság elvét védeni kell az újonnan jelentkező változatos és sokrétű veszélyekkel szemben. Alkotmányunk emberképe válasz a kollektíven és egyedileg is megtapasztalt, kínvallatásoktól sem mentes jogtalanságokra. Már tudhatjuk, hogy a kínzás abszolút tilalma alóli minden egyes kivétel, amely ellen nem emeljük fel szavunkat, többé nem szabályozható társadalmi és politikai következményekhez vezet, és végül a civil társadalmi struktúrák felbomlását, a totalitárius uralom bevezetését eredményezi. Ezért kell a demokratikus jogállamok jogrendszerének egyértelműnek lennie: a kínvallatás bizonyos kivételes helyzetekben sem engedhető meg.
Sajnos az újszerű terrorista fenyegetések és az arra adott állami válaszok társadalmi és politikai széttagoltságot eredményeznek és folyamatos nyugtalanságot okoznak. A 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államokban és a 2004. március 11-én Madridban történt merényletek egy "állandósult kivételes állapot" bevezetését sürgetik. Ilyen körülmények között alakul át a demokratikus társadalmak szerkezete "megelőzésközpontúvá", amely többé már nem a társadalmi együttélés számára
- 98/99 -
intő például szolgáló történelmi jogsértések tapasztalatain alapuló védőnormákra épül, hanem elsődlegesen a fenyegetéssel szembeni védelemre irányul. Fenyegetés esetén a megelőzésközpontú társadalom szabadon akar válogatni az eszközök között, és a jogsértések megakadályozására minden lehetőséget megragad, bármibe kerül is. Ilyen körülmények között a szabadság és a biztonság közötti mérlegelés egyoldalúvá válik. És ha ez így van, akkor nem zárható ki teljesen a kínzás és az azzal való fenyegetés kivételes helyzetekben.
A történelmi tapasztalatok eredményeként ma a nemzetközi jog kifejezetten tiltja a kínzást. Annak feltétlen tilalma különösen az Emberi Jogok Európai Bíróságnak gyakorlatában kap jelentős hangsúlyt. A következetes bírósági jogalkalmazásban ez azt jelenti, hogy az Emberi jogok európai egyezményének 3. cikke a demokratikus társadalmak egyik alapvető értékét fogalmazza meg, és nem enged kivételt. A korlátozások még az egyezmény 15. cikk 1. bekezdésében említett háború vagy más rendkívüli állapot esetén sem megengedettek (15. cikk 2. bekezdés). Maga a kínzással való fenyegetés is tilos. Mindez érvényes a terrorista fenyegetés elleni védekezésre. A bíróság ezért egyszerű és világos szavakkal következetesen hangsúlyozta, hogy pontosan ismeri "azokat a hatalmas nehézségeket, amelyekkel a modern időkben az államoknak a társadalom védelmében a terrorista fenyegetés miatt szembe kell nézniük. Ugyanakkor az egyezményből ezen körülmények között is a kínzás, az embertelen, megalázó bánásmód vagy büntetés abszolút felfogása következik", [3] függetlenül a kínzás elszenvedőjének magatartásától. [4]
Mi, a felhívás aláírói, ezért kiállunk a sérthetetlen emberi méltóság alkotmányos garanciáját jelentő abszolút kínzástilalom mellett. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy az abszolút kínzástilalom érvényben maradjon és megszilárduljon.
Berlin, 2005. május 20.
Prof. Dr. Susanne Baer, LL.M., Közjog és Nemi Diszkrimináció Tanszék, Humboldt Egyetem, Berlin
Prof. Dr. Dr. h. c. Ulrich Battis, Államjog, Közigazgatásjog és Igazgatástan Tanszék, Humboldt Egyetem, Berlin
Prof. (em.) Dr. Dr. h. c. Ernst Benda, az Alkotmánybíróság volt elnöke, volt szövetségi miniszter
Prof. (em.) Dr. Dr. h. c. Rudolf Bernhardt, az Emberi Jogok Európai Bíróságának volt elnöke, a Max Planck Intézet külföldi közjogi és nemzetközi közjogi részleg
Prof. Dr. Claus Dieter Classen, Közjog, Európa-jog és Nemzetközi Közjog Tanszék, Ernst Moritz Arndt Egyetem, Greifswald
Prof. (em.) Dr. Dr. h. c. Erhard Denninger, Közjog és Jogfilozófia Tanszék, Johann Wolfgang Goethe Egyetem, Frankfurt am Main
Prof. Dr. Astrid Epiney, Nemzetközi Közjog, Európa-jog és Közjog Tanszék, Fribourgi Egyetem
Prof. Dr. Ulrich Fastenrath, Európa-, Nemzetközi Közjog és Közjog Tanszék, Műszaki Egyetem, Drezda
Prof. (em.) Dr. Dr. h. c. Jochen A. Frowein, a Max Planck Intézet külföldi közjogi és nemzetközi közjogi részlege
Prof. Dr. Thomas Groß, Közjog, Közigazgatástudomány és Jog-összehasonlító Tanszék, Justus Liebig Egyetem, Gießen
Prof. Dr. Christoph Gusy, Közjog, Államtan és Alkotmánytörténet Tanszék, Bielefeldi Egyetem
Prof. (em.) Dr. Walter Haller, Államjog, Alkotmány-összehasonlító és Közigazgatásjog Tanszék, Zürichi Egyetem
Prof. Dr. Dr. Rainer Hofmann, Közjog, Nemzetközi Közjog, Európa-jog Tanszék, Johann Wolfgang Goethe Egyetem, Frankfurt am Main
Prof. Dr. Bernd Holznagel, LL.M., Államjog és Közigazgatásjog Tanszék, Westfälische Wilhelm Egyetem, Münster
Prof. Dr. Eckart Klein, Államjog, Nemzetközi Közjog és Európa-jog Tanszék, az Emberi Jogok Központja vezetője, Potsdami Egyetem
Prof. Dr. Ernst Gottfried Mahrenholz, az Alkotmánybíróság volt alelnöke
Prof. Dr. Anne Peters, LL.M., Nemzetközi Közjog és Államjog Tanszék, Baseli Egyetem
Prof. Dr. Ulrich K. Preuß, a közjog és politikatudomány professzora, Szabad Egyetem, Berlin
Dr. habil. Utz Schliesky, egyetemi magántanár
Prof. Dr. Edzard Schmidt-Jortzig, volt szövetségi miniszter, Közjog Tanszék, Christian Albrechts Egyetem, Kiel Bertold Sommer, volt alkotmánybíró
Prof. Dr. Torsten Stein, Európa-jog és Európai Közjog Tanszék, az Európa Intézet vezetője, Saar-vidék Egyeteme
Prof. Dr. Albrecht Weber, Közjog Tanszék, Osnabrücki Egyetem
Prof. Dr. Karl Weber, Közjog, Pénzügyjog és Politikatudomány Intézet, Leopold Franzens Egyetem, Innsbruck
Prof. Dr. Andreas Zimmermann, LL.M., a Walther Schüking Nemzetközi Jogi Intézet igazgatója, Christian Albrechts Egyetem, Kiel ■
JEGYZETEK
[1] Matthias Herdegen: Kommentierung von art. 1. Abs 1. GG, in Theodor Maunz, Günther Dürig: Kommentar zum Grundgesets, München, 46. és Winfried Brugger: Vom unbedingten Verbot der Folter zum bedingten Recht auf Folter?, Juristenzeitung, 2000/4, 165.
Fordította: Kovács Kriszta és Tóth Gábor Attila
[2] Herdegen: I. m., 43-45.
[3] Chahal versus the United Kingdom, Judgment of 15 November 1996, para 79.
[4] Chahal versus the United Kingdom, Judgment of 15 November 1996, para 79.; D. versus the United Kingdom, Judgment of 2 May 1997, para 47; Ahmed versus the United Kingdom, Judgment of 2 September 1998, para 40.
Visszaugrás
